A nők elemzésének alapja a bokájuk.

Most röviden erről.

Sokan mellt néznek, mások fenéket, mások az egész alkatot, egyesek az arcot. Mindez persze mind hasznos lehet bizonyos elemzésekhez, de a legpontosabb személyrajzot a boka vizsgálata adja. Ráadásul ez az a rész, amit idegen nőkön is gond nélkül el lehet végezni, a lelepleződés kockázata nélkül.

Bokatípusok.

1. 1. Könyvelő lány típus. Butácska, de kedves. Jellemzően nem szép, nem is csúnya. Jól főz, süt.
2. 2. Fodrászos lány típus. Kifejezetten okos, de nem használja ki képességeit, azaz jellemzően csak kevés területen művelt.
3. 3. Titkárnő típus. Okos, de elméleti ember. A legtöbbször gyerektelen élete végéig.
4. 4. Nagymama típus. Átlagosnál okosabb, gyakorlatias típus. Fiatalon szép, de 35 évesen már öreg. Fiatalon nőiesen öltözködik, de 40 év körül ezt teljesen abbahagyja. Szinte mindig kövér lesz 35 év felett.
5. 5. Menedszer típus. Kérlelhetetlen, agresszív. A férfiakat vagy eleve utálja vagy szolgáknak tekinti. Még fiatalon se fiatalos kinézetű, de idősen se igazán idős, azaz örök középkorú típus.
6. 6. A focis lány. Kőkemény, agresszív típus. Az átlagnál csúnyább.
7. 7. A háztartásbeli. Életunt típus, belül mélyen agresszív, amit azonban ritkán él ki. Ezek között a legtöbb az öngyilkosság.
8. 8. Könyvtáros lány típus. Okos, de hajlamos a szélsőségekre mindenben. Lassan öregedő típus. A konyhában ne keresd, viszont férfiagya van, így képes bármiről mélyen beszélgetni.
9. 9. Leszbikus típus. Ha esetleg nem is homoszexuális, akkor is jellemzően férfias kinézetű. Jellemzően barátságos természetű, de bosszúálló, ha bárkit ellenségnek hisz.
10. 10. Tanárnő típus. Rendkívül buta, de jó a memóriája. Gyűlöli a világot.
11. 11. Manöken lány. Száraz, ízetlen típus. Átlagos szépségű, a nemi jegyei minimálisak (jellemzően deszkamell), de a társadalmi hatások miatt sokan imádják.
12. 12. Kosaras lány. Hasonló a focis lányhoz, de lágyabb jellem.

Nyilván ezek ideáltípusok, mint az asztrológiában. Kevés nőre igaz 100 %-ban az adott típus, de minden nőre igaz alapszinten a tipológiája.

Mi a legnagyobb gonoszság az emberiségben, kik a leggonoszabb emberi lények?

Hol van a legnagyobb őszinteség az emberiségben, kik a legőszintébb emberek?

A válasz mindkettőre ugyanaz: a gyerekek. Nem a legkisebb gyerekek, hanem úgy a kisiskolás réteg. Azaz már képes egyedül létezni biológiai értelemben, képes önmagát tisztán felismerni tudatilag, de még nem törte őt be a szocializáció. Olyan 6-12 év közti korosztályra igaz ez a legjellemzőbb módon.

Ősidők óta a nevelés célja ezen gonosz emberpalánták megzabolázása, továbbá a selejtes egyedek likvidálása, természetesen a likvidálás módja hosszú idők óta már jellemzően nem jelent fizikai megsemmisítést.

Aztán az emberek 12-14 éves koruk körül teljesértékű emberekké válnak. Minden közösség eléri, hogy szinte minden egyede lemond természetes gonoszságáról, csak a társadalmilag legitim gonoszságra korlátozza önmagát. Ez utóbbi persze koronként változó. A mai modern korban a gonoszság legitim kiélésének legfőbb módja a vállalkozás, azaz mások kizsákmányolása és átverése. A liberális társadalom számára egyenesen ez a legfőbb érték, a legitim gonoszságot maximalizáló embereket tekinti legértékesebb tagjainak.

A gond az őszinteség elvesztése mellékhatásként. Mert a mélyen gonosz emberpalánták hatalmas pozitívuma a legteljesebb őszinteségük, s abból fakadó természetes igazságérzetük. Ugyanis az emberpalántai gonoszság nem aljas gonoszság, hanem őszinte gonoszság. A kisgyerek úgy gonosz, hogy nem hazudik.

A tömegember elveszti mind őszinteségét, mind gonoszságát: hazug lénnyé válik, aki betartja társadalma kereteit, azaz csak a legitim gonoszságot éli ki.

Aki nem tömegember, az egy törpe kisebbség. Két részre oszlanak.

Az egyik rész a deviáns elem, aki nem hajlandó gonosz ösztöneit a társadalmi korlátok közé szorítani. Jellemzően belőlük lesznek a bűnözők.

A másik rész a felemelkedett. Ez az, aki megmarad őszintének, nem hajlandó hazudni, de megérti azt is, a természetes gonoszság nem lényegi, hanem csak járulékos eleme az emberi mibenlétnek.

Sajnos ezekből van a legkevesebb.

Demokrácia lett!

A ballib médiák és megmondóemberek ismételten gusztustalan módon viselkedtek: kiderült, csak a hatalmat akarják, elveik nemigen vannak. 

Évek óta halljuk, hogy diktatúra van, hogy a választási rendszer igazságtalan és a Fideszre lett szabva.

Most, a hódmezővásárhelyi sikerük után hirtelen abbamaradt mindez. Már semmi gond a választási rendszerrel. Furcsa, nem?

Már egy éve megmondtam, a ballibek harca az arányos választási rendszerért abszurd és öngyilkos akció, ugyanis egy arányos válaszási rendszerben sose lennének  képesek győzni. Amikor erre ők is rádöbbentek, az vicces pillanat volt: Gulyás Márton küzdött az aránytalan választási rendszer ellen, majd letett az asztalra egy  tervezetet egy... szintén aránytalan választási rendszerről.

Hogyan is van az, hogy az aránytalan választási rendszer jó, ha ők nyernek, s rossz, ha veszítenek?

Lássuk a eddigi abszurd ballib opciókat: bojkott és kétharmados győzelem és puccs.

Bojkott - ami sose következik be, furcsa módon ezzel egyes ballib megmondóemberek csak a saját táborukat gyengítik.

Kétharmados győzelem, majd a 2010 előtti helyzet visszaállítása - matematikai képtelenség, mert ezt még akkor se érnék el, ha valóban minden ellenzéki egyesülne.

Puccs - azaz nyernek egyszerű többséggel, majd kimondják a Fidesz "elszámoltatását", értsd betiltását, kizárják a fideszes képviselőket a parlamentből, ill. a kétharmadps törvényeket elfogadják egyszerű többséggel. Természetesen ezt a verziót senki se gondolja komolyan, ez ugyanis polgárháború, azaz ez a verzió csak a fanatikus ballib szavazók vadítására lett kiötölve.

Egy jóslatom, mi lenne, ha tényleg összeállna az ellenzék, s tényleg szót fogadnának e megegyezésnek az ellenzéki szavazók, s tényleg nem szerezne a Fidesz abszolút többséget - azaz legalább 100 mandátumot - áprilisban? A legvalószínűbb: marad a Fidesz valamelyik jelenlegi ellenzéki párttal koalícióban.

Rossz szolgálatot tesznek az ellenzéknek, különösen annak ballib részének a saját fanatikus hívek.

A választásokat ugyanis sosem a fanatikus hívek döntik el, hanem a pártsemlegesek.

Gulyás Mártonról azt hittem, szimpla Soros-pártkatona. Kellemes meglepetés, hogy mozgalma, úgy tűnik, valódi kutatást végez. Ennek eredmánye pl. ez - vicces módon pont az ÉN választókerületem. Kiderül a ballibek számára mellbevágó eredmény: az összefogás csökkenti az ellenzéki szavazatok számát. Ezt én kutatás nélkül is megmondtam volna.

Mert nincs ebben semmi furcsa. Még az MSZP és a DK között sincs meg a 100 %-os átszavazási hajlandóság. A LMP/Jobbik és az MSZP/DK között pedig 50 % alatti.

Ezzel szemben a szűk hívőtábor azt hirdeti, mindenkinek össze kell fognia. A gond: az emberek nem robotok, azaz nem fognak szót fogadni.

Viszony  a marxizmushoz.

"A marxizmus egy utópia."

"Ugyanaz, mint a kereszténység, csak abszurd álmodozás."

"Ma már senki se veszi komolyan."

"Ahelyett, hogy megírta volna a Tőkét, inkább felhalmozta volna."

"Foxi-maxi."

A magyar technokrácia marxizmuskritikája következetesen jobboldali, liberális volt. A kedvenc érv volt erre, hogy lám, maga Lenin is visszahozta a kapitalizmust, lásd a NEP-korszakot, mert rájött, hogy a rendszer nem működik.

E kérdésben, érdekes módon, a hivatalos hozzáállás is sajátos volt. A kádárizmus sokkal inkább engedte, tűrte a külföldi antimarxista irodalmat, mint a különféle reformmarxista szövegeket, vagy a baloldali és szociáldemokrata marxizmus-kritikát.

Én magam sem vagyok marxista - utoljára 1984-1985-ben voltam az -, de Marxból éppen azt tartom értékesnek és maradandó felismerésnek, amit a liberalizmus leginkább elutasít: az elidegenedés tanát. Hozzáteszem, egészen más szempontból ugyan, de Kierkegaard is eljutott a kérdéshez.

Mély élményem 1984-ből, amikor egy magyar balos - azaz nem-technokrata - ember megemlítette egy beszélgetésben: a szocializmus kudarcának fő oka, hogy nem sikerült felszámolnia az elidegenedést, amire nagy lenéző vigyorgás lett a válasz. A technokrata álláspont eleve tagadta, hogy bárhol is létezne elidegenedés.

A technokrata elit annyit fogadott el Marxból, hogy elmélete valamiféle jóindulatú, de alapvetően ostoba utópia, amit képtelenség a valóságba áttenni. A hatalmon lévő marxista diktatúrák pedig annál élhetőbbek, minél kevesebb bennük a marxizmus. A kádárista diktatúra marxizmusa, hála Istennek, már csak díszlet, kb. mint ahogy a keresztény tanítás az átlag magyar életében: tartja a Húsvétet és a Karácsonyt, de minden keresztény szellemiség nélkül - ez volt a hozzáállás.

A marxizmusban hívő embereket a technokrácia alapvetően ostoba, korlátolt alakoknak tartotta. Kádár nagy érdeme, hogy ezeket az alakokat lassan kiszorította a vezetésből, s ma már marxisták helyett többnyire "szakemberek" dolgoznak a Pártközpontban. A szakemberkedés már akkor létezett, ami aztán az 1994-es MSZP-kampányban fő kampányjelszó is lett.

Érdekes a későbbi ballib álláspont. Elkezdték védeni Marxot, de csak azért, mert a "jobboldal" támadta, azaz egyfajta jelkép lett. E jelképes politika jele pl. hogy tünti volt a Marx-szobor eltávolítása ellen, de a tüntizők egyébként egyetlen marxista elvvel se értettek egyet.

Súlyos hibának tartom a mai jobboldal nyelvezetében a "kultúrmarxizmus" szó használtatát az ultraliberális kultúrpolitikára. E helytelen szóhasználat csak a ballibekmek segít.

A 13 levél rövid tartalma.

I. levél

II. Dionüsziosz szürakuszái uralkodóhoz intéz levelet nagybátyja Dión, annak kapcsán, hogy az elbocsátotta őt udvarából, annak ellenére, hogy számtalan módon segített a kormányzásban. Visszaküldi a futárral az uralkodónak azt a pénzt is, melyet adott neki az utazására, megjegyezve, hogy ez az összeg nem volt elég.

Ezután megjósolja Dionüsziosz rossz végét, hogy magányban fog meghalni.

A vége: panasz, milyen sokat hibázott Dionüsziosz a levél írójával és Platónnal szemben.

A háttér: a 380-as években Platón Szicíliába utazott, Szürakuszá uralkodójának, I. Dionüsziosznak a meghívására. Dionüsziosz onnan ismerte Platónt, hogy sógora Dión Platónnal együtt Szókratész tanítványa volt. Egyszer azonban annyira összeveszett Platón Dionüsziosszal egy filozófiai kérdésben, hogy az halálra ítélte őt, majd az ítéletet megváltoztatva eladta rabszolgának. A rabszolgaságból egy tanítványa szabadította ki: megvette őt a rabszolgapiacon, majd felszabadította. I. Dionüsziosz halála után, Platónt ismét meghívatta Dión, így az új uralkodó, II. Dionüsziosz tanácsadója lett, a cél az Államban leírt modell kipróbálása lett volna, de az uralkodó gyanakodni kezdett nagybátyja hatalmi ambícióira, így azt száműzte, míg Platónt pedig túszként tartotta. Később Platónnak sikerült hazatérnie Athénbe. Később Dión el is távolítja a hatalomból Dionüszioszt, de az később visszatér, majd ismét elbukik, de ez utóbbi 2 esemény már Platón halála után zajlik.

II. levél

Platón levele II. Dionüszioszhoz.

Platón az ő és társai elleni rágalmakra válaszol, kijelentve, hogy semmi se igaz azokból, így Dionüsziosz parancsa, hogy Platón és társai hallgassanak a Dionysiust érintő ügyekben téves alapokon nyugszik.

Az értelem és a nagy hatalom ugyanazt a célt szolgálják, ezért gyakran egyesülnek, mondja Platón.

Az embereket nem lehet elhallgattatni, hogy ne beszéljenek a halottakról, ezért ügyelnünk kell életünkben arra, hogy mit fognak mondani rólunk halálunk után. Platón hozzáteszi, a halottak is meghallják valamilyen módon, hogy mit beszélnek róluk az élők.

Ezért most itt a lehetőség, hogy Platón és Dionüsziosz tisztázzák még most, életükben az esetleg nézeteltéréseiket.

Platón elmondja, amikor megérkezett Szicíliába, már elismert filozófusnak számított, s célja az volt, hogy Szürakuszában elterjessze tudását, de ez nem sikerült, s ennek nem Dionüsziosz volt az oka, hanem azok, akik őt Platón ellen fordították.

Platón megjegyzi: ha valami jobbat tudott meg, mint amit ő tanított neki, kövesse azt. De ha úgy véli, hasznos volt számára Platón tanítása, válaszoljon tiszteletet adva ezért. Ha tiszteletet kap Platón Dionüsziosztól, ő ugyanezzel válaszol, ha pedig nem, csendben marad.

Platón megjegyzi a végén: ő semmit se írt le, s minden amit az ő neve alatt tartanak számon valójában mestere, Szókratész műve.

III. levél

Platón levele II. Dionüsziosz szürakuszái uralkodóhoz. Platón nem kíván kellemes életet az uralkodónak, mert megjegyzi a gyönyörrel teli élet sokszor bajhoz vezet.

Platón panaszkodik az őt az uralkodó által ért rágalmak miatt. Dionüsziosz azt állítja, hogy a türanniszát monarchiává akarta átalakítani, s ezt a döntését Platón tanácsa miatt változtatta meg, így Platón a hibás az állam rossz kormányzásáért. Platón leírja, éppen az uralkodó panaszkodott, hogy ha megszűnik  a türannisza, ezzel el fog veszni a hatalma. Ezen kívül Platón nem ártotta bele magát a politikába, a kezdeti időket leszámítva, amikor még azt hitte, képes lesz a dolgokat kedvező irányban befolyásolni, s ezt is csak meghívásra tette, Dionüszios és Dión meghívására. A rossz kormányzásért maga Dionüsziosz a felelős, mert tapasztalatlansága ellenére elűzte a tapasztalt Diónt.

IV. levél

Platón levele Diónhoz, miután az elűzte a hatalomból II. Dionüszioszt.

Platón sürgeti Diónt, ne habozzon rendbe tenni az állama dolgait, a Dionüsziosz okozta rombolás után. Platón kijelenti, kész segíteni, ha Dión meghívja őt.

V. levél

Platón levele III. Perdikkasz macedón királyhoz (Nagy Sándor nagybátyjához). Leírja, hogy kitanította Euphraioszt, aki a macedón király főtancsádója volt, majd javasolja neki, ezek után használja ki Euphraiosz tanácsait a kormányzásban.

Platón megjegyzi, hogy minden államformának megvan a maga módszere, s mindegyiknek a saját módszerét kell használnia, mert ha mást tesz, csődbe megy. Euphraiosz éppen ebben lehet a fiatal király hasznára: megismertetni vele mi a helyes módszere a monarchiának.

Platón leírja: esetleg akadnak majd olyanok, akik le fogják beszélni a királyt Platón tanácsainak megfogadásáról, arra hivatkozva, hogy maga Platón nem tudott segíteni saját államának, Athénnek se, de erre az oka az, hogy az ő korában Athén és az athéni demokrácia már menthetetlenül romlott állapotban voltak, mníg jelenleg Macedónia esetében nem ez a helyzet.

VI. levél

Platón levele Hermiaszhoz, Atarneusz uralkodójához, valamint 2 tanítványhoz.

A barátság fontosabb erő minden vagyonnál, ezért Platón javasolja a 3 címzettnek, legyenek egymás barátai. Hermiasznak felhívja a figyelmét, milyen hatalmas erő a bölcsességel együtt gyakorolt hatalom.

VII. levél

Platón levele Dión rokonai és barátai részére. Ez a leghosszabb levél a 13 levél közül, messze a leghosszabb írás, az összes levél tartalmának 80 %-át ez a levél teszi. Így a leírásom is hosszabb lesz. Ráadásul ez az írás a legérdekesebb filozófiai szempontból.

Platón elmondja, csatlakozni fog Dión követőihez, ha azok valóban Dión elveit követik. Ő ezt jól tudja, mert első látogatása a városba még 40 éves korában történt, akkor annyi idős volt, mint most Hipparinosz (II. Dionüsziosz testvére, Sziraküszá uralkodója 354-352 között).

Fiatalon Platón is politikus akart lenni. Csatlakozni is akart ismerőseihez, de azok uralma olyan rossznak bizonyult, hogy hozzá képest a korábbi kormányzat már jónak kezdett tűnni. Miután mindezt megtapasztalta Platón, visszavonult a politikától. Amikor megdőlt uralmuk, ismét lettek politikai ambíciói, de ezeket aztán végleg feladta miután az új kormányzat elítélte Szókratészt.

Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a politika nehéz dolog, s nehéz megfelelő embereket találni, akiket aztán ki lehetne képezni jó politikussá. Platón arra jutott: minden létező államforma hibás, s hacsak nem történik valamilyen isteni csoda, nem is lehet őket megjavítani. Az egyetlen megoldás: ha a filozófusokból lesznek az uralkodók, vagy a jelenlegi uralkodókból lesz filozófus, így lehet elérni az igazságot, mind az emberekben, mind az államokban.

Ezután Platón leírja első szicíliai útját, ahol rádöbbent: a helyiek erénytelensége és összpontosulása a gyönyörökre gátolja a helyes kormányzást. Diónt sikerült megnyernie ugyan a jónak, de ezt ellenségességgel fogadták mások, s a fő célt, II. Dionüsziosz filozófussá nevelését nem sikerült megvalósítani. Dionüsziosz hamarosan száműzte Diónt, Platónnak viszont maradnia kellett, Dionüsziosz gyakorlatilag fogolyként tartotta. Ez idő alatt Platón végig az remélte, talán Dionüsziosz mégis megnyílik a filozófia felé.

