Ugyanis egy kiegészítő rendelkezés nem mondhat ellent az alkotmány szövegének, márpedig itt ez történik: nem történik változtatás a köztársasági elnök státuszában, majd jön egy záró rendelkezés, hogy "Az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik".
Teljesen abszurd az egész elképzelés. Ellenkezik az alapvető alkotmányjoggal, meg általában a jog alapelveivel. Kíváncsi vagyok, a ballib jogászok közül akad-e, aki ezt ki meri mondani. Az Amnesty ki merte mondani, le a kalappal.
Olyan kiejtés, mint Deutsch Tamásé, de nála persze ez nem baj, mert ő szakember:
jó ez a ballib-tiszás közeg: teljes a kettős mérce.
Valójában ez a magyaros akcentus legalapvetőbb változata, azaz nem csak a magyaroknak nehéz hangokat nem igyekszik ejteni, hanem eleve meg se próbál ejteni olyan hangokat, melyeket az átlag magyar képes lenne ejteni. Itt amit látunk: mintha magyarul beszélne.
Hozzáteszem, amit Deutsch Tamás esetében is: mindez nem gond, az átlag nem-angolnyelvű idegen így beszél angolul, csak más-más módon rosszul.
Mikor jön el a várva várt liberális pillanat, hogy az átlag kisembert nem zavarja a homoklobbi nyomulása?
Akkor, amikor a társadalom teljesen elvesztette elemi önvédelmi képességét.
A homoklobbi ugyanis egy teszt. A hozzá való viszony jól mutatja az adott társadalom életképességét.
Vannak országok - pl. a skandináv ultraliberális köztársaságok, pl. Norvégia és Svédország ilyenek -, ahol a homokbüszkeség menete ma már össznépi ünnepség, a lakosság nagy része részt vesz rajta, s aki passzívan viszonyul hozzá, az is támogatja. Ott a társadalom mára csürhévé vált, mely képtelen magát megvédeni.
Jobb helyeken viszont még látható a társadalom eredeti szövete: ott a homokbüszkeség egy kis marginális kisebbség ünnepe, a többség nem vesz róla tudomást.
A háttérhatalom számára mindez kulcskérdés. Ma már ott tartunk, hogy a rasszista elvek vallása kisebb bűn, mint a homofóbia. A gépezet azért dolgozik, hogy a homofóbia valamiféle illetlen, kellemetlen dolognak számítson.
Nagyon fontos mindenki, a normális kisember számára ennek tudatosítása és emlékezetben tartása.
Itt derül ki: ehhez bizony bukás kellett. Miért? Mert most már nem kell alkalmazkodni a napi politikához, hiszen nincsenek kormányon, így teljesen szabadon lehet beszélni, nem kell óvatoskodni. Sajátos, de így van.
Július 18-án döntött a Kubai Kommunista Párt plénuma: bevezetik az országban a kapitalizmust.
Persze nem így nyíltan, hanem "szocializmus" név alatt, ez eleve szükséges is, hiszen a kubai alkotmány előírja, hogy az országban szocializmusnak kell lennie.
Eddig elképzelhetetlen változások lesznek, pl.:
külföldi tőke beengedése szabadon (eddig csak állami vállalatokkal együttműködve volt lehetőség),
szabad külkereskedelem,
az állami cégek autonómiája, szabadon gazdálkodhatnak bevételeikkel,
egy kubainak lehet egynél több cége is, s nem köteles bennük dolgozni, azaz lehet ezentúl szimpla tőkés is,
a kubai magáncégek korlátlanul alkalmazhatnak bérmunkát,
az állami árak megszüntetése.
Láthatóan a tervet a kínai minta ihlette meg: azaz a politikai hatalomban semmilyen reform, viszont a gazdaságban szinte mindennek az engedése.
