magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2014. május 19. 10:10 - maxval a gondolkodó birca

Mi áll az Eurovíziós Dalfesztivál mögött?

Mi is áll valójában az idei Eurovíziós Dalfesztivál mögött?

Téves a homoklobbival vagy a nyertes személyével foglalkozni. Itt valójában nem a homoklobbi vagy az osztrák szörnyeteg a gond. Mindenki védi saját magát és saját maga érdekeit. Ezzel semmi gond. Viszont a társadalom dönti el, hogy mely részérdekeknek ad igazat, melyeket utasít el, s melyekkel szemben semleges. A gond az, hogy jelenleg a nyugati társadalom egyre inkább ad igazat a homoklobbinak. Így csakis ezzel a kérdéssel kell foglalkozni, mert maga a homoklobbi működése teljesen érdektelen. Pedólobbi is van, de kit érdekel, mikor – még! – a társadalom többsége elutasító álláspontot tanúsít irányában. Egy egészséges társadalomban a homoklobbi nem lenne egyéb, mint egy érdektelen és marginális klubmozgalom, melyet a többség undorral szemlél.

Azaz az okokat kell elemezni, hogy a társadalom miért így reagál. S mivel ez a reakció csakis a nyugati társadalmakra jellemző, magukat ezeket a társadalmakat kell vizsgálni.

Az egyik ok a liberalizmus, ez a kezdetben teljesen pozitív eszmerendszer, mely – miután győzött – elment teljesen abszurd irányba, mint nihilizmus, értékrelativizmus. Az értékek relativizálása az alap szerintem. Ebből következik az értékek nevetségessé tevése, természetesen a liberalizmus értékei kivételt képeznek, ezek tabuk. A tömegkuktúrán keresztül ezek az elvek hatalmat kaptak, s ma már nyugaton szégyellni kell, ha valaki mást vall. A liberalizmussal szemben való vélemény “tudománytalan”, “elavult”, “maradi”, “szégyenletes”.

A fő ellenfél a vallás. Elsősorban a kereszténység. A kereszténység protestáns részét a liberalizmus már megrontotta. A protestantizmus egy része “modernista”, azaz eltávolodva a kereszténységtől átvette a liberalizmus elveit, másik része meg “fundamentalista”, azaz paródiaszerűen maradi, a helyes keresztény elvek igenlése mellett abszurd nézeteket hangoztat, melyekkel nevetségessé teszi saját magát, s ezzel a keresztény elveket is.

Az apostoli kereszténység még erős. De napjainkban már érezhető a katolicizmus lassú bukása. Az új jezsuita-liberális római pápa káros hatása egyre erősebb. Ennek logikus következménye Bécs katolikus érsekének abszurd álláspontja is az osztrák szörnyszülöttel kapcsolatban. Ha a katolikusok nem lépnek időben hazug pápájuk terjesztette métely ellen, végük lesz két nemzedéken belül.

Az ortodoxia ellen fog állni jobban, ennek történelmi okai vannak. A marxizmus és az iszlám ellenséges környezete történelmileg arra szoktatta az ortodoxiát, hogy gyanúsan figyeljen minden modernségre. De kizárt, hogy ne legyenek ellenséges beférkőzési próbálkozások az ortodoxiába is.

Én személyesen borúlátó vagyok, nem hiszek a pozitív változásban: Európa hanyatlik és fasizálódik.

293 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr106180224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazi Ténytár 2014.05.19. 12:37:40

@"Ezzel semmi gond. Viszont a társadalom dönti el, hogy mely részérdekeknek ad igazat, melyeket utasít el, s melyekkel szemben semleges."

Nagyon igaz!

A MAGYAR például EGY F@SZT SZERET BÁMULNI, arra szavazott szinte az EuroVizoval egy időben.

Apropó. A szakállas nő is első helyen kapott tolunk szavazott ;-)

Akkor mit is döntött el a magyar társadalom, hogy ő milyen irányultságú is ? ;-)))

igazi Ténytár 2014.05.19. 12:40:00

@" elment teljesen abszurd irányba, mint nihilizmus, értékrelativizmus. Az értékek relativizálása az alap szerintem. ...A fő ellenfél a vallás. Elsősorban a kereszténység. "

GYEREKMOLESZTÁLÓ PAPOK, az azokat védő Pápa minapi szentté avatása kapcsán ez szó szerint elmondható a katolikusokról is nem csak a libsikrol.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.19. 12:53:41

@ténytár:

A gyerekmolesztáló pap a bulvármédiák által kitalált mesehős. A valóságban nagyon ritka.

barli 2014.05.19. 22:06:13

"Ha a katolikusok nem lépnek időben hazug pápájuk terjesztette métely ellen, végük lesz két nemzedéken belül."
És akkor mi van? Ha valami eltűnik mert senkinek nincs rá szüksége, az nem baj.

Brix 2014.05.19. 22:27:35

Liberális vagyok, de homofób is egyben és aggódom az Európát elárasztó afrikai-ázsiai bevándorlók tömegei miatt...A kolbász punci győzelméből nem lehet semmilyen következtetés levonni, az európai emberek gondolkodásáról, hiszen ezt a fesztivált nyugaton nem veszik komolyan, inkább csak a fiatalok küldik szavazataikat.
Az igazi liberalizmus azt is jelenti, hogy egy közösség tagjai SZABADON meghatározhatják milyen emberekkel akarnak együtt élni.
Az erősödő nacionalizmus, fasizmus és az ezzel járó piacellenes politika fogja csak igazán válságba sodorni az európai civilizációt
Európába európai emberek kellenek, akik európai módon gondolkodnak és tudják hogy működik a szabadpiaci kapitalizmus.

eatpraylove 2014.05.19. 22:31:00

Inkább hallgattál volna...! Ennyi ökörséget összehordani! :((
"..Bécs katolikus érsekének abszurd álláspontja is az osztrák szörnyszülöttel kapcsolatban." Eszednél vagy te?! Annak a fiúnak olyan gyönyörű lelke van, amilyenről a magadfajta maximum regényekben olvas!

_most_ 2014.05.19. 22:46:36

hiánypótló blog :D Mondjuk nehéz eldönteni, hogy a kedves posztoló vagy a szakállas nő a furább teremtmény :D

béla a görög (törölt) 2014.05.19. 22:55:22

A stílusodhoz igazítva:

Az a baj a szerencsétlen fideszesekkel - konzervatívot nem akarok irni - hogy úgy beszélnek mintha:
a) ők szarnák a passzát szelet
b) övék lenne az abszolút igazság
c) ez az igazság maga lenne a megkérdőjelezhetetlen, egyetlen, és abszolút, kőbe vésett igazság.
1) Lófasz avagy nem így van
2) fideszes akkor lesz vitapartner avagy kultúrlény ha leszáll a rohadt magas egojáról a földre és nem észt akar osztani hanem képes egy kérdez-felel interakcióra az elhangzottakat pedig képes feldolgozni és beépíteni a gondolkodásába.

Fentiek kizárják az abszolutizmus marad a relativizmus. Társadalom van melynek részét képezik a homokosok is. (a pedofilokat kár volt ide keverni - persze a csúsztatás fontos. vigyünk már be egy fogalmat ami önmagában büntetőjogi kategória és mossuk össze az általunk fívánt másik fogalommal. a hetero vagy homo önmagában nem büntető kategória)

Önmagában nincs ellenség ahogy mondtam társadalom van. Kapaszkodj meg! Ateistának születünk! A default az ateizmus. Nem a keresztény (és azon belül a katolikus amit nyomni kéne) nem a zsidó (az is csak az ellenségképhez kell) nem az iszlám hanem az ateista! Úgyanígy a politikai hovatartozás is egy felvett szokás.

Ily módon mikor szembeállítod a liberalizmus az értékekkel (jóhogy azt nem irtad már hogy konzervativ) majd a vallással (megint egy csúsztatás/ugrás) akkor nem csinálsz mást mint ellenséget keresel, mert neked valami nem tetszik.

Ahelyett hogy megfogtad volna a távkapcsolót és elkapcsoltál volna!

Amocsok 2014.05.19. 22:57:47

"...a helyes keresztény elvek igenlése mellett..."
Helyes? Mi helyes? Ki tudja? Ki mondja?
"Ha a katolikusok nem lépnek időben hazug pápájuk terjesztette métely ellen,..."
Imádják.
"De kizárt, hogy ne legyenek ellenséges beférkőzési próbálkozások..."
Már a spájzban vannak.
"Európa hanyatlik és fasizálódik."
Utóbbiban van valami.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.19. 23:10:35

@Brix:

"A kolbász punci győzelméből nem lehet semmilyen következtetés levonni, az európai emberek gondolkodásáról, hiszen ezt a fesztivált nyugaton nem veszik komolyan, inkább csak a fiatalok küldik szavazataikat."

A fesztivált nem veszik komolyan, eddig igaz. Viszont a leadott szavazatokból szépen látszik, hogyan fog alakulni a jövő társadalmának értékrendje - hiszen a mai fiatalok adják majd 10-20-30 év múlva a társadalom nagyját.

"Az igazi liberalizmus azt is jelenti, hogy egy közösség tagjai SZABADON meghatározhatják milyen emberekkel akarnak együtt élni. "

Szó sincs már szabadságról akkor, ha homofóbnak, kirekesztőnak stb. bélyegzik meg azokat, akik hánynak egy csókolózó férfipár láttán. Egy idióta blogger, valami függő hírügynökség nevű blog gazdája engem is lehomofóbozott, mert szerinte homofób az, akinek nem tetszik a csókolózó férfipár. No comment. :(

Tehát csak akkor nem lennék homofób, ha tetszene a csókolózó férfipár. Nos, szomorú hírem van az idiótának: ha tetszene egy csókolózó férfipár, akkor nem homofób nem lennék, hanem akkor buzi lennék. (Feltéve, hogy férfi lennék.)

E megbélyegzés miatt olyan erős az emberek öncenzúrája, hogy észre sem veszik, amikor nem a saját, hanem a rájuk erőltetett véleményt vallják magukénak, aszerint szavaznak.

burakefendi 2014.05.19. 23:18:14

hát ne haragudj, max, de ebben a kis írásban kb mindennel szembe mentél, ami krisztusi...

Brix 2014.05.19. 23:25:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: " Viszont a leadott szavazatokból szépen látszik, hogyan fog alakulni a jövő társadalmának értékrendje " Szerintem a fiatalok csak egy médiahack áldozatai lettek és úgy gondolták, hogy ezzel a szavazattal megmutathatják mennyire toleránsak lesznek szegény megtévelyedett nemi identitású emberrel kapcsolatban. Nem is gondoltak bele, hogy valójában egy aberrált, buzira adták a szavazatukat, aki a másságából erényt kovácsolva egy hatásvadász produkcióval nyerte meg a versenyt.

burakefendi 2014.05.19. 23:31:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Viszont a leadott szavazatokból szépen látszik, hogyan fog alakulni a jövő társadalmának értékrendje"

szerintem meg semmit nem mond el róla. a népi, populáris kultúra mindig is lelkesedett a harsány, csúfolódó, groteszk dolgokért. az eurovízió is csak egy cirkusz. semmi újat nem adott ehhez a szakállas nő. túl van manapság minden ideologizálva...

high up! 2014.05.19. 23:50:59

Nem is tudom, hogy melyik a közveszélyesebb: a nyugati homoklobbi, vagy a bulgár bircalobbi.

Aztán rágondolok Michelangelora, da Vincire, Andy Warholra, Csajkovszkira, Nurejevre, a Frankie goes to Hollywoodra - s az eredmény nem kétséges:

A HOMOKLOBBI IQ SZINTJE KO-VAL VERI A BULGÁR BIRCALOBBI SZINTJÉT.

high up! 2014.05.19. 23:52:23

@burakefendi:

az a szakállas nő valójában egy szakállas férfi. Jó lenne már megtanulni, hogy miről is vitatkozik az ember.

netnepper 2014.05.19. 23:53:30

Haider kinyírása után ez volt a második legnagyobb tökön rúgása az osztrákoknak. Egy egész népet buziztak le és még csak fel se fogják, vagy ha igen, jó mélyen hallgatnak róla.
Valójában egy nehezen félreérthető jelzés volt nekik hogy ne nagyon ugráljanak, mert az egész világ előtt csinálnak hülyét belőlük.
Szopóágon vannak ők is mint mi, csak ők a korbács mellé legalább kenyeret is kapnak.
Nekünk viszont csak a korbács jut...

high up! 2014.05.19. 23:54:49

@maxval a gondolkodó birca:

bulgárbégető, azt a KERESZTÉNYI TANT hogyan kell értelmezni, hogy szeresd a felebarátaidat??????

high up! 2014.05.19. 23:58:39

@maxval a gondolkodó birca: "Európa hanyatlik"

Na ez a kedvencem, ahogy a 3+2 meg a VV Iza kútúrájú Átlaghülyemagyar suttyó birkája kinéz a fejéből a világra, oszt aszongya, hogy Erópa hanyatlik!

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2014.05.20. 00:01:11

Rohadt szomorú lehet olyasfajta beszűkült idiótának lenni, aki megbotránkozik a szakállas férfin, és pláne olyannak, aki blogposztot ír erről :D

Hogy emberekből ez a dolog képes indulatokat kiváltani, az csak a saját nyomorukról árulkodik :)

Foglalkozzatok valami értelmes dologgal, szerencsétlenek.

subabubba 2014.05.20. 00:03:47

@maxval a gondolkodó birca:
"A gyerekmolesztáló pap a bulvármédiák által kitalált mesehős. A valóságban nagyon ritka." - idézet tőled

Te csak tájékozatlan vagy, vagy szándékosan hazudozol?

"A Szentszék statisztikája szerint 2004 óta 848 papot zárt ki a szolgálatból, 2 ezer 572 vádlott esetében enyhébben büntetett.

Az adatokat a Vatikán Genfben akkreditált ENSZ-nagykövete, Silvano Tomasi érsek mutatta be

Az érsek közölte, hogy az utóbbi tíz évben több mint 3400, hitelt érdemlő molesztálási üggyel folyamodtak a Vatikánhoz, csupán tavaly 401-gyel. 848 vétkezőt kizártak a papi rendből, 2572-en életfogytig tartó vezeklésre, imádkozásra ítéltek, vagy ennél enyhébb büntetésre, ha idős vagy betegeskedő volt a vétkező. Az érsek közölte, hogy az Egyesült Államokban 2,5 milliárd dollár kártérítést fizetett a katolikus egyház az áldozatoknak 1960 óta."

Vesd össze:

"Pedólobbi is van, de kit érdekel, mikor – még! – a társadalom többsége elutasító álláspontot tanúsít irányában." - idézet tőled.

Azaz 3420 pap volt komolyan érintett pedofil ügyben.

Ez lenne a bulvárkitaláció?

Conchita Wurstal meg semmi gond nincs azon felül hogy neked/nektek nem tetszik. Meleg és nem tetszik, mert mutogatja magát. Kit érdekel, te is mutogatod a gondolataidat, mégsem gondolom, hogy ez mindennek a vége, pedig hülyeségnek tartom őket, pedig keresztény elkötelezettségű, és világképű vagyok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 00:04:32

@high up!:

"azt a KERESZTÉNYI TANT hogyan kell értelmezni, hogy szeresd a felebarátaidat??????"

Szerinted talán úgy, hogy légy buzi és túrjad a másik férfi farát?

zila5 2014.05.20. 00:04:40

Mink meg ezen nőttünk fel:
www.youtube.com/watch?v=o-Zo4AVL7AE
Ó, minő borzalom! :D
A fiamnak meg kiskorától kezdve hosszú haja volt és a suliban kitanácsolta őt a takarítónéni a fiúvécéből. Hámer a hosszú hajú, az lány, nyilván.
Én max annyi bajt látok ebben a szakállas nőciben, hogy most magyarázhatják a sok ovisnak a tévé előtt a kedves egészségesen erotikus szüleik, hogy mit is látnak tulképp. Ha kicsit leizzadnak, hát istenem... :D
Én azt mondanám: kisfiam, ez itt egy poén, oszt jónapot. Lapozzunk egy csenölt és kukkoljunk magyar népmeséket :DD
www.youtube.com/watch?v=AgpywgB4gQQ

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 00:09:56

@subabubba:

"Azaz 3420 pap volt komolyan érintett pedofil ügyben."

Az összesen hányból is?

G. Attila · http://hatarontul.wordpress.com/ 2014.05.20. 00:10:46

Amikor a Lordi megnyerte akkor merre is tartott Európa fiatalsága? :) Ugyanazért nyert ő is, mint ők. Meghökkentő volt, oszt kész. Az, hogy a finnek (jól tudom, igaz?) pusztán a szórakoztatást tartották szem előtt, ő meg valami hatalmas toleranciaharcos szerepében akar tetszelegni, az nem érdekel, sem engem, sem mást. Ugyanúgy poén ez is, mint a denevérszárnyas rikoltozás. Inkább azt kellene tudatosítani, hogy ez nem komoly, és nem elhinni, hogy jáj, mi lesz így velünk. A végén még jó sokan elhiszik, és tényleg valami jelenséggé válik ez, pedig nem kellene. Nekem is ellenszenves az a művi tetszelgés, és az arcomba tolt 'én ilyen vagyok, fogadj el' ömlengés, de pusztán azért mert egyrészt nem érdekel, hogy ő milyen; másrészt, minél több ilyen erőszakos ostoba tolerancia-ámokfutást látok, annál lejjebb kerül az ingerküszöböm, ami nem jó, és nem tudom, hogy valóban erre játszanak, vagy ennyire ostobák (ti. szerintem nem én vagyok az egyetlen). Pont annyira felszínes ez az egész, mint maga az előadó. És azt hiszik, erről szól a tolerancia. Ami a próbléma ezzel, hogy rohadt sokan hiszik el egy ilyen műzort látva, hogy erről szól a tolerancia. Ez kábé olyan, mint azt mondani, hogy a fasizmus az egyenruháról szól, avagy a haszid zsidó vallás a pajeszről meg a kaftánról. Felszínes, és ostoba. A következő ev. témája az elfogadás lesz, majd a megértés, majd a béke majd szépen sorra minden, amit el lehet torzítani az által, hogy a fogalom mélységét elvéve csak a felszínre koncentrálunk. Szerencsére már mindenki poénnak veszi (szerintem ezért nyert ő).

zila5 2014.05.20. 00:14:08

@high up!:
Jaj istenem.
A szakállas nőt senki se fogja úgy mondani, hogy a szakállas férfi, aki nőnek sminkelte és parókázta és öltöztette magát.
Különben is, aszongyák hogy a szakállat is rajzolta, különben fel se tűnt volna, hogy nem nőci.
Pl itt a mellékelt ábrán David is csak az órája meg a zoknija miatt bukott le :D
www.nemzetisport.hu/sportszelep/david-coulthard-parducmintas-noi-ruhaban-mutatkozott-kepek-2318989

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 02:03:46

@zila5:

"A fiamnak meg kiskorától kezdve hosszú haja volt és a suliban kitanácsolta őt a takarítónéni a fiúvécéből. Hámer a hosszú hajú, az lány, nyilván."

Ha tényleg nem látod a különbséget (a divatból hosszú hajat növesztő fiúk nem kérdőjelezik meg a nemi identitásukat: egy időben egész korosztályok hordtak hosszú hajat), akkor menthetetlen vagy.

igazi Ténytár 2014.05.20. 05:51:50

@maxval a gondolkodó birca: Mas mar bírta a TÉNYEKET, hogy hazudtál.

De ami miatt meg pofára is estél, hogy azzal véded a gyerekmolesztálókat hogy kevesen vannak.

Mondod ezt az EGY - egyetlen egy - enekes, szakállas nő ellen. ;-))))))

Hat ha így nézzük akkor a "fertelmes, romló, erkölcstelen" katolikusok 3400 x többen vannak... amit a "melyet a többség undorral szemlél"

igazi Ténytár 2014.05.20. 05:56:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Valóban az hosszúhajú fiatalok nem kérdőjelezik meg sosem életükben az identitásukat.

Felcsinálják titkárnőiket, 6 gyerek 3 nőtől hűség, illetve mocskos szövegeket nyomnak állandóan hogy fiatalnak mutassak magukat 50 közelében is... keresztény polgári magyar erkölcs a gyakorlatban

m.cdn.blog.hu/ve/velemenyvezer/image/2012majus/ovdt.jpg

igazi Ténytár 2014.05.20. 06:03:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: birca, birca ezert új nicket?

Szóval ha a TE gyereked molesztálják majd, akkor azzal inted le az asszonyt otthon, hogy ne aggódj mar szívem ez "csak" 3400 a X-ből. Nem is járt rosszul a gyerek mi?

Es a szakállas no meg EGYETLEN EGY a mennyiből is "tragédia"?

A 26 Eurovízió részvevőből?
A több ezer selejtezősből?
A több millió zeneiparban sikeresnek lenni vágyó fiatalból?

Vagy ha már azon aggódik birca...

Az 500 millió EU polgárból?

igazi Ténytár 2014.05.20. 06:07:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ARRA szavazott a magyar nem?!

VV farok mutogatót választották nyertes, utána párnappal meg a szakállas nő is tőlunk kapta a legtöbb pontot.

igazi Ténytár 2014.05.20. 06:14:41

@Pitypalatty úrfi: Érdekes amikor BAYER ZSOLT nyomja arcát kedvesen másik férfihez akkor az nem zavarja őket ;-)))))))

imgfrm.index.hu/imgfrm/7/2/3/6/BIG_0001417236.jpg

Vagy amikor az nemzeti JOBBIK ilyet csinál.

Nézd hogy a magyar férfiak FAROK MÁNIÁJA már megint :-)))

kepviselofunky.blog.hu/2010/03/25/jobbikos_nemzetpolitikus_penisznagyobbitoval

Huncutkukac (törölt) 2014.05.20. 06:33:24

@eatpraylove:

Akkor cuppanj rá a gyönyörű lelkére - meg másra is - Te homokos barom!

originalqszi 2014.05.20. 06:33:29

Mélyen egyetértek a bloggal:)))

Huncutkukac (törölt) 2014.05.20. 06:47:34

@béla a görög:

"...Társadalom van melynek részét képezik a homokosok is. (a pedofilokat kár volt ide keverni - persze a csúsztatás fontos. vigyünk már be egy fogalmat ami önmagában büntetőjogi kategória és mossuk össze az általunk fívánt másik fogalommal. a hetero vagy homo önmagában nem büntető kategória)..."

Nem is olyan régen még BIZONY BÜNTETŐ kategória volt a homoszexualitás! Mi több! Olyan kor is volt, amikor HALÁL járt érte!

És én tartok attól, hogy eljön az az idő, amikor a pedofília - ha nem is engedélyezett -, de megtűrt szexuális elhajlás lesz, akár a buzulás!

Leszarom, hogy szereted a buzikat, és konkrétan nem érdekel, ha Te pártolod és elfogadod a homokosok társadalmi létét, de engedd meg, hogy én meg undorodjam ettől a fajtától.

Huncutkukac (törölt) 2014.05.20. 06:53:37

@high up!:

Európa a magadfajtától hanyatlik!

És azt hogyan kell értelmezni - ha már keresztényi tanról ugatsz itt -, hogy lebulgárbégetőzől valakit csak azért, mert NEM értesz vele egyet?

Faszkalap...

jog-ász 2014.05.20. 06:56:10

szerintem meg fa..t görcsölnek ezen nyugat europában, jól érzik magukat buli az élet tojnak nagyívben mindenre, főleg a fasizmusra..éli az életét mindegyik nyugat europai barátom, politikával nem foglalkoznak, és nem feszengenek semmin..magunknak is ezt javasolnám-ha tudnám..nyilván a jólét megteszi hatását.

igazi Ténytár 2014.05.20. 07:04:02

@ "A fő ellenfél a vallás. Elsősorban a kereszténység. A kereszténység protestáns részét a liberalizmus már megrontotta. ....Az ortodoxia ellen fog állni jobban, ennek történelmi okai vannak.

Birca a sajat agyremeivel hadakozik, TENYEK oda se neki.
Ime a hanyatló EU aki rá szavazott! ;-))
______________

en.wikipedia.org/wiki/Austria_in_the_Eurovision_Song_Contest_2014

Nézd már AZ ÖSSZES híresen NAGY KATOLIKUS, ORTODOX (*,#) ORSZÁG IS MINDANNYIAN ;-)))

Ireland*
Spain*
Italy*
Portugal*
Malta*

Georgia#
Greece#

Belgium
Finland
Israel
Netherlands
Slovenia
Sweden
Switzerland
United Kingdom

France
HUNGARY (*)
Iceland
Lithuania
Norway

_________________

Hidvégi Mihály 2014.05.20. 07:14:20

De betegen gondolkodsz te, ember!

Ami nem is lenne baj, ha nem lenne itt az internet s beteg gondolataiddal nem betegítenéd ezt az amúgy is beteg magyar társadalmat.

Hogy a fészkes fenébe képzeled magad kereszténynek, te, aki leírod egy emberről, hogy szörnyeteg? Csupán azért leírod, mivel a teremtő másabbnak teremtette mint a legtöbb embert. Te lennél keresztény, aki semmi tiszteletet nem tanúsítasz embertársad iránt? Hát ez áll a Bibliában, te anyaszomorító?

Szörnyetegnek inkább az olyan embereket szokták nevezni, akiknek nem tévedésen áll az egész életük, akik embereket ölnek, olyasmiket, amilyen azt hiszem te is lennél, ha lenne rá tehetőséged, lehetőséged. Lehet, hogy ez túlzás, bántás a részemről, de feltételezem, hogy a megtámadottban több emberi érzés van, mint benned.
Ilyenkor szégyellem, mikor ilyeneket olvasok, mint amit itt összehordtál, hogy azonos nemzet, azonos faj gyermeke vagyok veled.

béla a görög (törölt) 2014.05.20. 07:16:20

@Huncutkukac:
"Nem is olyan régen még BIZONY BÜNTETŐ kategória volt a homoszexualitás! Mi több! Olyan kor is volt, amikor HALÁL járt érte!"
Te végtelen egyszerű tagja a társadalomnak, te.
Ez most nem az a kor.
Volt és nem van. Sőt nem is lesz.
Továbbá:
A realitásokat nem szeretni kell hanem elfogadni és feldolgozni! A tények nem szerelem-utálom kérdései, a tények, tények. Nem szeretni kell őket.
Házi feladat: Nézz utána mi a homoszexualitás! annak oka.
Az meg, hogy te mitől tartasz az rohadtul nem releváns, érdektelen dolog - ebben a kérdésben.

Utálni utálhatod őket nyugodtan szíved joga - én is utálom a primitiveket, vallási fanatikusokat és más agymosottat - most ez sem releváns (na annyira sok időt azért nem fordítok rá) - csak épp azonkívűl hogy magádba utálod mást nem tehetsz mert az már viszont büntetőjogi kategória.
Ez egy ilyen kemény világ. Élni és élni hagyni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 07:45:02

@high up!:

A felsoroltak egyikét sem homokbetegsége miatt szeretjük.

Ezen az alapon nem szabad elítélni a pedofíliát sem, hiszen Thomas Mann az volt.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 07:45:51

@high up!:

"azt a KERESZTÉNYI TANT hogyan kell értelmezni, hogy szeresd a felebarátaidat?"

Így, szó szerint. Jézus példája a minta.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 07:51:10

@subabubba:

A legtöbb pedó tanárok között van, mégsem emlékszem a bulvármédiákból tanárellenes gyűlöletkampányra...

Az általad említett szám egyébként a meggyanúsítottak száma.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 07:51:58

@zila5:

S mi köze a hosszú hajnak a homoklobbista propagandához? Semmi.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 07:53:17

@ténytár:

Senkit sem védek, csak a tényeket írom. Senki sem állította, hogy a papi hivatás mentesít a bűntől.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 07:54:06

@Huncutkukac:

Aki nem ért egyet a rossz elítélésével, azt nem szabad kritizálni?

zila5 2014.05.20. 08:00:15

@maxval a gondolkodó birca:
Én nagyon szabadon asszociálok, bocsi.
Úgyse tudnál követni. :)
Jézusnak is szakálla van meg hosszú haja és szereti a gyerekeket.
Legalábbis a szentképeken, amiket a pap bácsi osztogatott nekünk a templomban így volt ábrázolva.
Asszony meg sehol. Mégse gondoljuk, hogy ez meg az volt. Sőt.

Huncutkukac (törölt) 2014.05.20. 08:02:55

@béla a görög:

"...csak épp azonkívűl hogy magádba utálod mást nem tehetsz mert az már viszont büntetőjogi kategória.
Ez egy ilyen kemény világ. Élni és élni hagyni."

Ebbe ne nagyon éld bele magad!
Szerintem még eljön az az idő, amikor a Te fajtádat úgy verjük szívlapáttal hátba, hogy leszopja majd a jövő hetet is.

És igen, náci, fasiszta, rasszista primitív vagyok!

(És ez köszönhető annak a mocskos buzinak, aki gyermekkoromban, a Nevelőotthonban molesztált!)

Sola Scriptura 2014.05.20. 08:03:34

Finoman csak annyit jegyeznék meg, hogy ezek a leegyszerűsítő állítások a protestantizmusról annak totális nem-ismeretére utalnak. Kicsit gondosabban, testvérem!

Huncutkukac (törölt) 2014.05.20. 08:11:34

@maxval a gondolkodó birca:

De, kritizálni azt szabad!

Csak akkor NE hivatkozzon a keresztényi tanra, ha közben mocskolódik.

Én rettenetesen utálom az összes nemi eltévelyedettet. De addig nem érdekel, amíg nem tolja a pofámba a másságát.

Ez a véglény viszont kérkedett és provokált!

Kérkedett vele, mert honnan lehetett volna egyébként tudni, hogy köcsög?

És provokált, mert sem az előadás módja, sem pedig a helye nem követelte meg, hogy szakállas nőként jelenjen meg a színpadon.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2014.05.20. 08:20:15

Minden bigott keresztény egy szellemi toprongy, még akkor is, ha különben művelt. Ugyanis mindegyik egy mémparazita áldozata, ami megfertőzte az agyukat.
Ezért csinálnak olyanokat, hogy pl. összemossák az ateistákat a szélsőliberálisokkal.
A papok között meg sok a pedofil, és a buzi is, ez tény.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 08:28:15

@ténytár:

"Apropó. A szakállas nő is első helyen kapott tolunk szavazott ;-)"

Tőletek?

Tőletek bizonyára, de ne vedd magad egy kalap alá a társadalom normális többségével.

béla a görög (törölt) 2014.05.20. 08:28:19

@Huncutkukac: Ismét csak nem releváns, hogy mi lesz szerinted.

Egyébiránt drága primitív honpolgár, miből gondolod, hogy a liberálisok hagyják majd magukat szívlapáttal veregetni és nem lőnek fejbe titeket? Nálam ez is belefér a liberalizmusba én nem a szeretet fegyverével harcolok :)

(A primitívség nem függ össze a gyermekkori dolgokkal - az (autodidakta) tanulással + önmagunk nevelésével is kinőhető.
Amire te gondolsz az az előítélet. Te előítéletes vagy. Az egy dolog. Mellette primitív maradtál. Az egy másik dolog. A kettő együtt pedig hozta, hogy náci lettél. Ez meg egy harmadik dolog.
De te a buzid miatt csak előítéletes vagy. AZ összes többihez már csak Te kellettél.

burakefendi 2014.05.20. 08:30:26

@high up!: köszönöm a helyreigazítást :)

Netuddki. 2014.05.20. 08:33:27

Lassú vagy birka! Ez már lejárt lemez és senkit nem érdekel...

Croma Soma 2014.05.20. 08:36:51

Egy kis számtan.

Vajon hány ember ad le szavazatot egy ilyen műsorra? Magyarországon úgy 40-70 ezer?

Magyarországon ugye van 5 millió férfi, akiből kb. 2% meleg. Akiknek van nagyjából átlagban 3-4 közeli hozzátartozója. Akkor bontsuk ki a számokat! Az 5 millió 2%a az 100.000.- ember. Plusz tegyük föl, hogy a hozzátartozók fele aktívan támogatja őket az még plusz 150-200.000.- ember.
Föltehető, hogy egy része készült a bulira, figyelmeztették, hergelték egymást. Ez minden országra igaz lehet.
Más kérdés az országonként 5 potentát zsűri szavazata. Ott lehet, hogy sok tényező közbe szólt, esetleg az is, hogy mit gondolnak mások. Fura dolgokat műveltet az emberrel a megfelelési kényszer.

Ezek után az a csoda, hogy voltak olyan országok, ahol nem az oszták produkció nyert. Amivel nem a meghökkentés faktor volt a baj, hanem az, hogy ezen kívül semmilyen értéke sem volt.

Tehát a dinamikát sejthetjük. A kérdés mit üzen ez. Ezen folyik a vita. És jó, hogy folyik!

zila5 2014.05.20. 08:37:02

@Rorschach:
A keresztényekben az az idegesítő, hogy azt hiszik, hogy ők azt tudják, amiben hisznek. Holott nincs a földön ember, aki tudná, hogy mi folyik itt, mindenki csak hisz valamit. A hívők aztán csoportokba verődnek és megpróbálják tudásként kommunikálni azt, amit csak hisznek.
Ja, pl én is egy vadliberális hívő vagyok.
Hiszek egy szuperIQban, aki kitalálta ezt az egész univerzumot, de arról fogalmam sincs, hogy én hogy kerültem ide és mit csinálok itt. Szerintem nem is fontos. :))

ghater 2014.05.20. 08:38:59

@ténytár: Ez az első pápa, aki pár hete nyilvánosan több ezer molesztálási ügyben ítélte el a papjait.
De te nyomjad csak a buta programozott fejedből a sok kicsírázatlan faszságot.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 08:40:29

@maxval a gondolkodó birca:

"Romlott a társadalom, de ezt leírtam már."

A bulvármédia meg az élen jár a társadalom szétzüllesztésében.

Napokig harsogták, hogy egy medve tartja rettegésben (!!!) a Nógrád megyei Bárna falut. Sikerült úgy behisztiztetni a hülye népet, hogy egyébként vadászengedéllyel rendelkező, képzett vadászok (!!!) indultak engedély nélkül, a tilosban felkutatni és kilőni a vérengző (!!!) fenevadat.

Merthogy a népakarat ezt kívánta Bárnában.

Tegnap meg is lett az újabb szenzáció: Salgótarján mellett kilőttek egy szerencsétlen kétéves gyerekmackót.

Azt persze nem harsogták, sőt "bölcsen" elhallgatták a mocskos újságírók, hogy Salgótarján városa Bárna falu szomszédja, a kilőtt kétéves gyerekmedve meg valószínű ugyanaz, mint a falu népét rettegésben tartó "fenevad".

A sors iróniája, hogy a védett gyerekmacit a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet területén gyilkolták le az ép pillanataikban hivatásos vadászként dolgozó bűnözők, akiket remélem, vagyonelkobzás mellett, a kiróható maximális időre sittre vágnak.

Vadász-orvvadászok lőtték le a Medves medvéjét a bulvármédia gyűlöletkampányának hatására.

Mocskos liberálisok, akik pártoljátok a szennymédiát, gratulálok!

SZDSZPistike 2014.05.20. 08:46:52

CC: AZ A LEGSZEBB A HOMOKLOBBIBAN, HOGY NYOMKODJÁK A KAMU BLOGJAIKAT, ÉS HA ELLENVÉLEMÉNY ÉRKEZIK, SÜRGŐSEN TÖRLIK, GONDOLKODÁS NÉLKÜL, HOGY A HOZZÁSZÓLÁSOK MINDIG IGAZOLJÁK A MESTERKÉLT VÉLEMÉNYÜKET.
AZTÁN MEG FÉLTIK A DEMOKRÁCIÁT, VÉLEMÉNYSZABADSÁGOT.

Csodálkozom is, hogy zs-ééknél ez az írás főoldalra kerülhetett.

Punis kolbászra meg Putyin homofóbiája és Ukrajna miatt szavaztak, nem véletlen fütyülték ki a két szerencsétlen kislányt a nagyon toleráns liberálisok. Az egész egy mocskos politikai húzás volt!
Azt ugye tudjátok, hogy a szavazatok 50%-át titkos zsűri adja? Azt ugye láttátok, hogy a műsorvezetőnő szemlátomást kiállt a nőiruhás szakállas pasi mellett, nem kicsit befolyásolva a maradék 50%-ra voksolókat

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 08:48:15

@béla a görög:

"Kapaszkodj meg! Ateistának születünk! A default az ateizmus. "

Ez baromság. Senki nem születik úgy, hogy valamit tagad.

Másrészt a gyerekek alapból spirituális lények, a saját módjukon kapcsolatban vannak a "felsőbb világgal", és ezt a kapcsolatot csak a kamaszkorukhoz érve veszítik el, amikor beindulnak a nemi hormonok és beérik mellé az ateista szülők nevelése, tagadása, tiltása.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 08:50:10

@SZDSZPistike:

"Csodálkozom is, hogy zs-ééknél ez az írás főoldalra kerülhetett."

Nyilván azért tették ki, hogy a csürhe ízekre szaggassa a posztot. Úgy szokták.

Croma Soma 2014.05.20. 08:55:24

@zila5: látod te is hiszel egy valami elvben, ami alapján ítélkezel! :)

Én pl. hiszek abban, ami látok, hallok, tapasztalok, megélek az igaz. Plusz föltételezem, hogy mindent nem tapadztalhattam meg, de attól az még létezhet, tehát nyitott vagyok, de óvatos. :)

Ezen kívül nem is szabad hinni semmiben, mert az bálvány imádás! :))))

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 09:00:49

@zila5:
@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Egy kisfiú nem azért növeszt hosszú hajat, mert követni akarja a divatot. Egy kisfiú csak elviseli, hogy a MAMÁJA hagyja megnőni a haját.

Talán a kedves anyuka képtelen arra, hogy fiúnak nevelje a fiát. Talán kislányt szeretett volna.

high up! 2014.05.20. 09:02:51

@Huncutkukac: "Európa a magadfajtától hanyatlik!"

Aztán miért Okostóni? Pont a "fajtiszta", meg erkölcsileg "makkegészséges" (bruhahaha!) magyarok azok, akik kihalásra vannak ítélve.
Mert megint CSAK A POFÁJUK NAGY A MAGYAROKNAK, hogy jajistenkém. a buzik miatt hal ki az emebriség, miközben ezek a lumpenproli magyarok nem tudnak gyereket csinálni!!!

A magyarok 1.30-as kihalási rátát tudnak felmutatni, ha ebből levonom a kivándorlókat, akkor az jön ki, hogy 2 magyar még 1 gyereket se tud csinálni a hazának meg nemzetnek!

Egész Európában csak 3 (!!!) ország van, ahol a termékenységi ráta alacsoanyabb a "kíváló fajfenntartó" magyarokénál.

Úgyhogy Átlaghülyemagyar már megint elkövette azt a hibát hogy miközben nyakig áll a szarban, megint másokat nevez szarosnak, meg másokat akar tisztaságra tanítani.

Én mondom, nem normális ez a nép.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 09:04:55

@jog-ász:

" jól érzik magukat buli az élet tojnak nagyívben mindenre"

Konzumidióták.

Pillanatnak élő percemberkék, értékek és célok nélkül, akiket a kedvére manipulál a bulvármédián keresztül a hatalom.

Ők a letéteményesei Európa jövőjének és virágzásának. Hát nem igaz?

Huncutkukac (törölt) 2014.05.20. 09:06:42

@maxval a gondolkodó birca:

Feljebb.

Valami HighUp nevű gyík.

Bulgárbirkának titulált, és közben a "keresztényi szeretetről és tanról gazsulált.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 09:08:59

@Hidvégi Mihály:

"Hogy a fészkes fenébe képzeled magad kereszténynek, te, aki leírod egy emberről, hogy szörnyeteg? Csupán azért leírod, mivel a teremtő másabbnak teremtette mint a legtöbb embert. "

1. Aki keresztény, az nem írhatja le egy, a keresztény alapelveket nyilvánosan, tudatosan, provokatív céllal kigúnyoló emberről azt, hogy szörnyeteg?

2. Virslipuncit NEM a teremtő teremtette másnak (nem homokos, nem transzgender, nem kétnemű), hanem a stylistok és a marketingesek kreálták ilyenre, mert ezt a karaktert lehet eladni a bulvármédiában.

zila5 2014.05.20. 09:10:29

@polyvinyl:
Kimondottan fiút szerettem volna.
Nőkkel nem nagyon tudok kommunikálni, kevés a közös téma.
Csináltam egyszer egy tesztet, állítólag extrém férfiagyam van. :D
Tudod, ez olyan furi, mint a Tündér Lalában, csak neki emberszíve volt tündér létére. Persze a mese végén kiderül, hogy minden ember tündér. Szerintem még az is lehet, hogy egyszer kiderül: minden nő pasi vagy fordítva.
A gyerek meg hosszú hajú rockzenészek közt szocializálódott, úgyhogy teljesen tehetetlen voltam hajügyben. :)

Croma Soma 2014.05.20. 09:12:51

@high up!: ebben a kihalási dologban igazad van! Abban viszont nincs, hogy összemosod a Magyarországon élő embereket.

