magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Sátán modern háromszöge

Sátán három eszmét hozott létre a modernségben.

Az információ-energia-anyag hármas felosztás itt is tapintható.

Az első az információ, azaz a szellemi alap. Ez volt a protestantizmus. A sátánista reformerek - Luther, Calvin, s bűntársaik - alapozták meg.

A második az energia, a ható erő. Ez a liberalizmus.

A harmadik maga az anyag: a felvilágosodás.

A felvilágosodás tehát a bajok alapja mint a protestáns eretnek eszmék érett gyümölcse, melyet a liberális eszme tett késszé, ez lassan világrenddé nőtte ki magát a XIX. sz. elejére-közepére.

A reformáció elszakította a kereszténységet a hagyománytól, a liberalizmus elhozta a féktelen emberi ösztönök legitímitását, s a felvilágosodás végül bedobta Istent a sufniba.

A nyugati kereszténység eleve tévúton haladt, félig a hagyományban, félig az önelégült emberségben. A reformáció csírája tehát létezett már nyugaton. De a csíra kikelésére várni kellett ezer évet. Luther pedig ráült otromba fenekével és kikeltette.

Jött lassan egy álkereszténység, mely egyszerre mutat két ellentétes arcot: a hedonizmust és a puritanizmust. A jó itt vagy az anyagi habzsolás vagy az önkínzás.

Az eredeti keresztény eszme, mely keleten továbbélt, s mely sokban azonos a korai pogány természetes erkölccsel egész mást állít. Azt, hogy aki a jót követi, az valójában nem szenved, hanem ellenkezőleg: a saját érdekét nézi.

A nyugati álkeresztény erkölcs ehelyett végletekbe ment: mert vagy hedonista (azaz az a jó, ami anyagilag jó) vagy puritán (azaz kínozzuk magunkat, mutatva milyen jók vagyunk). Vagy taposoljuk a gazdagot, hogy Isten embere, hiszen Isten tette őt gazdaggá, vagy pedig járjunk direkt szakadt ruhában, éhezzünk, ne csináljunk semmi vidámat, a nőket öltöztessük férfinak, s legyünk baromira büszkék magunkra, hogy a "gonosz" anyagtól ily távol állunk.

Mindez megtisztította lassan a terepet az immár nyílt sátánizmus számára. Sok mai őszinte nyugati keresztény rémülten és őszintén szemléli az eredményeket, de nem veszik észre: a rendszeren belül nincs megoldás. Megoldásuk ugyanaz, mint plüssmackóval harcolni a terrorizmus ellen.

Ki kell kiküszöbölni a liberalizmus, a protestantizmus és a felvilágosodás sátáni hármas szövetségének hatását, s visszatérni a főútra. Ez a cél.

Címkék: politika
16 komment

A kádárista technokratizmus rögeszméi V. - a nemzeti érdektelenség

A nemzeti kérdéshez való viszony.

"Nem röhejes dolog pl. a román nacionalizmus? Na, a magyar pont olyan röhejes."

"A vajdasági magyarok dolgoznak Nyugat-Németországban, s eszükbe se jut a magyarságuk."

"A XX. század végén határokról vitázgatni röhejes."

A nemzeti kérdés érdekes dolog volt akkoriban. Ebben ugyanis a technokrácia nem rendelkezett egységes állásponttal.

Egyszerre létezett kozmopolita és hazafias nézet is, azaz két csoport.

A kozmopolita tábor alapvetően azt hangoztatta, hogy az emberek egyetlen célja az anyagi jólét, s minden nemzeti, vallási, más jellegű nézet felülről rájuk ültetett felesleges teher. Aki jól él, annak nincs nemzetisége, a téma cseppet sem érdekli. Aki meg szegény, az belekapaszkodik mindenbe, többek közt nemzeti kérdésekbe is. A tézis: ha jólét van mindenütt, nem lesz az embereknek nemzetisége sem. Hiszen teljesen esetleges, hogy valaki hová született.

S erre még valós adatokat is felhoztak egyébként, lám a vajdasági magyarok örülnek, hogy jobban élnek, mint a magyarországiak, nem is magyarkodnak, az erdélyiek meg azért magyarkodnak, mert szarabbul élnek hozzánk képest is.

Viszont ez a kozmpolita tábor is azt gondolta, hogy az erdélyi magyarokat támogatni kellene, de nem nemzeti alapon, hanem azért, mert ott egy ósdi sztálinista diktatúra van, mely elnyomja őket.

Addig sose jutottak el a technokraták, hogy pl. az erdélyi magyarok románok lennének, ezt alá kell húznom, szóval a rendszerváltozás után liberális nézetekhez képest kifejezetten hazafiak voltak.

A másik csoport, a hazafias technokrácia kritizálta Kádárt, miért nem tesz többet a határontúli magyarokért. Itt még a székely autonómia megszüntetése is orvosolandó problémaként lett említve, sőt még békés határváltozásról is hallottam véleményeket, melyek azoban a nagyhatalmak miatt képtelen ötletek.

Szólj hozzá!

Miért nem szavazok a ballibekre?

2014-ben is alaposan megindoltam miért nem szavazok a ballibekre. Íme a mostani lista.

Most csak 8 okot sorolnék fel. De másképp, mint múltkor.

Anyagi okok

1. Még a szűk keretek ellenére is sikerült enyhe fejlődést produkálni 2012 óta. Katasztrofális lenne ennek a leállítása.

2. A kormányzat sok dologban sikeres: sikerült kicsit jobb feltételeket kicsikarni Brüsszeltől. A Brüsszellel szemben autós bólogatós kutya politikát folytató ballibek hatalma ezt visszacsinálná.

Stratégiai-taktikai okok

3. Nem akarom a Fidesz túlhatalmát. Márpedig addig túlhatalmuk lesz, míg a ballibek a fő ellenfelük.

4. Szeretném, ha a jelenlegi egyetlen, részben normálisnak mondható ellenzéki erő, az LMP erősödését.

Rövidtávú eszmei okok

5. Egy ballib hatalom összetörné a meglévő V4-es ellensúlyt Brüsszellel szemben. Ismét ki lennénk nagyon erősen szolgáltatva az így is túlhatalmú brüsszeli érdekköröknek.

6. A jelenlegi helyes hintapolitikát egy ballib kormányzat leállítaná, s helyére totális és egyoldalú EU- és NATO-hűség lépne.

Hosszútávú eszmei okok

7. A kereszténység erősítendő, az iszlamizáció korlátozandó. Erre egy liberális kormányzat alkalmatlan.

8. A zuhanó, nyugati. liberális zsákutca elindult a történelem szemétdombja felé. Ne lassítsuk útját!

Címkék: politika
3 komment

Állam

Platón főműve következik. Ami egyébként egy meglepően olvasmányos írás.

Mi az igazságosság, miben jelentkezik?

Az ember, minél idősebb, annál jobban kezd érdeklődni az igazságosság iránt. Elfogja őt a félelem, hátha mégis igazak a mítoszok, melyek a túlvilági büntetésről szólnak, így jön a lelkiismeretfurdalás és a félelem, ami miatt az idős ember számba veszi, életében milyen gonoszságokat cselekedett. Aki viszont igazságosan élte le életét, annak jutalma, hogy félelem nélkül távozhat a túlvilágra.

Egy mellékes momentum: a szexuális vágy nyűg, mondja a műben Szókratész beszélgetőpartnere, s örül, hogy már elég öreg ahhoz, hogy ne érdekeljék a nők, korábban a nemi vágy zsarnokként uralkodott felette. Ugyanazt hallottam először 25 éve egy parkban egy idős bácsitól, s akkor is nagy hatást tett ez rám.

De mi is az igazságosság? Esetleg a feltétlen igazmondás és a kapott javak visszaszolgáltatása jogos tulajdonosának? De pl. ha valaki eszénél lévő barátjától fegyvert vett át megőrzésre, ám az őrjöngésében visszaköveteli, ez esetben mindenki azt mondaná: nem kell neki visszaadnia, s a visszaadó nem járna el igazságosan még akkor sem, ha az ilyen állapotú barátjának meg akarná mondani az igazat. Azaz az igazmondás nem mindig igazságos.

A következő meghatározás: az igazságosság az, ami a barátnak használ, az ellenségnek pedig árt. De igazságosság-e az, ha a baráttal jót cselekszünk,
az ellenséggel meg rosszat? Nem, mert az igazságos ember nem tehet igazságosságával mást igazságtalanná, erényességével mást gonosszá. Az igazságos ember nem árt soha senkinek, ellenségének se.

Az igazságosság meghatározásának következő kísérlete: az igazságosság az, ami az erősebbnek előnyös. Hiszen mindegyik államban az uralkodó osztályé a hatalom, s mindegyik uralkodó olyan törvényeket hoz, ami neki hasznos: demokráciában a nép hoz saját magának hasznos törvényeket, míg diktatúrában a diktátor hoz saját magának előnyös törvényeket, minden rendszerben az adott rendszer uralkodóinak hasznát szolgálja a törvény. S minden meghozott törvényt igazságosnak nyilvánítanak, a törvényszegőket meg igazságtalanoknak. Azaz a következtetés: minden államban az az igazságos, ami az éppen uralkodó vezetésnek előnyös.

Viszont mivel minden vezető tévedhet, abban is tévedhetnek, mi előnyös nekik. Azaz lehetséges az is, hogy a meghozott törvény éppen nem szolgálja a vezetés javát. Azaz ez sem alkalmas meghatározás. Továbbá, az igaz vezető nem más, mint pl. az igaz lovász. Ahogy a tehetséges lovász lovai javát szolgálja, úgy a tehetséges vezető is az általa uraltak javát. Tehát az a hatalmas, aki nem népe javát szolgálja ugyanúgy nem igaz vezető, ahogy a lovait rosszul gondozó lovász se igaz lovász. A zsarnok nem igazi vezető.

A következő kísérlet az igazságosság meghatározására: először is nézzük meg, mi is az igazságosság haszna!

Az igazságos minduntalan a rövidebbet húzza az igazságtalannal szemben. Ha pl. egy igazságos ember közhivatalt vállal, az nem húz hasznot hivatalából, továbbá elhanyagolja még saját dolgait is, hiszen azokra kevesebb ideje marad, s még családja, ismerősei is megutálják őt, mert nem segít nekik hivatali hatalmát felhasználva. Lám, mennyivel jobban jár hasonló helyzetben egy igazságtalan ember!

Tehát az igazságtalanok boldogok, az igazságosak meg boldogtalanok.

Legnagyobb mértékben ez a zsarnokságban (türanniszban) látható: aki kis dolgokban igazságtalan, pl. tolvaj, azt rajtakapják, megbüntetik, s gyalázatban van része, míg aki egy egész államot lop el, magukat az állam polgárait teszi rabbá, azt nem gyalázza senki, hanem magasztalják, nemcsak saját alattvalói, de azok is, akik gaztetteikről tudomást szereznek.

Tehát aki az igazságtalanságot elítéli, az valójában csak azért teszi ezt, mert fél következményeitől.

Nyilvánvaló tehát, hogy az igazságtalanság hatalmasabb és szabadabb az igazságosságnál, ha képes érvényesülni, tehát az az igazságos, ami az erősebbnek hasznos, s jobban boldogul, nagyobb előnyöket élvez az igazságtalan ember, mint az igazságos.

Cáfolat: az igazságtalanság nem járhat haszonnal. Minden mesterség célja valami szolgálata, akkor is, ha a mesterség művelője kap ellenszolgáltatást tevékenységéért. A legjobbak nem kívánnak uralkodni, mert nem kapnak érte személyes előnyöket. Az ilyen ember csak azért vállalja az uralkodást, mert tudja, hogy ha nem vállalja, gonoszok fognak uralkodni felette.

Az igazságtalan ember élete lehet boldogabb, mint az igazságosé? Egyesek szerint az igazságtalanság előnyös, és az igazságosság káros. De az igazságos az értelmeshez és a jóhoz hasonlít, az igazságtalan pedig a rosszhoz és a tudatlanhoz, s igazságosságra még a gonoszoknak is szükségük van egymás közt, még egy rablóbanda se képes működni belső igazságosság nélkül, mert az igazságtalanság gyűlölködést és harcot hoz, míg az igazságosság egyetértést és szeretetet.

Mi az emberi lélek rendeltetése? Például a gondoskodás, az irányítás. A gonosz lélek szükségképpen rosszul irányít és gondoskodik, viszont a jó lélek mindezt jól cselekszi.

Jobb tehát mégis igazságosnak lenni, mint igazságtalannak!

A jó 3 változata:

  • ami önmagában jó, nem származékai miatt, mint pl. az öröm és az ártalmatlan élvezetek, melyekből utólag is csak tiszta öröm fakad,
  • amit önmagáért is szeretünk és származékaiért is - mint pl. az egészség,
  • amit csak származékaiért szeretünk, mint pl. a pénzszerzés.

Látható jól: Platón még elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaki magát a pénzszerzést tekintse örömnek. Az még más világ volt, a liberalizmus értékei még ismeretlenek voltak akkoriban.

A legszebb az, amit mind önmagáért, mind a származékaiért kell szeretnünk, ha boldogok akarunk lenni.

Mi az igazságosság és az igazságtalanság tisztán önmagában és miben van a hatalmuk a lélekben? Közismert álláspont: az igazságosság csupán kényszer. Ezt vizsgáljuk meg először.

Igazságtalanságot elkövetni jó, elszenvedni rossz, viszont sokkal nagyobb rossz elszenvedni, mint amilyen jó elkövetni. Ezért előnyösebb egymás közt megállapodni, hogy inkább nem is teszünk, de nem is szenvedünk el igazságtalanságot.

Innen a törvény, mely egyfajta középút a legnagyobb jó - amikor az általunk elkövetett igazságtalanság nem bűnhődik - és a legnagyobb rossz - amikor az ellenünk elkövetett igazságtalanságért nem tudunk bosszút állni - között.

Az aki képes elérni, hogy az általa okozott igazságtalanság ne kapjon büntetést, s biztos, hogy mindig képes bosszút állni az ellene elkövetett igazságtalanságért, az sose egyezne bele e törvénybe, hiszen ez nem érdeke. Ez az igazán erős ember.

Az igazságos ember tehát csupán gyenge, mert a fentiekre nem képes, így számára az igazságos törvény kényszer, egyfajta kisebb rossz: ha már képtelen másnak büntetlenül igazságtalanságot okozni, legalább ő ellene se lehessen senki igazságtalan.

Valójában minden ember természete azonos, a számára jó hajszolására rendeltetett mindenki. Az igazságos ember is igazságtalankodna, ha esélye nyílna rá.

A kérdés tisztázásához tehát ideális állapotában kell összehasonlítani az igazságos és az igazságtalan embert! Legyen az igazságtalan ember olyan, aki képes mentesülni minden következmény alól, azaz tűnjön igazságosnak a közösség számára, mert könnyű elítélni az igazságtalanságot, ha annak következményei negatívak. Az igazságos meg legyen olyan, aki nem kap semmilyen dicséretet igazságossága miatt, sőt a közösség őt igazságtalannak hiszi, hiszen könnyű úgy igazságosnak lenne, ha ezért megbecsülést kapunk.

A kérdés megvizsgálásához azonban szükséges azt megnagyobbítani, mert úgy jobban fogjuk látni. Ezért ne az igazságos embert nézzük, hanem az igazságos emberi közösséget, az államot!

Mi az állam oka? Az, hogy az egyének nem képesek önmagukban biztosítani szükségleteiket, így társulnak egymással. Mindenki más-más tevékenységre alkalmas, így a közösség tagjai egymást kiegészítik. A közösség létrejötte azonban automatikusan olyan tevékenységet is létrehoz, melyek egyénileg még nem voltak szükségesek, pl. kereskedők, katonaság.

Az a jó, ha mindenki azt csinálja, amiben a legtapasztaltabb, legügyesebb. Nézzük meg ezt a katonaság esetében! Az ideális katona rettenthetetlen, erős, legyőzhetetlen, de egyúttal indulatos, agresszív is. De a közösségnek érdeke, hogy katonái csak az ellenséggel szemben legyenek agresszívak, míg a közösség tagjai felé legyenek békés természetűek, ahogy egy házőrző kutya, aki csóválja a farkát a gazdájának, viszont rátámad a rablóra. A kulcs: a nevelés.

Itt Platón részletekbe menően írja le, hogy mi az őrök - a katonák - helyes nevelése. Többek között nem szabad olyan mítoszokkal megismertetni őket, melyekben az istenek csalnak, hazudnak, rosszat tesznek, melyekben a halál szörnyű dolognak van ábrázolva vagy a hazugság bocsánatos bűnnek számít. Az őrök csakis olyan hősökről tanulhatnak, akik komoly, méltóságteljes, erkölcsös magatartást tanúsítanak, az ezzel ellentétes magaviselet csak a mítoszok negatív hőseinél engedhető meg rossz példaként.

Ami a hazugságot illeti, Platón megjegyzi, míg a hazugság mindenki számára súlyos bűn, az állam vezetői számára ez megengedett, ha a közjó érdekében teszik.

Továbbá a testedzés és az egészség megóvása rendkívül fontos az őrök nevelése során. Hiszen ezek nélkül nem képesek hatékonyak lenni. Rendkívül fontos a testedzés mellett a zenei oktatás, ez ugyanis helyes ritmusérzéket ad. Aki csak a testével törődik és nem foglalkozik zenével, az durva ember lesz, míg az ellenkező esetben meg puhány, márpedig mindkettő kerülendő.

Minden társadalom romlását az jelzi leginkább, ha sok benne az orvos és a bíró. Hiszen ha a társadalom tagjai egészségesek és erkölcsösök, ritkán szükséges orvosi és bírói beavatkozás a társadalom életébe.

Gyógyítani csak azokat kell, akik mind testileg, mind lelkileg jóravalók, a testileg hitványakat hagyni kell meghalni, míg az lelkileg rosszakat, az erkölcsteleneket ki kell végezni.

Az őröknek nem lehet magántulajdonuk, még saját lakásuk se, élelmezésük és lakhatásuk közösen történik, mindez teljes egészében az állam költségén.

A társadalom vezetőire is fontos szabályok vonatkoznak. Ők a legbölcsebb öregek, akik fiatalabb korukban kiálltak minden próbát, ezzel bizonyítva, hogy alkalmasak arra, hogy az állam dolgaival foglalkozzanak.

Az állam lakossága tehát 3 részre oszlik:

  • arany: a vezetők,
  • ezüst: az őrök,
  • bronz: mindenki más, az egyszerű polgárok.

Mindenki azonban egymás testvére, s nem származás dönt, hogy ki hová tartozik, csakis a képességek: az aranyember gyerekéből bronz lehet, ha nem alkalmas vezetőnek, s a bronzember gyerekéből meg arany, ha jó képességeket mutat fel. Ugyanígy az ezüstgyerek, ha testileg gyenge, akkor bronz lesz, míg ha értelmi képességei kimagaslóak, akkor arany.

Mind a gazdagság, mind a szegénység kerülendő az államban, mivel mindkettő káros: az előbbi tunyasághoz, az utóbbi szolgalelkűséghez vezet.

Az állam úgy növekedhet, hogy még egységes maradjon, ennél nagyobb méret kezelhetetlenné teszi azt.

Az őröknél a gyerekek nevelése közösen történik. Nincs házasság, nőközösség van. Ennek oka: a nők feletti vetélkedés viszályt szül, ami veszélyes minden esetben, különösen az őröknél az. Viszont erkölcstelen lenne a gátlástalan szex, így az állam határozza meg sorsolással a párokat: az alkalmasabbak gyakrabban kapnak lehetőséget nemi együttlétre, az alkalmatlanabbak ritkán. A hősök, a csatákban kimagasló módon viselkedő őrök jutalomképpen szabadon választhatnak párt. A homoszexualitás tilos. (Ez merész gondolat Platónnál, az akkori görög társadalomban a homoszexualitás teljesen természetesnek számított.) A született gyerekek előtt titkolni kell kik voltak szüleik. Az azonos időszakban született gyerekek mind egymás testvéreinek tekintendők, míg a náluk egy nemzedékkel idősebbek szüleiknek. A beteges, alkalmatlan gyerekek likvidálandók. Viszont a nők egyenrangúak a férfiakkal, hiszen képességeik azonosak, csak fokozatilag mások, mint a férfiak, így mind az állam vezetésében, mind az őrök között is szerepelnek nők, egyenrangúan a férfiakkal.

Az állam számára fontos a közös állami kultusz, így szentélyek alapítása, áldozatok bemutatása, az isteneknek való hódolat nagyon fontos.

Az állam tökéletességének tartalma: bölcsesség, bátorság, mértékletesség, igazságosság. Az önmérséklet az állam minden polgára jellemző, míg a bölcsesség a vezetők fő erénye, a bátorság meg az őröké. Ez így együtt adja az igazságosságot az egész állam tekintetében.

Visszatérve az egyéni szintre, az igazságos ember nem különbözik az igazságos államtól, azaz benne is van három rend, mely mind a maga dolgát végzi: önmérséklő, bátor, bölcsnek, így lesz igazságos!

A lélekben három hajlam van: gondolkodás, indulat, vágyakozás - egyikkel értünk, a másikkal felindulunk, a harmadikkal pedig sóvárgunk a táplálkozás, szeretkezés és más hasonló dolgok élvezete iránt, s e három rész felett uralkodik egész lelkünk.

A vágyakozás alárendeltsége a gondolkozásnak - a gondolkodás ösztönzi pozitív vágyainkat, mint a szeretet, az éhség, a szomjúság, stb., míg megzabolázza a negatív vágyakat, mint ami az értelmetlen, sóvárgó vágyak.

Az indulat segíti az értelmet céljaiban.

Mint ahogy az állam esetében a három rend: a vagyonszerző bronz, az őrző ezüst és a tanácsadó arany rend adja az egységet, úgy a lélek esetében is: mindegyik a maga dolgát végzi. Az értelem uralkodik, mivel bölcs, s gondját viseli az egésznek, ebben pedig az indulat támogatja őt. S ezek ketten együtt uralkodnak a vágyakozáson, hogy az nehogy olyan hatalmassá tudjon válni, hogy képes legyen leigázni a másik két rendet, ami azzal járna, hogy az egész állam vagy lélek tönkre menjen.

A liberális állam éppen ezért szörnyű, mert nemhogy szégyellné, de büszkén is vallja, hogy nála a bronz réteg van hatalmon.

Az igazságosság tehát meghatározható így: ez a lélek egészséges működése, mint ahogy az igazságtalanság pedig beteges működést jelenti.

Az ideális állam alapfeltétele: vagy a filozófusokból kell lennie a királyoknak, vagy a mostani királyoknak kell képzett filozófusokká lenniük! Amíg a politikai hatalom és a filozófia nem esnek egybe, addig nem szűnik meg a jelenlegi államok nyomorúsága, s nem jöhet napvilágra a leírt ideális állam. Márpedig csak ez az állam képes boldoggá tenni mind az egyént, mind a közösséget.

Ki a filozófus? Az, aki képes megragadni az örök változatlan létezőt.

Miért nem ismeri fel azonban a társadalom jelenleg azt, hogy filozófus királyokra van szükség? Ahogy egy hajón: mindenki azt hiszi, képes kormányozni. Követelik a kormányzás átadását a kormányostól, ha az nem alkalmas ember, de ők se rendelkeznek a szükséges tudással, nem is sejtik, hogy egy igazi kormányosnak mi mindenhez kell értenie feladata ellátáshoz, sőt az igaz kormányost is annak, hiszik, amik ő maguk: hozzá nem értőnek. Ugyanígy a legkiválóbb filozófusokat is a tömeg naplopóknak hiszi, az igazi filozófus pedig nem törekszik hatalomra, ahogy az orvos se könyörög betegeinek, hadd gyógyítsa őket, ez fordítva kell, hogy legyen.

Következik a barlanghasonlat és négyfelé osztott világ elmélete, azon két dolog egyike Platón műveiből, amit az is ismer, aki semmit se olvasott tőle. (A másik az államtípusok kategorizálása, erről már volt szó, de ebben a műben is szerepel később.)

Az igaz filozófus látja a jót gondolatain keresztül. Az egyes dolgokat láthatjuk, az ideákat viszont elgondolhatjuk. Miként a Nap megvilágítja a látható dolgokat, úgy a jó megvilágítja az ésszel elgondolható dolgokat.

Az ember ha olyan tárgyat szemlél, melyet az igazság sugároz be, egyszerre felfogja, megismeri azt, de ha sötétben levő tárgyat néz, akkor csupán vélekedik és véleményét folyton váltogatja. Az az erő, mely az igazságot adja a jó ideája, ő a tudás és az igazság oka. Bár a tudás és az igazság is szépek, a jó ideája a legszebb. Úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a fény a Naphoz, a fény is hasonló a Nap fényéhez, de nem azonosak.

A megismerés tárgyai és formái is négyfélék lehetnek. Mintha egy vonal osztaná fel a világot két egyenlőtlen részre: a látható világra és az ésszel elgondolható világra. S ezek is két-két részre oszlanak a világosság, ill. a homály foka szerin. A látható világ egyik része a való dolgok világa, a másik azok árnyképeié. Az előbbivel foglalkozik a tapasztalat, azaz a tapasztalati tudományok, ez a helyes vélemény, az utóbbi a látszat világa, ez a sejtés. Az az ésszel elgondolható dolgok világa pedig feloszlik a feltevések és az ideák világára. A feltevések elsősorban matematikai fogalmak, melyekre következtetünk a tapasztalati tények alapján absztrakció útján, ez értés. Az ideák pedig az eszmélet világa: a dolgok mögött álló alapelvek, s köztük legmagasabb szinte a jó ideája.

Képzeljünk egy a föld mélyen található, tágas barlangüreget, mely felfelé nyitott a fény felé! Bent emberek ülnek, de képtelenek a fény felé nézni, ehelyett csak a maguk előtt lévő barlangfalat látják, az emberek mögött tűz lobog, így a köztük és a tűz között lévő tárgyak képeit látják maguk előtt a falon. E tárgyakat magukat sose láthatják az emberek, így meg vannak győződve, hogy a valóság az, amit a falon látnak: a mögöttük lévő tárgyak árnyképei, nem is sejtik, hogy a valóság más lehet, mint a hátuk mögötti tárgyak árnyképeinek összessége. Mi lenne, ha az ott ülő emberek közül valaki hirtelen fel tudna állni, hátra tudna nézni és meglátná magát a tárgyat? Először észre se venné azt, mert elvakulna az árnyakhoz szokott szeme a tűz fényétől, majd amikor hozzászokna, nem értene mi az, amit lát, joggal hihetné, hogy a megszokott árnyképi valóság az igazi valóság, s nem az az új élmény, amiben most részesül.

Ha pedig elkezdene haladni a barlangi tűztől fel, kifelé a barlangból, majd kijutna a barlangból, még szokatlanabb lenne neki a helyzet: a fény ott még erősebb, mint a barlangi tűz fénye, szoknia kellene, hogy képes legyen lassan látni a normál nappali fényben, először csak árnyékokat látná, majd a dolgok vízi tükörképét, később magukat a dolgokat, míg képes lenen az éjszakai eget látni, míg végül a Napot is meg tudná pillantania.

Miután ezt az utat végigjárná, magát boldognak érezné, korábbi barlanglakó mivoltát pedig boldogtalannak. Hiszen látása most jobb lenne, mint a legélesebb szemű barlanglakóé. Miután meglátta mindezt, sose akarna ismét visszasüllyedni korábbi állapotába, bármit elviselne, csak hogy ne kelljen ismét barlangbéli életet élnie.

S ha mégis visszamenne, nehezen szokni ismét hozzá a kevesebb fényhez, társai meg lennének győződve, hogy megvakult, hiszen valóban sokkal rosszabbul látná már az árnyképeket, mint a mindig csak árnyakat látó társai. Társai le is vonnák a következtetést: felesleges kimenni a barlangból, ez csak vakságot okoz, s ezek után ellenségesek lennének bárkivel szemben, aki meg akarná mutatni neki a külvilágot.

Ugyanez a helyzet a legfőbb ideával, a jó ideájával, meglátása ugyanaz, mint példánkban a Nap megpillantása! Aki elért erre a szintre, azt már kevéssé érdeklik a hétköznapi dolgok, ahogy a barlangból kilépett ember is keveset törődik már a barlangbeli árnyképekkel. Az ilyen embert viszont a többiek esetlennek, sőt nevetségesnek vélik, hiszen nem képes jól tájékozódni az árnyékképek világában.

A nevelés célja az államban éppen ez: a lélek vezetése oda, hogy a jó ideáját tartsa maga előtt!

A filozófusok oktatása az őrök esetében említett zeneoktatás és testnevelés mellett kell, hogy tartalmazza a matematika tudományát, nem lehet az filozófus, aki nem tanult legalább 10 évig matematikát, majd 30 éves kortól filozófiai képzés és őrzői tevékenység szükséges, majd aki mindezt teljesítette sikerrel, minden részen sikerrel átment, az 50. éve elérésekor az arany réteg tagja lehet.

A négy rossz államforma: a timokrácia, az oligarchia, a demokrácia és a türannisz.

Nézzük először hogyan lesz a ideális államformából a timokrácia vagy timarkhia, melyre jó példa a jelenlegi - mármint a Szókratész korabeli - Spárta, majd a hozzá illő emberi jellemet, aztán hozzá képest a többi 3 államformát!

Az ideális államforma bomlásnak indul, a vezetők célt tévesztenek: akkor is születnek gyerekek, amikor nem kellene, a párokat nem megfelelően házasítják össze, ami miatt a gyerekek se lesznek jó tehetségűek. Az új nemzedék, bár igyekszik a legjobbakat választani vezetőknek, azok már nem a legalkalmasabbak, továbbá az őrök mellőzni kezdik saját nevelésüket, elhanyagolják előbb a zenét, majd a tornát is. A végén már maguk az őrök lesznek a vezetők. Összeférhetetlenség és egyenlőtlenség alakul ki, ezekből pedig gyűlölködés. A bronzréteg féktelen vagyonszerzésbe kezd, a többiek  pedig szintén vagyont szereznek: a közös tulajdont felosztják maguk közt, a bronzokat szabad ember helyett szolgaként kezdik kezelni.

A timokrácia tehát megtartja kezdetben az ideális államból azt, ami az ezüst réteg szerepe, de megszünteti az arany réteget, annak szerepét maga veszi át. Ennek viszont eredménye a féktelen harciasság. A bronz réteget pedig nem testvérként, hanem szolgaként kezeli.

A timokrata típusú ember vad, idegenkedik a művészetektől, csak a hadviselést és a tornát kedveli, a szolgákat lenézi, a vezetőknek engedelmeskedik, de ő maga is a helyükre tör.

A timokrácia idővel oligarchiává alakul. Az oligarchia az a rend, ahol a a gazdagok uralkodnak, a szegények pedig az  ki vannak rekesztve a hatalomból. Immár nem a hadviselés, hanem a vagyonszerzés az uralkodó réteg fő célja. Az egymással viszálykodó, megtisztelésre törő emberek helyében pénzimádók és vagyonmagasztalók lének, akik saját vezetőiknek a leggazdagabbakat teszik meg, miközben a szegényeket megvetik. A végén kimondják a vagyoni cenzust: csak az lehet vezető, aki bizonyos mértékű vagyont birtokol.

A rendszer nem működhet jól, hiszen ez pont olyan, mintha egy hajó kormányosának nem azt tennék meg, aki a legjobban ért a hajózáshoz, hanem azt, akinek a hajón a legtöbb pénze van. Az ilyen állam két ellenséges részre szakad, a szegényekre és a gazdagokra, akik folyton ártani igyekeznek egymásnak.

Az ilyen állam meg se képes magát védeni, mert a vezetés fél felfegyverezni a szegényeket, mert az ellenségnél is veszélyesebb lehet a hatalomra, így maguk az oligarchák kénytelenek harcolni, ami mártsak pénzügyi okokból se akaródzik nekik, hiszen a háborúskodás drága dolog, márpedig az ő fő érdekeltségük a pénz.

A oligarchiában mindenki koldus sorsú az oligarchákat leszámítva. Az oligarchikus emberi természet: merev típus, aki mindenben csak a hasznot hajhássza, csak a pénzt halmozza, gyáva a harcban, közöny9s a kö9zügyek iránt.Az oligarchiában azonban nem lehet elérni, hogy egyrészt gazdagodni akarjanak az emberek, másrészt önmérsékletet gyarapodjanak, mert a kettő egymást kizárja.

A vagyonból kizártak így megalázva és eladósodva állandóan gyűlölködve néznek az oligarchákra, majd egy nap felkelnek, azokat megölik vagy száműzik, egy részüket  pedig elfogadják egyenrangú polgárnak, miután pedig minden jogkört egyenlő alapon osztanak fel maguk közt, a vezetőket pedig sorsolással választják ki. Így jön létre a demokrácia.

Ebben az államformában a polgárok szabadok, szabadon nyilváníthatnak véleményt, mindenki azt tesz, ami épp jólesik neki.  Mintha ez volna a legszebb államforma - sokféleség, színesség!

Milyen az ilyen típusú ember? Mindenféle vágyak rabja, napról napra él, folyton változik, ahogy épp szeszélye diktálja.

A demokráciát a szabadságban való telhetetlenség és a többi értékek elhanyagolása lassan átváltoztatja türannisszá.

A demokráciában előbb-utóbb alkalmatlanok kerülnek hatalomra, akik hízelgőkkel veszik körül magukat, míg ellenfeleiket pedig oligarcháknak vádolják. Közben a polgárok megszokják, hogy nincs tekintély, csak szabadság? az apa egyenrangú lesz a fiával, a tanár a tanítvánnyal, az öreg a fiatallal. Aki a legcsekélyebb alárendeltségre akar, azt se tűrik, a végén már a törvényeket és szokásokat se tartja be senki.

A három társadalmi réteg a demokráciában: a herék, a szegények, s a gazdagok. A herék jelentős szerepet játszanak, ők a leghangosabbak, ők a gazdagokból élnek. A legnagyobb csoport számszerűen a szegények, ők a köznép, a közügyekkel nem törődnek, szinte vagyontalanok. Ha összefognak, döntő a szavuk, de ez általában nem történik meg. Ha a herék ellen vannak, azzal vádolják őket, hogy a demokrácia ellenségei és az oligarchia hívei.

A korlátlan szabadság káoszának eredménye a legnagyobb szolgaság, ami a türannisz. A nép, látva a káoszt, amibe az állam süllyedt megmentőt keres. Ezt előbb-utóbb meg is találja egy népvezér személyében, aki kezdetben népszerű, majd lassan egyszemélyi vezetővé válik. Hogy megőrizze hatalmát, a leghangosabb ellenzőit megöli, majd háborúkat provokál, hogy a nép ne vele, hanem a külső ellenséggel legyen lefoglalva. A türannosz kénytelen mindenkit, aki bármiben is kiemelkedő elnyomni, hogy ne legyen veszély hatalmára. A türannisz a herékből magának testőrséget alakít, s a köznép már hiába zúgolódik ellene.A türranikus típusú ember: a vadállatias ösztön embere, eszelős ember, aki megkísérli az uralkodást nemcsak az emberek, hanem még az istenek felett is.

A türannisz a legrosszabb államforma a 4 rossz államforma közül. S a türannosz élete a legkeservesebb az összes többi államforma vezetőiéhez képest. Az ösztön által uralt lélek a legboldogtalanabb, mert a legkisebb a szabadsága.

Nézzük most az embertípusokat a lélek alapján! A lélek három részből áll: értelemből, indulatból, vágyakozásból. Az első elsősorban az igazságra törekszik, a második elsősorban a dicsőségre, míg a harmadik elsősorban a pénzre. A harmadik típusú, nyereségvágyó ember számár a megbecsülés és a tudás nem ér sokat, ha azokkal nem jár pénz is. A második típusú, becsvágyó ember számára a tudás és a pénz nem ér sokat, ha azokkal nem jár együtt megbecsülés is. Az első típusú, bölcsességszerető ember viszont lemondana a megbecsülésről és a pénzről, azokat legfeljebb kényszerűségnek tekinti, de az igazi értéknek a tudást tekinti, melyhez képest semmi a másik kettő.

Melyik típus élvez előnyt? A bölcsességszerető tapasztalata messze felülmúlja a nyereségvágyóét, mert  a bölcsességszerető kénytelen ismerni a másik két tapasztalatot, míg a nyereségvágyó csak saját tapasztalatával rendelkezik. Ugyanez a bölcsességszerető és a becsvágyó kapcsolata - hiszen megbecsülésben mindenkinek része lehet, a gazdag is, a bátor is, a bölcs is. Viszont az igazság gyönyörét csak a bölcsességszerető tapasztalhatja meg, senki más. csak egyedül ő tapasztalt a gondolkodásban. az ítéletalkotás legjobb eszköze Első helyen tehát a bölcsességszerető áll, másodikon a becsvágyó, utolsó helyen a nyereségvágyó.

Az igazi öröm az, amihez nem szükséges fájdalom. A többi csak a tiszta örömök árnyképei. Pl. hamis öröm az, ha fogfájásunk elmúlik. A testi öröm ideiglenes, mert pl. ha jóllaktunk, egy idő után ismét éhesek leszünk,  míg a lelki öröm esetében ez nem történik meg. Továbbá a nyereségvágyó és becsvágyó lélekrész vágyai, ha a bölcsességszerető részt követik, s annak irányítása alatt keresik maguk örömét, akkor képesek elérni a legigazibb gyönyört, s ez e gyönyör felel meg legjobban emberi lényegüknek. Ha más lélekrész az irányító erő, nem valósul meg mindez! A türannisz a legrosszabb államforma: ott az uralkodó a három fajta gyönyör közül a két alacsonyabbrendűnek hódol csak, de még ezt is minden mértéket túllépve teszi. A türannosz 93-szor, azaz 729-szer boldogtalanabb a királynál (az ideális állam vezetőjétől), ahogy ugyanígy 729-szer pocsékabb államforma a türannisz az ideális államnál.

Összefoglalás: az igazságosság mindenben előnyösebb az igazságtalanságnál.Az ember rendeltetése: alárendelni ösztöneit az értelemnekAz eredeti állítás az volt, igaz-e, hogy hasznosabb tökéletes gazembernek lenni, mint igaz embernek. Most látjuk, hogy ez nem lehet igaz, mert aki az igazságosságra törekvő lélekrészt alárendeli a másik két résznek, az elállatosítja magát, elveszi a rendezettséget és az összhangot saját lelkétől.

A mű utolsó témája a művészet, melyről már szó volt a nevelés elemzésének kapcsán. Az igazi dolgok az Isten alkotta ideák, ezek másai, utánzatai a világunk dolgai, míg ezek utánzatai a műalkotások. Ahogy a türannisz sokkal rosszabb az ideális államhoz képest, úgy a műalkotás is az tehát - mivel többszörös utánzat - az ideákhoz képest.A befejezésben a halhatatlan lélekről van szó. A lélek nem halhat meg a test betegségétől, de a lelki rossztól se, hiszen ha így lenne, a halál megszabadítaná a lelket a felelősségre vonástól, mi igazságtalan lenne. Az istenek tudják mi az igazságosság és az igazságtalanság, ezt képtelenség előlük elrejteni. Mivel tudjuk, hogy lelkünk halhatatlan, s el tud önmagunk és az istenek barátai maradjunk, nemcsak itt a földi életünkben,  hanem azon túl is, egy érhetjük el végül a valódi boldogságot.

Szólj hozzá!

Vágtatás a bukásba

Öröm látni, hogy belelovalják magukat a ballibek a kudarcba.

Saját maguk alatt ássák a gödröt, s csúnyán bele is fognak esni.

Hatalmas lesz ugyanis a választási részvétel áprilisban. Ezek után eddigi demagógiájuk, hogy nem elég nagy a legitimitás nem lesz többé használható.

