magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2016. szeptember 22. 07:07 - bircaman maxval szerkesztő

A ferencizmus alapjai

A katolicizmusnak manapság a legfelsőbb szinten jelentkező ferencista áramlata csak azoknak újdonság, akik nem ismerik jól e felekezet történetét.

A katolicizmus alapja az, hogy a vatikáni urak fellázadtak az egyházi tanítás ellen, mely a Szent Hagyományt tette meg az egyetlen forrásnak a hitet illetően. Ezt a Vatikán felcserélte egyetlen ember, a római pápa teljhatalmával, aki így az Egyház fölé került.

Ha azonban egyetlen ember lehet a tanítás letéteményese, miért ne lehetne minden ember is az? A kérdés nem minőségi, hanem tisztán mennyiségi. S pontosan ezt a lépést tette meg az eretnek Luther a protestantizmus megalapításával - egy darab csalhatatlan római pápa helyett lett több millió csalhatatlan római pápa, immár minden ember az Egyház és Isten fölé került. Látszólag óriási különbség, a valóságban nem az.

Persze nem tagadható, hogy a protestantizmus jóval elfajzottabb vallás, sokkal messzebbre távolodott Istentől, ennek oka az, hogy sok ember nagyobb eretnekség felé képes torzítani, mint egyetlen ember. A katolicizmust az is segítette, hogy nem akart nyíltan szakítani sok mindenben az alapokkal. De mindennek ellenére: itt nem jó és rossz harca van, hanem kisebb és nagyobb rossz harca, amiben a nagyobbik rossz a kisebbiknek egyenesági örököse.

A katolicizmus kinevezte a maga római pápáját, azt felszabadította Isten hatalma alól, a protestantizmus pedig minden hívőt felszabadított Isten hatalmától.

hereticpope

A protestantizmus sem volt természetesen a végső lépés. Idővel kiderült, maradt még "rabság", így a protestantizmus megszülte a liberalizmust. A liberalizmus pedig lassan igyekezett az embert mindentől megszabadítani, mára odáig fajult a liberalizmus, hogy immár a természet hatalma alól is megszabította az embert: lásd pl. a genderelméletet, mely szerint a nem nem biológiai, hanem társadalmi jelenség. A liberalizmus következő tanítása már az lesz, mely szerint az ember belső szervei jogokkal rendelkeznek az emberi egyénnel szemben - hihetetlennek hangzik, de ez a logikus következmény.

A protestantizmus nem más, mint továbbfejlesztett katolicizmus. A liberalizmus nem más, mint továbbfejlesztett protestantizmus. Lassan minden istentelenség ki kell, hogy teljesedjen a nyílt sátánizmusban.

A ferencizmus nem más, mint a katolicizmus nyílt örjöngése Isten ellen.

Címkék: vallás
3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr2211719279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Húsleves 2016.09.22. 07:45:25

Igazából azt lenne érdekes megtudni, hogy mi történt, hogy Benedek "lemondott". Volt már előtte ilyenre példa?

2016.09.24. 11:20:45

Mohamedánoknál ilyen probléma nincs, nem volt reformáció, felvilágosodás, aki pedig liberáliskodik, az eleve nem mohamedán, tehát halálra ítélt. A mohamedán ideológia sokkal zártabb, jobban ellenáll az időnek és az emberi lerontásnak. Okos ember volt Mohamed.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása