Az imádság szerepéről beszélget Szókratész és Alkibiadész.

Óvatosnak kell lenni az imádságban. Ha az istenek minden imát teljesítenének, az rossz is lehetne.

Különbséget kell tenni a bölcsesség, az ostobaság és az őrültség között. Vannak beteg és egészséges emberek, nincs köztes állapot. Így van-e a bölcsesség esetében, hiszen ott a bölcsességnek 2 ellentéte is van: az ostobaság és az őrültség? Hogyan lehet azonban egy dolognak 2 ellentéte? Nyilvánvaló, hogy az ostobaság és az őrültség ugyanaz.

De ez mégse lehet így, valójában inkább az őrültség az ostobaság változata, az őrültek szimplán az ostobaság legfelsőbb fokát képezik.

A bölcsek tudják mi a teendő és mi a mondandó, míg az ostobák egyiket se tudják.

Nem szabad elfogadni bármilyen ajándékot, se imádkozni olyasmiért, ami káros. Kevesen képesek azonban erre, a legtöbb ember elfogad mindent, s imádkozik azért, amit akar, majd amikor a dolgok rosszra fordulnak, az isteneket és a sorsot hibáztatják, pedig csak saját ostobaságuk áldozatai.

Viszont az ostobák magukat bölcseknek hiszik.

A jó ismerete nélkül minden tudás rossz. Maga a tudás nem elegendő. Ha az állam vezetője minden létező tudásban kiváló lenne, de nem tudná mi a jó, az milyen állam lenne? Szörnyállam.

A hasznos vezető az aki tudja és teszi ami jó, de legalább hiszi, hogy tudja és valóban tudja cselekedete hasznát.

A szimpla tudás a jó ismerete nélkül káros mindenki számára.

Alaposan át kell gondolni, mit kérünk az istenektől, nehogy akaratlanul valami rosszat kérjünk, majd pedig amikor megkaptuk azt, meg kell változtatnunk kérésünket. A legjobb ima arra irányul, hogy az istenek tartsák távol tőlünk a gonoszt. A spártaiak szokása nagyon jó: ők a jóért imádkoznak. Szókratész elmesél egy legendát: Athén és Spárta viszálya során az istenek Spártát segítették, mire az athéniek megkérdezték a jósokat, miért történik ez, mikor Athén sokkal többet áldozott az isteneknek, mire azt a választ kapták: az istenek jobban szeretik a szűkszavú imát, mint a gazdag ajándékokat. Az isteneknek valójában semmi szükségük az emberek ajándékaira, az ő egyetlen céljuk az emberek lelke, az azokban lévő erény.

A végkövetkeztetés: Alkibiadésznek fejlődnie kell lélekben, majd amikor kész, akkor lesz képes helyes módon tisztelni az isteneket.