Közben lassan összeáll a 2014-es kép: a ballibek összefognak, de kimarad minden egyeztetésből az LMP és a Jobbik. Ez azonban csak segít mind az LMP-nek, mind a Jobbiknak. Eddig azért volt feléjük bizonyos tartózkodás, mert sokan féltek, hogy e 2 párt a végén összefog a ballibekkel.

A különbség 2014-hez képest, hogy mind az LMP, de főleg a Jobbik hatalmasat fog profitálni mindebből.

Ha nagy szerencsénk van, az MSZP és a DK be se jutnak a parlamentbe (azaz csak egyéniben lesz pár képviselőjük), erre - ma nézve a helyzetet - komoly az esélyük, különösen az MSZP-nek.

Azt hiszem, április 9-én szinte mindenki örülni fog:

  • a Fidesz azért, mert nyerni fog, meglesz a mandátumok kb. 60 %-a, minimum 55, maximum 65 várható,
  • a Jobbik azért, mert a legnagyobb ellenzéki párt lesz, egymaga a duplája lesz a maradék ellenzéknek,
  • az LMP azért, mert meg fogja haladni 2014-es eredményét, s harmadik erő lesz,
  • s még Gyurcsány is pezsgőt fog bontani, mert ő lesz a ballib tábor immár megkérdőjelezhetetlen vezére, hiszen jobb kis táborban egyeduralkodónak lenni, mint nagyban másodhegedűsnek,
  • plusz még mondhatja azt az egész ellenzék, hogy Orbánnak nem lett meg a kétharmada (nem is akart Orbán kétharmadot, de ez mindegy).

Nem értek egyet a Fidesszel, hogy a Jobbikra ilyen szinte köpköd. Szerintem pozitív esemény, ha a Jobbik és az LMP lesz a fő ellenzék a ballibek helyett. Nyilván ez nem érdeke a Fidesznek, de érdeke az országnak.

Címkék: politika
4 komment

Nők

A nők elemzésének alapja a bokájuk.

Most röviden erről.

Sokan mellt néznek, mások fenéket, mások az egész alkatot, egyesek az arcot. Mindez persze mind hasznos lehet bizonyos elemzésekhez, de a legpontosabb személyrajzot a boka vizsgálata adja. Ráadásul ez az a rész, amit idegen nőkön is gond nélkül el lehet végezni, a lelepleződés kockázata nélkül.

Bokatípusok.

  1. 1. Könyvelő lány típus. Butácska, de kedves. Jellemzően nem szép, nem is csúnya. Jól főz, süt.
  2. 2. Fodrászos lány típus. Kifejezetten okos, de nem használja ki képességeit, azaz jellemzően csak kevés területen művelt.
  3. 3. Titkárnő típus. Okos, de elméleti ember. A legtöbbször gyerektelen élete végéig.
  4. 4. Nagymama típus. Átlagosnál okosabb, gyakorlatias típus. Fiatalon szép, de 35 évesen már öreg. Fiatalon nőiesen öltözködik, de 40 év körül ezt teljesen abbahagyja. Szinte mindig kövér lesz 35 év felett.
  5. 5. Menedszer típus. Kérlelhetetlen, agresszív. A férfiakat vagy eleve utálja vagy szolgáknak tekinti. Még fiatalon se fiatalos kinézetű, de idősen se igazán idős, azaz örök középkorú típus.
  6. 6. A focis lány. Kőkemény, agresszív típus. Az átlagnál csúnyább.
  7. 7. A háztartásbeli. Életunt típus, belül mélyen agresszív, amit azonban ritkán él ki. Ezek között a legtöbb az öngyilkosság.
  8. 8. Könyvtáros lány típus. Okos, de hajlamos a szélsőségekre mindenben. Lassan öregedő típus. A konyhában ne keresd, viszont férfiagya van, így képes bármiről mélyen beszélgetni.
  9. 9. Leszbikus típus. Ha esetleg nem is homoszexuális, akkor is jellemzően férfias kinézetű. Jellemzően barátságos természetű, de bosszúálló, ha bárkit ellenségnek hisz.
  10. 10. Tanárnő típus. Rendkívül buta, de jó a memóriája. Gyűlöli a világot.
  11. 11. Manöken lány. Száraz, ízetlen típus. Átlagos szépségű, a nemi jegyei minimálisak (jellemzően deszkamell), de a társadalmi hatások miatt sokan imádják.
  12. 12. Kosaras lány. Hasonló a focis lányhoz, de lágyabb jellem.

Nyilván ezek ideáltípusok, mint az asztrológiában. Kevés nőre igaz 100 %-ban az adott típus, de minden nőre igaz alapszinten a tipológiája.

Szólj hozzá!

Infantilizmus

Mi a legnagyobb gonoszság az emberiségben, kik a leggonoszabb emberi lények?

Hol van a legnagyobb őszinteség az emberiségben, kik a legőszintébb emberek?

A válasz mindkettőre ugyanaz: a gyerekek. Nem a legkisebb gyerekek, hanem úgy a kisiskolás réteg. Azaz már képes egyedül létezni biológiai értelemben, képes önmagát tisztán felismerni tudatilag, de még nem törte őt be a szocializáció. Olyan 6-12 év közti korosztályra igaz ez a legjellemzőbb módon.

Ősidők óta a nevelés célja ezen gonosz emberpalánták megzabolázása, továbbá a selejtes egyedek likvidálása, természetesen a likvidálás módja hosszú idők óta már jellemzően nem jelent fizikai megsemmisítést.

Aztán az emberek 12-14 éves koruk körül teljesértékű emberekké válnak. Minden közösség eléri, hogy szinte minden egyede lemond természetes gonoszságáról, csak a társadalmilag legitim gonoszságra korlátozza önmagát. Ez utóbbi persze koronként változó. A mai modern korban a gonoszság legitim kiélésének legfőbb módja a vállalkozás, azaz mások kizsákmányolása és átverése. A liberális társadalom számára egyenesen ez a legfőbb érték, a legitim gonoszságot maximalizáló embereket tekinti legértékesebb tagjainak.

A gond az őszinteség elvesztése mellékhatásként. Mert a mélyen gonosz emberpalánták hatalmas pozitívuma a legteljesebb őszinteségük, s abból fakadó természetes igazságérzetük. Ugyanis az emberpalántai gonoszság nem aljas gonoszság, hanem őszinte gonoszság. A kisgyerek úgy gonosz, hogy nem hazudik.

A tömegember elveszti mind őszinteségét, mind gonoszságát: hazug lénnyé válik, aki betartja társadalma kereteit, azaz csak a legitim gonoszságot éli ki.

Aki nem tömegember, az egy törpe kisebbség. Két részre oszlanak.

Az egyik rész a deviáns elem, aki nem hajlandó gonosz ösztöneit a társadalmi korlátok közé szorítani. Jellemzően belőlük lesznek a bűnözők.

A másik rész a felemelkedett. Ez az, aki megmarad őszintének, nem hajlandó hazudni, de megérti azt is, a természetes gonoszság nem lényegi, hanem csak járulékos eleme az emberi mibenlétnek.

Sajnos ezekből van a legkevesebb.

Címkék: politika
7 komment

Demokrácia lett!

Demokrácia lett!

A ballib médiák és megmondóemberek ismételten gusztustalan módon viselkedtek: kiderült, csak a hatalmat akarják, elveik nemigen vannak. 

Évek óta halljuk, hogy diktatúra van, hogy a választási rendszer igazságtalan és a Fideszre lett szabva.

Most, a hódmezővásárhelyi sikerük után hirtelen abbamaradt mindez. Már semmi gond a választási rendszerrel. Furcsa, nem?

Már egy éve megmondtam, a ballibek harca az arányos választási rendszerért abszurd és öngyilkos akció, ugyanis egy arányos válaszási rendszerben sose lennének  képesek győzni. Amikor erre ők is rádöbbentek, az vicces pillanat volt: Gulyás Márton küzdött az aránytalan választási rendszer ellen, majd letett az asztalra egy  tervezetet egy... szintén aránytalan választási rendszerről.

Hogyan is van az, hogy az aránytalan választási rendszer , ha ők nyernek, s rossz, ha veszítenek?

Lássuk a eddigi abszurd ballib opciókat: bojkott és kétharmados győzelem és puccs.

Bojkott - ami sose következik be, furcsa módon ezzel egyes ballib megmondóemberek csak a saját táborukat gyengítik.

Kétharmados győzelem, majd a 2010 előtti helyzet visszaállítása - matematikai képtelenség, mert ezt még akkor se érnék el, ha valóban minden ellenzéki egyesülne.

Puccs - azaz nyernek egyszerű többséggel, majd kimondják a Fidesz "elszámoltatását", értsd betiltását, kizárják a fideszes képviselőket a parlamentből, ill. a kétharmadps törvényeket elfogadják egyszerű többséggel. Természetesen ezt a verziót senki se gondolja komolyan, ez ugyanis polgárháború, azaz ez a verzió csak a fanatikus ballib szavazók vadítására lett kiötölve.

Egy jóslatom, mi lenne, ha tényleg összeállna az ellenzék, s tényleg szót fogadnának e megegyezésnek az ellenzéki szavazók, s tényleg nem szerezne a Fidesz abszolút többséget - azaz legalább 100 mandátumot - áprilisban? A legvalószínűbb: marad a Fidesz valamelyik jelenlegi ellenzéki párttal koalícióban.

Címkék: politika
4 komment

A hódmezővásárhelyi recept

Rossz szolgálatot tesznek az ellenzéknek, különösen annak ballib részének a saját fanatikus hívek.

A választásokat ugyanis sosem a fanatikus hívek döntik el, hanem a pártsemlegesek.

Gulyás Mártonról azt hittem, szimpla Soros-pártkatona. Kellemes meglepetés, hogy mozgalma, úgy tűnik, valódi kutatást végez. Ennek eredmánye pl. ez - vicces módon pont az ÉN választókerületem. Kiderül a ballibek számára mellbevágó eredmény: az összefogás csökkenti az ellenzéki szavazatok számát. Ezt én kutatás nélkül is megmondtam volna.

Mert nincs ebben semmi furcsa. Még az MSZP és a DK között sincs meg a 100 %-os átszavazási hajlandóság. A LMP/Jobbik és az MSZP/DK között pedig 50 % alatti.

Ezzel szemben a szűk hívőtábor azt hirdeti, mindenkinek össze kell fognia. A gond: az emberek nem robotok, azaz nem fognak szót fogadni.

Címkék: politika
2 komment

A kádárista technokratizmus rögeszméi IV. - a marxizmus

Viszony  a marxizmushoz.

"A marxizmus egy utópia."

"Ugyanaz, mint a kereszténység, csak abszurd álmodozás."

"Ma már senki se veszi komolyan."

"Ahelyett, hogy megírta volna a Tőkét, inkább felhalmozta volna."

"Foxi-maxi."

A magyar technokrácia marxizmuskritikája következetesen jobboldali, liberális volt. A kedvenc érv volt erre, hogy lám, maga Lenin is visszahozta a kapitalizmust, lásd a NEP-korszakot, mert rájött, hogy a rendszer nem működik.

E kérdésben, érdekes módon, a hivatalos hozzáállás is sajátos volt. A kádárizmus sokkal inkább engedte, tűrte a külföldi antimarxista irodalmat, mint a különféle reformmarxista szövegeket, vagy a baloldali és szociáldemokrata marxizmus-kritikát.

Én magam sem vagyok marxista - utoljára 1984-1985-ben voltam az -, de Marxból éppen azt tartom értékesnek és maradandó felismerésnek, amit a liberalizmus leginkább elutasít: az elidegenedés tanát. Hozzáteszem, egészen más szempontból ugyan, de Kierkegaard is eljutott a kérdéshez.

Mély élményem 1984-ből, amikor egy magyar balos - azaz nem-technokrata - ember megemlítette egy beszélgetésben: a szocializmus kudarcának fő oka, hogy nem sikerült felszámolnia az elidegenedést, amire nagy lenéző vigyorgás lett a válasz. A technokrata álláspont eleve tagadta, hogy bárhol is létezne elidegenedés.

A technokrata elit annyit fogadott el Marxból, hogy elmélete valamiféle jóindulatú, de alapvetően ostoba utópia, amit képtelenség a valóságba áttenni. A hatalmon lévő marxista diktatúrák pedig annál élhetőbbek, minél kevesebb bennük a marxizmus. A kádárista diktatúra marxizmusa, hála Istennek, már csak díszlet, kb. mint ahogy a keresztény tanítás az átlag magyar életében: tartja a Húsvétet és a Karácsonyt, de minden keresztény szellemiség nélkül - ez volt a hozzáállás.

A marxizmusban hívő embereket a technokrácia alapvetően ostoba, korlátolt alakoknak tartotta. Kádár nagy érdeme, hogy ezeket az alakokat lassan kiszorította a vezetésből, s ma már marxisták helyett többnyire "szakemberek" dolgoznak a Pártközpontban. A szakemberkedés már akkor létezett, ami aztán az 1994-es MSZP-kampányban fő kampányjelszó is lett.

Érdekes a későbbi ballib álláspont. Elkezdték védeni Marxot, de csak azért, mert a "jobboldal" támadta, azaz egyfajta jelkép lett. E jelképes politika jele pl. hogy tünti volt a Marx-szobor eltávolítása ellen, de a tüntizők egyébként egyetlen marxista elvvel se értettek egyet.

