Válasz APÁM levelére.

*

Kedves APA, csupa nagybetűs APÁM!

Már eltelt 4 év, amióta egy különleges fapados csarter repülőgéppel elszálltam Magyarországról. A gép fedélzetén rajtam kívül ott volt életed egy része is, életed jobbik része. Szállongtam végig az idegen Európa felett, s nem felejtettem el eközben amit mondtál nekem zokogva genetikus csibészséggel a repülőtéri jegykezelő pultnál: hogy Magyar vagyok, s a Magyar az emberiség ősnyelve, egy hatalmas kincs, mely hűen közvetít mindent, s hogy a Haza bennem van! S féltem, bevallom, majd összecsináltam magamat. Az ígért hamubasült pogácsádat sajnos nem találtam meg a kézicsomagomban, pedig marhára kerestem, de ne aggódj: adtak valami szalámis vackot, így nem maradtam éhes.

Szóval itt vagyok immár 4 éve Angliában, East Sheepshire megyében, Shitborough városkában. Nincs semmi stressz, senki sem packázik velem, itt mindenki megbecsüli a szorgalmat, az egyenességet, a kreativitást, a tisztességet, s nem kell meg-nem-értésben tengetnem napjaimat. S szeretnek, mert megérdemlem vagyis parce que je le vaux bien ahogy a németek mondják.

Végre nincs mitől tartanom, mert távol vagyok az elátkozott, végromlásra ítélt, reménytelen Büdösparasztfalvától, ahol születtem és ahol te most is szenvedsz nap mint nap a község gonosz varázserővel rendelkező átkozott polgármesterének hatalma alatt!

A hazaszeretet nem felejtettem el, máig keresem a Hazát, ami bennem van. Még nem találtam meg, de minden vécézésnél alaposan megnézem a vécékagylót, hátha már kijött. Amíg kijön, addig is büszke vagyok, hogy büszke vagy rám, s én is tudom, hogy te is büszke vagy, hogy én büszke vagyok, hogy te büszke vagy. Ezt köszönöm neked!

Sajnos most hív a főnököm, hogy menjek lesikálni a csempét a mellékhelyiségben, de majd írok megint!

Szeretlek és várom válaszod, mint pacsirta várja a tavaszt: kicsi lányod, Brumella