A liberális demokrácia hagyományos politikai rendszer kezd véget érni.

A II. vh. után kialakult rend az volt, hogy van egy nagy középjobb és egy nagy középbal párt, melyek az alapkérdésekben ugyan egyetértenek, de mégis vannak felismerhetően eltérő elképzeléseik mind a gazdaságpolitikát, mind a politika más területeit illetően.

A kommunizmus összeomlásának mellékhatása, hogy ez véget ért. Hirtelen mindenki egyet kezdett érteni egymással, a két nagy párt között immár mikroszkóppal kellett keresni a különbségeket, jellemzően ezek csak egyes kulturális kérdésekben maradtak meg, de ott se ellentétekként, hanem csak szinteltérésekként.

A szocialista középbalból lett liberálisok jellemzően még túl is szokták teljesíteni az eleve liberális középjobbot a gazdaságpolitikában. Ismert szabály azóta: ha valahol a nagytőke megszorításokat akar, azt jobb a középbalra bízni, mert ők képesek ezt gyorsabban, hatékonyabban végrehajrani. Nem csak a kelet-európai posztkommunista középbalra igaz ez, hanem a nyugatiakra is, pedig ők nem posztkommunisták.

A kulturális téren pedig a középjobb konzervatívizmusa mára szimpla mérsékelt liberalizmus lett. Pl. a középbal azonnal szeretné bevezetni az egyneműek "házasságát", míg a középjobb még várna ezzel másfél évet. Itt viszont érdemesebb az országrontást a középjobbra bízni, ők gyorsabban és hatékonyabban képesek véghezvinni a különféle perverzitások állami bevezetését, mint a középbal.

Aki nem hiszi, nézze meg pl. Angliában ki vezette be a totális piacosítást és a homokos "házasságot"! Az előbbi a brit középbal eredménye, az utóbbi a brit középjobbé.

A nép persze lázad. Egyes országokban a pártok szavazótábora igyekszik leváltani saját pártjuk liberális vezetését (lásd az angol Munkáspártot, ahol ma az antiliberális Corbyn a vezető, miután a párttagság megdöntötte a Blair-féle liberális irányzatot). Máshol új pártok alakulnak mind bal-, mind jobboldalon, melyek marginalizálják a helyi közébalt, ill. középjobbot.

Közben az elit se alszik. Ha nem megy a hatalom a hagyományos felosztáson keresztül, megcsinálják a "független", "civil" mozgalmakat, melyek legyőzik a "korrupt" pártokat. A jó példa erre Franciaország, ahol a háttérhatalom egyszerre dobta a középjobbot és a középbalt, s megjelent a messiás Micron, a bankok és a nagytőke megmentője az "agresszív" nép ellen. Magyarországon ugyanez volt a bukott Bajnai-projekt, ill. mostanában Balázs Péter nevével volt ilyen próbálkozás. A magyar nép szerencséje, hogy Magyarországon a liberális erők még saját érdekükben sem képesek semmiről megegyezni, ha ez nem így lenne, már megjelent volna a hatalmas álcivil Anti-Orbán minden médiában.

S ha ez is bukik, a nagytőke nyílt diktatúrája se kizárható. A nép ellenségei nem fogják feladni.

Két fontos ballib szempont.

Ha demokraták, igazi ballibák akarunk lenni, a következőket sose felejtsük:

• ha valaki kommunistából liberális lett az szellemi fejlődés, lásd Hornt,
• de ha valaki kommunistából nacionalista lett, az viszont gerinctelenség, lásd Pozsgayt,
• ha valaki gimnáziumi KISZ-titkár volt, akkor az vérgőzős komcsi volt, aki felelős a gulágért is, lásd Orbánt,
• de ha valaki meg KISZ KB-tag volt, az szimplán egy nyíltszívű, szociálisan érzékeny demokrata, lásd Gyurcsányt.

Továbbá:

• Kádár alatt nagyobb volt a szabadság, mint manapság,
• de a rohadék Orbán a kádárizmust állította vissza, ami viszont fújj.

Ugye minden világos már?

Amikor a múlt század 80-as éveinek első felében szovjet gimnáziumba jártam, akkor pont ugyanazt hallottam, mint manapság.

Akkor azt mondták nekünk, hogy van a tudományos igazság, a marxizmus-leninizmus, s minden ami mást mond, az valamelyik a kövekezők közül:

• elmebetegek hallucinációja,
• hamis bulvárhír,
• ellenséges idegen propaganda.

A mai liberális nagyurak egyelőre még csak a 2. és a 3. pontig jutottak el. Már csináltak is ügynökséget az "álhírek" és az "ellenséges propaganda" ellen. Pechjük van: a 80-as évek óta fejlődött a technika. A szovjet hatalomnak könnyű volt: csak zavarni kellett a rádióadásokat. Most az internet esetében ez sokkal nehezebb. De biztos vagyok benne, hogy megoldják ezt is a brüsszeli és washingtoni elvtársak. A különféle szociális hálókon - pl. a Facebookon - már ma is szinte képtelenség olyan nézetet közzétenni, ami nem tetszik a nagyuraknak.

Két jó példa arra ez a két, sok mindenben ellentétes elveket valló ember sorsa.

Kettőjüket tulajdonképpen egyetlen dolog köti össze: mindketten a hivatalos ideológia ellenében lettek állami vezetők. Valószínűleg mindketten elutasítanák, hogy egy kalap alá veszem őket.

Mégis: sorsuk azonosan alakult.

Egyikük se lett megdöntve, az előzetes fenyegetések ellenére. Sokkal aljasabb módszerrel élt ellenük a háttérhatalom: el lettek hiteltelenítve.

Látjuk, hogy Trump esetében a saját pártjának főemberei lassan veszik át a hatalmat, az elnök kulcsembereit kirúgták. Az a újjobb eszmeiség, melynek nevében Trump megkapta a hatalmat, ma nem határoz meg semmit az USA-ban, azaz az emberek megkapták Clinton politikáját más álarccal.

A görög helyzet annyiban más, hogy ott a kulcsemberek maradtak, de olyan mértékű nyomás nehezedett rájuk elsősorban Berlin és Brüsszel részéről, hogy feladták lényegüket. A merészen friss szellemiségű, tiszta szívű, újbalos Ciprasz ma megvalósítja azt a programot, ami ellen az egész mozgalma létrejött! A görög nép pénzét fénysebességgel utalják ki a német bankoknak, lassan kiárusítják az országot részenként.

De írhatnám a brazil példát is, de azt Magyarországon kevesen ismerik.

Mindez tanulság annak, aki azt állítja, lehetséges nyíltan, tisztán harcolni.

Az igazság az, hogy a kommunizmusban megedzett Kelet-Európa találta meg a helyes módot: nyílt harc helyett csipkelődő oldalharc, belülről lazítás, az elnyomók belső ellentéteinek maximális kihasználása, valamint egyszerre bólogatás, majd az ellenkezője a gyakorlatban.

Nagyon fontos, hogy ebben a harcban támogassuk egymást ellentéteinket félretéve. Nekem pl. személyesen egyáltalán nem tetszik a bizarr módon oroszellenes, fanatikusan amerikapárti, groteszk módon ultrakatolikus lengyel vezetés, de két kézzel támogatom őket abban, ami lényeges: ez gigantikus harcuk a brüsszeli modell és elnyomás ellen.

A második rész az ideák és az egy kapcsolatának elemzése, az „egy” Parmenidész egy-fogalmát jelenti. Az első rész folytatása ez a cikk.

Ez a második rész messze a legnehezebb platóni szöveg. Derekasan bevallom, ennek az értelmezésében segítséget vettem igénybe: míg az összes többi platóni írás esetében maga a szöveg olvasása és kisebb-nagyobb egyéni gondolkodás elég volt, itt ez csak kb. a mondandó felére volt elég, mindig maradt egy érzés, hogy az összképet nem fogom fel, ezért itt elemző cikkeket is felhasználtam. Nemcsak annak idején, de most is. Ma persze ez sokkal könnyebb, a 80-as  években a könyvtárban ücsörgés volt az egyetlen esély, ma ez nem így van, el is árulom titkomat, az én kedvencem a YouTube mint filozófiai értelmező forrás. Szinte hihetetlen milyen sok anyag van fent ingyenesen. Sokszor maguk az előadók teszik közzé saját előadásaikat, máskor filozófia szakos hallgatók veszik fel tanáraik szövegeit. Én személyesen 5 nyelven vagyok azon a szinten, hogy képes legyek filozófiát nézni/hallgatni: magyar, bolgár, spanyol, orosz, angol. Sajnos pont a két általam legjobban ismert nyelven, magyarul és bolgárul, nincs szinte semmi, ill. csak kivételesen van kevés anyag, de a másik 3 nyelven annyi van, hogy nehéz válogatni. Most is, ezen cikk második részének megírásához igénybe vettem ilyen videókat.

E cikk elkészítése több mint 1 hétbe tellett, míg az összes többi cikk maximum 2 nap alatt lett meg, de többségük pár óra alatt. Biztosan egy képzett filozófus ezt hamarabb megcsinálta volna persze, de azt hiszem ez mégis érzékelteti az anyag nehézségét.

A következő tételek a parmenidészi egy-koncepciónak kapcsolata a létező dolgok viszonyában. Parmenidész állítása, hogy csak egy létező van, minden más látszat. “Más” alatt a létező dolgok értendőek, azt hiszem elsősorban - de nem kizárólagosan - a platóni ideák.

Azaz az egység képzete hogyan kapcsolódhat a sokaság képzetéhez.

Röviden a kilenc tétel:

1. Ha az egy egy, akkor az egy se nem bármi, se nem annak ellentéte.
2. Ha az egy van, akkor az egy bármi és annak ellentéte is.
3. Ha az egy létezik (bármilyen szempontból), akkor az időn kívül van.
4. Ha az egy van, akkor a más egyszerre bármi és annak ellentéte.
5. Ha az egy egy, akkor a más se nem bármi, se nem annak ellentéte.
6. Ha az egy nincs, akkor az egy bármi és annak ellentéte is.
7. Ha az egy nincs (nem egy), akkor az egy se nem bármi, se nem annak ellentéte.
8. Ha az egy nincs, akkor a más bármi és annak ellentéte is.
9. Ha az egy nincs (nem egy), akkor a más se nem bármi, se nem annak ellentéte.

Kifejtve kicsit részletesebben.

Az első tétel: ha az egy egy. Azaz semmit se állítunk róla, azon kívül, hogy ő önmaga.

Mivel nem állítunk róla semmit, így csak a semmi állítható róla, azaz csak azt mondhatjuk el mi nem. Nem több, nem egész, határtalan, nincs sehol, nincs se önmagában, se másban, nem mozog és nem mozdulatlan, nem azonos se magával, se mással. nem különbözik se magától, se mástól.

Ha bármi pozitívat állítanánk róla az egységen kívül, akkor az az állítás már több lenne az egyhez képest, azaz az egy több lenne, mint az egy, ami képtelenség.

Az egy nem lehet rész, hiszen az azt jelentené, van más rész is. Ahogy egész se lehet, mert az egész olyan, aminek nincs hiánya részben, azaz részek összessége. Azaz az egy nem lesz se egész, se rész.

Nem lehet se kezdete, se vége. Nem lehet véges és alakja se lehet.

Továbbá nem lehet sem másban, sem önmagában. Ha ugyanis másban lenne, az a más rajta kívül lenne. de magában se lehet, mert ebben az esetben önmagával lenne körülvéve, ami viszont képtelenség.

Nem lehet se mozgásban, se mozdulatlanságban. Ha mozog, az vagy helyváltoztatás vagy minőségi változás. Ami ugyanis helyet változtat az oda halad, ahol nem volt, azaz már van más rajta kívül. Maga körül se mozoghat, ebben az esetben ugyanis a központja mozdulatlan lenne, míg a többi része mozogna, azaz részei lennének. Ugyanígy ha minőségi változás zajlik, akkor más lesz, mint volt, azaz nem egy. Ha viszont mozdulatlan, akkor állandóan önmagában lenne, amiről az előbb láttuk, hogy nem lehetséges.

Nem lehet sem azonos, sem különböző. Ha azonos, akkor vagy valami mással azonos, vagy önmagával, de ez utóbbi esetben is szükségszerű a mással való azonosság, hiszen az azonosság nem tartalmazza magában az egyet: ha két dolog azonos, azok nem lesznek egy. Különböző se lehet, hiszen ebben az esetben vagy nem azonos magával vagy mástól különbözik.

Egyenlő és egyenlőtlen se lehet, se mással, se magával. Mással: nyilvánvaló miért. ?agával nem lehet egyenlőtlen: szintén nyilvánvaló. De magával se lehet egyenlő, mert ebben az esetben egy mértékkel lenne egyenlő.

Kora se lehet. Önmagával azonos korú se lehet, mert ebben az esetben ismét megjelenne a azonosság és az egyenlőség, hiszen a kor a időben való létezés. Nyilvánvaló, hogy miért nem lehet más korú, fiatalabb vagy idősebb. Azaz nem létezik az időben. A létezésben nem vesz részt.

Ha az egy volna, akkor lenne és részesülne a létezésben, de ez nem lehetséges. Tehát az egy semmi, hiszen semmi se állítható róla.

A végkövetkeztetés: az egy nem létezik, mert nem lehet se semmi, se annak ellentéte . De ha ez így van, akkor az ez egy egyként sincs. Miért? Mert a létezés  a létezőben való részvétel, márpedig ha csak az egy van, nincs létező se. Így az egy megismerhetetlen, nem mondható el róla semmi. De mégis lennie kell valamilyen értelemben, hiszen mindennek az alapja.

A második tétel. Ha az egy van.

Azaz az előző tételhez képest állítjuk a létezését.

Ha az egy van, akkor ebből szükségszerűen következik, hogy az egyen kívül van a létező is, ez a létező pedig nem azonos az eggyel, mert ha azonos lenne, akkor nem lenne az egy létezése és az egy pedig nem lenne a létező vonzata. Az egy különbözik a létezőtől, azaz hozzá képest más. Az egy minden jellemzője a mástól való különbözősége. Nem amiatt különbözik tehát a mástól, mert egy,  hanem amiatt, hogy az egészen belül a létezővel másként áll kapcsolatban. Tehát az egy és a létező részei egy egésznek, s ez a két rész is feloszlik az egy és a létező részeire, végső soron egy végtelen halmazt alkotva.

Az egy tehát hatalmas és végtelen halmaz. Az egy csak akkor maradhat egy, ha nem létezik. Ha létezik, akkor szükségszerűen több.

Mivel az egy egyszerre egész és egyszerre rész, az egység része, így mindent tartalmaz, egymásnak ellentmondó meghatározásokat. Egyként tartalmaz bizonyos meghatározásokat, az egység részeként meg azok ellenkezőjét.

A végkövetkeztetés: az egy több, az egy minden, hiszen minden állítható róla, egymásnak ellentmondó dolgok is. Az egy megismerhető, de nem egy.

A harmadik tétel: az első két tétel következményeinek magyarázata. Az egy egyszerre létezik és nem létezik, ami azt jelenti egyszer részt kezd venni a létezésben, máskor megszűnik részt venni benne. Ez viszont azt jelenti: létrejön és elpusztul, amikor egyként létrejön, elpusztul többként, majd létrejön többként és elpusztul egyként. Amikor mozgásban van, mozdulatlansága kerül, s amikor mozdulatlanságban van, akkor mozogni kezd. Ez változást kell, hogy jelentsen. De mikor van ez? Egy pillanatban, aminek azonban az időn kívül kell lennie, hiszen egyszerre nem lehet lenni és nem lenni. Azaz mindez csak akkor lehetséges, ha az egy nincs az időben.

A kettes számú tétel így megmagyarázható lenne: van egy időn kívüli "pillanat", melyben az egyet és a létezőt összekötő egység valamilyen pluszt kap, ezáltal több lesz alkotórészeinek összességével.

A negyedik tétel: mi történik a többi dologgal, ha az egy létezik?

A kettes tétel tovább gondolása. Ha az egy van, következésképpen van az egy és a létezés egysége, mi a más? A más szükségszerűen a nem egy, hiszen máskülönben egy lenne, azaz nem lenne más. viszont éppen miatt részese kell, hogy legyen az egynek, de mi következik ebből?

