A "terrorista" nem más, mint nem-állami harcos. Nem csoda, hogy nincs is általános definíciója. Azért nincs mert képtelenség meghatározni.
A jogban persze igyekeznek megkülönböztetni a partizánt a terroristától.
A partizán/gerilla:
- nyíltan viseli fegyverét,
- hierarchikus szervezet tagja,
- megkülönböztető egyenruhát, jelvényt hord,
- betartja a háborús jogot.
Míg a terrorista:
- szándékosan alaklmaz erőszakot, ill. azzal fenyeget,
- célja társadalmi, politikai, gazdasági vagy vallási követelések kikényszerítése,
- a médiákban való szereplés szempontjából választja ki célpontjait, maximalizálva tettei hatását,
- döntően a civil célppontokat támad.
Valójában a terrorista mind a 4 jellemzője igaz a partizánra is.
A gond az, hogy a sikeres terroristából lesz a partizán. Ha ugyanis egy fegyveres csapat már elegendő erőt gyűjt össze, akkor képessé válik a partizán mind a 4 jellemzőjének a betartására. Amíg nem elég erős, erre nem képes. Tehát a partizán valójában sikeres terrorista, míg a terrorista pedig kezdő, még nem sikeres partizán.
Hogyan viszonyul az állam a terrorista/partizán tevékenységhez?
Erre egy egyszerű, de látványos példa:
Ha XY kimegy a Parlament elé és bombát dob, akkor kimegy pár rendőr és elfogja, szimpla bűnözéként.
Ha XY több társával csinálja ezt, már valószínűleg valamilyen terrorellenes egység fog kimenni.
Ha meg XY csoportjának sikerül elbarikádoznia magát, már inkább tárgyalni fognak vele.
Ha pedig a fél Budapest XY ellenőrzése alá kerül, s képtelenség fellépni vele szabályos rendvédelmi eszközökkel, akkor szabályos háború lesz ellene. Ekkor már hadviselő fél. Akkor is az, ha esetleg a legyőzése után szimpla köztörvényesként bíróság elé állítják. Ez 1956-ban is megtörtént, az elkapott harcosokat Kádárék köztörvényesekként akasztották egészen 1962-ig.
Ha pedig XY csoportja megdönti a kormányt, akkor esetleg ő fogja akasztgatni az addigi államhatalom képviselőit, mert már ő lesz a törvényes rend.
Ugyanez van a hadi konfliktusoknál is. Van egy pillanat, amikor a ellenfél már nem kezelhető hagyományos eszközökkel, s komolyan kell őt venni. Bűnözőből tárgyalóféllé válik.
Az a definíció pedig miszerint van jó partizán és rossz terrorista, mivel az előbbi katonai célpontot támad, az utóbbi meg civilt teljesen komolytalan, hiszen nem létezik olyan partizán/gerilla, aki ne támadna civil célpontot (sőt: egy nem elég erős partizánmozgalom szinte csakis civileket támad!), mint ahogy olyan terrorista sincs, aki ne támadna katonai célpontot.
Szóval ilyen esetekben pragmatikus hozzáállás kell, jogi megoldás erre nincs.
Egy pici kiegészítés, hogy szinte alig van olyan katonai akció ami ne érintene civileket, illetve majd minden nagyobb modern katonai akció, háború, a legtöbb áldozatot a civilektől szedi. És mindig a győztesnek van igaza, mindaddig míg le nem győzik őket.
A háború semmilyen formája nem lehet humánus.
Leginkább csak arról beszélhetünk, hogy milyen mértékben támadják a civileket. Mert mindenki támadja, másképp nem is lehet!
Hisz gondoljuk csak végig, hogy miből lesz a gerilla/partizán/terrorista! Abból, hogy nem elég erős ahhoz, hogy normál hadsereggé fejlődjön, így vállalva a nyílt összecsapást az ellenséges szervezett haderővel!
Még akkor is így van ez, ha a partizánsereg KÉSŐBB sikeres normál hadsereggé válik, mert ők sem így kezdték, idő kellett ehhez, s ez idő alatt bizony más volt a hadimódszer. Gondoljuk csak Tito hadseregére, amely a háború végére már komoly, valódi hadsereggé vált, mely képes volt komoly, nyílt harci cselekményekre is. De ők sem így kezdték!
Tulajdonképpen a lényeg mindig a végső győzelem. Ez hat vissza a korábbi események megítélésére. S mindig minden nézőpont kérdése.
A koszovói albán terroristamozgalom megítélése az USA kormánya szempontjából pl. egyszer csak "terrorista szervezet" státusztból "partizánsereg" lett, pedig ugyanaz volt a mozgalom, s ugyanazt csinálták korábban és később is.
De említhetnénk az Al-Kaidát is, melynek amerikai megítélése pont az ellenkező utat járta be.
Összegzésként: nincs értelme a jogban keresni megoldást jogon kívüli kérdésekre.
Az hogy ki terrorista és ki partizán nem jogi, hanem politikai kérdés. Ha egy fegyveres csoport számomra nemes célért küzd (pl. az abház felkelők Grúzia ellen vagy az karabahi örmények Azerbajdzsán ellen), akkor esetleges inhumánus akcióikat is hajlandó vagyok mint túlkapást értékelni, s egészében az igaz célért küzdőket legitím partizánoknak fogom tekinteni, miközben grúz/azeri szempontból ugyanezek illegitím bűnözők, terroristák. Ellenkező esetben, pedig pontosan fordítva.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.