magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2014. május 20. 07:07 - maxval a gondolkodó birca

A nyugat bukása

A XX. sz. végén bekövetkezett a marxizmus bukása, mely eltakart egy másik bukást, a nyugat bukását.

Nem térnék ki a marxizmus alapvető tévedéseire, hiszen ezek közismertek. Tulajdonképpen – egy kis túlzással – azt lehet mondani, Marx mindenben tévedett. A két fő tévedését azért megemlíteném: ez a demokrácia tagadása és a piac tagadása. A demokrácia hiányosságaiból Marx eljutott a diktatúra igenléséig, míg a piac tagadásából a tervgazdálkodásig. Mindkettő fatális tévedés volt. A diktatúra már csak azért sem hatékony, mert a diktatúra vezetőit is megfosztja az alattvalók valódi véleményének megismerésétől. A tervgazdálkodás pedig sokkal nagyobb problémákat okoz, mint amekkora problémákat megold.

A fejlett nyugat nagy részen közben a szociáldemokrata ihletésű jóléti állam terjedt el. Ennek alapja az, hogy a társadalmi problémákat kiviszi a fejlett világ az alárendelt státuszú fejletlen világba, ezzel magas életszínvonalat teremtve otthon. Ez a modell akkor működik, ha van fejletlen világ alárendelt helyzetben és megvan a fejlett világ szükséges belső akarata.

Ez a rendszer megszülte először saját belső ellentmondását: a jóléti társadalom kinevelte a lumpent, aki az állam – magyarul: az aktív lakosság – nyakán élősködik, követelőzik. A rendszer fenntartása céljából egyre nagyobb terhek nehezedtek a tőkére: eljött a a tőke megnyomorítása és gazdaságtalan helyzetbe hajszolása. 

A tőke kiutat keresett és talált: a globalizmus formájában. Ez lényegében azt jelentette, hogy a fejlett világban a tőke egyre inkább megtagadta a játékban való részvétekt, a jóléti állam finanszírozását, heyette kimenekült más térségekbe, Eközben a fejlődő világ önállóvá lett, egyre jobban elszakadt a fejlett világ hatalmától, önérdekű és független politikába kezdett, melynek egyik eleme éppen a nyugati tőke becsábítása lett.

Azaz a fejlődő világ érdeke egybeesett egyre inkább a nyugati nagytőke érdekével. Sajátos esemény, napjainkban ezt éljük meg: a gyarmatosítás visszájára kezd fordulni. A nyugat már nem képes kielégítő módon markában tartani a fejlődő világot, ezért egyre hisztérikusabb akciókra szánja el magát, lásd pl. az Irak és Líbia elleni katonai agressziót, Ezek az akciók azonban képtelenek a folyamatot megállítani. Kiakult pár olyan, a nyugattól független regionális hatalom, mely ellen a nyugat nem rendelkezik eszközökkel azok féken tartására. Elsősorban ez Kína, másodsorban Brazília, Oroszország, Irán.

A nyugati nagytőke először a történelem során nem támogatja a nyugati államokat, mert érdekeik nem esnek egybe!

A nyugati társadalmak válasza egy újfasiszta mozgalom, az antiglobalizmus, melynek célja a gyarmati idők visszahozatala, azaz a nyugati jóléti modell további finanszírozása a fejlődő világ terhére.

Címkék: politika
31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr236180240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.05.20. 09:12:48

A nyugati nagytőke először a történelem során nem támogatja a nyugati államokat, mert érdekeik nem esnek egybe!
Ezt kifejthetnéd, mert így nem értem.
Kit támogat szerinted most a nyugati nagytőke?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 09:20:50

@kovi1970:

A harmadik világot: a piac, az olcsó munkaerő miatt.

igazi Ténytár 2014.05.21. 07:20:29

@maxval a gondolkodó birca: Amit azonnal ott is hagy ha az kell, lásd oroszoktól 60 milliárd dollár ment ki párhét alatt.

igazi Ténytár 2014.05.21. 07:23:47

@ "A nyugati nagytőke először a történelem során nem támogatja a nyugati államokat, mert érdekeik nem esnek egybe!"

Éppen hogy megy a termelő ipar vissza az USA-ba. Nesze neked nem támogatja...

igazi Ténytár 2014.05.21. 07:40:33

@ "Ez a rendszer megszülte először saját belső ellentmondását: a jóléti társadalom kinevelte a lumpent, aki az állam – magyarul: az aktív lakosság – nyakán élősködik, követelőzik.

Na látod ebben igazad van:
____________

Magyarország Követelőzik:

www.bbj.hu/images2/201405/thumb/tiszteletet-_20140516093406224.jpg

Magyarország élősködik:

rewrite.origos.hu/s/img/i/1209/20120921-unios-tamogatasok-tagallamonkent-2011ben.jpg

________________

igazi Ténytár 2014.05.21. 07:46:54

@ "Ez a rendszer megszülte először saját belső ellentmondását: a jóléti társadalom kinevelte a lumpent, aki az állam – magyarul: az aktív lakosság – nyakán élősködik, követelőzik.

Nem is tudtam jóléti társadalom vagyunk:

BAYER ZSOLT : "Azt mondta, a magyar társadalom fele proletármentalitással él. „Az pedig nem más, mint a magabiztos, feltörhetetlen ostobaság. Olyan hülye vagyok mint a föld, ellenben rettenetesen magabiztos"

igazi Ténytár 2014.05.21. 07:54:24

@maxval a gondolkodó birca: Nem-e? Proli követelőzik és élősködik réteg, mondod, a Nyugat vége..

Magyarország, aminek barmi fejlesztése, fejlődésé 95% EU-tamogatasi pénzből jön, követelőzik.

Valóban nincs...

igazi Ténytár 2014.05.21. 07:56:39

@maxval a gondolkodó birca: A hires infoid

_______________
More Manufacturing Coming Back to the U.S.
September 23, 2013,

A study by the Boston Consulting Group documents what many manufacturers have quietly discovered in recent years — bringing production back to the United States from overseas carries some advantages.

More than half of executives at manufacturing companies with sales of more than $1 billion plan to return some production to the United States from China or are considering it, according to the report. That’s up from 37 percent in February 2012.
__________________

Once Made in China: Jobs Trickle Back to U.S. Plants

May 21, 2012

__________________

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.21. 08:45:17

@ténytár:

Mo. egyenrangú tagállam. Nem "követelőzik", hanem él jogaival.

DG 2014.09.22. 11:01:47

Egeszen jo volt addig, hogy "a nyugati tarsadalmak valasza...".
Kisse elnagyolt vegszo, fokent, hogy itt kellene kifejteni, miert is doglodik ma (nem tegnap, meg x evtizeddel ezelott) a nyugat. Az mar mas kerdes, hogy ezzel a csimborasszoval, igy, ilyen rovidsegben nem lehet egyeterteni...

igazi Ténytár 2014.12.10. 05:55:51

@ EKKORA POFARÉSEST te birca! ;-))))

index.hu/gazdasag/2014/12/08/ha_ez_igy_marad_johet_az_orosz_allamcsod/

"Pont olyan a helyzet, mint 1998-ban, az ázsiai valutaválság idején, amely Oroszországot is a padlóra vitte. A zuhanó olajárak, a nemzetközi szankciók, az értékét vesztő rubel és a növekvő államadósság egymást erősítő káros folyamatai olyan örvénnyé állhatnak össze, amely a mélybe rántja az orosz gazdaságot" - összegzi a szakértők véleményét a MarketWatch.

Ha az olaj ára tovább szánkázik, akkor csak idő kérdése, hogy a Oroszország szembekerüljön a csőd lehetőségével. Legutóbb 1998-ban omlott össze az orosz állam. Egymás után döntik meg korábbi rekordjaikat azok a mutatók, amelyek a fizetésképtelenség kialakulásának lehetőségére figyelmeztetnek.

A Wall Street Journal korábbi cikke szerint az orosz jegybank dollármilliárdokat költött el mostanáig arra, hogy megtartsa a rubel árfolyamát, ám minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult. Csak október első felében 13 milliárd dollárért vásároltak rubelt. A Crédit Suisse adatai szerint múlt hét végén a bruttó devizatartalék 393,6 milliárd dollár volt, miközben az államadósság 643 milliárd dolláron állt.

A moszkvai kormány szinte kizárólag az olajvállalatok profitjára kivetett adókból származó bevételeiből törleszti az államadósságot. Ezt a forrást azonban most súlyos veszély fenyegeti. Ha tovább folytatódik az olajár csökkenése, az a munkanélküliség drámai növekedéséhez vezethet, mivel a bevételek elapadása drasztikus leépítésekre kényszerítheti az energiacégeket.
Kifogy a tartalék

Ez párosul azzal, hogy az USA és az EU szankciói az orosz nagyvállalatokat is megfosztotta a külföldi hitelfelvétel lehetőségétől, ami nagyon nehéz helyzetbe hozhatja a Kremlt. A kormány nem tehet ugyanis mást, mint hogy maga siet a pénzügyi gondokkal küszködő nagyvállalatok segítségére, ami tovább növelheti az államadósságot, s ezzel az orosz kötvények befektetői megítélését - fejtegeti Ruggero de'Rossi, a Federative Investors pénzügyi szolgáltató vezető portfóliómenedzsere.

Vlagyimir Putyin orosz államfő egyelőre annyit tudott tenni, hogy retorziókkal fenyegette meg a "spekulánsokat", akik gyengítik a rubelt. Mihail Fradkov, az orosz kormány nemzetközi hírszerzési szolgálatának első embere azzal vádolta a Nyugatot, hogy szándékosan manipulálja az olaj árát és a rubel árfolyamát az orosz gazdaság meggyengítése érdekében.

Ha az olaj ára tovább hanyatlik a hordónként 50-60 dolláros szint irányába, akkor Oroszország újabb 150 milliárd dollár bukik a jövő évben. Így a befektetőknek minden okuk megvan arra, hogy elkezdjenek aggódni az orosz devizatartalékok kimerülése miatt - figyelmeztet de'Rossi.

________

igazi Ténytár 2014.12.12. 05:31:25

@maxval bircaman szerkesztő: "Hol a pofára esés itt? "

Igazad van a Nyugta bukása az hogy

1, az Putyin rezsim csődbe viszi Oroszországot

2, az USA lesz a legnagyobb olaj és gaz kitermelő jövőre (Áder ugye most tüntette ki az amcsikat érte;-))))

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.12. 05:59:11

@egy igazi Ténytár:

Putyin Oroszországa nem fog meginogni se. Az orosz népet nem ilyen fából faragták.

Mr. Hyde 2014.12.12. 09:19:07

@egy igazi Ténytár:
Oroszország sebezhető.
De a nyugati agresszió arra kényszeríti, hogy kiküszöbölje az oligarchákat, akikre eddig támaszkodott vagy meghaljon.

Oroszországnak új gazdasági és politikai forradalomra van szüksége, amelyben a kormány imperialista fenyegetésként ismeri fel a Nyugatot és, amelyben nem a kétes oligarchákra számít, hanem a szervezett orosz munkásosztályra. A Putyin-kormányzat kirántotta Oroszországot a szakadékból, méltóságot és önbecsülést ültetett az oroszokba otthon és külföldön, ellenállva az ukrajnai nyugati agressziónak. Innen kezdve, Putyin elnöknek előre kell haladnia, felgöngyölíteni az egész jelcini kleptoállamot és gazdaságot, újra iparosítani, diverzifikálni és saját csúcstechnológiát fejleszteni a diverzifikált gazdaság számára.
És mindenek felett, Oroszországnak a demokrácia új népi formáinak a megteremtésére van szüksége, hogy fenntartsa az átmenetet egy biztonságos, anti-imperialista és szuverén államhoz.
Putyin elnököt támogatja az orosz nép hatalmas többsége, rendelkezik tudományos és szakmai káderállománnyal, szövetségesei vannak Kínában és a BRICS országokban és megvan az akarata és a hatalma, hogy „helyesen cselekedjen”.
Nyitva marad a kérdés, hogy Putyinnak sikerül-e teljesítenie ezt a történelmi küldetését vagy félelem és határozatlanság miatt kapitulálni fog a veszélyes és korhadó Nyugat fenyegetései előtt.

igazi Ténytár 2014.12.15. 03:56:40

@maxval bircaman szerkesztő: Birjka birka te is azert jarsz az erdobe mint a vadasz?! ;-)))
_____
Egyetlen hét alatt 4 milliárd dollárt vesztett Oroszország
2014.12.14. 11:39

index.hu/gazdasag/2014/12/14/egyetlen_het_alatt_4_milliardot_vesztett_oroszorszag/

Oroszország arany- és devizatartaléka több mint négymilliárd dollárral csökkent a december 5-én zárult héten.

_____

igazi Ténytár 2014.12.15. 03:58:21

@Mr. Hyde: Wow!

