Mint egykori tolmács-fordító igazolhatom, e cikk az igazat írja.

Ami azonban még engem is megdöbbentett, hogy ma, 2024-ben ugyanannyi a díjazás, mint 2007-ben, azaz bruttó 1,25 Ft/leütés. Ez valójában hatalmas esés, a 2007-es Ft értéke ma kb. 2-2,10 Ft. Azaz ma a 17 évvel ezelőtti díjazás 45-50 %-át fizetik vásárlóértéken számítva.

A jó időszak a 90-es évek vége volt, ekkor 2,50-3 Ft-os karakterdíjak voltak, ez olyan, mintha ma 5-7 Ft lenne.

Aztán 2000 után jött a folyamatos esés, egyre olcsóbb lett a fordítás. A piac kikényszerítette. Aki fordítónak voltak jó kapcsolatai, azok mind elszegődtek nyugatra (ebben a szakmában ez nem jelent tényleges helyváltoztatást), aki nem, az abbahagyta. Lassan a fordítás egyetemisták diákmunkája lett.

S a folyamat nem automatizálható. Jó minőségű gépi fordítás csak egyszerű, közérthető szövegeknél lehetséges, pl. használati utasítások, termékleírások. Már egy egyszerű akciófilm esetében is röhejes hibákkal fordítanak a fordítóprogramok, hiszen nem értik az adott mondatok hátterét és a szövegkörnyezetet.

S nem csak szótévesztések - többértelmű szavak esetében a gép képtelen rájönni éppen melyik a helyes -, de olyan dolgokban is, amikor az egész mondandó értése elkerülhetetlen.

Amikor a célnyelv nyelvtanilag gazdagabb, mint a forrásnyelv, akkor súlyos baj van például, míg fordítva ez nem gond. Pl. a magyar igeidők rendszere sokkal szegényebb, mint az angol igeidőké, így angolról magyarra fordítani igéket az időt illetően nem gond egy gép számára, de fordítva már kifejezetten nehéz, hiszen az egész magyar szövegkörnyezetet érteni kell, hogy tudni lehssen melyik angol idő használandó az adott esetben. Fordított eset: a határozott-határozatlan igealak: az angolban ilyen nem létezik, míg a magyarban alapvető, azaz angolra fordítani könnyű, fordítva meg nehéz.

Amiről a cikk nem ír: az egész környezet is lassan le lett építve. Meg lettek spórolva a korrektorok, majd a szakmai lektorok is.

Aztán ma már kifejezetten vicces esetek vannak emiatt. Számítógépes programoknál, netes alkalmazásoknál szoktam látni ilyet. A megrendelő egyáltalán nem ismeri a célnyelvet, így komolyan hiszi, minden nyelv valamilyen szinten azonos, azaz minden lefordítható egy az egyben, különösebb probléma nélkül.

Pár évvel ezelőtti élményem: felháborodott megrendelő, hogy az alkalmazása magyar verziója nevetést vált ki, pedig hát ő magyarul tudó embert bízott meg! Becsapva érzi magát. Pedig mi is történt? Odaadott egy szólistát egy magyarul tényleg tudó emebernek, hogy azokat fordítsa le magyarra. S az meg is csinálta, hibamentesen. Csakhát egyetlen nyelven se lehet helyes szöveget generálni csak lefordított szavakból.

Pl. ott volt, hogy "forintok", s aztán ilyen mondatok lettek, hogy "Összeg: 4587 forintok.". A fordítónak meg volt mondja, fordítsa magyarra, hogy "Forints", s ő becsületesen meg is csinálta. Aztán elmondtam az emberkének: nem lehet szólistafordítással alkalmazást lokalizálni, íme ez is példa rá - magyarul számnevek után nincs többes szám. Aztán azon az állításomon is meglepődött, hogy magyarul nincs "of" és "from" szó. Végül elfogadta: nem lehet ezen spórolni, az egész dokumentációt meg kell ismertetni a fordítóval, elmondva mi a cél, s nem szólistát kell adni neki.

Nemrég egy ismerősöm meghalt. Nem volt se barátom, se közeli haverom, de ismertem jól, családi kapcsolatok révén. Majdnem 20 éve látom őt rendszeresen, átlag évente 2-3 alkalommal. Nálam majdnem egy nemzedékkel fiatalabb ember (én idén augusztusban leszek 57 éves). (Többet nem mondok, nem akarom, hogy kiderüljön ki az, mert a téma nem személyesen ő, hanem maga az esettípus.)

A lényeg: az a nemzedék, ahová saját gyerekeim is tartoznak. Azaz vagy a kommunizmus végén születtek vagy a visszaállított kapitalizmus elején, de már semmilyen tapasztalatuk nincs a kommunista rendszerről (nagyobbik fiam 1988-as, kisebbik 1996-os), csak könyvekből tudják mi volt akkor.

Ezzel a nemzedékkel az a baj, hogy súlyosan kapitalizmus-fertőzött, a rendszerideológia nagy részét komolyan elhiszik. Míg a mi nemzedünk soha nem hitt, se korábban a kommunizmusban, se aztán a kapitalizmusban, mindkettőt tőlünk független istencsapásként éltük át - s ehhez antikapitalistának vagy antikommunistának se kellett lenni! Én sokat dolgoztam azon, hogy a saját gyerekeim ne higgyenek a kapitalizmusban, azt hiszem, sikeres voltam ebben. S ezt nem azóta teszem, hogy antikapitalista vagyok kb. 10+ éve, hanem korábban is ezt tettem, amikor a kapitalizmust láttam a legkisebb rossznak (lásd a Churchill-típusú érvet "rossz, de minden más rosszabb"), akkor se hittem erkölcsi értékrendjében - ez fontos, mert a kérdés nem ideológiai.

Szóval az emberke sajnos azokhoz tartozott, akik komolyan hittek a rendszerben. Ez már a kommunizmusban is problémás magatartás volt, de akkor ezzel az ember a legrosszabb, amit elérhetett az volt, hogy a háta mögött kiröhögték vagy gerinctelen talpnyalónak nézték. Ma viszont ez súlyos életválságot okoz.

A rendszer ugyanis azt mondja: az értékes ember sikeres, a siker a munkából jön, a siker mércéje meg a gazdagság. Azaz ha nem leszel gazdag a munkádból, akkor te egy szar vagy, a társadalom szemete. S a tények nem számítanak: hogy ha ezt tényleg elfogadjuk, akkor a világon csak egy törpe kisebbség értékes, az emberek 99+ %-a szar. Valójában a magállamokban is szar a lakosság 99+ %-a, hiszen bár világmércével ott gazdag a kisember, ezt nem saját munkabeli sikerének köszönheti, hanem csakis annak, hogy ott magas a bérszint.

Szerencsére a józan ész sokszor segít. Azaz az emberek többsége idővel felismeri:

• nem lehet mindenki gazdag sikeres, hiszen nincs elegendő pénz erre a világon, hogy mindenkinek jusson, azaz a nagy többség mindenképpen "sikertelen" lesz,
• a siker nem csak a pénzt jelenti,
• a munka a modern társadalomban külső dolog az egyénhez képest, nem szabad a személyes élet alapjává tenni.

Különösen a legutóbbi pont lényeges, én mindig azt szoktam mondani a munkahelyük miatt válságba eső embereknek "az csak a munkád, nem az életed!".

Magam is rájöttem erre elég korán, de sokat köszönhetek apámnak is. Apám évek óta halott, s - ahogy ez szokott lenni - az ember sokszor a szülője halála után veszi észre, hogy már halott szülője milyen értékes dolgokat mondott, amikor még élt.

Apám mind a két rendszerben közepes karriert futott be. Kádár alatt be tudott tagozódni a nomenklatúra alsó részébe, majd enyhén emelkedett, óvatosan vigyázva, nehogy nyíltan politikai pozícióba kerüljön (ettől rettegett), majd a rendszer omlása alatt sikeresen át tudott menni az új elitbe, mindig alkalmazottként (a tőkés szereptől ugyanúgy rettegett, mint a régi rendszerben a politikától). Sikeres volt, a bankár elit tagja lett, bár nem az első vonalban (bank elnökök, alelnökök, tőzsdei vezérek, kapcsolt tanácsadó cégek vezetői, stb.), de a másodikban, ami szintén magas életszínvonalat jelentett.

Aztán egyszer, erre jól emlékszem, azt mondta nekem "tudod, nekem akkora a fizetésem, hogy éjjel-nappal azon kellene gondolkodnom, hogyan növeljem a bank profitját, de valójában leszarom az egészet, pont ahogy ők - a bank tulajdonosai - is leszarják a világot, szóval annyit teszek amennyi szükséges és a többi nem érdekel".

Sajnos akad azonban egy erős kisebbség, mely képtelen ezt elfogadni, ők interiorizálják a halivúdi emberellenes eszmét, s komoly válságba esnek. S néha alkoholizmus, drogozás a vége, néha még halál is. Mert Halivúd emberellenes.

Csak azért nem kell Halivúdot beszántani és a képviselőit eutanáziában részesíteni, mert jó ha megmaradnak elrettentésnek. Az N-nap (a Normalitás bezetésének napja) után érdemes lesz létrehozni a Polgári-Liberális Hülyeségparkot, s ott mutogatni Halivúd alkotásait.

A ballib propaganda "szegény az ország" szólama valójában régi. Egy időben a Fidesz is próbálta alkalmazni - lásd a "szegényebbek vagyunk, mint 4 éve" kampányt 2006-ban -, s a Fidesz is belebukott: mert egyszerűen nem igaz, nem vagyunk szegények.

A világon jelenleg 201 ország van (mindent beleszámolva, ami jogilag és/vagy ténylegesen független). Ezek közül 125 egyértelműen - azaz minden vitától mentesen - szegényebb Magyarországnál. 35 ország egyértelműen gazdagabb Magyarországnál. A többi 40 ország esetében pedig szubjektív a kérdés: valójában ezek Magyarországéhoz közeli szinten vannak, azaz nem érdemes őket se a szegényebbek, se a gazdagabbak közé sorolni.

Objektív adatok szerint, pl. GDP alapon Magyarország szintje a világ átlagszintjének 190 %-a.

Mint látható, az természetesen igaz, hogy Magyarország nincs benne a felső 15-20 %-ban. Csakhát ezt szegénységnek nevezni erős túlzás.

Egyébként ez a túlzás régi eredetű. Már akkor is zavart. A 90-es években a magyar közbeszédben elterjedt a "svéd árak, etióp fizetések" mondat, miközben egyik része se igaz, az árak nem svédek, bérek meg sokszosak az etióp szinthez képest.

Időnként meg is kérdeztem embereket "tudod mennyi az etióp fizetés?", s tapasztaltam, sokan komolyan hiszik, hogy a magyar szinten van. Nekem meg megvolt az az előnyöm, hogy Havannában, amikor egyetemista voltam ott, voltak etióp diáktársaim, így közvetlen infóm is volt.