Fel is merült az értekezleten, most akkor vége a szocializmusnak? Mire több határozott válasz is született. Íme a kubai vezér mit mondott: "A vitán felszólalva Miguel Díaz-Canel Bermúdez, a Párt Központi Bizottságának első titkára és a köztársaság elnöke hangsúlyozta, hogy a javasolt gazdasági és társadalmi átalakítások nem a szocializmusról való lemondást jelentik, hanem inkább annak keresését, hogyan lehetne folytatni annak építését Kuba sajátos körülményei között, egy olyan országéban, amely évtizedek óta az Egyesült Államok által bevezetett blokáddal néz szembe." - azaz kapitalizmus lesz, de azt szocializmusnak fogják nevezni, lásd Kína "szocializmus kínai módszerrel".
Szerintem nem fog működni a kínai recept. Amint megjelenik ugyanis az amerikai-kubai tőke Kubában, az ki fogja kényszeríteni a politikai változást is, s ennek nem fog tudni ellenállni a kubai Párt és Hadsereg.
a kubai kormányfő bejelenti az intézkedéseket (a kubai alkotmányos rendben a kormányfő nem az ország vezetője, hanem magasrangú, de beosztott tisztség)
Azt kérdezi a Bogár: mi lesz a hedonista pogánnyá vált keresztény oldallal annak árulása után?
A kérdés teljesen aktuális, elsősorban Nyugat-Európában, de lassan ugyanez lesz Kelet-Európában is, csak még késik az européer szellemiség aknamunkájának hatása mifelénk.
Olyan ez az egész, mint a nagymama lekvárja.
Az első fokozat az eredeti. Akkor a család fogyasztja, sőt rendszeresen készíti is a nagymama receptje szerinti lekvárt.
A második fokozatban a nagymama meghalt már, s nincs követője, aki készítené a lekvárt. A család bolti lekvárt fogyaszt, s sóhajtozik "de jó is volt a nagymama lekvárja".
A harmadik fokozatban már senki se emlékszik a nagymama lekvárjára, de a család időnként még eszik lekvárt.
A végső negyedik fokozatban pedig eleve megszűnt a lekvárfogyasztás igénye. Egyesek pl. csokikrémet esznek helyette, kijelentve, hogy "ez az igazi lekvár".
Pontosan ilyen az európai kereszténység is. A modern európai szellemiség már régóta a negyedik fokozatban él, s bőszen harcolnak a harmadik fokozatú kisszámú ellenzék ellen.
A "tudományos" meghatározás szerint a Balkán Európa délkeleti csücske, melyet az Adriai-, az Égei-, s a Fekete tenger határol nyugatról, délről és keletről, míg az északi határa a Duna, a Száva, majd onnan az Isonzó vonaláig terjedő rész:
a Balkán "tudományosan"
Viszont a fogalomhoz való viszony nagyon más az egyes országokban, Alapvetően 3 csoport van:
ahol magukat elfogadják egyértelműen balkáninak: Albánia, Bosznia, Bulgária, Észak-Macedónia, Koszovó, Montenegró, Szerbia;
ahol elfogadják a "balkáni" meghatározást, de azt másodlagosnak tekintik: Görögország, Horvátország, Románia, Törökország;
ahol sértésnek veszik a "balkáni" jelzőt: Szlovénia.
Nyugaton viszont a Balkán fogalma szélesebb. Egyértelműen beleszámolják egész Romániát (néha Moldovát is), s sok helyen Magyarország is a része.
Szobámban a falon van egy NatGeo-térkép, melyen Magyarország egyértelműen a Balkán része (míg Moldova nem Balkán a térkép szerint):
Szerintem nem jó ez, Magyarország egyértelműen Közép-Európa, nem Balkán.
Nekem az az alapvető tájékozódási pontom, hogy a határ Közép-Európa és a Balkán között ott van, ahol a vécék és a zene kérdésében választóvonal van:
a vécévonal: a Balkánon máig léteznek török típusú nyilvános vécék, azaz nem lehet leülni rá, hanem guggolni kell, szerencsére csökken folyamatosan az ilyen vécék száma, de máig léteznek,
a zenevonal: a Balkánon a helyi népzene máig népszerű, annak van modern verziója is, míg Közép-Európában ez a stílus - lásd "lakodalmas zene" - teljesen marginális.
- Afrikai szinten a magyar katolicizmus, pedig hát mi mégiscsak Európa vagyunk - mondja az ateista megmondóasszonyság, óvatos rasszizmussal a hangjában.
Pedig a katolicizmusban az "afrikai szint" jelentése: ragaszkodás az eredeti tanításhoz, s határozott elutasítása a modernitás eszméinek.
Persze a tény az tény. Én csak remélni tudom - mint kívülálló -, hogy a magyar katolicizmus afrikai szintre "süllyedt", de jó lenne, ha ez tényleg igaz lenne.
Múlt szombaton volt Szófiában az úgynevezett "prájd", azaz "Homokmenet", s vele együtt a mindig ugyanakkor szervezett ellentüntetés is, a "Családmenet".
A Családmenet idén komolyabbra sikeredett, tavaly alig pár tucat ember ment el rá (miközben a Homokmeneten kb. 2-3 ezer ember vett részt). Ennek oka, hogy a bolgár pátriárka immár hivatalosan kiállt a Családmenet mellett:
Plusz - s ez váratlan - a cári család is állást foglalt mellette. A bolgár ex-cár egyetlen lánya, Kalina Szakszkoburggotszka beöltözött a bolgár zászló színeibe, s a férjével együtt felvonult a meneten:
A hónap híre: a fideszes Index leszerződtette vezető állásba a feketeöves ballib megmondóembert, Murányi Andrást:
Ami engem itt izgat az a blog.hu sorsa, mert bár az önálló, kapcsolata az Indexszel közvetlen. Murányiról pedig tudható: gyűlöli a cenzúramentes civil blogokat.
Annak idején, amikor a Népszabadság főszerkesztője volt, egyik döntése a Népszabadság által tulajdonolt nolblog.hu megszüntetése volt. Előbb lezárta az új regisztrációkat, majd kiválasztotta 3 kedvenc bloggerét, s mindenki mást letiltott, azaz a rendszer megszűnt.
Aztán persze a helyzet vicces lett. Hiszen arra hivatkoztak, nem kell ezt indokolnuk, hiszen a nolblog.hu a Népszabadság tulajdona, a tulajdon pedig szent. Hamarosan jött a pofon azonban: pár hónappal később őket szüntette meg az osztrák laptulajdonos, ugyanezzel az érvvel - máig nyűszítenek emiatt az érdekeltek. De ez csak a ballib kettősmérce vicces jele.
Szóval én aggódni kezdtem a blog.hu jövőjét illetően.
Minden euróövezeti tag jogosult ünnepi 2-eurós érmét kibocsátani. Ez azt jelenti: a 2-eurós érmén nem a normál tagállami kép és szöveg van ilyenkor a "nemzeti" oldalon, hanem valami más.
Viszont ahogy a normál érméknél, itt is konszenzus-kötelezettség van, azaz ha egyetlen állam nem fogadja el a dizájnt, akkor az illető érme nem bocsátható ki.
Bulgária rögtön az első jubileumi érméjére vétót kapott, azaz nem lesz ilyen érme:
a szöveg: "a bolgár ábécé - Bulgária - 2026"
A vétózás részletei titkosak, de szinte biztos, hogy a kiszivárgott infók alapján a tettes Szlovákia, a szlovák kormányzat vétózta meg a tervet, mégpedig azon az alapon, hogy a cirill ábécé nem "bolgár", hanem "szláv".
A vicces az egészben: a szlovákok és felvállalt elődeik - a morvák - sose használták a cirill ábécét. Hozzájuk Cirill és Metód glagolita ábécéje jutott csak el, majd azt is gyorsan felváltotta a latin ábécé. A cirill ábécé ezzel szemben Cirill és Metód tanítványainak alkotása, s sokkal korlátozottabban terjedt el: csak a Kelet-Balkánon és Oroszország (Rusz) felé északkeletre. A glagolita ábécé viszont gyorsan eltűnt, bár nyoma maradt sokáig a szlovákoknál, s még inkább a horvátoknál,
A glagolita ábécé teljesen új alkotás, pontos, de túl bonyolult írással, ezért se tudott elterjedni, míg a cirill tulajdonképpen egyfajta "reformált" görög írás.
A glagolita ábécé első 5 betűje:
Ⰰ, Ⰱ, Ⰲ, Ⰳ, Ⰴ,
ugyanennek a cirill megfelelői:
А, Б, В, Г, Д,
a görög megfelelők:
Α, Β, Β, Γ, Δ.
(A görögben a "Β" ejtése a klasszikus kor végéig "b", onnantól "v". Az eredeti "b" ejtést a "v" megjelenésétől mint "MΒ" írták, most is ez a helyes írás. A cirillben az eredeti "B" maradt "v"-nek, míg annak kicsit módosított alakja a "b"-nek.)
Természetesen csakis Bulgáriában nevezik a cirillt bolgár ábécének, mindenhol máshol "szláv ábécé" a neve (ill. egyetlen kivétel van, Macedónia, ahol a neve "macedón ábécé"). Történetileg mindegyik elnevezés helyes:
az ábécé Bulgáriában lett megalkotva, s először Bulgáriában lett bevezetve,
az első szláv irodalmi nyelv a Thesszaloniki környéki bolgár nyelvjárás alapján lett megalkotva, s Thesszaloniki az ókori Macedónia egyik központja volt,
az ábécé jelentősége összláv: a bolgáron (és macedónon) kívül használja még a szerb, a montenegrói, az orosz, az ukrán, a belarusz, s a ruszin nyelv is a szláv nyelvcsaládban.
Az elnevezés-vita persze régi. Az első szláv irodalmi nyelv elnevezése is hasonló kényes kérdés: neve minden "ószláv", kivéve Bulgáriát és Macedóniát, ahol "óbolgár", ill. "ómacedón". Itt is könnyű téveszteni, mert van "ősbolgár" és "ősmacedón" is, így nevezik:
a Balkánra a VII. században benyomuló bolgárok eredeti nyelvét, mely egyesek szerint türk nyelv volt, mások szerint kelet-iráni nyelv,
az ókori macedónok eredeti nyelvét elgörögösödésük előtt.
Macedóniában most nagy a tapsvihar, hogy Szlovákia megvétózta a bolgár "soviniszta" érmét.
Nagy cikk az egyik vezető macedón médiában:
"Üzenet Európából Szófiának: Elég a történelmi revizionizmus politikájából!"
Közben új hírek érkeztek: a szlovákok meglepődtek, hogy ők lettek megnevezve vétózó félként, így kijelentették, hogy ők nem vétóztak. Végülis Görögország magára vállalta a vétózást, az indoklás: nekik semmi bajuk az "a bolgár ábécé" szöveggel, de mindez rossz precedens teremt, mert amikor majd a jövőben Észak-Macedónia euróövezet tag lesz, akkor ők is hasonló érmét fognak akarni, "a macedón ábécé" szöveggel, ami viszont elfogadhatatlan.
Magyar Péter próbál óvatoskodni homokügyben, azaz népszavazást akar.
Csak hát nem lehet ilyen könnyedén átverni a homoklobbit:
Azaz ki kell venni a témát az eldöntendő ügyek köréből, mert itt "egyetlen helyes" döntés van csak. Hiszen azt se szavazás dönti el mennyi 2+2, nem?
Amerikában is a bíróság vezette be a homokházasságot, nem szavazás.
Ha ugyanis valami alapjog, akkor nincs helye vitának.
A demagógok mindenből alapjogot csinálnak. Lásd Magyarországon Sólyom László alkotmánybíróságát, mely így szüntette be a halálbüntetést. Pedig lenne érv a halálbüntetés ellen bőven, de magát a vitát kellett megtiltani.
A folyamat jól látható, minél erősebb, fejlettebb a polgári állam, a liberális demokrácia, annál több az "alapjog", azaz minél erősebb a demokrácia, annál kevesebb dologban van szükség demokratikus döntésre. A végső, ideális polgári demokráciában eleve megszűnik a demokrácia, hiszen immár minden "alapjog", nincs tehát miről vitázgatni és demokratikusan dönteni. Immár mindent a "szakértők", a "szakma", a "független szakemberek" döntenek el.
Érdekes, hogy a polgári államot ellenző marxi eszme is itt végződött: a marxizmus tudományos, a tudományban pedig nem demokratikus viták zajlanak, hanem szakértő tudósok megállapítják a tudományos elvek alapján, hogy mi hogyan van, s aki meg nem fogadja el álláspontjukat, az elmeintézetbe való bolond.
Itt is ez az út: aki nem akar liberális rendet, az nyilván elmebeteg, hiszen a liberális demokrácia objektíve jó.
A másik olvasat meg még abszurdabb, azaz az, hogy az érintettek döntsenek magukról.
Alapvetően fontos az EU számára, hogy egyik alapvető elve, a homokizmus legyen beintegrálva az uniós alapjogi kódexbe.
Viszont ennek nem szabad úgy történnie, hogy valamely radikális erő harcolja ki a politikában. Nem szabad ugyanis a témának megosztónak lennie.
Ennek következménye: amikor csak lehetséges, nem a helyi balközép erő vezeti be az azonosneműek házasodási jogát, hanem a helyi jobbközép. Ahol ez mégse sikerült - pl. Spanyolországban - ott is minden meg lett téve, hogy a helyi fő jobboldali erő idővel beletörődjön az új jogelvbe.
Mindennek alapján most látható: Magyarország be fogja vezetni az azonosneműek házasodási jogát, még a jelenlegi kormányzati ciklusban. Erre a körülmények ideálisak, hiszen magát középjobbnak tekintő párt van kormányon, alkotmányozó többséggel.
Pedig a lényeg egy: mérsékelt, polgári jobboldalra nincs szükség. Miért? Mert amit Magyarországon mérsékelt jobboldalnak neveznek, az tulajdonképpen mindenben azonos a ballib oldallal.
A nagy cél itt: megszüntetni minden eltérést a nyugati rend támogatása és ellenzése között. Mert ez ma az európai baloldal és jobboldal: tíz kérdésből 9-ben egyetértenek, a tizedikben - a legkevésbé lényegesben - pedig enyhén eltér véleményük.
Az én kérdésem: mi értelme van arra törekedni, hogy Magyarországon ugyanez legyen?
Egymás után néztem meg 2 videót, melyek - véletlenül - ugyanarról szólnak:
Örömteli, hogy immár a fideszes holdudvar se a nyugat részének tekinti az iszlamizációt, hanem az ellenállás részének. Mert van egy hagyományos nyugati-rendszerkritikus nézetvilág, mely a nyugat identitása rombolásának részének kategorizálja az iszlám nyomulást is, azaz ezt is egyfajta globalista nyomulásnak tekinti. Én meg - bár sose voltam iszlámpárti - hálás vagyok, hogy ebbe a hibába sose estem: a nyugat tönkretétele teljesen belső folyamat, ezt a nyugat saját elitje csinálta, az iszlám csupán kihasználja a megüresedő teret és igyekszik oda benyomulni. Nem kell persze ennek örülni, de szolidárisnak lenni a globalistákkal nagyobb hiba lenne.
S persze a másik oldalnak is igaza: az új magyar liberális kormányzat lényege, hogy az ország visszasorol a nyugati fősodorba. A Tisza nyerésének kulcsa pedig az, hogy sikeresen meggyőzték a többséget, a Zorbán a hibás amiért a magyar életszínvonal elmarad a nyugati átlagtól. Tulajdonképpen a Tisza győzelme ugyanaz, mint az 1957. május 1-jei budapesti felvonulás, melyen az emberek kiálltak Kádár János mellett.
Tulajdonképpen sikerült nagy erőbedobással elérni a szakadékba haladó vonatot, majd felugrani rá.
Egy hete várok, de semmi. A munkahelyi ímél fiókomban semmi jele a "prájd" hónapjának.
Pedig megszoktam 2007 óta, amióta különböző nagy multis kólcenterekben dolgozom, hogy a cég mindig megbombázza a dolgozókat a homoklobbi eseményeivel. Persze mi Kelet-Európa vagyunk, szóval a bombázás jellemzően csak jelképes, kb. olyan szint, mint a késő Kádár-rendszerben volt mondjuk november 7. megünneplése: mindenki utálta és így maga a vezetőség is igyekezett az egészet a lehető leggyorsabb módon letudni.
A jelenlegi a 7. munkahelyem 2007 óta (nettó csak a 6., mert egyik munkahelyen kétszer is voltam). Az eddigi legdurvább az volt, hogy június 1-jén szívecskékkel és szivárványzászlókkal teletűzött ímélt kaptunk, hogy hatalmas a lelkesedés cégünk minden menedzserének és alkalmazottjának a lelkében, hogy íme elindult a "prájd hónap". Aztán persze semmi nem történt nálunk, egyszer jött még egy mél, hogy a kaliforniai irodánkban a lelkes dolgozók egy napra "beöltöztek" buzinak, s ez mekkora öröm. Aztán ennek az eseménynek a képeit a mi HR osztályunk kitűzte cégünk egyik hirdetőfalára. Majd semmi egyéb: "lelkes ünneplésünk" ebben ki is merült.
A többi helyen is hasonló szintű "ünneplés" zajlott. De jelképesen valami azért mindig volt.
Most viszont Trump-korszak van: ennek hatására a mostani munkahelyen semmi - abszolút semmi! - nem történt "prájd" témában. Én meglepődtem: kezdem úgy érezni magamat, mintha minden normális lenne, ez sajátos érzés.
Hiába minden, a szabad piac láthatatlan keze nem akar ballibbant napilapot:
Milyen sokszor hallottuk ezt az ellenoldalra vonatkozóan: azért nem kapnak a jobboldali médiák hirdetéseket, mert a szabad piac nem akar náluk hirdetni. Ha viszont ez fordított, akkor ez a Zorbán kései bosszúja lehet csak. Mert a Zorbán szólt: ha egyszer ő megbukott, akkor bukjon vele együtt a Népszava is.
Én egyébként ezt a Batkát sajnálom. Mert egy valamit nagyon érdemes értékelni nála: nem kamuzik, hanem nyíltan beszél. Azt a szentségtörő gondolatot is ki meri mondani, hogy ő nem ballib, hanem baloldali szeretne lenni, ugyanis a ballibaizmus a baloldali gondolat sírja. Bár se baloldali, se ballib nem vagyok évtizedek óta, ebben teljesen igaza van.
Én egyébként minden nap olvasom a netes verziójukat.
Íme, megtudtuk: a jogállamiság csak akkor kötelező, ha a liberális rendet erősíti. Míg ha a jogállamiatlanság segíti a liberalizmust, akkor semmi gond vele.
Hogy mennyi vita volt erről 1989-1990-ben! S akkor minden magára valamit adó ballib szakértő és megmondóember éjjel-nappal hagsúlyozta: teljesen kizárt jogállamiatlan módon jogállamiságot teremteni. Pedig akkor egy tényleges diktatúrából ment az átmenet.
Akkoriban nem múlt el nap, hogy ezt ne hangsúlyozta volna pl. Drága Bolgár Úr is a betelefonálós műsorában, aki most - sajátos módon - immár az ellentétes oldalt erősíti.
Hiába minden, felnőttek új, immár európai szellemiségű nemzedékek,
A legijesztőbb adat: az emberek 68 %-a támogatja az azonos neműek házasságát.
Sajnos ez egy visszafordíthatatlan folyamat. Amint a társadalomben eluralkodik a természetes jó figyelmen kívül hagyása, ez lavinaszerű folyamattá erősödik. A lavina a végén mindenkit betemet, s a végső állapot a skandináv helyzet, ahol a lakosság 95+ %-a támogatja a homoklobbit és annak értékrendjét.
A végén az alapvető normalitásból egzotikus, apró kisebbség lesz. Akkor pedig nincs már megoldás, egyedül a társadalom önfelszámolása az út. A perverzitásba süllyedt társadalom ilyenkor megsemmisíti magát, s helyet ad egy idegen, új elemnek.
Liberális szokás, hogy a hatalmi ágak szétválasztása csak akkor számít, ha nem ők vannak kormányon.
Sulyok lemondatásának az első mintája 1994 és Bod Péter Ákos esete.
Bod Péternek még 3 éve volt hátra a mandátumából mint MNB-elnöknek, de az 1994-es választásokon győztes MSZP-SZDSZ saját embert akart erre a posztra, így "felkérték" Bodot, hogy mondjon le, ami be is következett.
A nagy - sőt talán legnagyobb - jelképe a modern európaiságnak a homokbüszkeség, hivatalos nevén a prájd.
Ahol ez az esemény állami ünnep, vagy szinte az, egyfajta általános össznépi buli, ott az az adott társadalom már elvesztette önmagát, s formátlan liberális csőcselékké züllött.
Ahol viszont ez az esemény csak egy törpe kisebbség magánünnepe, ott még van remény.
Kiderül lassan mi a választott jövője a magyar társadalomnak. Nekem rosszak a sejtéseim...
A Magyar-kormányzat eddigi működéséből kilátható egy érdekes jelenség: a centrizmus vágya.
Magukat így akarják pozícionálni, mint ahogy ez a Fidesz terve is volt minden időszakában, talán a legújabb időszakot leszámítva. Azaz mintha ők lennének a közép a baloldali szélsőség és a jobboldali szélsőség között.
Ami most nagyon nehéz, mert tulajdonképpen semmilyen baloldal nincs a parlamentben, se ténylegesen, se jelképesen. Mégis, a tiszások nagyon vigyáznak, ne emeljenek pozícióba ismert ballib személyiségeket, helyettük inkább ismeretleneket neveznek ki.
De a nyilatkozatokban, a jelképes politikában is ez látható. A szélsőballib blog Amerikai Magyar Népszava itt pl. őrjöng, az ok az, hogy nem lett törölve a kereszténység az alkotmány preambulumából:
Kérdés: ezt mennyi ideig fogja tűrni a ballib szalon? Most hallgatnak, hiszen a fő cél, a Zorbán megbuktatása megtörtént, nem tiltakozhatnak. De vajon mennyi ideig tart a kegyelmi állapot, hogy a bivalyerős ballib szalon - szokatlan módon - mélyen hallgat? Előbb-utóbb be fogják nyújtani a számlát, s akkor lesz a helyzet igencsak érdekes.
Nem tudta kivárni, míg a brüsszelita Magyar Péter kormányzata eltörli a "vármegye" megnevezést.
Még szerencse, hogy a demokrata nem tud horvátul. Valószínűleg agyvérzést kapott volna, ha tudna, mert a horvát szöveg - Baranjska županija - szó szerinti magyar fordítása "Baranyai ispánság".
Sokan kérdezik: miért lobbizott Balog Zoltán a kegyelmi ügyben?
Szerintem a válasz: egyszerűen ilyen típusú ember, szeret segíteni. S ezt a saját ügyemmel tudom bizonyítani.
Az én ügyem legalább annyira jelentéktelen volt, mint Kónya Endréé ugyanis.
Miről van szó? Nos, 2001-2005 között én voltam a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház de facto diktátora. Ez furcsán hangzik, de ez volt a helyzet. Persze mindez a rendkívüli körülmények miatt. Az Egyházban súlyos vita zajlott, hogy ki képviseli az Egyházat, ennek alapja az volt, hogy a korábbi pap helyére új pap jött Szófiából, de a korábbi pap ezt nem akarta tudomásul venni, különösen a pap fia volt nagyon aktív a szarkeverésben. S mivel az Egyház - mármint a magyarországi - vezetősége becsületes, rendes, de a joghoz semmilyen szinten nem értő emberekből állt, így a helyzet abszurddá vált: az ügyvédet felfogadott papfiú minden pert megnyert az Egyház ellen. Ennek eredménye: ténylegesen az új pap szolgált a templomban, ő lakott feleségestül a paplakban, de jogilag a volt pap volt a hivatalos képviselő minden szerv előtt, így csak idő kérdése volt, mikor veszi át ténylegesen is a hatalmat a templomban és az ahhoz tartozó kis házban.
A lényeg: a vezetőség elhitte nekem, hogy én értek az ügyhöz, így gyakorlatilag én lettem a "vezetőség" egy személyben, gyakorlatilag minden kontroll nélkül. Ez persze jelképes volt, hiszen hivatalosan a volt pap volt bejegyezve a bíróságon mint törvényes képviselő. Szóval végülis én nemlétező hatalmat kaptam a kezembe, de a lényeg: mögöttem állt a tényleges vezetőség és az egyházi felsővonal is, a Bolgár Egyház közép- és nyugateurópai érseke.
Én meg munkába kezdtem, az egész ügyet személyes ügyként kezelni. S pár hónap alatt sikerült először is saját magamat bejegyeztetni az egyház elnökeként, majd elérni, hogy ezt a felsőbb bíróságok se másítsák meg. Lépéseim egyházjogilag se voltak helyesek - pl. az egyházelnök mindig pap, sose civil személy -, de mindez a speciális helyzet miatt el lett fogadva hallgatólagosan.
Az alapprobléma az akkori magyar alkotmány „A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.” elv értelmezése. Az a gyakorlat alakult ki a magyar bíróságokon - ez a Fővárosi Bíróság, ez volt akkor illetékes minden egyházi kérdésben -, hogy bármit elfogadtak bármely egyház nevében, azaz az alkotmány kitágított értelemben lett felfogva, ami azt jelentette: az állami hatóságok még magát az adott bejegyzést se vizsgálták érdemben, amit ez vagy az az egyház tett. Tehát hétfőn bejelentett X egyház, hogy a képviselője XY, majd kedden, hogy immár ZX, s mindkettőt elfogadta a bíróság vizsgálat nélkül.
Ez persze teljes jogbizonytalanságot okozhatott, de ténylegesen problémát csak a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház esetében okozott.
Először is sikerült megértetni az illetékessel - Semjén Zsolt volt az, még csak államtitkár volt akkoriban -, mi is ez az abszurd helyzet: a bíróság nem vizsgálja, hogy egy egyház mit nyújt be, az megfelel-e alapszabályának, hanem minden jognyilatkozatot automatikusan elfogad. Aztán éppen megbukott az Orbán-kormány - ez 2002 -, de eleve maga Semjén is mondta, ő nem tud ebbe nyíltan bevatkozni, túl durva lenne, hogy egy államtitkár a bíróságot próbálja utasítani.
Egyébként pont szerencsénk is volt. Ebben az ügyben az új Medgyessy-kormány egyházügyi államtitkára - Gulyás Kálmán, MSZP - teljesen egyetértett Semjénnel, hogy ami velünk zajlik az abszurd helyzet. De Gulyás is elmondta: ő szimpatizál velünk, de nem tud ráhatni a bíróságra, ezt botrányos lenne akár csak megpróbálni is.
Végül Semjén elintézte: fogadjon minket a köztársasági elnök - akkor: Mádl Ferenc -, s ez meg is történt. Mádl egyházügyi tanácsadója az akkor még a politikában ismeretlen Balog Zoltán volt, vele együtt fogadott minket Mádl. Mádl meghallgatta a lényeget, majd azt mondta, a részleket akkor adjam le Balognak, ő majd tanulmányozza a kérdést és jelentést készít belőle neki.
Mint államfő persze hivatalosan Mádl se tehetett semmit, hiszen a köztársasági elnöknek semmi köze a „független bírósághoz”, dehát a valóság azért nem ez. Mádl nemzetközi jogász szaktekintély volt, plusz gyakorlatilag ismerte az összes létező magyar bírósági vezetőt személyesen, így pár néhányperces magánbeszélgetéssel többet tudott elintézni, mint bármely hivatalos út.
S meg is történt ez. Balog előkészítette az ügy lényegét, s ezt azóta alkalmazza a Bíróság: azaz immár nem gondolja a bíróság, hogy az „A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.” elv azt jelentené, a bíróságnak csak egyfajta bejegyzői szerepe lenne.
A lényeg a mi szempontunkból: az Egyház azé lett jogilag is, aki mögött ott álltak a hívek és a felsővezetés is. A volt pap onnantól hiába támadott.
Az ügy vicces vonatkozása: olvastam a témáról cikket, benne egy "Iván atyáról". Kiderült: az én vagyok, a szerző tudta, hogy az elnök mindig pap, így levonta a következtetést, hogy én nyilván pap vagyok.
2005-ben lemondtam tisztségemről, azóta is minden normálisan működik az Egyházban. Viták persze akadtak aztán is, de immár nem olyanok, melyek veszélyeztették volna az intézmény létezését.
