Az újmagyar identitás egyik alapeleme lett az 1920-as trianoni békeszerződés körüli hisztérikus magyarkodás. Lássuk ezzel kapcsolatban a tényeket!

Először is szögezzük le: a trianoni békeszerződés alapjaiban igazságos volt. Jóval több embernek szolgáltatott igazságot, mint amennyit hátrányosan érintett.

Lássuk először is a tényleges adatokat, olyan formában, ahogy azt a magyar nacionalista forrásokban nem szokás közzétenni. Direkt külön ábrázoltam Nagy-Magyarország (= "a Szent Korona országai") részeit, mivel a korabeli közigazgatás az ország területét három nagy egységben kezelte:

• a szűkebben vett Magyarország, a Magyar Királyság
• a félautonóm Horvát-Szlavón Királyság,
• valamint Fiume városa.

Ezek utána érthető, amikor Magyarországon kívül elsősorban elnéző mosollyal fogadják a "példátlan tragédia" , "magyarellenes merénylet", s a többi hasonló kifejezés használatát a trianoni békeszerződéssel kapcsolatban. A magyar nacionalista lelkülettől nem fűtött ember ugyanis a számok mögött nem azt olvassa ki, amit a revizionista magyar propaganda szeretne ott láttatni.

Tegyük hozzá: nyilvánvaló, hogy az érintett közel 3,2 millió magyar számára ténylegesen tragédia volt, hogy egyik napról  a másikra külföldre került, ráadásul leginkább olyan államokba, melyek nem magyarbarátságukról voltak ismertek. De ezt senki nem is tagadja.

Vicces, hogy mind nacionalista, mind pedig liberális oldalról egy-egy alapmítosz fűződik a trianoni békeszerződéshez, melyek szinte minden vitában előkerülnek.

A nacionalista mítosz szerint ez a békeszerződés valamiféle tervezett magyarellenes összeesküvés és fő oka az, hogy a nagyhatalmak valamilyen rejtélyes okból utálják a magyarokat. Természesetesen ez abszurdum. A vesztes háború után a győztesek alapvető célja volt a Habsburg Birodalom feldarabolása, valamint baráti államok létrehozása a térségben, Ehhez kapóra jött az érintett népek függetlenségi és szeparatista vágya. S mint ilyenkor ez szokás, a vonalzó elszaladt a magyarok rovására. Tény: ha a határ 30-40 km-rek kijjebb lett volna meghúzva, az elcsatolt területeken a magyarok aránya 10 % alá esett volna, s csak a egyes erdélyi városok, valamint a  Székelyföld került volna külföldre a magyar többségű térségek közül. Ebben az esetben jelenleg csak Romániában lenne jelentős tömbmagyarság, mindenhol máshol csak kisebb szórványok lennének.

A liberális mítosz szerint pedig Trianonért elsősorban az 1848-1918 közti magyar kisebbségi politika a hibás. Természetesen ez teljesen téves. A Kiegyezés utáni magyar kisebbségi politika nem volt semmivel sem rosszabb, mint ami abban a korban Európában szokásban volt. Sőt, az 1868-ban elfogadott nemzetiségi törvény kifejezetten modernnek számított Európában.

Miért nem működött akkor ez a törvény? Mert míg a magyar közvélemény túl nagy engedménynek tartotta, addig a kisebbségek - elsősorban a szerbek, a románok és a szlovákok - pedig nevetségesen kevésnek gondolták. Ők már szeparatizmusban gondolkodtak, nem nyelvhasználati és kisebbségi jogokban.

S ha a magyar állam  területi autonómiát adott volna az érintett területeknek? Nos, ez pontosan ugyanoda vezetett volna, hiszen egy területi autonómia elsősorban mint lépés a függetlenség felé jelenik meg az érdekeltek gondolkodásában. Különösen Európa keleti felében, de még a nyugati részén is ez  a helyzet. Elég csak mai példákra gondolni: a szinte teljes autonómia pl. Spanyolországban nem csökkentette a katalán vagy a baszk szeparatizmust, hanem éppenhogy legitimálta és növelte azt. (Azt hiszem ezek után érthető, hogy miért hadakozik az összes román párt a székely autonómia ellen. Azért, mert mindezt ők is tudják.)

Az egyetlen halvány lehetőség az lett volna, ha a magyar politikai elit erősítette volna a Habsburg Birodalom integritását, lemondva a magyar önállóságról. Mert valójában éppen a magyarság kezdte ki először a Birodalom integritását 1849-ben, amit a többi nemzetiség csak követett. Dehát reális lehetőség volt az, hogy a nacionalizmus, a nemzetállami törekvések fénykorában a magyarok mindebből kimaradhattak volna? Igencsak valószínűtlen ez. A kor nacionalizmustól erősen fűtött közvéleménye is minden bizonnyal elsöpörte volna azt a politikust, aki nem küzd a nacionalista eszményért.

Tehát felesleges vádolni a Kiegyezés kori magyar politikai elitet. Valójában nem álltak előtte igazi alternatívák. Bármit is tett volna, az eredmény ugyanaz lett volna.

Ehhez a zsákutca helyzethez még hozzájött az elvesztett I. vh., mely az elkerülhetetlenül leszakadó területekhez még hozzátett olyan területeket is, melyek demográfiailag egyértelműen magyarok voltak.

Én személyesen a Habsburg Birodalom híve vagyok, az Euópai Únió előképének tartom. Ahhoz, hogy fennmaradjon azonban két feltelnek is teljesülnie kellett volna:

• a birodalmi közigazgatás teljes átalakítása, ami azonban magyar szempontból egyfajta önkéntes mini-Trianont jelentett volna, ami elfogadhatatlan volt mind a magyar politikai elit, mind a magyar közvélemény számára,
• kimaradni a világháborúból.

Sajnos eléggé képtelen feltételek. Nem csoda, hogy semmi sem valósult meg belőlük...