Emlékszem, 1995-ben, amikor a magyar átlagbér nettó 28 ezer Ft/hó körül mozgott, ez akkor kb. 230 USA-dollárt ért, kérdezgettem, vajon ki találja el az etióp bért. Senki se találta el: 18 dollár volt. S sokan el se hitték.

Szóval a valóságban nem az ország van romokban, hanem a ballib országkép. Ez viszont jó hír.

Nemrég sikerült az egyik bolgár torrent oldalról letöltenem valami sajátosat, több GB-nyi régi bolgár könyvet. Akadnak tehát hozzám hasonló emberek, akik nem pornóra használják a torrentet, hanem könyvekre.

Az egyik könyven sokat mulattam. Pancso Dorev (van hogy Pancse alakban írja, de ez ugyanaz, az "o" verzió kelet-bolgár, az "e" verzió nyugat-bolgár) könyve, melynek címe "Magyarország - a magyarok". Dorev 1914-1916 között bolgár konzul volt Budapesten, a művét 1917-ben írta és adta ki, a cél a bolgár szélesebb nyilvánosságnak Magyarországról viszonylag részletes beszámolót adni.

Dorev 1878-ben született a mai Görögországban, egy akkor bolgár többségű faluban. Bulgária pont 1878-ben lesz ismét független állam, de akkor a független bolgár állam csak az etnikailag bolgár terület harmadát tartalmazza. Dorev családja helyben marad, nem költözik át a független bolgár államba. Maga Dorev beilleszkedik a török közéletbe (1912 végéig a mai Észak-Görögország török terület volt), jogot végez Konstantinápolyban, majd 1904-1907 között Bécsben doktorál, aztán hazaköltözik, a mai Thesszalonikibe - a legnagyobb város szülőföldjén -, majd politikai pályára lép: 1908-1912 között parlamenti képviselő a török parlamentben mint a bitoljai - ma ez Észak-Macedónia - választókerület képviselője (a 275 tagú török parlamentben 5 bolgár képviselő volt, Dorev volt az egyik, rajtuk kívül 147 török képviselő volt és még 123 más nem-török). Amikor 1912-ben a Thesszaloniki Görögországé lesz, Bitolja meg Szerbiáé, Dorev átköltözik Szófiába, s innentől bolgár diplomata, bolgár anyanyelve mellett tökéletesen beszél németül, törökül és görögül, első beosztása a konstantinápolyi bolgár konzulátus. Egészen 1934-es nyugdíjazásáig folyamatosan diplomata: Bécs, Budapest, London, Alexandria, Prága. Közben több könyvet ad ki, részben népszerű irodalmat tapasztalatairól, részben történelmi szakkönyveket Macedóniáról, azaz saját születési területéről.

A régió, sematikusan:

Alapvetően elég pontos, néhol sajátos, párszor meg vicces.

Kimásoltam pár érdekes részt. Nem átrendezve, hanem ahogy a szerző írja összesen 116 oldalas könyvében. Figyelem: az 1914-1916 között szerzett tapasztalait írja le. Íme:

"A magyarok, hiába élnek századok óta együtt az osztrákokkal, idegeneknek tekintik őket. A törökök iránt barátibb érzelmeket ápolnak. A bolgárokat is barátoknak tekintik."

"Magyarország lakosságának fele magyar. De a német, a horvát, a ruszin és a szlovák kisebbség lojális. Az Erdélyben enyhe többségben lévő román kisebbség és a délen élő szerb kisebbség viszont szeparatista."

"A fajilag leginkább tipikus magyarok az alföldiek."

"A szegénységben élő magyarok tipikus étele a káposzta."

"A magyarok kedvenc zenéje a cigány zene. Nincs magyar település legalább egy cigány zenekar nélkül."

"Sehol a világon nem érzik ennyire otthon magukat a zsidók, mint Magyarországon. A magyar sajtó, az ügyvédi és az orvosi szakma, valamint a kereskedelem szinte teljesen zsidó kézben van."

"A magyarok 2 fő hobbija: a beszédmondás és a dohányzás."

"A magyarok szerelmesek a magyar nyelvbe, még az olyan nemzetközi szavakat mint "mozi", "áram", "szálloda" is lefordították, s nem használják a vonatkozó nemzetközi szavakat."

"A magyar nyelv nyelvtana és szerkezete hasonlít a törökére." (A könyv megírásakor még tudta az átlag bolgár milyen a török nyelv, ma már ez nem mondana semmit.)

"A magyarban van sok bolgár-szláv szó, pl. "széna", "lapát", "takács", "szalma", "szombat"."

"Az utóbbi években sok magyar kivándorolt Amerikába. Elsősorban földnélküli parasztok, mivel a föld nagy része nagy földbirtokosok kezében van. A földkérdés a magyar politika legnagyobb problémája."

"A kormány mögött a parlamentben többséggel rendelkező Tisza féle Munkáspárt áll. A kormányt Wekerle Sándor vezeti. Ez az első magyar kormány, melyben az egyik kormánytag zsidó. A kormánykoalíció belső megosztottságának fő kérdése a választójogi reform támogatása, ill. ellenzése." (Ez tehát az 1917-es állapot, amiről ír.)

Beteljesül amit mindig mondtam: Magyarországon nincs harmadik út.

Van "baloldal", mely a nyugat, s annak politikai és gazdasági rendszerének feltétlen támogatását jelenti. S van "jobboldal", mely szuverenista, nacionalista, nyugatszkeptikus.

Sokszor meg lett próbálva, már 1990 óta, hogy a kettő között kellene valami köztes erőt képezni. Azonban ez nem lehetséges, mert ha döntünk az alapkérdésben, akkor már beálltunk valamelyik táborba, s onnantól hiába minden egyénieskedés, a játszma véget ért.

Jó példa az LMP. A kezdeti időszakban egyértelműen "fideszes" volt minden "baloldali" szavazó szerint, majd amikor a párt megváltoztatta ideológiáját, egyértelműen "ballib" lett minden "jobboldali" szavazó szerint.

Talpramagyar most vette észre a problémát. Próbál helyezkedni. S már kezdi is megkapni a "fideszes áruló" bélyeget saját tábora egy részétől.

- Figyelj ide, Péter, te arra kaptál mandátumot, hogy üsd a Zorbánt, s nem arra, hogy kompromisszumokat próbálj elérni Zorbán és az Unió között! - mondják neki.

A Drága Bolgár Úr - Talpramagyar Péter mentora - igyekszik magyarázni a fanatikus ballib keménymagnak: - Nyugodjatok meg, Péterke a mi emberünk, tisztességes européer libbant, de még kénytelen taktikázni, úgy tenni, mintha nem lenne az, de adjatok neki időt, meglátjátok jó lesz a vége!

Puzsérék kiszemelték Szandit:

Valószínűleg mert Szandi fideszes.

Pedig a kérdés nem Szandi-specifikus.

Alapvetően van ez az úgynevezett gyerekeknek szánt művészet. A közös jellemző: a gyerekeknek nem tetszik. Ugyanis felnőttek csinálják, akik már elfelejtették milyen volt gyereknek lenni.

A klasszikus verzió a gyerekkórus. Jellemzően serdületlen gyerekek pincérnek öltözve, akik olyan dalokat énekelnek, melyeket sose eszükbe nem jutna énekelni. Súlyosabb verzió, ha koreográfia is van, ez jellemzően azt jelenti, a gyerekek ének közben ingatják balra-jobbra a fejüket, mintha kölyökkutyák lennének.

A liberális verzió persze rosszabb, ez pl. a Gyermek Eurovíziós Fesztivál. Ott jellemzően kiemelten tehetségtelen gyerekek szerencsétlednek (a klasszikus verzióban legalább tényleg tudnak énekelni a gyerekek, ott csak az a gond, hogy hülyeségeket énekeltetnek velük, de az énektudás tény), de ez persze érthető, hiszen ők a felnőtt Eurovízióra készülnek, ahol nem énekelni kell tudni, hanem perverzkedni.

Ehhez képest a Szandi-féle műfaj pozitív. Persze objektívan nézve értéktelen. Szandi mind a gyerekdal, mind a tinédzser dal műfajban alkotott, aztán a hagyományos popzenében is. Én sose hallgattam őt, csak véletlenül hallottam pár dalát, amikor annyira népszerű volt, hogy nem lehetett kikerülni.

Nőként se tetszett, bár most már az 50 éves kor közelében jól néz ki, van ez a nőtípus, aki öregedve szépül:

A kevés jó produkciók egyike a Heti Hetesben az volt, amikor Hajós András parodizálta a gyerekdal műfajt. Sajnos nem találom sehol videóban, pedig az tényleg jó volt.

Helyette egy nem paródia, hanem komolynak szánt borzalom. Vágó István gyerekeknek szánt különkiadást prezentál a LÖIM-ban:

Az orosz egyes csatorna politikai műsorában a műsorvezető elsorolta és térképpel is bemutatta, melyek lennének az orosz atom-ellencsapás célpontjai, amennyiben a NATO háborút indítana orosz célpontok ellen.

A célpontok:

• Csehország: Prága,
• Egyesült Királyság: Birmigham, Gillingham, London, Manchester, Plymouth, Portsmouth,
• Észtország: Tallinn,
• Franciaország: Párizs,
• Lengyelország: Varsó,
• Lettország: Riga,
• Litvánia: Vilnius,
• Németország: Berlin, Garmisch-Partenkirchen, Ramstein-Miesenbach, Stuttgart,
• Románia: Bukarest.

Van egy egyre javuló jövőbelátó képességem. Mindig megvolt valamennyire, de idővel csak javult.

Megfigyeltem: fordítottan arányos a szexszel. Minél kevesebbet gondolok a szexre, annál jobban látom a jövőt. Szóval, ha jól számolom, 75 éves koromban már kristálytisztán fogom látni a jövőt.

S a dolog teljesen önzetlen, azaz sose látok olyat a jövőben, amiből személyes anyagi hasznom származhatna.

35 évesen vettem észre ezt magamon először. Ez egybeesett a nagy Orbán-bukással, azaz 2002-vel, amikor minden előrelzés enyhe Fidesz-győzelmet jósolt, miközben a ellenkezője lett: enyhe ballib győzelem.

Alapvetően akkor semleges voltam mint szavazó. Bár - a szó magyar értelmében - akkor is jobboldali voltam, de sokkal közelebb állt hozzám az MDF, mint a Fidesz.

Akkoriban minden délutánomat a lassan csődbe menő boltomban töltöttem (végül csak 2006-ban zártuk be). Az időt rendszerint rádióhallgatással töltöttem be, kedvencem a Drága Bolgár Úr betelefonálós műsora volt, mert a demagóg profizmus csúcspontja volt, valamint mindig meg lehetett tudni belőle épppen mi a "baloldali" pártdirektíva.

2002 tavaszától nagy volt a lelkesedés, éppen leváltották a ballibek Zorbánt. Pedig az még a liberális-konzervatív Zorbán volt, de ugyanúgy utálták, mint a mostani Zorbánt. A hangulat az volt, hogy most aztán gigaperek indulnak a korrupt fideszesek ellen, meg jönnek a szakértők és paradicsom lesz. Persze egyikből se lett semmi: a direkt a fideszes "korrupció" kivizsgálására létrehozott önálló államtitkárság egyetlen ügyet se tudott bizonyítani, másfél év után az egész szervet meg is szüntették (az államtitkár Keller László később össze is veszett az MSZP vezetőségével, bukott ember lett, végül ki is zárták a pártból), ami pedig a szakértőket illeti, sikeresen összehozták a rendszerváltozás utáni legnagyobb magyar gazdasági válságot.

Erre visszaemlékezni azért érdemes, mert akkor, 1998-2002 között pont ugyanúgy téma volt a ballib médiákban a Fidesz országlopása mint ma, s akkor is ez teljesen biztos, bizonyított tényként volt állítva. Aztán kiderült: pár milliárd Ft elköltése és másfél év fokozott munka után se volt képes a ballib kormány bármit is bizonyítani a biztosnak állított "tényekből". Kiderült: minden szabályosan ment, s semmi se különbözött a korábbi ballib gyakorlattól a közpénzek költése terén.

De vissza a témához. S jöttek a szakértők és a betelefonálók. Mindenki hangosan dicsérve a Párt vonalát. Jó az emlékezetem, így nagyon vicces, hogy sokszor ugyanaz a kontingens ma pont az ellenkezőjét mondja ugyanarról. Két jeles emlék:

• az iskolaösszevonás - később a Fidesz is akarta, akkor ellenezte, a lényeg: a kisebb településeken ne legyen iskola, inkább legyenek összevont iskolák, s legyen megszervezve a tanulók szállítása állami pénzen - akkor minden ballib ismételgette, ez mekkora fantasztikus dolog, a szaktudomány szerint is ez a helyes, míg a Fidesz meg hülye, mert alaptalan nosztalgia miatt ragaszkodik a helyi iskolákhoz, pár évvel később ugyanazok a szaktudósok "bizonyították", hogy a helyi iskolák megmaradása a szaktudomány alapvető tétele, s mindenki hülye, aki mást mond,
• a minimálbér - a kedvencem a 70+ éves nyugdíjas ballib betelefonáló néni, aki sírva panaszkodik, hogyan emelhette a gonosz Zorbán a béreket, hiszen ezzel megszűntek a munkahelyek és becsődöltek a jóságos vállalkozók, de most hogy Medgyessy emel, az más, mert az "piaci" emelés.

De alapvetően semleges voltam. Viszont semlegesként is alapvetően a baloldaliakon lehetett jobban röhögni.

Egyrészt ment tovább ez a most is népszerű haladzsázás:

- hogy a jobboldal nem ért semmihez, lop, lerohaszt, tönkretesz, elvesztegeti az időt, bezzeg a baloldal világra szóló szakértői mindent tudnak.

Másrészt az aprólékos magyarázatok a szembeötlő ellentmondásokról, pl. hogy a baloldali elit miért szupergazdag.

Erre a Drága Bolgár Úr 3 magyarázatot is elterjesztett:

• Az egy másik világ, nem a miénk! A nagyvállalkozók csillagászati eszközökkel dolgoznak. Ilyen a kapitalizmus, mely a jólét forrása.
• Próbáltuk az egyenlősködést, nem jött be. Szóval ne túrkáljunk mások zsebében. Ők megdolgoztak a pénzükért, versenyezve a szabad piacon.
• Ezek a gazdagok emelik fel a kisembereket és a nyomorgókat, tiszteljük őket! A kisembereknek munkát adnak, a nyomorgóknak meg segélyt. Ha nem lennének, mind meghalnánk.

Aki pedig mindezt nem fogadja el, azt a sárga irigység megfertőzte, míg az ilyen emberek alapvetően lusták és tehetségtelenek, akik gyűlölik a náluk jobbakat!

Hallgattam nap mint nap ezeket a mélysötét ostobaságokat. S láttam: szépen készítik elő a saját bukásukat. Akkor nem sejettem persze, hogy 2010-ben totális ballib bukás lesz, de abban biztos voltam, hogy az inga vissza fog lengeni, a baloldal ellenzékbe kerül, s a hatalomra kerülő jobboldalnak nem is lesz gondja a propagandára, mert csak elő kell vennie a baloldaliak által éveken át rikácsolt ökörségeket.

Most ugyanez megy az EP kapcsán. Itt Rejhszfűrer elvtárs elmondja:

- a Fidesz már el van szigetelve, zuhan a szakadékba, az EU és a NATO nyert. Annyira fanatikus a neofita libbant "újságíró", hogy még társai is óvatosan elhatárolódnak tőle.

1982-ben történt Havannában: az egyik magyar kocsijára rálőttek, mégpedig Fidel Castro testőrsége.

Az illető éppen haladt valahová, közben megjelent Fidel, aki mindig kemény testőri csapattal járt, 5-6 kocsi ment konvojban. A magyar elkövette azt a hibát, hogy nem reagált azonnal a szirénázásra, s nem húzódott azonnal félre. Pár másodpercet késett, majd persze félrehúzott, de emiatt a konvoj első kocsijának egyik ablakából rálőtt egy testőr. Az se érdekelte, hogy a kocsinak diplomata rendszáma van.

Persze a testőr profi volt, azaz úgy lőtt, hogy ember ne sérüljön meg, tulajdonképpen a baloldali első kerékbe és a motorháztetőbe lőtt.

Ilyen esetekben persze a nagykövet feladata volt reagálni, sőt, csak ő reagálhatott. Szemben a mai rendszerrel, a kommunista rendszerben a nagykövet tényleg minden kiküldött főnöke volt, még azoknak is, akik nem tartoztak alá munkaügyi értelemben. A korabeli rend szerint a kiküldöttek 3 nagy csoportra oszlottak:

• "külügyesek" - ezek hivatásos diplomaták, diplomata rangú egyéb kiküldöttek, s diplomata rang nélküli diplomáciai kisegítő személyzet voltak, akiket a Külügy nevezett ki, vagy egymagában vagy más szervvel konzultálva (pl. katonai atasé, őt a Külügy nevezte ki, de csak a Honvédelmi Minisztérium egyetértésével): ezek felett a nagykövetnek munkaadói jogai is voltak, azaz pl. az illetőt hazaküldhette, leválthatta, büntethette,
• "külkeresek" - ezek vagy diplomata rangúak vagy diplomata rang nélküliek voltak (ez utóbbiak úgynevezett "szolgálati" útlevelet kaptak, mely többet ért a magánútlevélnél, de kevesebbet a diplomatánál): itt a nagykövet csak a helyi hatóságokkal szemben járhatott el, ha kellett, de az ilyeneket pl. nem válthatta le, mert őket Budapestről a külker miniszter nevezte ki, nem a Külügy,
• "szakértők" - alapvetően magánszemélyek, akik az adott országban munkát vállaltak, a későkádári rendszerben ilyen munkavállalás lehetséges volt egy erre szakosodott állami szerv, a Nemzetközi Műszaki Tudományos Együttműködési Iroda - de mindenki "Teszkó" néven emlegette, a szerv angolnyelvű rövidítéséből (International Technical and Scientific Cooperation Bureau, röviden Technical and Scientific Cooperation) - segítségével, sőt egyes kiemelt cégek megkapták a jogot, hogy embereket küldjenek külföldre dolgozni a Teszkó közvetítése nélkül, Kubában pl. az Ikarusznak voltak ilyen, nem a Teszkón keresztül kiküldött dolgozói.

Elvileg létezett egy negyedik csoport is, a teljesen magánemberek, akik önállóan mentek külföldre dolgozni, teljesen magánúton. Ezt a magyar állam azonban szinte sose engedte, kivételt csak az oktatási-kulturális szférában lehetett elérni, ahhoz is jó kapcsolatok kellettek: lásd pl. külföldi egyetemek által meghívott vendégtanárok a magyar hatóságok közvetítése nélkül.

A lényeg: ha baj akadt a kubai hatóságokkal, akkor mindenképpen a nagykövet volt illetékes, akkor is, ha nem közvetlen alá tartozó kiküldöttekről van szó.

A meglőtt kocsijú ember is ez a kategória volt. Persze tudta a rendet: személyesen nem léphet, így jelentette az ügyet a nagykövetnek.

A nagykövet meg hivatalosan nem akart tenni semmit. Ez ugyanis az az időszak volt, amikor a kubai vezetés éppen nagyon haragudott Kádárra amiatt, hogy Magyarország belépett a Nemzetközi Valutaalapba. A nagykövet persze informálisan tapogatózott, de azt a reakciót kaphatta, hogy nem alkalmas az időpont az egyébként is meglévő feszültség miatt az ügy megvitatására. Meg eleve, a lövést nem valami eltévedt kubai rendőr adta le, akiből bűnbakot lehetne csinálni, majd lezárni az ügyet, hanem a kubal Állambiztonság legbelsőbb körének, a Testőrségnek egy tagja. Ez egy rettegett szervezet, egyetlen feladata a Castro-fivérek védelme volt, s maximálisan fanatikus emberekből állt: a kubai rendszer azt az egyébként ókori módszert találta ki, hogy a jövendő testőröket árvaházakban toborozza, így elérhető volt, hogy a testőrök egyetlen lojalitása a főhatalom felé legyen.

Végül a nagykövet Budapesthez fordult, mi a teendő. Aztán jött is válasz: tessék a nagykövetség pénzéből kijavítani az érintett ember kocsiját, s nem csinálni semmit.

Érdekes emberfajzat a zöld. Különösen ha még "szakember" is, ez súlyosbító körülmény.

Alapból a zöld arról hadovál, mennyire fontos a természet, így azzal harmóniában kell lennünk.

Aztán amikor kellemetlen jelenséget produkál a természet, pl. melege van a zöldnek, azonnal bevatkozást követel a természetbe, hogy neki, az aktivistának jó legyen. Kettős mérce.

A normális kisember viszont nem zöld, hanem ő tényleg szereti a természetet. S megengedi a természetnek, hogy időnként hidegebb, időnként meg melegebb legyen, majd alkalmazkodik hozzá. Igen, a normális ember alkalmazkodik a természethez, s nem a fordítottját várja el.

Az emberellenes zöldizmus, a klímaalarmizmus bűnös eszme.

A civilizáció meg tényleg össze fog omlani, mármint a polgári-liberális civilizáció. De mi is a baj ezzel?

Agyatlan szócséplés:

Valójában a szónak hosszú ideje semmi értelme.

A szovjet szóhasználatban a szó sokat fejlődött. Kezdetben mindenre rámondták, még a nem-leninista marxistákra is, aztán a II. vh. hatására szűkült a használat. Hiszen indokolni kellett a Szovjetunió szövetséget a Hitler elleni nyugati hatalmakkal.

Kapóra jött Dimitrov ostoba meghatározása: "A fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legagresszívabb, legsovinisztább csoportjainak nyílt terrorisztikus diktatúrája". Azaz van kevésbé reakciós, nem annyira agresszív, nem teljesen soviniszta, burkolt diktatúra, s van ez a rosszabb, fasiszta verzió, mely annyira rossz, hogy ellene érdemes szövetkezni is akár a finánctőke mérsékeltebb diktatúrájával is.

A téma érdekes mellékszála: a kommunista Bulgária hivatalos mitológiájában egyik fontos tabu volt az a nevetséges állítás, hogy a világ első antifasiszta felkelése Bulgáriában volt 1923 szeptemberében.

A dolog háttere: 1923 júniusában puccs történik Bulgáriában, pár ellenzéki párt és a hadsereg megdöntik a baloldali - de nem kommunista - kormányt Szeptemberben a kommunisták úgy érzik: itt az alkalom, így kirobbantanak egy felkelést a puccs ellen, mely azonban csak Bulgária északnyugati részén ölt komolyabb méreteket, így a felkelést gyorsan le is veri a kormány. A bolgár kommunista párt fő vezetői – köztük a későbbi kommunista diktátor, Georgi Dimitrov – ekkor menekülnek a Szovjetúnióba.

Azt párszor próbáltam azért akkor is kérdezni, hogyan lehet egy felkelés antifasiszta, ha egy nem fasiszta kormány ellen irányult, meg eleve miért bukott meg a kormány már 1926-ban, dehát azt a választ kaptam, hogy ilyet nem szabad kérdezni.

A II. vh. után, különösen Sztálin halála után a szovjet propaganda ismét elővette a "fasiszta" szót, teljesen új értelemben. Ez lett használva minden olyan katonai diktatúrára, mely nem volt baráti a Szovjetunió iránt. Különösen az 1973-as chilei puccs után: így lett az egyébként semmilyen szemszögből se fasiszta Pinochet a szovjetpárti mádiákban "fasiszta diktátor".

Ami érdekes: pár esetben még a szovjet propaganda is túlzásnak érezte a szót, így egyes katonai diktatúrákra sose használta. Pl. a Kubáról szóló anyagokban a Castróék által megdöntött Batista sose volt fasisztának nevezve.

Ma a helyzet megint más. Ma a "fasiszta" szót elsősorban liberálisok használják. Tulajdonképpen azt jelenti: "olyan magát jobboldalinak mondó, aki nem fogad szót nekünk". Ez nyilván baromság, de legegalább egy egzakt definíció.

Pár évvel ezelőtt mesélte sok ideig Budapesten élt bolgár ismerős, évekig küzdött, hogy a nevét rendesen mondják ki hatságoknál, postán, orvosnál sorbanállva, stb.

Pedig totál egyszerű neve volt: Georgi Dimitrov. Igen, mint a nagy bolgár kommunista vezér. Csakhát Bulgáriában ez egy nagyon gyakori név. A Georgi a leggyakoribb bolgár keresztnév, ez "György" bolgárul, a Dimitrov pedig a második leggyakoribb bolgár vezetéknév, a Dimitar névből van, ami magyarul "Dömötör". Szóval a Georgi Dimitrov az magyarra fordítva kb. Dömötör/Demeter György.

Több tízezernyi ilyen nevű ember van.

De nem is ez számít: hanem maga a leírt alak, hogy Georgi Dimitrov, mi ebben a nehéz?

Igen ám, de a magyar embert nem lehet átverni, ő turpisságra gyanakszik. Arra, hogy ez "Georgi" kiejtve biztosan nem "georgi", ez így túl egyszerű lenne. Szóval gondolkozik. Ismerős mesélte: a "zsorzsi", a "dzsordzse", a "dzsordzs", a "zsorzs", a "zsorzsé", s a "dzsordzsi" alakok harcoltak egymással, de leginkább ez utóbbi nyert.

Mint Robert Fico, akiről sokáig még a magyar újságírók se akarták elhinni, hogy neve "fico" és nem "fiko".

De ez nem elég. A név -ov végű, azaz orosz, gondolja a ravasz kisember, meg "di" van benne, azaz az helyesen "gyi"! Valami távoli emlékfoszlány a múltból, ami pluszban megzavarta a helyzetet. Lásd meg "zlotyi" meg "dubrovnyik", s társai.

S arra se lehetett hivatkozni, hogy volt az a nagy kommunista vezér ugyanezzel a névvel, hiszen rá már csak az idősek emlékeztek. Arra se lehetett hivatkozni, hogy a rendszerváltozásig volt Budapesten Dimitrov tér, s nem Gyimitrov tér, mert olyan meg nem volt - erre is kevesen emlékeztek már.

Az ismerős aztán megszokta. A Dimitrovhoz ragaszkodott, a "gyimitrov" az túl vad bolgár füllel, de a Georgi esetében kompromisszumképes lett, egy idő után már ő is mondta "igen, Dzsordzsi, én vagyok az".

Amikor a britek úgy döntöttek, megszüntetik karibi gyarmatbirodalmukat, volt egy rövidéletű terv arra, hogy az összes karibi brit sziget egyetlen országként legyen független, Nyugat-Indiai Szövetség néven.

A terv teljesen logikus volt, hiszen ezek a szigetek sok mindenben hasonlóak. Egyrészt itt nincs őslakosság, az eredeti indián lakosság elpusztult még a XVI. században (egyetlen kivétel Dominica, ahol valami csoda folytán megmaradt egy kis indián közösség, ma a lakosság kb. 3 %-a indián itt), másrészt fehér telepesek nagyon kis számban voltak, ide jellemzően csak ültetvénytulajdonosok költöztek, de nem volt soha telepes mozgalom. Így minden sziget 95+ %-ban néger, behurcolt afrikai rabszolgák utóda, s mindenhol a nyelv alapszinten egy angol alapú pidzsin, magasszinten meg a brit angol.

Tulajdonképpen ez alól csak egyetlen kivétel van: Trinidad-Tobago, ahol nagyon kellett a munkaerő, így a rabszolgakereskelem 1807-es betiltása után az ültetvénytulajdonosok kénytelenek voltak szabad munkásokat alkalmazni, ezeket rendszerint Indiában toborozták, így ma Trinidad-Tobago az egyetlen karibi szigetállam jelentős indiai lakossággal, a lakosság harmada máig indiai, 10-15 % pedig néger-indiai keverék. Emiatt vallásilag is sajátos Trinidad-Tobago: a lakosság 20 %-a hindu, 5 %-a muszlim, szemben minden más karibi szigetállammal, ahol a kereszténység aránya 100 % körüli.

De ettől eltekintve elmondható, a karibi brit szigetek jelentősen homogének voltak, nem voltak etnikai konfliktusok, nem voltak faji problémák se. A brit kormányzat lassan kezdte bevonni az irányításba a néger lakosságot. A választójog általánossá tételével a kevés fehér elvesztett minden lehetőséget a hatalom befolyásolására, már csak a Londonból kinevezett kormányzók és csapatuk révén maradt fehér politikai hatalom. A hatalomba beemelt néger középosztály pedig lojálisan viselkedett a britek felé.

A II. vh. után az egész terület autonómiát kapott, London csak a had- és külügyeket tartotta meg, s megmaradt a Londonból kinevezett kormányzó vétójoga.

A II. vh. után a britek megkezdték a közös állam létrehozását, majd a függetlenség előkészítését.

Két terület azonnal nem csatlakozott: a Bahama-szk. és a Virgin-szk. brit fele (ez ez északi rész, a déli amerikai), arra hivatkozva, hogy ők közelebb állnak kulturálisan és gazdaságilag az USA-hoz, így nem szeretnének részt venni egy közös brit-karibi tervben. (Végül a Bahama-szk. 1973-ban lett független ország.)

1958-ben megalakult tehát a Nyugat-Indiai Szövetség mint új brit gyarmat 10 közigazgatási egységgel. A térképen ezeket sötétzölddel jelöltem - világoszöld: a kívül maradt Bahama-szk. és Brit Virgin-szk. -, a térképen azonban 13 terület van sötétzölddel jelölve, ennek oka: eredetileg Anguilla Saint Kitts-Nevis része volt, a Kajmán- és a Turks-Caicos-szk. pedig Jamaika részei.

A problémák a vámok elosztásával kezdődtek, majd a hozzájárulás arányával a közös költségvetésbe. Jamaika mint a leggazdagabb tartomány tiltakozott, hogy kifosztják. Aztán a jamaikaiak még azért is megsértődtek, a közös főváros miért Trinidad-Tobagón van és nem náluk.

Ami viszont a legnagyobb meglepetést okozott Londonban: a nemzettudat. Addig az volt az elképzelés, hogy a származásilag, fajilag homogén lakosság közös karibi identitással rendelkezik. Előbb kiderült: a trinidad-tobagóiak idegen betolakodókként néznek a más szigetekről érkezőkre, majd pedig - ez még meglepőbb volt - az, hogy a jamaikaik jamaikaiknak érzik magukat, erre büszkék, s nincs semmilyen közös karibi identitásuk, ill. ha van is, az csak egy extra identitás.

A londoni fehér ember szembesült a helyzettel: a négerekre ugyanúgy jellemző a nacionalizmus, mint a fehérekre.

1962-ben szétesett az egész szövetség: Jamaika és Trinidad-Tobago kiváltak, s önállóan függetlenek lettek. (Ekkor lett lecsatolva a Kajmán- és a Turks-Caicos-szk Jamaikától.)

Majd lassan a maradék 8 tartomány zöme is független lett:

• 1966: Barbados,
• 1974: Grenada,
• 1978: Dominica,
• 1979: St. Lucia és St. Vincent,
• 1981: Antigua-Barbuda,
• 1983: St. Kitts-Nevis.

Egy volt tartomány - Montserrat - máig brit terület. Itt is tervezték a függetelnséget, de végül nem valósult meg. Aztán a szigetet ért hatalmas termászeti katasztrófa - óriásilmas vulkánkitörés 1995-ben, ami miatt máig lakatlan a sziget déli fele, beleértve a fővárost is - óta fel se merül ez: az Angliából jövő pénzek nélkül totális káosz lenne, eleve a katasztrófa után a montserratiak több mint fele elköltözött Angliába.

A Jamaikától elcsatolt Kajmán- és a Turks-Caicos-szk. szintén máig brit területek, ezek közismert pénzmosó központok.

Saint Kitts-Nevis egykori része Anguilla külön történet. Itt a lakosság fellázadt a függetlenség ellen, s azt pedig különösen nehezményezték, hogy részei St. Kitts-Nevisnek: eleve távol vannak St. Kitts-Nevis törzsterületétől, meg önálló identitásuk is van.

Ez egy vicces történet. Anguilla jogilag hadat üzent Angliának, hogy ne legyen független! 1967. május 30-án – ez mind  a mai napig Anguilla nemzeti ünnepe – a lakosság elűzte a szigetről a saint-kitts-nevisi rendőrséget, ezután a sziget egyoldalúan népszavazást tartott, ahol 1813 igen és 5 nem szavazattal kimondták elszakadásukat az akkor még brit uralom alatt álló Saint Kitts-Nevistől. Tárgyalások indultak a brit kormánnyal, a britek megpróbáltak egy kompromisszumos egyezséget kidolgozni, de nem voltak hajlandók teljesíteni az anguillai fő követeléséket: hogy legyen Anguilla külön kezelve Saint Kitts-Nevistől, s ne kapjon függetlenséget soha. Ezek után az anguillaiaknak nem maradt más lehetőségük, mint kiűzni a brit tárgyalókat, majd kikiáltották a független köztársaságot, remélve, hogy ezek után komolyan veszik majd őket. Az anguillaiak nem voltak hajlandók tárgyalni, remélve, hogy ezzel ki tudnak majd provokálni egy igazi brit reakciót. Miután a brit kormány kezdett nevetségessé válni, kénytelenek voltak lépni: megindult az Anguilla elleni brit invázió, egy 20 katonából és 40 rendőrből álló brit egység visszállítani az alkotmányos rendet. A briteket az anguillaiak a parton koktélokkal fogadták, az anguillai forradalmi köztársaság vezetése pedig azonnal kapitulált, így fél óra múlva már teljesítette a misszióját a kiküldött brit egység. Ezek után a britek már nem tudtak mit tenni, megígérték, hogy teljesítik a követeléseket, ez meg is történt: 1980-ban Anguilla hivatalosan is le lett választva Saint Kitts-Nevisről, Anguilla meg mind a mai napig brit tengerentúli terület. A forradalom vezére később több ízben a sziget kormányzói tisztségét töltötte be, születésnapja - halála óta - munkaszüneti nap.

Az egykori államszövetség mai legfőbb maradványa a közös pénznem: a kelet-karibi dollár. Ez a pénznem a volt tartományokban, leszámítva Barbadost, Jamaikát, s Trinidad-Tobagót, s ez a pénznem Anguillán is:

Az egész világon léteznek ezek a gazdag övezeteket elszigetelő falak. Alapvetően "zárt lakópark", ahol a területre csak a tulajok mehetnek be, s fallal van biztosítva ennek a betartása.

Normál esetben sok jelentőségük nincs ezeknek a falaknak. Hiszen szimpla magánterület-elhatárolások.

Igazi jelentőségük ott van, ahol egyrészt hatalmas az eltérés életszintvonalban a falon belüliek és kívüliek között, másrészt a külső szint nyomor vagy ahhoz közeli.

A legszegényebb latin-amerikai országokban mindez bevett gyakorlat, nemcsak a felső réteg, de az alsó-középosztály is nagyrészt elfalazott területeken él. Az ok: a biztonság természetesen.

Kelet-európai szemmel elképzelhetetlen eltérések vannak a lakosságban. Míg Magyarországon a felső 10 % szintje az alsó 10 % szintjének kb. a 8-szorosa, addig ez pl. Peruban 30-szoros, s Peru nem rekorder ebben, vannak rosszabb helyek is. De már ez a 30-szoros eltérés is akkora, hogy joggal lehet félni. (Azért hozom fel Perut, mert ott éltem.)

S itt nem azt kell elképzelni, hogy a falak mögött óriási luxusvillák vannak, milliomosokkal. Az alsó-középosztály is ott van. Sokszor pl. 10-emeletes házak 2-3-szobás lakásokkal, nagyjából olyan vagyoni helyzetű emberekkel, mint amilyen egy átlagos magyar. De ez ott gazdagnak számít a nyomorgókhoz képest.

Amikor én kisgyerekként ott éltem Peruban is így volt, ma is így van. Előbb egy 8-emeletes házban laktunk valahol a központban, itt fegyveres portaszolgálat volt, majd elköltöztünk Lima déli részére egy "sorházba". Nyilván egyik se volt a leggazdagabb környék: a korabeli szokás szerint a magyar kiküldötteknek a magyar állam fizette a lakást, azaz a megoldás nem magas fizetés volt, hanem fizetés és lakás, szóval a magyar állam nyilván sose bérelt drága helyeken. De helyi mértékkel mindegyik "jómódú" hely volt.

Arrafelé tulajdonképpen minden jómódúnak számít, ahol van infrastruktúra, szemétszállítás, s rendőrség. Az átlag nyomorgó helyeken semmi ilyen nincs, jellemzően csak áram van, de nincs se vízvezeték, se csatorna, az utcák nincsenek rendesen kialakítva, s a rendőrség be se mer menni.

A perui nyomornegyedekben a közbiztonság egyébként nem mindig hiányzik. A legrosszabb helyeken persze narkóbandák garázdálkodnak, s életveszélyes arra menni. De egyes helyeken sajátos megoldások születtek.

Az egyik megoldás, hogy valamilyen helyi bűnözőcsoport átveszi az irányítást a környék felett, olyan szinten, hogy tőle kell "megvenni" a beköltözési jogot, majd díjat. "lakbért" kell fizetni neki. (Egyébként persze mindez közterület, s eleve tilos beköltözni, hiszen papíron az ott épített kunyhók nem is léteznek, ezek mind illegális beköltözők.) Aztán a bűnbanda védi a környéket, az idegeneket igazoltatja, a szabálysértőket bünteti, így tulajdonképpen élhető körülményeket teremt a lakosoknak: persze az egész életvitel így is borzasztó, de az ott lakók legalább nem kell hogy féljenek életükért és kevés vagyonukért.

Így tehát sokszor kifejezetten rendesen felszerelt lakásokat is látni ilyen helyeken, tv-készülékek vannak mindenhol, konyhai tűzhelyek, sokszor motorkerékpárok, s a lakosok biztonságban tudhatják vagyonukat, simán elmehetnek otthonról dolgozni, hiszen a területet uraló bűnbanda miatt senki nem mer lopni, márpedig az ilyen bűnbandák "büntetőjoga" jóval keményebb, mint az államé, azaz pl. csonkítás jár lopásért, visszaesőknél lelövés. A kábítószerterjesztésért, sőt használatért meg eleve azonnali kivégzés jár, a kábítószerterjesztés csak az adott banda monopóliuma, dehát a nyomorban élő helyi lakosság nem potenciális ügyfél.

A bűnbandák egyébként még szociális fukciókat is ellátnak időnként. Kívülről nézve teljesen szürreálisnak hat, de itt van ilyen: bűnbandák által üzemeltetett ingyenkonyha, ahol a jövedelem nélkül maradt helyi lakosok kaphatnak ingyen napi egy adag olcsó meleg ételt.

Lima hatalmasra nőtt. 1975-ben még 2,5 millió lakosa volt, ma 9,5 millió. A növekmény oka a belső migráció. A vidékről az elszegényedett emberek beáramlanak Limába, mert ott legalább szerezhető valami munka. Természetesen ezek jellemzően fél-analfabéta emberek, semmilyen szakképesítéssel, sokan nem is beszélnek spanyolul - Peruban a lakosság kb. 15 %-a máig nem tud spanyolul, csak kecsuául - így a lerosszabb munkákat kapják, melyekből képtelen normálisan lakni. Az egyetlen megoldás építeni illegális lakásokat közterületen, jellemzően építkezési hulladékból.

Így alakultak ki a nyomornegyedek Limában. Már olyanok egyes területek, hogy egymástól fél méterre vannak a hulladékkunyhók, hatalmas területet betakarva. Sokszor hegyoldalban, egymás hegyén-hátán. Amikor növekszik a család, egyszerűen felhúznak még egy szintet a kunyhóra.

Peru lakosságának kb. 20-22 %-a ilyen körülményekben él, Limában az arány 30-35 %.

A 80-as években megszületett az ötlet: az illegális lakónegyedek és a legális részek közé falat kell emelni, megnehezítendő az átjárást.

A falak céja persze sose a teljes elszeparálás, csak a mozgás korlátozása, hiszen a nyomornegyedek lakói is a "normál" részeken dolgoznak, így oda el kell tudni jutniuk. Tehát a fal a két végén nyitott.

Természetesen a fal ugyanúgy illegális, ahogy a nyomornegyed is, hiszen az is közterületen van.

Tavaly december hosszú küzdelem után a perui alkotmánybíróság kimondta, minden olyan védelmi fal, mely nem magánterületen van, illegális, s meg kell kezdene a lerombolását. Az indoklás: közterületen nem lehet emberek mozgását gátló akadályokat emelni a biztonságra hivatkozva. A folyamat jelenleg is zajlik.

A magyar médiákban nem volt hír. Persze érthető, Magyarországot nem érinti. Bulgáriát érinti, így a bolgár médiák foglalkoztak a hírrel.

A Világban a világ országait felosztja jövedelmi-vagyoni helyzet alapján 4 kategóriába:

• "magas" - ez az átlagos európai szint (Magyarország is itt van),
• "magas-közép" - ez a legszegényebb európai országok szintje (pl. Albánia, Örményország, Ukrajna),
• "alacsony-közép" - az a szegényebb, de mégse koldusszintű országok (pl. India, Libanon, Tunézia),
• "alacsony" - ez a nyomorszint (pl. Afrika nagy része);

s évente hírt a a változásról.

Idén 8 ország változtatott kategóriát:

A 2 és fél évnyi szankciók Oroszország ellen nyilván működnek, hiszen az ország átment idén a magas-közép csoportból a magasba.

Az európai rész itt van térképen:

Egy felmérés a kijevi gyerekkórházat ért támadás kapcsán.

Egy bolgár média megkérdezte az embereket, mi a véleményük:

32 % szerint ez orosz támadás volt, 49 % szerint ukrán. 11 % szerint mindkét fél hibás, így mindegy ki tette.

Jól tükrözi ez a folyamatos nyugati propagandától való undort.

Közben mértékadó orosz források is megírták: orosz támadás volt, persze nem direkt, hanem a minden háborúban előforduló eltévedt rakéta esete. (A rakéta az egyik legdrágább konvencionális orosz rakétatípus, darabja kb. 12 millió dollár, ilyet sose lőnének ki nem-katonai célpontra.)

Csak hát már annyi az euroatlantista propaganda, hogy az emberek akkor se hisznek neki, amikor véletlenül igazat mond.

Az oroszok egyik szövege ez, amikor valaki rádöbben valamire, amit rajta kívül eddig is tudott mindenki, de ő csak most tudta meg: "jó reggelt!". Na most, teljesen ez az élmény érte el Halmai Gábor feketeöves ballib megmondóembert.

Élvezet látni nem csak azt, hogy a ballib elit egyes tagjai pont az ellenkezőjét mondják ma, mint 25-35 éve - ezzel semmi gond, csak nagyon ostoba emberek mondják mindig ugyanazt -, de hogy képesek azt is meglátni, mennyire abszurd volt az az egész szellemi építmény, melynek nevében akkor ezt mondták.

Ráadásul itt nem arról van szó, hogy az alapértékek változtak, mert az a könnyebb eset. Hanem itt azonos alapértékek megvallása mellett ment végbe a rácsodálkozás. Hiszen Halmai akkor is nyugatos, polgári, liberális - magyar szóval "baloldali", de az a valóságban klasszikus jobboldal - volt, ma is az.

Emlékszem a 90-es évek elején - amikor tök ugyanabban hittem, mint Halmai - az egyik engem már akkor is idegesítő - bár akkor még nem tudtam megmagyarázni, miért idegesít - liberális mondás az volt, hogy "bezzeg, a boldog nyugaton az átlagember azt se tudja ki a kormányfő, hiszen életére sehogy se hat ki a politika", s különösen az zavart, hogy ez egyszerre ment az "öntudatos polgár" szólammal. Na most, a kettő természetesen teljesen kizárja egymást.

Persze az akkor ballib narratívába pont bele is illett. Hiszen van a "polgár", aki nem is foglalkozik a politikával - ami persze marhaság: az ókor óta tudjuk, a polgár fő jellemzője, hogy politizál - , viszont ott vannak a "szakemberek", aki okosan irányítanak, hatalmas szaktudásuk alapján.

Ez a marhaság sajnos hosszú évekre megfertőzte a közéletet, még ma is van, aki hisz "szakértői kormányban", "ideológiamentes politikában", s más hasonló hazug és ostoba mesékben.

Halmai képes olyanokat mondani, hogy "túl gyorsan erőltetett liberalizmus"! S nyíltan elmondja: a koncepció az volt, hogy meg lesznek teremtve a liberális mechanizmusok, azokat az emberek megszokják, "beélik" azokat, s kész is a polgári társadalom!

Alapvetően teljesen azonos ez a marxista messianizmussal, a módszer és keret azonos, csak a célok különböznek.

S itt el is mondja, ez nem működhetett:

• "Az úgynevezett láthatatlan alkotmány koncepciója próbálta a hiányokat pótolni. Akkor, mivel még nem volt alkotmányos tradíció, nem volt alkotmányos kultúra, az Alkotmánybíróság magára vállalta azt a feladatot, hogy kialakítja ezt egyfajta elitista aktivizmussal.",
• "az Alkotmánybíróság kialakította az alkotmányos kultúrát, és ez majd meg fogja védeni az alkotmányosságot. Szerintem ez naivitás volt, mert az alkotmányos kultúra nem tudott kialakulni két évtized alatt",
• "olykor a parlament, nem akart-e túlságosan gyorsan haladni bizonyos liberális értékek érvényesítésében, vagy olyan döntések meghozatalában, ami nem élvezte a lakosság többségének támogatását",
• "a választópolgár meg azt gondolta, hogy itt van egy magát liberálisnak mondó elit intézmény, ülnek valahol fönt az elefántcsonttoronyban, és eldöntik helyettem, hogy mi legyen",
• "azt érezhette a választópolgárok többsége, hogy az ő szava itt nem számít. Valaki az elitből ezt eldönti helyette, akkor is, ha mindenki tudta, hogy a többség ellene van".

Kemény: a liberális főember rájön, hogy létezik valóság...

Meghalt egy 90-es évekbeli nagy magyar ballib ikonember.

Én egyszer találkoztam vele személyesen is. 1998-ban. Bejött a bankba, ahol dolgoztam.

Ugyanis ott volt számlája. Nem kell semmi rosszra gondolni, a bankfiók a Kossuth téren volt, ő meg parlamenti képviselő volt, szóval minden valószínűség szerint szimpla pragmatizmusból nyitott számlát a munkahelyéhez közel.

Nekem baromira nem tetszett. Egyrészt azzal a megjátszott alázattal viselkedett, mely sok celeb magatartása, aki valahol szégyelli celebségét, s ezt ezért színpadiasan próbálja kompenzálni, de látszik, hogy közben nem őszinte a viselkedése.

Másrészt azonnal körberajongta őt a bankfiókunk vezetősége, s rajta meg látszott mennyire élvezi ezt.

Tulajdonképpen ma visszagondolva, ő az első fecskék egyike volt a magyar evangélikusoknál, egy olyan folyamat részeként, mely ma már homokmeneten vonaglani vágyó evangélikus "papokban" kulminált. Ő még ilyet nem tett volna, ezt mindenképpen meg kell említeni, de az ateizmus magvainak elvetésében komoly szerepet vállalt.

Nyugodjon békében, Isten bocsássa meg bűneit!

A "kijevi csirke" műbotrány. Bár meg vagyok kissé lepve, hogy az euroatlantista HVG "kijevi" és nem "kijivi" szót használ...

Az, hogy az ilyen műbotrányok amerikai kitervezői nem értik miről van szó az persze teljesen érthető. Hiszen nyilván azt se tudják Kijev az dél-amerikai vagy afrikai város. De hogy kelet-európai médiák mindezt átveszik kritikátlanul az teljesen abszurd.

Az amerikai agy praktikus. Én egyébként alapvetően szeretem az amerikaiakat: persze vannak idegesítő vonásaik (dehát kinek ne lennének?), de meg lehet látni bennük a pozitív dolgokat is. Persze az amerikai társadalom szerkezete borzasztó: egy alsó 10-20 %-nyi teljesen tudatlan alakokból álló réteg, egy 0,1 %-s művelt elit, s köztük az átlagamerikai, aki nagyon korlátozottan művelt, de jellemzően képes gyakorlatias lenne, így valamennyire eligazodni a világban.

Meg fogja kérdezni valaki: mik az amerikai pozitív vonások? Alapvetően a nyíltság. Pl. ha segítséget kérek egy amerikaitól, nyíltan meg fogja mondani fog-e segíteni, s ha igen, konkrétan hogyan. Ha meg egy kelet-európait kérek, az akkor is segítséget fog ígérni, ha előre tudja, hogy nem fog segíteni.

Na most, az ilyen műbotrányok az átlagra vannak kalibrálva. Hiszen az alsó réteg eleve meg se érti miről van szó, az elit meg tudja, hogy hülyeség, szóval a lakosság 80-90 %-a a célcsoport.

Az üzenet: íme, az oroszok egy ukrán étellel viccelődnek.

A valóság: egy orosz számára a kijevi csirke kb. annyira idegen, mint egy magyar számára a kolozsvári káposzta, azaz sehogy se. S ez teljesen független minden politikai állásponttól. Aki nacionalista orosz, az persze eleve azt vallja, hogy az ukrán az egy részidentitás az orosz népen belül. De aki nem nacionalista orosz - s ez a nagy többség Oroszországban - és azt vallja, az ukrán az egy önálló nép, az is azt mondja, a két nép egykor egy volt, s egymástól való elválásuk alig párszáz évvel ezelőtt ment végbe, így tele vannak közös hagyományokkal - eleve ez a teljesen semleges tudományos nézet is.

Szóval bárhogy is nézi egy orosz, a "kijevi" az nem idegen, akkor se, ha az most egy másik ország.

Eleve a kijevi csirke mint étel olyan keleti-szláv konyhai hagyományokon alapszik, melyek jelen voltak mind az orosz, mind az ukrán nyelvterületen. Az étel egyszerre orosz és ukrán, a kettőből bármelyik kizárása abszurdum.

Mint amikor a háború kitörése után egy amerikai média a következő képpel akarta illusztrálni az ukránok igazát:

A kép nagyot ment aztán az orosz interneten, csak épp pont ellenkező hatással: "tényleg ennyire nem ismerik az amerikaiak az orosz történelmet?".

Ugyanis a XV. sz. előtt egyszerűen egységes keleti-szláv nemzet volt, magyarul "rutén" vagy "óorosz" névvel szokás nevezni. Az egyetlen ettől különálló keleti szláv nép a ruszin volt, mely egyszerűen földrajzi és politikai okokból külön volt a többi keleti szlávtól: hiszen a ruszinok a Kárpátokon túl voltak (mármint Moszkvából/Kijevből nézve). Oroszul az egységes állam neve Русь (Rusz), míg a modern orosz állam meg Россия (Rosszija).

Utólagosan azt mondani, hogy Kijev az ukrán volt már a X-XI. században az kb. olyan, mint amikor egy időben a szlovák nacionalisták Thököly rövidéletű államát, Felső-Magyarországot XVII. századi szlovák királyságnak kezdték hirdetni.

Lázban égnek a kubai médiák: megy a "nem a terrorizmusra!" kampány.

Persze nagyrészt demagógia: Kuba problémái nem abból voltak és vannak, hogy az USA-ból szponzorált terrorista tevékenység volt és van az országban. Másrészt persze van benne igazság magv: hiszen tényleg mindig voltak olyan, az USA-ból finanszírozott, radikálisabb kubai ellenzékiek, akik a terror eszközéhez nyúltak.

Ez a kampány régóta megy, de már akkor se vették komolyan a kubai kisemberek, amikor ott éltem a 80-as években. Nem is értettem miért.

Annak idején beszéltem erről a magyar követség egyik idősebb korú kubai alkalmazottjával. Az illető egyáltalán nem volt ellenzéki, sőt eredetileg a rendszer lelkes híve volt, csak idővel inkább amolyan semleges álláspontra mérséklődött lelkesedése, bár az alaptézis mellett végig kitartorr, hogy igenis abban igaza volt Castróéknak, hogy meg kellett dönteni az amerikai félgyarmati rendszert. (Ez egyébként népszerű nézet Kubában és az USA-i kubaiak körében: hogy Castróék forradalma kezdetben pozitív volt, mert nemzeti célokért küzdött, aztán torzult el, 1960-1961-ben, amikor az országból kommunista diktatúrát csináltak.)

Ő elnevette magát, majd halkan azt mondta "dehát ők ugyanezt csinálták Batista alatt, most meg pofáznak?". Számomra újdonság volt ez akkor, csak később olvastam utána: hiszen a hivatalos narratíva az volt, hogy 1956 decemberében beindult a forradalom fegyveres szakasza, mely egészen 1959 januárjáig tartott (maga Batista elnök már 1958. december 31-én elmenekült Kubából Dominikába, majd onnan Portugáliába), mely alatt a hős forradalmárok a hegyekben harcoltak a hadsereggel. Kiderült: volt bizony városi gerillaharc is, azaz egyes egységek robbantgattak a városokban időnként, ezzel támogatva a katonai egységek harcát. Tény: kevés áldozata lett ennek, azaz sose volt totális terrorizmus, de hát ez a mostani helyzetre is igaz.

Dehát ahogy ez szokott lenni: az ellenség terrorizmusa szörnyű bűn, míg a miénk nemes szabadságharc.

A magát baloldalinak hallucináló, valójában színliberális képviselő cikket írt.

Felvázolja a lehetőséget a baloldal előtt, íme, az opciók, bár mindegyikről azonnal kiderül, nem alkalmazható Magyarországon:

• "Lehet követni a lengyel Lewica példáját, amely összetereli a baloldali formációkat egy szövetségbe, hogy egy nyugatos, de a rendszerkritikus oldalhajója legyen a Tusk-kormányzatnak." - Magyarországon nincs mit összeterelni,
• "Ott a populista antiglobalizációs Fico-féle út, bár ezt elég erősen foglalják Orbánék Magyarországon" - magyarázni se kell miért marhaság, ő maga is megírja,
• "Sahra Wagenknecht vagy a cseh-morva kommunista utódpárt egyesek szerint békepárti, mások szerint putyinista útját is" - ez kb. az, amit a korai LMP csinált, ezzel gyorsan ki is érdemelte a közellenség szerepét a "baloldali" táborban, mellesleg maga Jámbor éppen azokhoz csatlakozott, akik ezek ellenében jöttek létre,
• "Lehet erős nyugatos szocdem pártokat csinálni, bár ehhez évtizedes beágyazottság és a megújulás képessége kell" - megint nem opció, Magyarországon nincsenek szocdemek 80 éve, s ma már nyugaton se nagyon vannak,
• "Ott vannak a balkáni harmadikutas pártok, mint a horvát Možemo! vagy a szlovén Lewica" - teljesen idegen konstrukció ez Magyarországon, ez a Varufakisz-féle eszmeiség, ami Magyarországon fasisztagyanúsnak számít mértékadó "baloldali" körökben: akinek már Schiffer is túl sok, annak a turbósított verzió Varufakisz végképp kiveri a biztosítékot,

A végkövetketetése: "a baloldal akkor tud erős lenni, ha a globalizációs kérdéskörben erős értékalapú álláspontot képvisel, populista, és messziről meg tudod mondani, melyik szavazói csoportok azok, akik rájuk szavaznak, illetve van erős karizmatikus, vagy szimbolikusan fontos vezetője". Na most, van egy rossz hírem számára: a magyar baloldalnak van erős értékalapú álláspontú üzenete a globalizmus és a populizmus terén - ez pedig az, hogy a populizmus csúnya, rossz, demegóg dolog, míg a globalizmus pedig megtapsolandó, csodás valami.

A srác valahogy fáziskésésben van a valósággal.

Nem írtam róla, mert annyi a témám, hogy válogatnom kell közülük: így is - sokan figyelmeztettek már - belecsúszok abba a hibába, hogy nincs időm szerkeszteni és korrektúrázni, így gyakran abszurd hibákkal teszek közzé cikkeket. De a Népszava YT-csatornáján volt egy ilyen videó, nagyon érdekes, ahol az egyik újkommunista aktivista - Éber Márk Áron, aki egyébként szerzőként értékes dolgokat szokott produkálni, szóval nem egy barom - nyíltan a Népszava szerkesztőjének arcába mondja, kb. így: "már miért támogatna egy újbalos egy olyan médiát, ahová a Lengyel László és Bokros Lajos félék írnak?". Ezen jót mulattam, mert abszolút kifejezi a lényeget.

Szóval ahhoz, hogy legyen sikeres magyar baloldal előbb sikeres magyar jobboldal kell. A magyar jobboldal pedig maximálisan sikeres volt, 1990-2010 között minden komoly erő ezt vallotta, persze nem "jobboldal", hanem "szakmaiság", "európaiság", "atlantizmus" nevek alatt. A 2010 utáni Fidesz ez ellen lett.

Aki a 2010 utáni Fidesz ellen van, az valójában éppenhogy klasszikus jobboldali! Hiszen az 1990-2010 közti konszenzust akarja visszaállítani. Ezt eddig a ballibek "baloldali értékek" néven emlegették, most Talpramagyar Péter meg kifejezetten más szavakat használ, de a lényeg ugyanaz: ez természetesen klasszikus, polgári, nyugatos, liberális értékrend, amit a politológia "jobboldal" néven ismer.

Lehet persze szavakkal dobálózni, de egy dolog alapvető: az ami valóban baloldal az Magyarországon sose volt képviselve a magukat baloldal néven nevezők által, s maga a szerző is része ezeknek. Kicsit visszás helyzet ez: mint amikor Soros gazda délelőtt keres pártízmilliót spekulációból, majd délután cikket ír, milyen rossz ez a korlátlan tőzsdei spekuláció.

Ez van: Zorbán elszigetelődött! Senki se hajlandó szóba állni vele, csak Putyin, a kínai pártfőtitkár, meg közép-ázsiai muszlim diktátorok!

Aztán lett az EP harmadik legerősebb frakciójuk. Pedig nem lehetett volna, hiszen a ballib szakértők elmagyarázták nagy részletességgel, mindent alaposan alátámasztva:

• ez európai nácik utálják egymást, nem képesek együttműködni, hiszen vannak rossz, oroszpárti nácik és jó, ukránpárti nácik,
• ha véletlenül sikerül is ideiglenesen a frakcióalapítás, alig lesznek tagjai, a legkisebb lesz,
• ami biztos: Le Pen pártját Zorbán nem fogja beengedni, mert ők többen vannak a fideszeseknél, márpedig Zorbán saját magának akarja a frakcióvezetői pozíciót, ebből sose enged, mert reszket a hatalomért a kolostormalac!

Egy ideje figyelem a dolgokban fantáziát látó ballib csodavállalkozót. Nem tudom eldönteni, nincs ki egy kereke vagy csak unalmában trollkodik.

De végülis mindegy. Az érdekes, hogy a magát megmondóemberré magasztaló csodaember folyamatosan hülyeségeket beszél, tévesen jósol, majd mindennek ellenére növekszik rajongótábora. Ez amolyan Talpramagyar-jelenség kicsiben.

Közvetlen a talpramagyarizmus megjelenése előtt "orbánbuktató" országos tüntetéshullámot szervezett, az eredmény: kb. 25 ember összejött az ország 8 pontján.

Aztán megígérte, az EU ellenőröket fog küldeni a választásra,

Majd az újabb ígéret: az EU ki fogja zárni Magyarországot júniusban.

Aztán azt: a megválasztott fideszes képviselőket az EP nem fogja "leigazolni". (Persze a valóságban nem is létezik "leigazolási" eljárás, de a tények nemigen számítanak.)

A legújabb: a NATO kizárja Magyarországot.

Egyébként ez utóbbinak én örülnék, de sajnos semmi esélye.

Szóval az összes ígérete, jóslata totális tévedés lett. S mégis: fanatikus tábora van.

A legviccesebb: kreált mesterséges intelligenciával két bábot, s velük olvastatja fel a szövegeket:

A legkevésbé ismert világrész: Óceánia. Már volt ilyen cikkem, de most kicsit más szemszögből, mivel a hírekben nemrég sokat szerepelt a térségbeli Új-Kaledónia.

Nyilván - mint minden kontinens esetében - itt is vitás, hol vannak a határok. A legszélesebb értelmezésben minden Óceánia, ami a Csendes-óceánban van. Én azonban a szűkebb definíciót használom, azaz kivettem Ecuador, Chile, Japán olyan szigeteit, melyek közel vannak az anyaországhoz. Szintén sokan Indonézia keleti részeit és Kelet-Timort is ide számítják, ezeket is kivettem.

S van 3 egyértelműen óceániai ország - a három legnagyobb, azaz Ausztrália, Pápua Új-Guinea, Új-Zéland -, ezeket azért vettem ki, mert túl ismertek, én meg csak a kevésbé ismertekkel akarok foglalkozni.

Ami a világbanki besorolást illeti, itt az egyes kategóriák a lakosság anyagi helyzetét jelentik: a "magas" - ez az átlagos európai szint (Magyarország is itt van), a "magas-közép" pl. a legszegényebb európai országok szintje (pl. Albánia, Örményország, Ukrajna), az "alacsony-közép" az a szegényebb, de mégse koldusszintű országok (pl. India, Libanon, Tunézia), az "alacsony" pedig a nyomorszint (pl. Afrika nagy része).

Igen, a ballib propaganda által fertőzött olvasókban mindig döbbenetet vált ki, hogy az összes nemzetközi statisztika szerint Magyarország gazdag ország. Pedig ez a tényhelyzet.

Ami a földrajzi állapotot illeti, alapvetően itt 3 modell van:

• egyetlen nagy sziget önmagában, ill. egy kiemelkedően nagy sziget sok kicsivel,
• egy vagy több szigetcsoport, kiemelkedően nagy fő sziget nélkül, egymáshoz közel,
• egy vagy több sziget(csoport), kiemelkedően nagy fő sziget nélkül, egymástól messze.

Ez utóbbi a legfurcsább: ezek így kis területű országok, hatalmas távolságokkal az egyes részei között. A legextrémebb eset Kiribati, mely az egyetlen ország a világon, melynek törzsterülete megtalálható a Föld mind a 4 részében - észak, dél, kelet, nyugat -, miközben az ország alig 811 km², a távolság a két egymástól legtávolibb szigete között viszont 3700 km.

Az USA egykor hatalmas gyarmatbirodalommal rendelkezett a térségben. Mikronézia egészen a XIX. sz. végéig spanyol terület volt, ezeket Spanyolország részben elvesztette a spanyol-amerikai háborúban (1898), részben kényszerűen eladta 1899-ben Németországnak. A németeknek eladott terület az I. vh. után Japáné lett, majd a II. vh. után az USA-é.

Aztán a XX. sz. vége felé az USA szabadulni akart mikronéziai területeitől, egyedül a Mariana-szk. legdélibb szigetét, Guamot akarta megtartani, mivel ott hatalmas katonai támaszpont működtetett. Az eredeti tervek szerint egy új független szövetségi állam alakult volna Mikronézia néven, de végül megtagadta a csatlakozást Palau és a Marshall-szk., így ezek önálló országok lettek, sőt az Északi-Mariana-szk. a függetlenség ellen szavaztak, így maradt amerikai szuverenitás alatt mint társult állam, Puerto Rico mintájára.

A tényleges helyzetet nézve a 3 említett független ország - Marshall-szk., Mikronézia, Palau - mintha szintén társult államok lennének. Nincs se önálló kül-, se védelmi politikájuk, az USA-dollár a pénzemük. Továbbá szinte teljes az integráció:  teljesen szabad a mozgás az USA és a 3 ország között, olyan vízummentesség van, melyet az USA-ban egyedül még egyetlen más ország, Kanada állampolgárai élveznek (tehát előzetes internetes bejelentkezésre sincs szükség a beutazáshoz, ahogy ez a magyar állampolgároknak kell), valamint ez a 3 ország az egyetlen, melynek állampolgárai zöld kártya nélkül, korlátlanul élhetnek, dolgozhatnak az USA területén.

A spanyol gyarmati örökség mára egyetlen maradványa egyes helynevek és az emberek nevei, sokan ma is spanyolos nevet használnak. Miközben a spanyol nyelv itt ma nem létezik egyáltalán.

A többi amerikai területet az USA a XIX. sz. közepén szerezte meg, ezek közül Hawaii ma már amerikai szövetségi állam, a többi lakatlan: egykor a foszfátkincsük miatt lettek megszállva az USA által, ma már természetvédelmi területek. (A Hawaii-szk. egyk szigete, a lakatlan Midway nem része Hawaii államnak, ezt direkt kivették az államból, mert itt hatalmas katonai támaszpont van.)

Az egyetlen kakukktojás Amerikai Szamoa. A Szamoa-szigetek a XIX. végén fel lettek osztva Németország és az USA között, a német rész az I. vh. után Új-Zélandé lett, majd 1962-ben független országgé vált. Az amerikai rész máig az USA-é, belső autonómiával rendelkezik, de nincs társult állam státusza. Lakosai nem amerikai állampolgárok, de szabadon költözhetnek az USA-ba (s ez nem viszonzott: amerikai állampolgároknak engedély kell a helyi hatóságoktól a letelepedésre).

Óceánia legnagyobb része persze brit volt eredetileg. De a britek gyorsan rájöttek: elég a gazdasági függőség, felesleges pénzt költeni távoli szigetek irányítására, így a XX. sz. második felében minden gyarmatukról lemondtak, egy kivétellel, ez a Pitcairn-szk., ami egyszerűen életképtelen lenne független államként. Az összes többi vagy független lett - Fidzsi, Kiribati, Nauru, Salamon-szk., Tonga, Tuvalu -, vagy át lettek adva Új-Zélandnak: Cook-szk., Niue, Tokelau.

Ez utóbbi 3 érdekes eset. A Cook-szk. és Niue Új-Zéland társult államaik jogilag, de az új-zélandi társult államiság státusza egészen más, mint az amerikaié. Ez ugyanis Új-Zélandon a formális függetlenséget leszámítva teljes autonómiát jelent, az új-zélandi hatóságoknak semmibe sincs beleszólásuk, ezek a területek a külügyeiket is önállóan irányítják, nem beszélve a belső jogrendről, pl. míg Új-Zélandon létezik egynemű házasság, addig a Cook-szigeteken nemhogy nincs ilyesmi, de maga az aktív homoszexualitás is bűncselekmény. Tulajdonképpen csak azért nem akarnak a helyiek jogilag függetlenséget, mert akkor ugrana a segély Új-Zélandról, meg az új-zélandi állampolgárság, mellyel korlátlanul lehet dolgozni nemcsak Új-Zélandon, de Ausztráliában is.

A harmadik új-zélandi terület, Tokelau vicces eset. Új-Zéland évizedek óta igyekszik a területnek legalább autonómiát adni, de ez minden népszavazáson elbukik: a tokelaui lakosok ugyanis ragaszkodnak a gyarmati státuszhoz, attól félve, hogy ha ezt elvesztik, le fog csökkenni az Új-Zélandról kapott segélyek összege. A lakosság számát tekintve – alig több ezer főnél – ez valós félelem, nem lenne képes a terület önellátásra.

A franciák nem a brit módon gondolkodtak, számukra presztízskérdés a gyarmatbirodalom megtartása. Így 5 darab óceániai gyarmatukból csak az egyiket engedték el, az Új-Hebridákat, ez eleve közös brit-francia gyarmat volt, ma független állam Vanuatu néven.

A másik 4 máig francia. Ezek közül a lakatlan Clipperton-sz. persze nem rendelkezik jelentőséggel. Hivatalosan engedély kell a látogatáshoz, a valóságban nincs aki ezt ellenőrizné, viszont gyakorlatilag képtelenség megközelíteni: se leszállásra alkalmas repülősáv, se kikötő. Amolyan természetvédelmi területként működik. Időnként partra szállnak eltévedt halászok meg gazdag természetfotósok, majd mennek is el.

A másik 3 francia területen viszont súlyos problémákat okozott a múltban az etnikai viszály. Ugyanis a térség jó éghajlata vonzotta az európai telepeseket. Míg Francia Polinéziában és Wallis-Futunán sikerült elérni egyensúlyt (sokszor vicces kompromisszukkal: a francia közjog Francia Polinéziát egyenesen "országnak" ismeri el Franciaországon belül, Wallis-Futunán pedig az egyébként harcosan republikánus francia közjog hivatalosan elismeri a 3 fő sziget királyát, akik a helyi kormányzat tagjainak felét nevezik ki), addig Új-Kaledóniában az őslakosok nemzeti érzése sokkal erősebb, a francia állampolgárség adta előnyök nem képesek kompenzálni a függetlenség hiányát.

Új-Kaledónián a fő baj az etnikai arány: túl sok idegen telepedett be, jelenleg az őslakos arány 40 %, az európai arány 30 %, a többi pedig vegyes és külföldi. Az őslakos érv pedig az, hogy aki nem őshonos, az ne szavazhasson, hiszen miért döntenének a függetlenségről idegen betelepülők. Így ott a megoldhatatlan kérdés: kinek legyen joga szavazni a függetlenségről.

A francia állam pár éve kompromisszumot javasolt: a nem helyben születettek ne szavazhassanak, mindenki más igen. Azonban így se jött össze a függetlenségpárti többség, hiszen a helyben született nem-őslakosok vagy kevertek zöme a függetlenség ellen szavaz. A 2020-as népszavazáson végül 47 % szavazott a függetlenségre, 53 % ellene. Azóta az őslakosok bojkottálnak, szeretnék a szavazati jogot vér szerinti alapra korlátozni, azaz a helyben született idegenek ne szavazhassanak, ez viszont már teljesen szembemegy a francia alkotmányos elvekkel.

Tulajdonképpen ez az egyetlen megmaradt francia de-facto gyarmat, ahol ma is komoly elszakadási mozgalom van.

A foci EB kapcsán figyeltem ezt meg. Különösen az albán játékosok neve miatt (ami a svájci válogatottat is jelenti, lévén tele albánokkal).

A lényeg: az albán ábécében lévő "gj" és "q" betűk ejtése nagyon nem az, aminek a tankönyvek szerint lennie kellene, egyszerűen az albánok már nem úgy ejtik saját nevüket, ahogy "kellene". Sőt a horvát neveknél is hasonló jelenség van, a horvát "đ" és "ć" betűk ejtésével.

A tankönyve norma szerint az albán "gj" és "q" ejtése "gy" és "ty", míg a horvát "đ" és "ć" ejtése "lágy dzs" és "lágy cs". Ezzel szemben én mindkét esetben "dzs" és "cs" hangot hallok. Azaz a horvátoknál egyesült a "dž" és a "đ", valamint a "č" és a "ć", az albánoknál meg a "xh" és a "gj", valamint a "ç" és a "q".

Utána nézve arra jutottam, nem én hallok rosszul, hanem ez egy tényleges jelenség.

Az albánoknál a jelenség oka, hogy az észak-albán nyevjárásban eleve nem létezett ez a különbség, ez csak a dél-albánban volt meg. S hiába épült az albán irodalmi nyelv a dél-albánra, az észak-albánok - ahová Koszovó is tartozik - egyszerűen többen vannak, s mára "győztek".

A bosnyák-horvát-montenegrói-szerb nyelv esetében pedig ez egy lassan terjedő nyelvjárási jelenség. Boszniában és Horvátországban mára győzött, Szerbiában és Montenegróban még küzdenek ellene, de ott is terjed. Állítólag pl. egyre több szerb gyerek nem tudja mikor kell "č"-t és mikor "ć"-t írni (cirill betűkkel: ч és ћ), mert azonosan ejti őket.

Valami hasonló mint ami a magyar "ly" esete lehetett a XVI-XVIII. században, amikor lassan az egész magyar nyelvterületen megszűnt az "ly", s csak a palóc nyelvjárásban maradt meg.

Ami érdekes, ez van a macedónban is. Ami ott politikai kérdés is persze (ott minden politikai kérdés).

A délszláv nyelvek felosztásában az egyik kérdés: mi lett az ősszláv "lágy d" és "lágy t" hanggal: van egy határvonal, melytől keletre "zsd" és "st" lett, nyugatra meg "lágy dzs" és "lágy cs". Persze nem csak ez határozza meg melyik nyelvjárás keleti, melyik nyugati. 200 éve azon vitatkoznak a bolgár és a szerb nyelvészek, hogy a bolgár-szerb határvidéki nyelvjárás (torlak) az bolgár vagy szerb, s a szerbek egyik érve, hogy ez szerb nyelvjárás, hiszen "zsd" és "st" helyett "lágy dzs" és "lágy cs" van benne. De itt ez tisztán tudományos kérdés, nem politikai, hiszen senki se tagadja, hogy a torlak nyelvjárást beszélők 90 %-a szerb identitású, függetlenül a nyelvtől.

A macedón esetben viszont a helyzet más. Amikor a macedón nyelv ki lett alakítva 1944-ben, az igény az volt, hogy ki legyen izzadva valami, ami egyértelműen se nem bolgár, se nem szerb. Szóval meg lett találva a sztenderd bolgártól és sztenderd bosnyák-horvát-montenegrói-szerbtől legjobban eltérő nyelvjárás, ami a mai Észak-Macedónia délnyugati részén beszélt.

Alapvetőne a délszláv nyelvek délnyugati régiójának sajátossága, hogy az említett ősszláv "lágy d" és "lágy t" hangokból "lágy g" és "lágy k" lett. A macedón ábécé megalkotásakor 1945-ben gyorsan ki is lett találva ezekre két külön betű: a "ѓ" és a "ќ".

A macedón nacionalizmus egyik érve volt: ahol "lágy g" és "lágy k" van, az macedón nyelv, tehát Észak-Görögországban, s délnyugat-Bulgáriában is. Azonban a nyelvek változnak, s nem lehet felülről parancsolni nekik. S mára az a helyzet, hogy az észak-macedóniai macedón identitású emberek zöme se beszél már az irodalmi norma szerint, s pontosan ugyanaz zajlik, ami az albánoknál és a szerbeknél.

Még az egyébként abszurdan részrehajló macedón Wikipédia is elismeri kissé szégyellősen, bár nem kibontva az egész témát:

Egyébként a magyarban is van egy kissé hasonló jelenség: az eredetileg teljesen zárhang "gy" és "ty" affrikátaként ejtése. Ezt el kell azért magyarázni, mert így nem érthető annak, aki nem ismeri a témát. Az affrikáta, másként zár-réshang azt jelenti: a légáram jön ki a tüdőből, majd teljes akadályba ütközik, ami azonnal részlegessé válik, majd megszűnik - mondjuk tipikusan ilyen magyar hang a "c". Ezzel szemben a zárhang azt jelenti: a légáram jön ki a tüdőből, majd teljes akadályba ütközik, majd ez megszűnik - mondjuk tipikusan ilyen magyar hang a "p". A különbség könnyedén felfogható: a zárhangoknál van egy ilyen "felpattanó" elem, mintha kupakot vennénk le egy jól lezárt üvegről, míg a zár-réshangoknál ez az elem hiányzik.

Na most, a "gy" és a "ty" esetében idővel lkialakult, hogy egyes helyzetekben affrikátaként ejtjük:

• a szó első magánhangzója előtt és szóvégen a zárhang ejtés jellemző,
• mindenhol máshol meg a zár-réshang ejtés;

persze ez csak a magyarok zömének ejtése, nem teljeskörű, de nagyjából ez a gyakorlat, persze nagyon kiművelt, mesterkélt ejtés esetében mindig zárhang is lehet. De jól megfigyelhető, hogy normál esetben bizony jelentős eltérés van mondjuk a "gyár" és az "agysebész" szavak között, az előbbi esetben van "felpattanás" a "gy" után, az utóbbiban nincs.

Viszont ennek a magyar jelenségnek nincs jelentősége a nyelvészeten kívül. Az átlagember észre se veszi.