Súlyos hibának tartom a mai jobboldal nyelvezetében a "kultúrmarxizmus" szó használtatát az ultraliberális kultúrpolitikára. E helytelen szóhasználat csak a ballibekmek segít.

5 komment

Levelek

A 13 levél rövid tartalma.

I. levél

II. Dionüsziosz szürakuszái uralkodóhoz intéz levelet nagybátyja Dión, annak kapcsán, hogy az elbocsátotta őt udvarából, annak ellenére, hogy számtalan módon segített a kormányzásban. Visszaküldi a futárral az uralkodónak azt a pénzt is, melyet adott neki az utazására, megjegyezve, hogy ez az összeg nem volt elég.

Ezután megjósolja Dionüsziosz rossz végét, hogy magányban fog meghalni.

A vége: panasz, milyen sokat hibázott Dionüsziosz a levél írójával és Platónnal szemben.

A háttér: a 380-as években Platón Szicíliába utazott, Szürakuszá uralkodójának, I. Dionüsziosznak a meghívására. Dionüsziosz onnan ismerte Platónt, hogy sógora Dión Platónnal együtt Szókratész tanítványa volt. Egyszer azonban annyira összeveszett Platón Dionüsziosszal egy filozófiai kérdésben, hogy az halálra ítélte őt, majd az ítéletet megváltoztatva eladta rabszolgának. A rabszolgaságból egy tanítványa szabadította ki: megvette őt a rabszolgapiacon, majd felszabadította. I. Dionüsziosz halála után, Platónt ismét meghívatta Dión, így az új uralkodó, II. Dionüsziosz tanácsadója lett, a cél az Államban leírt modell kipróbálása lett volna, de az uralkodó gyanakodni kezdett nagybátyja hatalmi ambícióira, így azt száműzte, míg Platónt pedig túszként tartotta. Később Platónnak sikerült hazatérnie Athénbe. Később Dión el is távolítja a hatalomból Dionüszioszt, de az később visszatér, majd ismét elbukik, de ez utóbbi 2 esemény már Platón halála után zajlik.

II. levél

Platón levele II. Dionüszioszhoz.

Platón az ő és társai elleni rágalmakra válaszol, kijelentve, hogy semmi se igaz azokból, így Dionüsziosz parancsa, hogy Platón és társai hallgassanak a Dionysiust érintő ügyekben téves alapokon nyugszik.

Az értelem és a nagy hatalom ugyanazt a célt szolgálják, ezért gyakran egyesülnek, mondja Platón.

Az embereket nem lehet elhallgattatni, hogy ne beszéljenek a halottakról, ezért ügyelnünk kell életünkben arra, hogy mit fognak mondani rólunk halálunk után. Platón hozzáteszi, a halottak is meghallják valamilyen módon, hogy mit beszélnek róluk az élők.

Ezért most itt a lehetőség, hogy Platón és Dionüsziosz tisztázzák még most, életükben az esetleg nézeteltéréseiket.

Platón elmondja, amikor megérkezett Szicíliába, már elismert filozófusnak számított, s célja az volt, hogy Szürakuszában elterjessze tudását, de ez nem sikerült, s ennek nem Dionüsziosz volt az oka, hanem azok, akik őt Platón ellen fordították.

Platón megjegyzi: ha valami jobbat tudott meg, mint amit ő tanított neki, kövesse azt. De ha úgy véli, hasznos volt számára Platón tanítása, válaszoljon tiszteletet adva ezért. Ha tiszteletet kap Platón Dionüsziosztól, ő ugyanezzel válaszol, ha pedig nem, csendben marad.

Platón megjegyzi a végén: ő semmit se írt le, s minden amit az ő neve alatt tartanak számon valójában mestere, Szókratész műve.

III. levél

Platón levele II. Dionüsziosz szürakuszái uralkodóhoz. Platón nem kíván kellemes életet az uralkodónak, mert megjegyzi a gyönyörrel teli élet sokszor bajhoz vezet.

Platón panaszkodik az őt az uralkodó által ért rágalmak miatt. Dionüsziosz azt állítja, hogy a türanniszát monarchiává akarta átalakítani, s ezt a döntését Platón tanácsa miatt változtatta meg, így Platón a hibás az állam rossz kormányzásáért. Platón leírja, éppen az uralkodó panaszkodott, hogy ha megszűnik  a türannisza, ezzel el fog veszni a hatalma. Ezen kívül Platón nem ártotta bele magát a politikába, a kezdeti időket leszámítva, amikor még azt hitte, képes lesz a dolgokat kedvező irányban befolyásolni, s ezt is csak meghívásra tette, Dionüszios és Dión meghívására. A rossz kormányzásért maga Dionüsziosz a felelős, mert tapasztalatlansága ellenére elűzte a tapasztalt Diónt.

IV. levél

Platón levele Diónhoz, miután az elűzte a hatalomból II. Dionüszioszt.

Platón sürgeti Diónt, ne habozzon rendbe tenni az állama dolgait, a Dionüsziosz okozta rombolás után. Platón kijelenti, kész segíteni, ha Dión meghívja őt.

V. levél

Platón levele III. Perdikkasz macedón királyhoz (Nagy Sándor nagybátyjához). Leírja, hogy kitanította Euphraioszt, aki a macedón király főtancsádója volt, majd javasolja neki, ezek után használja ki Euphraiosz tanácsait a kormányzásban.

Platón megjegyzi, hogy minden államformának megvan a maga módszere, s mindegyiknek a saját módszerét kell használnia, mert ha mást tesz, csődbe megy. Euphraiosz éppen ebben lehet a fiatal király hasznára: megismertetni vele mi a helyes módszere a monarchiának.

Platón leírja: esetleg akadnak majd olyanok, akik le fogják beszélni a királyt Platón tanácsainak megfogadásáról, arra hivatkozva, hogy maga Platón nem tudott segíteni saját államának, Athénnek se, de erre az oka az, hogy az ő korában Athén és az athéni demokrácia már menthetetlenül romlott állapotban voltak, mníg jelenleg Macedónia esetében nem ez a helyzet.

VI. levél

Platón levele Hermiaszhoz, Atarneusz uralkodójához, valamint 2 tanítványhoz.

A barátság fontosabb erő minden vagyonnál, ezért Platón javasolja a 3 címzettnek, legyenek egymás barátai. Hermiasznak felhívja a figyelmét, milyen hatalmas erő a bölcsességel együtt gyakorolt hatalom.

VII. levél

Platón levele Dión rokonai és barátai részére. Ez a leghosszabb levél a 13 levél közül, messze a leghosszabb írás, az összes levél tartalmának 80 %-át ez a levél teszi. Így a leírásom is hosszabb lesz. Ráadásul ez az írás a legérdekesebb filozófiai szempontból.

Platón elmondja, csatlakozni fog Dión követőihez, ha azok valóban Dión elveit követik. Ő ezt jól tudja, mert első látogatása a városba még 40 éves korában történt, akkor annyi idős volt, mint most Hipparinosz (II. Dionüsziosz testvére, Sziraküszá uralkodója 354-352 között).

Fiatalon Platón is politikus akart lenni. Csatlakozni is akart ismerőseihez, de azok uralma olyan rossznak bizonyult, hogy hozzá képest a korábbi kormányzat már jónak kezdett tűnni. Miután mindezt megtapasztalta Platón, visszavonult a politikától. Amikor megdőlt uralmuk, ismét lettek politikai ambíciói, de ezeket aztán végleg feladta miután az új kormányzat elítélte Szókratészt.

Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a politika nehéz dolog, s nehéz megfelelő embereket találni, akiket aztán ki lehetne képezni jó politikussá. Platón arra jutott: minden létező államforma hibás, s hacsak nem történik valamilyen isteni csoda, nem is lehet őket megjavítani. Az egyetlen megoldás: ha a filozófusokból lesznek az uralkodók, vagy a jelenlegi uralkodókból lesz filozófus, így lehet elérni az igazságot, mind az emberekben, mind az államokban.

Ezután Platón leírja első szicíliai útját, ahol rádöbbent: a helyiek erénytelensége és összpontosulása a gyönyörökre gátolja a helyes kormányzást. Diónt sikerült megnyernie ugyan a jónak, de ezt ellenségességgel fogadták mások, s a fő célt, II. Dionüsziosz filozófussá nevelését nem sikerült megvalósítani. Dionüsziosz hamarosan száműzte Diónt, Platónnak viszont maradnia kellett, Dionüsziosz gyakorlatilag fogolyként tartotta. Ez idő alatt Platón végig az remélte, talán Dionüsziosz mégis megnyílik a filozófia felé.

Végül Platón hazatért Athénbe, de Dionüsziosz ismét kérte őt jöjjön vissza hozzá. Platón elmondja, ahogy nem lehet segíteni egy olyan betegnek, aki nem hajlandó az orvos előírásait betartani, úgy egy államnak se lehet, ha annak vezetősége nem fogad el értelmes tanácsot. Kényszeríteni pedig bárkit is etikátlan lenne. Ha egy államnak csak erőszakkal adható helyes kormányzás, akkor ezt nem helyes megtenni, ilyenkor a bölcs ember megelégszik azzal, hogy imádkozik azért az államért.

Dionüsziosznak meg volna tartania a tanácsokat, ahogy ezt most Dión követőnek is meg kell tenniük, így tudnak majd szert tenni hű barátokra és szövetségesekre, melyek nélkül nem lesznek képesek jól kormányozni.

Platón azért jött el Szürakuszába, hogy békét hozzon a két ellenséges frakció között. Diónt azonban elárulták, majd megölték. Platón megjegyzi, bár a gyilkos athéni volt, Athén ezért nem hibás.

A gyilkos Kalipposz volt, Platón tanítványa, lefizette őt a Dionüszosz-párt, hogy ölje meg Diónt. de aztán a hatalmat megtartotta magának, ő maga lett Szürakuszá uralkodója 2 évre, mígnem Hipparinosz, Dionüsziosz testvére el nem távolította őt a hatalomból.

Platón felszólítja a mostani vezetést, fogadja el a tanácsokat, az országban a törvények uralkodjanak, ne az emberek, a despotizmus mindenkinek rossz: maguknak a despotáknak is.

Felhozza Dión és Dionüsziosz példáját: az előbbi követte a tanácsokat, az életével fizetett érte, az utóbbi nem követte a tanácsokat, s most aljas emberek módjára él. Mindig jobb azonban dicsően meghalni, mint dicstelenül élni, mivel a lélek halhatatlan. Dionüsziosz hatalmas lehetőséget szalasztott el, pedig esélye volt a bölcsességet a hatalommal egyesítve kiváló uralmat bevezetnie.

A mű megírásakor Dionüsziosz Lokroi városállam uralkodója volt, ahová azután ment, hogy nem sikerült visszaszereznie a hatalmat Szürakuszában, Lokroiban a hatalmat a helyiket becsapva szerezte meg, majd sok kegyetlenséget követett el.

Most minden terv elesett. Platón felhívja a mű címzetteit, kövessék Dión útját, igyekezzenek megvalósítani terveit. De ne akarjanak bosszút állni az ellenséges frakción, hanem olyan államot hozzanak létre, melynek alapja a közjó mindenki számára.

Ezek után Platón leírja, miért ment vissza Szürakuszába második alkalommal is. Platónnak azt mondta Dionüsziosz, vele együtt Diónt is visszahívja, de ez végülis nem következett be. Dionüsziosz többször is kérte őt, menjen vissza, Platón azonban sokáig nemet mondott. Végül, miután sok más szürakuszái is kérte őt, igent mondott.

Platón megtudta, Dionüsziosz könyvet írt arról, amit Platóntól hallott, s azt saját maga művének állította be, Aki ír ezekről a dolgokról és azt állítja, hogy tud mindent róluk, az nem tud semmit. Ezekre a dolgokra csak hosszas vita, hosszas tanár-diák kapcsolat során lehet ráeszmélni. "Ha mindezt csak úgy le lehetne írni, magam is ezt tettem volna" - mondja Platón. A nagy többség ezt nem értené meg, mindezt vagy lenézéssel vagy elmebeteg lelkesedéssel fogadná.

Platón kijelenti, a továbbiakban igyekezni fog lefektetni azokat az elveket, melyekkel meg lehet cáfolni az említett típusú irományokat. Elsősorban bárminek az ismeretéhez a következő szükséges:

  • megnevezés,
  • meghatározás,
  • képmás,
  • tudás,
  • maga a dolog.

Példának a kört hozza fel:

  • megnevezése: kör,
  • meghatározása: olyan idom, melynek minden szélső pontja azonos távolságra van középpontjától,
  • képmás: a kör lerajzolva.
  • tudás: helyes vélemény, megértés, fejtegetés, egyszerre a három.
  • maga a dolog: az. ezekhez az előbbiek közül a megértés áll legközelebb.

Ugyanez a helyzet a jót, a szépet, az igazságot, az elemeket, az idomokat, a testeket. a színeket, az élőlényeket, a cselekedeteket, a lélek minőségeit illetően.

Aki az első négy kategóriát nem képes felfogni, az sose lesz képes tudni az ötödikről. A nyelv is akadályt jelent, mert a szavak csak igyekeznek az egyes kategóriák tisztázására. Nincs ember aki képes lenne szavakban leírni az ötödik kategóriát, azaz magát a dolgot.

Jó példa erre éppen maga a kör, hiszen mind maga a név esetleges, mind a képmás félrevezető, hiszen egy egyenes vonal mellé rajzolva úgy tűnik, a kör egy része érinti azt, míg a valódi kör csak egyetlen ponton érinti azt.

Szóval az első 4 kategóriamindig homályos. Ez a 4 kategória a léleknek csak a dolog minőségét mutatják meg, nem annak lényegét. Ha csak a minőségekre vagyunk kíváncsiak, azaz csak alacsony szintű megismerésre törekszünk, képesek vagyunk helyes válaszokat adni, de ha meg akarjuk ismerni magát a dolgot, nem tudunk ilyen választ adni, mert az adandó válasz könnyen megcáfolható az első 4  kategóriabeli adattal, éppen azok tökéletlensége folytán.

A jó ember minden eszközt felhasznál, s képes tudni, de az ilyen ember ritka. Az erény megismeréséhez szükséges mind a jó jellem, mind a tudás képessége, önmagában egyik se elegendő, s így is sok idő és kemény erőfeszítés kell. Amikor alaposan megvizsgáltuk a 4 első kategóriát, azok minden részletében és egymáshoz képest, akkor és csak akkor van esély hogy a a megértés a fejtegetés képesek lesznek, hatalmas észbéli erőfeszítéssel, megvilágítani magát a dolgot.

Platón szerint ha Dionüsziosz valóban értené azt, amiről írt, akkor nem írt volna semmit. Így az egész írás egyetlen célja saját becsvágya. Dionüsziosz alkalmatlansága már abból látszik, hogy megszegte Platónnak adott szavát Diónt illetően.

Platón harmadik szicíliai utazásának oka: azt gondolta, hogy Dionüsziosz megtartja legalább ígéretei egy részét, visszaadja Diónnak a tulajdonát, ha Platón egy évre ismét elmegy hozzá. Az év letelte után azonban ezt is csak részben tartotta meg Dionüsziosz. Ezek után a vele való viszonya teljesen megromlott, különösen miután Platón Dión híveinek oldalára állt.

Most Dión arra készül, hogy erővel visszafoglalja államát, de ebben Platón nem fog neki segíteni, míg nem bizonyosodik meg, hogy Dión szándéka nem a károkozás.

A mű vége: Platón Diónt egy olyan tapasztalt hajókapitányhoz hasonlítja, aki rosszul mérte fel a vihar erejét.

VIII. levél

Platón levele Dión rokonai és barátai részére. Ez a második leghosszabb levél a 13 levél közül.

Platón kijelenti, Szürakuszá minden lakosának segíteni fog, az ellenségeinek is, leszámítva azokat, akik szentségtörést követtek el.

Két frakció harcol az államban - a meghalt Dión hívei és II. Dionüsziosz hívei -, s mindegyik azt hiszi, hogy a leghelyesebb az egymás elleni károkozás. ez azonban rendkívül káros dolog, mert ezzel a felek saját maguknak is kárt okoznak. Platón javaslata: a két frakció igyekezzen inkább jót tenni mindenkinek.

Megjegyzi Dión hívei számára, hogy Dionüsziosz családjának jó dolgok is köszönhetőek, többek között ők mentették meg annak idején az államot a karthágói gyarmatosítástól.

Ne felejtsük, ez az i. e. IV. század, amikor a Földközi-tenger térségének 2 fő hatalma Karthágó és Perzsia, köztük léteznek a görög városállamok. Róma ekkor még csak egy kis állam, mely csak a mai Olaszország középső részét birtokolja. Szicília pedig meg van osztva karthágói és görög városállamok közt.

Platón inti mindkét felet: ha nem jutnak egyeszségre, az egész államuk meggyengül, aminek az eredménye az lesz, hogy azt Karthágo el fogja foglalni. Platón vállalja, hogy közvetíteni fog a 2 frakció között.

A türannosznak javasolja, a jelenlegi türanniszt alakítsa át spártai mintára királysággá. A demokrácia híveit pedig figyelmezteti, a túlzott szabadság eredménye az anarchia lesz.

Az állami rendnek három értékre kell alapulnia, ezek rangsorban: a lélek, a test, a vagyon.

Ami a konkrét vezetést illeti, 3 király megválasztását javasolja: Dión fiát, valamint Dionüszioszt és testvérét, Hipparinoszt. A királyok hatalma korlátozott kell, hogy legyen, mellettük a népgyűlésnek és egy választott tanácsnak kell a döntéseket meghoznia.

Platón végül megjegyzi, a valóságban mindez Dión terve volt, de halála miatt nem volt ideje megvalósítania.

IX. levél

Platón levele Arkhütasznak, Tarentum uralkodójának.

A mai Taranto városról van szó, Dél-Itáliában. A mű megírása idején nem csak Szicíliában, hanem Dél-Itáliában is több görög városállam működött, ezek egészen a III. elejéig fennálltak, amikor Róma meghódította őket.

Arkhütasz panaszkodott, hogy nehezen viseli feladatát, szeretne szabadulni hatalmi kötelezettségeitől. Platón válasza erre: mindenkinek a legfőbb feladata, hogy törődjön a maga dolgával, aminek része a hétköznapi dolgok ellátása, többek között pedig a közügyekben való részvétel mindenkinek a saját dolga. Ha Arkhütasz elhanyagolja uralkodói kötelezettségeit, azt nála rosszabb emberek fogják átvenni.

X. levél

A legrövidebb a levelek között, Arisztodorosznak íródott, aki Dión baráti köréhez tartozik. Platón megdicséri őt, hogy bölcs viselkedést tanúsított, hozzátéve, hogy az igazi filozófia határozottság, hűség és erényesség.

XI. levél

Platón levele Laodamaszhoz, aki azt írta, hogy nem tud elutazni Athénbe, amire Platón azt írja, hogy idős kora miatt ő sem meri megkockáztatni az utazás veszélyeit Laodamaszhoz, viszont levélben készen áll tanácsokkal szolgálni.

Ez után Platón leírja, egy városállamban elsősorban szükséges egy olyan mérsékelt viselkedésű vezető, aki képes ellátni az állam hétköznapi ügyeinek intézést.

Ha nincs ilyen ember, s nincs is senki, aki képes lenne őt megtanítani a feladatra, marad az istenekhez irányított ima, ami minden bizonnyal helyes módszer, hiszen a legtöbb régi város így lett megalapítva.

XII. levél

Platón levele Arkhütasznak, Tarentum uralkodójának.

Platón megköszöni a neki küldött iratokat, kijelentve, hogy azok szerzője méltó saját őseire. Majd megígéri küldeni fog iratokat ő is, de azok jelenleg még nincsenek kész állapotban.

XIII. levél

Platón levele II. Dionüszioszhoz.

Platón visszaemlékezik, hogy egyszer egy ünnepség alatt Dionüsziosz kedves szavakkal fordult Platónhoz, amire az ünnepség egyik résztvevője megjegyezte, hogy Dionüsziosz sokat köszönhet Platónnak, az által kapott bölcsesség miatt, s ezt maga Dionüsziosz is megerősítette.

Platón megjegyzi, ez a kapcsolat kölcsönösen hasznosnak bizonyult. Hozzáteszi: elküldött egy embert Dionüszioszhoz, aki jó ismerője Püthagorasz tanításának, ez hasznára lesz Dionüsziosznak, viszont az illető kissé változékony hangulatú ember, ezért érdemes Dionüsziosznak óvatosnak lennie vele.

A továbbiakban Platón személyes kérdésesekről ír: mi történt a pénzzel, amit Dionüsziosztól kapott.

Szólj hozzá!

Állati túlzás

A magyar médiákban két állati hír is volt a napokban.

Egy rendőr durván bánt a kutyájával, s egy iskolai szakkörben állatokat boncoltak.

Az ilyesmi mindig túlméretezett felháborodást szokott okozni, s nem csak Magyarországon, hanem az egész fejlett világban. Ezt abszurdnak tartom. Abszurdum ugyanis, amikor egy állat sérelmére elkövetett tett sokkal nagyobb érzelmi reakciókat szül, mint amikor emberek ellen történnek súlyosabb tettek.

Pedig én magam is állatvédő vagyok. 1980-1986 között, majd 1997 óta folyamatosan van háziállatom. Ez jelenleg egy 11 hónapos macska. Utálom a vadászatot, de még a disznöölést is. S annak idején azért hagytam el a pszichológia szakot (ahová az 1986-1987-es tanévben jártam), mert képtelen voltam megbékélni a gondolattal, hogy végeznem kell élveboncolást a kötelező élettan órákon, ezt úgy se bírtam, hogy egyébként az összes élveboncolás minden esetben rendesen elaltatott állatokon zajlott. Egyetlen egyszer vettem részt ilyesmiben, s máig emlékszem rá, pedig 32 éve történt, de máig emlékszem a mélyen alvó állat arcára, majd halálára, s úgy döntöttem, nem akarok többé ilyet személyesen látni.

Viszont nem gondolom, hogy e kérdésben radikálisnak kellene lenni. Vannak esetek, amikor szükségesek az állatkísérletek, a cél ezen eseteknek a lehető mimumra korlátozása, s annak biztosítása, hogy ne történjen felesleges szenvedés. Ugyanez a vadászat és az állattartás esete, nem abszurd állati jogok és vegatarianizmus kell, hanem az állattartás körülményeinek javítása, s úgyszintén a felesleges szenvedés elkerülése.

A szadizmust meg azért kell büntetni, mert nem méltó az emberi lényeghez.

Címkék: politika
Szólj hozzá!

Választási jelszavak

1990-2014 között a nyertes párt választási jelszava.

1990 - A nyugodt erő. - ez volt a legzseniálisabb jelszó.
1994 - Szakértői kormányzást! - ez volt a leghazugabb jelszó.
1998 - Polgári Magyarországot! - ez volt a legsemmitmondóbb jelszó.
2002 - Jóléti rendszerváltást! - az első igazán demagóg jelszó.
2006 - Igen, igen! - ez volt a legviccesebb jelszó.
2010 - Itt az idő! -  ez volt a leghatásosabb jelszó.
2014 - Folytatjuk!  - ez volt a legabszurdabb jelszó.

 

 

Címkék: politika
2 komment

Aljas kampány

A kampány mindig piszkos és hazug. De nem feltétlenül aljas.

Mi ugyanis egy választási kampány célja minden tömegdemokráciában? Két dolog. Az egyik a saját tábor erősítése pozitív üzenetekkel, de ez kevésbé fontos, mert a saját tábor jellemzően kevés ember, s ezeket különösebben nem is kell győzködni. A fontosabb dolog mindig a pártsemleges szavazók meggyőzése arról, hogy "mi vagyunk a kisebbik rossz", s ennek fő módja a negatív kampány. Igyekezni kell e cél érdekében bemutatni az ellenfél legrosszabb vonásait, sőt jellemzően igyekezni kell ki is találni egyes dolgokat: jobb esetben ez csak az ellenfél szövegének/magatartásának demagóg kiforgatása, rosszabb esetben nyílt hazudozás.

Pl. tipikus kiforgatott kampányszöveg: Gyurcsány mondása, hogy "el lehet menni, ha nem tetszik", Orbántól, hogy "nem a rendszert akartuk megdönteni, hanem annak vezetőit", Kövér "köteles" szövege, stb. Egyikük se azt mondta valójában, amit az ellenfél kihozott belőle.

Ismétlem, mindez azonban része a demokráciának, ezért haragudni vagy mindezt morális rossznak tekinteni abszurdum. Nyilván persze rossz ez, de a rossz maga az alap, a liberális tömegdemokrácia, a kampány csak következmény.

Van viszont szerintem olyasmi, ami kifejezetten aljas hazugság, ami hiteltelenség.

Figyelem alaposan a magyar választási kampányt. Kifejezett aljasságot én leginkább a Jobbik tájékáról látok. Mert pl. a ballibek konzekvensek, van egy üzenetük, mely egy mondatban "nyaljuk a nyugat seggét", s ezt hitelesen képviselik. Ez maximálisan tisztességes magatartás.

Van viszont egy olyan típusú propaganda, mely azt mondja "fújj, a Fidesz nyalja a nyugat seggét". Ez akár még hiteles is lehetne (mert a kritikának van valóságalapja), de nem akkor, ha ez kombinálódik a "fogjunk össze a Fidesz ellen azokkal, akik szerint a Fidesz főbűne, hogy nem nyalja a nyugat seggét".

Na, ezt nevezem aljasságnak, s ezt a magatartást elsősorban a Jobbikhoz közeli megszólalásokban tapasztalom.

Címkék: politika
Szólj hozzá!

A magyarországi szegénység

Ballib mítosz, hogy Magyarországon van 4 millió szegény, sőt éhező. Persze mindig csak akkor van, ha a kormány nem ballib.

Mi  a valóság? Attól függ, hogy mit értünk szegénység alatt. Ha a nyugat-európai szinten nézzük mi a szegénység, akkor Magyarországon a szegények száma nem 4, hanem egyenesen 6 millió. De vajon van-e bármi értelme a szegénységet a leggazdagabbakhoz viszonyítva mérni?

Ha a világot felosztjuk gazdasági régiókra, a következőt látjuk:

  • Nyugat-Európa átlagosan a világátlag  285 %-án áll,
  • Kelet-Európa 115 %-on,
  • Észak-Amerika 355 %-on,
  • Latin-Amerika 90 %-on,
  • Afrika 20 %-on,
  • Nyugat-Ázsia 90 %-on,
  • Kelet-Ázsia 60 %-on,
  • Ausztrália és Új-Zéland 320 %-on,
  • egyéb Óceánia 45 %-on.

Hozzá kell tenni: egyes régiókban az eltérések hatalmasak. Pl. Nyugat-Ázsiában benne van Katar és Jemen is, az egyik a világszint kb. 600 %-án áll, a másik afrikai szinten.

Magyarország 120-125 % között van, azaz picit meghaladva a saját régiója átlagát.

Lehet persze azt mondani, nézzük az EU-t. Csak hát az eredmény hamis lesz, mert az EU egyik része a világ egyik leggazdagabb térsége, míg a másik a világátlag 110-150 %-os szegmensébev van (a leggazdagabb Szlovénia 150, a legszegényebb Bulgária pedig 110). De ez így értelmetlen, hiszen nyilván Magyarország  a legszegényebbek közt lesz abban a klubban, melynek zöme a leggazdagabbakból áll.

A kérdés mindig csak az: növelhető-e a szintünk? Alapvetően a válasz az, hogy igen, de nem lehetséges a felzárkózás a leggazdagabbakhoz. Egyetlen feltétele van mindennek: politikai, nem gazdasági. Ha megszüntetjük az a jelenlegi helyzetet, hogy a kelet-európaiak munkájának eredménye nyugatra szökik, akkor nekünk több maradna. Viszont a nyugati szint eléréhez az kellene, hogy találjunk magunknak olyan országokat, ahonnan el tudnánk lopni az ottani emberek munkájának eredményét. Ha félre is tesszük a kérdés erkölcsi oldalát - rendes dolog-e másokon élősködni -, marad a probléma: nincsenek ilyen országok, nem tudunk olyan mechanizmust kialakítani, melynek eredményeképpen képesek lennénk más népeket kizsákmányolni.

Amit sose szabad elfelejteni: egy magyarországi mélyszegény Afrikában alsóközéposztálybeli lenne.

Címkék: politika
Szólj hozzá!

Győzött az igazság!

Mint ígértük, olvasóinkat tájékoztatjuk médiánk elleni eljárásról. Íme az ügy lezárása.

Ez előzmények itt olvashatóak.

Most most már törvényesen is jogom van annak kimondására, hogy ki rágalmazott meg minket, ezt meg is teszem: a Háttér Társaság.

Ez van, most rövid távon is győzött az igazság, nem csak - ahogy szokott - hosszú távon. Különösen pofátlannak tartom, hogy holokauszttagadónak lettem rágalmazva, miközben azt még akkor se tagadtam, amikor egyébként fasiszta nézeteket vallottam (1995-1999 között).

Szerencsére most már jogerős okmány van kezemben, mely igazolja, hogy nem vagyok holokauszttagadó. Azaz végülis köszönet a homoklobbinak, hogy - bár akaratlanul, de - segítettek abban, hogy ilyen okmányhoz jussak.

Címkék: politika
Szólj hozzá!

A kádárista technokratizmus rögeszméi III. - a demokrácia

Na, az ez a kérdés, melyben nekik volt igazuk, én viszont tévedtem.

A technokrácia mélyen nem hitt a demokráciában. Abszolút következetesek voltak: ahogy nem hittek  a népi demokráciában, úgy a liberális demokráciában se.

Meggyőződés volt: a demokráciát szajkózó nyugati propaganda hazudik. A nyugati demokrácia valóban szabadabb a kelet-európai rendszernél, de csak azért, mert más a hatalom jellege: az a nagytőke uralma, míg a miénk egyetlen párté. S ellenpéldaként mindig fel volt hozva Jugoszlávia, ahol utazási szabadság volt, a cenzúra is sokkal kisebb volt a magyarnál, ott nyugati típusú szabadságok vannak.

A technokrácia nem azért volt tehát nyugatpárti, mert hitt annak politikai rendszerében, hanem csakis azért, mert azt a rendszert gazdaságilag hatékonyabbnak hitte.

Az alap hozzáállás: minden rendszerben egy kis csoport van hatalmon, a demokrácia csak egy szemfényvesztés. Azaz az egyes rendszereket nem annak alapján kell megítélni mekkorák ott a politikai jogok, hiszen ezek eleve csak látszólagosak, hanem csakis az alapján, az milyen szintű jólétet képesek biztosítani az átlagemberek számára.

A nyugati médiák ugyanúgy pártutasítás alapján működnek, mint a keletiek, csak ott a pártérdek nem egy konkrét párt, hanem a tőkeérdek.

"Ha túl sokat pofázol, Amerikában is "véletlenül" elgázol téged egy autó..."

"Ha bármit változtatni lehetne szavazással, már be lenne tiltva."

"Szélesebbre lehet ott nyitni a pofádat, ez tény, de a hatalom dolgába ott se szólhat bele a nép."

S hozták a technokraták a nyugati példákat az áldemokráciára: ahogy Kelet-Európában likvidálva lett az antikommunista ellenzék, ugyanúgy nyugaton a kommunista pártok sem lettek beengedve a kormányzati hatalomba. Vagy békés eszközökkel, mint Olaszországban, vagy egyenesen katonai diktatúrával, ahol Görögországban. S a nagy példa Chile volt: lám, a kommunisták hiába nyertek tisztességesen, az USA eltávolította őket katonai puccsal, amint kormányozni kezdtek. S lám, Grenadába is azonnal bevonult az USA, amint a nép Amerikának nem tetsző kormányra szavazott.

A mi rendszerünk - értsd a népi demokráciát - nem rosszabb, nem kell a politikai oldalán változtatni. Csak azt kellene, hogy a Pártot magasan képzett szakértők vezessék. Ahogy ez nyugaton is van, a parlementekben megy a duma, de a valódi hatalom nem ott van. 

Mint idealista lelkes kamasz én őszintén fel voltam háborodva ezeken a véleményeken. Én mélyen hittem a liberális demokráciában, a nyugat erkölcsi felsőbbségében. Ez van, hülye voltam...

Szólj hozzá!

Theagész

Szókratész démonjának hatása.

Minden élőlény esetében a létrehozás - pl. egy növény elültetése, vagy gyerek nemzése - a világ legkönnyebb dolga, míg a már életre kelt élőlény nehéz és fáradalmas odafigyelést igényel.

Demodokusz fiának, Theagésznek a neveléséről beszélget Szókratésszel.

Theagész kijelenti, tudásra van elsősorban szüksége. A legfontosabb tudás szerint: hogyan kell uralkodni az embereken, nem erőszakkal, hanem békésen. Ehhez leginkább kiváló emberekkel kell együtt lenni, hogy tanulhassunk tőlük. Ilyen ember maga Szókratész.

Szókratész elmondja, nem saját érdeme, amit tesz, hanem egy démon vezérli (akkoriban a démon bármilyen isteni ihletet jelentet, ellentétben a szó mai keresztény értelmével, amikor csak rossz szelemet jelent), azaz mindehhez nem elég az egyéni szorgalom, isteni ihlet is kell. Szókratész démonjának működése úgy zajlik, hogy sose készteti semmire őt, viszont mindig jelez neki, ha valami helytelenre készül, hogy ne tegye azt.

El is mond példaként 3 történetet.

1. Kharmidész éppen versenyen készült indulni a stadionban, amikor Szókratésznak megsúgta démonja? Kharmidész ne versenyezzen aznap. Kharmidész azonban mégis elment versenyezni, azt mondva, a démoni jel bizonyára arra utal, hogy veszteni fog, de ez neki nem fontos, elsősorban a testedzés miatt vesz részt a versenyen, így a vereség nem fog neki gondot okozni. Nem derül ki, pontosan mi történt vele, de valamilyen szerencsétlenség.

2. Timarkhosz meg akarta ölni Nikiaszt, majd ezt meg is tette Szókratész figyelmeztetése ellenére. A végeredmény: ő maga halt meg.

3. Szannio és Thraszüllusz hadjáratba indultak Epheszoszba és Ióniába, annak ellenére, hogy Szókratész szólt neki, hogy vagy meg fognak halni, vagy valami ahhoz nagyon hasonló fog történni velük.

Ki viszont hallgatnak Szókratész démonjára, azok sikeres előremenetelt érnek el életükben, Szókratész szinte varázslói képességekkel rendelkezik, megesett, hogy aki hozzáért vagy csak egy helyiségben ült vele, már ettől fejlődést ért el,.

A beszélgetés vége: Theagész elfogadja, hogy konzultálnia kell Szókratész démonjával próbatétel formájában.

Szólj hozzá!

Trombitás cikke

A Mandineren ritkán szoktam kommentelni. Egyrészt nincs rá időm, másrészt követhetetlen a kommentrendszerük. De olvasni szoktam őket szinte minden nap.

De most - a múlt héten - megjelent ott egy érdekes cikk, mellyel nagy részben egyetértek.

Megjegyzésem csak az, hogy ez nem bal és jobb kérdése. Hanem perverzitás és normalitás kérdése. Ma már ez az igazi ellentét.

A klasszikus baloldalnak számos értéke van, sőt sok téren sokkal értékesebb a klasszikus jobboldalnál. Pl. gazdaságpolitikai ügyekben 100-szor jobb a baloldal a jobboldalnál.

A mai modern baloldal viszont kombinálja magában mind a klasszikus jobb negatívumait, mind a klasszikus bal negatívumait. Éljenzi egyszerre a kapitalizmust, a "szabad" piacot, a kizsákmányolást, s közben ezt kulturális nihilizmussal vegyíti.

Volt régebben egy kedvenc zsidó humoros műsorom, melyet rendszeresen néztem a neten. Abból kedvenc részem, nyilván ez zsidó szempontú, de azt hiszem világos az üzenet:

 

Címkék: politika
Szólj hozzá!

A kádárista technokrata elit gyermekei

Kiegészítő cikk technokrata témájú sorozatomhoz.

Természetesen az én szempontomból nézve - aki idén augusztusban leszek 51 éves -, azaz ez a mostanában divatosan X nemzedéknek nevezett korosztály, de leginkább annak csak első szakasza, azaz mondjuk az 1960-1975 közt születettek, azaz azok, akik később, a rendszerváltozáskor már legalább felső tagozatosak voltak, de inkább már fiatal felnőttek, de még 30 éves kor alattiak.

Kb. ugyanaz, mint a mai Fidesz alapító vezetősége, csak ők nem technokrata kádárista szülők gyermekei voltak. Azaz korosztályban a Fidesz alapítóinak nemzedéke, de szociálisan egészen más réteg. (Ha jól értelmezem, az X nemzedéket 1960-1985 között szokás számítani.)

A kádárista technokrata elit gyermekeiről elmondható általánosan, hogy jobban éltek az átlagnál. Mai szemmel, amikor milliárdosok gyerekei és a fukcionálisan éhezők gyerekei közt hatalmas szakadék van, persze, az akkori anyagi szinteltérések nevetségesnek tűnnek. Akkoriban a legfelső elit mondjuk 4-szer élt jobban a legalsó rétegnél. Egy nem-kapitalista rendszer volt az, s a rendszer tudatosan korlátozta az eltéréseket az emberek között.

Csak egy példa: 1980-ban az átlagbér Magyarországon 5 ezer Ft volt (akkor ez bruttó és nettó is volt, hiszen nem létezett még adózás, csak a kevés maszek adózott), Kádár János havi bére ugyanekkor 35 ezer Ft volt, s nála többet senki nem keresett, legalábbis legálisan nem, de az akkori állami szektorban - ami az ország 95 %-át jelentette - minden bér kevesebb volt, mint az övé.

S természetesen a technokrata elit nem tartozott a legfelső elithez, hiszen én itt csak a kis- és középkáderek világáról beszélek. Szóval mai szemmel az anyagiakban való eltérés nevetségesen kicsinek tűnik, de akkori szemmel ez nem így volt. S nem is annyira pénzbeli különbségek voltak ezek (bár az is létezett, de mondjuk egy háztájis parasztgyerek határozottan jobban élt akkoriban, mint egy alsófokú akkori pártfunkcionárius gyereke), hanem inkább bizonyos hozzáférések meglétében és hiányában jelentkezett: a technokrata rétegnek sokkal több lehetősége volt nyugati termékekhez hozzájutni, mind materiális, mind kulturális értelemben. Csak az én saját családomból kiindulva két példa: a svájci kakaó - máig kedvenc italom a kakaó, nem szoktam kávézni - számomra nem volt luxustermék, s a nappaliban a polcon ott volt Alekszandr Szolzsenyicin Gulág-szigetvilág című műve már 1975-ben.

személyes emlék: hátulról én vagyok látható, a hosszúhajú táskás srác - 1984-ben megyek át Kelet-Berlinből Nyugat-Berlinbe, a tőlem jobbra és hátra látható pózna mögött áll a Berlini Fal, az előttem lévő fehér táblánál ("Ön belép az amerikai zónába") kezdődik Nyugat-Berlin

Hozzáteszem: ez a legfelső elit esetében is így volt. Nem a pénzük volt olyan sok - lásd Kádár bérét -, hanem a lehetőségeik. Lásd: autóvásárlás 2-3 éves várakozás nélkül, korlátlan és állandó kiutazási engedély, elitüdülőkben elhelyezés, a köznép számára betiltott nyugati filmek nézése, állandó vásárlási lehetőség speciális pártüzletekben, ahol minden hiánycikk kapható volt, Kútvölgyi kórházban ellátás, stb.

Személyes emlék: apám 1980-ban került olyan pozícióba, hogy jogosult lett az állandó kiutazási engedélyre, de csak a jogosultak alsó csoportjába került, azaz csak neki járt, a családtagjainak nem, s bár utazhatott (nem kellett pecsét), előzetesen jelentenie kellett minden utazást, részletes útitervvel, pl. amikor utaztunk évente Kubába, ahol apám dolgozott 1980-1986 között, le kellett jelenteni, hogy merre utazunk, melyik országon keresztül (nem volt közvetlen repülőjárat). De a pártüzletben vásárlás jogát sose nyerte el apám, csak néha kapott lehetőséget erre: kedves emlékem, amikor 1978-ban elmehetett egy ilyen boltba és hozott egy hatalmas nyers libamájat, amit anyám lesütött. Aztán 2 hétig libamájas kiflit vacsoráztam. A 70-es évek Budapestén két módon lehetett libamájhoz jutni: a pártüzletből vagy ismerni kellett hentest.

De most lássuk is a gyerekek 4 fő rétegét.

Nihilisták, 2 féle ellenzékiek, lumpenek. Ez a 4 csoport.

A nihilista volt a nagy többség, a gyerekek felénél is több, talán inkább kétharmad. Nem érdekelte őket semmi, se nem támogatták, se nem ellenezték a rendszert. Elfogadták ami van, élték életüket. Örültek amijük van, de nem hivalkodtak különösebben. A karrieristák mind ide tartoztak.

Utáltam őket, mint a szar. Van akkori ismerősöm, akit máig utálok, teljesen irracionális módon, mert az illető végülis soha semmit rosszat nem tett. Ennyit a kamaszkori beidegződésekről. Feleségem - aki ismeri az illetőt - kérdezte pár éve "te még mindig utálod a Keményt?", mire elmondtam, én mindig idealista voltam (függetlenül attól, miben hittem éppen). s máig nem tudom elfogadni, hogy valaki már kamaszkorában karriert épít. Egyébként a röhej, hogy az illetőnek nem lett végül semmilyen karrierje.

A lumpenek kis, talán 10-15 %-os csoport voltak, de hatásuk óriási volt. Ha mai fiatalok lettek volna, éjjel-nappal drogoztak volna, de akkoriban ez nem volt azért szokás, meg drog se volt nagyon, így a fő tudatmódosító szer az alkohol volt. Bulizás, rombolás, szex - ők ezt lesték el nyugatról, de minden politikai üzenet nélkül. Egyszer egy ilyen ismerősöm tök őszintén azt mondta "a fejesek rossz szemmel néznek ránk, mert az hiszik, mi politikai lázadésként szeretjük a rockzenét, meg a körülötte lévő egész kultúrát, pedig mi csak a bulizást látjuk benne, leszarjuk a politikát". Nem mondom, hogy sose jártam ilyen társaságba, de eszmeileg akkor se helyeseltem ezt, amikor a valóságban tetszett néha.

Az ellenzékiek voltak az értelmiségi elit. Összesen a társaság 15 %-a, nem több. Kétharmaduk liberális, egyharmaduk kommunista. Mások is voltak, de marginálisan, elsősorban vallási alapon. Az ellenzéki gyerekek saját szüleik iránt lázadtak: a liberálisok azért, mert megalkuvónak tekintették a technokráciát, azaz nem elég nyugatpártinak, a kommunisták meg balról támadták a rendszert, azaz azt nem eléggé kommunistának tartották.

Mindkét ellenzéki csoport mélyen lenézte a nihilistákat, ez kölcsönös érzés volt. A lumpeneket sem szerették, de valahogy mégis kisebb rossznak tekintették a nihilistákhoz képest.

Most amikor írom ezt, úgy érzem, hatásos lenne valami hatalmas nagy kamuzást előadni saját magamról, de maradjunk inkább az igazságnál: hithű liberális nyugatpárti voltam. Csak 1984-1985 között hatott rám a marxista eszme valamelyest.

Az élmények nyugatról is milyen mások voltak. Nekem Nyugat-Berlinről annak színessége tűnt fel, míg a nihilistának meg az, hogy pípsók vannak ott. Akkor persze baromira büszke voltam magamra, hogy én ilyen "szellemi" lény vagyok, míg mások az "anyagi" sárban heverésznek, de ma már tudom: én pont ugyanolyan korlátolt volt, mint ők, csak más szemszögből.

Ami a két ellenzéki csoport viszonyát illeti, vicces módon, de tisztelték egymást, bár nevettek egymáson. Egy időben volt egy ilyen ellenzéki komcsi haverom, nálam 2 évvel volt idősebb, s sokat voltunk együtt. A többiek meg kérdezgettek minket "ti hogyan bírtok egymással meglenni?", ismerték nézeteinket, ezért kérdezték ezt. Pedig volt bennünk közös, pl. közös pontunk volt a KISZ, hogy nem lépünk be, ő persze azért, mert nem tartotta eléggé kommunistának, én meg azért mert kommunistának tartottam.

Szóval furcsa világ volt ez a kádári világ, s azon belül is furcsa volt a vezetői osztály, s még furcsább annak technokrata része.

Címkék: politika
Szólj hozzá!

Nincs pártom

Nincs pártom.

Nekem nincs kedvenc pártom 1999 óta. 1990-1999 között volt, az időszak első felében az SZDSZ, a második felében a MIÉP.

Párttag voltam háromszor. 1988-1993 között Fidesz-tag, 1989-1993 között SZDSZ-tag, plusz 1990-1991 között egy bolgár párt tagja is voltam.

1997-1999 között majdnem tagja lettem a MIÉP-nek, majd a KDNP-nek, végül nem lettem, mert voltam pár gyűlésen, s nem igazán voltam pozitívan meglepve. (Hozzáteszem: az akkori lakóhelyem MIÉP-elnökét máig derék embernek tartom, s nem sokkal később ő maga kilépett a pártból.)

1999 óta nem érzek magamban semmilyen késztetést, hogy párttal intézményes kapcsolatban legyek, s azt hiszem, ebben már nem lesz változás. Sőt, kedvenc pártom sincs. Mindig elmegyek szavazni, s mindig ad hoc alapon szavazok. 2007 óta nem élek Magyarországon, de már az első napon jelentkeztem a külképviseleti választói névjegyzékbe. Ugyanis nem hiszek abban a ballib mítoszban, miszerint csak az szavazzon, aki ott él, adózik, stb.

Azoknak írom ezt, akik szerint valamiféle pártember lennék.

Címkék: politika
5 komment

Könnyű eltanulni a hazudozást

Van több magyar kommunista törpepárt is. Egyikük a legnagyobb ilyen pártból kb. egy évtizede kivált Vajnai-frakció. Nevük állandóan változik, egyszer Európai Baloldal, másszor Munkáspárt 2006.

Mindegy. Van egy lapjuk is, A Mi Időnk név alatt fut. Na most, ez egy amolyan kádárista kommunista típusú, de azon belül reformista irányultságú média. Sokszor írtak érdekes dolgokat, sokszor meg baromságokat. De eddig nem hazudtak. Szoktam őket olvasni, nem napi szinten, de azért elég gyakran.

Most hogy hirtelen eladták magukat a liberálisoknak, rászoktak a hazudozásra hiper gyorsan. Vajnai addig csinálta a műbalhét horogkeresztekkel, míg felfigyelt rá az ultraliberális Télinapforduló Gergely. Megállapodtak: Vajnai mind a 150 szavazója a liberálisokra fog szavazni áprilisban. De ez most mindegy, ez legyen az ő bajuk, hogyan tud valaki egyszerre kommunista is liberális lenne - kérdezzék meg TGM-t, ő ennek nagy mestere.

Konkrétan mit is akartam: Vajnaiék cikket írtak Bulgária és az Isztanbuli Egyezmény kapcsolatáról.

Az esetről tudni kell: tömegfelháborodás miatt a bolgár kormányzat visszavonta meghatározatlan időre az egyezmény ratifikálását.

A lényeg: a magyar cikk gyakorlatilag 99 %-ban az angol kommunista lap, a Morning Star cikkének fordítása. Vicces módon, bár a cikket sikerült pontosan lefordítani, egy mondattal "képtelen" volt megküzdenie Vajnai vagy emebere:

eredeti:

"The country’s opposition Socialist Party has proposed holding a referendum the hope the treaty is rejected."

fordítás:

"Az ellenzéki Szocialista Párt népszavazást követel."

Miről is van szó? A bolgár szocialisták ellenzik az Isztanbuli Egyezményt annak genderfasiszta részei miatt. Azaz ellentétes állásponton vannak, mint az MSZP. De mivel a bolgár szocialisták az MSZP testvérpártja, ezt jobbnak látta Vajnai elhallgatni. Komolyan ekkora sokat fizetett nekik az MSZP, hogy már nyíltan hazudni is kelljen, vagy szimpla önkéntes szervilizmus? Azt hiszem, az utóbbi, az MSZP se hülye 150 szavazatért fizetni.

Szánalmas, gerinctelen féreg vagy, Vajnai. Ritkán értettem egyet veled eddig is, de legalább tisztességesen viselkedtél.

Címkék: politika
Szólj hozzá!

Hűség a munkaadóhoz

Vannak emberek, akik egy munkahely elhagyása után is örökre hűségesek volt gazdájukhoz.

Itt van pl. ez a lett-amerikai EU-biztos, valami Nílus Mukknyekk, aki évekig a lettországi Soros Alapítvány igazgatója volt. Persze semmi gond szeretni a volt gazdát, de ezt kissé kínos aztán ilyen vehemensen képviselni mint valamiféle univerzális igazságot.

Ez van, Níluska, nincs mindig igaza a gazdának...

Címkék: politika
Szólj hozzá!

A kádárista technokratizmus rögeszméi II. - a piac és a magántulajdon

Azt hiszem, itt kezdődött a máig ható magyar konszenzus, melyet még a 2010 utáni Fidesz is csak részben tört le.

"Késett az angol vonat. Érthető, hiszen állami cég."

A kapitalizmus totális fetisizálása, mindennek a makrogazdasági számokon keresztül való nézése, az emberi tényező mély lenézése. Az ami az akkori Amerikában még a neoliberális Reagan-Thatcher számára is túlzásnak tűnt, s kicsi amerikai thinktankokban testesült meg (lásd Ayn Rand féle "objektivista filozófia"), az a magyar technokrácia számára alapigazság volt. Kb. az a szöveg, amit a mai "baloldal" által ájulásig tisztelt Kész Zoltán nevű pszichopataszerű parlamenti képviselő hadovál.

Ami ma egész Kelet-Európában a "baloldal" szent hite, az Magyarországon már a rendszerváltozás előtt a technokrácia alaptétele volt.

Az állami tulajdon mint valamiféle feltétlen rossz. Ha nem lehet, ideológiai okokból, magánosítani, akkor legalább kvázitulajdont kell csinálni, azaz az állami cégek menedzserei rendelkezzenek szabadon cégükkel. Minden szabályt leépíteni, minden központi irányítást a lehető legkisebbre csökkenteni. S azért nincs még meg a teljes siker, mert ideológiai okokból nem lehet minden a szabad piacnak alárendelni.

A rendszerváltozás bizonyította mindennek az abszurditást, az állami cégek zömét ellopták, majd az immár teljesen szabad és jogilag igazi tulajok a legritkább esetben folytattak hatékony gazdálkodást, ehelyett 1-2 év alatt szimplán kilopták a cégek aktíváit, azt aztán személyes fogyasztásra költve. Gyurcsány Ferenc jó példa erre, de - meglepően fog hangozni - ő még a jobbik eset, mert ő tényleg csinált az elsajátított pénzből valamilyen működő vállalkozást, A nagy többség sokkal - aláhúzom a "sokkal" szót - rosszabb volt nála. Személyesen ismerek ilyen embereket. Az életút kb. ez: a cég "megvétele" ingyen - csődbe vitel, vagy jobb esetben áron alul eladás nyugati rablóbefektetőnek (igen, ez volt a jobbik eset) - 10-20 millió dollár készpénzhez jutás - költekezés és pénz betétele nyugati bankba kamatozó betétre. Az állítólagos szakember üzletemberek, akiket elmondásuk szerint csak a csúnya ruszkik gátoltak abban, hogy felvirágoztassák az országot úgy viselkedtek, mint a sikeres rablók, akiket nem kapott el a rendőrség, így visszavonultak élvezni a pénzt, tartózkodva bármilyen gazdasági szereptől.

Meggyőződésem, hogy a XX. század két legnagyobb magyar tragédiája a zsidó holokauszt és a spontán privatizáció. Hozzájuk képest minden más másodrendű esemémy, ide értve a Tanácsköztársaságot, Trianont, s az 56 utáni megtorlásokat is.

S ez a gondolkodás máig fertőzi a magyar közéletet. Ha a "versenyképesség" szót hallom, kibiztosítom a fegyveremet. S ha versenyképességet zászlajukra tűzők jönnének valaha is hatalomra, véres leszámolás lenne indokolható ellenük, beleértve egész családjukat. Hozzájuk képest a hagyományos ballib nyugatnyalás, hatékony országrontás és esztelen lopás a kisebbik rossz. Egy korrupt tolvaj csicska mindig a kisebb rossz egy meggyőződéses emberellenes, hatalomhoz jutott elmebeteghez képest. Nagyon nem szeretem a ballibeket, de két kézzel kampányolnék mellettük, ha az ellenfelük valamilyen "igazi piacpárti" erő ellen.

12 komment
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása