Kiderült: hamisított adatok alapján lett eurózóna-tag Bulgária idén január 1-jén.
Az egyik kritériumnak, a költségvetési hiánynak úgy "felelt" meg az ország, hogy egyes 2024-es kiadások 2025-re lettek számolva.
Érdekes: a bolgár médiákon kívül ebből nem lett hír. Ez azt jelenti: Brüsszel tudott a csalásról.
Nagy csalódás, semmi a nyitottaktak.hu honlapon, az eredmény "Nincs a feltételeknek megfelelő találat".
Pedig apám saját bevallása szerint 3-szor próbálták beszervezni. Egyszer egyetemistaként az 50-es évek végén, egyszer fiatal munkavállalóként a 60-as évek második felében, egyszer pedig Kubában a 80-as évek közepén. De semmi nyoma mindennek.
Az persze jó hír, hogy egyetlen rokont se találtam meg mint ügynököt.
1985-ös eset. Kelet-európai buli. Kubában.
Kisebb társaság gyűlt össze: egy szovjet-ukrán gyerek, két bolgár lány, egy keletnémet lány, két lengyel, két cseh fiú, és én.
Valahogy szóba került, hogy szar dolog ez az áruhiány. Erre váratlanul az ukrán fiú közbeszólt: „Hála Istennek, nálunk Kijevben ez nem jellemző, nálunk még kolbászt is lehet kapni a boltokban!”.
Erre a beszólásra a szerényebbek elmosolyodtak, de a többség röhögni kezdett. Még a Szovjetunión kívüli legalacsonyabb életszínvonalú Bulgáriából érkezett két lány is csak nevetni tudott azon, hogy valaki büszkén említi a kolbászt valamiféle luxuscikként, s elmeséli, hogy nálunk még ilyen luxuscikk is kapható, azaz nem beszélhetünk áruhiányról.
A legfélelmetesebb persze az volt, hogy az ukrán gyerek komolyan nem értette, hogy mi a vicces abban amit mondott, mert ő ezt komolynak szánta. Ő csak Kubát és a Szovjetúniót ismerte, s számára az üres bolt volt az alap.
A napokban érdekes cikk jelent meg az amerikai független ortodox Orthodox Reflections médiában. Egy újprotestánsból ortodoxszá lett amerikai hívő írta. Mivel kevesen jutnak el oda, ismertetem a lényegét.
Tudni kell, a diszpenzacionizmus az egyik lehetséges keresztény értelmezés a "két szövetség" problémára, azaz hogy van Ószövetség és Újszövetség, s ezeknek mi egymáshoz a viszonya. E kérdés értelmezése az, hogy Istennek több szövetsége van párhuzamosan. Tehát Isten zsidókkal kötött szerződése - az ószövetség - él ma is, azaz két szövetség van egyszerre, a régi és az új. Azaz lehet az ember zsidó vallású és ezzel helyesen áll Isten előtt, vagy lehet keresztény, s ez szintén jó. Magyarul: Istennek de facto "2 vallása" van. Ez az áramlat jellemzően egyes újprotestánsokra igaz, pl. Mo-on a Hitgyüli a legnagyobb képviselője ennek. (Vannak egyes radikális diszpenzacionisták is, akik szerint minden zsidó törvény ma is hatályos - pl. a magyar szombatosok ilyenek voltak Erdélyben -, de a nagy többségük szerint csak a zsidó erkölcsi törvények hatályosak, az életviteliek nem, lásd: nem szabad homoszexnek lenni, de szabad disznót fogyasztani.)
A diszpenzacionistákkal szemben a hagyományos kereszténység szuperszesszionista - ilyen az ortodoxia, a katolicizmus, s a hagyományos protestantizmus -, mely szerint Jézus új törvényt hozott a régi helyett, a régi törvény beteljesült, azaz lezárult. Ami a régi törvényből hatályos ma is (pl. a 10-parancsolat) az is csak azért hatályos, mert Jézus megerősítette azt. Azaz ma a judaizmus nem Isten vallása, nincs többé kiválasztott zsidó nép, lásd Pál apostolt "Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.".
Persze a diszpenzacionisták is azt vallják, hogy a jövőben minden zsidóból keresztény lesz, de ez csak a jövő, egyelőre ők zsidóként is Isten népe, ahogy a keresztények is azok.
A diszpenzacionisták szinte mindig keresztény cionisták is, azaz keresztény oldalról támogatták a cionista mozgalmat.
A dolognak politikai jelentősége is van, amióta ismét létezik Izrael Állam. Hiszen a diszpenzacionisták szerint Izrael ismételt megjelenése a térképen Isten tervének része, s ez egy különleges kiválasztott ország, mivel maga a zsidó nép is kiválasztott mind a mai napig, míg a szuperszesszionisták szerint Izrael Állam egy a világ kb. 200 állama közül, s semmilyen teológiai szerepe nincs. Azaz a diszpenzacionisták szerint Izraelt és a zsidókat támogatni köteles minden hívő keresztény, míg a szuperszesszionisták szerint ilyen szabály nem létezik.
A kérdés persze elsősorban az USA-ban jelentős, ott van komoly társadalmi súlya a diszpenzacionistáknak. S amióta van Izrael, ez abban is segít, hogy a "különleges" amerikai-izraeli viszony biztosítva legyen Amerikában nem csak az amerikai zsidó lobbi, hanem a nála sokkal népesebb diszpenzacionista szavazók által is, akik Izrael Állam támogatását vallási parancsnak fogják fel.
A szerző szerint a diszpenzacionisták ereje folyamatosan csökken, amióta a fő média Amerikában nem a televízió, hanem az internet, így ma a fiatal hívek elsősorban az internetből szerzik ismereteiket, nem felekezetük papjától vagy valamely népszerű tv-prédikátortól. Ennek hatása, hogy komoly folyamat zajlik, melynek során a keresztény cionista újprotestáns hívek a hagyományosabb kereszténység felé fordulnak.
Ahogy ezt egy ortodox amerikai teológus megfogalmazta: "Azok az ószövetségi törvények, melyek hódításra, ölésre, oltárok építésére és állatáldozatok bemutatására, a fiatalok körülmetélésére, valamint bizonyos étkezési szabályok betartására vonatkozó parancsokat tartalmaztak nem a nemzet létének végső célját jelentették. A végső cél Krisztus volt. Az Ószövetség annak isteni feljegyzése, hogyan munkálkodott Isten a népével Krisztus eljöveteléig. Józsué Istene átmenetet képezett Jézus Krisztus atyjához. Izrael készítette elő az utat a kereszt isteni ereje számára.".
Mivel pedig ez a folyamat a szuperszesszionizmus terjedését jelenti, Izrael és az amerikai-izraeli viszony kérdése megszűnik vallási-erkölcsi kérdés lenni, s normál hétköznapi politikai kérdéssé válik.
A Havannai Egyetemen ideológiai oktatás elsősorban a kötelező testnevelés órán zajlott, rendkívül vicces módon.
Íme egy példa: az óra elején tanár és a vele szemben felsorakozott hallgatók egymásnak jelszavakat ordítanak, csak nem valamiféle sportjelszavakat, hanem politikai jelszavakat. A politikai jelszavak aszerint változnak, hogy éppen milyen téma a vezetőség aktuális kedvence.
Az én kedvenc jelszavam az volt, amikor a tanár odaordít a hallgatóknak, hogy „la deuda externa” (a külföldi adósság), mire a sor „es impagable” (visszafizethetlen) jelszóval ordít vissza.
Ez abban az időszakban volt, amikor Fidel mindenkit igyekezett rávenni, hogy ne fizesse vissza a hitelező bankoknak a felvett hiteleket. Miközben persze Kuba minden hitelt percre pontosan fizetett ugyanazoknak a gonosz imperialistáknak.
Én sikeresen felmentettem magamat torna tantárgyból. Helyette a barátnőm gyógytornájára jártam nézőként. De néha megnéztem a normál testnevelési órát is, ami alól fel lettem mentve.
Amikor hallgató voltam az 1985/1986-as tanévben a Havannai Egyetem bölcsészkarán az általános bölcsész ("Letras") szakon.
Az első tanév egyik tárgya a Marxista-leninista filozófia volt. Az az jelentette:
azaz az első félév tanulást igényelt, míg a második csak halandzsázást.
Egyik naív, de okos diák egyszer csak feltette a kérdést: "miért nem úgy van, hogy mindenki választ magának egy neki rokonszenves filozófiát?".
Erre megfagyott a trópusi levegő a teremben. Annak ellenére, hogy Kubában egyébként lehetett azzal a szöveggel élni, hogy "forradalmár vagyok, de nem vagyok marxista".
A tanár azonban gyorsan megadta a frappáns választ, azonnal lezárva minden esetleges vitát: "vegye észre, mi a tantárgy neve, vajon "filozófia" vagy "marxista-leninista filozófia", na ugye?".
A ballib és tiszákos közönség saját győzelmeként ünnepelte a brazil és a szerb választási eredményeket. Állítólag ugyanis bukott mind a brazil, mind a szerb Zorbán!
A valóságban a kép nem ennyire egyértelmű.
Szerbiában a győztes ellenzéki szövetség nagy része sok mindenben egyetért a választáson alulmaradt Vucsiccsal. A Vucsics elleni szövetség lényege a személyes ellentét volt, de közben sok ellenzéki személyiség egyetért Vucsics politikájával, s különösen semleges külpolitikájával.
Brazíliában pedig a nyertes Lula éppenhogy oroszpártibb, mint ellenfele. Bár a BRICS-tömböt mindkét fél támogatta, éppenhogy Lula az, aki nagyobb jelentőséget tulajdonít a kérdésnek.
Az sehogy se jön ki, hogy ezekben az országokban a helyi "Tisza" nyert.
A múlt vasárnap elnökválasztás volt Bulgáriában. A részvételi arány 23 %, ez az eddigi abszolút negatív rekord a rendszerváltozás óta. Még én se mentem el szavazni, pedig én mindig el szoktam menni.
Miért nem mentem el? Mert a két esélyes jelölt egyike se tetszik, így a második fordulóban majd elmegyek szavazni a kisebbik rosszra.
Számításom be is jött: november 1-jén szavazhatok a két legtöbb szavazatot összegyűjtött jelölt egyikére, hiszen senki se érte el az első fordulóban az 50 %-ot.
A választás egyszerű. Az egyik opció, hogy a de facto egyesült jobboldal közös jelöltjére - aki Andrej Gjurov volt nemzeti banki alelnök és volt miniszterelnök - lehet szavazni, aki határozottan euroatlantista. A másik meg az, hogy a jelenlegi elnök Ilijana Jotovára - aki eredetileg újságíró, majd hosszú éveken keresztül szocialista politikus, majd alelnök - , mérsékelten euroatlantistára. Tehát sokat nem kell itt gondolkodni: a rendszerkritikus szavazó szépen leszavaz a mérsékelt euroatlantistára, s pont.
Az államelnök Bulgáriában se az ország vezetője, bár hatalma szélesebb, mint a magyar köztársasági elnöké. Mindenképpen fontos azonban, hogy ezt a posztot ne tölthesse be egy kategórikusan nyugatbarát személy, ez már jelképként is fontos.
Az 1. fordulóban 1 millió 522 ezer ember szavazott, ebből 486 ezer Gjurovra, 529 ezer pedig Jotovára, míg 440 ezer valamely más jelöltre. Mivel a 440 ezer számára nagy arányban Jotova a kisebbik rossz, azaz ő a kiegészítő preferencia, így a siker esélye nagy.
Ha Jotova mégis bukna - mert az euroatlantista jobboldal képes lenne csodaszerűen mobilizálni a nagyvárosokban -, az az őt támogató kormány számára is nagy csapás, presztízsveszteség lenne.
A kampányban a fő érvek negatívak. Jotova ellen a fő érv, hogy "kommunista", valamint hogy elnökként kegyelmet adott egy kábítószerkereskedőnek, míg Gjurov ellen a fő érv, hogy Zelenszkij haverja, valamint támogatja Bulgária aktív részvételét az ukrajnai háborúban.
Kezdetnek jó. A nyugati civilizáció - s itt nyugatin nem nyugat-európai értendő, hanem nem-keleti, azaz nem indiai és nem kínai - valóban kettős alapú: Athén és Jeruzsálem jelképesen a két alap.
A gondolat kifejtése azonban félremegy: szerinte a polgári társadalom, a kapitalizmus Athén és Jeruzsálem együttes fejlődésének egyenes következménye!
Innen már csak teljesen félremehet a dolgok értelmezése. Kiderül: a fő ellenség a marxizmus és az iszlám. Ez totális tévedés. A iszlámot nem kell szeretni, de nem elismerni, hogy egyfajta szakralitást képez egyszerűen önbecsapás.
Ami pedig a marxizmust illeti, a marxizmus nem ok, hanem következmény, a felvilágosodás egyik eredménye, édestestvére pedig a liberalizmus, azaz a kapitalizmus és a kommunizmus azonos gyökérről fakad, s bár egymás közt is küzdenek, ez valójában testvérharc. Nem is lehet annál nagyobbat tévedni, mint antimarxista érzelmek által hajtva beállni a liberalizmus, a kapitalizmus szekértolójának!
A materializmus legkövetkezetesebb képviselője a polgári, liberális, kapitalista társadalom. Még a létezett kommunizmus országaiban is több szakralitás volt, akkor is, ha ez csak egyfajta torz ál-szakralitás volt.
Az iszlamizmus pedig nem verhető meg materialista, liberális, polgári értékrenddel, hanem csakis szakralitással. Ha materialista, "semleges" értékrendet szegezünk szembe az iszlámmal, az az iszlám győzelmét fogja elhozni.
A lényeg: nincs hiteles nyugatkritika, mely abból indul ki, hogy a nyugattal semmi gond nem volt, s csakis a marxizmus megjelenése rontott el mindent, majd pedig a muszlim migráció gyengítette meg véglegesen a marxizmus által fertőzött rendet. Ha ez így lenne, akkor csak annyit kellene tenni, hogy visszaállítjuk a kb. 200 évvel ezelőtti állapotokat, azaz a vadkapitalizmus viszonyait.
Hozzáteszem: megértem a szerzőt, egykor én is hittem ilyesmiben: konzervatív liberális koromban. Idő kellett, hogy megértsem: a polgári társadalom nem a megoldás módja, hanem a probléma része.
Nagy az öröm Hollandiában. A köztársaság kormányfője, Rob Arnoldus Adrianus Jetten bejelentette, hogy gyereket vár, aki jövőre fog megszületni.
A sajátosság: a kormányfő nyíltan homoszexuális, van "férje" is - lásd a fenti képet a "párról" -, s a gyereket úgynevezett béranya szolgáltatja.
Emberi nyelvre fordítva: a "pár" fizetett egy nőnek, hogy az szüljön gyereket, majd gyermekét hagyja el, azt eladva nekik. Ez nem csak perverzió, de emberkereskedelem is. A holland hagyományoktól persze nem idegen az emberkereskedelem, egykor - a XVI-XIX. században - igencsak aktívak voltak a holland kereskedők a néger rabszolgák kereskedelmében, azóta ez nincs, de mint látható, tovább él a szokás a meg nem született gyermekek kereskedelmében.
Vicces. A liberális HVG szerint szertefoszlott álmaik miatt törnek-zúznak a "fiatalok". A szélsőbalos Mérce ezt fokozza: a törés-zúzás egyenesen a mi szebb jövőnkért folyik!
Emberileg persze érthető: kevés ember szeret dolgozni, mert a munka szinte mindenki számára kényszer, s ez a mindennapos munkakényszer negatív érzelmeket generál a lelkekben. Mégis: az emberek 99,9 %-a ezt a belső feszültséget valahogy feldolgozza magában, pl. igyekszik szabadidejét érdekesen eltölteni, esetleg valami hobbit találni magának, gazdag lelki életet próbál élni, szabad pillanatait munka közben is igyekszik jól felhasználni, stb.
Nyilván egy idegen migráns meg még negatívabb érzéseket halmoz fel magában, különösen ha fiatalkorú: hideg van az otthoni időjáráshoz képest, a környezet idegen, s minden várakozás ellenére se hullik rá aranyeső. Nehéz helyzet, de ésszel fel kellene tudni ezt is dolgozni... pl. azt kellene tudni megérteni, hogy egy fiatal franciaországi migráns a segélye révén sokkal jobban él, mint egy otthon maradt, teljes munkaidőben - ami ott sokszor heti 48 óra, nem 35! - dolgozó ember.
Tökéletes magyarázat mi az ima szerepe:
Plusz: mi a protestantizmus és mi a bűn. Nincs mit hozzátenni. Rövid, s érdemes az egészet megnézni.
Számomra október 23-nak van egy teljesen személyes, politikamentes vetülete is. 1986. október 23-án, az 56-os felkelés, szabadságharc, forradalom, stb. 30. évfordulóján költöztem ki legelőször Bulgáriába.
Akkor persze ez totál hétköznap volt, csak kicsit több rendőr volt a budapesti utcákon a nap miatt.
Megérkeztem Szófiába már sötétben.
Szófia akkor kb. egy 20-25 évvel visszamaradt Budapest volt, minden szempontból – ma jobb a helyzet, már csak 5-10 éves elmaradás érezhető. S nemcsak az áruszint a boltokban volt siralmas – kb. egy 70-es évekbeli magyar falu kis közértjének szintjén voltak a legjobb boltok Szófiában -, de maga az egész környezet is nagyon lehangoló volt: alig pislákoló utcai lámpák, 30-éves villamosok, amolyan összeomlásközeli állapot.
A bolgár kommunizmus mindenképpen kevesebb eredményt mutatott fel, mint a magyar verzió: pl. a panel lakótelepek mindkét országban rendkívül csúnyák voltak, de egy átlag budapesti lakótelepen legalább meg voltak csinálva a járdák, voltak táblák, volt parkosítás, néha még színesebb festés is akadt, ezzel szemben az átlag szófiai lakótelepek jellemzően félkészen voltak átadva, azaz a lakások készen voltak, de körülöttük semmi, tehát hatalmas kátyúk, nem befejezett járdák, elhatárolatlan zöldterület, s minden szürke, barna, legfeljebb szürkéskék.
Az emberek meg még a magyarokhoz képest is rosszkedvűbbek volt. A bolgár átlagember a magyarhoz képest csak 2 dologban fejlettebb: tisztább, azaz sokkal ritkább a büdös ember, mint Magyarországon (ez a török hódoltság következménye, az iszlámban a napi 5 ima előtt kötelező tisztálkodni, s ez a szokás hatott a nem-muszlimokra is), s sokkal kevesebb a köztéri alkoholista – persze alkoholista Bulgáriában is van bőven, de ezt mindenki szégyelli, így otthon csinálja, a 4 fal között.
De ezt a kettőt leszámítva a bolgár ember siralmasabb látvány volt a magyarnál. Mogorvább, ellenségesebb, rosszabbul öltözött – ez utóbbi alól csak a fiatal lányok voltak kivétel, ők csillogtak, de ők is mogorvák és ellenségesek voltak.
Akkor tulajdonképpen nem is terveztem sokáig maradni Bulgáriában, alapvetően ideiglenesre lett tervezve, nagyjából fél évre, s hogy majd biztos visszaköltözöm 1987 nyarán.
Végül nem így lett, egészen 1992 nyaráig maradtam. Ami kifejezetten pozitív lett, mert így átélhettem a magyaron kívül még egy rendszerváltozást.
A lényeg: nekem október 23-án mindig ez jut eszembe először, nem 1956.
A 90-es években nagyon népszerű, de még ma is sokakat átverő multi level marketing fő problémája a rendszer működésképtelensége, mely magából a rendszerelvből következik.
A lényeg összefoglalható 5. pontban:
1. Az mlm-rendszer iszonyúan drága, s azért drága, mert ez szükséges a hatalmas jutalékok miatt, különben nem lenne pénz e jutalékok kifizetésére.
2. Emiatt maga a termék nem versenyképes, hiszen a hasonló nem mlm-termékekhez képest iszonyúan drága.
3. Emiatt alig van külső eladás, szinte minden értékesítés belső, azaz az mlm-tagok egymás közt kereskednek.
4. Tehát a belső értékesítés szinte egyetlen mozgatórugója az, hogy a tagok jutalékot akarnak maguknak, ezért belépnek, jutalékban reménykedve.
5. Emiatt a gyakorlatban a kevés sikeres tag a sikertelen tagok pénzét osztja fel egymás közt.
A vonatkozó mlm-paródia: Hurrá Milllllllllllliomos Leszek!
Az utóbbi időben sok téves információ lát világot arról kik verték le szovjet részről az 1956-os szabadságharcot.
Szovjet részről 3 katonai egység harcolt magyar területen 1956-ban:
A szovjet hadseregben nem léteztek nemzetiségi alakulatok, ilyeneket nemzetiségileg homogén területeken se hoztak létre: a személyi állományt direkt keverték, sokszor sorkatonákat lakóhelyüktől több ezer kilométerre irányítottak.
Ugyanez igaz az egyes katonai egységek vezetésére. A. 8. gépesített hadsereg vezetője 1956-ban egy örmény tábornok volt, Amazaszp H. Babadzsnjan vezérezredes. A 38. általános hadsereg vezetője pedig az oszét nemzetiségű Hadzsi-Umar Dzs. Mamszurov vezérőrnagy volt.
Ami a lényeg: az, hogy két ukrajnai katonai egység vett részt a támadásban nem értelmezhető úgy, hogy "az ukránok támadtak", ez utólagos anakronizmus. A szovjet haderő támadott, melyben mindenféle nemzetiségű katona volt. Azért lett két ukrajnai egység kiválasztva, mert ezek voltak a legközelebb.
Ugyanígy az ellenkező véglet se igaz: hogy a Szovjetunió egy orosz birodalom volt, ahol elnyomták az ukránokat. A valóságban az ukránok a szovjet állam egyik vezérlő népe volt.
A mai napra nem írtam semmit, képtelen voltam. Amit írtam volna, azt áttettem a jövő hétre.
Ma lenne ugyanis a 40. házassági évfordulóm. Csak hát úgy alakult, hogy helyette a jövő utáni héten a halál 1. évfordulóját "ünnepelem".
Így alakult, nem tudok mit tenni, pedig máig nem értem miért lett ez így.
A radikális állatvédelem ritkán hoz eredményt. Jellemzően gazdagnak kell lenni ahhoz, hogy az ember vegán legyen, a nagy kivétel egyedül India, ahol a lakosság kb. harmada-negyede úgy vegán, hogy ehhez nem párosul anyagi jólét.
A tojásevés eleve nem vegán ügy, ez csak a húsevőket és a mérsékelt vegetáriánusokat illeti. Én évek óta csakis szabadon tartott tyúkból származó tojást fogyasztok. A felár amit ezért fizetek kb. tojásonként 30-40 Ft, ami nem kevés, de nem is sok.
S ami a legfontosabb: ez nem öncélú állatvédelem, hanem teljesen önző magatartás is. Ugyanis a szabadon tartott tyúk tojása ízre is egészen más, de már a tojássárgája színén is látható a különbség.
Persze itt is súlyos a pénzkérdés: nem mindenki engedheti meg magának a tojásdobozonkénti kb. 1 eurós felárat.
Teljesen igaz történet 1984-ből, Kubából.
Éppen utolsó éves középiskolás voltam. Osztályom hatalmas létszámú, 50 körüli diák volt benne, s így is sokadik tagozat volt: ez volt a 80-as évek közepe, Kubában a szovjet jelenlét csúcsa, összesen kb. 20 ezer szovjet diplomata, katona, más hivatalos kiküldött, s egyszerű helybe irányított szakértő dolgozott Kubában, s ez persze az iskola létszámán is meglátszott. A havannai orosz iskolában 2500-3000 diák volt, ennek 85 %-a szovjet gyerek (a többi: 10 % kubai, s 5 % egyéb, azaz keletnémet, lengyel, csehszlovák, magyar, bolgár, mongol, afgán).
Az összes kommunista országbeli kiküldött közül a legcsóróbbak a szovjetek voltak. Akkoriban ezt kommenteltük is egymás közt csendesen - persze csak közeli haverokkal -, hogy a Szovjetunió a világ első birodalma, ahol a saját lakosság rosszabb életszínvonalon él, mint a meghódított országok lakossága, s ez így is volt. Olyannyira igaz volt ez, hogy még a privilegizált szovjet emberek között is látszott: hiszen külföldi munkára menni nagy privilégium volt a Szovjetunióban, azaz aki kint volt Kubában, az már az elithez tartozott. Mégis: hiába tartozott az elithez, szarabbul élt, mint bárki kelet-európai nem-szovjet kiküldött.
A szovjet kiküldöttek nagy része pl. nem kapott bére részeként semmilyen konvertibilis valutát, kizárólag úgynevezett Berjozka-csekket (ezzel a szovjet valutás boltokban lehetett vásárolni), de a nem-konvertibilis összeg is alacsony volt a csatlósállamok dolgozóihoz képest.
A szovjet gyerekek nem kaptak helyi igazolványt se, hogy ne tudjanak "kódorogni". Eleve tilos volt számukra lakónegyedük elhagyása.
Az élelmes gyerekek persze igyekeztek kitörni a korlátok közül. Csencselős kedvű osztálytársam szép lassan összegyűjtött 45 dollárt, s el akarta persze költeni. A cél: egy olcsóbb típusú, japán gyártmányú kazettás rádiómagnó volt.
Ekkor jött a konspiráció. Először el kellett szöknie az iskolabuszról órák után, majd elmennie egy valutás boltba. Itt jött az én szerepem: nekem ugyanis volt igazolványom. Szóval megvettem neki az én nevemben a Sharp márkájú készüléket a havannai Nacional szálló dolláros boltjában, majd sietett haza taxival, a taxissal is én állapodtam meg. Ő, mint az átlag kubai szovjet ember, persze egy szót se tudott spanyolul. Legendás volt a szovjet emberek nyelv-nemtudása.
Aztán jött még pár hét idegek harca. A magnót minden nap magával hozta az iskolába, állandóan a táskájában volt. Hiszen nem mondhatta el szüleinek, hogy vette, mivel felmerült volna, hogyan lett hozzá pénze. Így ki kellett találnia valami hihető sztorit, hogy ez nem is új magnó, hanem régi, használt, s elcserélte egy külföldi - azaz nem szovjet - iskolatársával, akinek éppen nagyon kellett valami, ami neki volt.
Amint meglett a hihető sztori és a készülék is rendesen kopottabb lett, sikeresen "legalizálta" a magnót a szülők előtt.
Szerintem nagy becsben tarthatta még évekig, amikor a 90-es évek elején a Szovjetunióban is megjelent a nyugati árubőség, s már nem számított nagy dolognak egy nyugati rádiómagnó birtoklása.
A magát nem fogyasztói társadalomnak leíró kommunista rendszer a valóságban fogyasztóibb volt a nyugatnál. Ennek szimpla oka: nem volt árubőség, így a kisember csak még jobban vágyott árucikkekre, mint nyugati megfelelője.
S minél rosszabb volt az áruellátás, annál nagyobb volt a fogyasztói éhség.
A kádárizmusban az áruellátás jobb volt, mint a többi kommunista országban (Jugoszláviát leszámítva), így még az árureklám is megjelent.
Ahogy a vezetőszár nem büntetőeszköz, úgy az előzetes letartóztatás se büntetés.
A kommentharcos viszont mélyen fel van háborodva: számára az előzetes letartóztatás megszüntetése "szabadon engedték a tolvajt" alakban jelenik meg.
Vicces kommentek:
Törökország sose számított emberi jogi mintaállamnak, különösen nem az oszmán időkben, de volt akkoriban egy törvényi szabály az ilyen esetekre.
Lényege: ha valakit kivégeznek, majd azt csodás módon túléli, akkor azt szabadon kell engedni. Az ok persze a muszlim miszticizmus volt, azaz ha valaki megússza saját kivégzését, akkor az isteni csoda, Isten így jelzi, hogy nem kívánja az adott személy halálát.
Röviden a tartalma a másfél órának:
Múlt héten Görögország átadta Bulgáriának Szamuil cár maradványait. (Szamuil = Sámuel.)
Szamuil az első bolgár állam (681-1018) utolsó nagy uralkodója volt.
A X. sz. második fele bolgár szempontból rendkívül kedvezőtlen volt, ez Róma (Bizánc) egyik sikeres időszaka. Bulgária teljes keleti része bizánci uralom alá kerül, 1018 végéig pedig Bizánc gyakorlatilag az egész Balkánt meghódítja a dalmát partvidéken kívül.
Szamuil cár (997-1014) ezt a bizánci terjeszkedést igyekszik lassítani. Szamuil először Magyarországgal lép szövetségre Bizánc ellenében, fia feleségül veszi a magyar Judit hercegnőt (István húgát). Később azonban a bolgár-magyar kapcsolatok megromlanak, mert a bolgár cár Koppányt támogatja István ellenében a magyar hatalmi harcokban. István hatalmának megerősödése után a magyarok emiatt bosszút állnak: megtámadják Bulgáriát északról, s sikeresen Magyarországhoz csatolják az addig bolgár Belgrádot (Nándorfehérvárt) és környékét.
Végülis Szamuil kudarcot vall, a kljucsi csatában (1014) a bizánciak megsemmisítik szinte a teljes bolgár hadsereget, maga Szamuil is meghal: a vereség hírére infarktust kap és meghal. Még folynak kisebb harcok, de 1018-ban megszűnik immár a teljes bolgár állam, a maradék bolgár elit egy része Magyarországra menekül, más része elfogadja a bizánci uralmat
Az ügy politikai mellékszála a bolgár-görög együttműködés Észak-Macedónia ellen. A macedón nemzettudatban ugyanis Szamuil a legnagyobb macedón középkori uralkodó. Ennek hivatkozási alapja:
A történelmi adatok azonban mást mondanak, nem segítik az események mai modern macedón értelmezését:
Miért nincsenek jobboldali milliomosok? - kérdezi Bencsik.
Alapvetően a kérdés vicces, de teljesen jogos.
Annak oka, hogy a rendszerváltozás után lett magyar felsőosztály 90+ %-ban baloldali lett, teljesen történelmi okokra vezethető vissza,
Mert kiből is lett elsősorban milliomos? Elsősorban 2 csoportból:
Az első csoport világos: az tudott a rablóprivatizációban a siker esélyével részt venni, aki jó időben volt jó helyen, ez pedig szinte teljesen a magas és közepes rangú ex-kommunista elit, annak is elsősorban a gazdasági-pénzügyi része. Ők irányították az ország gazdaságát már a későkádári időkben is, így könnyedén át tudták konvertálni az irányítási hatalmukat valós pénzügyi hatalommá is, azaz menedzserekből tőkésekké tudtak válni.
A második csoport pedig a szakértők kategóriája: a nyugati tőke amikor magyar felső rangú alkalmazottakat, érdekképviselőket keresett, nyilván az adott területhez értő emberekből válogatott, s ez pedig ugyanaz a réteg, mint az előbbi csoport, talán csak annyi eltéréssel, hogy itt inkább a közepes, s nem a magas rangú egyének voltak nagyobb arányban.
A baloldaliság pedig öröklődött. A volt kommunisták reformszárnya már a 80-as évek végén, de aztán még inkább a 90-es évek elején, sikeresen elhitették országgal, világgal, hogy a "baloldal" szó nem azt jelenti, amit a politológia szerint jelent, azaz azt, hogy a kapitalizmuskritikus eszme és a kapitalizmus veszteseinek képviselete, hanem pont az ellenkezőjét! Így lett Magyarországon a "baloldal" a kapitalizmus leghűebb követőinek az eszmeisége.
Ezt aztán csak erősítette az MSZP - a liberálissá lett ex-kommunisták - és az SZDSZ - a liberális ex-antikommunisták - lassan, de biztosan kiépülő szövetsége, mely 1994-től közös kormányzásban csúcsosodott ki.
Innentől már alapvető igazsággá vált, hogy a "baloldal" szó jelentése: nyugatosság, polgárság, európaiság, haladóság, piacpártiság. Egy módon megfogalmazott eszme pedig miért ne lehetne a milliomosok kedvence?
S ami ilyen, az a csak erősödik. Szerintem a Fidesz-kormányzat által milliomossá segített réteg is nagy számban eszmeileg csatlakozni fog régebbi kollégáikhoz.