Végül Platón hazatért Athénbe, de Dionüsziosz ismét kérte őt jöjjön vissza hozzá. Platón elmondja, ahogy nem lehet segíteni egy olyan betegnek, aki nem hajlandó az orvos előírásait betartani, úgy egy államnak se lehet, ha annak vezetősége nem fogad el értelmes tanácsot. Kényszeríteni pedig bárkit is etikátlan lenne. Ha egy államnak csak erőszakkal adható helyes kormányzás, akkor ezt nem helyes megtenni, ilyenkor a bölcs ember megelégszik azzal, hogy imádkozik azért az államért.

Dionüsziosznak meg volna tartania a tanácsokat, ahogy ezt most Dión követőnek is meg kell tenniük, így tudnak majd szert tenni hű barátokra és szövetségesekre, melyek nélkül nem lesznek képesek jól kormányozni.

Platón azért jött el Szürakuszába, hogy békét hozzon a két ellenséges frakció között. Diónt azonban elárulták, majd megölték. Platón megjegyzi, bár a gyilkos athéni volt, Athén ezért nem hibás.

A gyilkos Kalipposz volt, Platón tanítványa, lefizette őt a Dionüszosz-párt, hogy ölje meg Diónt. de aztán a hatalmat megtartotta magának, ő maga lett Szürakuszá uralkodója 2 évre, mígnem Hipparinosz, Dionüsziosz testvére el nem távolította őt a hatalomból.

Platón felszólítja a mostani vezetést, fogadja el a tanácsokat, az országban a törvények uralkodjanak, ne az emberek, a despotizmus mindenkinek rossz: maguknak a despotáknak is.

Felhozza Dión és Dionüsziosz példáját: az előbbi követte a tanácsokat, az életével fizetett érte, az utóbbi nem követte a tanácsokat, s most aljas emberek módjára él. Mindig jobb azonban dicsően meghalni, mint dicstelenül élni, mivel a lélek halhatatlan. Dionüsziosz hatalmas lehetőséget szalasztott el, pedig esélye volt a bölcsességet a hatalommal egyesítve kiváló uralmat bevezetnie.

A mű megírásakor Dionüsziosz Lokroi városállam uralkodója volt, ahová azután ment, hogy nem sikerült visszaszereznie a hatalmat Szürakuszában, Lokroiban a hatalmat a helyiket becsapva szerezte meg, majd sok kegyetlenséget követett el.

Most minden terv elesett. Platón felhívja a mű címzetteit, kövessék Dión útját, igyekezzenek megvalósítani terveit. De ne akarjanak bosszút állni az ellenséges frakción, hanem olyan államot hozzanak létre, melynek alapja a közjó mindenki számára.

Ezek után Platón leírja, miért ment vissza Szürakuszába második alkalommal is. Platónnak azt mondta Dionüsziosz, vele együtt Diónt is visszahívja, de ez végülis nem következett be. Dionüsziosz többször is kérte őt, menjen vissza, Platón azonban sokáig nemet mondott. Végül, miután sok más szürakuszái is kérte őt, igent mondott.

Platón megtudta, Dionüsziosz könyvet írt arról, amit Platóntól hallott, s azt saját maga művének állította be, Aki ír ezekről a dolgokról és azt állítja, hogy tud mindent róluk, az nem tud semmit. Ezekre a dolgokra csak hosszas vita, hosszas tanár-diák kapcsolat során lehet ráeszmélni. "Ha mindezt csak úgy le lehetne írni, magam is ezt tettem volna" - mondja Platón. A nagy többség ezt nem értené meg, mindezt vagy lenézéssel vagy elmebeteg lelkesedéssel fogadná.

Platón kijelenti, a továbbiakban igyekezni fog lefektetni azokat az elveket, melyekkel meg lehet cáfolni az említett típusú irományokat. Elsősorban bárminek az ismeretéhez a következő szükséges:

• megnevezés,
• meghatározás,
• képmás,
• tudás,
• maga a dolog.

Példának a kört hozza fel:

• megnevezése: kör,
• meghatározása: olyan idom, melynek minden szélső pontja azonos távolságra van középpontjától,
• képmás: a kör lerajzolva.
• tudás: helyes vélemény, megértés, fejtegetés, egyszerre a három.
• maga a dolog: az. ezekhez az előbbiek közül a megértés áll legközelebb.

Ugyanez a helyzet a jót, a szépet, az igazságot, az elemeket, az idomokat, a testeket. a színeket, az élőlényeket, a cselekedeteket, a lélek minőségeit illetően.

Aki az első négy kategóriát nem képes felfogni, az sose lesz képes tudni az ötödikről. A nyelv is akadályt jelent, mert a szavak csak igyekeznek az egyes kategóriák tisztázására. Nincs ember aki képes lenne szavakban leírni az ötödik kategóriát, azaz magát a dolgot.

Jó példa erre éppen maga a kör, hiszen mind maga a név esetleges, mind a képmás félrevezető, hiszen egy egyenes vonal mellé rajzolva úgy tűnik, a kör egy része érinti azt, míg a valódi kör csak egyetlen ponton érinti azt.

Szóval az első 4 kategóriamindig homályos. Ez a 4 kategória a léleknek csak a dolog minőségét mutatják meg, nem annak lényegét. Ha csak a minőségekre vagyunk kíváncsiak, azaz csak alacsony szintű megismerésre törekszünk, képesek vagyunk helyes válaszokat adni, de ha meg akarjuk ismerni magát a dolgot, nem tudunk ilyen választ adni, mert az adandó válasz könnyen megcáfolható az első 4  kategóriabeli adattal, éppen azok tökéletlensége folytán.

A jó ember minden eszközt felhasznál, s képes tudni, de az ilyen ember ritka. Az erény megismeréséhez szükséges mind a jó jellem, mind a tudás képessége, önmagában egyik se elegendő, s így is sok idő és kemény erőfeszítés kell. Amikor alaposan megvizsgáltuk a 4 első kategóriát, azok minden részletében és egymáshoz képest, akkor és csak akkor van esély hogy a a megértés a fejtegetés képesek lesznek, hatalmas észbéli erőfeszítéssel, megvilágítani magát a dolgot.

Platón szerint ha Dionüsziosz valóban értené azt, amiről írt, akkor nem írt volna semmit. Így az egész írás egyetlen célja saját becsvágya. Dionüsziosz alkalmatlansága már abból látszik, hogy megszegte Platónnak adott szavát Diónt illetően.

Platón harmadik szicíliai utazásának oka: azt gondolta, hogy Dionüsziosz megtartja legalább ígéretei egy részét, visszaadja Diónnak a tulajdonát, ha Platón egy évre ismét elmegy hozzá. Az év letelte után azonban ezt is csak részben tartotta meg Dionüsziosz. Ezek után a vele való viszonya teljesen megromlott, különösen miután Platón Dión híveinek oldalára állt.

Most Dión arra készül, hogy erővel visszafoglalja államát, de ebben Platón nem fog neki segíteni, míg nem bizonyosodik meg, hogy Dión szándéka nem a károkozás.

A mű vége: Platón Diónt egy olyan tapasztalt hajókapitányhoz hasonlítja, aki rosszul mérte fel a vihar erejét.

VIII. levél

Platón levele Dión rokonai és barátai részére. Ez a második leghosszabb levél a 13 levél közül.

Platón kijelenti, Szürakuszá minden lakosának segíteni fog, az ellenségeinek is, leszámítva azokat, akik szentségtörést követtek el.

Két frakció harcol az államban - a meghalt Dión hívei és II. Dionüsziosz hívei -, s mindegyik azt hiszi, hogy a leghelyesebb az egymás elleni károkozás. ez azonban rendkívül káros dolog, mert ezzel a felek saját maguknak is kárt okoznak. Platón javaslata: a két frakció igyekezzen inkább jót tenni mindenkinek.

Megjegyzi Dión hívei számára, hogy Dionüsziosz családjának jó dolgok is köszönhetőek, többek között ők mentették meg annak idején az államot a karthágói gyarmatosítástól.

Ne felejtsük, ez az i. e. IV. század, amikor a Földközi-tenger térségének 2 fő hatalma Karthágó és Perzsia, köztük léteznek a görög városállamok. Róma ekkor még csak egy kis állam, mely csak a mai Olaszország középső részét birtokolja. Szicília pedig meg van osztva karthágói és görög városállamok közt.

Platón inti mindkét felet: ha nem jutnak egyeszségre, az egész államuk meggyengül, aminek az eredménye az lesz, hogy azt Karthágo el fogja foglalni. Platón vállalja, hogy közvetíteni fog a 2 frakció között.

A türannosznak javasolja, a jelenlegi türanniszt alakítsa át spártai mintára királysággá. A demokrácia híveit pedig figyelmezteti, a túlzott szabadság eredménye az anarchia lesz.

Az állami rendnek három értékre kell alapulnia, ezek rangsorban: a lélek, a test, a vagyon.

Ami a konkrét vezetést illeti, 3 király megválasztását javasolja: Dión fiát, valamint Dionüszioszt és testvérét, Hipparinoszt. A királyok hatalma korlátozott kell, hogy legyen, mellettük a népgyűlésnek és egy választott tanácsnak kell a döntéseket meghoznia.

Platón végül megjegyzi, a valóságban mindez Dión terve volt, de halála miatt nem volt ideje megvalósítania.

IX. levél

Platón levele Arkhütasznak, Tarentum uralkodójának.

A mai Taranto városról van szó, Dél-Itáliában. A mű megírása idején nem csak Szicíliában, hanem Dél-Itáliában is több görög városállam működött, ezek egészen a III. elejéig fennálltak, amikor Róma meghódította őket.

Arkhütasz panaszkodott, hogy nehezen viseli feladatát, szeretne szabadulni hatalmi kötelezettségeitől. Platón válasza erre: mindenkinek a legfőbb feladata, hogy törődjön a maga dolgával, aminek része a hétköznapi dolgok ellátása, többek között pedig a közügyekben való részvétel mindenkinek a saját dolga. Ha Arkhütasz elhanyagolja uralkodói kötelezettségeit, azt nála rosszabb emberek fogják átvenni.

X. levél

A legrövidebb a levelek között, Arisztodorosznak íródott, aki Dión baráti köréhez tartozik. Platón megdicséri őt, hogy bölcs viselkedést tanúsított, hozzátéve, hogy az igazi filozófia határozottság, hűség és erényesség.

XI. levél

Platón levele Laodamaszhoz, aki azt írta, hogy nem tud elutazni Athénbe, amire Platón azt írja, hogy idős kora miatt ő sem meri megkockáztatni az utazás veszélyeit Laodamaszhoz, viszont levélben készen áll tanácsokkal szolgálni.

Ez után Platón leírja, egy városállamban elsősorban szükséges egy olyan mérsékelt viselkedésű vezető, aki képes ellátni az állam hétköznapi ügyeinek intézést.

Ha nincs ilyen ember, s nincs is senki, aki képes lenne őt megtanítani a feladatra, marad az istenekhez irányított ima, ami minden bizonnyal helyes módszer, hiszen a legtöbb régi város így lett megalapítva.

XII. levél

Platón levele Arkhütasznak, Tarentum uralkodójának.

Platón megköszöni a neki küldött iratokat, kijelentve, hogy azok szerzője méltó saját őseire. Majd megígéri küldeni fog iratokat ő is, de azok jelenleg még nincsenek kész állapotban.

XIII. levél

Platón levele II. Dionüszioszhoz.

Platón visszaemlékezik, hogy egyszer egy ünnepség alatt Dionüsziosz kedves szavakkal fordult Platónhoz, amire az ünnepség egyik résztvevője megjegyezte, hogy Dionüsziosz sokat köszönhet Platónnak, az által kapott bölcsesség miatt, s ezt maga Dionüsziosz is megerősítette.

Platón megjegyzi, ez a kapcsolat kölcsönösen hasznosnak bizonyult. Hozzáteszi: elküldött egy embert Dionüszioszhoz, aki jó ismerője Püthagorasz tanításának, ez hasznára lesz Dionüsziosznak, viszont az illető kissé változékony hangulatú ember, ezért érdemes Dionüsziosznak óvatosnak lennie vele.

A továbbiakban Platón személyes kérdésesekről ír: mi történt a pénzzel, amit Dionüsziosztól kapott.

A magyar médiákban két állati hír is volt a napokban.

Egy rendőr durván bánt a kutyájával, s egy iskolai szakkörben állatokat boncoltak.

Az ilyesmi mindig túlméretezett felháborodást szokott okozni, s nem csak Magyarországon, hanem az egész fejlett világban. Ezt abszurdnak tartom. Abszurdum ugyanis, amikor egy állat sérelmére elkövetett tett sokkal nagyobb érzelmi reakciókat szül, mint amikor emberek ellen történnek súlyosabb tettek.

Pedig én magam is állatvédő vagyok. 1980-1986 között, majd 1997 óta folyamatosan van háziállatom. Ez jelenleg egy 11 hónapos macska. Utálom a vadászatot, de még a disznöölést is. S annak idején azért hagytam el a pszichológia szakot (ahová az 1986-1987-es tanévben jártam), mert képtelen voltam megbékélni a gondolattal, hogy végeznem kell élveboncolást a kötelező élettan órákon, ezt úgy se bírtam, hogy egyébként az összes élveboncolás minden esetben rendesen elaltatott állatokon zajlott. Egyetlen egyszer vettem részt ilyesmiben, s máig emlékszem rá, pedig 32 éve történt, de máig emlékszem a mélyen alvó állat arcára, majd halálára, s úgy döntöttem, nem akarok többé ilyet személyesen látni.

Viszont nem gondolom, hogy e kérdésben radikálisnak kellene lenni. Vannak esetek, amikor szükségesek az állatkísérletek, a cél ezen eseteknek a lehető mimumra korlátozása, s annak biztosítása, hogy ne történjen felesleges szenvedés. Ugyanez a vadászat és az állattartás esete, nem abszurd állati jogok és vegatarianizmus kell, hanem az állattartás körülményeinek javítása, s úgyszintén a felesleges szenvedés elkerülése.

A szadizmust meg azért kell büntetni, mert nem méltó az emberi lényeghez.

1990-2014 között a nyertes párt választási jelszava.

1990 - A nyugodt erő. - ez volt a legzseniálisabb jelszó.
1994 - Szakértői kormányzást! - ez volt a leghazugabb jelszó.
1998 - Polgári Magyarországot! - ez volt a legsemmitmondóbb jelszó.
2002 - Jóléti rendszerváltást! - az első igazán demagóg jelszó.
2006 - Igen, igen! - ez volt a legviccesebb jelszó.
2010 - Itt az idő! -  ez volt a leghatásosabb jelszó.
2014 - Folytatjuk!  - ez volt a legabszurdabb jelszó.

A kampány mindig piszkos és hazug. De nem feltétlenül aljas.

Mi ugyanis egy választási kampány célja minden tömegdemokráciában? Két dolog. Az egyik a saját tábor erősítése pozitív üzenetekkel, de ez kevésbé fontos, mert a saját tábor jellemzően kevés ember, s ezeket különösebben nem is kell győzködni. A fontosabb dolog mindig a pártsemleges szavazók meggyőzése arról, hogy "mi vagyunk a kisebbik rossz", s ennek fő módja a negatív kampány. Igyekezni kell e cél érdekében bemutatni az ellenfél legrosszabb vonásait, sőt jellemzően igyekezni kell ki is találni egyes dolgokat: jobb esetben ez csak az ellenfél szövegének/magatartásának demagóg kiforgatása, rosszabb esetben nyílt hazudozás.

Pl. tipikus kiforgatott kampányszöveg: Gyurcsány mondása, hogy "el lehet menni, ha nem tetszik", Orbántól, hogy "nem a rendszert akartuk megdönteni, hanem annak vezetőit", Kövér "köteles" szövege, stb. Egyikük se azt mondta valójában, amit az ellenfél kihozott belőle.

Ismétlem, mindez azonban része a demokráciának, ezért haragudni vagy mindezt morális rossznak tekinteni abszurdum. Nyilván persze rossz ez, de a rossz maga az alap, a liberális tömegdemokrácia, a kampány csak következmény.

Van viszont szerintem olyasmi, ami kifejezetten aljas hazugság, ami hiteltelenség.

Figyelem alaposan a magyar választási kampányt. Kifejezett aljasságot én leginkább a Jobbik tájékáról látok. Mert pl. a ballibek konzekvensek, van egy üzenetük, mely egy mondatban "nyaljuk a nyugat seggét", s ezt hitelesen képviselik. Ez maximálisan tisztességes magatartás.

Van viszont egy olyan típusú propaganda, mely azt mondja "fújj, a Fidesz nyalja a nyugat seggét". Ez akár még hiteles is lehetne (mert a kritikának van valóságalapja), de nem akkor, ha ez kombinálódik a "fogjunk össze a Fidesz ellen azokkal, akik szerint a Fidesz főbűne, hogy nem nyalja a nyugat seggét".

Na, ezt nevezem aljasságnak, s ezt a magatartást elsősorban a Jobbikhoz közeli megszólalásokban tapasztalom.

Ballib mítosz, hogy Magyarországon van 4 millió szegény, sőt éhező. Persze mindig csak akkor van, ha a kormány nem ballib.

Mi  a valóság? Attól függ, hogy mit értünk szegénység alatt. Ha a nyugat-európai szinten nézzük mi a szegénység, akkor Magyarországon a szegények száma nem 4, hanem egyenesen 6 millió. De vajon van-e bármi értelme a szegénységet a leggazdagabbakhoz viszonyítva mérni?

Ha a világot felosztjuk gazdasági régiókra, a következőt látjuk:

• Nyugat-Európa átlagosan a világátlag  285 %-án áll,
• Kelet-Európa 115 %-on,
• Észak-Amerika 355 %-on,
• Latin-Amerika 90 %-on,
• Afrika 20 %-on,
• Nyugat-Ázsia 90 %-on,
• Kelet-Ázsia 60 %-on,
• Ausztrália és Új-Zéland 320 %-on,
• egyéb Óceánia 45 %-on.

Hozzá kell tenni: egyes régiókban az eltérések hatalmasak. Pl. Nyugat-Ázsiában benne van Katar és Jemen is, az egyik a világszint kb. 600 %-án áll, a másik afrikai szinten.

Magyarország 120-125 % között van, azaz picit meghaladva a saját régiója átlagát.

Lehet persze azt mondani, nézzük az EU-t. Csak hát az eredmény hamis lesz, mert az EU egyik része a világ egyik leggazdagabb térsége, míg a másik a világátlag 110-150 %-os szegmensébev van (a leggazdagabb Szlovénia 150, a legszegényebb Bulgária pedig 110). De ez így értelmetlen, hiszen nyilván Magyarország  a legszegényebbek közt lesz abban a klubban, melynek zöme a leggazdagabbakból áll.

A kérdés mindig csak az: növelhető-e a szintünk? Alapvetően a válasz az, hogy igen, de nem lehetséges a felzárkózás a leggazdagabbakhoz. Egyetlen feltétele van mindennek: politikai, nem gazdasági. Ha megszüntetjük az a jelenlegi helyzetet, hogy a kelet-európaiak munkájának eredménye nyugatra szökik, akkor nekünk több maradna. Viszont a nyugati szint eléréhez az kellene, hogy találjunk magunknak olyan országokat, ahonnan el tudnánk lopni az ottani emberek munkájának eredményét. Ha félre is tesszük a kérdés erkölcsi oldalát - rendes dolog-e másokon élősködni -, marad a probléma: nincsenek ilyen országok, nem tudunk olyan mechanizmust kialakítani, melynek eredményeképpen képesek lennénk más népeket kizsákmányolni.

Amit sose szabad elfelejteni: egy magyarországi mélyszegény Afrikában alsóközéposztálybeli lenne.

Mint ígértük, olvasóinkat tájékoztatjuk médiánk elleni eljárásról. Íme az ügy lezárása.

Ez előzmények itt olvashatóak.

Most most már törvényesen is jogom van annak kimondására, hogy ki rágalmazott meg minket, ezt meg is teszem: a Háttér Társaság.

Ez van, most rövid távon is győzött az igazság, nem csak - ahogy szokott - hosszú távon. Különösen pofátlannak tartom, hogy holokauszttagadónak lettem rágalmazva, miközben azt még akkor se tagadtam, amikor egyébként fasiszta nézeteket vallottam (1995-1999 között).

Szerencsére most már jogerős okmány van kezemben, mely igazolja, hogy nem vagyok holokauszttagadó. Azaz végülis köszönet a homoklobbinak, hogy - bár akaratlanul, de - segítettek abban, hogy ilyen okmányhoz jussak.

Na, az ez a kérdés, melyben nekik volt igazuk, én viszont tévedtem.

A technokrácia mélyen nem hitt a demokráciában. Abszolút következetesek voltak: ahogy nem hittek  a népi demokráciában, úgy a liberális demokráciában se.

Meggyőződés volt: a demokráciát szajkózó nyugati propaganda hazudik. A nyugati demokrácia valóban szabadabb a kelet-európai rendszernél, de csak azért, mert más a hatalom jellege: az a nagytőke uralma, míg a miénk egyetlen párté. S ellenpéldaként mindig fel volt hozva Jugoszlávia, ahol utazási szabadság volt, a cenzúra is sokkal kisebb volt a magyarnál, ott nyugati típusú szabadságok vannak.

A technokrácia nem azért volt tehát nyugatpárti, mert hitt annak politikai rendszerében, hanem csakis azért, mert azt a rendszert gazdaságilag hatékonyabbnak hitte.

Az alap hozzáállás: minden rendszerben egy kis csoport van hatalmon, a demokrácia csak egy szemfényvesztés. Azaz az egyes rendszereket nem annak alapján kell megítélni mekkorák ott a politikai jogok, hiszen ezek eleve csak látszólagosak, hanem csakis az alapján, az milyen szintű jólétet képesek biztosítani az átlagemberek számára.

A nyugati médiák ugyanúgy pártutasítás alapján működnek, mint a keletiek, csak ott a pártérdek nem egy konkrét párt, hanem a tőkeérdek.

"Ha túl sokat pofázol, Amerikában is "véletlenül" elgázol téged egy autó..."

"Ha bármit változtatni lehetne szavazással, már be lenne tiltva."

"Szélesebbre lehet ott nyitni a pofádat, ez tény, de a hatalom dolgába ott se szólhat bele a nép."

S hozták a technokraták a nyugati példákat az áldemokráciára: ahogy Kelet-Európában likvidálva lett az antikommunista ellenzék, ugyanúgy nyugaton a kommunista pártok sem lettek beengedve a kormányzati hatalomba. Vagy békés eszközökkel, mint Olaszországban, vagy egyenesen katonai diktatúrával, ahol Görögországban. S a nagy példa Chile volt: lám, a kommunisták hiába nyertek tisztességesen, az USA eltávolította őket katonai puccsal, amint kormányozni kezdtek. S lám, Grenadába is azonnal bevonult az USA, amint a nép Amerikának nem tetsző kormányra szavazott.

A mi rendszerünk - értsd a népi demokráciát - nem rosszabb, nem kell a politikai oldalán változtatni. Csak azt kellene, hogy a Pártot magasan képzett szakértők vezessék. Ahogy ez nyugaton is van, a parlementekben megy a duma, de a valódi hatalom nem ott van. 

Mint idealista lelkes kamasz én őszintén fel voltam háborodva ezeken a véleményeken. Én mélyen hittem a liberális demokráciában, a nyugat erkölcsi felsőbbségében. Ez van, hülye voltam...

Szókratész démonjának hatása.

Minden élőlény esetében a létrehozás - pl. egy növény elültetése, vagy gyerek nemzése - a világ legkönnyebb dolga, míg a már életre kelt élőlény nehéz és fáradalmas odafigyelést igényel.

Demodokusz fiának, Theagésznek a neveléséről beszélget Szókratésszel.

Theagész kijelenti, tudásra van elsősorban szüksége. A legfontosabb tudás szerint: hogyan kell uralkodni az embereken, nem erőszakkal, hanem békésen. Ehhez leginkább kiváló emberekkel kell együtt lenni, hogy tanulhassunk tőlük. Ilyen ember maga Szókratész.

Szókratész elmondja, nem saját érdeme, amit tesz, hanem egy démon vezérli (akkoriban a démon bármilyen isteni ihletet jelentet, ellentétben a szó mai keresztény értelmével, amikor csak rossz szelemet jelent), azaz mindehhez nem elég az egyéni szorgalom, isteni ihlet is kell. Szókratész démonjának működése úgy zajlik, hogy sose készteti semmire őt, viszont mindig jelez neki, ha valami helytelenre készül, hogy ne tegye azt.

El is mond példaként 3 történetet.

1. Kharmidész éppen versenyen készült indulni a stadionban, amikor Szókratésznak megsúgta démonja? Kharmidész ne versenyezzen aznap. Kharmidész azonban mégis elment versenyezni, azt mondva, a démoni jel bizonyára arra utal, hogy veszteni fog, de ez neki nem fontos, elsősorban a testedzés miatt vesz részt a versenyen, így a vereség nem fog neki gondot okozni. Nem derül ki, pontosan mi történt vele, de valamilyen szerencsétlenség.

2. Timarkhosz meg akarta ölni Nikiaszt, majd ezt meg is tette Szókratész figyelmeztetése ellenére. A végeredmény: ő maga halt meg.

3. Szannio és Thraszüllusz hadjáratba indultak Epheszoszba és Ióniába, annak ellenére, hogy Szókratész szólt neki, hogy vagy meg fognak halni, vagy valami ahhoz nagyon hasonló fog történni velük.

Ki viszont hallgatnak Szókratész démonjára, azok sikeres előremenetelt érnek el életükben, Szókratész szinte varázslói képességekkel rendelkezik, megesett, hogy aki hozzáért vagy csak egy helyiségben ült vele, már ettől fejlődést ért el,.

A beszélgetés vége: Theagész elfogadja, hogy konzultálnia kell Szókratész démonjával próbatétel formájában.

A Mandineren ritkán szoktam kommentelni. Egyrészt nincs rá időm, másrészt követhetetlen a kommentrendszerük. De olvasni szoktam őket szinte minden nap.

De most - a múlt héten - megjelent ott egy érdekes cikk, mellyel nagy részben egyetértek.

Megjegyzésem csak az, hogy ez nem bal és jobb kérdése. Hanem perverzitás és normalitás kérdése. Ma már ez az igazi ellentét.

A klasszikus baloldalnak számos értéke van, sőt sok téren sokkal értékesebb a klasszikus jobboldalnál. Pl. gazdaságpolitikai ügyekben 100-szor jobb a baloldal a jobboldalnál.

A mai modern baloldal viszont kombinálja magában mind a klasszikus jobb negatívumait, mind a klasszikus bal negatívumait. Éljenzi egyszerre a kapitalizmust, a "szabad" piacot, a kizsákmányolást, s közben ezt kulturális nihilizmussal vegyíti.

Volt régebben egy kedvenc zsidó humoros műsorom, melyet rendszeresen néztem a neten. Abból kedvenc részem, nyilván ez zsidó szempontú, de azt hiszem világos az üzenet:

Kiegészítő cikk technokrata témájú sorozatomhoz.

Természetesen az én szempontomból nézve - aki idén augusztusban leszek 51 éves -, azaz ez a mostanában divatosan X nemzedéknek nevezett korosztály, de leginkább annak csak első szakasza, azaz mondjuk az 1960-1975 közt születettek, azaz azok, akik később, a rendszerváltozáskor már legalább felső tagozatosak voltak, de inkább már fiatal felnőttek, de még 30 éves kor alattiak.

Kb. ugyanaz, mint a mai Fidesz alapító vezetősége, csak ők nem technokrata kádárista szülők gyermekei voltak. Azaz korosztályban a Fidesz alapítóinak nemzedéke, de szociálisan egészen más réteg. (Ha jól értelmezem, az X nemzedéket 1960-1985 között szokás számítani.)

A kádárista technokrata elit gyermekeiről elmondható általánosan, hogy jobban éltek az átlagnál. Mai szemmel, amikor milliárdosok gyerekei és a fukcionálisan éhezők gyerekei közt hatalmas szakadék van, persze, az akkori anyagi szinteltérések nevetségesnek tűnnek. Akkoriban a legfelső elit mondjuk 4-szer élt jobban a legalsó rétegnél. Egy nem-kapitalista rendszer volt az, s a rendszer tudatosan korlátozta az eltéréseket az emberek között.

Csak egy példa: 1980-ban az átlagbér Magyarországon 5 ezer Ft volt (akkor ez bruttó és nettó is volt, hiszen nem létezett még adózás, csak a kevés maszek adózott), Kádár János havi bére ugyanekkor 35 ezer Ft volt, s nála többet senki nem keresett, legalábbis legálisan nem, de az akkori állami szektorban - ami az ország 95 %-át jelentette - minden bér kevesebb volt, mint az övé.

S természetesen a technokrata elit nem tartozott a legfelső elithez, hiszen én itt csak a kis- és középkáderek világáról beszélek. Szóval mai szemmel az anyagiakban való eltérés nevetségesen kicsinek tűnik, de akkori szemmel ez nem így volt. S nem is annyira pénzbeli különbségek voltak ezek (bár az is létezett, de mondjuk egy háztájis parasztgyerek határozottan jobban élt akkoriban, mint egy alsófokú akkori pártfunkcionárius gyereke), hanem inkább bizonyos hozzáférések meglétében és hiányában jelentkezett: a technokrata rétegnek sokkal több lehetősége volt nyugati termékekhez hozzájutni, mind materiális, mind kulturális értelemben. Csak az én saját családomból kiindulva két példa: a svájci kakaó - máig kedvenc italom a kakaó, nem szoktam kávézni - számomra nem volt luxustermék, s a nappaliban a polcon ott volt Alekszandr Szolzsenyicin Gulág-szigetvilág című műve már 1975-ben.

személyes emlék: hátulról én vagyok látható, a hosszúhajú táskás srác - 1984-ben megyek át Kelet-Berlinből Nyugat-Berlinbe, a tőlem jobbra és hátra látható pózna mögött áll a Berlini Fal, az előttem lévő fehér táblánál ("Ön belép az amerikai zónába") kezdődik Nyugat-Berlin

Hozzáteszem: ez a legfelső elit esetében is így volt. Nem a pénzük volt olyan sok - lásd Kádár bérét -, hanem a lehetőségeik. Lásd: autóvásárlás 2-3 éves várakozás nélkül, korlátlan és állandó kiutazási engedély, elitüdülőkben elhelyezés, a köznép számára betiltott nyugati filmek nézése, állandó vásárlási lehetőség speciális pártüzletekben, ahol minden hiánycikk kapható volt, Kútvölgyi kórházban ellátás, stb.

Személyes emlék: apám 1980-ban került olyan pozícióba, hogy jogosult lett az állandó kiutazási engedélyre, de csak a jogosultak alsó csoportjába került, azaz csak neki járt, a családtagjainak nem, s bár utazhatott (nem kellett pecsét), előzetesen jelentenie kellett minden utazást, részletes útitervvel, pl. amikor utaztunk évente Kubába, ahol apám dolgozott 1980-1986 között, le kellett jelenteni, hogy merre utazunk, melyik országon keresztül (nem volt közvetlen repülőjárat). De a pártüzletben vásárlás jogát sose nyerte el apám, csak néha kapott lehetőséget erre: kedves emlékem, amikor 1978-ban elmehetett egy ilyen boltba és hozott egy hatalmas nyers libamájat, amit anyám lesütött. Aztán 2 hétig libamájas kiflit vacsoráztam. A 70-es évek Budapestén két módon lehetett libamájhoz jutni: a pártüzletből vagy ismerni kellett hentest.

De most lássuk is a gyerekek 4 fő rétegét.

Nihilisták, 2 féle ellenzékiek, lumpenek. Ez a 4 csoport.

A nihilista volt a nagy többség, a gyerekek felénél is több, talán inkább kétharmad. Nem érdekelte őket semmi, se nem támogatták, se nem ellenezték a rendszert. Elfogadták ami van, élték életüket. Örültek amijük van, de nem hivalkodtak különösebben. A karrieristák mind ide tartoztak.

Utáltam őket, mint a szar. Van akkori ismerősöm, akit máig utálok, teljesen irracionális módon, mert az illető végülis soha semmit rosszat nem tett. Ennyit a kamaszkori beidegződésekről. Feleségem - aki ismeri az illetőt - kérdezte pár éve "te még mindig utálod a Keményt?", mire elmondtam, én mindig idealista voltam (függetlenül attól, miben hittem éppen). s máig nem tudom elfogadni, hogy valaki már kamaszkorában karriert épít. Egyébként a röhej, hogy az illetőnek nem lett végül semmilyen karrierje.

A lumpenek kis, talán 10-15 %-os csoport voltak, de hatásuk óriási volt. Ha mai fiatalok lettek volna, éjjel-nappal drogoztak volna, de akkoriban ez nem volt azért szokás, meg drog se volt nagyon, így a fő tudatmódosító szer az alkohol volt. Bulizás, rombolás, szex - ők ezt lesték el nyugatról, de minden politikai üzenet nélkül. Egyszer egy ilyen ismerősöm tök őszintén azt mondta "a fejesek rossz szemmel néznek ránk, mert az hiszik, mi politikai lázadésként szeretjük a rockzenét, meg a körülötte lévő egész kultúrát, pedig mi csak a bulizást látjuk benne, leszarjuk a politikát". Nem mondom, hogy sose jártam ilyen társaságba, de eszmeileg akkor se helyeseltem ezt, amikor a valóságban tetszett néha.

Az ellenzékiek voltak az értelmiségi elit. Összesen a társaság 15 %-a, nem több. Kétharmaduk liberális, egyharmaduk kommunista. Mások is voltak, de marginálisan, elsősorban vallási alapon. Az ellenzéki gyerekek saját szüleik iránt lázadtak: a liberálisok azért, mert megalkuvónak tekintették a technokráciát, azaz nem elég nyugatpártinak, a kommunisták meg balról támadták a rendszert, azaz azt nem eléggé kommunistának tartották.

Mindkét ellenzéki csoport mélyen lenézte a nihilistákat, ez kölcsönös érzés volt. A lumpeneket sem szerették, de valahogy mégis kisebb rossznak tekintették a nihilistákhoz képest.

Most amikor írom ezt, úgy érzem, hatásos lenne valami hatalmas nagy kamuzást előadni saját magamról, de maradjunk inkább az igazságnál: hithű liberális nyugatpárti voltam. Csak 1984-1985 között hatott rám a marxista eszme valamelyest.

Az élmények nyugatról is milyen mások voltak. Nekem Nyugat-Berlinről annak színessége tűnt fel, míg a nihilistának meg az, hogy pípsók vannak ott. Akkor persze baromira büszke voltam magamra, hogy én ilyen "szellemi" lény vagyok, míg mások az "anyagi" sárban heverésznek, de ma már tudom: én pont ugyanolyan korlátolt volt, mint ők, csak más szemszögből.

Ami a két ellenzéki csoport viszonyát illeti, vicces módon, de tisztelték egymást, bár nevettek egymáson. Egy időben volt egy ilyen ellenzéki komcsi haverom, nálam 2 évvel volt idősebb, s sokat voltunk együtt. A többiek meg kérdezgettek minket "ti hogyan bírtok egymással meglenni?", ismerték nézeteinket, ezért kérdezték ezt. Pedig volt bennünk közös, pl. közös pontunk volt a KISZ, hogy nem lépünk be, ő persze azért, mert nem tartotta eléggé kommunistának, én meg azért mert kommunistának tartottam.

Szóval furcsa világ volt ez a kádári világ, s azon belül is furcsa volt a vezetői osztály, s még furcsább annak technokrata része.

A hódmezővásárhelyi választások eredménye.

A választók több mint 64 % az új polgármester ellen van, mint látható az adatokból.

Nincs pártom.

Nekem nincs kedvenc pártom 1999 óta. 1990-1999 között volt, az időszak első felében az SZDSZ, a második felében a MIÉP.

Párttag voltam háromszor. 1988-1993 között Fidesz-tag, 1989-1993 között SZDSZ-tag, plusz 1990-1991 között egy bolgár párt tagja is voltam.

1997-1999 között majdnem tagja lettem a MIÉP-nek, majd a KDNP-nek, végül nem lettem, mert voltam pár gyűlésen, s nem igazán voltam pozitívan meglepve. (Hozzáteszem: az akkori lakóhelyem MIÉP-elnökét máig derék embernek tartom, s nem sokkal később ő maga kilépett a pártból.)

1999 óta nem érzek magamban semmilyen késztetést, hogy párttal intézményes kapcsolatban legyek, s azt hiszem, ebben már nem lesz változás. Sőt, kedvenc pártom sincs. Mindig elmegyek szavazni, s mindig ad hoc alapon szavazok. 2007 óta nem élek Magyarországon, de már az első napon jelentkeztem a külképviseleti választói névjegyzékbe. Ugyanis nem hiszek abban a ballib mítoszban, miszerint csak az szavazzon, aki ott él, adózik, stb.

Azoknak írom ezt, akik szerint valamiféle pártember lennék.

Van több magyar kommunista törpepárt is. Egyikük a legnagyobb ilyen pártból kb. egy évtizede kivált Vajnai-frakció. Nevük állandóan változik, egyszer Európai Baloldal, másszor Munkáspárt 2006.

Mindegy. Van egy lapjuk is, A Mi Időnk név alatt fut. Na most, ez egy amolyan kádárista kommunista típusú, de azon belül reformista irányultságú média. Sokszor írtak érdekes dolgokat, sokszor meg baromságokat. De eddig nem hazudtak. Szoktam őket olvasni, nem napi szinten, de azért elég gyakran.

Most hogy hirtelen eladták magukat a liberálisoknak, rászoktak a hazudozásra hiper gyorsan. Vajnai addig csinálta a műbalhét horogkeresztekkel, míg felfigyelt rá az ultraliberális Télinapforduló Gergely. Megállapodtak: Vajnai mind a 150 szavazója a liberálisokra fog szavazni áprilisban. De ez most mindegy, ez legyen az ő bajuk, hogyan tud valaki egyszerre kommunista is liberális lenne - kérdezzék meg TGM-t, ő ennek nagy mestere.

Konkrétan mit is akartam: Vajnaiék cikket írtak Bulgária és az Isztanbuli Egyezmény kapcsolatáról.

Az esetről tudni kell: tömegfelháborodás miatt a bolgár kormányzat visszavonta meghatározatlan időre az egyezmény ratifikálását.

A lényeg: a magyar cikk gyakorlatilag 99 %-ban az angol kommunista lap, a Morning Star cikkének fordítása. Vicces módon, bár a cikket sikerült pontosan lefordítani, egy mondattal "képtelen" volt megküzdenie Vajnai vagy emebere:

eredeti:

"The country’s opposition Socialist Party has proposed holding a referendum the hope the treaty is rejected."

fordítás:

"Az ellenzéki Szocialista Párt népszavazást követel."

Miről is van szó? A bolgár szocialisták ellenzik az Isztanbuli Egyezményt annak genderfasiszta részei miatt. Azaz ellentétes állásponton vannak, mint az MSZP. De mivel a bolgár szocialisták az MSZP testvérpártja, ezt jobbnak látta Vajnai elhallgatni. Komolyan ekkora sokat fizetett nekik az MSZP, hogy már nyíltan hazudni is kelljen, vagy szimpla önkéntes szervilizmus? Azt hiszem, az utóbbi, az MSZP se hülye 150 szavazatért fizetni.

Szánalmas, gerinctelen féreg vagy, Vajnai. Ritkán értettem egyet veled eddig is, de legalább tisztességesen viselkedtél.

Vannak emberek, akik egy munkahely elhagyása után is örökre hűségesek volt gazdájukhoz.

Itt van pl. ez a lett-amerikai EU-biztos, valami Nílus Mukknyekk, aki évekig a lettországi Soros Alapítvány igazgatója volt. Persze semmi gond szeretni a volt gazdát, de ezt kissé kínos aztán ilyen vehemensen képviselni mint valamiféle univerzális igazságot.

Ez van, Níluska, nincs mindig igaza a gazdának...

Azt hiszem, itt kezdődött a máig ható magyar konszenzus, melyet még a 2010 utáni Fidesz is csak részben tört le.

"Késett az angol vonat. Érthető, hiszen állami cég."

A kapitalizmus totális fetisizálása, mindennek a makrogazdasági számokon keresztül való nézése, az emberi tényező mély lenézése. Az ami az akkori Amerikában még a neoliberális Reagan-Thatcher számára is túlzásnak tűnt, s kicsi amerikai thinktankokban testesült meg (lásd Ayn Rand féle "objektivista filozófia"), az a magyar technokrácia számára alapigazság volt. Kb. az a szöveg, amit a mai "baloldal" által ájulásig tisztelt Kész Zoltán nevű pszichopataszerű parlamenti képviselő hadovál.

Ami ma egész Kelet-Európában a "baloldal" szent hite, az Magyarországon már a rendszerváltozás előtt a technokrácia alaptétele volt.

Az állami tulajdon mint valamiféle feltétlen rossz. Ha nem lehet, ideológiai okokból, magánosítani, akkor legalább kvázitulajdont kell csinálni, azaz az állami cégek menedzserei rendelkezzenek szabadon cégükkel. Minden szabályt leépíteni, minden központi irányítást a lehető legkisebbre csökkenteni. S azért nincs még meg a teljes siker, mert ideológiai okokból nem lehet minden a szabad piacnak alárendelni.

A rendszerváltozás bizonyította mindennek az abszurditást, az állami cégek zömét ellopták, majd az immár teljesen szabad és jogilag igazi tulajok a legritkább esetben folytattak hatékony gazdálkodást, ehelyett 1-2 év alatt szimplán kilopták a cégek aktíváit, azt aztán személyes fogyasztásra költve. Gyurcsány Ferenc jó példa erre, de - meglepően fog hangozni - ő még a jobbik eset, mert ő tényleg csinált az elsajátított pénzből valamilyen működő vállalkozást, A nagy többség sokkal - aláhúzom a "sokkal" szót - rosszabb volt nála. Személyesen ismerek ilyen embereket. Az életút kb. ez: a cég "megvétele" ingyen - csődbe vitel, vagy jobb esetben áron alul eladás nyugati rablóbefektetőnek (igen, ez volt a jobbik eset) - 10-20 millió dollár készpénzhez jutás - költekezés és pénz betétele nyugati bankba kamatozó betétre. Az állítólagos szakember üzletemberek, akiket elmondásuk szerint csak a csúnya ruszkik gátoltak abban, hogy felvirágoztassák az országot úgy viselkedtek, mint a sikeres rablók, akiket nem kapott el a rendőrség, így visszavonultak élvezni a pénzt, tartózkodva bármilyen gazdasági szereptől.

Meggyőződésem, hogy a XX. század két legnagyobb magyar tragédiája a zsidó holokauszt és a spontán privatizáció. Hozzájuk képest minden más másodrendű esemémy, ide értve a Tanácsköztársaságot, Trianont, s az 56 utáni megtorlásokat is.

S ez a gondolkodás máig fertőzi a magyar közéletet. Ha a "versenyképesség" szót hallom, kibiztosítom a fegyveremet. S ha versenyképességet zászlajukra tűzők jönnének valaha is hatalomra, véres leszámolás lenne indokolható ellenük, beleértve egész családjukat. Hozzájuk képest a hagyományos ballib nyugatnyalás, hatékony országrontás és esztelen lopás a kisebbik rossz. Egy korrupt tolvaj csicska mindig a kisebb rossz egy meggyőződéses emberellenes, hatalomhoz jutott elmebeteghez képest. Nagyon nem szeretem a ballibeket, de két kézzel kampányolnék mellettük, ha az ellenfelük valamilyen "igazi piacpárti" erő ellen.

Az imádság szerepéről beszélget Szókratész és Alkibiadész.

Óvatosnak kell lenni az imádságban. Ha az istenek minden imát teljesítenének, az rossz is lehetne.

Különbséget kell tenni a bölcsesség, az ostobaság és az őrültség között. Vannak beteg és egészséges emberek, nincs köztes állapot. Így van-e a bölcsesség esetében, hiszen ott a bölcsességnek 2 ellentéte is van: az ostobaság és az őrültség? Hogyan lehet azonban egy dolognak 2 ellentéte? Nyilvánvaló, hogy az ostobaság és az őrültség ugyanaz.

De ez mégse lehet így, valójában inkább az őrültség az ostobaság változata, az őrültek szimplán az ostobaság legfelsőbb fokát képezik.

A bölcsek tudják mi a teendő és mi a mondandó, míg az ostobák egyiket se tudják.

Nem szabad elfogadni bármilyen ajándékot, se imádkozni olyasmiért, ami káros. Kevesen képesek azonban erre, a legtöbb ember elfogad mindent, s imádkozik azért, amit akar, majd amikor a dolgok rosszra fordulnak, az isteneket és a sorsot hibáztatják, pedig csak saját ostobaságuk áldozatai.

Viszont az ostobák magukat bölcseknek hiszik.

A jó ismerete nélkül minden tudás rossz. Maga a tudás nem elegendő. Ha az állam vezetője minden létező tudásban kiváló lenne, de nem tudná mi a jó, az milyen állam lenne? Szörnyállam.

A hasznos vezető az aki tudja és teszi ami jó, de legalább hiszi, hogy tudja és valóban tudja cselekedete hasznát.

A szimpla tudás a jó ismerete nélkül káros mindenki számára.

Alaposan át kell gondolni, mit kérünk az istenektől, nehogy akaratlanul valami rosszat kérjünk, majd pedig amikor megkaptuk azt, meg kell változtatnunk kérésünket. A legjobb ima arra irányul, hogy az istenek tartsák távol tőlünk a gonoszt. A spártaiak szokása nagyon jó: ők a jóért imádkoznak. Szókratész elmesél egy legendát: Athén és Spárta viszálya során az istenek Spártát segítették, mire az athéniek megkérdezték a jósokat, miért történik ez, mikor Athén sokkal többet áldozott az isteneknek, mire azt a választ kapták: az istenek jobban szeretik a szűkszavú imát, mint a gazdag ajándékokat. Az isteneknek valójában semmi szükségük az emberek ajándékaira, az ő egyetlen céljuk az emberek lelke, az azokban lévő erény.

A végkövetkeztetés: Alkibiadésznek fejlődnie kell lélekben, majd amikor kész, akkor lesz képes helyes módon tisztelni az isteneket.

Három egyszerű javaslat a bankok és más pénzügyi dögkeselyük hatalmának korlátozására.

Mindegyik ötlet megvalósítható mindenféle nemzetközi egyeztetés, alapvető intézményi reform nélkül.

Jelzálog értéke. Ha egy bank jelzálog alapú hitelt ad, a jelzálog megszerzése felett ne követelhessen egyebet. Ma gyakori jelenség, hogy a bank megszerzi a jelzágosított ingatlant, azt eladja mesterségesen alacsony áron, majd az adós továbbra is tartozik a banknak a különbözetért. Ezt be kell fejezni. Ha egy bank egy
ingatlant elfogadott jelzálogként, legyen az ő kockázata, hogy azt milyen áron tudja majd eladni.

A hajléktalanellenesség. Javaslatom: ha egy bank megszerzi egy adós lakását, s ez az adós egyetlen lakása, az adós kapjon az ingatlanon holtig tartó haszonélvezeti jogot. Így véget érnek a kilakoltatások. A bank tulajdonos lesz, de az adós se lesz hajléktalan.

Kamatmaximum. Ez nem annyira a bankokat, hanem inkább a gyorskölcsönző cégeket érinti. Legyen maximalizáva az éves kamat, ebbe beleértve minden költséget. Mégpedig visszamenőlegesen. Minden szerződés, mely ennél magasabb kamatot határtoz meg legyen automatikusan és visszamenőlegesen érvénytelen.

Ez a cikk nem a magyar választásokról szól, ne keresd a mögöttes politikai propagandát.

Az igazán nehéz mindig az a választás, ha az ember utálja mindegyik választási lehetőséget. Könnyű ugyanis választani jó és rossz között, ahogy könnyű kisebb és nagyobb rossz között is.

De ha mindkét lehetőség rossz, s választani kell, az a legnehezebb választás.

A nagyjából 400 éves liberális eszme (oké, nincs annyi, 350-400 közötti a helyes szám) az erendendő rossz a mai világban. A rossz nem jelent 100 %-os rosszat, nyilván vannak a liberális eszmének is érvényes, pozitív gondolatai, melyek zöme egyébként csak összegezve lett a liberalizmus által, nem megalkotva általa. Ami nekem rokonszenves a liberális eszméből az az elidegeníthetetlen jogok eszméje és a népszuverenitás eszméje, lám, egyik se új, de tény, a liberalizmus összegezte őket mai alakjukban.

Mára a liberalizmus, miután 1945-ben legyőzte a nacionalizmust, majd 1991-ben a kommunizmust, ellenség nélkül maradt. A mai liberális magállamok ellenfelei is a liberalizmus keretein belül támadnak. A liberalizmus már megdőlt, de nincs aki a gyakorlatban is elsöpörje, az antiliberalizmus jelenleg a szellem terén létezik győztesként, nem az anyagi világban. Furcsa kettős hatalmi helyzet ez: az anyag még régi. a szellem már új.

A két szélsőséges mai liberális paradigma a 80-as években indult gazdasági rész, amit neoliberalizmusnak szokás nevezni, s az utóbbi években indult kulturális rész, amit - tévesen - kulturális marxizmusnak szoktak nevezni, én a kulturális liberalizmust használnám, mert abszurdumnak tartom egy a marxizmushoz semmiben sem kapcsolódó eszmét marxistának hívni.

Nagyon röviden:

• a neoliberális az abszolút gazdasági szabadság híve,
• a kulturális liberális pedig megkérdőjelezi a hagyományos társadalmi értékeket.

Mivel a baloldal/jobboldal szó eredetileg mindenképpen gazdaságpolitikai megosztás, így nyilván helyes a neoliberalizmust jobboldalnak nevezni, de a kulturális liberalizmust nem lehet önmagában se balnak, se jobbnak tekinteni.

A két rész keveredhet vagy nem.

Ha valaki neoliberális és nem kulturális liberális, azt jellemzően neokonzervatívizmusnak szokták nevezni. Ez egy egyre egyre inkább szűkülő kategória. A mai konzervatívok a legtöbb esetben már csak a nevükben azok (lásd Satana Mertkell német fűrerasszony pártját) vagy egyre kevésbé azok (pl. a brit toryk).

Ha valaki neoliberális és kulturális liberális, az a mai fősodor a világban, ez az átlagos "középjobb" és "középbal" pártok rendszerű eszmeisége. A magyar ballib eszmeiség is itt van.

Ha valaki kulturális liberális és nem neoliberális, az nem egy nagy csoport. Vannak egyes ilyen újbalos csoportok, de sok magát újbalosnak nevező nem az a valóságban, hanem esetleg csak mérsékelten neoliberális.

Ha az ember materialista, akkor azt mondhatja, fontosabb az anyag, mint a szellem. Szóval mindegy a kulturális liberalizmus, válasszuk mindig a nem neoliberálist. Ebből az következne, hogy ha nem vagyunk materialisták, akkor mindegy a neoliberalizmus, mndig válasszuk a kulturálisan nem liberálist. Mármint kisebb rosszként.

Szerencsénkre egyre kevésbé kell választani, mert az összefondás a neoliberalizmus és a kulturális liberalizmus egyre nagyobb. A mai alaphelyzet az, hogy van x cég, mely homokosokat, pedofileket, egyéb romboló elemeket simogat a magállamokban, s közben gyerekeket dolgoztat éhbéren a negyedik világban, vagy simán összefér a posztmodern haladó álművészet szponzorálása embertömegek kizsákmányolásával.

Ahol pedig még választani lehet, azt hiszem nincs biztos recept, ad hoc alapon kell dönteni.

Perverzió vagy szépség?

Nekem tetszenek az észak-koreai szurkolók. Csupa szép lány, tiszta, derüs tekintettel, örülve az életnek. Van bennük egyfajta mesterkéltség, ez tény, de még mindig jobb, mintha állig bedrogozott, pluszszájzos, nyugati leszbi femininácik éktelenkednének és hörögnének az emberiség ellen.

Puzsér Róbertet részben a liberális diktatúra bohócának, állázadójának tartom - szerintem ő a főszereplője a Black Mirror egyik részének  -, de ezzel együtt maximálisan hiteles személyiségnek is tekintem őt, személyes tisztességéhez nem fér kétség, s messzemenően pozitív szerepet töltött be és tölt be ma is a ballib véleményterror elleni küzdelemben.

Elég annyit: sokkal többször értek vele egyet, mint amennyiszer nem értek vele egyet. Eheti cikke azonban szimplán  egy hatalmas és fatális tévedés.

Puzsér alaptézise téves. Ki mondta, hogy cél lenne Orbán örökös uralma? Senki. Feladata a populista jövő előkészítése a liberalizmus bukásának időszakában. (Populizmus alatt az értendő, hogy meghaladjuk a modern kor mindhárom fő eszméjét.)

Eleve hibás a cikkben a párhuzam 2006 és 2018 között. 2006-ban a jobboldal és a baloldal (a két szót persze annak magyar értelmében használva, azaz helyesebb lenne a "nemzeti" és a "ballib" szavakat használni) között az erőviszony fele-fele volt. Gyurcsány nem ért el hatalmas győzelmet, csak éppen győzött, a legyőzött Orbán pedig tisztes vereséget szenvedett. Az erőviszonyokat legjobban a listás szavazás fejezi ki, ebben a Fidesz 42 %-ot, az MSZp 43 %-ot szerzett, de még a mandátumarányokat tekintve is a Gyurcsány mögötti erők aránya 55 % volt, Orbáné meg 43 %. Ha 2018-ban a ballib ellenzék fele ennyit érne el, mint amennyit a Fidesz elért 2006-ban, pezsgős tűzijátékot rendeznének!

Őszöd is ezért tudott ekkora hatást elérni. Mert az ellenzék nagyon erős volt. De lám, még így se tudta az ellenzék elérni a kormányzat bukását: a 2006-ben megválasztott vezetés simán kitöltötte mandátumát 2010-ig, Gyurcsány 2009-es lemondásának oka is belső volt, nem az ellenzék nyomásának hatására történt.

A legnagyobb veszély az országra az 1990-2010-as liberális konszenzus. Ez a konszenzus kimondta, kis ország vagyunk, nem tehetünk semmit, szót kell fogadnunk a nyugatnak, nem szabad gondolkodni se, mert a gondolkozást majd elvégzi helyettünk a bölcs nyugati elit, s majd hálából, mert szófogadó kisfiúk vagyunk, megsimogatja a buksinkat, s akkor nagyon jó lesz nekünk! E konszenzus eredménye a felzárkózás hiánya, a lassú elszegényedés, a gyorsuló profitkisíbolás az országból.

Teljesen mindegy, hogy meggyőződésből vagy csak a helyzet felismeréséből, annak ügyes kihasználásából, de Orbán elvégezte feladatát: 2010 után megtörte mindezt, ma már szabadon lehet mindenről szólni, ami korábban tabu volt. Hozzátenném: maga Puzsár is sokat tett le az asztalra ebben a harcban, ezért nem akarom elhinni, hogy ne látná mindezt át.

Miféle nemzeti-konzervatív kormányzás? Ha lenne ilyen, az hatalmas baj lenne. Ilyesmire semmi szükség. A harc itt a liberális nyugatmajmolás és az elemi önvédelem között van.

Ma már nincs veszély, a ballib országrontás opcióra erősen háttérbe szorult, ez Orbán elévülhetetlen érdeme, amivel már bekerült a történelemkönyvekbe.

Hogy van egy csomó negatív oldala is Orbánnak? Persze hogy van. Bár lelkes híve vagyok a NER szellemi részének, annak felszabadító lényege miatt, én magam sem hiszek a NER gazdasági részében: az egy csődre ítélt terv. Miért? Mert a kelet-ázsiai modell (ez ugyanis a NER gazdasági lényege) nem ismételhető meg a jelen kelet-európai körülmények között, ami miatt ugyanolyan csőd lesz a vége, mint a spontán privatizációnak 25-30 éve. Pár ezren meg fognak gazdagodni, de az ország gazdasága nem kerül előre ezzel.

A fontos az, hogy az elért eredményeket tartsuk. Azaz ne legyen többé olyan esélyes ellenzék, mint ami a ballib ellenzék jelenkeg, melynek alaptézise, hogy vissza kell térni az 1990-2010 közti konszenzushoz. Amíg van ilyen veszély, nem szabad támogatni a ballibeket. A ballibek mindig a nagyobb rossz a Fideszhez képest.

Egyébként meg helyes, hogy legyen ismét erős ellenzék, sőt akár nyerjen is Orbán ellen, mondjuk 2022-ben. De csak akkor, ha ez nem a hagyományos ballib ellenzék, azaz nem akar visszatérni ahhoz a modelhez, melynek következménye minden rossz, ami ma van.

S téved Puzsér. A Fidesz-szavazók zöme nem lesz cseppet se elégedetlen ettől, ugyanis ezek a szavazók nem azért szavaznak ma a Fideszre, mert  istenítik Orbánt, hanem mert a Fidesz jelenleg az egyetlen eszköz a ballib revansizmus leállítására.

Nagyon nehéz a MNO cenzúráján átjutni, de megpróbáltam, oda is beírni ezt röviden. A Simicska-féle jobbikos médiákban ma a cenzúra keményebb, mint a hagyományos ballib médiákban. Ezúttal szerencsém volt, megjelentették.