Mivel mások ezek a dolgok, mint az egy, ezért nem azonosak vele, De mégis valahogy részesednek belőle, ami ismét azt jelenti, hogy nem azonosak vele, hiszen ellenkező esetben nem lenne ez részesedés, mivel semmi se részesedik saját magában. Mind az egy és a többi dolog alkotta egésznek, mind annak minden részének feltétlenül részt kell vennie az egyben, amiből az következik, hogy ez az egész részekből fog állni, s minden egyes rész is az egy része lesz. Azaz egyszerre lesznek korlátlanok és korlátoltak, egyszerre azonosak és különbözőek magukhoz képest.

A végkövetkeztetés:  ha az egy van, a más egymásnak ellentmondó  tulajdonságok végtelen halmaz, hiszen a más lehet bármi és annak ellenkezője is. A mások maguk is egészek és részek, s egyben részi az az egységnek, mely miatt a mások felfoghatóak.

Az ötödik tétel: az előző ismételt vizsgálata.

Ha az egy van, milyeneknek lenniük a többi dolgoknak? Az egy sem egészében, sem a részeiben nem lehet benne a többi dolgokban, hiszen ezért egy, tehát a többi dolgok semmilyen módon nem egyek, s nem foglalnak magukban semmilyen egyet. De ha ez így van, akkor a többi dolgok nem létezhetnek, mert semmi se mondható el róluk, még az se, hogy mások.

A végkövetkeztetés:  ha az egy van, a más nincs, mert az nem lehet se semmi, se annak ellenkezője.

Az első öt tétel eredménye: mind az egy, mind az egy és több bármilyen feltételezése ellentmondáshoz vezet.

A következőkben az kerül vizsgálatra, mi következik az egy nemlétezéséből.

A hatodik tétel: ha az egy nincs, akkor az egy bármi és annak ellentéte is

Ha nincs, akkor hogyan beszélünk róla, hogyan ismerjük? A többi dolog is értelmezhetetlen ebben az esetben, hiszen az egyhez képes többek. Azaz mégis rendelkeznie kell a nemlétező egynek a megismerhetőséggel és a különbözőséggel. Hiszen az egy mégis létezik valamilyen módon, hiszen gondolkozunk róla azzal, hogy a nemlétezést és a mással való viszonyát állítjuk róla. Tagadni csak azt lehet, amit ismerünk. Így a nemlétező egy rendelkezik minden tulajdonsággal, hiszen a más dolgok is rendelkeznek ezekkel. A nemlétező egyre ugyanaz igaz, mint a létező egyre a harmadik tételben.

A végkövetkeztetés: a nemlétező egy létezik valamilyen módon és mindent magában foglal.

A hetedik tétel: ha az egy nincs (nem egy), akkor az egy se nem bármi, se nem annak ellentéte.

Ez a legelső tétel megfordítása, azaz semmit se állítunk az egyről, csak azt, hogy nincs. A következtetés gyakorlatilag ugyanaz: az egy nem lehet se semmi, se annak ellentéte. Itt - ellentétben az előző tétellel - nem csak az egy létezését tagadjuk, hanem annak annak önazonosságát is. Így a tagadás nem valaminek a tagadása, hanem egy értelmetlen mondat.

A végkövetkeztetés: ami nincs, az nincs, ahogy ez Parmenidész mondja.

Nyolcadik tétel Ha az egy nincs, akkor a más bármi és annak ellentéte is.

Ebben az esetben csak  a más marad, melyről beszélni lehet, ami magában fog foglalni mindent, de ez a mindenség alap nélküli lesz, mivel nem lehet az egyhez viszonyítani.

A végkövetkeztetés: ez tulajdonképpen a materialista világkép, végtelen a dolgok száma, de nincs semmilyen megfogható alapjuk.

A kilencedik tétel: ha az egy nincs, akkor a más se nem bármi, se nem annak ellentéte.

Ha az egy nincs abszolút értelemben se, akkor semmi se lehet, nem lehet más se, még látszat se. Miért? Mert az egy nélkül se nem elgondolható, se nem elképzelhető bármi más, mert ehhez legalábbis kell az valamilyen valóság, legalább valamilyen elképzelhető alakban.

*

Összegezve: az első rész (az első öt tétel) az egy létezéséből indul ki, akár egzisztenciális értelemben (azaz csak önmagát állítva az egyről), ahogy ez az 1. és az 5. tételben történik, akár predikatív értelemben (azaz valami mást állítunk az egyről), ahogy ez a 2. és 4. tételben történik, akár azt elemezve, hogy mi a következmény az egy számára - 1. és 2. tétel -, akár azt, hogy mi a következmény a más számára - 4. és 5. tétel -, a 3. tétel pedig egyszerre  mindkét nézőpontot felveti. a végeredmény azt, hogy vagy semmit se lehet elmondani az egyről, vagy mindent el lehet mondani róla. Viszont ugyanez a következtetés,  ha az egy nemlétezéséből indulunk ki (ez az utolsó négy tétel), itt is megvizsgálva mind egzisztenciális - a 7. és a 9. tétel -, mind predikatív - a 6. és a 8 .tétel - értelemben a kérdést.

A kérdés tisztázása valójában csak a XX. században történt meg. A lét nem a létező létezése, hanem valami más. Ezzel az egész kérdés más megvilágítást kap.

Mi az életben a fontosabb, mi a boldogság forrása: az értelem, a józan ész vagy az öröm és az élvezet.

Szókratész szerint a belátás az, ami boldoggá teszi az embert. Nem azonosak a kellemes dolgok különböző emberek számára, ezért kell belátás. Ellenvélemény: az élvezet forrása lehet eltérő, de maga az élvezet nem. Szókratész válasza: ennek ellenére szükséges az öröm, az élvezet alkotóelemeinek megvizsgálása. A legfőbb jó az. mely önmagában az, bármi más szükséglete nélkül.

A következtetés: az ideális az, mely mindkét oldalt magában foglalja, mert ész nélkül az élvezet nem tudható, hogy boldogságot okoz-e, viszont az élvezetmentes ész meg érzéktelenséghez vezet, tehát az ideális az ésszel leélt élvezetes élet. Ebben megállapodnak a vitaparnerek.

Innentől a kérdés az, hogy az ideális helyzetet nem számítva mi az elsőbbrendű: az ész vagy az élvezet.

Szókratész itt megjegyzi. szükséges ehhe az dolgokat felosztani 4 részre:

• korlátlan - ami lehet pl. nagyobb és kisebb is, azaz amiről lehet összehasonlításokat végezni, pl. ilyen a meleg, mely nézőpont kérdése, hogy mi,
• korlátozott - aminek meghatározott mennyisége van, melyekhez egy meghatározott szám rendelhető, pl. a mértékek,
• keverék - az előbbi kettő keveréke, a világ dolgainak többsége ide tartozik, Platón ide csak a helyes keveréket teszi azonban, a helytelen keverék nem keverék, hanem valamiféle zagyvaság,
• a keveredés oka: ez az értelem, tulajdonképpen Isten, az emberi értelem ennek egyfajta másolata.

Megtudjuk, hogy vannak hamis és igazi élvezetek. A hamis élvezetek:

• téves közvetkeztetéseken, feltételezéseken alapszanak, pl. amikor szomjasak vagyunk, s arra számítunk nemsokára inni fogunk egy kútnál, ez az érzés örömmel tölt el bennünket. miközben kicsit később kiderül, a kútban nincs víz,
• kevert élvezetek, melyek kötelezőn párosulnak fájdalommal is, az orvos meggyógyítíbennünket egy fájdalmas betegségből - pl. fogfájás -, ez hamis élvezet, hiszen bár a fogfájás megszűnése pozitívum, sose alakult volna ki az előzetes fájdalom nélkül,
• szintén téves az a nézet, hogy az élvezet csupán a fájdalom hiánya: a fájdalom hiánya semleges, de mivel nem válr ki bennünk érzelmet, nem tekinthető élvezetnek, mint ami pl. egy normálisan lezajló, egészséges testi biológiai folyamat.

Az igazi élvezet az, ami önmagában is az, ez a keverék típusba tartozik. A cél tehát itt is a keverék megtalálása. E keveréknek a 3 fő alkotóeleme: a szépség, a mértékletesség és az igazság. Mind a három nem az élvezettel, hanem az értelmességgel áll elsősorban kapcsolatban.

Azaz a keverék szükséges eleme az értelem, mely egyedül képes megállapítani a keverék helyességét. Tehát nyert az értelem.

Megbolondult ez a Gyurcsány?

Rombolja a ballib egységet, népszerűtlen témákat vesz elő. Látszólag értelmetlen az egész.

De nem az, ha megnézzük alaposabban. Gyurcsány talán az egyetlen profi ballib politikus.

Mint ilyen jó hadvezérként viselkedik. A jó hadvezér sose tűz ki megvalósíthatatlan célokat. Ilyen megvalósíthatatlan cél Orbán leváltása. Ez azonban csak egyetlen módon lehetne megvalósítható: ha a ballib pártok elfogadják a Jobbik vezető szerepét az ellenzékben. Ez azonban öngyilkosság lenne számukra.

Mi is a helyzet valójában? Magyarországon van egy stabil 10 %-nyi liberális szavazó. Ezekért küzd most egymással Gyurcsány, az MSZP, az Együtt-PM, s a Momentum. Ennyi az egész.

Ez a réteg eddig is rossz szemmel nézte, hogy az MSZP és az Együtt végül elfogadták, hogy a határontúli magyarok nem idegenek. S most ez a réteg ujjongva foagdja Gyurcsány xenofób szövegét. Ahogy ugyanez a réteg átjkozta az MSZP Botka-féle balra nyitási próbálkozását is. Gyurcsány mindezt egyesíti: ő az, aki biztosítja a tiszta liberális elveket, ráadásul még mindezt képes "baloldal" címke alatt el is adni.

Ennyi az egész. Nem Orbán legyőzése a ballib kampány célja, hanem az, ki legyen a 2018-os vereség után a ballibek egyedüli vezetője.

Lássuk  a háttérhatalom fő propagandatémáit! E cikk elsősorban azoknak szól, akik mindezt még nem ismerték fel.

Mi is a progressziónak - a háttérhatalmi ideológiának - a célja? A természetes jó ellenzése, az agyak kimosása a természetes jóból. Mi is a természetes jó fő kifejezési módja: a szépség és az igazságosság. Ezért minden progresszív propaganda vagy a szépség, vagy az igazságosság ellen irányul, néha egyszerr mindkettő ellen.

Íme a progresszió nevű háttérhatalmi irányzat fő agymosási témái. Lássuk a 8 legfontosabbat!

1. Világpolgárnak lenni.

Mi a valóság? Semmi gond az egész emberiség tagjának érezni magunkat, de ez nem lehet senkinek se az egyetlen identitása. A gyökértelenség az egyént fokozottan gyengévé teszi. A gyenge egyén pedig alkalmas építőanyag a háttérhatalom számára.

Az igazi világpolgárság valójában álca, s 2 dolgot takarhat: a világ kizsákmányoló elitjét, akik nem hajlandók közösséget vállalni az emberiséggel, vagy gyökértelen lumpeneket, akik majmolják az előbbieket. Magyarország e tekintetben jól áll, még a legvadabb liberálisok zöme se hiszi magát világpolgárnak.

2. Jog a abortuszhoz.

A háttérhatalom egyik célja a lakosság csökkentése. Ezért nem riad vissza a csecsemőholokauszttól se.

Mi a valóság? A gyilkosság sose lehet jog, az önvédelem esetét kivéve. Minden faj ösztöne védeni saját utódait. Az abortusz gyilkosság, s egyetlen megoldás rá a teljes tiltás. Magyarországon sajnos a lakosság többsége abortuszpárti, ezért kőkemény átnevelésre lesz szükség.

3. A homoszexualitás mint alternatív életforma.

A betegség nem alternatíva, a homoszexualitás pedig súlyos betegség. A homoszexualitás propagandája rombolja a házasságot, a családot, megrontja a felnövekvő nemzedéket.

Az egyetlen jog, mely megilleti a homokosokat a betegjog.  Minden más liberális "joguk" törlendő. Magyarországon sajnos sok "joguk" van, ezek a jövőben semmissé nyilvánítandóak. Szerencsénk, hogy a magyarok zöme homofób.

4. Genderelmélet.

A cél a nemek összemosása, ezzel közvetve a családok lerombolása.

Mi a valóság? A genderelmélet hamis tanítás, a nemek nem szabadon választhatóak, hanem biológiailag determináltak. A nemüket "szabadon" megválasztókat kezeltetni kell elmegyógyintézetekben. Magyarország ezen a téren büszke lehet: a lakosság 99 % nevet a "genderjogokon".

5. A "könnyű" drogok legalizációja.

Könnyű drogok nem léteznek, minden drog kemény. A marihuána propagálásának célja egyetlen dolog: az emberiség függőségbe taszítása. Egyetlen megoldás a probléma ellen a hosszú börtön, kiemelt esetekben pedig a halálbüntetés.

6. A sikeres válalkozó mint szuperhős.

Minden vállalkozás lényege emberek sárba tiprása. Különösen cinikus ezek mellett a munkát mint valami becsületbeli ügyet felhozni. A legsikeresebb vállalkozók pedig mind gazemberek.

Az intenzív államosítás a jövő dala. A magántőke nem vehet részt se stratégiai területeken, se állami feladatokban. A magántőke helye a produktív vállalkozás csak.

7. Migráció.

A migráció olyan, mint az alkohol: kis mértékben hasznos, nagy mértékben nyomorba dönt. A kontrollálatlan migráció célja az egyes államok önazonosságának lerombolása, gyökértelenné változtatása.

A tömegmigráció ellen szerencsére sikeres front kezd kialakulni, ezzel áthúzva a világuralmi emberszabásúak pokoli terveit.

8. A feminizmus.

A feminizmus a hagyományos családellenes propaganda alapköve. Rendszerint együttműködik a genderelmélettel és az abortusszal, de azoknál alattomosabb. A cél itt elsősorban a nők nőtlenítése. Lásd: a női szépség megbélyegzése a különféle sminkellenes akciókkal, a beteges túlsúly normálisnak nyilvánítása (úgynevezett plus size modellek propagálása), a szingliség és a gyermektelenség tapsolása, minden udvarlás erőszaknak minősítése, stb.

A feminizmus szarvának letörés talán a legfontosabb feladat napjainkban, mert talán ez a leghatásosabb eszköze jelenleg a háttérhatalmi agresszoroknak!

A politikai álláspontok két tengelye: a gazdaságpolitikai és a kultúrpolitikai.

Az előbbi esetében szokás jobboldalról és baloldalról beszélni, a jobboldal alapesetben liberálist jelent, a baloldal alapesetben szocialistát.

Az utóbbi esetében is szokás jobboldalról és baloldalról beszélni, de itt a jobboldal alapesetben konzervatívot jelentk, míg a baloldal alapesetben liberálist.

Lárható, hogy honnan a sok félreértés! Mind a „jobboldal”, mind a „baloldal”, mind a „liberáli”s két-két különböző dolgot is jelent.

Fontos továbbá hozzátenni: a bal-jobb felosztás a premodern korra visszatekintve értelmezhetetlen, azaz csak a modern paradigmán belül használható, kezdete végülis az 1789-es francia forradalom ideje. Ott a bal és a jobb kizárólag kulturális értelemben volt értelmezhető, gyakorlatilag azt hívták balnak, aki tisztán polgári társadalmat akart, jobbnak meg azt, aki pedig meg szerette volna tartani a monarchia valamilyen korlátozott szerepét. A premodern rend hívei kívül voltak az egész rendszeren, ők se jobb, se bal nem voltak. Az már későbbi fejlemény, hogy a hagyományos, premodern társadalom hívei el akarván saját magukat helyezni a paradigmában valamiféle ultrajobbként definiálták magukat.

A XIX. században a szocialista eszme megjelenésével a helyzet úgy változott, hogy immár a gazdaságpolitikai irány lett a bal-jobb eltérés alapja: a kapitalizmus hívei lettek a jobb, ellenzői és kritikusai pedig a bal. A jobboldal lehetett nacionalis és liberális - miután ez a két, eredetileg összefonódó eszme különvált egymástól. A baloldal pedig - de ez már XX. sz. elejei fejlemény - lehetett szocialista, azaz a kapitalizmust reformját akaró baloldal, vagy kommunista, azaz a kapitalizmus eltörlését követelő baloldal.

A paradigma jól is működött egészen az úgynevezett szélsőjobb megjelenéséig. A szélsőjobb egy része - jellemzően az olasz fasizmus - ugyanis kilépett a paradigmából, felvéve egyes premodern célokat. Így a helyzet az lett, hogy a jobboldal szélső, azaz legradikálisabbnak tűnő része valójában éppenhogy nem fogadott el egy sor jobboldali alapértéket, azaz maga a „szélsőjobb” jelző szerencsétlenül pontatlan. (Az ellenoldalon ez a probléma, vegyük észre, nem létezik: hiszen a „szélsőbal” valóban radikális baloldal, hűen képviseli a baloldali alapértékeket.)

Ami a másik szélsőjobb irányzatot illeti - lásd a német nácizmust és annak helyi verzióit -, ott a probléma kisebb, ez ugyanis nem volt sose premodern, hanem részben ultranacionalista, részben forradalmi irányzat. A korai nácizmus baloldali szárnya (Ernst Röhm) gyorsan likvidálva lett Hitler hatalomátvétele után, így nem játszott szerepet, a győztes jobboldali szárny pedig beilleszthető a jobboldalba, mint ultranacionalista kapitalizmus, bár itt is megvannak egyes balos elemek, ez tény.

A populizmus minden megjelenésében arra törekedett, hogy felülmúlja a bal-jobb ellentétet. Jellemzően akkor szokás jobboldali populizmusról beszélni, ha az kulturális alap inkább konzervatív, s baloldaliról meg akkor, ha a kulturális alap inkább liberális, de a gazdaságpolitikában az eltérés nem igazán létezik a kettő között. A populizmus jellemzően és legpontosabban se nem jobb, se nem bal. A populizmus tulajdonképpen "modern premodern", azaz a modernitás világrombolását próbálja felülmúlni a modernitás kényszerű keretei között.

De most maradjunk a hagyományos politikai táboroknál. Lássuk a lehetséges 4 kombinációt! Melyik a legnagyobb és a legkisebb rossz.

A legnagyobb rossz a gazdaságpolitikai jobboldal és a kultúrpolitikai baloldal keveréke: ez egyszerre akarja a nép elnyomását a nagytőke által, s a nép atomizálását, azaz identitásának eltörlését minden szinten: azaz a nemzetek, a vallás, a család eltörlését. Gyakorlatilag ez az, amit a nyugaton progresszív liberalizmusnak, Magyarországon meg ballibnak szokás nevezni. Láthatóan a legnagyobb gonosz a liberalizmus: hiszen ha kombináljuk a gazdaságpolitikai liberalizmust a kultúrpolitikai liberalizmussal, megkapjuk a legnagyobb lehetséges rosszat!

Valamivel kisebb rossz a gazdaságpolitikai jobboldal és a kultúrpolitikai jobboldal keveréke: ez kb. az, amit nyugaton konzervatív-liberalizmusnak szokás nevezni, bár ma már ez a nyugati irányzat hatalmas sebességgel halad a kultúrpolitikai bal felé. Ez az irányzat megvédi ugyan a népet az identitása elleni támadásoktól, viszont gazdasági páriává változtatja az embereket. Magyarországon kb. ez volt az MDF antalli féle verziója, de a Fidesz is ide volt sorolható nagy 1995-ös fordulata után, sőt ma is részben ide sorolható, bár 2010 óta megfigyelhetőek populista tendenciák is Orbán politikájában.

Még kisebb rossz a gazdaságpolitikai baloldal és a kultúrpolitikai baloldal keveréke: ez az irányzat megvédi az embereket a tőkés elnyomástól, viszont identitásukat rombolja, akár nemzeti, akár családi alapon, rosszabb esetben mindkettőn. Jó magyar példa erre az LMP.

A legkisebb rossz a gazdaságpolitikai baloldal és a kultúrpolitikai jobboldal keveréke: ez védi mind az emberek gazdasági jogait, mind identitásukat. Erre sajnos magyar példa nem létezik. Bár a ballibek szerint a Fidesz gazdaságpolitikája kommunista, ez természetesen csak liberális ökörség, a valóságban a Fidesz gazdaságpolitikája jobboldali, alapvetően liberális, egyes nacionalista elemekkel - ez valóban jobb a tiszta liberális gazdaságpolitikánál, de attól még nem jó, csak esetleg kisebb rossz.

Fentiekből látható: nekünk mint populistáknak csak a kisebb rossz választása marad.

Előre hozzáteszem: nem gondolom, hogy minden ballib ilyen lenne.

A ballib hívek 90 %-a normális ember: vagy elvi alapon vagy "kisebb rossz" alapon támogatja a ballib pártokat. Itt a maradék 10 %-ról lesz szó. Összeírtam a 12 jellemzőjét ennek a fajnak.

Szóval lássuk a 12 fő ballib rögeszmét!

1. Fanatikus híve az 1920 előtti magyar választási rendszernek, az adócenzusnak. Lásd: csak az szavazhasson, aki határon belűl állandó bejelentett lakcímmel rendelkezik és itt fizet adót.

2. A határon túli magyar idegen, s gyűlölni kell őt, miközben az idegengyűlölet csúnya rossz dolog. Lásd, a szemét ukránok százezres nyugdíjakat kapnak, a jöttment románok meg lopják a családi pótlékot.

3. Szerinte a kereszténység eleve egy hatalmas hazugság, de ha mégis elfogadható, akkor meg a liberalizmust jelenti. Aki nem liberális, az álkeresztény. Lásd, Jézus - aki egyébként nem létezett - az első liberális volt.

4. Egyszerre hiszi, hogy az állam ne avatkozzon bele a gazdaságba és azt, hogy a kormány a hibás az alacsony bérekért. A sztrájkokat éles politikai szemmel nézi, csak az a jó sztrájk, mely az állam ellen megy, a külföldi magáncégek esetében a sztrájk ugyanis szerinti a kormányt segíti. A tervezett MÁV-sztrájk esetében a ballib kommentelő forradalmi lázban égett, a Tesco-sztrájk esetében viszont a cégvezetést támogatja.

5. A választások el vannak csalva, kivéve, amikor az időközi választásokon ellenzékieknek nyernek. Ugyanez a választási rendszerre is igaz: ha ellenzéki nyer, akkor igazságos az egyébként "igazságtalan" választási rendszer.

6. A mi milliomosunk tisztességes vállalkozó, aki meglátott valamiben „fantáziát”, majd ügyessége és hihetetlen munkabírása révén (heti 170-180 órát dolgozott) megérdemelten gazdag lett, míg a ti milliomosotok tolvaj gazember. A legjobb milliomos pedig a nyugati, előtte le a kalappal. Soros is végigdolgozta életét, hetente átlag 200 órát is ledolgozva, nem aludt, nem evett, így lett 10 milliárd dollárja.

7. A közvéleménykutatás hamis, mert őt nem kérdezték meg, további mind a 10 haverja ballib szavazó. Szóval nem kell elhinni, kivéve ha 1 % növekedést jelez valamelyik ballib pártnak.

8. A statisztika nem igaz, amikor kellemetlen tényt mond. Pl. nem igaz, hogy növekedett az átlagbér, mert ő ismer embereket, akik ennél kevesebbet keresnek. 2010 előtt viszont semmi gond nem volt az átlagbérrel, pedig akkor is ugyanúgy számolták.

9. A médiák 95 %-a Fidesz kezében van. Erről akkor is meg van győződve, ha a legolvasottabb, legnézettebb médiák között éppen a liberális médiák vannak előnyben, s mindent beleszámítva az arány kiegyensúlyozott.

10. Akasztgatni kell, forradalom kell, mert a nép zöme idióta, így az okos kisebbségnek bele kell vernie a jót erőszakkal a népbe.

11. A „baloldal” szó liberálist jelent, a baloldal fő értéke tehát a kapitalizmus éljenzése.

12. A fő ellenség a belső. A legvadabb gyűlölködést a fanatikus ballib nem a Fidesz ellen intézi, hanem az „eretnek” ballib felé. A gyurcsányista óballibek szerint mindenki fideszes, aki Gyurcsány ellen beszél, az antigyurcsányista óballibek szerint viszont Gyurcsány a Fidesz fizetett ügynöke. Abban viszont mindkét tábor egyetért, hogy a Momentum-féle újballibek a Fidesz fizetett ügynökeiből áll. Erre a fő bizonyíték: a Momenntum elnökének olyan szakálla van, mint Orbánnak 30 éve.

Mi az államférfi, a politikus? - ez a vita témája.

Egy kicsit lerövidítettem azokat a részeket, melyek szerintem túl részletesek a téma szempontjából.

Az első meghatározás szerint az államférfi az az ember, aki uralkodói hatalommal rendelkezik az emberi közösség nevelésében, szó szerint szaporításában. Erre úgy jutnak el a vitázók, hogy először felosztják a tudást gyakorlati és elméleti tudásra, majd ez utóbbiból kiválasztják az ítélkezés és a parancsolás tudományát. Az államférfi nem parancsokat követ, hanem parancsokat ad. Az államférfi egyfajta pásztor, aki azonban „emberek csordáját” vezeti.

Az egyik vitázó elmondja: az emberiség aranykorában az emberek még az istenek közvetlen irányítása alatt éltek, így nem nélkülöztek semmiben. Az aranykor természeti katasztrófákkal ért véget, azóta az emberek kénytelenek saját magukat irányítani, de megmaradt bennük az aranykor ideális isteni uralkodóinak eszményképe. Viszont a mai uralkodók nem isteniek, hanem sokkal jobban hasonlítanak azokhoz, akik felett uralkodnak. Azaz különbséget kell tennünk a mai kor és az aranykor között.

Különbséget kell tenni a diktátor és a király között, az előbbi erőszakkal uralkodik, míg az utóbbi uralmának alapja alattvalóinak önkéntessége. Igazi államférfi csak az, aki ért az utóbbihoz: azaz képes az emberek önkéntes akarata alapján vezetni a közösséget. Ez tehát a második meghatározás, mely korrigálja az elsőt.

Viszont nem a király az egyetlen, akire illik ez a meghatározás. El kell tehát választani ezeket egymástól. Először elválasztásra kerülnek a közvetett foglalatosságok a közvetlenektől, melyek magával az állam működtetésével foglalkoznak. Majd elválasztjuk azokat a funkciókat, melyek eszközök, azoktól, melyek a dolgok megőrzésére szolgálnak. A párhuzam: a takács munkája, amihez azonban szükségesek más kisegítő tevékenységek is. A végkövetkeztetés: a király az, aki az állam legfontosabb szerepeit látja el.

Következik az államformák elemzése.

A monarchia, az egyetlen ember uralma lehet két fajta: a közösség önkéntessége, törvényesség alapján és erőszak, törvénytelenség alapján, az előbbi a diktatúra (türannisz), utóbbi a királyság.

A kevesek uralma szintén két féle lehet. Ha erőszak, törvénytelenség az alapja, akkor ez az oligarchia. Ha pedig törvényességen és önkéntességen alapszik, az az arisztokrácia.

A demokrácia, azaz a többség uralma esetében is így van, de ott nem rendelkezünk külön névvel ennek jó és rossz formájára. Az egyikben a többség az egész közösség érdekében, önkéntes és törvényes alapon uralkodik, míg a másik ennek ellentéte.

Ez azonban félrevezető a modern értelmezés számára. A modern liberális demokrácia ugyanis platóni értelemben nem demokrácia, hanem rossz esetben oligarchia, jobb esetben arisztokrácia. Miért? Mert a demokrácia Platónnál a ma közvetlen demokráciának nevezett rendszert jelentette csak, továbbá a hatalom teljes volt, azaz a gazdasági élet felett is érvényesült. Nagyon meglepődne Platón a liberalizmuson, mely büszkén hirdeti, hogy az államnak ki kell vonulnia a gazdaságból.

Azaz 6 államforma van, aszerint oszlanak meg, hogy a hatalmat hányan gyakorolják és a hatalomgyakorlás módja törvényes, önkéntes alapú vagy törvénytelen, erőszakos alapú-e. Meg lehet-e mondani melyik az ideális? Erre nem szolgálhat támpontnak az, hogy kik gyakorolják a hatalmat és hogyan, hanem vissza kel térni az államférfiség eredeti meghatározásához.

Mi tehát a bölcs uralkodó eltérése a többi embertől? Lehet-e egy egész társadalom, egy közösség többsége bölcs? Nyilvánvalóan nem, jellemzően nagyon kevés ember képes a bölcs uralkodásra. Olyan ez, mint egy jó orvos: mindegy, hogy akaratunkkal vagy akaratunk ellenére, hogy valamiféle írott szabályok alapján vagy nélkülük gyógyít, mindaddig jó orvos, míg képes betegeit megfelelően ellátni, azok egészségét megőrizve, visszaállítva. Azaz az ideális uralkodónak se ismérve, hogy alattvalói felett azok egyetértésével, törvényesen uralkodik vagy sem.

Felmerül az ellenvetés: hogyan lehet jó egy törvénytelen uralom? A válasz: a törvényesség célja az ideális uralom biztosítása, de egy ideális uralkódónak nincs szüksége törvényekre. Olyan ez, mint a jó orvos, aki egyedi esetben nem tartja be az orvosi szabályokat, ha úgy látja, hogy az illető konkrét esetben a megszokott gyógymód nem helyes. Ugyanígy abszurdum lenne az ideális uralkodót megkötni törvényekkel, mikor esetleg ő egy adott helyzetben a vonatkozó törvényt nem látja helyesnek. A törvények ugyanis csak általános megoldások az esetek többségére, de nem mindenre.

Ez tehát az ideális államforma, mely a gyakorlatban nem létezik, hiszen nincsenek ilyen ideális és bölcs uralkodók. Minden más államforma tökéletlen, ezek célja az ideális államforma maximális utánzása. Ezek után csak arról beszélhetünk, hogy a korában felsorolt 6 tökéletlen államforma közül melyik a kisebb rossz, mert egyik se nevezhető igazán jónak. A törvények létezése tehát szükséges rossz ebben a helyzetben.

Mivel kevesen rendelkeznek az államférfiséghez szükséges tulajdonságokkal, képtelenség, hogy a többség által irányított társadalom jó legyen. Azaz a demokrácia biztosan nem jó. Az abszolút uralkodó is hiba, hiszen valószínű, hogy rossz törvényeket hozna. Ha azonban minden csak a törvények szerint történik, az se jó, hiszen - mint láttuk az ideális államforma esetében - a törvény nem képes mindenre választ adni. De ennél még rosszabb, ha a közösség vezetője a törvények ellenében lép fel.

Tehát a törvényes államformák közül a legjobb a királyság, mert ez áll a legközelebb az ideális államhoz, nála rosszabb az arisztokrácia, s legrosszabb a demokrácia. A magyarázat: ha vannak törvények, a kevesebb uralkodó jobb, mert - mint láttuk - az uralkodás tudománya kevesek adománya, így ha növeljük a hatalommal rendelkezők számát, csak lerontjuk a kevés bölcs jó hatását. A törvénytelen államformák közül viszont a legjobb a demokrácia, annál rosszabb az oligarchia, s legrosszabba a diktatúra. A magyarázat: több uralkodó kevesebb rosszra képes, mint kevesebb, a több ember általi rossz lerontja egymást, míg egy törvénytelen egyeduralkodó a legtöbb embernek képes rosszat okozni.

Az államférfi végleges meghatározása: az az ember aki kormányozza az embereket, a törvényesség alapján, figyelembe véve az államügyeket, hogy ezek egymással tökéletes harmóniában legyenek. Mik ezen harmóniának a fő elemei? A bátorság és a békesség, melyek azonban  egymás ellentétei. Hiszen a békés ember fő jellemzője, hogy megelégedik saját ügyeivel, ami azonban oda vezethet, hogy ezek az emberek passzívak, amivel azonban kiprovokálják, hogy az erősek őket leigázzák. Viszont a bátorságnak is van negatív oldala: a bátrak túl harciasak, hajlamosak másokat leigázni, aminek eredménye az is lehet, hogy náluk erősebb ellenséggel szemben vesztenek, így őket is leigázzák. Mindkét eset az állam pusztulásához vezet.

Az államférfi képes az általa vezetett társadalomból, melyben az emberek egy részének fő erénye a bátorság, míg másik részének a békesség, jó államot faragni. (Az eredetiben szőni, Platón végig takácshoz hasonlítja az államférfit.)

Az államférfi eltávolítja a közösségből azokat, akik gonosz természetük folytán képtelenek önmegtartóztatásra, ennek eszköze a megfosztás a polgárjogoktól, a száműzés és a halálbüntetés. A gyávákat és a tanulásra képteleneket pedig rabszolgasorba taszítja.  Mindenki más, aki képes természete folytán a jóra, tanítás útján tehető hasznos emberré.

Akinek fő erénye a bátorság azokat egyesíteni kell azokkal, akik fő erénye a békesség. A nevelés által mindenki ráébred a jó erényekre, mint tisztesség, jóság, igazságosság.

A házasságokat is úgy helyes elrendezni, hogy az egyik fél békés legyen, míg a másik bátor, így a gyerekek is harmonikusabbak lesznek. Ha nem így teszünk, akkor a bátrak egyre bátrabbak lesznek, aminek végeredménye az őrült vakmerőség, míg a békések egyre békésebbek lesznek,  aminek végeredménye a tunyaság.

A közös erények összekötik a kétféle típusú embereket.

Ugyanez követendő az állami vezetők, tisztségviselők kiválasztásánál. Mindkét típusú embernek egyenlő arányban kell részt vennie az állam vezetésében: a bátrak nem eléggé elővigyázatosak, de merészek, míg a békések nem eléggé merészek, de körültekintőek, de együtt képesek helyes irányba vinni az államot.

A jó uralkodó képes a közösség minden tagjának megadni azt, ami kell, így kialakítva a lehető legjobb társadalmat, mely megfelelő mind a szabad polgároknak, mind a rabszolgáknak, mind a bátraknak, mind a békéseknek.

A téma az Államban lesz részletesebben kidolgozva, de erről majd ott.

Az utóbbi időkben sokat hallgattam argentín elemzéseket. Zavart, hogy nem mindig értettem az argentín történelemre utaló példáikat. Csak 4-5 dolgot ismertem az argentín történelemből, ezért igyekeztem picit utána nézni a dolgoknak. Itt most ezt összegzem röviden. Aki ismeri a témát, annak ez nem fog semmi újat mondani, csak az alapvetőt írom le, ami szerintem jelentős.

Abszolút sajátos Argentína helyzete a spanyolajkú amerikai országok között. Az egyik sajátossága, hogy szinte teljesen ki lett irtva (ill. kipusztult  természetes módon) az eredeti indián lakosság, ma alig a lakosság 2 % az indián, ennek is egy része azonban külföldi eredetű, jellemzően migránsok Bolíviából és Paraguayból. Hozzáteszem, ez nem csak Argentínára igaz, hanem pl. Kubára is, ott egyenesen 0 % az indiánok aránya. Másik sajátossága: alig van néger lakosság. Bár annak idején Argentínába is érkeztek afrikai rabszolgák (pontosabban: nem „érkeztek”, hanem erőszakkal oda lette víve),  jelentőségük kisebb volt, s az óriási európai migráció miatt mára arányuk 1 % alá esett. Viszont Argentína harmadik nagy sajátossága csak rá jellemző: az európai eredetű lakosság zöme nem spanyol, hanem olasz származású! Ma is Argentína lakosságának kb. a fele olasz gyökerű (ezt a focirajongók jól tudják, ezért van sok argentín focistának olasz neve, de jó példa a jelenlegi eretnek római pápa is, aki szintén olasz származású argentín). A spanyol gyökerűek csak a lakosság 30 %-át teszik ki!

A spanyol hódítás előtt a mai Argentína területén több indián nép is élt, de egyik se jutott el az államiság fokába. Az egyetlen kivétel: a XV. sz. közepén az Inka Birodalom magához csatolta a mai Argentína északnyugati részét. Tehát a spanyol hódítók náluk sokkal fejletlenebb népekkel kerültek szembe a terület meghódításakor. A spanyolok 1516-ban érkeztek meg először a térségbe. 1542-ben lett megszervezve a spanyol közizgatás, először Lima (a mai Peru) központtal, majd ebből vált ki 1776-ban Buenos Aires központtal a mai Argentínát, Bolíviát, Parguayt, s Uruguayt magában foglaló Río de Plata Alkirályság (neve a Plata folyóból ez, ez ma a határfolyó Argentína és Uruguay között). A mai Argentína déli része sokáig Santiagóból (mai Chile) volt irányítva, később lett a spanyolok által átcsatolva Río de Platához.

A terület tényleges meghódítása több szakaszban történt. Az ország északkeleti része lett először európaizálva, majd innen kiindulva a nyugatibb és a délibb részek. A legdélibb rész, Patagónia - mármint Patagónia argentín része, mert kisebb, chilei része is van - ma Argentína területének a felét teszi ki, de lakosságának alig 5 %-a él ott, azaz ez ma is gyéren lakott vidék, ez a területet a gyakorlatban már a független Argentína alatt népesítették be.

A terület nagy mérete és különbözőzége miatt lassan kialakultak a helyi identitások. Bolívia és Paraguay nagyrészt indián maradt, két tényezőnek is köszönhetően. Az egyik az, hogy oda kevesebb európai telepes ment, a másik pedig az, hogy arrafelé a spanyol katolikus szerzetesek hosszú időn át sikeres indiánvédő programot üzemeltettek, gyakorlatilag megvédve az indián lakosság nagy részét a spanyol fölbirtokosok önkényétől. A szerzetesek szinte kizárólag jezsuiták voltak, végül a földbirtokosok elérték a jezsuiták kitiltását a XVIII. sz. végén, de ez már nem tudott változtatni az etnikai összetételen. Kevéssé ismert, hogy a spanyol gyarmatokon már 1542-ben be lett tiltva az indiánok rabszolgasága, emiatt ma a volt spanyol gyarmatokon van a legtöbb indián, sőt egyes ilyen országokban máig indián többségű a lakosság, míg a protestáns - angol, holland - gyarmatokon az indiánok gyakorlatilag ki lettek irtva.

Uruguay és Argentína különállása pedig nem identitásbeli kérdés. A lakosság gyakorlatilag ugyanaz. Uruguay egyszerűen határterület volt Portugália és Spanyolország között, fegyveres konfliktusok is történtek miatta. Uruguay különválása  tisztán nagypolitikai kérdés volt. Ezt máig jelzi Uruguay hivatalos neve - Uruguayi Keleti Köztársaság -, melyben a „keleti” azt jelenti, keletre vannak Buenos Aireshez képest, a Plata folyó keleti oldalán.

Ma is közeli rokonnépeknek tekintik egymsát az argentínok és az uruguayiak, míg a többi szomszédos latin-amerikai népeket egyértelműen idegennek (rokon idegennek, de igennek) tartják, pl. a szegényebb Bolíviából ma is van migrációs szándék a gazdagabb Argentínába, s ezt az argentínok zöme abszolút nemkívánatosnak tekinti. Az argentínok és az uruguayiak nyelvileg is azonosak, ugyanazt a spanyol nyelvjárást beszélik, míg Bolívia és Paraguay spanyol nyelve más spanyol nyelvjáráshoz tartozik.

a XVIII. sz. végi helyzet (a mai határokkal)

rózsaszín: Új Spanyolország Alkirályság, sárga: Új Granada Alkirályság, sötétkék: Perui Alkirályság, lila: Río de Platai Alkirályság, narancssárga: Venezuelai Főkapitányság, zöld: Chilei Főkapitányság, szürke : nem-spanyol terület

(a mai Fakland-szigeteket zölddel jelöltem, de lehetett volna lilával is, ez spanyol terület volt, de nem rendelkezett állandó lakossággal)

A helyi, azaz a spanyoltól eltérő identitás kialakulásának kezdeti oka mindenképpen gazdasági. Míg a korai spanyol gyarmatosító politika telepes jellegű volt, azaz az új földeket az ország szerves részének tekintette, az oda kivándoroltakat pedig a saját nép egyenrangú részének, ami azt jelentette, hogy a terület egy hatalmas birodalom egyrangú részének érezhette magát, addig a XVIII. sz. elejétől a spanyol központi hatalom már elsősorban kizsákmányolandó gyarmatként, hasznot termelő idegen földként kezdett tekinteni a területre: a helyi születésűek diszkriminálva lettek a Madridból kiküldött tisztviselők rovására, a helyi gazdag réteg érdekei is el lettek nyomva az anyaország gazdag rétege érdekeivel szemben. A politikaváltás egybeesett a spanyol uralkódóház váltásával: a spanyol trónon 1516-1700 között a Habsburgok ültek, míg 1700-tól - kis megszakítással egészen máig - a Bourbon-ház. Így a Bourbonok lettek a fő ellenségek.

A XVIII. sz. végére már egyértelműen nem tekintette magát spanyolnak az argentín lakosság. Ekkortól lehet beszélni olyan fogalomról, mint argentín nemzet, nemzetiség. Az értelmiség a Bourbon-ellenes franciákkal szimpatizált, a francia monarchia bukása 1789-ben pedig hatalmas lökést adott annak az eszmének, hogy Argentínának független állammá kellene válnia.

A függetlenség elérése hosszú folyamat volt. Az első felkelés 1810-ben elűzte a spanyol vezetőket, helyükre argentínok kerültek, hivatalosan a függetlenség csak 1816-ban lett kikiáltva (Spanyolország ezt csak 1863-ban ismerte el), még Egyesült Río de Plata-i Tartományok név alatt, melynek része volt még a mai Uruguay, Paraguay, s Bolívia is.

José de San Martín, Argentína, Chile és Peru fő felszabadítójának a szobra Buenos Aires kzöpontjában

A spanyolokkal vívott háború 1818-ig tartott, több belső konfliktus is volt, ennek eredménye, hogy végül  Argentína, Bolívia. Paraguay, Uruguay külön államok lettek. Paraguayt csak 1852-ben ismerte el Argentína, addig kitartott amellett, hogy az a  része. Míg Bolívia kiválását hamar elfogadta, Uruguay esete pedig már vázolva lett fentebb.

A szeparatista érzelmek magán Argentínán belül is folytatódtak. A XIX. sz. 70-es éveig kisebb megszakításokkal polgárháború zajlott. A két fő tábor az egységes nemzetállam hívei (vezetőjük: Buenos Aires Tartomány vezetői) és a laza államszövetség hívei (gyakorlatilag az összes többi tartomány vezetői). Az unitaristák csak pár évig voltak az élen, nem tudták elfogadtatni a tartományokkal 1819-es alkotmánytervezetüket, 1827-ben pedig teljesen elvesztették a hatalmat. (Az ország neve ekkortól lett Argentína.) Éppen egy Buenos Aires-i vezető vette át a hatalmat 1828-ban, Juan Manuel de Rosas tábornok, aki 1852-ig marad hatalomban, 1835-1852 között teljhatalmú diktárorként: születésnapja nemzeti ünneppé volt kikiáltva.

A föderalisták és az unitaristák közti ellentét nem területi volt, hanem koncepcióbeli és szociális. A föderalisták támasza a földbirtokosok és a szabad gazdálkodók voltak, míg a unitaristáké az ipari tőke és a liberális értelmiség. A példa nem teljesen jó, de kb. mint az amerikai polgárháborúban dél és észak harca, azzal az eltéréssel, hogy Argentínában az "észak" sokkal fejletlenebb volt, a "dél" pedig nem volt rabszolgatartó.

Rosas stabilizálta az argentín államiságot, megvédte azt mind belföldi, mind külföldi támadások ellen, kiterjesztette a tényleges hatalmat az ország déli részére. A gyakorlatban a föderalizmus keretein belül előkészítette az unitarista államot. Túlhatalmát megunta a többi tartomány, így 1852-ben puccsal el lett távolítva hatalmából:  Justo José de Urquiza tábornok, Entre Ríos Tartomány  feje brazil és uruguayi támogatással Rosas ellen vonult hadseregével, a csatát Rosas elvesztette, majd száműzetésbe vonult Angliába. Urquiza lesz az első argentín elnök, korábban az argentín állam olyannyira laza államszövetség volt, hogy még közös elnöke és kormánya se volt, kivéve egy rövid időszakot (1826-1827).

Ez megnyitotta az utat a komromisszumra a unitaristák és  a föderalisták között. 1853-ban elfogadják az új argentín alkotmányt (mely máig hatályos), ez központi kormányt ír elő, kimondja az alkotmány elsőbbségét a tartományok felett, de jelentős tartományi autonómiát határoz meg. Középúton az egyik oldal által kívánt egységes állam és a másik oldal által akart laza államszövetség között. Buenos Aires Tartomány elszakad Argentínától, mert ez nem fogadja el. 1859-ben az argentín csapatok legyőzik Buenos Aires csapatait a hercmezőn, megindul a tartomány visszacsatolása, de egy újabb csatában (1861) Bartolomé Mitre, Buenos Aires vezetőjének csapatai nyernek. Az eredmény: Buenos Aires feltételei mellett áll vissza a nemzeti egység, azaz de facto lassan csökken a tartományok autonómiája, s kiépül az egységes állam, bár az formailag szövetségi állam marad. Ennek fő oka: Buenos Aires gazdasági hatalma jóval erősebb az összes többi tartományénál. Maga Mitre Argentína elnöke lesz 1868-ig. A következő elnök Domingo Faustino Sarmiento, aki egyben a legnagyobb XIX. századi argentín író volt,  elnöki mandátuma (1868-1874) alatt végleg le lett győzve a föderalizmus minden maradványa. Máig ez a helyzet: Argentína jogilag szövetségi állam, de a valóságban ez nem jelent többet, mint mondjuk a magyar megyék hatalma a központtal szemben, gyakorlatilag ez szimpla önkormányzatiság, de szó sincs itt valós szövetségi államról.

A következő szakaszban egészen az I. vh. időszakáig gazdasági sikertörténet zajlik: Argentína bekerül a világ 10 leggazdagabb országa közé, az amerikai kontinensen pedig a második helyet éri, rögtön az USA után. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy kedvező áron sikerült eladni az argentín mezőgazdasági termékeket. A lakosságon belül viszont hatalmas különbségek alakultak ki. 1890-ben sikertelen kisérlet történt a radikális (baloldalnak mondható) erők által a kormány megdöntésére, végül ezek az erők 1916-ban törvényesen kerültek hatalomra. Hipólito Yrigoyen elnök (1916-1922 és 1928-1930) volt az új korszak fő vezetője. A korábbi angol- és amerikapárti vonal helyett a semlegességet választották - az I, vh.-ban nem is vett részt Argentína -, gazdaságilag pedig a függetlenséget tűzték ki célul: a külföldi hiteleket visszafizették, a külföldi befektetők tevékenységét korlátoztak, erős állami szektort akartak kiépítnei. Az 1929-es világválság elől azonban nem tudott a kormányzat megmenekülni, széles elégedetlenség alakult ki.

1930-ban jelentős támogatottságal vértelen puccs döntötte meg a kormányt, katonai diktatúra lett bevezetve. Az 1930-1943 közti időszakot Argentínában Szégyenletes Évtizednek nevezik, annak okán, hogy a kormányzat előnytelen szerződéseket köt Angliával, a korrupció hatalmas lesz, a legális ellenzéket betiltják, az utcákon pedig szélsőbalosok és szélsőjobbosok csatáznak egymással. A hadsereg megoszlik a szövetségesek és a tengelyhatalmok közti szimpátiában.

1943-ben újabb puccs zajlik le. Az új hatalom szimpatizál a tengelyhatalmakkal, de nem változtat a semlegességi politikán, sőt 1944-ben - amikor már nyilvánvaló Hitler veresége - hadat üzen Németországnak, de ez nagyrészt jelképes, mert nem küld egyetlen katonát se harcba.

Perón és felesége

Az 1943-as puccsban részt vesz - nem vezetői pozícióban - Juan Domingo Perón, valószínűleg minden idők legismertebb argentín politikusa, aki a katonai diktatúra munkaügyi és népjóleti minisztereként lesz népszerű az egész országban. 1946-ban elnökké választják, innen kezdődik a róla elnevezett peronizmus nevű sajátos argentín populista ideológia, mely véget vet a korábbi nacionalista kontra liberális harcnak az argentín politikai életben. Fő jelszavai "se nem jenki, se nem marxista", azaz semlegesség mind az USA-val, mind a Szovjetúnióval szemben, továbbá se nem a jobboldali (liberális), se nem baloldali (kommunista), valamint a "három zászló elve": társadalmi igazság, gazdasági függetlenség, nemzeti függetlenség. A társadalmi igazságosság az első helyen, innen az általa alapított párt, az Igazságpárt neve is. A cél mind a szovjet típusú szocializmus, mind a nyugati típusú kapitalizmus meghaladása. Miközben a hatalmi elit szinte minden része Perón ellensége lett - bár más-más okokból mindenki támadta őt - hatalmas népi támogatásban volt része, sok esetben a szélsőbbos és a szélbalos hívek is benne látták meg egyszerre az ideális vezért, továbbá a szakszervezetek teljes mértékben mögé álltak. A külföld iránti semlegességére jellemző adalék: egyszerre adott menedéket Európából menekülő náciknak és ismerte el Izrael Államot elsőként a dél-amerikai államok közül. Ugyanez a belpolitikában: betiltotta a sztrájkokat, viszont ő maga vette át a szakszervezeti követelések kikényszerítését. A magántulajdont nem törölte el, kivéve az óriáscégeket, melyeket államosított, azonban olyan munkavédelmi szabályokat vezetett be, melyek korábban sosem léteztek (magas minimálbér, kötelező éves szabadság, stb.), továbbá teljesen ingyenes lesz minden lakos számára az oktatás, az egészségügy. állami bérlakások jöttek létre a szegényeknek, stb. Perón első feleségének - María Eva Duarte, ismertebb nevén Evita Perón - hatalmas népszerűsége szintén segítette, Evita mélyszegénységből felemelkedett sorból lett ünnepelt színésznő, 1945-ben házasodtak össze. Nem csak felesége volt, hanem fontos politikai szereplő is: alapítványa hatalmas összegekkel rendelkezett, amit a legszegényebb rétegek és az árvák részére használt fel, az alapítvány bevételeit részben az állam (a kaszinókra és szerencsejátékokra kivetett különadók az alapítványhoz folytak be), részben egyes tőkések adták (utóbbiak közül sok esetben kényszerből, Evita ugyanis az "önkéntes" adományt megtagadókra rendszerint adóellenőrzést rendelt el). Ami meglepő: Perónék ellenfelei is elismerték, hogy nem használtak fel személyes célokra semmit az alapítvány pénzéből. (Perón megdöntése után viszont az új vezetés ellopta a felhalmozódott pénzt.)

a baloldal szerint fasiszta, a jobboldal szerint kommunista

Az 50-es évektől rosszabbodik a gazdasági helyzet, az argentín fejlődés lassul. Megnő az ellenzéki aktivitás, amire Perón erőszakkal válaszol. Az argentín katolikus egyház is Perón ellen fordul. Közben az USA számára is kellemetlenné válik Perón politikája. Az 1955-ös puccsot az argentín hadsereg USA-barát vezetői hajtják végre, csak a szakszervezetek kelnek Perón védelmére, de ő, megelőzendő a további vérontást, inkább lemond, majd száműzetésbe vonul, régi barátja, Franco ad neki menedéket Spanyolországban.

Az új katonai diktatúra választásokat tart, de azon a perónista párt nem indulhat, 1962-ben ismét katonai puccs zajlik, miután az elnök újrarengedélyezi a perónista pártot. 1966-ban ismét puccs, majd megint 1976-ban. Ezek már inkább a hadsereg vezetésének belső konfliktusait tükrözik. Közben 1973-ban szabad választások zajlanak, melyen Perón nyer - pártja újra lett engedélyezve -, de meghal 1974-ben, majd posztján második felesége örökli (Evita meghal még 1952-ben), aki azonban alkalmatlan politikusnak bizonyul. A perónista párt nyíltan 2 ellenséges részre szakad, a balszárny illegalitásba vonul, a jobbszárny pedig illegális katonai szervezett hoz létre a "marxisták" elleni harcra (mindenki marxistának számít, aki ellenzéki), miközben a balszárny is rendelkezett hasonló szervezettel, mely erősen rokonszenvezett a Che Guevara által hirdetett kommunista eszmékkel, valami az általa javasolt "városi partizánmozgalommal". Amíg Perón élt, képes volt a mozgalom szélsőbalos és szélsőjobbos irányzatait is összebékíteni, mivel személyét tisztelte mindkét tábor. halála után azonban nem akadt már senki, aki képes lett volna erre.

Jorge Videla, az 1976-os puccs vezetője egy perui bélyegen

A káosz ellen zajlott az utolsó argentín puccs 1976-ban. Az amerikai kormány állt a puccs mögött, a magyarázat ugyanaz volt, mint az 1973-es chilei puccs esetében: meg kell akadályozni, hogy szovjet csatlósállam jöjjön létre. Az 1976-1983 közti argentín diktatúrának kb. kétszer-háromszor annyi áldozata volt, mint a Pinochet-féle diktatúrának, de - részben a  korabeli szovjet propaganda hatására - Chile körül sokkal nagyobb hírverés lett, mivel Chile esetében egy marxista ellen volt  a puccs, míg Argentína esetében nem. Ez egy érdekes adalék arról, hogy a médiák hogyan képesek deformálni a történelemtudatot: az argentín diktatúra áldozatairól csak azok tudnak, akik kifejezetten foglalkoztak az esettel, míg Pinochet áldozatairől mindenki tud.

A katonai diktatúra végét az elvesztett falklandi háború hozta. A Fakland-szigetek esete fájó pont Argenítában. Jogilag itt mindkét félnek igaza van: az argentín oldal szerint - és ez tény - Argentína függetlenségekor a Falkland-szigetek elismerten spanyol terület volt, a brit oldal szerint viszont - és ez is tény - a spanyolok  a területet elhagyták később, így az első állandó lakosság - brit telepesek - üres területre érkeztek.

Cristina Fernández

1983 óta demokrácia van Argentínában. Mivel a perónizmus felosztottsága ma is tény, megesik, hogy perónista politikusok egészen más politikát folytatnak. Pl. Carlos Menem (elnök 1989-1999) jobboldali, liberális politikát folytatott, míg Néstor Kircher és felesége, Cristina Fernández (elnök: 2003-2007, ill. 2007-2015 között) baloldali populisták, miközben ugyanannak a pártnak a színeiben politizáltak. Jelenleg az argentín parlamentben 50 %-a van a perónizmusnak, az összes irányzatot számítva (30 % baloldal, 20 % jobboldal). A perónistákon kívül van az argentín politikai életben egy  konzervatív-liberális jobboldali tömb (40 %), valamint kisebb pártok, közülük a baloldal 4 %-ot, szélsőbal pedig 2 %-ot tesz ki.

Amerikában hatalmas kampány zajlik a tavalyi elnökválasztásokba való bevatkozás kapcsán.

Vajon mi történhetett?

Hamis szavazatok lettek leadva? Jogosulatlanok szavaztak? Meghamisították a jegyzőkönyveket, valakik hozzáfértek a számítógépes rendszerhez? Esetleg valami enyhébb szabálysértés, pl. a kampány szabályai meg lettek sértve?

Semmi ezek közül mint kiderül. Annyi történt, hogy külföldi személyek, szervezetek és médiák is kampányoltak.

Jé, hát nem ugyanaz, amit minden amerikai, sőt nyugati média, alapítvány, egyéb szervezet csinál szerte a világon, amikor valahol választások vannak? De igen, teljesen ugyanaz, a különbség: hogy most először történt ez meg fordítva.

S mi az eredmény: hát be kell tiltani egyes "ellenséges" médiákat, tevékenységüket legalábbis korlátozni kell. A legfontosabb internetes honlapok tulajait össze kell csődíteni, el kell fogadni közös intézkedéseket, hogy legközelebb ugyanez a "szörnyűség" ne történhessen meg.

Most tessék elképzelni, mi történne, ha ennek csak egytizede lenne fordítva! Már hatalmas világkampány lenne azért, hogy valahol, egy "diktatúrában"  - a "diktatúra" szó jelentése nyugatiul = nem a mi embereink vannak valahol hatalmon - korlátozzák a szabadságjogokat, a sajtószabadságot, eltiporják az emberi jogokat.

Viccesek ezek a nyugati majmok... de jó jel: hisztiznek, pánikolnak, szóval a végüket járják. A szemetet lassan elsöpri a tisztító szél.

Most az ügy elcsendesett, nézzünk az ügy mögé! Tisztán elméletileg, érzelemmentesen vizsgáljuk meg, hogy mi a téma lényege, mi is van valójában az ügy mögött. Kicsit hosszú lesz, egy hatalmas kitérővel, de másképp nem lenne érthető.

A férfi és a nő is ember, azaz emberként kell kezelni őket, egyformán minden olyan helyzetben, melyben emberként lépnek fel.

De ahol nem emberként, hanem férfiként/nőként lépnek fel, ott KÜLÖNFÉLEKÉPPEN kell kezelni őket, férfiként ill. nőként.

Ez 2 különböző dolog: A eset és B eset.

A homoklobbi célja ez utóbbi, a B eset megváltoztatása. S ha ez ellen felszólalsz, azt hazudják: te valójában az A eset ellensége vagy! Ez hatalmas csúsztatás.

Van egy jelentős marxista gondolkodó a XX. sz. elejéről, az olasz Antonio Gramsci, aki átlátta Marx talán egyik legnagyobb hibáját. Volt Marxnak több hibája is (miközben magát a problémát helyesen látta meg!), ezeket most nem vázolnám le részletesen, csak arra térnék ki, amit Gramsci meglátott, s ami miatt sokáig nem is igen szerette őt a hivatalos szovjet marxizmus: az a meglátás, hogy nem igaz Marx alapmegállapítása, hogy a lét határozza meg a tudatot, mert valójában a tudat határozza meg a létet, hiszen emberek vagyunk, nem állatok, s mint emberek sokszor irracionálisan cselekszünk. Egy farkas pl. mindig racionális, csak azt teszi, ami az érdeke, s mindig optimális módon, soha semmi mást nem tesz, míg az ember képes elemezni saját magát, visszafogni öszteneit, s akár tévesen is megítélni dolgokat, majd ez alapján cselekedni, sőt irracionális lenni.

A kérdés feltevésének a konkrét oka az volt: hogy a fenébe lehet, hogy pl. Olaszországban a legtöbb munkás fasiszta hívő lett, s nem kommunista, vagy hogy nyugaton a szocdemek sokkal sikeresebb lettek a kommunistáknál. Hiszen a kommunizmus áll az érdekükben, akkor meg miért fordulnak ellene?

Gramsci alapján - ő maga meghalt korán, a 30-as években - még azt is megjósolták egyes követői, hogy a szovjet rendszer össze fog omlani! Miért? Mert a lét nem határozza meg a tudatot, azaz hiába foglalták el a kommunisták az államot és a gazdaságot, ezzel nem lesznek sikeresek, mert a szovjet lakosok tudata maradt a régi. S persze ez teljesen igaznak bizonyult: amint csökkent az erőszak Sztálin halálával, lassan egyre nyíltabban jött vissza minden régi érték az emberekben, majd amikor a rendszer teljesen engedékeny lett a gorbacsovi időkben, kiderült: hiába telt el 3 nemzedéknyi idő a kommunizmusban, az orosz emberek nem lettek lélekben kommunisták, még a eszmében hívők is kulturálisan idegen értékeket követnek.

Gramsci ezt megmondta 90 éve! Azt mondta, a kommunista pártoknak fő célja nem a hatalom megkaparintása kell, hogy legyen, hanem a kultúra befolyásolása. Ugyanis hiába lesz meg a hatalom, a rendszer nem lesz stabil az emberek idegen kulturális eszméi miatt. Pont az ellenkezője szükséges: az embereket meggyőzni, hogy jók a kommunista eszmék, azokat sajátjukként fogadják el, s ezután a hatalom szinte magától is meglesz.

A vicc az, hogy Gramscit jobban megértették a liberálisok, mint a kommunisták. S Gramsci fő eszméjét a progresszív-liberálisok aktívan használják hosszú idő óta. Ezért szokás ezt "kulturális marxizmusnak" nevezni.

S talán a homoklobbi és a feminista lobbi azok, melyek a legjobbak ebben. Szívósan, lépésről lépésre tudatosítják saját perverz nézeteiket. Nem azt mondták, hogy "minden jogot a homokosoknak", mert ez korai és kontraproduktív lett volna, hanem lassan építették ki az egészet. Nyugaton manapság már csúnyább dolog homofóbnak lenni, mint rasszistának. (Már megesik, hogy aktív homokosok tagjai pl. radikális, idegenellenes csoportoknak.)

Itt ugyanennek vagyunk tanúi: erőszak, udvarlás, lassan a szimpla udvarlás is erőszakgyanús lesz. S lassan aki azt mondja, hogy normális a férfiak a kezdeményezők, az a nemi erőszak apologétájának fog számítani.

A társadalom közös tudata áll csúnya támadás alatt. Mely el fog vezetni a nemek egyesítéhez, a heteroszexuális kapcsolat lenézéséhez, szégyenletesnek minősítéséhez.

S ez ellen az egyetlen módszer MOST nemet mondani minden "progresszív" értékre, s vállalni, hogy pocskondiázni fognak minket.

Tehát továbbra is: #JeSuisMartonLászló!

Erősen hasonló írás, mint a Gorgiasz, de a téma picit másképp van kifejtve, továbbá fontos kiegészító rész van itt a létezésről. Ebben a tekintetben pedig a Parminidészhez hasonló, az egyik résztvevő Parmenidész tanítványa.

A téma: mi a szofista? Szókratész egyik kedvenc témája.

A legjobb megoldás: határozzuk meg kategorizálással.

De mivel ez nehéz, vegyünk először valami könnyebbet. A példa: a horgász.

Mi a horgász?

• Szakember vagy nem? Szakember.
• Meglévő dolgokkal foglalkozó szakma vagy új dolgokat létrehozó szakma? Meglévő dolgokkal foglalkozó, hiszen a halakat fogja ki.
• Önkéntes alapú vagy tettalapú? Az utóbbi, hiszen a horgász megszerzi a halat, annak egyetértése nélkül.
• Harc vagy vadászat? Vadászat.
• Élettelenre vagy élőre vadászat? Élőre.
• Szárazföldi vagy vízi. Vízi.
• Vízi szárnyas vagy szárnytalan? Szárnytalan.
• Ez a halászat, melynek 2 fő változata van: elkerítéssel, csapdával vagy fegyverrel, pl. horoggal vagy lándzsával. Horoggal.

Azaz ez a horgász meghatározása.

Most lássuk ugyanezt a szofista esetében!

• Egyezik a horgásszal az élőre vadászatig.
• A szofista élőre vadászik, ami lehet szelíd állatra vagy vadra.
• Szelídre, mégpedig emberre.
• Erőszakkal vagy meggyőzéssel? Meggyőzéssel.
• Magánszemélyekkel vagy közösségben? Az előbbi.
• Pénzért vagy ajándékokért? Pénzért.

Ez tehát a szofista. Gazdag ifjakra vadászik, akiknek műveltséget ad el.

De lehet másképp is.

• Önkéntes alapú vagy tettalapú? Önkéntes.
• Ajándékozás vagy eladás? Eladás.
• Saját termékét adja el vagy másét. Másét, azaz kereskedő.
• Kis- vagy nagykereskedő? Nagykereskedő.
• Testi vagy lelki termékekkel? Lelkiekkel.
• Művészetet vagy erkölcsöt árul? Erkölcsöt.

Ez a szofista másik meghatározása.

De lehet az is, hogy a szofista letelepedik egy helyen, s a saját termékét is árulja.

Ez a szofista megint másik meghatározása.

De lehet a következő is.

• Önkéntes alapú vagy tettalapú? Tettalapú.
• Harc vagy vadászat? Harc.
• Verseny vagy háború? Verseny.
• Közösségi vagy magánjellegű? Magán.
• Konkrét ügyben vagy általános kérdésben? Általános.
• Kedvtelésből vagy pénzért? Pénzért.

Ez is a szofista meghatározása.

De még egy lehetőség.

• A megtisztítás, mely lehet testi és lelki.
• Tehát megtisztítás a lélekben lévő rossztól.
• Ez a rossz lehet bűn vagy tudatlanság miatt.
• A tudatlanság ellenszere az oktatás.
• Ennek két módja a dorgálás és a téveszméktől való megszabadítás.

Ez utóbbi a szofista utolsó meghatározása.

Összegezve röviden a szofista: a gazdag ifjak vadásza, lelki tudások nagy- és kiskereskedője, saját lelki tudásának kereskedője, a szóbeli viták mestere, a lélek megszabadítója.

Viszont vegyük észre, hogy van valóság és látszat. Az öntelt és üres vita a szofizmus igazi lényege. Miért? Mert igazi tudás nélkül képtelenség vitázni, egy témában járatlan ember képtelen a téma tudójával vitázni, hiába ért a szónoklathoz. A szofisták olyan dolgokról tanítanak másokat vitázni, amikhez nem értenek. Azaz ez egyfajta bűvészkedés, a szofista tudománya nem más, mint a tudás utánzása.

Én hozzátenném ehhez: Platón valószínűleg nagyon meglepődne a mi világunkon, ahol éppen ez a bűvészkedés az alapja a politikának és a gazdaságnak. A mai marketing iparág pontosan ezen alapszik, mint ahogy minden demokratikus államban a választási kampány is. S a média iparág is teljes mértékben ezen elvek alapján működnek.

A diktatúra ebből a szempontból jobb: ott a hatalom biztonsága miatt az uralkodóknak nem kell minden pillanatban hazudniuk, ott elég egy darab nagy hazugság, nem szükséges nap mint nap félrebeszélni.

Elég csak a magyar politikát nézni: az egymással ellentétes táborok egyformán butaságokkal etetik az embereket, s az emberek zöme mindezt el is hiszi, csak egy kis réteg lát át mindezen. Az egyes pártokban meg valószínűleg csak a legfelsőbb zárt vezetősége tudja miről is szól a harc, de erről ők is csak titokban beszélnek. Annyira ez lett a modern demokrácia lényeg, hogy mára már más típusú politika nem is lehetséges, mert az képtelen lenne elérni a tömegekhez. S a káros következmény: a pártok egymást hazugságokkal vádolják, sose azzal, amit az illető ellenpárt akar, mert azt az ellenfél se akarja kimondani, hiszen a tömeges elbutítás miatt azt úgyse értené meg senki. Akár még nem közvetlenül politikai kérdésben is: jó példa erre a múlt havi vízes vb, mely az egyik oldal szerint „világraszóló csoda, mely előtt a sportág nemzetközi vezetői hasra estek ámulatukban”, míg a másik szerint „bakikkal teli esztelen pénzszórás, melyre senki se kíváncsi a világon”.

Figyelem: nem azt mondom, hogy bárki is rosszat akarni. Platónnal egyetértve, nem hiszek abban, hogy bárki is tudatosan rosszat akarni. Pl. meg vagyok győződve, hogy a liberálisok jót akarnak, s ezt úgy mondom, hogy tőlem a legtávolabb álló modern eszme a liberalizmus. Én csak azt mondom: mára a helyzet oda fajult, hogy csak rossz eszközökkel lehet elérni bármit is.

A lét és a nemlét kérdése a következő téma.

Annak kapcsán merül fel, hogy a festészet lehet kétféle: lehet a valóság ábrázolása, de lehet kitalált kép is.

Lehet-e beszélni hamisságról egyáltalán, anélkül, hogy ez önmagában ellentmondás lenne? A hamisság nemlétezés, alkalmazható-e a nemlétezés a létezőre? Ha beszélünk valamiről, az már létező, így önellentmondás a nemlétezőről beszélni.

Lássuk például az egyes szám és a többes szám kérdését a nemlétezéssel kapcsolatban. Mondhatjuk, hogy „nemlétező dolog” vagy „nemlétező dolgok”, azaz mégis alkalmazunk egy létezőt (a számot) egy nemlétezőre.

Már az „a nem létező nem létezik” mondat is önellentmondás, hiszen a létigét kapcsoljuk a nemlétezőhöz (mivel a magyarban harmadik számban álló alanyra nem használunk létigét, ezért most direkt félrefordítottam ezt).

Vajon beszélhetünk egyáltalán a nemlétezőről anélkül, hogy létezőt kapcsolnánk hozzá?

A nemlétezés esetleg nevezhető a létezés látszatának. De viszont ami látszik az is létezik.

Parmenidész tanítványa itt elmondja, kénytelen lesz mesterét kritizálni, ellenben nem lehet a vitát folytatni.

Egyesek három, mások két alapalkotóelemről beszélnek, amiből a mindenség lett. Ezek aztán vagy harcban állnak egymással vagy nem. Az elai iskola szerint egy elem van. S vannak akik a kettőt egyesítették: a létező egyszerre egy és sok.

Lássuk mi a két alapalkatóelem elméletét hangoztatók tézise! Hiszen ha azt mondják, hogy pl. a meleg és a hideg a két alapelv, azzal a két elemről a létezést is állítják, ami egy harmadik elem már.

Ha az egyik alapelvet ismered el létezőnek, a másik csak ellentét, akkor az egy elv, nem kettő. Ha meg mindkettőt létezőnek mondod, akkor a helyzet ugyanez.

Mi a helyzet az egy alapalkotóelem tézisével? Amit az Egynek neveznek, az a létező. Ez két név ugyanarra? Ez önellentmondás.

Azt se lehet mondani, hogy a név más, mint a dolog, hiszen ez is azt jelenti, hogy van két dolog. A másik lehetőség azt mondani, hogy a név azonos a dologgal, mert ez vagy azt jelenti - mint már láttuk -, hogy két név van ugyanarra, márpedig a két név nem egy, vagy azt jelenti a név a semmi, a nemlétezés neve, akkor viszont a név egyszerre jelenti a nemlétezőt és a létezőt, ami ismét abszurdum.

A másik érvük, hogy az egy egyben teljesség, egész. Parmenidész szerint az egy egy gömb. Aminek vannak részei, ami önmagában nem gátja annak, hogy valami egész legyen, de nem lehet abszolút egy. Az egynek nem lehetnek részei.

Két lehetőség van:

• a létező egy és egész, mert egység,
• a létező nem egész.

Az előbbi azt jelentené, a létező rá van kényszerülve az egységre, azaz nem azonos vele, így az nem egy.

Ha pedig a létező nem egész, akkor valamiben hiányt szenved, tehát ismét nem egy. Vagy pedig ha létező hiányt szenved a létezőben, akkor pedig nem létezik.

Az eltérő kozmológiai elméletek vázolása.

Vannak a materialisták, akik szerint a létezés és az anyag azonos, ami nem anyag, az nincs. Elismerik, hogy van lélek, amit azonban anyagnak tekintenek. A rossz és a jó lelkek között az eltérés oka, hogy birtokolják-e az igazságot. Azonban sem a lélek, sem az igazság nem érzékelhető a test által. Az igazság és a többi hasonló tulajdonság, melyet a lélek felvehet vagy nem léteznek tehát, vagy anyagiak.

Ha azt mondják, van testetlen anyag, meg kell mondaniuk, mi is az, ami a testetlenben és a testben egyaránt benne van, s mire gondolnak, amikor azt mondják, hogy mindkettő létezik. Megoldás: minden létező, ami képes másra hatni vagy hatást elszenvedni.

A másik tábor szerint az igazi létezők csak az eszmék, melyek anyagtalanok. Ő szerintük a létező tehát eszmékből áll. Van különbség a keletkezés és a létezés között. Érzékszerveinkkel az előbbiben veszünk részt, lelkünkkel az utóbbiban. Mi ez a részvétel? Lehet aktív és passzív, mely az elemek kapcsolódásának erejéből jön. De láttuk épp az előbb: minden létező, ami képes másra hatni vagy hatást elszenvedni. A keletkezés ezek szerint képes  másra hatni vagy hatást elszenvedni, de mégse létezés? Ami a lelket illeti, az képes tudásra, a létezés szintén tudható. A tudás és a tudhatóság aktív és passzív, vagy egyik se? Ha a létezés passzív, akkor mozgásban kell lennie, nem lehet mozdulatlan. Az egy tehát mozog.

Ha viszont minden mozog, akkor a lelket ki kell venni a mindenből, hiszen így nem jöhetnének létre az érzékileg nem felfogható fogalmak, mint pl. az azonosság, hiszen ha az azonosság nem állandó, akkor nincs azonosság.

Úgy néz ki, a létezés egyszerre mozog és mozdulatlan. Az előbb azonban megállapítottunk, hogy ha két alapalkatóelemről beszélünk, szükségszerű hozzájuk a létezés is. Mivel a mozgás és a mozdulatlanság ellentéte egymásnak, így a létezés se nem mozgás,se nem mozdulatlanság.

A mozgás nem mozdulatlanság, a mozdulatlanság nem mozgás. Hogyan lehet valami a kettő egyszerre vagy egyik se a kettő közül?

A mozgás nem lehet létezés nélkül, hiszen akkor nincs. Ugyanez igaz a mozdulatlanságra is. Ez ugyanaz a probléma, mint a nemlétezésé, azaz a létezésre ugyanaz vonatkoztatható, mint a nemlétezésre.

Az azonosság és a különbözőség szükségszerű, hiszen a mozgás és a mozdulatlanság különböznek egymástól, míg mindegyikük azonos saját magával. Ez akkor is igaz, ha a mozgást és a mozdulatlanságot megcseréljük. Az azonosság tekinthető a létezéssel egynek, hiszen minden létező azonos magával. de a különbözőség nem. Valójában azonban a létezés és az azonosság se ugyanaz, hiszen láttuk: a mozgás és a mozdulanság nem azonos, azaz nem lehet egyszerre létező, mertt a létező nem lehet egyszerre nozgés és mozdulatlanság. Azaz immár 5 fogalomnál tartunk: mozgás, mozdulanságság, létezés, különbözőség, azonosság.

A mozgás különbözik a mozdulatalnságtól. Azaz nem mozdulatlanság.Viszony létezik, mert részesedik a létezésben.

• A mozgás azonban különbözik az azonostól is. Azaz nem azonos. Viszont mégis azonos, hiszen láttuk: minden létező azonos magával. A mozgás tehát egyszerre azonos és nem azonos, s ez mégse ellentmondás, mert az „azonos” szót nem egyformán használjuk: egyszer ugyanaz, mert azonos magával, másszor nem azonos az „azonosság” fogalmával: részt vesz ugyanis a másikban, melytől elválik, ami által nem más lesz.
• Ugyanez a helyzet mozgás és a különböző kapcsolatával is.A mozgás egyszerre különböző és nem különböző. Különbözik a létezőtől, azaz nem létezik, viszint létezik, mert mindennek szükségszerű eleme a létezés is.

A létezés és a különbözőség átjárja az összes dolgot, köztük egymást is, és a különbözőség, mivel részt vesz a létezésben, nem azonos vele, azaz különböző, az nemlétezés. S ugyanez fordítva.

A következtetés: mindegy a dolgok száma, azon dolgok tekintetében fenáll a nemlétezés és a létezés is. Ebből következően a nemlétezés nem a létezés ellentéte, hanem csak valami más, ahogy nem nagy se jelent feltétlenül kicsit, lehet az közepes is.

Saját elképzelésem Parmenidészről az, hogy alapvetően igaza van. Két pontot leszámítva. A létező és a létezés nem ugyanaz, ő ezeket azonosaknak tekintette. Platón láthatóan megértette ezt, ezért mondja azt, hogy a nemlétezés is egyfajta létezés. Ami pedig a gömbhasonlatot illeti, azt hiszem azért választotta ezt a hasonlatot, mert nem volt jobb. Parmenidész 2 századdal Euklidész előtt előtt, aki többek között kitalálta a pontot, ami egy absztrakció, hiszen nincs kiterjedése, mérete. A mindenség bizonyára egy matematikai pont, s minden amit tapasztalunk. ebben a pontban van. Azaz minden amit látunk és amivel látunk illúzió. Tulajdonképpen egy számítógépes játékban élünk. A gond: ezt nem én találtam ki, az elképzelés - persze más szavakkal - ősi.

A következtetés a szofistát illetően: nem igaz, hogy nem állítható hamisság, mert igenis lehet beszélni a nemlétezőről, anélkül, hogy ez ellentmondás lenne. A szofista tehát a hamisság mestere, a filozófus hamis utánzata.

A kérdés persze szó szerint értelmezve téves, hiszen ünneplik. Gágognak mindig egy keveset minden október 23-án.

De a dolgok mögé nézve nincs őszinte ünneplés. Miért is?

Mert 56 céljaival sose tudott a ballib szellemiség azonosulni.

A korai ballibeknek kellemetlen volt a tény, hogy míg ők Kádár utódai, addig Kádár egész politikájának alapköve éppen 56 tagadása volt.

Aztán az eszmei gond is előjött: míg a ballibek a nyugat imádói, a kapitalizmus lelkes híve, addig 56 tényszerűen az ország semlegességet akarta, s nem akart semmiféle liberális kapitalizmust se.

56 nemzeti felszabadító felkelés jellege pedig mindig baj volt a ballibeknek. A ballib eszmeiségbe sehogy se fér be a függetlenség követelése, hiszen ott minden a nemzetek lebontásáról, az agyatlan brüsszelita integrációról szól.

S a szovjetellenesség témája pedig vicces, Kezdetben molesztálta őket, mert hát ők sokáig - Putyin koráig - ezt oroszellenességnek tekintették és negatívumnak, most meg már ez maradt az egyetlen szál, amibe bele tudnak kapaszkodni: nyomják is minden szinten, hogy íme ez oroszellenes forradalom volt, ezért is kell utálni  a mai Oroszországot, dehát ez kb. ugyannyira szánalmas, mint Hitler miatt elutasítani a mai német ultraliberális vezetést.

Ennél már Szanyi is hitelesebb, aki visszahozta 1956 kádárista értelmezését.

Mik lesznek a választási eredmények a 2018-as magyar választásokon? Jóslat következik.

Mi az oka a ballib ellenség sikertelenségének? A rémhírekkel ellentétben nem az, hogy hülyék, ugyanis nem azok. Az igazi ok a valóság.

A valóság ugyanis masszívan ellenük dolgozik. Orbánnak nincs más feladata, mint szembe menni - hol ténylegesen, hol csak szavakban - az éppen hivatalos nyugati-liberális konszenzussal, s már nyert ügye is van.

Melyek a legfontosabb ügyek?

• a nyugat által uralt gazdasági modell nem hozott felzárkózást sehol Kelet-Európában, a ballib példálózás Észtországgal pont ugyanolyan hamis, mint akkor történetesen, a 90-es években, Magyarország volt az éppen ügyeletes nyugati bezzegország,
• a kisebbségek preferálása a többség kárára nemcsak abszurd, de antidemokratikus is,
• a nagytőke által uralt médiák eltiporják a szólásszabadságot, ami ellen csak az állam képes alternatívát adni,
• a törpekisebbségi, részben perverz értékek állami támogatása és propagálása undort kelt, az ilyen propaganda elleni harc pedig indokolt,
• azonos munkáért nem jár azonos bér, ha a dolgozó keleti, s ezt a keletiek nem hajlandók elfogadni már,
• a nyugati agresszív katonai tömb tevékenysége a világban indokolhatatlan, s e szarkeverés okozta migránshullám Kelet-Európa nyakába öntése pedig szégyenletes,
• az önvédelem viszont nem szégyen, de mikor magunkat védjük meg, a nyugat abba is belepofázik, ami viszont undorító,
• lemondani az energiafejlesztésről csak mert éppen a nyugat utálja az oroszokat őrültség.

A ballib nyilván ellenzék nem mondhatja ugyanaz, mint Orbán. Hiszen akkor minek van? Ha meg az ellenkezőjét mondja a legfontosabb kérdésekben, az mind védhetetlen és hibás álláspont, melyre a nép nem vevő.

Az egyetlen út: esetleg kritizálhatja Orbánt a ballib ellenzék kevésbé fontos kérdésekben - de ez a terepet már lefoglalta a Jobbik. Ezért is a legnépszerűbb ellenzéki párt a Jobbik: támogatják Orbánt minden fontos ügyben. Botka egyébként ugyanazt próbálta meg más oldalról, de őt leverték.

A bejutó pártok a következők lesznek, utánuk zárójelben a kapott listás szavazatarány:

• Fidesz (43 %),
• Jobbik (27 %)
• MSZP (11 %)
• DK (6 %)
• LMP (6 %).

Ez összesen 93 %, a többi párt nem fog bejutni. Közülük csak a Momentum lesz közel a bejutáshoz, az Együtt-PM le fogja nullázni magát. Mint látható: nem lesz "összefogás". Ami jó is a ballibeknek, mert egy összefogás csökkentené szavazatszámukat.

A választási eredményhez ez azonban nem elég, hiszen a magyar választások eredménye mindig az egyéni körzetekben dől el. A 106 egyéni mandátum sorsa hozhatna akár Fidesz-vereséget is, de az ehhez szükséges ballib+Jobbik teljes összefogás mind elméletileg, mind gyakorlatilag képtelenség. S ha ez meg is történne, akkor is meglenne a Fidesznek legalább a mandátumok fele, azaz összesítésben a parlamentben lenne kb. 90-95 mandátumuk.

Mivel a fenti nem fog bekövetkezni, a Fidesz nyerni fog kb. 80 egyéni mandátumot, s kb. 15-15 lesz a ballibeké és a Jobbiké. A valószínű összesített végeredmény:

• Fidesz - 113 mandátum,
• Jobbik - 48 mandátum,
• MSZP - 19 mandátum,
• DK - 12 mandátum,
• LMP - 7 mandátum.

A cseh választásokról csupa jó hír érkezik.

Sajnos a legszemetebb cseh párt, az ultraliberális TOP 09 - alapítója egy korcs hercegecskeféle - végül bejutott, bár az előzetes eredmények szerint még reménykedtünk, hogy az nem jön nekik össze. De szerencsére alig 7 mandátumuk lesz a 200-tagú cseh alsóházban.

A populista erők összesen majdnem 70 %-ot szereztek. Ez több pártra oszlik természetesen, a fő erő egyedül 30 %-ot kapott.

Mind a bal-, mind a jobboldalon ez a pozitív folyamat zajlott le: a baloldal fő ereje a Kalózpárt lett, mely egy újbalos populista párt, legyőzte mind a kommunistákat, mind a szocdemeket (ez utóbbiak egyébként jóval balrább állnak, mint a magyar ballibek). Sok magyar nem tudja: a cseh szocdemek  nem a volt kommunista állampárt utódja Csehországban, az ottani kommunista állampárt megmaradt kommunistának és ma is népszerű párt, most pl. 8 %-ot szereztek.

Ezzel végleg vége a ballibek által hallucinált szlavkovi háromszögnek: mind Ausztriában, mind Csehországban fontos változások zajlottak le október folyamán. Ausztriában is - bár kisebb arányban, mint Csehországban - csökkent a liberalizmus ereje. Ami jó hír nekünk, elnyomott kisembereknek.

A gyakorlati eredmény: a V4 nemhogy nemhogy nem gyengült, hanem lassan V5-té válik, Ausztria csatlakozásával.

Se Weinsteint, se Martont nem ismerem.

Annyit tudok róluk, hogy láttam leírva a nevüket. Konkrétan mit tettek, nem tudom és nem is érdekel.

Ami a lényeg az, ami az ügy mögött van.

Nyilnvalőan szervezett kampány zajlik, hollywoodi és budapesti szajhák, valamint fanatikus liberális megmondóemberek és megmondóasszonyok részvételével. A homoklobbi szőrös mancsa igencsak kilóg. Mint keselyük a haldoklóra ugrott rá ez az egész banda az ügyre, s mára debil, családellenes és emberellenes kampány szerveződött.

A cél: eltörölni a nemi szerepeket, egyesíteni a férfiakat a nőkkel, mindenkit liberális egyenruhába bújtatni. Lassan csak a homoszexuálios perverzitás lesz megengedett, míg a normál férfi-női kapcsolat szégyellnivaló dologgá lesz kikiáltva.

Az erőszak természetesen csúnya dolog minden formában, azonban természetes emberi tulajdonság, hogy a férfiak nemisége agresszívabb, mint a nőké. Így van ez ősidők óta, s ez sose okozott semmilyen problémák. Probléma csak a liberális megmondóemberek perverz agyában van, mert képtelenek elviselni, hogy a férfiak férfiak, a nők meg nők, továbbá, hogy a normális párkapcsolat ellenkező neműek közt zajlik, a család meg kizárólag férfit, nőt, s kettejük gyerekeit jelenti. 

A napokban az Indez és a KFC közös gerillamarketingakciót szervezett.

Egy Index-megmondóember látszólag megverette magát, egy KFC-alkalmazott meg látszólag megverte.

Így kell ezt csinálni, emberek! Olcsó és hatásos.

Lássuk először is az igazi Parmenidészt, akiről ez az írás el van nevezve.

 

Parmenidész (515-430)

 

Költemény formájában írja le nézeteit. Egyetlen költeménye maradt fenn napjainkig (címe: A természetről), annak is csak része, kb. 3 oldalnyi rész, mely szerencsére azonban éppen az a rész, mely bemutatja nézeteit. 3 oldal, de olyan mintha a többszöröse lenne, igencsak nehezen érthető.

 

A szerző misztikus élményét írja le, melyben a "Nap lányai" elragadják őt a fény felé. A Nappal és az Éjszaka Kapuit a Bosszúálló Igazság őrzi, a Nap lányainak kérésére a kapuk kinyíltak, ami után a szerzőt üdvözölte egy istennő: fel fog tárulni előtte az igazság, melyről az emberek véleménye téved, mégis ezeket a véleményeket is meg kell ismerni, hogy meg tudjuk azokat ítélni.

 

Az istennő megállapításai:

• a létező van, s nem lehetséges számára a nemlétezés.
• a nemlétező nincs, s nem lehetséges számára létezés, nem határozható meg vagy mondható ki, mert elgondolni se lehet.

Az előbbi az igaz tudás, a második a vélemény. Az utóbbi helytelen, hiszen nemlétező nincs.

 

Mi a létező?

• Nem teremtett, nincs kezdete, s nem pusztul el soha. Folyamatosan létezik, hiszen ellenkező esetben mi lenne a kezdete? Ha kezdete a nemlétező, akkor nincs, hiszen miért lett volna?  Ha pedig kezdete a létező, az képtelenség, hiszen nem lehet az oka saját maga.
• Nem osztható, mivel folytonos, mindenhol ott van.
• Mozdulatlan, mivel önmagából áll, nincs hová mozognia, ha lenne, akkor az egyik pillanatban nem lenne ott, ahol van, s fordítva. De nem végtelen, mert ha végtelen lenne, mindenre szüksége lenne, neki viszont nincs szüksége semmire.
• Teljes, minden benne van, mert semmi se mondható, ami ne lenne létező.
• Mivel nem végtelen, ezért kell, hogy legyen alakja, ez pedig gömb, mely homogén, mivel nem lehet a létező valahol kevesebb vagy több.

Mi a halandók tévedése? Az, hogy a dolgokból ellentétpárokat csináltak, mint éjszaka és nap, pedig mindez látszólagos csupán, csak a létező létezik.

Szókratész találkozik barátja egyik tanítványával, egy Theaitétosz nevű fiatalemberrel, akivel a tudás mibenlétének kérdését vitatják meg. Ez a Theaitétosz azonos a híres ógörög matematikussal, de itt ebben a párbeszédként még fiatalként szerepel.

A kérdés: mit nevezünk tudásnak?

Az első meghatározás: a tudás az észlelés. Aki valamit észlel, az tudja is azt.

Szókratész megjegyzi, ez Prótagorasz álláspontja is, aki ezt picit másként magyarázva kijelenti: az ember minden dolgok mércéje, a létező dolgoknak úgy, ahogy azok léteznek, a nemlétezőknek meg úgy, ahogy azok nem léteznek.

Vajon a dolgok tehát azok, aminek látszanak? Azaz ami nekem valaminek látszik, az másnak is annak látszik? Az érzékszerveink tehát tudást adnak? Akkor miért van az, hogy pl. ugyanazt a szelet egy ember kevésbé hidegnek érzi, mint más? Prótagorasz szerint tehát ugyanaz a szél egyszerre többféle, vagy csak az, hogy valakinek ilyen, másnak meg olyan? Nyilvánvalóan az utóbbit állítja.

Mi azonban az észlelés? Mivel mindig valami létezőre vonatkozó és azonos a tudással, így a tudás mindig hibátlan? Hiszen ha az észlelés és a tudás ugyanaz, akkor a tudás hibátlan kell, hogy legyen.

Szókratész megjegyzi, hogy sok filozófus szerint eleve nem lehet a dolgokról beszélni, mivel azok mindig mozgásban vannak – lásd Prótagorasz, Hérakleitosz, Empedoklész nézeteit -, a nagy kivétel Parmenidész. (Parmenidész a dolgokat látszatoknak hitte.)

Platón nem adja vissza teljesen pontosan a megnevezett filozófusok nézeteit, ezt vegyük figyelembe! Lásd bővebben itt!

De mi a helyzet az örök mozgással és az észleléssel?

Minden egymástól való függésben létezik. Az észlelés is, hiszen az egy folyamat az észlelt és az észlelő között. Ami valakinek valamilyennek tűnik, az nem tűnik ugyanolyannak másnak, sőt még ugyannak az embernek sem tűnik ugyanaz mindig ugyanolyannak.

Észleteink szubjektívek, azt se tudjuk biztosan, mikor vagyunk ébren és mikor alszunk. Ugyanez a helyzet egyes betegségekkel, melyek hamis észleteket okoznak. Tudjuk-e tehát azt amit észlelelünk? A következtetés az, hogy nem.

Továbbá nem igaz Prótagorasz tétele se, hogy az ember minden dolgok mércéje.

Aki valaha megismert valamit, s ez megvan emlkezetében, az vajon képes nem tudni azt? Nem, ez nem lehetséges. De ha ez igaz, akkor a következtetés az, hogy lehetséges tudás észlelés nélkül is, azaz téves a korábbi feltételezés, hogy a tudás észlelés. Hiszen az emlékezésnek nem része az észlelés.

Prótagorasz azonban azt mondaná ebben a kérdésben, hogy a valamiről az emlékezetben létező tudás nem azonos azzal, amit az illető arról a valamiről szerzett az érzekelés pillanatában. Azaz ilyen értelemben lehet egyszerre tudni és nem tudni valamit. Hiszen az ember is állandó mozgásban van, változik élete során. Továbbá a tudást illetően az emberek eltérőek: van jobb és rosszabb tudás, hiszen egy adott téma szakértője nyilván jobban ért az adott témához, mint más ember. Prótagorasz azt mondaná, elmélete 2 módon cáfolható:

• be kell bizonyítania, hogy érzéseink nem egyéniek és viszonylagosak,
• vagy azok ugyan, de az észlelésben kialakult észlelet nem egyéni.

Ha ezt valaki nem képes igazolni, akkor mégis Prótagorasz tétele igaz, hogy mindennek a mértéke az ember.

Ha általunk nem ismert idegen nyelvet látunk vagy hallunk, látjuk a betűket, halljuk a beszédet, de nem értjük azokat. A „tudás” itt azonban jelentheti azt is, hogy felfogjuk a betűket és a hangokat

Nézzük meg azonban a kérdést még egyszer!

Mit jelent tehát valójában az örök mozgás elve és az, hogy az ember mindennek mértéke?

Prótagorasz tehát azt állítja: minden az egy embernek, ahogy az tűnik neki. Viszont mindenki valamiben bölcsnek, másban tudatlannak tartja magát. S amikor ez szükséges, mindenki megbízik a böolcsességen, pl. hajótörés esetében a tapasztalt tengerészben. A bölcsesség igaz tudás, míg a tudatlanság hamis vélemény az emberek szerint. Ahogy a betegnek egy édes étel keserűnek tűnhet, majd amikor egészséges lesz, már édesnek érzi.

Nincs ember, aki ne tartana valaki mást tudatlannak vagy tévedőnek. Pedig ez ellentmond Prótagorasz tételének. Miért? Mert ha valaki valamit igaznak nyilvánít, akkor vagy azt kell feltételezni, hogy mindenki más szintén igaznak mondja ugyanazt vagy azt, hogy mindenki más véleménye nem számít. Viszont tény: mindig van ellenvélemény. Amiből az következik: ami valakinek igaz, az másnak hamis. Ugyanez következik abból is, ha az feltételezzük, hogy mások véleménye nem számít.

Magának Prótagorasznak se lehet igaza, hiszen sokan nem értenek vele egyet. Azaz ha mindennek a mértéke az ember, akkor ha az emberek többsége szerint nem igaz Prótagorasz tétele, akkor az nem igaz. Hiszen ő azt állítja, mások véleménye igaz, míg ezek a mások nem állítják ugyanezt másokról, köztük Prótagoraszról!

Viszont Prótagorasznak igaza van, hiszen tény: a legtöbb alapvető érzés igaz, pl. a szárazság, melegség azonosan érződik mindenki által. Azaz azok az észleletek, melyeket közvetlenül érzünk érzékszerveinkkel. Ezekben tehát tudásunk helyes, leszámítva a már említett betegség esetét. Prótogarasz a nem közvetlen érzetekre érti, hogy azok azok, amilyenek, pl. az, hogy mi igazságos csak attól függ, hogy az emberek közössége mit tart annak.

Könnyű bizonyítani, hogy nem minden ember tudása igaz. De azt nehéz bizonyítani, hogy egyes ember érzete valamiről téves, márpedig ezt kell bizonyítani, ha elfogadjuk, hogy a tudás észlellés.

Lássuk most azokat, akik szerint minden mozgásban van.

Mit értünk mozgás alatt. Két dolgot:

• a dolog helyváltoztatást,
• a dolog változását.

A dolgokra jellemző mind a kettő.

Az észlelés folyamata az észlelt és az észlelő viszonya, melyben mindkettő mozgásban van. Ez a mozgás mindkét fenti mozgástípus meglétét jelenti. Ebben az esetben viszont semmit se tudunk, hiszen mire képzetet alkotunk valamir, az már meg is változott és a mi érzekelésünk is megváltozott vele egyidőben. Ez pedig azt jelenti, hogy minden válasz helyes. Valójában még az „ez”, „az”, stb. szavak használata is problémás a folytonos változás miatt. Az örök mozgás tanának hívei kénytelenek leszek valamilyen új nyelvezetet kitalálni.

Visszatérve most az eredeti kiindulópontra, mely szerint a tudás észlelés, felmerül a kérdés, maguk az érzékszervek adják a tudást vagy azokon keresztül lesz tudás. Ha pl. fehér színt látunk, a fehérséget, a fehérséget maga a szem állapítja meg vagy a fehérség beérkezik a szembe, amit aztán valami más – pl. nevezzük léleknek – dolgoz fel? Nyilvánvalóan az utóbbi az igaz, hiszen több érzékszervünk van, s azok sok esetben ugyanazt észlelik, a közös észleletet pedig nem dolgozhatják ki egyenként. (Amit Platón itt léleknek nevez, azt ma értelemnek neveznénk, Platón a lélek szót jóval szélesebb értelemben használta, ahogy azt manapság szokás.)

Viszont az „azonos”, „különböző”, „sok” képzetek nem érzékszerveink közvetlen működésének eredménye, ezeket egyetlen érzékszervvel se lehet megmagyarázni, hiszen pl. az azonosságot nem észleli egyik érzékszervünk se. Azaz ezeket az értelem – a lélek – érzékszervek nélkül tudja.

A következtetés: a tudás nem lehet észlelés, hanem az észleletek feldolgozása, melyhez viszont olyan tudás is tartozik, mely nem észlelés eredménye! Azaz a kiinduló tézis cáfolva lett: a tudás nem észlelés.

Közben Szókratész elveti Parmenidész álláspontjának megvitatását, mely Prótagorasz és Hérakletosz tételeinek tökéletes ellentéte. Hozzáteszem: valójában erre nincs is szükség a tudás meghatározásához, hiszen Parmenidész szerint minden látszat, az egyetlen egységes létezőt kivéve.

Mi tehát a tudás?

A második meghatározás: a tudás a dolgokról az értelem által alkotott vélemény.

Nyilván mem lehet minden vélemény tudás, hiszen maga a vélemény szó már jelzi, lehet igaz és hamis vélemény is.

Aki valamiről véleményt alkot, arról alkot véleményt amiről tud vagy arról amiről nem tud. Az előbbi.

Lehetséges-e az, hogy valaki tud valamit és mégsem tudja azt? Nem.

Aki hamis véleményt alkot, úgy gondolja, hogy az a dolog, melyről tud nem az a dolog, melyről tud, hanem valamilyen más dolog, melyről tud, így tudva mindkettőről tudatlan? Ez nem lehetséges.

S fordítva? Azaz aki nem tud egy dologról, gondolja-e azt, hogy az egy másik dolog, melyről szintén nem tud. Ez sem lehetséges.

Viszont az teljesen lehetetlen, hogy aki tud egy dologról, az azt olyan dolognak gondolja, amiről nem tud.  S az is, hogy nem tud egy dologról, s azt olyan dolognak gondolja, amiről tud. Sőt ezek ellentéte abszurdum.

De akkor mikor lesz valamiről hamis vélemény? Hiszen az ember vagy tud egy dologról vagy nem tud róla, harmadik eshetőség nem létezik.

A kérdést nem a tudás és nemtudás oldaláról kell tehát vizsgálni, hanem a megítélés szemszögéből: valaki hiheti azt tévesen, hogy tud valamiről, miközben nem tud róla, s fordítva.

A vélemény mindenképpen valamilyen létező dologról van, nemlétezőről nem lehet vélemény.

A hamis vélemény felcserélt vélemény. Pl. egy ember egy létező dolgot más létező dolognak vél, melyről tudomása van, így téves vélemény alakul ki benne: a két dolgot felcseréli elméje.

Amikor ez történik, az ember mindkét dologra kell, hogy gondoljon, vagy csak az egyikre a kettő közül? Minkét eset lehetséges.

Mi a gondolkozás? Az elme által lefolytatott egyfajta önmagával való beszélgetés, melyben az elme meggyőzi magát az érzetek alapján valamiről.

Amikor valaki hamisan ítél, akkor meg van győzödve, hogy az egyik dolog valamely másik dolog. De ez nem lehetséges akkor, ha az illető ismeri mindkét dolgot. S akkor se, ha csak az egyiket. Azaz az előbbi tétel képtelenség: azaz nem áll, hogy a téves ítélet felcserélést jelent.

A következtetés az, hogy téves az a kiindulópont, mely szerint aki tud egy dologról, az azt olyan dolognak gondolja, amiről nem tud és az is, hogy nem tud egy dologról, s azt olyan dolognak gondolja, amiről tud. Pl. lehet, hogy látok egy ismeretlen személyt, akit távolról egy ismerősömnek hiszek. Ez azért lett eddig kizárva, mert az jelentené, hogy egyszerre tudok és nem tudok valamit.

Lehetséges, hogy valaki nem tud valamit, majd megtanulja azt? Természetesen lehetséges.

Képzeljük el az értelmet, mint egy viasztömböt, mely lehet tiszta és lehet kevésbé tiszta! Észleleteink és gondolataink ebbe a viasztömbbe jegyződnek fel, s ott vannak addig, míg nem törlődnek ki onnan, ami a felejtést jelenti. Így lehet, hogy valaki egyszerre tud és nem tud valamit. Ez azt jelenti, hogy észlelek valamit, amiről tudok, de azt nem annak a tudásnak a viaszlenyomatának feleltetem meg, hanem valamely más dologénak, ugyanúgy ahogy pl. valaki felcseréli a cipőjét. Ennek az lehet az oka, hogy a dolog érzete nem egyezik annak viaszlenyomatával az értelmemben. Ebből az következik, hogy hamis vélemény csak olyan tudás lehet, ami megvan bennünk, hiszen nem gondolhatunk semmiről se olyat, amit nem tudunk.

Amikor a viszatömbünk tiszta és mély, gyorsan tanulunk, jó az emlékezőtehetségünk, s nem keverjük a dolgokat. Ha ez nem így van, vagy gyors tanulási képesség rossz emlékezőtehetséggel, vagy lassú tanulás gyors emlékezőtehetséggel.

A végkövetkeztetés: hamis vélemény nem létezik sem az észlelések egymás közötti viszonyában, sem a gondolatokban, hanem a gondolatoknak az észleléssekkel való viszonyában. Erre viszont ellenérv, hogy pl. lehetséges tévedni egy matematikai műveletben, ahol csak gondolatokról beszélhetünk, nem észlelésekről. Azaz mégis lehetséges, ami már ki lett zárva: hogy egy ember egy tudott dologról azt gondolja, az egy másik tudott dolog. A következtetés: a hamis vélemény mégse határozható meg úgy mint a gondolatoknak az észleléssekkel való viszonyukban létező valami.

Visszatérve az eredei kérdésre: mi a tudás?

Tegyünk különbséget a tudás megléte/birtoklása és a vele való rendelkezés között! Ahogy aki vesz egy ruhát, annak a ruha megvan, birtokosa annak, de ha nem használja azt, akkor nem rendelkezik vele..

Vagy a fordítottja: akinek vadgalambjai vannak, az rendelkezik velük, de nem birtokolja őket.

Ugyanez  a helyzet a tudással, megszerezzük, de nem feltétlenül rendelkezünk vele. Ezért lehetséges, hogy bár képtelenség az, hogy valaki nem tud valamit, amit tud, mégis tévedhet az illető. Ugyanaz, mint amikor valaki el akar kapni egy madarat, de másik madarat fog meg a madárketrecéből. Ennek következménye: semmi se képes megvédeni minket a tudatlanságtól.

Azaz ez a tételt is el kell vetnünk.

A harmadik meghatározás a tudásról: a tudás a dolgokról az értelem által alkotott, ésszel indokolt igazvélemény. Arra adható ilyen észbeli indoklás ami megismerhető, a megismerhetetlen nem indokolható ésszel.

Szókratész megjegyzi: egyesek szerint a világ alapelemei nem magyarázhatóak, azaz ezek az elemek csak észlelhetőek, de nem magyarázhatóak, ez csak azokra a dolgokra lehetséges, melyek ezekből az elemekből állnak. De tartható-e ebben az esetben az, hogy a tudás a dolgokról az értelem által alkotott, ésszel indokolt igazvélemény, hiszen ebben az esetben ez ellentmond az alapvető elemek tudásával.

Olyan ez, mint a szótagok és a hangok kapcsolata. A hangok önmagukban nem hordanak jelentést, míg a belőlük álló szótagok igen. A példa Szóktatész nevének első szótaja („szó”), mely magyarázható, míg elemei nem azok. Viszont egy szótag nem mondható ki elemei ismerete nélkül. A szótag tehát vagy egy egész, mely nem tartalmaz elemeket vagy a benne lévő elemek összege nem azonos vele – mindkét elképzelés abszurd.

Nézzük meg azonban mit értünk ésszel való indoklás alatt! Ez lehet:

• a dolog szóbeli kifejtése, ez viszont nyilvánvalóan nem igaz, hiszen mindenki képes bármit kifejteni,
• alapemeinek felsorolása, ez abszurdum, hiszen pl. egy kocsi megmagyarázható anélkül, hogy valaki ismerné annak minden egyes részét,
• a dolog más dolgoktól való eltérésének elmondása, ami viszont körkjörös érvelésbe torkollik, hiszen ahhoz, hogy valaminek a más dolgoktól való eltérését el tdjuk mondani, tudni kell azt, azaz így a meghatározás az lenne: a tudás a dolgokról az értelem által alkotott, tudással indokolt igazvélemény.

A végkövetkeztetés: nem tudtuk meghatározni mi a tudás.

Két melléktéma is van az írásban.

Az egyik: a filozófusok esetlenek a hétköznapi életben. Sokszor miközben a dolgok háttéréről elmlélkednek, megfeledkeznek az alapvető hétköznapi dolgokról, azokat nem képesek megfelelően ellátni. A  bíróságon se képesek magukat kellő módon kifejezni.

A másik: Szókratész magát szülésen segédkező bábához hasonlítja, azaz segíti a tanítványait, beszélgetőtársait, hogy azok „megszüljék” saját gondolataikat.

2010 óta folyamatosan jönnek az újabb és újabb ballib messiások. Érdekes folyamat ez, összegeztem a szerintem legfontosabb eseményeit.

A legelső sztár Juhász Péter volt, aki már 2010 végén küzdeni kezdett a "diktatúra" ellen. Akkor éppen a sajtószabadság valóságban nem létező eltiprása volt az ürügy. Juhász máig aktív egyébként, fő érdeme, hogy bárhol is jelenik meg vezető szerepben, az a szervezet rövid időn belül összeomlik. Ahol korábban sikeresnek mondható, 20-30 ezres tüntetések is szerveződtek, ott Juhász működése eredményeképpen ezek létszáma 100 fő alá csökkent. Ma Juhász eredeti szervezete, a Mila már csak egy Facebook-oldal.

2012-ben jött a HaHa, a Hallgatói Hálózat nevű szélsőséges ballib diákszervezet. Ők pár hétig nyomták, pár napra még egy előadótermet is kibéreltek maguknak az ELTE-n. Mára csak egy blog maradt belőlük.

Majd az év végén jött a bukott miniszterelnök, Bajnai Gordon új mozgalmának nagy fellépése, itt Bajnai saját új pártja egyesült Juhászékkal és a Kónya Péter vezette Magyar Szolidaritás Mozgalommal. Ez az egyesülés a kezdetekben rendkívül sikeres volt, 15 %-ra mérték a közvéleménykutatók, de ezt gyorsan sikerült levinniük a parlamenti küszöb alá, nem utolsósorban az MSZP és a DK hathatós "segítségével". Mára Bajnai kitántorgott, Kónya pedig országgyűlési képviselő ugyan, de mára saját volt partenereivel is összeveszett. A hatalmas csúcsszervezet, az Együtt jelenleg 1 azaz egy képviselővel rendelkezik a Parlamentben. Minden felmérés szerint semmi esélyük jövőre bejutni.

2013 fő játékosa az Éhségmenet volt, melyen többek között ballib multimilliomosk is részt vettek, bizonyára éhezni szerettek volna, fogyókúrás céllal. Az esemény, a hatalmas szervezés ellenére, ezer embert se tudott mozgósítani. Ma csak egy Facebook-oldal.

Az év ballib forrradalmára Dopeman, aki olyan bátor volt, hogy megküzdött egy saját maga által készített hungarocell-szoborral!

A 2014-es hatalmas ballib választási bukás után csak a kormány segíthetett. Az értelmetlen internetadó ellen zajlott a legnagyob tüntetés a 2010-2017 közti időszakban. A ballibek pechjére, a tüntetés politikamentes volt, s amikor Orbánék visszavonták a tervezetet, a tovább tüntetni akarók a korábbi huszadára estek, így sikertelen lett az ügy kormányellenes ballib célra való felhasználásának terve.

Kicsivel előtte megjelent lehetséges messiásként Tétényi Éva volt esztergomi polgármester is, aki városa Fidesz-szervezetének fő ellenfele volt. Ő nem volt hajlandó azonban hűséget fogadni a ballib agytrösztnek, így gyorsan ki lett dobva: nem elég ugyanis a Fideszt nem kedvelni ám...

2015 nagy eseménye: Simicska és Orbán összevesztek. Mára Simicska egyfajta ballib sztár lett emiatt, bár ő egyébként a Jobbik mögé állt be. Ennek hatása: a ballibeknél azóta a Jobbik immár "náci" minősítésből "sz9vetséges" minősítést kapott. Mára ő a ballib ellenzék fő reménysége, mostanában is mindenki várja, hátha birtokában van valamilyen kompromitáló adat Orbánról, melyet majd jövő év márciusában közzé fog tenni.

Megjelent mellékszereplőként a volt fideszes Szabó Gábor - a neten mint Tuareg ismert -, aki sátortáborozni kezdett a Parlament előtt, időnként egyhetes fogyókúrákkal ütve el ott az időt. Őt gyorsan dobták  a ballibek, mert lassan odáig radikálozódott, hogy a ballib politikusokat és megmondóembereket is Orbán-csicskásoknak mondta. Idén lezárta tevékenységét, 20-tagú szervezete még létezik, de csak a Facebook-on.

Nála fontosabb volt azonban Sándor Mária, aki hihetetlen hangszínben előadva nyomta a ballib propagandát. De ő is elkövette azt a hatalmas hibát, hogy próbált önálló is lenni. Emiatt a támogatás elmaradt mögüle. Pedig ha szót fogadott volna, hivatásos politikust csináltak volna belőle a rendszerurak. Mindenképpen le a kalappal előtte, hogy ezt nem vállalta. Már nem aktív, idén visszatért eredeti munkájához (ápolónő).

2016 sztárjai többen vannak. Egyrészt ez a Pumukl-féle Tanítanék. Hetekig szervezett tüntetésükre 8 ezer ember ment el. Már Pukli István - ez Pumukli igazi neve - árulónak számít a ballib oldalon, mert elhagyta saját szervezetét, azt nem akarva átadni a ballib vezetésnek, ezzel a szervezetet gyakorlatilag kivégezte, majd pedig saját pártot alapított, mely nem hajlandó összefogni a többi ballibbel. Párja fő tevékenysége jelenleg a blogírás.

Aztán ott voltak a Ligetvédők. Eredeti programjuk: leállítani a Városliget megszépüléset, többek között "megvédeni" olyan "természeti értékeket", mint a volt Közlekedésu Múzeum melletti lebetonozott, koszos parkoló. Annyira kínos volt egész tevékenységük, hogy már kezdetben se támogatta őket a ballib megmondóemberek egy jelentős hányada. Mára maradtak tízen, egy részük drogozik a Ligetben, az ott felállított 2 darab sátorban, más részük máshol lopja a napot.

S még Hosszú Kattinka is megvolt ebben az évben, akit akaratán kívül valakik kikiáltottak ballib felkelőnek. Mára csúnya orbánista árulónak számít a ballib médiákban.

Az idei év új sztárja természetesen a Momentum. Bár mára a ballib megmondóemberek megorroltak rájuk, miután ők se voltak hajlandóak "összefogni", hanem saját szervezetben gondolkodnak.

Láthatjuk: vagy árulókká lettek az egykori hősök vagy saját magukat nullázták le.

A jövő néha furcsább a legvadabb fantáziánál...

Ha valaki azt mondta volna nekem 2010-ben, hogy 7 évvel később:

• Gyurcsány lesz az MSZP fő ellenfele,
• Simicska lesz a ballibek fő reménysége a Fidesz elleni harcban,
• az oroszok gyalázása kötelező lesz a ballibeknél,
• kötelező lesz a ballibeknél az iszlám megtapsolása,
• a ballib megmondóemberek éljenezni fogják a Jobbikot,

azt még én se hittem volna el, pedig hajlamos vagyok néha furcsa jövőképekben hinni...

Pénteken lesz megmondva ki kapja az idei Nobel-békedíjat.

Szerintem Satana Mertkell kapja, mert 2 fontos dolgot is tett a skandináv liberaszták (ők alkotják a Nobel-Bizottságot) érdekében:
- iszlamista terroristákat invitált Európába,
- bevezette a homokházasságot Németországban.

Viszont ellene szól, hogy náci nemzetiségű, szóval lehet, hogy mégis más lesz...

Lehet, hogy mégis valami Trump-ellenes homokos aktivista kapja Mertkell helyett...

Még esélyes jelölt Francisco Conchita Borgia Buziglio Wurst, vatikáni celeb médiasztár, akinek keresztényellenes hetvenkedése mindenképpen egy Nobelért kiált...