A 90-es évek elején még gondolkodtam, ne legyek-e politikus.
Mivel nem volt ismeretségem a kellő helyen, ez azt jelentette volna, a legalul kell kezdeni, azaz önkénteskedni a pártnál, ahol karriert akarok.
Utána néztem ez mit takar, kiderült, hogy 3 dolgot:
elmenni tüntetésekre, hogy legyen tömeg,
segíteni a pártirodákban, pl. takarítani,
kampány alatt aláírást gyűjteni, s a plakátolással foglalkozni.
Mivel mind a három ellenszenves számomra, végül nem csináltam semmit, maradtam tagdíjas passzív párttag.
Szóval most bele tudok érezni a szerencsétlen DK-önkéntesek sorsába: járni kell a várost, keresni DK-s plakátokat, majd azokra célkeresztet, trágárságot, Dávid-csillagot helyezni. Kemény munka!
Normál esetben a klímaszorongás egy vicc. Divathóbort, mint az, hogy ma már a legfejlettebb nyugaton a fiatalok 50-60 %-a homokosnak, transzszörnynek, gyíkembernek vallja magát.
Ha pedig komoly az ügy, azaz valaki valóban szorong, s nem csak divatból tesz úgy, mintha szorongana, akkor ehhez már szakképzett pszichiátriai kezelés kell, a legjobb a pácienst azonnal rácsos ágyban elhelyezni, erősen begyógyszerezve. Enyhe esetben persze érdemes próbálkozni a pofánbaszással, az enyhe betegeket a korlátozott fizikai erőszak képes visszabillenteni a valóságba.
Ugyanis a valóság az, hogy évszakok vannak, így az időjárás változik.
Persze vannak régiók a Földön, ahol egész évben egy évszak van, ez a sarkkörök és az Egyenlítő körüli részek – viszont sajátos módon, klímaszorongás nem ott van, hanem a bolygó többi részén, ahol pedig az emberiség hajnala óta évszakok váltakoznak.
Teltek-múltak az évezredek, az emberek előbb barangoltak ide-oda, gyűjtögettek, majd réz, bronz, vas eszközökhöz nyúltak, háziasították a kutyát, majd más állatokat, aztán rádöbbentek a növénytermesztés titkára is, s mindeközben senkinek se jutott eszébe szorongani, hogy tavasz után nyár van, aztán ősz, végül tél. Sokszor extrém szárazságok, máskor árvizek jöttek, ezekkel az akkori műszaki szinten az emberek nehezen küzdöttek, s mégse szorongtak.
Aztán eljött a XXI. század és a legfejlettebb államokban hirtelen egy törpe kisebbség szorongani kezdett! Valószínűleg úgy kezdődhetett, hogy egy drogozásból felébredt ciszpedofil transzkrokodil identitású baloldali aktivista egy nap kinézett luxuslakosztálya ablakán, s ott azt tapasztalta: meleg van. Ettől pánikba esett, be akart adni magának új adag drogot, de éppen elfogyott a készlet, így sírógörcsben kezdett tombolni.
Én arra tippelek, a következő hóbort az éjjelnappal-szorongás lesz: naplementekor szoronganak majd a kis szobaforradalmár majmok, hogy sötét lesz, míg napkeltekor meg a kezdődő világosság miatt.
Én azt mondom: hadd szorongjanak! addig se kúrnak gyereket – amíg a négy fal között teszik, a kisembert nem zavarja.
Ez a cikk rendkívül érdekes, de csak abban, mi a következtetés.
A balosok nem a tudásért harcolnak, hanem a tudás tartalma feletti kontrollról. Ez pedig nem más mint szektás gondolkodás. Vallási szektákban van ilyen és a hozzájuk hasonló mlm-rendszerekben: higgy vakon, ne végy tudomást az ellenvéleményről.
A létező kommunizmus is ebbe bukott bele: nem vállalta a vitát, nem adott érveket a saját igazság mellett, mert nem merte bemutatni az ellenérveket.
A kereszténység ezt régóta tudja. Minden normális keresztény képzésnek lényegi eleme az ellenvélemények megismertetése, s a velük való vitázás. Aki erre nem képes, az egyszerűen rossz hittérítő. Aki ugyanis hisz a maga igazságában, az egyenesen keresi az ellenvéleményt.
Szóval a mai progresszív balosokat érdemes bíztatni, csak menjenek ezen az úton, a valóságtagadásban előre, az ellenvélemény tudomásul nem vételében, ez ugyanis biztosan elvezet a megsemmisülésükig.
Az EB elnöke, Ursula von der Leyen múlt vasárnap Plovdivba utazott, hogy támogassa a bolgár euroatlantista helytartóság háborús hisztériáját. Landolás előtt azonban leállt a GPS a gépen.
Bolgár karikaturista meg is rajzolta hogyan történt az "orosz" "hibrid támadás":
orosz hekkerek összes megmaradt eszközeikkel, azaz mosógép-csippel. mobiltelefonnal és ásóval megzavarják a GPS-t - a működő szankciók miatt már szinte semmijük sincs, az egyik hekker mezítlábas
Korábban mindig azt tanácsoltam a fiataloknak, akik rendszerkritikusak, hogy igyekezzenek kimaradni a rendszerből, azaz találjanak maguknak valami olyan jövedelmi forrást, mely alig igényel részvételt a rendszerben.
Közben rájöttem: ez rossz tanács. Az ilyen jövedelemszerző pozíciók ugyanis a legritkább esetben eredményeznek olyan mennyiségű bevételt, mely elégedettséget okoz.
Egyszerűen nem működik az ókori görög modell, mely szerint az igazán szabad ember nem dolgozik semmit.
Új tanácsom: mivel így is, úgy is kénytelen leszel a rendszer része lenne, tedd ezt neked tetsző módon! Azaz ne a kimaradás legyen a fő cél, hanem az önmagadnak való tetszés. Foglalj el tehát olyan pozíciót a rendszerben, mely neked örömet okoz. S persze közben közben sose feledd mi az értékrended és mindig legyen meg a tudat benned, hogy mi az a vörös vonal, melyen nem léphetsz át.
Nagyjából azt ajánlom, amit a legtöbb Kádár-kori karrierista csinált: belépett a Pártba, miközben egy szót se hitt a Párt ideológiájából.
Persze kicsit hiteltelen, hogy én nem ezt tettem, de - mint mondtam - én ebben tévedtem. Ha újrakezdhetném, "belépnék a Pártba", jelképesen, hiszen ma nincs Párt és nem is kell belépni, ma más a rendszerkonformitás módja.
- egyébként ha követjük a cikk logikáját, akkor helyesen: "LMBTQI nincs P nélkül".
A valóságban minden létezett és létező társadalom arról szól, az őskortól a mai polgári-liberális korig, hogy törvényeket hozunk, melyekkel szabályozzuk testünket és vágyainkat.
Tulajdonképpen ezért ember az ember. De még a felsőbbrendű állatok is tudják mi ez: nem megtenni ösztönösen mindazt, amit akarunk.
Egyszerűen hibás ez az érvelés. Valójában ő is szabályozná a dolgokat, de neki tetsző módon, míg a neki nem tetsző dolgok korlátozása, szabályozása ellen semmi gondja nincs. A szokásos liberális kettősmérce.
De íme egy csodamondata: "A rendszer tartós ellentmondásai – az ideológiai tisztaság és a politikai pragmatizmus közötti feszültség, az értelmiségi és politikai irányzatok közötti súrlódás, a társadalmi támogatottság ingatagsága, valamint az orosz modell erőltetett adaptációja – fokozatosan felőrölték a mozgalmat. A marxizmus-leninizmus nem tudott olyan organikusan beágyazódni a magyar politikai kultúrába, mint korábban más ideológiák."
Nyilván nem tudott. Ami eleve téveszme, az nehezen tud "beágyazódni". Mivel kényszer volt, így beágyazódás helyett megszokás lett. Ennek a neve: "vörös farok". Kiváló példa rá a Tanú című film, melynek végén - teljesen oda nem illő módon - megjelenik egy Marx-idézet. A rendező úgy gondolta, így szalonképes lesz a film: persze tévedett, így se lett az, az 1969-es filmet csak 1979-ben engedte vetíteni a cenzúra.
A marxi téveszme lényege, hogy minden oka az elidegenedés, s az elidegenedés oka pedig a termelőeszközök magántulajdona, így ezt fel kell számolni, majd csak ettől minden jó lesz egy rövidke, kényszerű diktatúra után. Hiszen az új helyzet olyan jó lesz, hogy azt immár akarni fogja a nagy többség, így nem lesz szükséges diktatúrára.
Hogyan lesz az új helyzet jobb azt Marx sose mondta meg, de hitt benne, ő maga is beismerve, hogy nem tudja hogyan lesz jobb, lásd „ez [a kommunizmus felépítése] természetesen eleinte csak a tulajdonjogba és a polgári termelési viszonyokba való zsarnoki beavatkozások útján történhetik, tehát olyan rendszabályok útján, amelyek gazdasági szempontból elégteleneknek és tarthatatlanoknak látszanak, amelyek azonban a mozgalom folyamán túlhajtanak önmagukon”.
A valóság ezzel szemben az lett, hogy egyrészt kiderült, a magántulajdon megszüntetése nem oldja meg az elidegenedést, másrészt a helyzet nem jobb lett, hanem rosszabb, ami miatt a diktatúrát állandósítani kellett.
Sztálin haláláig ez az erőszakos folyamatosságát jelentette, aztán meg a kérdések elsumákolását.
Egy egyébként érdekes cikkben felvetődik, Kádár egyik alapköve a szociális államiság volt.
Nos, pl. a lakások esetében ez nem igaz, szinte teljesen a mai helyzet volt akkor is. Sőt a mai állapot egészen kicsit jobb.
Ma egy átlagos kisméretű, kétszobás lakás ára Budapesten kb. 50 millió Ft. Az átlagos nettó jövedelem pedig 480 ezer Ft. Ez azt jelenti, a lakás ára kb. 104 havi fizetés.
Szerencsére még emlékszem mi volt a 70-es években. Szüleim első saját lakása egy 55 n2m-es, kétszobás panellakás volt az egyik zuglói lakótelepen, a jobbik fajtából, azaz ez nem tízemeletes házakból álló épületrengeteg volt, hanem 4-emeletes, 16-lakásos házak, rendes közös kerttel. Akkoriban ez számított a jobb minőségű panelnek.
Az akkori szokások szerint persze a lakást "kapták", azaz nem "vették", ez azt jelentette, hogy 0 % önerővel, vállalati és OTP-s kölcsönnel lett véve, 20 éves futamidővel, s ezt ki kellett érdemelni szociális alapon: itt az érdem az volt, hogy a kisgyerekes család az egyik házastárs szüleivel lakik együtt, s szükségük van saját lakásra. Emlékszem a pontos árra: 303 ezer Ft volt, a furcsán szimmetrikus szám megmaradt az agyamban, bár kisgyerek voltam akkor. Ez 1970. Akkor az átlagbér 2800 Ft volt. 108 havi fizetés volt tehát a lakás. Szinte azonos a mai helyzettel.
Ami akkor jobb volt: a kamat fix volt, azaz nem emelhette meg a bank, mely eleve egy volt az állammal. Minden másban ugyanaz.
ez a ház az, ma fényképezve
Egyébként 1970-1987 között volt "miénk" a lakás. Én magam 1986-ig éltem ott. 1970-1973 és 1980-1986 között csak nyaranta, hiszen ekkor külföldi kiküldetésen voltunk.
Tulajdonképpen a Kádár-rendszer pozitívuma csak a szociális keveredés volt. Ma elképzelhetetlen, hogy teljesen különböző társadalmi rétegek együtt lakjanak, akkor viszont ez volt az átlagos helyzet.
A nyugati konszenzus lényege az - s ez különösen a németeknél van így -, hogy minden vélemény belefér a liberális demokráciába, azaz természetesen minden liberális vélemény, legyen az balos - szocialista-polgári - vagy jobbos - kereszténydemokrata-polgári -, valamint a nem-liberális vélemény is, ha az baloldali.
Ez a faramuci helyzet a II. világháború eredménye, amikor a nácizmust/fasizmust a liberálisok csak a kommunisták segítségével voltak képesek legyőzni, így aztán utólag nem lehetett azt mondani, hogy a kommunizmus az hasonlít a fasizmusra.
Természetesen a valóságban a marxizmus nem egyeztethető össze a liberális polgári demokráciával, lévén az alapelvek egészen másak. A cikk fel is teszi a kérdést "Milyen mértékben írja elő az Alaptörvény, vagyis a szabad demokratikus alaprend forrása, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kapitalista elvek szerint szerveződjön?" - a válasz természetesen az, hogy teljes mértékben, nem lehetséges ugyanis liberalizmus kapitalizmus nélkül.
S ez nem értékítélet, hanem ténymegállapítás. A "szabad demokratikus rend" természetesen egy elvetendő elvi szerkezet, azaz kifejezetten jó, hogy a marxizmus ellene van. Más kérdés, hogy a marxizmus is egy rossz rend, de ettől még nem következik, hogy amit egy rossz ideológia támad az feltétlenül jó.
Abban persze igazuk van a marxistáknak, hogy teljesen abszurd dolog egyenlőségjelet tenni valami vitatása és annak aktív ellenzése között.
Alapvetően semleges vagyok évek óta az arab-zsidó kérdésben. Korábban inkább zsidópárti voltam, de keresztény palesztínok meggyőztek a másik oldal igazságáról is, így azóta inkább semleges vagyok.
A fanatikus zsidópártiaknak csak egy adatot teszek fel: hogyan lehet, hogy a gázai háború 1 év 10 hónapja alatt már több a civil áldozat, mint az orosz-ukrán háború 3 és fél éve alatt. Ez az adat nem magyarázható ki ugyanis semmivel.
Ill. csak egy módon magyarázható meg: az izraeli haderő szarik a civilekre. Ami egyrészt bűncselekmény, másrészt nagyon rossz taktika.
Mert ilyen már volt: Afganisztánban a szovjetek 1979-1989 között, meg korábban az amerikaiak Vietnámban is azt hangoztatták, mint amit ma az izraeliek: nincs civil, mert az ellenség civilnek álcázza magát. Az eredmény ismert: az erősebb fél bukása.
A jelenséget sokan elemezték, pedig a fő ok egyetlen dolog: az időmúlás.
Az átlagember 14 éves kora körül kezd érdeklődni a közélet iránt.
Aki 2010-ben 14 éves volt, az ma 29 éves.
Azaz a teljes 30-an aluli nemzedék számára a hatalom azonos a Fidesszel. Márpedig aki fiatal, az szeret lázadni. S mi ellen a legjobb lázadni? - a hatalom ellen.
Sajnos beérett a baloldali propaganda, 3 fő része:
sikerült sokakkal elhitetni, hogy Magyarországon az életszínvonal rendkívül alacsony,
sikerült a "lopás" témát hihetővé tenni, hogy ha nem "lopna" az elit, akkor minden sokkal jobb lenne,
sikerült egyenlőségjelet tenni a jólét és a nyugati értékrend közé.
A Fidesz szerencséje az lehet, hogy a fiatal nemzedék a leginkább lázadó ugyan, de egyben a legpasszívabb is politikailag. Mivel a lázadás oka nem valami mély meggyőződés, így az nem válik politikai cselekvéssé. Az átlag fiatal teljesen meg van elégedve egy-két kiabálással, ezzel letudja a lázadást, azaz valószínűleg arra se veszi a fáradságot, hogy elmenjen szavazni.
Ezt az embert már nem követem, mert meg vagyok győződve róla, hogy egy vagy több kereke hiányzik.
De most szembejött megint nem a saját csatornáján.
Kiderült mi volt a mesterterve. Ez a következő: a nép kimegy éjjel-nappal tiltakozni, általános sztrájk van, a követelés pedig nem az, hogy a Fidesz mondjon le - ez kevés! -, hanem az, hogy a Fidesz oszlassa fel magát, s minden embere vonuljon vissza a közélettől.
A műsorvezető szerint ez "álmodozás". Nem is tudtam, hogy az "álmodozó" plusz jelentése az "elmebeteg".
Szinte nincs ország, nép, ahol ne lenne valamilyen abszurd helyi mítosz.
A legnépszerűbb mítoszok ráadásul ismétlődnek, azaz sok helyen megvannak.
Pl. sose találkoztam még országgal, ahol a helyiek nem mondanák teljesen meggyőződve, hogy:
a mi nőink a legszebbek,
a mi nyelvünk a legkifejezőbb,
a mi konyhánk a legjobb;
ráadásul minderről határozottan állítják: mindez világszerte közismert tény. S nagy a meglepetés, amikor találkoznak egy idegennel, aki ugyanazt állítja a saját országáról.
A magyaroknak is megvan az összes fenti mítosza, van viszont egy saját mítoszuk is: ez a "világhírű magyar szinkron".
Engem ez nagyon idegesít. Egyrészt mert a szinkront rossznak tartom, a legjobb esetben is kényszernek, szükséges rossznak. Másrészt meg mert nem igaz.
Én Magyarországon kívül még szinte sose hallottam a "világhírű" magyar szinkronról. S amikor hallottam róla, az is olyanoktól volt, akik idegenként Magyarországon éltek, s nekik meg nagyon rossz véleményük volt a szinkronról, lásd "a filmet sehol se vetítik szinkron nélkül, nem tudtuk megnézni" - persze ez még a DVD és internet előtti korban.
Ugyanis van egy sajátos jelenség az idegen nyelvek ismereténél: az írásbeli értés előbb jön, mint a szóbeli: tehát ha valaki magyarul közepesen tud, az a magyar felirattal boldogul, de a szinkron neki még túl nehéz. Az átlag angolul tanuló magyar ez szinte mindig tapasztalja: már tud olvasni angolul, de filmet nézni nem képes.
Én egyenesen sajnálatosnak tartom, hogy Magyarországon komoly szinkroniparág alakult ki. Amióta tehetem, sose nézek szinkronizált filmet.
Meggyőződésem, annak az oka, hogy a bolgárok kiejtése angolul jobb, mint a magyaroké (persze a bolgár akcentus is felismerhető) az, hogy Bulgáriában szinte csak a rajzfilmeket és a szappanoperákat szinkronizálják, azokat is rámondással, azaz hátul hallatszik az eredeti hang is.
A konzervatív lázadás azért működik nyugaton, mert ott a progresszív értékrend sokkal többet elért, mint Magyarországon.
Magyarországon a progresszívek jellemzően csak jelszavakkal vannak jelen, de valós tetteik hiányoznak. Még a "prájd" esetében is ez megy: a magyar "prájd" legszélsőségesebb elemei is unalmas elemek lennének egy nyugati "prájdon".
A nyugati konzervatív lázadás arra épít, hogy volt egykor egy konzervatív-liberális jobboldal, az feladta önmagát, helyére bejött a progresszív-liberális oldal és tulajdonképpen diktátori hatalmat tudott szerezni a szellemi térben. Ezért a cél: visszatérni a korábbi állapothoz.
Magyarországon viszont ennek minden eleme hiányzik:
amikor a baloldal szellemi monopóliumot élvezett, még ők se voltak progresszívak,
konzervatív-liberális jobboldal Magyarországon sose volt komoly mértékben, az összes ilyen próbálkozás megbukott, s most remélhetőleg a Tisza is el fog bukni ezzel,
a magyar lázadás tehát nem visszaállítani akar valami korábbit, hanem újat szeretne.
A magyar modekl tehát sokkal inkább hasonlít a jobboldali radikalizmushoz, mely eleve nem tekinti példalépnek a korábbi állapotot.
Eleve az egész "konzervatívizmus" egy csapda-fogalom, én magamra soha nem is használom. Ugyanis a konzervatívizmus nem egy szerves, önálló eszme, hanem egy válasz a liberalizmusra, kb. az mondja "legyen liberalizmus, de lassabban, óvatosabban".
Miközben az embereknek nem kell se gyors, merész, se lassú, óvatos liberalizmus.
A célpontja Brüsszel Péter és pártja. Valahogy olyan helyzetet akar teremteni, hogy kénytelen legyen őt befogadni magához az új vezér. Ennek érdekében bármire képes, mint ez itt is látható:
A gond nagy. Ugyanis ha beveszik őt, biztosan ő lesz majd az első, aki hirtelen függetlenné kiáltja ki magát. Másrészt egyensúlyozni kell a ballib szavazótáborral: egy jelentős rész máig imádja Mákost.
Az egyházi szláv alapvetően egy mesterséges nyelv, mely a IX. században lett megalkotva bolgár nyelvjárások alapján, elsősorban a Thesszaloniki környéki lett alapul véve.
Mint rögzített nyelv aztán ez lett a szláv nyelvű ortodoxiában az istentiszteleti nyelv. Máig használja minden szláv ortodox egyház, a használat mértéke azonban nem azonos. Van ahol a fő nyelv máig az egyházi szláv, s csak ennek kiegészítéseként használatos a helyi modern szláv nyelv (pl. az Orosz Egyházban ez a helyzet), s van ahol a helyzet fordított (pl. a Bolgár Egyházban).
Megesik, hogy használják nem szláv egyházakban is. Ennek legnagyobb példája a Román Egyház, ahol a XIX. sz. végéig az egyházi szlávot használták. De pl. a finnek is máig használják.
Természetesen a görög nyelvű ortodoxiában sose használták, így az onnan származó egyházakban nincs ez a nyelv (lásd albán, arab, grúz). Viszont szintén megvan a bizánci rítusú katolikusok egy részénél.
Érzékeltetésként a Biblia első két sorát hozom fel.
Annyit érdemes megemlíteni, hogy a "tóhú vábóhú" rész bekerült az egyébként is erősen zsidó hatású pesti szlengbe a XIX. sz. végén, mint "zavaros, kaotikus", az eredetiben "puszta és üres".
Modern magyar fordítás:
"Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, s Isten lelke lebegett a vizek felett."
Most az egyházi szláv, a modern orosz, s a modern bolgár verzió, adok magyar átírást is, nem mindenki tud cirillül olvasni.
Egyházi szláv: "Въ началѣ сотвори Богъ небо и землю. Земля же бѣ невидима и неустроена, и тьма верху бездны, и Дух Божїй ношашесѧ верху воды."
(átírás: Vu nacsale szotvori Bogu nebo i zemlju. Zemlja zse be nevidima i neusztroena, i tima verhu bezdnü, i Duh Bozsij nosaseszon verhu vodü.)
Modern orosz: "В начале сотворил Бог небо и землю. Земля же была безвидна и пуста, и тьма над бездною, и Дух Божий носился над водою."
(átírás: V nacsale szatvoril Bog nyebo i zemlju. Zemlja zse büla bezvvidna i puszta, i tyma nad bezdnoju, i Duh Bozsih noszilszja nad vadoju.)
Modern bolgár: "В началото Бог сътвори небето и земята. А земята беше неустроена и пуста; и тъмнина покриваше бездната; и Божият Дух се носеше над водата."
(átírás: V nacsaloto Bog szatvori neboto i zemjata. A zemjata bese neusztroena i puszta; i tamnina pokrivase bezdnata; i Bozsijat Duh se noszese nad vodata.)
Azonnal látható, nagyon hasonló a szöveg.
A IX. sz. óta persze a nyelvek sokat változtak. Az egyházi szlávban gazdag névszó- és igeragozás volt, az orosz az előbbit tartotta meg, a bolgár az utóbbit.
Szóval egy egyházi szlávból képzetlen orosz ember nem ismeri fel a "furcsa" igeidőket, viszont egy hasonlóan képzetlen bolgár - bár nem tudja melyik pontosan mit jelent - érti a főnévragozást.
Kb. ennyit ért a szövegből az átlag orosz: "Kezdetben Isten teremt az eget és a földet. A föld láthatatlan és rendezetlen, sötétség a mélység felett, s Isten lelke a vizek felett ..." - ez utóbbi azért, mert elsőre nem fogja felismerni egy orosz a "nosaseszon" szót, pedig gyökere azonos a mai orosz szóval.
S mennyit ért egy átlag bolgár: "Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld láthatatlan és rendezetlen volt, sötétség a mélység felett, s Isten lelke ... a víz felett." - itt is gond lehet a "nosaseszon" szóval, bár itt valószínűbb a felismerése az igeidő miatt.
Szóval a végkövetkeztetés. A szláv anyanyelvű ember megérti az egyházi szlávot, tudja miről van szó, csak a pontos jelentés gond, meg egyes szavak jelentése nem mindig világos.
Annak idején, a kommunista Bulgáriában ugyanez nagyüzemben ment.
A kommunista Bulgáriában szerencsém volt 3 évet leélni (1986-1989), ez nagyon sokat adott nekem a későbbiekben.
Magyarországgal ellentétben, Bulgáriában nem reformok voltak a kommunizmus kései szakaszában, hanem antireformok. A bolgár vezetés ügyesen és helytállóan átlátta, hogy a lengyel és a magyar elvtársak útja, a folyamatos reformálása a rendszernek egyetlen dolgot fog eredményezni: a rendszer végét.
Szóval én 1986. október 23-án - teljesen véletlen, `56 30. évfordulóján érkeztem meg Bulgáriába - egy időgépbe kerültem, kb. mintha visszamentem volna az 1968-as magyar reformok előtti korba, nagyjából az 1962-1968 közötti Magyarországra. Szóval egyrészt áruhiány, másrészt kemény ideológiai kontroll a népesség felett.
Viszont a bolgár rendszer egyik - Magyarországtól különböző - sajátossága az volt, hogy megengedte, sőt felülről támogatta a nacionalizmust, bizonyos keretek közé zárva persze. A korai bolgár kommunista korszakban (nagyjából 1944-1965) a hatalom internacionalista volt, tilos volt beszélni nemzeti ügyekről, a múlt sérelmeiről és a határon túli bolgárokról beszélni meg egyenesen fasizmusnak minősült.
Aztán a 60-as években ez lassan változni kezdett. A bulgáriai macedón kisebbség létezését tagadni kezdte a bolgár állam (miközben 1944-1965 között elismerte), a jugoszláviai Macedónia lakosaira mint elszakadt bolgárokra kezdett hivatkozott. A környező országokbeli egyéb bolgárokról immár szabad volt beszélni. Egyedül a szovjet (Moldávia és Ukrajna) bolgár kisebbségről kellett halkabban beszélni, mert a Szovjetuniót mégse volt szabad kritizálni, ott nyilván a bolgár kisebbségnek csakis arany élete lehet. A bolgár területveszteségeket is már szabad lett emlegetni (II. balkáni háború, I. világháború, II. világháború). Szóval lehetett szabadon - magyarra fordítva - "trianonozni".
Viszont a nacionalizmus engedése azért nem volt parttalan. Fontos volt mindig beleszőni a bolgár nacionalizmust a nagy marxi-lenini eszmébe.
Ez persze rendkívül mulatságos volt.
Amikor pl. a legnagyobb bolgár nemzeti hős, Vaszil Levszki (1837-1873) emléknapjain szóba került, hogy ő tulajdonképen szocialista népköztársaságot akart. S egyenes vonalat sikerült húzni a "bolgár Petőfi" Hriszto Botev (1848-1876) és a Bolgár Kommunista Párt megalakítása (1894) közé. Sőt, kiderült, hogy már a Cirill és Metód testvérek, s tanítványaik a IX. századból, tulajdonképpen az örök szovjet-bolgár barátságra vágytak, csak még kevés szavuk volt ennek kimondására.
Örömmel - mert van min röhögni - látom most, hogy a magyar liberális elvtársak tanultak ebből.
Megtudhattam mostanában Fegyőr elvtárs ünnepi cikkjéből, hogy Szent István a sötét, gonosz kelet ellen küzdött, a nyugati polgárosodásért. Gondolom, a NATO-nak is lelkes híve volt az első királyunk. Jó tudni, hogy ezek szerint István nem hűbérurak feudális rendszerét építette, hanem helyette önálló, szabad polgárok közösségét! Továbbá István a rossz turul helyett mást rajzolt volna az égre, valószínűleg egy EU-s zászlót lengető mosolygó Zelenszkijt!
Biztos vagyok benne, hogy ha élne Szent István, a Nomentumra szavazna. Ebben csak az akadályozná, hogy közben a Nomentum megszüntette saját magát!
Flekk, a jogászok réme, azt mondja: hülyeség, hogy jogállami eszközökkel lehet lebontani egy autokráciát.
Most azt hagyjuk, hogy nincs autokrácia Magyarországon. Ha lenne, akkor nemigen lehetne választásokon nyerni ellene, sőt elindulni se lehetne.
De vajon igaz-e, hogy nem lehet jogállami eszközökkel nem lehet lebontani?
Én egy dologra emlékszem: ugyanezek a megmondóemberek 1989-1990 körül éjt nappallá téve ismételgették ennek pont az ellenkezőjét: azaz hogy a diktatúrát csak jogállami eszközökkel szabad lebontani, mert ellenkező esetben az eredmény nem jogállam, hanem egy másik diktatúra.
Az ultraliberális Sólyom László alkotmánybíró korában ezt mondta szünet nélkül, pl. az igazságtételi törvények kapcsán. Hogy nem lehet utólag ítélkezni, mert nem lehet semmisnek tekinteni a diktatúra jogrendjét.
Vajon azóta mi változott meg? Hogy akkor egy diktatúra ellenében is kötelező volt a jogállamiság, míg most egy egyszerű kormányváltás esetében se kötelező?!
Erős gyanúm van: a személyi összefonódásokban keresendő a megoldás. Pl. hogy Sólyom egy megyei titkár veje volt. Míg a mostani esetben a megmondóemberek nem állnak rokonságban a fideszes vezérekkel.
A legjobb hír, ami az alaszkai csúcstalálkozóról jött valójában nem kapcsolatos az orosz-ukrán háborúval.
A legjobb hír ugyanis az, hogy az EU-nak - ballibül: "az Uniónak" - nem osztottak lapot, senki se kíváncsi az EU nevű sóhivatal véleményére, mivel úgyse fog tőle semmi.
Sokan meglepődtek, oly sokat írtam a Perintáról, most meg semmit a pornóbotrányáról.
Nem azért, mert nem biztos, hogy igaz a vád. Az AI elemzése szerint annak valószínűsége, hogy illető pornószínésznő és Perinta ugyanaz a személy: 52 %.
Az igazi ok a bűn súlya.
Ugyanis pornózni bocsánatos bűn, míg gyalázkodni nem az. Márpedig Perinta eddigi keresztényellenes agresszív tevékenysége sokkal súlyosabb, mint az, hogy ha egykor tényleg pornószínésznő volt.
Szerintem pl. ez az idei képe sokkal súlyosabb ügy, mint azok a képek, melyek megjelentek állítólagos pornós múltjából:
Az meg külön vicces, hogy ő panaszkodik karaktergyilkosságra, miközben ő maga folyamatosan ezt csinálja másokkal.
A nemzedékek közti kapocs mindig megszakad, mert minden nemzedék mindenkinél okosabbnak hiszi magát.
Mi is ilyenek voltunk. Mi mint a 60-as évek nemzedéke is azt hittük egykor, hogy a 40-es évek nemzedéke csupa idiótából áll.
Emlékszem: döbbenten vettük észre a rendszerváltozáskor a nagy eszmeváltozást: hogy a korábban az "addig jó, míg Kádár él" hangulat legnagyobb hangoztatói hogyan lettek az akkori SZDSZ és Fidesz vakon hívő lelkes követői: ez nagyon zavart akkor minket, mert mi is az SZDSZ és Fidesz vakon hívő lelkes követői voltunk, s kényelmetlen érzés volt, hogy a szülők nemzedéke egyetért velünk.
Lelkünk csak a 90-es évek közepén gyógyult meg, amikor mi már kiszerettünk az SZDSZ-ből és a Fideszből, míg szüleink maradtak a híveik.
De amit itt látunk az szinte hihetetlen. A 90-es években csak a MIÉP táborában van szabadpalesztínázás, de még ott is csak a radikálisabbaknál, az átlag MIÉP-es nem szerette se a zsidókat, se az arabokat. Csak egy kis keménymag vett fel palesztínkendőt magára.
30 évvel később mit látunk? A baloldali ellenzék fiataljai palesztínáznak tömegesen, szinte önkívületi állapotban. A jobbosok meg harcosan védik Izrael jogát az "önvédelemre".
Ha nekem ezt megjósolják akkor, nagyot nevettem volna.
Azt látni lehetett 2010 után, hogy Orbánék szisztematikusan veszik ki a zsidókártyát a baloldal kezéből, erről magam is sokszor írtam, de hogy ez ekkora sikert ért az felfoghatatlan.
Amikor megbukott a kommunizmus Bulgáriában, s mivel ez nagyon hirtelen zajlott, sok naív elképzelés lett népszerű. Pl. legyen visszaállítva az 1878-as bolgár alkotmány. Persze semmi alapja nem volt ennek, egy az egyben képtelenség is lett volna visszaállítani. Mára senki se akar ilyet.
Azonban egy sajátos ügyben máig van egy kisszámú csoport, mely harcol: az 1945 előtti helyesírás visszaállításáért.
Természetesen az 1945-ös helyesírási reform az 1918-as orosz helyesírási reform mintájára készült, s alapvetően politikai célja volt: egyfajta korszakhatárt alkotni, hogy van "régi, elavult" és "új, modern".
A mai használt 1945-ös bolgár helyesírás is szóelemző típusú - azaz mint a magyar -, de máig maradt benne pár történelmi elem:
a "щ" betű megtartása, pedig nincs saját, eltérő hangértéke, teljesen azonos az шт kapcsolattal,
az igaragokban és névelőkben az "а" betű jelentése lehet "а", de lehet "ъ" is,
az igaragokban és névelőkben a "я" betű jelentése lehet "я", de lehet "йъ" is.
А korábbi helyesírásban még több ilyen elem volt. Volt 2 plusz betű:
a "ѣ" betű, eredetileg ez egy nyitott "e", de már a késő középkortól azonos a "я" vagy az "e" betűvel, az előbbi hangsúly alatt, az utóbbi hangsúlytalan esetben,
a "ѫ" betű, eredetileg ez orrhangos "o", de késő középkortól már azonos az "ъ" betűvel;
mindkét esetben tudni kellett, melyik betű írandó, de ez viszont megoldotta sok azonos hangzású szó megkülönböztetését.
Továbbá két ma is létező betű, mely ma csakis hangot jelezhet, korábban jelenthetett azonban nem kiejtendő betűt is:
az "ь" betű, ma csakis a "й" hangot jelenti, 1945 előtt a szóvégi volt lágy hangot is jelentette;
az "ъ" betű, ma csakis az "ъ" hangot jelenti, 1945 előtt a szóvégi volt kemény hangot is jelentette;
egykor ezek magánhangzók voltak: az "ь" betű ultrarövid "i" volt, de már a középkorban hangtalan lett, már csak a lágyságot jelentette, az "ъ" betű ultrarövid "u" volt, de már a középkorban hangtalan lett, már csak a keménységet jelentette.
A bolgárból kiveszett aztán a lágyság/keménység is, így ezek a szóvégi betűk már csak azt jelezték: utánuk a végződés milyen típusú, volt "kemény" vagy volt "lágy". Ez persze előny, ma tanulni kell mikor melyik, 1945 előtt meg látszott.
Lásd ma a bolgár hímnemű névelő lehet -ът vagy -а, ill. -ят vagy -я (a bolgárban a névelő végződés), az előbbi a volt "kemény", az utóbbi a volt "lágy" - ma tudni kell melyik szó milyen, pl. ученик (diák) és учител (tanár) - az előbbi volt "kemény" az utóbbi volt "lágy", így névelősen az előbbi ученикът és ученика, míg az utóbbi учителят és учителя. 1945 előtt a végződésből látszott melyik melyik, az akkori helyesírás szerint ugyanis a szó ученикъ és учитель volt.
Azonban eltelt 1945-1989 között 2 nemzedék, s gyakorlatilag csak a legidősebbek ismerték 1989-ben a régi helyesírást. Ha bevezették volna újra a régi írást, hirtelen az ország 90+ %-a hibásan írt volna. Így elmaradt. Egy időben a volt bolgár cár még a régi írással írt, de amikor állandó jeleggel letelepedett Bulgáriában, ő is lassan áttért az újra.
Ma már csak egyes címek, cégnévek íródnak a régi írással, amolyan figyelemfelkeltő céllal. Íme a Banker nevű hetilap, a neve új írással Банкер, régivel Банкеръ - a címlapon egyedül a név van régiesen írva, minden más szöveg a hatályos helyesírással:
Magyar példával úgy tudom érzékeltetni: 1945-ben a kommunisták törlik a magyar ábécéből az "ly"-t, majd 1990-ben valaki vissza akarja hozni: képtelenség, hiszen már kb. senki se tudná mikor kell "j" helyett "ly"-t írni.
