A Menón fő témája: a jó erkölcs, a jóság, az erény hogyan érhető el. Erről folytat vitát Menón és Szókratész. Menón Szókratész kortársa volt és ismert közéleti személyiség

Az első kérdés annak meghatározása mi is a jó erkölcs. Menón felsorol több dolgot - igazságosság, jámborság, hasznosság, stb. - melyet a jó erkölcs megjelenésének tekint, de Szókratész rámutat, ez nem válasz, hiszen pontosan az a kérdés, hogy ezen jónak tekintett tevékenységeket mi teszi jóvá, azaz magát a jó erkölcsöt, magát az erényt kell meghatározni, nem felsorolni, hogy az miben nyilvánulhat meg. Szókratész a mértani idomokat hozza fel példának: a "mi a mértani idom?" kérdésre se lehet válasz az, hogy felsorolunk egyes idomokat.

Menón ekkor azt a meghatározást mondja az erényre: a szép - mely azonos a jóval - akarása és a képesség elérésére. Felmerül: van-e ember, aki akarja tudatosan a rosszat, a válasz: nem, ez nem lehetséges, aki rosszat akar, az is valójában jót akar, csak esetleg a rosszat tévesen jónak hiszi. Ebből viszont az következik: a jó erkölcs nem más, mint bármi elérésének képessége, hiszen mindenki jónak hiszi azt, amit el akar érni. Viszont fontos megállapítani: az elérés módja csakis igazságos és jámbor lehet, hiszen nyilvánvalóan nem nevezhetó jó erkölcsnek, erénynek, ha valaki a célját igazságtalan módon éri el. Viszont ezzel a meghatározás értelmetlen lett, körkörös érveléssé vált, mivel mind az igazságosság, mind a jámborság  már a legelején fel lett sorolva mint az erény megjelenési alakjai.

Mindkét tétellel egyetértek. Szubjektív módon rossz ember nincs, s a cél nem szentesíti az eszközt.

Menón felteszi a kérdést: hogyan vagyunk képesek megtalálni a választ a feltett kérdésre, mivel amit nem ismerünk, azt hogyan tudjuk megtalálni: hiszen ha meg is találjuk, hogyan tudhatjuk, hogy az, amit kerestünk? Ez egy alapvető gondolat: a megismerés egyik fő problémája.

Szokratész itt válaszként előadja elméletét az emberi tudásról. A lélek halhatatlan, már mindent látott mind a földi világban, mind a túlvilágon. A tudás tehát nem új ismeret szerzése, hanem már meglévő ismeretre való visszaemlékezés. Ennek igazolására Szókratész hivatja Menón egyik rabszolgáját, aki sose járt iskolába, nem kapott semmilyen oktatást. A rabszolgát egymást követő kérdésekkel rávezeti olyan ismeretekre, melyeket nem tudhat, többek között kiszámoltatja vele egy mértani idom nagyságát, amit a rabszolga helyesen teljesít, annak ellenére, hogy sosem tanult semmit erről a témáról. Szókratész rámutat: minderre a tudatlan rabszolga magától jött rá, nem volt honnan máshonnan megtudnia mindezt, azaz a kérdések segítségével képes lett visszaemlékezni arra a tudásra, mely halhatatlan lelkében már megvolt.

Ezután visszatérnek az eredeti témára, mi is a jó erkölcs, az erény. A jó erkölcs tudás-e, mert ha igen, akkor megtanulható, hiszen ebben az esetben már benne van a lélekben, azaz az ember képes visszaemlékezni rá. Minden tudás lehet jó is és rossz is azonban, minden a tudás felhasználásának módjától függ, ahogy pl. a bátorság lehet jó, ha értelemmel párosul, míg az értelmetlen bátorság, a vakmerőség rossz dolog. Az erény azonban mindenképpen jó, nem lehet rossz felhasználása, azaz nem egy a lélekben meglévő tudások közül. Azaz a jó erkölcs nem tanulható.

Lehet-e jó példák alapján elsajátítani a jó erkölcsöt? Nem lehetséges, hiszen ha így lenne, a jó erkölcsű apa fia is mindig erényes lenne, ami pedig a tapasztalatból tudhatóan nem igaz.

Kitérő a fő témától: a tudás és a vélemény különbsége. Bár a helyes vélemény - azaz a tudás nélküli helyes álláspont - is hasznos, mégis hasznosabb nála a tudás. Miért? Mert a vélemény, ha helyes is, ideiglenes  ismeret, míg a tudás a már említett lélekbeli visszemlékezés. A vélemény úgy válik tudássá, hogy az ember felismeri alapjait, amit nem más, mint a visszaemlékezés. Viszont egy cselekedet szempontjából mindegy, hogy annak alapja helyes vélemény vagy értelemmel párosult tudás, bármelyik is az alapja egy adott cselekedetnek, az jó cselekedet lesz.

S innen következik a probléma megoldása: a jó erkölcs, az erény nyilvánvalóan helyes vélemény. Fentről jön az emberre, mint minden más helyes vélemény, egyfajta isteni sors, melyben az értelem nem játszik szerepet.

Nagyon érdekes, hogy abban a vitában, hogy a világ megismerhető-e Platón nemcsak a megismerhetőség mellett érvel, hanem egyenes azt mondja, a lélek már eleve ismer mindent.

Én nem értek egyet azzal a tézissel, hogy a jó nem meglévő tudás. Szerintem mindenki tudja mi a jó, de egyesek direkt, makacs módon úgy tesznek, mintha nem tudnák. Ennek oka lehet tévképzet, de külső hatás is. A rossz külső hatástól a legtöbb ember képtelen megszabadulni, mert ösztönös emberi magatartás alkalmazkodni ahhoz, amit a közösség valamiről gondol.

A napokban hír lett, hogy a Google elbocsátotta egyik alkalmazottát, mert az mást mondott valamiről, mint ami a liberális lobbi szerint a helyes vélemény.

Abszolút nem egyedi eset ez.

A korai liberalizmus addig harcolt a véleményszabadságért, míg ez érdekében állt, míg nem ők diktáltak. Amint a liberalizmus lett a domináns irányzat,  a kocka fordult: immár győzött az "igazság", s a véleményszabadság csak a téves vélemények szabadságát jelentené, azaz értelmetlen.

Ugyanez  a logika látható ma a liberálisok harcában az internet szabadsága ellenében: ami mást mond, mint ők, az "hamis hír" és fel kell lépni ellene, mert ez állítólag a közösség érdeke, hiszen a közösség joga van az igazi hírekre.

Mi a helyzet általánosságban egy munkaadó és egy munkavállaló viszonylatában a véleményszabadságot illetően? Egyetlen munkavállaló se tagadhatja meg munkaadója munkára vonatkozó utasításait: hiába gondolja, hogy hülyeség egy adott szabályt, azt köteles betartani, mert nem az ő feladata a szabályok meghatározása. Ha egy szabályt a dolgozó erkölcstelennek tart, felmond, s kész, de nem szabotálhatja a szabályt.

Pár éve munkát ajánlottak tolmácsként egy fizetős szexet szolgáltató vállalkozásnál. Nemet mondtam, mert a cég tevékenységét nem tartom elfogadhatónak.

Úgyszintén, a dolgozó nem dolgozhat munkaadója érdekei ellen, pl. nem lehetek a Coca-Cola alkalmazottja, közben azt hangoztatva, hogy a cég termékei szarok. Ilyenkor kötelező a hallgatás, ha a cég termékeit az alkalmazott rossznak tartja. Én magam a Coca-Cola alkalmazottja volt 2 évig, s ez idő alatt nem hangoztattam azt a nézetemet, hogy a cég mesterséges édesítővel készített termékei szerintem egészségtelenek. Ma már elmondom: csak a cukros termékeket fogyasszuk, ill. a szteviával édesítetteket (de ilyenek még nincsenek a magyar piacon).

Ugyanez az állami munkakörökben: nem lehetek egy minisztérium alkalmazottja, miközben mindenhol elmondom: a kormány politikája hülyeség. Nyilván ez csak politikai jellegű állami munkakörökre igaz, egy politikamentes állami alkalmazott lehet akár radikálisan ellenzéki is, hiszen ő nem a kormány, hanem az állam alkalmazottja, azaz lojálisnak az állammal, s nem a kormánnyal szemben kell lennie.

Azaz nyilván szükséges valamilyen szintű lojalitás a munkaadó iránt, ez nem kétséges.

De egy magánvélemény, mely nincs közvetlen kapcsolatban a céggel egyszerűen nem lehet része ennek a lojalitásnak. Nyilván egy keresztény szellemiségű cég, mondjuk egy egyházi iskola alkalmazottja nem lehet büszke homoszexuális, ahogy a homokbár alkalmazottja se lehet homofób, ez nyilvánvaló és ésszerű, de pl. az, hogy valaki melyik párt híve, mit szeret enni, mi a hobbija, mi a véleménye közéleti és nem-közéleti kérdésekről nem lehet követelmény.

Tudom persze, a cégek arra hivatkoznak, ha az az alkalmazottjuk olyan nézeteket hangoztat, melyek nem egyeznek a cégéivel, az hat a cégre, mert pl. bojkott indulhat a cég ellen az alkalmazott néztei miatt. Viszont ez abszurd érv, hiszen az gyakorlatilag azt jelentené: nincs vélemény- és szólásszabadság azok számára, aki bárhol alkalmazotti státuszban van, egyetlen szabadságuk vagy egyetérteni mindenben a cég politikájával vagy kussolni.

Na, ezért vagyok én alacsonyrangú proletár. Így le se szarja a munkaadóm, hogy miről mit mondok..

A Jobbik javasolta a választási jog korlátozását, a műveltségi cenzus ismételt bevezetésével.

A népképviseleti rendszer bevezetése - 1848 - óta egyébként mindig volt Magyarországon választási cenzus. Az 1848-as szabályok 4-féle cenzust írtak elő:

• nemi alapon: csak férfiak szavazhattak,
• életkori alapon: a 20 betöltött év feltétel volt a szavazati joghoz,
• vallási alapon: csak a bevett keresztény felekezetek tagjai szavazhattak,
• vagyoni alapon: legalább évi 100 Ft jövedelem kellett (ez kb. az akkori átlagkereset 2,5-szerese volt, azaz mintha ma csak az szavazhatna, akinek a havi bére legalább bruttó félmillió Ft)

1874-ben bejött a foglalkozás alapú cenzus is: elvesztették szavazati jogukat a fegyveres erők és az adóhivatalok alkalmazottaitól! Azon logika alapján, hogy ezeknek az embereknek teljesen semlegeseknek kell lenniük, független kell legyenek a politikától, így még szavazóként sem lehetnek érintettek a politikai életben.

A vallási cenzust megszűnt 1874-ben.

A nemi alapú és a vagyoni cenzus azonban csak 1918-ban szűnt meg. Az első választást, melyen nők is szavazhattak már Horthy rendezte meg.

Viszont 1918-ban meg lett emelve a korhatár: 24 éves korra. Továbbá: be lett vezetve a műveltségi cenzus, de csak a nők számára: míg az írástudatlan férfiak szavazhattak, az írástudatlan nők nem.

Továbbá bevezetésre került 2 új cenzus:

• az állampolgársági: csak az szavazhatott, aki legalább 6 éve már magyar állampolgár,
• lakóhelyi: csak az szavazhatott, aki magyarországi lakos, s aktuális lakóhelyén legalább fél éve lakik.

Az összes cenzus megszűnt 1945-ben, kivéve:

• az életkorit: 20 éves kor lett a határ,
• a lakóhelyit: csak az szavazhatott, aki magyarországi lakos.

Viszont 1945-1949 között létezett nemzetiségi és politikai cenzus: a német kisebbség tagjai, valami a volt Horthy- és Szálasi-rendszer bizonyos tisztviselői, továbbá egy sor betiltott szervezet tagjai nem szavazhattak, akkor se, ha egyébként nem volt ellenük hatósági eljárás.

Látható: a műveltségi cenzus kiegészítésként volt jelent a magyar választói jogban.

A jelenlegi egyetlen cenzus az életkori: 18 éves kor alatt nem lehet szavazni. 2010 előtt a szavazás feltétele volt még a magyarországi lakcím is.

Mire lenne jó egy műveltségi cenzus? Röviden: semmire.

A vicces: eddig leginkább ballib hívektől volt hallható ez az ötlet, hiszen szerintük a „bunkók” között kevés a liberális, így egy ilyen cenzus őket segítené. Egyébként pontosan ez volt a XIX. század végi liberalizmus elmélete is: rossz az általános választójog, mert a könnyen megvehető szegény, buta és tájékozatlan rétegek tömeges szavazása elrontaná a demokráciát.

Most azonban, hogy a Jobbik jött elő ezzel, a ballibek hirtelen kénytelenek visszaszívni az egészet. Pedig örülniük kellene, hogy a Jobbik tovább liberalizálódik...

Egyébként mag a liberális érv az általános választási jog ellen abszurd: a demokratikus szavazás lényege, hogy a közösség minden tagja dönthessen, akkor is ha milliárdos és akkor is ha koldus, akkor is ha professzor és akkor is ha analfabéta. A szavazás lényege a döntés és nem a „felelős” döntés, utóbbinak nincs ugyanis semmilyen objektív meghatározása. Ami valakinek felelős, az másnak esetleg felelőtlen, s fordítva.

Akkor kezdődött, amikor annak idején először jártam egyetemre, ez Havannában volt, 1985 szeptemberétől.

Annak idején az utolsó pillanatban változtattam szakot. Egy nekem nagyon tetsző szakról mentem egy másikra át. Ennek semmi értelme nem volt, ez a sors kezének bevatkozása lehetett (biztosan Platón démonja súgott, hogy a témába bele is kezdjünk), s ennek a lépésnek az értelmét csak másfél évvel később értettem meg. De ez személyes ügy, nem részletezem. Mindegy, nem ez a lényeg.

Az egyik kötelező tárgyunk a marxista-leninista filozófia nevű izé, tárgy volt. Ezt ideológiai tárgynak szánták, de Kubában az a sajátos helyzet volt, hogy a kőkemény diktatúra ellenére olyan lazaság volt pár dologban, ami a lanyha kádári diktatúrában is elképzelhetetlen lett volna.

Ez a tárgy is példa volt erre. Hivatalosan úgy volt, hogy az első félév filozófiatörténet marxista szempontból, míg a második félév a marxizmus maga. A valóságban marxizmusról egy szó nem hangzott el az első félév során, s mindez egy egyáltalán nem átideológizált filozófiatörténet volt. Furcsa ez annak, aki tudja milyen a kubai rendszer, de annak nem furcsa, aki jobban ismeri Kubát.

Kubában ugyanis az van - legalábbis akkor az volt -, hogy aki "forradalmárnak" vallja magát (magyarul: azt mondja, támogatja Castróék rendszerét) és nem tesz "ellenforradalmi" nyilatkozatokat - értsd: nem kritizálja  a rendszert -, annak el van nézve, hogy esetleg nem kommunista, nem marxista. Ha valaki azt mondja "kommunista vagyok", majd kritizálni kezdi mondjuk azt, hogy a kubai kormányzat nem fordít elég figyelmet  a lakáskérdésre, hogy sok ember tizedmagával él egy lakásban, vagy azt mondja, hogy hiba volt Kubának beavatkoznia az angolai polgárháborúba, az számíthat rá, hogy 24 órán belül nagy baj fogja őt érni, s szinte biztosan a börtönben végzi. De aki viszont nem beszél a kubai vezetés semmilyen lépéséről negatív hangnemben, annak simán meg van engedve, hogy kritizálja a Szovjetúniót, Lenint, Marxot, bármi mást a hivatalos eszmékből - s ezt akár egyetemi oktatóként is megteheti.

Ez annak a sajátos helyzetnek az eredménye, hogy Castróék mozgalma az amerikai báb Batista ellen (bár a végén már az USA is lemondott Batistáról) nem volt egyértelműen kommunista mozgalom, a mozgalom Kubában rendkívül népszerű volt pl. a katolikus értelmiség körében is, akik zöme antikommunista volt. (Az még az 50-es évek vége volt, amikor a latin-amerikai politikai katolicizmus még nem volt erősen baloldali.) Ma is az USA-i kubai emigrációban sok olyan idős kubai van, aki harcolt Batista ellen, s csak akkor fordult Castróék ellen, amikor azok kommunista irányba fordultak. Szóval ennek maradványa, hogy a rendszerhű, de antikommunista embereket a kubai kommunista rendszer békésen eltűri akár fontos pozíciókban is, természetesen  a kormányzati pozíciókat leszámítva.

Mégis, amikor az előadó professzor a marxista-leninista filozófia nevű tárgy keretében arról értekezik, miért pontatlan Marx dialektikus materializmusa, az ember kicsit meglepődik... Meg amikor arról olvashat az ember egy kubai teljesen legálisan kiadott műben, hogy Marx ugyan nagy ember volt, sok mindenben iránymutató, de szűk európai korlátokban élt, melyek nem engedték, hogy felismerje, hogy Latin-Amerikát illetően tévedett. Nevezetes ugyanis Marx álláspontja, mely szerint a latin-amerikai spanyolellenes felszabító mozgalom téves volt, Marx kifejezetten kritizálta pl. Simon Bolívar tevékenységét.

A második félév komolytalan volt tehát. Nem azt akarom mondani, hogy a marxizmus komolytalan lenne. Hiszen végülis messze a legnagyobb hatású XIX. századi eszme, de Marx elsősorban politikus és közgazdász volt, nem pedig filozófus, így erősen röhejes egy olyan filozófiatörténet, melynek fele Marx és másik fele meg mindenki más. Ha mondjuk a XIX. századi filozófiánál lenne az anyag fele Marx, az is túlzó lenne, de benne lenne az elfogadhatóban, de az, hogy az egész filozófiát illetőn, hát az tényleg abszurdum.

Rájöttem, nem lehet igazából megérteni az anyagot, ha csak a tankönyvet olvasom. Én pedig mindig rossz tanuló voltam: sose tanultam meg, ami nem tetszett, s mindig olyanokat tanultam helyette, ami nem is volt követelmény. Így lett sok rossz jegyem, kivéve amikor szerencsém volt és éppen abban mélyedtem el, ami követelmény volt.

Máig él bennem ez a kettőség: egyrészt vonz az intézményesség, másrészt képtelen vagyok betartani a szabályait. Sokat gondolkodom, nem kellett-e volna annak idején valamiféle egyetemi karrierra törekednem, néha sajnálom is ezt, de másrészt most egyszerű proletárként sokkal szabadabb ember vagyok, a munkám hülyeség, de nem akar tőlem érzelmi kötődést, így szellemi autonómiám nagyobb, mint ami van egy átlag egyetemi oktatónak. A rossz oldala persze az, hogy napi 8 órát kell töltenem hülyeségekkel (valójában kevesebbet, a 8 óra munkaidőmből az aktív munka 2-3 óra), dehát valamit valamiért.

De visszatérve, akkor ott Kubában pedig meg akartam érteni mindent, mert érdekelt a téma.

Ez volt a bevezető. Ezek után közzé fogom tenni egymás után saját jegyzeteimet, melyekre nemrég leltem rá. (Remélem lesz türelmem az összesre.) Talán hasznosak lesznek még valakinek. Nekem hasznos mindenképpen, mert újra belementem egy kedves témába. Hozzáteszem: kicsit átdolgoztam a jegyzeteket, azaz ezek nem a 30 évvel ezelőtti eredeti gondolataim, bár az alapjuk mégis az. Minden művet újraolvastam 2017 során, ezt szeretném aláhúzni, ennek alapján korrigáltam a jegyzeteimet. Ez az újraolvasás egy nagyobb terv része egyébként, de erről nem szeretnék elárulni semmit.

Először kizárólag Platónt illetően, akinek mindegyik művét elolvastam. Egyetértek azokkal, akik szerint Platón alaposan ismerete nélkül beszélni filozófiáról olyan, mint vakon beiratkozni a repülőpilótai tanfolyamra. Ahogy ezt Alfred Whitehead angol filozófus mondta: "az európai filozófia története nem más, mint lábjegyzetek Platón műveihez". Ez most szégyelltem kicsit leírni, mert közhellyé vált, kb. a Platónt említő művek 90 %-ában szerepel ez a mondat, s én utálom a közhelyeket, de mivel ez történetesen igaz, ezért mégis leírtam.

Aláhúzom: mindig az eredeti művet olvastam, értelmeztem, s nem helyette arról szóló értelmezést (egyetlen kivétel van, az egyik művet képtelen voltam teljesen megérteni segítség nélkül). Az értelmezéseket vagy rövid kivonatos változatokat direkt nem olvastam a művek előtt, hogy ne befolyásoljanak. Persze ez nyilván nem teljesen igaz, hiszen filozófiatörténetet olvastam előtte is, azaz tudomásom volt sok mindenről, de mégis: konkrét műelemzéseket direkt nem olvastam. Erre Marxnál is vigyáztam: előbb olvastam el pár művét, mint azok kritikáját. Hozzáteszem: Marx sosem érdekelt különösebben, éppen azért nem, mert ő nem filozófus, hanem közgazdász, így csak 3 vagy 4 művét olvastam el, minden másról vagy fogalmam sincs vagy csak róluk szóló kritikát olvastam. Azaz Marx számomra egyértelműen politikai kérdés volt, csak így álltam hozzá. S mivel fiatalon meggyőződéses liberális voltam (gyerekkoromtól egészen a 90-es évek közepéig, egy kb. kétéves időszakot leszámítva 1984-1985 között), alapból antimarxista voltam.

Visszatérve Platónra: amikor idézek, jellemzően nem valamelyik a magyar fordítást fogom idézni, mivel a legtöbb művet nem magyarul olvastam.

Mielőtt valaki megkérdezné, hogy milyen koncepción alapszik a művek sorrendisége nálam, aláhúzom: semmilyenen, úgy teszem közzé a cikkeket, amilyen véletlenszerű sorrendben annak idején elolvastam őket, s ezt a sorrendiséget ma is szigorúan követtem. S igen, tudom, hogy szokás sorrendet tartani, de ez is mindig valamilyen koncepció része, én pedig saját koncepciót akarok, nem másét követni.

Elsőnek a Lakoma jön. Csak azért az első, mert valaki annak idején azt mondta, ha valaki csak egy művet akarna elolvasni Platóntól, mindenképpen ez legyen az. Miért mondta, nem tudom, de gondolom azért, mert ez tetszett neki a legjobban.

*

A Lakoma (eredetileg: Συμπόσιον, azaz kb. Ivászat) című művét Platón az i. e. IV. sz. elején írta, idősebb korában, 50-60 évesen, a pontos dátum nem maradt fent.

Egy vacsorán a meghívott vendégeket felszólítja az egyik vendég, az orvos Erüxímakhusz, mondjanak beszédet Erósz istenről.

Fontos tudni, Platón főhőse, de legalábbis meghatározó szereplője mindig Szókrátész, Platón tanítómestere. Amikor Platón el akar mondani valamit saját véleményként, azt mindig a műbeli Szókratész teszi. Ezért is gond a filozófiatörténet számára Szókratész eszméinek elemzése, mert mivel Szókratész soha egy egy szót nem írt le, szinte képtelenség eldönteni, hogy a Szókratészt idéző források mennyiben Szókratész gondolatai és mennyiben az őt idéző - a konkrét esetben Platón - gondolatai.

A mű alakja, mint az összes Platón-mű esetén, a párbeszéd. Platón jellemzően a valóságban is létezett szereplőket sorol fel. Ez itt is így van.

Íme a beszédek az "ivászaton".

Az arisztokrata Phaidrosz beszéde:

• Erósz a legidősebb isten,
• a szerelem a legerősebb visszatartó erő, hogy az ember ne cselekedjen olyat, amit szégyellnie kellene,
• a szerelem képes arra, hogy a leggyávább és legaljasabb embert is hőstettre sarkalja,
• erősebb az az érzelem, amit a szeretett ember érez szerelme iránt, mint a fordítottja,
• mindezért Erósz a legfontosabb, mert ő készteti leginkább az embereket  a jótettekre.

Pauszaniasz beszéde:

• Erósz valójában két isten, egy égi és egy földi,
• a földi elsősorban a testet szereti, míg az égi a lelket, a földi szerelem ideiglenes és múlandó, mert a testet megunja a szerető, míg az égi tartós, sőt örökké való, mert benne a szerető lelke egyesül a szeretett lelkével,
• minden cselekedet nem önmagában szép, hanem aszerint, hogy mi célból történik: ha a jó érdekében történik, azaz annak érdekében, hogy az ember magát jobbá tegye, akkor az szép, ellenkező esetben szégyenletes,
• a szerelem megítélése nem azonos mindenhol: Spártában pl. a szerető felé való jó viszony szépnek számít, a barbár hatás alatt álló görög államokban viszont csúnyának, ott minden erős érzelmet az elnyomó állam veszélyesnek tart, nálunk (Athénben) a szerelem mindenre bocsánatot adó erő - ha valaki a szerelmi vágya miatt elkövet valamit, dicséretet kap, míg ha ugyazokat a cselekedeteket más vágy miatt tenné, megróvásban részesül, a szerelem akár az eskü megszegése alól is mentesít.

Az orvos Erüxímakhusz beszéde:

• mindkét Erószt tiszteljük, azonban vigyáznunk kell, hogy a földi Erósz által keltett szerelem ne legyen kárunkra, az általa hozott élvezet ne befolyásoljon minket károsan,
• tehát az az Erósz a fontosabb, mely a jó dolgokat igazsággal és józansággal hozza el.

A drámaíró Arisztophanész beszéde:

• eredetileg az emberek egyszerre több nemet tartalmaztak, Zeusz aztán felvágta őket, így lettek a mai emberek, akik 4-félék: heteroszexuális férfiak, homoszexuális férfiak, heteroszexuális nők, homoszexuális nők, a szerelem oka, hogy a felvágott emberek keresik egykori felüket.

A költő Agathón beszéde:

• Erósz nem tesz igazságtalanságot, s az ilyesmit nem is tűri el.
• Erósz értelmes, az értelem lényege pedig az, hogy ura az érzelmeknek és a vágyaknak.

A filozófus Szókratész beszéde:

• a szerelem a szépség és a jó iránti vágy, a kettő tulajdonképpen ugyanaz,
• vajon a szerelem valami vagy semmi felé irányul, s mivel nyilvánvalóan valami felé, a szeretőnek vajon birtokában van-e az, amit szeret - hiszen senki se vágyik arra, ami már megvan neki, azaz Erósz is hiányában kell, hogy legyen a szerelemnek, ha egyszer arra vágyik, azaz Erósz nem szép,
• azonban abból, hogy Erósz nem szép nem következik, hogy csúnya lenne, hiszen a tudás és a nemtudás között is van köztes állapot, Erósz is köztes állapotban van az istenek és az emberek között,
• e köztes állapot oka Erósz származása, ő ugyanis Pórosz (= út, átvitt értekemben jövedelem) és Penia (= szükséglet, átvitt értelemben szegénység) gyermeke,
• senki se vágyakozik az iránt, amiről azt hiszi, hogy megvan neki, a legszörnyűbb dolog pedig az a tudatlanság, amikor valakinek nincs se szépsége, se tudása, se jósága, de azt hiszi magáról, hogy mégis mindene megvan,
• a boldogság oka az, hogy az ember birtokolja a jót, s ennek a jónak az örökös birtoklása az emberek legfőbb célja, így ez a szerelem lényege,
• ebből következően a halhatatlanság az emberek célja, ennek két útja van: az alkotás és a gyereknemzés, mindkettővel arra számítunk, nevünk örökre fent marad,
• a szépséget keresve először a szép testet nézzük, aztán a szép lelket, majd a tudás szépségét, végül eljutunk magának a szépnek a fogalmához (ideájához), minden ami szép azért szép, mert részese ennek a szépség fogalomnak.

Végül a politikus Alkibiadész beszél, de nem Erószról, hanem Szókratészt dicsőíti.

Nemigen lehet mindehhez hozzátenni bármit is: világosan kifejtett minden.

A szerelem itt mindenhol egyben szeretet is, nincs ellentét köztük, a szerelem a szépség és a jóság akarása. Az igazi szerelem viszont nem szexet jelent, a testi szerelem alsóbbrendű, sőt az igazán fejlett léleknek nincs is rá szüksége. Magam is azt hiszem, az erős szexuális vágy fiatalkorban akadály a szellem előtt. Ezt én se értettem meg fiatalkoromban.

Arról itt nem esik szó, hogy mi pontosan a jó. Szerintem a jó objektív fogalom, szerintem a természet és az ember helyes működésének való megfelelést jelenti, s ez az ismeret mindenkinek a lelkében benne van, azaz ez egyfajta felülről jövő ismeret.

Mellékes elem: az ókori Görögországban mind a homoszexualizmus, mind a pedofília teljesen természetesnek számítottak, Érdekes azonban, hogy Platón itt felszólal a pedofília ellen, egyik hősének szájába adva elmondja, hogy törvényt kellene hozni azok ellen, akik szexuális viszonyt folytatnak olyan fiúkkal, "akiknek még nincs arcszőrzetük", azaz serdületlenek, Abszolút forradalmi gondolat ez a maga korában.

A 2016-os adatok. Ez az a statisztika, ami sokat mond, ezért sehol sem lehet megtalálni ebben az alakban,

A havi súlyozott nettó bérek Európában. Havi alatt azt értem: az éves bér 12 részre osztva, ez azért szükséges, mert egyes országokban van 13., 14., stb. fizetés is.

Kizárólag a bérek lettek figyelembe véve, azaz nem munkából származó jövedelmek nem, azaz se a tőkejövedelmek, se a segélyek nem számítanak bele.

Nettó alatt az értendő: amit a dolgozó kézhez kap minden kötelező levonás után.

Mivel az árszint nem azonos az egyes országokban, súlyozni kell az adatokat, azaz a nettó bérek vásárlóértéke szerepel a térképen.

Az egyszerűbb összehasonlítás céljából nem magukat az adatokat adom meg, hanem az EU-átlaghoz viszonyított százalékot.

Mivel a cél elsősorban nem a gazdagok, hanem a szegények bemutatása, a szegényeket bontottam fel több csoportra.

Egyes adatokon meglepődtem, pl. azon, hogy Szlovákia Magyarország mögött végzett. Az eltérés valójában minimális, Mo. szintje 70 %. míg Szlovákiáé 69 %, de éppen itt volt egy csoporthatár.

Érdekesség: 2 nyugati EU-tagállam van, mely az EU-átlag alatt van: Görögország és Portugália, s egyetlen keleti EU-tagállam sincs az átlag felett, ezt egyébként legjobban Szlovénia közelíti meg 89 %-os eredményével.

Az EU két szélsősége egyébként: Luxemburg (159 %) és Bulgária (57 %).

Magyarország a 28 EU-tagállam között a 21. helyen van, a 11 keleti EU-tagállam között pedig a 6. helyen.

EU-átlag feletti szint: sárga - 90-99 % közti szint: nincs - 80-89 % közti szint: középkék - 70-79 % közti szint: világoszöld (Magyarország e szint legalján van) - 60-69 % közti szint: rózsaszínű - 50-59 % közti szint: sötétzöld - 30-49 % közti szint: sötétkék - 30 % alatti szint: piros - fehér szín: nem európai ország vagy nincs adat

Érdekes adatok.

Magyarország életszínvonala 1867-ben a nyugat-európai átlag 60 %-a volt.

A hatalmas fejlődés ellenére ez a szám 55 %-ra csökkent 1913-ra, azaz az utolsó békeévre. Miért? Ausztria-Magyarország nem volt haszonelvezője a második gyarmatosítási hullámnak, melyben a nyugat-európai országok zöme részt vett. Azaz a fejlődés fő motorja nem az volt nyugaton, amit a liberálisok hangoztatnak, azaz nem a hatékonyság és a polgárosodás, hanem egyszerűen a nagyobb rablási lehetőség. A Monarchiának egyetlen gyarmatnak tekinthető területe volt, Bosznia-Hercegovina, mely inkább vitte a pénzt, mint hozta.

Az utolsó II. vh. előtti békeévben, 1938-ban Magyarország szintje a nyugathoz képest ismét 55 %. Azaz mítosz az a magyar "jobboldali" körökben terjedő hit, hogy Horthy csodát tett. Nem, nem tett csodát: csak az I. vh. utáni katasztrófát valamelyest orvosolta, s sikeresen elérte 25 év alatt az I. vh. előtti szintet.

A II. vh. után ismét visszaesés kezdődött, 1960-ra sikerült elérni ismét az 55 %-ot. Majd jött a Kádár-diktatúra felívelő szakasza, a 70-es évek közepére Magyarország szintje a nyugati 65 %-a lett. Valójában ekkor volt az ország a legközelebb a nyugati szinthez az előző fél évezredhez képest! S aki most közbeszól, hogy mindez mesterséges volt, mert eladósodás, stb., annak azt mondod: a nyugati államok nagyobb mértékben voltak és vannak ma is eladósodva, mint Magyarország.

1975 és 1995 között az esés folyamatos, természetes a legnagyobb esés ebből 1991. 1995-re sikerült visszamenni az 1960-as szinthez. Az 1995-ben indulú lassú növekedés - az 1975-ös szintet az ország csak 2003-ban érte el - 2006-ban állt meg, majd zuhanásba ment át, a második legnagyobb zuhanásba 1991 óta. 2012-ben a magyar szint már a nyugati 60 %-a csak.

2012 óta lassú emelkedés van. A jelenlegi szint: 65 %. Azaz 2017-re ismét meglett az 1975-ös szint.

Látható jól, hogy a folyamat kormányfüggetlen, azaz minden típusú kormányzás alatt volt emelkedés és esés is. A következtetés: a kulcs az országon kívül van, azaz ne higgyük el egyik pártnak se, hogy a másik párt a hibás.

A modern liberalizmus mára vallásá vált.

A vallások jellemzője, hogy tévedhetetlenek, totálisak, s az igazság örök és egyetlen forrásai. Erre az érvük a szakralitás és a transzrealitás, azaz Isten a forrás.

Politikai eszmék esetében viszont furcsa a totalitásra törekvés, hiszen egy eszme se hiszi magát isteninek, márpedig egy emberi eszme hogyan lehetne tévedhetetlen?

Amíg eszmék harcolnak egymással nincs gond, még akkor se, ha egy eszme korlátozza a harcot a hatalom eszközével. A hatalmi pozícióban volt marxizmus, bár magát tudományosnak hirdette erősen korlátozta a vitát, de még a marxista hatalomnak se jutott eszébe saját tévedhetetlensége.

A modern liberalizmus viszont eljutott oda, hogy megtagadta saját maga ideológia mivoltát, ehelyett magát valamiféle parttalan semlegességként, egyfajta tiszta racionalitásként éli meg. Azaz a liberalizmus nem eszme, a eszme csak minden más eszme, melyek harca egyfajta cirkuszi mutatvány, míg felül bölcsen mosolyog a "semleges értelem". Ebből következően az antiliberalizmus, azaz a liberalizmussal való szembenállás immár nem egy eszme harca egy másik ellen, hanem a butaság, a műveletlenség, a tudatlanság, a mucsaiság harca a nyilvánvaló tények ellen.

Furcsának tűnik mindez, hiszen a liberalizmus egyik kezdeti elve a szabad eszmeáramlás volt. Ezzel harcoltak a premodern, erősen átideologizált államberendezkedés ellen. Mára kiderült: a szabad eszmeáramlás csak addig van, míg nem lesz domináns a liberalizmus, onnantól az új, posztmodern állam kötelezően "semleges", azaz liberális.

Magyarországon sok párt van, cél kevés.

Mi is a jövő évi választás fő kérdése? Egyetlen egy: követni kell-e a nyugati, liberális modellt vagy sem. Minden más mellékes kérdés.

Gyakorlatilag 2 fő tábor van e tekintetben, s mindkettő 2 részre oszlik.

1. csoport: nem kell követni a nyugati, liberális modellt, helyes a 2010-es óvatos irányváltás, folytatni kell azt.

2. csoport: nem kell követni a nyugati, liberális modellt, helyes a 2010-es óvatos irányváltás, de Orbánék rosszul csinálják és alkalmatlanok, így őket leváltva kell ezt folytatni.

3. csoport: követni kell-e a nyugati, liberális modellt, ahogy ezt tette az ország 1990-2010 között.

4. csoport: követni kell-e a nyugati, liberális modellt, de másképp, mint 1990-2010 között.

Az 1. csoport természetesen a Fidesz.

A 2. csoport gyakorlatilag a Jobbik, korábban ide tartozott az LMP is, mielőtt ballibá kezdett zülleni Schiffer távozásával. Ide sorolhatók még egyes törpepártok (pl. a Munkáspárt), de felesleges őket számon tartani, hiszen nincs valós jelentőségük.

A 3. csoport az összes hagyományos ballib, lásd MSZP, DK, Együtt, PM, stb. Az MSZP valóban elkezdett nyitni balra, de ez még nem olyan mértékű, hogy ki lehessen őket zárni a hagyományos ballib táborból.

A 4. csoport pedig manapság a Momentum, egyre inkább az LMP, s még számtalan jelentéktelen liberális kispárt (pl. a PKP, melynek egyetlen tevékenysége a blogírás, bár jó cikkeket írnak, ez tény). Az új, magukat civileknek nevező liberális törpemozgalmak is ide sorolhatóak, bár ezek egyes része hajlandó lenne átsorolni a 3. csoportba, ha az ottaniak befogadnák őket.

Szóval amikor jövőre elmegyünk szavazni, tegyük fel magunknak a kérdést: akarjuk-e a nyugati, liberális utat vagy sem. Ha akarjuk, válasszunk a 3. és 4. csoportból, ha meg nem, az első kettőből.

Minden más csak szimpátia és taktika kérdése.

Számomra a kérdés lezárt: nem akarom a nyugati, liberális utat. Kétszer voltam életemben liberális, másodszor 1999-től nagyjából 2008-ig, bár sem az előbbi, sem az utóbbi nem élés határ, hiszen mindkét esetben folyamat volt ez, még sose volt Saúl-Pál típusú eszmeváltásomban életemben, se politikai, se vallási értelemben, pl. keresztény is lassan lettem, nem hirtelen megvilágosodással. 2008 körül kezdtem rádöbbeni a liberalizmus tarthatatlanságára. Most pedig már kiforrott antiliberális vagyok.

Vannak jobbikos olvasóim, akik sokszor nem értik miért zárom ki alapból a Jobbikot. Nos, erre 2 okom van. Az egyik: szinte biztos vagyok benne, hogy egy győztes jobbik átigazolna a fenti 4. csoportba, s erre ma egyre több a jel. Gyakorlatilag ma már a Jobbik a háttérhatalom titkos favoritja. Láttunk már ilyet máshol is. A hatalmasok nem finnyásak: nekik az is megfelel, ha a liberális rend a Szent Turul és Korona, valamint társai jelképe alatt épül. Semmi gond, ha megy továbbra is az ország kifosztása és a pénzek jól bejáratott menetelése a nyugati zsebekbe.

A másik ok: nem látok értékelhető szellemi hátteret a Jobbik mögött, az egész csak egy hatalmas gagyiság. S nem arról van szó, hogy nekem tetsző szellemi hátteret keresek. A ballibek mögött VAN szellemi háttér, nem is komolytalan, nem értek egyet ugyan vele, de van. A Jobbiknál nullát látok.

Kedvenc pártom nincs 1999 óta. Egyik se tetszik, mert mindegyik tömve van ostoba és korrupt majmokkal, valamint bérlihegőkkel és seggnyalókkal, csak nem ugyanazt a segget nyalják. Azaz mindig a kisebbik rosszra szavazok azóta.

Röhejes volt a napokban Magyarországon, ahogy a ballib keménymag igyekezett mindenáron megvédeni legkedvesebb fegyverét, a zsidókártyát.

A zsidókártya kezdete 1990, amikor az SZDSZ mindent ami mozgott, de nem hallgatott az SZDSZ szavára antiszemitának nevezett. Ekkor született a "kódolt antiszemita" kjifejezés is, mely azt jelezte: valamire nem lehet sehogy se ráhúzni a zsidókártyát, de valahogy mégis becsmérelni kell. Ennek az elméletnek utolsó bozótharcosa TGM, aki szerint Izrael is antiszemita állam, mert valamiféle univerzalizmus nevű kamuizé ellen lép fel

A 90-es évek elején magam is lelkes SZDSZ-es voltam (sőt 1988-1993 között tagja is voltam a pártnak, bár mindig mezei párttag voltam, sose csináltam semmit). Alapvetően hittem a liberalizmusban, ráadásul akkor - ellentétben második liberális szakaszommal - éppen az SZDSZ és az akkori Fidesz által képviselt progresszista típusú liberalizmusban. Bár lassú folyamat volt, kiábrándultam 1994-1995 környékére a liberalizmusból, s ennek a folyamatnak a legfontosabb 3 sarokpontja közül az egyik éppen a zsidókártya volt: borzasztóan gusztustalannak találtam, hogy mindenre, ami nem liberális rá lett mondva, hogy antiszemita. S ezt veszélyesnek is találtam, ami be is igazolódott: az antiszemitizmus jelentősen megnőtt ellenreakcióként.

Lássuk azonban most mi történt!

Az első szakasz: igyekezzünk Orbánt antiszemitának beállítani! Pedig Orbán véleménye aktív politikusi karrierje során sok mindenben drasztikusan változott, viszont pont ebben nem: ultraliberálisként ugyanúgy ellenezte az antiszemitizmust, ahogy most középjobb populistaként. Miután sikerült Orbánt antiszemitának beállítani, indítsuk be a gépezetet ellene.

Azonban nem ment ez. Csak a Soros-féle médiák és pár egyéb elszigetelt média volt vevő erre, de még egyes elkötelezett ballib médiák is óvatosan nyúltak a kérdéshez, engedték megszólalni az ellenvéleményeket is.

A második szakasz: jött Izrael segítsége Orbánnak, ami gyakorlatilag kiütés volt a ballib megmondóemberek számára. Jöttek az Izrael-ellenes támadások ballib oldalról, melyek egy része olyan nyílt zsidózásba torkollott, hogy ha ezt nem ballibek csinálnák, már országos botránnyá lett volna felfújva.

Egy utolsó kétségbeesett próbálkozás is volt. Pár zsidó származású magyar ballib dzsungelharcos, élükön Vágó István gyurcsányista főguruval elzarándokolt az izraeli nagykövethez, könyörögni, tegyen már valamit!

S a harmadik szakasz: ha már minden összeomlott, próbáljuk legalább azt bizonyítani, hogy Orbán kénytelen volt felülvizsgálni "antiszemita nézeteit" izraeli követelésre, ill. mégis titokban antiszemita.

Ennek legdurvább verziója: állítsuk be Orbánt zsidóbérencnek, hátha akkor legalább elveszti szavazói egy részét, akik eddig biztos antiszemitizmusa miatt szavaztak rá.

Hát pl. erre a címlapra a KurucInfó is elégedetten csettintene:

Ritka egy gusztustalan társaság ez, Soros gazdájuk meg egy bűnöző tolvaj, aki bármely eszközt képes használni hatalma érdekében.

A jobbikos Index halkabb:

Idén ismét erősen aktivizálta magát a homoklobbi a magyar médiákban. Az újdonság, hogy ma már a liberális médiák taktikát váltottak, áttértek a "fújj, homofób keresztények" szövegről a "az igazi keresztény elfogadó ember" szövegre. A külső támadás mindig megerősíti az ellenséget, sokszor hatásosabb a belülről rombolás, erre rádöbbent a homoklobbi is.

Taktikai érzékből le a kalappal a homoklobbi előtt, kár tagadni, hogy ez sokkal hatásosabb módszer, sok naív embert sikeresen zavar meg.

Szóval megteltek mára a liberális médiák szenvedő homokosokkal, akik teljes szívvel elfogadják Istent, csak az az átkozott homofóbia miatt képtelenek nyugodtan élni, továbbá vannak teológusok, akik szerint Isten pont az ellenkezőjét akarta mondani mindentől, csak megbotlott a nyelve. Hamarosan lesznek díszpapok is, akik úgynevezett toleranciát fognak szónokolni, csak tessék kivárni.

A bűntől bűzlő Vatikánban székelő eretnek celebfőpap a legnagyobb szövetségese ezeknek az alattomos, krisztustagadó erőknek. Én is kihasználnám ezt, ha a homoklobbista PR-szakembere lennék. Különösen nagy gond, hogy az argentín celeb sokszor politikailag pozitív üzeneteket mond: pl. ostorozza a liberalizmus rendjét. Így aztán sokakat képes megzavarni.

A legnagyobb veszélyben a katolikus hívők vannak ma. A protestantizmus már régóta elesett, míg az ortodoxia pedig bevehetetlen bástya, míg a katolicizmus a kettő között van: a katolicizmusban egyszerre van jelen a krisztusi hagyomány és a liberális modernitás szelleme, s a harc hatalmas. A sátánista vatikáni pápa éjjel-nappal igyekszik csatázni Krisztus és követői ellen.

Krisztus ellen csatázni persze értelmetlen, hiszen egy egész celebhadtest se tudna semmit se elérni ellene. Krisztus üzenete örök és abszolút igazság, mely nem szükségeltetik se "fejlődni", se "modernizálódni". A homokosságot illetően a tanítás tiszta: gyűlölet a homokosság ellen és tolerancia a homokos bűnösök felé.

Az isteni üzenet megogalmazható 5 szinten, az említett teológiai szint melletti további 4 szint:
- kocsmai szint: buzik, kuss!,
- hétköznapi szint: maradjanak a homokosok a 4 fal között,
- politikai szint: a hagyományos családmodellt tekintjük alapvetőnek,
- filozófiai szint: nem tartjuk indokoltnak a paradigmaváltást abban a tekintetben, hogy mi legyen az alap a család és a házasság meghatározása.

Harminc napi tiltásom volt a Facebooknál. Ez a harmadik alkalom 2015 óta. Ma járt le a tiltásom. Egyúttal elnézést annak a kb. 30 embernek, aki Facebookon írt nekem ez idő alatt és nem kapott választ!

Mint mindig, most a szólásszabadságom gyakorlása miatt lettem letiltva.

S ugyanezt megírta egy neves ballib megmondóember is 2 hete, akivel szinte semmiben se értek egyet, de most mégis. Jámbor András, a Kettős Mérce ultraliberális blog reklámarca szintén le lett tiltva ugyanis, szintén szólásszabadsága gyakorlása miatt. Íme véleménye:

Nincs mit hozzátenni. Legfeljebb annyit, hogy Jámbor benyal  a FB-nak azzal, hogy szerinte is helyes a cenzúrájuk olyan esetekben, amikor az Jámbor szerint is indokolt.

Mivel a FB monopólium lett, tiltásai kb. olyanok, mintha egy telefonszolgáltató lehallgatná az előfizetők beszélgetéseit, majd a neki nem tetsző módon beszélőknek felmondaná az előfizetését bizonyos időre. Íme itt a tökéletes liberális diktatúra.

Ha valamikor végleg eltűmök a FB-ról, az azt jelenti, le lettem tiltva életfogytiglan.

A sok alternatív valóság között a minap a 22033. számúból volt élményem, s különösen egy furcsa épület fogta meg képzelemet.

Ez a valóság a II. vh. idejéig azonos a valóságunkkal.

Az eltérés az, hogy Anglia és az USA kimaradt a II. vh-ból, azt csak Németország és a Szovjetúnió között zajlott le. S a szovjet csapatok győztek erőteljesen, nemcsak Berlint vették be, hanem egész Európát is, Anglia és pár semleges állam kivételével.

Ez a sokkal nagyobb szovjet tömb máshol is sikeresen szerzett magának szövetségeseket, az egyik Brazília volt, mely a kommunista rendszert választotta. Németország itt 1944. április 4-én kapitulált.

Sajnos a pontos részleteket nem tudom, nem kaptam elegendő információt ebből a valóságból. A lényeg az, hogy a brazil kormány a Baktérítő és a 44:04-04-es fok kereszteződésében felépítette a hatalmas Sztálin Dómot - Domo de Stalin -, mely egy 444 méter magas struktúra, hatalmas félgömb, melyből egy 1944 méter hosszú út halad a tengerbe, végén pedig egy 1944 méter magas Sztálin szobor van. S lifttel fel lehet menni a tetetjére, azaz egyfajta idegenforgalmi látványosság is.

Sajnos nem tudok rajzolni, de megmutatom, hogy ez a hely ma hol van, emlékeim alapján a következőre saccolok:

Volt egyszer egy haverom, akik agrármérnöknek végzett. Kérdeztem, mennyi műtrága kell arra a 3 bokorra, amit elültettem a ház előtt, elég rossz talajon, mert nem akartak nőni. Betartottam a tanácsot, a 3 bokor elpusztult. A szomszéd, aki egyszerű lakatos szakmunkás volt meg mondta, persze hogy elpusztultak, ha tízszeres adagot tettem rájuk. Szóvel ennyit a haver szakértelméről. A bokrokat meg máig sajnálom, bár az egyiket végül meg tudtam megmenteni, de ha nem csináltam volna semmit velük, megmaradtak volna mind. A megmentett bokor egyébként máig a helyén van, elköltöztem már onnan, de megnéztem a Google Stret View-n:

Ez jutott eszembe arról a katolikus teológusról, aki nem ismeri a katolikus tanítást.

Azt mondja, a Biblia nem ítéli el a homoszexuális életvitelt. Ezzel két gond is van.

Az egyik, hogy a katolikus tanítás szerint a Biblia nem tartalmaz minden tanítást, a tanítás másik forrása a Szent Hagyomány, s ez a két forrás egyenértékű. Azaz ha a Biblia nem is tartalmazná azt, hogy homoszexuális életvitel rossz, akkor se lenne feltétlenül igaz, hogy ez nem bűn.

A másik gond meg persze az, hogy a Biblia elítéli a homoszexuális életvitelt. S nem csak az Ószövetség, amit ki lehet esetleg magyarázni azzal, hogy azok már hatályukat vesztett zsidó szabályok (persze ez se lehetséges, az erkölcsi értelmű zsidó szabályok ma is hatályosak!), hanem az Újszövetség is, mégpedig feketén-fehéren:

"A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét." (A rómaiakhoz írt levél 1:27)

Komolyan nem tudná ezt egy katolikus teológus? Dehogy, ne viccelődjünk már. Tudja, ahogy gazdája, a vatikáni eretnek is jól tudja.

Nagyon rájár a rúd a ballib megmondóemberekre manapság.

A mindig kész zsidókártya bukott el éppen. Már évek óta nem működik az, hogy a magyarországi zsidóságot használják fel a zsidózásra, de eddig legalább a külföldi zsidó szervezetekben megbízhattak.

Erre beüt a csapás: maga Izrael köp be a ballibek levesébe.

Ezt most nehéz lesz kimagyarázni. Mi történt? A cigány Zorbán lefizette Izraelt? Az izraeli kormány antiszemita? Esetleg az emberevő Putyin mozgatja a szálakat már megint? Vagy az izraeliek hazudnak? Vagy a legrosszabb: mégsincs mindig igaza Izraelnek mindenben?

Nehéz eligazódni, a végén még annyira belagabalyodnak az ügybe a ballibek, hogy kénytelenek lesz saját maguk ellen tünteni "kódolt antiszemitizmusuk" miatt.

Pár agyatlan persze még küzd, mind a kapituláció után a dzsungelben felejtett japán harcos. Éppen Nobel-díjat követelnek gazdájuknak. Mivel ez csakis humorral értelmezhető - a másik megoldás az lenne, hogy Iványi és társai dühöngő elmebetegek -, így mi is aláírtuk a petíciót, íme:

A jövő évi választásokra tekintettel összeült a ballib agytröszt válságstábja.

Az ülés menete:

- Gyerekek, minden közvéleménykutatás szerint veszítünk a jövő évi választásokon! Nézzük mit lehet tenni!
- Az EU kirúgja Orbánt?
- Nem.
- Az USA szólt, hogy puccs lesz ellene?
- Nem
- Nagy siker volt a homokosok menete?
- Nem, a vártnál kevesebben vettek részt.
- Esik a forint.
- Nem.
- Csökken a GDP?
- Sajnos növekszik.
- Van kormányváltó hangulat az országban?
- Nincs.
- A hitelminősitők leminősítették az országot?
- Sajnos nem.
- Csökkent az átlagbér?
- Nem.
- Igaza lett Orbánnak a menekültügyben?
- Sajnos igen.
- De legalább megrótta Brüsszel Orbánt Paks miatt?
- Nem, engedélyezték az építést.
- Atya Isten, mi lesz velünk? Valamit ki kéne találni!
- Mondjuk azt, hogy Orbán fasiszta, antiszemita diktátor, s jövőre nem is lesznek választások!
- De ezt már csináltuk, s nem jött be...
- Nem baj, nincs más.
- Oké, akkor ezt nyomatjuk.

Jó hírek Budapestről: csúnyán megbukott a homoklobbi provokációja.

Az érdeklődés gyér volt. A kezdeti időpontban kb. alig 500 perverz gyűlt csak össze, majd lassan a végére ez nagyjából a 10-szeresére nőtt. Kb. a felük fizetett bértüntiző és ballib aktivista volt.

Erőszak nem volt, a kevés ellentüntető békés volt, nem sikerült aktiválni az alvó verőembereket, akiket a homoklobbi szervezett az esemény erőszakos megzavarására. A rendőrség ezt megakadályozta.

Plusz nyereség: a perverzséget támogató ballibek lejáratták magukat. Ez ugyanis azon kevés téma egyike, melyben a fanatikusan antiorbánista ballib szavazók zöme is egyetért Orbánnal: a család az egy férfi és egy nő házassága, valamint ezek gyerekei.

S talán a legfontosabb: nem sikerült a magasabb bérért tüntető Tesco-dolgozókat átverni és becsábítani őket a perverzmenetbe, pedig ez volt a terv. A törvényes jogaiért küzdő kisember undorodva fordult el a társadalomromboló perverziódiktátoroktól.

Az immár jobbikos Index pedig kifejezetten visszafogott volt, tavaly még, amikor ballib eszméket reklámozott, sokkal látványosabban állt ki a családellenes menet mellett. Pedig a felmérések szerint a jobbikos szavazók kevésbé homofóbok, mint a szocik. Minden jel arra mutat, a Jobbik lassan liberális párttá növi ki magát, míg az MSZP nyit a hagyományos értékek felé.

 Andorrai győzelmük után a magyar ballibek most drukkolnak: legyen valamilyen katasztrofális hiba a vízesportok világbajnokságán. Hihetetlen ez az elszántság, amivel elvadult ballibek ennyire akarják, hogy valami ne legyen, ami pedig valójában a világ minden országában pozitívumnak számítana. Dehát ők az általuk hallucinált "diktatúra" ellen harcolnak, s ebben minden eszköz megengedett: győzzenek a gyerekmegrontó perverzek, maradjon az ország energia nélkül (legyen méregdrága zöldenergia az olcsó és biztonságos paksi atomenergia helyett), bukjon meg a magyar sport, semmi se drága, csak bukjon a "csúnya, cigány" Orbán.

De legyünk igazságosak. A másik oldal is sikeresen küzdött a hülyeségversenyben, íme az egyik fideszes főember kijelentette, nem kellenek gimnáziumok, legyen mindenki szakmunkás. Ez viszont csakis a népnyúzók, a nyugati globálkulálok, a rablóbefekektetők, a Soros-féle hétpróbás gazemberek, s más hasonló söpredék érdeke. Nekik alapvető szükséglet, hogy a lehető legkevesebb értelmiségi legyen az országban, mert így könnyebben növelhető az ország "versenyképessége", magyarul nagyobb a kizsákmányolhatósága.

A modern magyar liberalizmus fejlődik.

20-25 éve még a zsidó téma volt a szentek szentje, ez volt mindennek a mércéje. Most, hogy a magyar antiszemitizmus lecsökkent, s már a régivágású magyar antiszemitizmus új reformirányzata, a Jobbik is szinte abbahagyta a zsidózást, sőt a Jobbik lassan része lesz a liberális konszenzusnak, a téma kimerült. Nemzetközileg pedig a migránsválság hozott jelentős változást. A migrációt ellenzők nyugati pártok jellemzően vagy filoszemiták vagy a kérdés nem érdekli őket, de semmiképpen se antiszemiták, amihez lassan a kelet-európaik is idomultak. Izrael pedig látványosan nem tartozik az iszlamista migráció elkötelezett hívei közé.

Már írtam tavaly: a migránsválság pozitív hozadéka Magyarország számára, hogy sok korábban antiszemita téveszmékben hívő ember rádöbbent: a zsidók ellenségként való felfogása tökéletesen értelmeten dolog.
A liberálisoknak tehát váltaniuk kellett. Hiszen ma már gyakorlatilag konszenzus van a zsidókérdést illetően. Az ellenfelet nem lehet leantiszemitázni, mert komolytalan. Ami ment a 90-es években, az ma már csak szánalmat kelt.

De szerencsére meglett az új kedvenc téma: a homoszexuális perverzió tematikája. Mára kiderült: a demokratikusság, az európaiság fő mércéja a homoszexualizmus megítélése. Aki éljenzi, az jó ember, aki meg nem, az elmaradott, gyűlölködő, civilizátlan emberszabású.

Csak hát megint saját maguk alatt vágják a fát a ballibek. A zsidókérdés felfújásával is csak azt érték el annak idején, hogy az átlagember a liberalizmust azonosította a zsidó érdekekkel (melyek persze messze nem azonosak), most is ez lesz, az átlagember a homokosokkal fogja azonosítani a liberálisokat, ami persze ismét nem igaz. Ami igaz belőle: a modern liberalizmus rombolni akar bármi áron, utálja az embereket, az emberi szokásokat, az emberi társadalmat, s ez mindenképpen közös érdek a liberálisok is a homoklobbi között.
Szóval menjetek csak! Menjetek heteroszexuális létetekre is vonulni perverzséghívőkkel, ezzel csak jobban megmutatjátok, hogy mit akartok valójában.

Most, hogy az 2-tagú Együtt-"frakcó" 1-tagú lett Szelényi Zsuzsanna kilépésével, ismét felmerült a mandátum visszaadásának kérdése.

Aláhúznám: nem vagyok Szelényi Zsuzsa híve, a blogját szoktam olvasni egyébként, s az esetek 90 %-ában nem értek vele egyet. Viszont ezúttal teljes mértékben igazat adok neki, hogy mandátumát nem hajlandó átadni pártjának, hanem független képviselőként folytatja parlamenti munkáját.

Van egy visszás állogika, mely szerint az egyéni körzetben elnyert mandátum az egyéné, míg a listás mandátum a pártté. Ez azonban nem igaz, az egyéni mandátum a legritkább esetben az egyén egyedüli érdeme, mivel az egyéni képviselők 99 %-a valamilyen párt színeiben nyer, azaz teljes kampánya mögött ott a párt. Tehát e logika szerint az egyéni képviselő sem saját ura, hanem köteles minden esetben pártja vezetésének álláspontját hangoztatni, vagy lemondani. Ha ez valóban így lenne, nem lenne szükség képviselőkre egyáltalán, a parlamentbe beülne minden párt elnöke, majd szavazáskor felmutatná a megszerzett százalékot, s azt összeadva meg lehetne állapítani átment-e egy javaslat vagy sem. 

Mind az egyéni, mind a listás mandátumok esetében a mandátum elnyerésének fő eleme a jelölő párt, mely viszont emberekből áll, köztük éppen a jelöltből. Azaz a két dolog egymástól nem választható el. 

Azt állítani, hogy erkölcstelen nem visszaadni a mandátumot kb. ugyanaz, mint azt hangoztatni, hogy a volt Soros-ösztöndíjas köteles élete végéig egyetérteni Sorossal. Nem, ez butaság, a képviselő nem pártja rabszolgája, hanem önálló személy.

Ritkán szoktam a Facebookon aktív lenni, de a napokban kommenteltem.

Azt írtam a fanatikus liberális Fischer Ádám készülő akciójáról, hogy "gágogás nem lesz-e az éneklés mellett is?". Csak ennyit.

Aztán jöttek is a ballib hívek ellenkommentjei. A legmérsékeltebbek csak szimplán demagógok voltak, mert azzal reagáltak, hogy én kétségbe vonom a nemzetközi hírnevű szakember tehetségét. Pedig ilyet nem is tettem, csak a közéleti szereplését véleményeztem. Aztán a durvább ellenkommentek személyeskedtek velem, kijelentették, hogy el kell takarodnom az országból,  mert nem vagyok magyar, s eleve a szlávok menjenek Moszkvába. Vicces, amikor mindenben zsidózást látó ballib fanatikusok nem látnak semmi gondot a magyarországi szláv kisebbségiek elleni gyűlölködésben, dehát megértem: most ez a parancs Brüsszelből, utálni kell az oroszokat, s velük együtt minden más szlávot is.

De a legradikálisabb komment a legelső volt: ez szimplán kijelentette, hogy náci vagyok. S nem valamilyen mezei ballib szavazó tette ezt, hanem a szerencsésen kimúlt SZDSZ egyik volt vezető személyisége. Ekkor éreztem magamat ismét a 90-es évek elején, amikor az SZDSZ és annak megmondóemberei mindenkit lenáciztak, akik bármiben is mást gondol, mint ők.

Köszönöm neked, SZDSZ, hogy visszahoztad fiatalságomat! S köszönöm, hogy eltakarodtatok a fenébe. s egyre keveebb a hatalmatok.

Pechjük van megint a ballibeknek.

Mivel a hagyományos liberális témákkal nem lehet Magyarországon választást nyerni - mert pl. ki a fenét érdekel, hogy házasodhatnak-e a homokosok vagy hogy mi az AB hatásköre -, így a ballibek kénytelenek voltak hamis gazdaságpolitikai kampányt indítani.

A kampány célja annak tudatosítása, mintha Magyarország lenne a világ - de legalábbis Európa - legszegényebb országa, melyet 2010 óta mindenki más már lehagyott.

A gond ezzel nem csak az, hogy ez nem igaz. Magyarország persze a nyugathoz képest valóban szegény, de ez az egész keleti régióra igaz: a legmagasabb életszínvonallal büszkélkedő Szlovénia sem tudott a nyugathoz felzárkózni, s ugyanez igen minden más térségbeli országra is, azokra is, ahol a kormány liberális és követ minden nyugati utasítást. Magyarország életszínvonala megfelel régióbeli helyének, annál se jobb, se rosszabb. Az egyes országok közti eltérések szinte a hibahatáron belül vannak, pl. jelenleg Szlovákia kb. 15 %-kal Magyarország előtt van, míg Románia kb. 15 %-kal Magyarország mögött. (A ballib szöveg, hogy Romániában a magyarnál magasabb az életszínvonal egyszerűen nem igaz.)

Annak oka, hogy képtelenség felzárkózni a nyugathoz maga a geopolitika rend, mely régiónkat gyarmati uralom alatt tartja immár majdnem 30 év óta. De ez más kérdés, s ezzel az okkal természetesen a ballibek nem foglalkozhatnak, mivel egész eszmeiségük arra alapszik, hogy a jövő záloga a nyugatnak való totális lefekvés. Orbán az alapkérdésekben szintén teljesíti a nyugati gyarmattartóink utasításait, de egyes másodrendű ügyekben megpróbál ellenállni, s a ballibek kampányának egyik kulcseleme éppen az, hogy azért nem zárkózik fel az ország, mert Orbán nem eléggé szolgálja ki a nyugatot. A megoldás az ellenkezője lenne: erősebb ellenállás a brüsszelita rémuralomnak.

A nyugat manapság válságban van. A yervezett Negyedik Birodalom társfűrerei, Mertkell és Micron, saját országukat sem képesek rendben tartani, nemhogy képesek lennének az ébredő keleti régiót lenyomni. Egymást érik nyugaton a terrortámadások, a liberális kormányok ez ellen semmit nem tesznek, elkeseredett nyugati kisemberek kénytelen saját kezükbe venni az igazság ügyét, lásd  a múlt héten a bátor angol keresztest, aki megleckéztett egy iszlamista terrorközpontot Londonban.

A ballibek gondja leginkább az, hogy az ő vezetésük alatt. pl. 2002-2010 között, se emelkedett ki Magyarország, akkor se lett a régió éllovasa, akkor se zárkózott fel a nyugathoz. Nincs tehát mire hivatkozni. Azaz marad az értelmetlen és teljesen hiteltelen nyugatozás. A növekvő kitántorgás Magyarországról is a ballibek ellen dolgozik: egyre több magyar szerez tapasztalatot nyugaton, s érti meg milyen hamis a nyugati világrend.

Ráadásul 2010 óta a magyar helyzet nem zuhant, hanem enyhén emelkedett. Hozzáteszem, a fideszes propaganda a látványos növekedésről szintén nem igaz, szimpla lassú növekedésről lehet beszélni, mely picit javított a helyzeten, de teljesen elégtelen mértékű a nyugathoz való felzárkózáshoz. Azaz ezt sem tudja a ballib propaganda kihasználni.

Ezt a meccset  a ballibek - hála Istennek! - ismét csúnyán elbukták...

Megnéztem a napokban Oliver Stone új, 4-részes filmjét, a The Putin Interviews-t. Kiváló alkotás, érdemes megnézni, bár pár helyen hiányérzetem maradt: Putyin válaszolt volna, de Stone nem mindig használta ezt ki.

Ennek kapcsán szeretnék írni a világra fenyegetést jelentő orosz veszélyről.

12 pontban írtam össze az orosz veszély lényegét:

• Oroszország képes volt elvcnni az orosz oligarchák hatalmát, pedig a nyugat megmondta, ezt nem szabad tenni, mert ők a demokrácia biztosítékai.
• Oroszország beleavatkozik a gazdasági életbe, nem hagyja érvényesülni a szabad piac láthatatlan kezét, melynek fő szokása, hogy a pénzeket az igencsak látható nyugati zsebekbe lapátolja.
• Oroszországban a nép nem hajlandó a nyugatpárti, liberális erőkre szavazni, ezek rendszeresen vagy be se jutnak a parlamentbe vagy alig pár százakéknyi mandátumot szereznek.
• Rendkívül agresszív módon képes korlátozni az idegen szervezetek oroszországi tevékenységét, ahogy ezt az USA is teszi, de míg az USA esetében ez demokratikus lépés, addig Oroszország esetében ez diktatúrára utal.
• Oroszország képes árulni kőolaj- és földgázkincsét külföldre, ahelyett, hogy mindezt ingyen adná vagy legalábbis az ásványkincset a nyugati nagytőkének adná át.
• Oroszországban tilos a kiskorúak megrontása, ez ellen éppen a múlt héten is határozott hozott a Strassbourgi Bíróság, mivel ez az emberi jogok súlyos megsértése, a liberális bíróság szerint a kiskorúak megrontása alapvető és elidegeníthetetlen emberi jog.
• Nem hajlandó lemondani saját hadserege fejlesztéséről, pedig ez csak a nyugat joga.
• Rendkívül elfogadhatatlan módon az orosz vezetés se az IMF-nek, se a Világbanknak.
• Az ellenséges katonai szövetségek lépéseire képes választ adni.
• Oroszország képes magát világpolitikai tényezőnek tekinteni,  a nyugat engedélye nélkül.
• Diktatúrát vezetett be, ami azt jelenti: az orosz vezetés nem fogad szót a nyugatnak.
• S végül: az orosz gazdaság köszöni, jól van, fejlődik, s nem hajlandó összeomlani a nyugati szankciók hatására, pedig ez lenne a demokratikus és európai szellemiségű magatartás.

A vak is láthatja ezek után mekkora fenyegetést jelent a világra Oroszország.

Orbán méltatta Horthy Miklós érdemeit több média szerint. Sajnos a beszéd szövegét eredetiben sehol sem látom, de mégis kell erről a témáról szólni.

Minden politikust egyetlen dolog minősít: az elért eredményei. Minden más félrebeszélés. Az, hogy valaki mit akart lényegtelen, lényegtelen az is, hogy esetleg jó ember volt, egy dolog számít: az elért eredmények.

Bárhogy is gondolom végig Horthy Miklós politikusi pályáját, én csak a következőket látom:

• lefekvés az országot megszálló ellenségnek pályája kezdetén,
• agyatlan külpolitika,
• belépés expressz gyorsasággal egy világháborúba,
• a hatalomhoz való ragaszkodás, az idegen megszállás legitimálása,
• félmillió magyar állampolgár átadása idegen hatalomnak legyilkolás céljából,
• balek módon megszervezett kiugrás, hogy az ország sorsa még rosszabbra forduljon.

Csinált jót is Horthy? Persze, csinált, stabilizálta a gazdaságot a 20-as években, nőtt az életszínvonal a 30-as években, a demokrácia kiteljesítése a 30-as évek végén, stb. Dehát ez édes kevés, a meghúzott összesítés mindenképpen negatív.

Horthy kb. ugyanaz, mint Kádár, az eltérés köztük: Kádár kezéhez kevesebb vér tapad. Egyébként mindketten beszari alakok, akik teljesen alkalmatlanok voltak az ország vezetésére.

Szögezzük tehát le: Orbán ezúttal butaságot beszélt. Persze, tudom miért tette, ez már a választási kampány, s a fő ellenfél manapság a Jobbik. De ettől függetlenül: amit mondott az egyszerűen nem igaz.

A hétvége híre a francia parlamenti választások végeredménye.

Nem hallok ezzel kapcsolatban ballib gágogást, ami meglepő kissé. Sőt örömöt érzékelek. Ki érti ezt?

Hiszen Micron elnök pártja a szavazásra jogosultak 13,7 %-ának szavazatával megkapta a parlamenti mandátumok 53,4 %-át! Márpedig eddig úgy tudtam, hogy Magyarországon diktatúra van, mivel nálunk Orbán pártja szavazásra jogosultak 27,7 %-ának szavazatával megkapta a parlamenti mandátumok 66,8 %-át 2014-ben...

Meglepő ez a kettős mérce. Azaz persze nem meglepő: csak hétköznapi liberalizmus.

Van egy specifikus embertípus, aki szeret rab lenni, de legalábbis komolyan hiszi, hogy annak kell tettetnie magát.

Évek óta multiknál dolgozom. Az ott dolgozó emberek 90-95 %-a teljesen normális ember, mint bármely más munkahelyen.

Egyes fanatikus kelet-európai liberálisok véleménye ellenére a munkahely nem jelent ideológiai elkötelezettséget. Azaz a multiknál politikailag teljesen heterogén az alkalmazottak világnézete: szélsőjobbtól szélsőbalig bármi megesik, s sokan meg teljesen apolitikusak.

Én is megkaptam sokszor a vádat, hogy miért dolgozom antiliberális nézeteimmel multiknál. Pedig ellentmondás itt nincs egy szál se. Egyetlen olyan munkahelyen sem dolgoztam még, mely a munkavégzői lojalitáson kívül megkövetelt volna valamiféle politikai, erkölcsi, társadalmi nézetet tőlem.

De visszatérve az eredeti kérdésre: van valóban egy vékony dolgozói réteg, mely azt hiszi, rabszolgaként kell viselkednie.

Ezek viselkedése jellemzően nagyon mulatságos.

Pl. a Facebookon elkezdik dicsérni a cég termékeit, teljesen önkéntesen, anélkül, hogy erre bármi is kényszerítené őket. Azt hiszik, ezzel jó pontokat fog szerezni a főnökség előtt, pedig a főnökség is csak kiröhögi őket. Eleve minden multinak van marketing osztálya, mely reklámoz tíz- és százmilliókat költve euróban évente, s konkrétan leszarja, hogy valamelyik tizedrangú alkalmazottja megpróbálja segíteni a kampányt 300 Facebook-ismerőse előtt.

Van aztán az aktivista típusú alkalmazott. Ő csakis céges pólóban jár, szerintem abban is alszik, s minden létező céges összejövetelen beül az első sorba, ahol komoran bólogatva jegyzetel, majd amikor kérdéseket lehet feltenni, fel is tesz legalább 3 teljesen értelmetlen kérdést, kb. "hogyan képes a cégünk ennyire jó lenni, szemben a konkurrenciával, mely annyira rossz?" stíkusban. Amikor egy magasabb rangú multifőnök ilyen kérdést hall, alig képes röhögését elfojtani, hiszen ő tudja tökéletesen, hogy a nagy multi konkurrensek termékei között a különbségek minimálisak, s ha esetleg az egyik cég terméke valamiben jobb is valamilyen ismérv szerint, a többi száz ismérvben pont ugyanolyan, mint a versenytárs hasonló terméke. Szóval a hülye kérdéseket feltevő alkalmazottat valóban megjegyzik, de nem úgy, ahogy ő azt szeretné, hanem mint intelligenciahiányos marhát, aki alkalmatlan előléptetésre. A multi nem párt, ahol a hűség a fő szempont, hanem az egyetlen cél a profit,  a profit növeléséhez pedig teljesen felesleges a debil lojalitás.

S végül van az a típus, melyet - ellentétben az előbbi kettővel - a multik szeretnek. Ez az az alkalmazotttípus, aki komolyan híve háttérbe helyezi saját érdekeit a cég érdekeivel szemben. Ő komolyan elhiszi, hogy neki személyesen jó lesz, ha a cég profitját nézi mindenek előtt. Pedig ez még a liberális eszmének is ellentmond, a liberalizmus ugyanis azt vallja, akkor ideális a társadalom, ha annak minden tagja saját önző és egyéni érdekeit nézi - lásd Adam Smith, a liberalizmus egyik alapítója gondolatait erről: nem az a pék jó, aki jóindulatú, hanem, az aki kőkeményen a saját hasznát helyezi előtérbe -, ugyanis ha egy társadalom minden tagja az önző önérdekét nézi, az egész társadalom jómódú és prosperáló lesz. (Természetesen ez a liberális dogma - mint szinte mindegyik más liberális dogma - súlyos ostobaság, de most erre nem térnék ki, nem célja ennek a cikknek a liberalizmus kritikája.) Azaz a liberalizmus szerint a dolgozónak nem kell saját érdekeit háttérbe helyezni munkaadójával szemben, hanem pont ellenkezőleg: saját érdekeit kell előtérbe tennie. Tény: aki ebben a tekintetben nem liberális, annak nagy jövője van minden multinál.

Nekem személyesen mindez sosem okozott gondot. Számomra a legfontosabb saját hitelességem, s úgy érzem, ez veszélyeztetve lenne bármiféle karrierrel. Ezért sose törekedtem karrierre. Hozzáteszem: nem ítélem el a karrieristákat, ha hiteles emberek. Ha valakit azt tesz boldoggá, hogy előrehalad egy cégben, tegye ezt, feltéve, hogy tényleg hisz ebben, s nem saját magát meghazudtolva, saját egyéniségét romba döntve tesz így.