Ez a Nyugat ellenes, Oroszországot Dicsőítő Opusz meg a Rákosi korszakban is a Kommunizmus Hose kitüntetést érdemelte volna!

igazi Ténytár 2014.12.16. 07:22:57

@maxval bircaman szerkesztő: Igazad van birka, hanyatlik a Nyugat és szaguld a pannon izé - orosz puma! ;-)))

Eddig csak szénné égtél ezzel, most mar gyémánttá akarsz égni? ;-)))

________________

www.portfolio.hu/gazdasag/harcolnak_az_oroszok_itt_az_ujabb_brutalis_kamatemeles.1.207935.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Harcolnak az oroszok - Itt az újabb brutális kamatemelés!
2014. december 15. 23:35

Az orosz jegybank 10,5%-ról 17%-ra emeli az alapkamatot, és a magasabb irányadó ráta már kedden életbe lép. Ezzel igyekszik meggátolni a rubel mai zuhanórepülését. A jegybank indoklása szerint az inflációs kockázatok és az orosz fizetőeszköz látványos leértékelődése miatt van szükség egy héten belül a második kamatemelésre. Az első éjszakai piaci reakciók némi megnyugvást mutatnak.

Alig vannak erre már szavak

Elszabadult a pokol az orosz piacokon a hétfői kereskedésben: a rubel dollárral szembeni árfolyama este a 66-os szintet is átlépte. Csak hétfőn 13%-ot zuhant a dollár ellenében, amivel idén már a legrosszabbul teljesítő deviza lett, még az ukrán hrivnyát is megelőzve.

___________________

igazi Ténytár 2014.12.16. 19:38:46

@maxval bircaman szerkesztő: Jol van birca szopjal csak, nem szegyen az ha szereted...

index.hu/gazdasag/2014/12/16/orosz_osszeomlas/

index.hu/gazdasag/2014/12/16/az_osszeomlas_szelen_oroszorszag/

Komoly devizaválságra ébredtek kedden az oroszok. A pénzük az utóbbi időben annyit gyengült a dollárral szemben, mintha a mi forintunk hirtelen 600-ig szaladt volna az euróval szemben. A legdurvább esés a mai volt. Az egyik külföldön – többek között hazánkban – is terjeszkedő nagybankjuk, a Szberbank bejelentette, hogy egy darabig inkább nem fogad be lakossági hitelkérelmeket, az orosz tőzsde pedig méretes zuhanáson van túl, ami az egész világban – köztük nálunk is – éreztette a hatását. Még a paksi beruházás is teljesen bizonytalan. Mi történt itt?

Az orosz központi bank kedd éjszaka végrehajtott rendkívüli, 6,5 százalékpontos kamatemelése sem volt elegendő ahhoz, hogy megállítsa az elsősorban belföldi vevők által generált devizavételi rohamot az országban. Reggel még a 60-as szint alá erősödött a rubel a dollárral szemben a kamatemelés hatására, azonban ezt követően újra megjelentek a rubel eladók, és folyamatosan újabb mélypontokra küldték a rubel árfolyamát – mondja Móró Tamás, a Concorde vezető elemzője.
1998, az orosz válság óta nem volt ilyen heves gyengülés az orosz deviza árfolyamában,

a lakosság és a vállalatok körében vélhetően él még ennek emléke, ezért is menekül a tőke és omlik az árfolyam, a pozitív folyó fizetési mérlegadatok ellenére.

Az orosz tőzsde értéke is egyre kisebb. Kedden az ott forgó papírok összértéke 384 milliárd dollárra esett. A Microsoftot 386 milliárdra értékelik. Egy hónapja az orosz tőzsde összértéke 531 milliárd dollár volt. Orosz szakértők szerint a papírok összértéke 350 milliárd dollár alá is eshet.

„A részvénypiac ma ünnepélyesen meghal, legalább fél évre. Végleg eltűnik a likviditás”

– idézte a Vedomosztyi az egyik orosz beruházási bank vezetőjét.

igazi Ténytár 2014.12.18. 17:41:45

@maxval bircaman szerkesztő: Erre ;-))

GYŐZÜNK, a csodafegyver mindjart kesz...Mondta Adolf a bunkerben...

Karma is a bitch ;-)))

index.hu/kulfold/2014/12/18/ebbol_hogyan_maszik_ki_putyin/

"úljutunk ezen a nehéz időszakon, és megerősítjük pozíciónkat a gazdaságban és a nemzetközi porondon. Folyamatban marad a hadsereg modernizálása is"
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása