1986-ban Kubában szereztem jogosítványt.

Miközben Magyarországon mindig nehéz volt a jogosítványszerzés, emlékszem, panaszkodtak az emberek, hogy milyen sok pénz, milyen nehéz a vizsga, direkt meghúzzák aztán az embert a vizsgán, hogy megint fizessen, s milyen sok idő az egész, én mindebből semmit sem tapasztaltam.

Tulajdonképpen apám sofőrje tanított nagyjából 40-50 órányit. Dehát a cél az volt, hogy legyen meg a papír, hogy aztán így meg lehessen spórolni a sok pénzt, meg az időt. Hiszen a kubai jogosítványt, nemzetközi egyezmény alapján, honosítani lehetett minden további nélkül.

Így jelentkeztem a rendőrségen vizsgára. A kubai szabály szerint a jogosítvány feltétele a sikeres vizsga, semmi egyéb. Kötelező óraszámról, elvégzett tanfolyamról nem is hallottak arrafelé. Eleve Kubában nincsenek is autós iskolák. Meg eleve kocsik se nagyon vannak. Akinek még működik az 50-60 éves autója, az használja. Ezek múzeumi autók. De kevesen használják őket, hiszen egy kubai havi átlagfizetés árából kb. 10 liter benzint lehet venni. Új autója csak „kiemelt” embereknek lehet, ők vásárolhatnak az államtól hosszú várakozás után. Abban az időben ezek elsősorban Lada 1500-asok voltak, melyek a kubai éghajlaton 3-4 év alatt olyan állapotba rohadtak, hogy rosszabbul néztek ki, mint a 40 éves amerikai matuzsálemautók.

Szóval a kubai rendszer az volt, hogy a vizsgázó átmegy egy egészségügyi vizsgálaton, majd egy írásbeli teszten és aztán jöhet a gyakorlati vizsga.

Az egészségügyi vizsgálat és az írásbeli teszt egy napon volt. Az egészségügyi vizsgálat komolyságát már az is jelezte, hogy a rendőrség épületében zajlott, ugyanott, ahol az írásbeli. A következőképpen zajlott le:

- Jó napot – léptem be kopogás után a szobába.

- Szia, add a papírt – mondta egy asztalnál ülő ember, aki eközben nem hagyta abba az újságolvasást.

Miután odaadtam a papírt, az ember egy pillanatra rámnézett, majd megkérdezte:

- Egészséges vagy?

Igenlő válaszom hallatán feltett egy pótkérdést:

- Na és jól látsz?

Miután mondtam, hogy jól, ráütött egy pecsétet a papíromra, s elbúcsúzott.

Hamarosan kezdődött a teszt. Mindenkinek kiosztottak egy fénymásolt tesztet és ceruzákat. Felhívták a figyelmünket, hogy a kiosztott ceruzákkal töltsük ki a tesztet. Akkor még nem értettem miért. A kérdések egyszerű feleletválasztósak voltak, be kellett karikázni az a/, b/, c/ vagy d/ választ. Csupa közlekedési kérdés volt. A Magyarországon megszokott motortani, meg hasonló kérdések szóba sem kerültek Kubában. A közlekedési kérdések is a legegyszerűbbek voltak, aminek oka az lehetett, hogy KRESZ Kubában a gyakorlatban nem létezik: olyan kevés az autó az utakon, hogy tulajdonképpen nincs is rá szükség, meg eleve úgyse tartja be senki. A legtöbb autónak évtizedek óta már nem működik semmilyen lámpája, így pl. indexelést megkövetelni abszurd lenne. Ennek hatására a kevés új autó sem használ jelzéseket, ha a sofőr jelez is, kézjelzéseket ad le az ablakon kilógatott kezével.

A kész teszteket a bizottság ott helyben ellenőrizte. Akinek megvolt a 20 kérdésből a 15 helyes válasza, attól elköszöntek. Akinek nem, azt magukhoz hívták, s megbeszélték vele, kb. így:

- Figyelj, gyerek, nézd csak meg jobban azt a 14. kérdést, miért válaszoltál ilyen butaságot? Ugye hogy a c/ válasz a jó? Na, fogd gyorsan ezt a radírt, s javítsd ki gyorsan!

Így mindenki sikeresen levizsgázott.

Aztán a következő héten jött a gyakorlati vizsga. Oda kellett menni a rendőrségre, várni a vizsgabiztosra. Kijött, beült mellém, majd kiadta az utasítást, hogy  a rendőrség tök üres parkolójában menjek el a parkoló végéig, ott forduljak meg és menjek vissza oda ahol voltunk. Összesen kb. 45 másodperc. Aztán kiszállt, mondta, hogy 2 hét múlva mehetek a jogosítványért, s ne felejtsek el hozni magammal 1 kubai pesót (akkori árfolyamon ez 13 akkori magyar forint volt, egy mozijegy ára Havannában), mert ez a jogosítvány díja.

Aztán Magyarországon honosítottam a jogosítványt néhány hónappal később. Amikor másokkal beszélgettem a témáról, s mások elmondták, hogy nekik 10 ezerbe jött ki  a jogosítvány, de valakinek alig 5 ezerbe, én mindig elmondtam, hogy nekem 13 lett.

- 13 ezer?

- Nem. 13, ezer nélkül.

Ezen mindenki nevetett, hogy milyen vicces ember vagyok.