Az első filozófusok.
Mivel Platónnál sokszor szóba kerülnek a kora előtti filozófiai elképzelések, szükséges egy alapvető tájékoztatás a témáról.
Nem írnék azonban részletesen, mert mindez megtalálható bármelyik filozófiatörténeti könyvben. Csak a fő irányzatokat említeném meg, azok szerintem legfontosabb releváns jellemzőivel.
A fő kérdések:
- miből és miért van, lett a világ?
- a világban tapasztalható sok dolog hogyan lett és miből?
- a dolgok hogyan lehetnek egyszerre állandóak és változók?
Az összes korai filozófusra jellemző a világközpontúság. Míg a modern kori filozófia leginkább az emberből indul ki, a premodern kor pedig Istenből, addig ez a legkorábbi filozófia a mindenségből. Ennek hatása az is, hogy ezek a filozófusok olyan kérdésekkel is foglalkoznak, melyek a mai fogalmaink szerint abszolút nem filozófiai kérdések.
A milétosziak az elsők. Őket monista természetfilozófusoknak szokták tekinteni. Azaz a természet megfigyeléséből igyekeznek levonni következtetéseket, a természetfelettit tagadják, s egyetlen alapalkotóelemre gondolják visszavezetni a mindenséget. Tehát a sokféleséget nem tagadják, de azt visszavezetik egyetlen lényegre.
Bár nem tagadják az isteneket, azokat az anyagi világ részének tekintik, az istenek egyfajta szuperhősök csupán, nem a valóság okai. A valóság oka saját magában van, az anyag tulajdonsága, hogy örökké való, nem keletkezett, mindig létezett, továbbá egyfajta rendben létezik, azaz van egyfajta természetes világrend, melynek alapja az, hogy a dolgoknak lelkük van. Ez hatalmas változás a korábbi korokhoz képest, amikor az emberek abban hittek, a világban nincs rend, hanem az valamiféle káosz.
Legfontosabb alakja Anaximandrosz. Anaximandrosz arra jutott, nem lehet mindennek az alapalkotóeleme egy ma is létező valami - ahogy ezt az irányzat két másik fő képviselője, Thalész és Anaximenész hiszik -, hiszen akkor miért vannak más dolgok is rajta kívül, miért nem alakul át minden más dolog ezen egyetlen alapelemmé. Anaximandrosz így egy absztrakcióval élt, azt mondta, mindennek az alapja a „határtalan” nevű meghatározatlan dolog.
Anaximandrosz azt mondja, az eredeti ősállapotban minden a „határtalan” volt, majd az, saját belső sajátosságainak köszönhetően szerveződött a mai ismert anyagokba, ebből lettek az istenek és az istenek világa is. A „határtalan” tartalmazott mindent, egymásnak ellentétes dolgokat is, melyek aztán függetlenedtek tőle. A világrend célja pedig ezen ellentétes dolgok egyensúlyának fenntartása.
A püthagoraszi iskola fő alakja természetesen Püthagorasz, aki Anaximandrosz tanítványa volt. Tőle vette át a „határtalan” alapalkotóelemet, mely mellett azonban az üresség is alapalkotóelem. A két alapalkotóelemből nem csak az anyag van, hanem a szellem is, mind az anyag, mind a szellem halhatatlan, de a szellem magasabb rendű anyagnál.
A határtalan úgy vált konkrét dolgokká, hogy magába szívta az ürességet, így a határtalan az üresség által elválasztott dolgokká lett, azaz a „határtalan” az anyag, míg az üresség annak formáját eredményezi, mely folyamat elvi alapja a matematikai szabályosság, mely harmóniában tartja a mindenséget.
Az ember kettős lény: teste az anyagból van, lelke a szellemből, ez utóbbi halhatatlan.
Ez így azt hiszem egyfajta kategórialapú monizmusnak tekinthető.
Az epheszoszi iskola, s annak legfontosabb képviselője, Hérakleitosz. Ő is egyetlen alapalkotóelemet keres, mint a milétosziak, azonban azt nem egy konkrét dologban, hanem a változásban találja meg. Viszont csak az tud változni, aminek van önazonossága is, hiszen ha ez nincs, nem beszélhetünk arról, hogy egy adott dolog változik, ebben az esetben az egyes dolgok csak mindig egy pillanatra léteznének, míg helyüket átveszi valami más dolog. Ez abszurdum lenne, a folyamatos változás tehát nem véletlenszerű, hanem egyfajta belső rend eredménye, e rend alapja az, hogy minden egy, mely magában tartalmaz mindent és annak ellentétét is.
Érzékeinkkel felfogjuk az anyagi világot, mely örökké való, nincs kezdete vagy vége, viszont állandó átalakulásban van, míg lelkünkkel fel tudjuk fogni a logosznak nevezett belső rendet. Ez a logosz meghatározza mind az anyagi világot, mind az emberi lelkeket. A logosz Isten, de ez az Isten nem a világtól külön álló entitás.
Ez az első olyan elképzelés, mely értelmezhető a keresztény istenképhez hasonlóként. Bár ez az istenkép nem transzcendens, hanem az anyagi világban van meg, már nem is az anyag belső sajátossága. világ ezen alapelvét Hérakleitosz logosznak nevezi, amit a keresztény teológia is átvett. Érdekes véletlen: János evangéliumát - melynek első mondata a görög eredetiben tartalmazza a logosz szót szintén Epheszoszban írták, csak persze kb. 600 évvel Hérakleitosz után: Ἐν ἀρχῇ ἦν ὁ Λόγος, καὶ ὁ Λόγος ἦν πρὸς τὸν Θεόν, καὶ Θεὸς ἦν ὁ Λόγος. - a magyar fordítás szerint: Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. - a magyar fordítás az „ige” szót használja a görög „logosz” szóra.
Az eleai iskola legfőbb képviselője Parmenidész. Nála az előbb említett egy már nem csupán minden dolgok lényege, hanem az egyetlen létező is, melyhez képest minden más látszat.
Ez így teljes szakítás a természetfilozófusokkal, hiszen ha a világ csak látszat, azon keresztül nem ismerhető meg a valódi létező. Míg a természetfilozófusok a tapasztalatból akartak levonni következtetések, a eleai iskola az ellenkezőjét vallja: csak a tiszta értelem alkalmas következtetések levonására. Az a legtisztább monizmus.
A lét egyenlő a létező létezésével, a gondolkodás pedig azonos a léttel, ennek az elképzelésnek a tarthatatlansága csak a XX. sz. elején kerül megmagyarázásra: a lét valójában több, mint a létezők létezése.
Elutasították a hagyományos istenképet, helyette Istent azonosították az egyetlen létezővel. Ez nem keresztény istenkép azonban, mert itt Isten maga az egyetlen létező.
A pluralista iskola fő képviselői Anaxagorasz és Empedoklész. tanításuk lényeg nagyjából úgy jellemezhető: a milétoszi és az eleai iskola nézeteinek összehangolása. Van a természet, annak alapalkotóelemeivel, de van egy külső erő is.
Empedoklész szerint 4 alapalkotóelem van (egyezően a hagyományos görög elképzeléssel ezek a föld, a víz, a levegő, s a tűz -, melyeket két egymással ellentétes szellemi erő, a szeretet és a viszály mozgat, az előbbi egyesíti a dolgokat, míg az utóbbi elválasztja őket.
Anaxagorasz szerint az anyagi világon kívül létezik egy önálló szellemi erő, mely megszervezte a szervezetlen anyagot és azt mozgásba hozta, míg az után az anyag már ment tovább saját szabályai alapján. A valóság alapja a dolgok „magvai”, minden dolognak megvan a maga „magva”, a világ minden része tartalmaz mindent, de a részek különböznek, mert bennük egyik vagy másik „mag” dominál. Az emberi lélek a szellemi erőhöz tartozik.
Az atomista iskola fő képviselője Démokritosz. Tanítása hasonlít a püthagoraszi iskolában abban, hogy az üresség az egyik alapalkotóeleme, míg másik az atom, minden anyag alapja az atom, mely egy oszthatatlan anyagi részecske, az egyes dolgok azért különböznek egymástól, mert bennük az atomok elrendezése eltérő. Bizonyos szempontból az eleai irányzat ellentéte ez: az eleaiak nem lehetséges mozgás, mert ehhez üresség kellene, míg az atomisták tényként elfogadják a mozgást, s ebből következtetnek az ürességre. Démokritosz fő újítása, hogy szerinte nincs se belső, se külső rendezőerő. A világ egyszerűen az atomok véletlenszerűnek tűnő, valójában tudományosan feltárható és előre meghatározott, szabályszerű mozgásának és kölcsönhatásának eredménye. A lélek létezik, de tisztán anyagi jelenség.
Démokritosz volt a hivatalos marxizmus, s személyesen Lenin kedvenc ókori filozófusa. A materializmus megalapítójának számított. Hiszen teljesen tagadott nem csak minden transzcendenst, de minden nem-anyagi szellemit is. Lenin korában mindez még teljesen tudományosnak is tűnt, hiszen minden arra mutatott: a világ a saját szabályai alapján működik, csak várni kell, hogy a tudomány felfedezze az összes természeti törvényt. Nincs szabad akarat, mindent természeti törvények határoznak meg, s eljön a nap, amikor minden törvényt tudni fogunk. Szabadság nincs, az csupán tudomásul vett szükségszerűség.
Aztán jött hatalmas pofára esés: a tudomány tényleg fejlődött, csak nem úgy, ahogy azt a materialisták szerették volna. A XX. századi fizika két hatalmas pofont kevert le a materializmusnak.
Az első: kiderült, hogy az atomnál kisebb részecskék világára nem érvényesek a fizika törvényei. Az szubatomi részecskék számára nincs maximális sebesség, a fénysebességnél gyorsabbak képesek mozogni, továbbá állapotuk függ a megfigyeléstől, valamint nem mérhető egyszerre a helyük és a mozgásirányuk. A következtetés: a szubatomi részecskék helyzete csak megközelíthetően jósolható, de nem állapítható meg rájuk semmilyen szabályosság.
A második: amikor mérhetővé vált a csillagrendszereknél nagyobb egységek sebessége is, kiderült: a galaxisokban sem érvényesek a fizika törvényei. Míg a Naprendszerben vagy más csillagrendszerben minden szépen működik, a bolygók sebessége kapcsolatban áll az illető csillag gravitációs erejével, addig a galaxisokban a csillagok sebességére ez nem igaz: nem olyan sebességgel keringenek galaxisuk központja körül, ahogy kellene. A modern fizika erre kitalálta a soha senki által ne tapasztalt sötét anyag és sötét energia fogalmát, ezek miatt nem felel meg a csillagok sebessége az elvártnak.
Ez kb. olyan, mintha azt mondanánk, hogy 2x2=4, de csak a földszinten, viszont a pincében 2x2 lehet bármi, a padláson pedig 2x2=2, mert a sötét padláslény - melyet soha senki se látott - megeszik 2-t.
Ennyit a tudományvallásról...
Nem véletlen, hogy a mai modern marxizmus hívei régóta nem hívei a marxi filozófiának, hanem csak közgazdaságtanát és politikáját támogatják. Lásd Latin-Amerikát, ahol a marxizmus máig tényező, de mindig együtt a katolikus világnézettel.
Monizmus és pluralizmus
Fontos ennek a két alapfogalomnak a tisztázása.
Sokféleképpen megfogalmazható, de a 3 alapvető: egzisztencia (létezés), szubsztancia (lényeg) és kategória alapon.
Létezésalapú monizmus és pluralizmus: minden egy vagy minden több? Azaz hány dolog létezik: egy vagy több?
Ha egy dolog létezik csak, ebben az esetben honnan van az a sok konkrét dolog, melyeket tapasztalunk?
Erre a két fő válasz:
- a konkrét dolgok csak látszatok, azaz érzeteink csalókák, ezért gondoljuk, hogy van több konkrét dolog,
- a konkrét dolgok az egy mesterséges, szubjektív felosztásának eredményei csupán.
Ellentéte ennek az elképzelésnek a létezésalapú pluralizmus, melynek állítása: több dolog van.
Lényegalapú monizmus és pluralizmus: minden dolog lényege ugyanaz vagy nem?
Ez a monizmus lehet többféle alapú:
- materialista: minden alapja az anyag, minden annak valamilyen formája, azaz ami nem-anyaginak tűnik, az is csak sajátos anyag vagy az anyag valamilyen sajátossága,
- semleges: van egy harmadik típusú lényeg, mely az anyagi és a szellemi alapja,
- idealista: minden szellemi, az anyag a szellem terméke.
Van olyan sajátos monizmus is, mely nehezen helyezhető el ebben a felosztásban: ez anyagi alapot vall, azonban az anyagnak valamilyen szellemi erőt is tulajdonít. Ez nehezem határolható el a materialista monizmustól, mely az anyag belső tulajdonságának tekint valamiféle energiát.
Ellentét: a lényegalapú pluralizmus: a dolgok lényegileg több alapvető elemre vezethetők vissza.
S végül a kategórialapú monizmus: sok konkrét dolog van, de ezek egyetlen dolog részekre válásából erednek.
Ellentéte a kategórialapú pluralizmus: nincs egyetlen felső kategória.
Vegyük észre: az egyik típusú monizmus lehet más szempontból pluralizmus is. Lásd pl. a keresztény vallás vagy a marxizmus tanítását, mindkettő egyszerre létezésalapú pluralista, de lényegalapú monista!
Továbbá kvalitatív és kvantitatív értelemben is különbséget kell tennünk. Aki kvantitatív monista egy darab dologban hisz, míg a kvalitatív monista több dologban, melyek azonban ugyanazok. Aki kvantitatív pluralista több darab dologban hisz, míg a kvalitatív pluralista több dologban, melyek egyszerre több példányban is jelen vannak. Bár így végiggondolva, a kvalitatív pluralista egyben kvantitatív pluralista is, míg a kvantitatív pluralista nem feltétlenül kvalitatív pluralista.
Nem említettem a dualizmust és a nihilizmust. A dualizmus felfogható mint a pluralizmus alváltozata. A nihilizmus pedig azt jelenti, nem egy vagy több dolog van, hanem nulla.