Senki nem vizsgálta, hogy a liberalizmus és a homo-elfogadás mennyiben befolyásolja egyesek szaporodási hajlamát. :)

Az pedig, hogy Európa egyre hajlamosabbnak mutatkozik föladni identitását, és helyettesíteni azt valami öngyilkos nihilizmussal az biztos, hogy nem jó irányba vezet.

Amit láttunk az EV dalfesztiválon az egy tünet, kérdés mennyire súlyos betegségre utal! :/

♔batyu♔ 2014.05.20. 09:14:40

Az USA-nal kb. 20 év alatt sikerült elérni, hogy azt csinálja amit Izrael akar. Európánál ez nehezebb lesz, de ahogy elnézem, sikerülni fog, talán 10 év lehet hátra.

A liberálmocsok alapvetően ennek egyik "hozadéka".

high up! 2014.05.20. 09:14:45

@maxval a gondolkodó birca:

bulgárbégető, én annyira szsretem azt a haztalmas eszedet! A pedofília tényleges testi erőszak te okostóni. Az, hogy egy szakállas férfi kitömi a melleit, meg au couture-t vesz fel, ez semmmiféle fizikai erőszak, ami büntető kategória lenne.

Az igaz, hogy ez lelki hatásnak megfelel, csak nehéz lenne bizonyítani, hogy viccként vagy rontásként. Ha törvényt hozol, hogy rontásként, akkor sajna kezdheted bekasztlizni az tehénként elhízott embereket is, a barom arcú embereket is, a részegeket is, az egylábúakat is, a narncsbőrüeket is, meg stb, mindenkit, akire csak undorral tud nézni az ember.

Én se ma leszek a homokosok jogvédője, de a müvészetben mindig ott volt a homokosság, és csak a hülye nem vonja meg a Schöngeistot magától, mert a szerzőjét a természet éppenséggel már érzelmi hormonokkal látta el.

Teccik tudni, majd ha CW ráugrik egy férfira (vagy akár nőre), hogy megerőszakolja, akkor az büntetendő. Egyébiránt az öltözködés nem, s aki úgyse homokos genetikájú az ezután se lesz.

Hidvégi Mihály 2014.05.20. 09:16:08

@polyvinyl: akkor üvöltsetek a sztájlisztokra, marketingesetre, de ne egy emberre

Hidvégi Mihály 2014.05.20. 09:18:16

@polyvinyl: Lófaszt írhatod le, hogy szörnyeteg egy emberre, aki nem bánt másokat. Arról írhatod le, aki meggyaláz, megsemmisít embereket tudatosan ... mint pl. tennék ezt a Jobbikosok zöme. Ne használd a kereszténységet pajzs gyanánt.

randomuser1 2014.05.20. 09:19:06

mindenki nyugoggyon le a picsába, vasárnap, mint mindig, el köll menni a templomba, katkókanak rendesen meggyónni, reformátusoknak elég kérni a megbocsátást, a szektásokkal nem foglalkozom, az az ő egyéni dolguk, hogy intézik.
ateista söpredék, komolyan, semmit nem értenek az életben, buzisót néznek aztán vernyákolnak...

high up! 2014.05.20. 09:20:34

@maxval a gondolkodó birca:

Akkor leszögezhetjük, hogy önjelölt világmegváltó prédikátorként nem tudod megmagyarázni, hogy hogyan értelmezzük azt a KERESZTÉNYI TANT, hogy szeresd a felebarátaidat.

Vagy azt hogy: Amit a
legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

Huncutkukac (törölt) 2014.05.20. 09:20:38

@béla a görög:

Na akkor haladjunk sorjában.

Hogy ki a primitív, arról érdemes lenne vitatkozni, csak ott a probléma, hogy magadfajta liberális eszmerendszert követővel nem lehet.

Te és a fajtád csak addig liberális, amíg a te és a fajtád eszméjével egyetért.
Amint nem így van, máris náci, fasiszta és rasszista az illető.

Hogy miből gondolom, hogy hagyjátok magatokat szívlapáttal hátba veretni? Abból kis pofám, hogy a liberálisnak csak és kizárólag a pofája nagy.

Békemenet, pride-felvonulás és egyebek.
De amint kicsit melegebb a helyzet, önmagát megvédeni nem képes, hanem rögtön rendőrért kiált.

De tudod mit? bizonyítsd be, hogy kemény legény vagy! Gyere és beszéljük meg személyesen.

Szóval szerinted, ha egy tízéves gyermeket egy 18 éves szexuálisan molesztál, és ebből fakadóan utálja a buzikat, az primitívség és előítélet? Nem inkább empirizmus?

Egyébként nem vagyok náci, csak megelőztem a hülye liberális kliséket, amiket akkor szórtok el, ha valaki nem ért veletek egyet.

(Nem mellesleg annyira vagyok primitív, hogy tagja vagyok a MENSA Hungarica nevű szervezetnek.)

És mivel tuti, hogy nem vagy bátor, csak itt osztod a liberális baromságaidat, ezért ha kérhetem, hanyagolj a továbbiakban!

Felesleges köröket futunk, aminek úgy sincs értelme...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 09:20:42

@Hidvégi Mihály:

"Hogy a fészkes fenébe képzeled magad kereszténynek, te, aki leírod egy emberről, hogy szörnyeteg?"

Ha valaki szörnyeteg, akkor azt egy kereszténynek is szabad kimondania. Avagy milyen alapon akarod előírni egy kereszténynek, mit mondhat és mit nem ?

"Csupán azért leírod, mivel a teremtő másabbnak teremtette mint a legtöbb embert."

A Teremtő olyannak teremtette, mint a többi embert. Viszont a Teremtő az embernek szabad akaratot is adott, amit az ember tetszése szerint használhat - akár Isten ellen is. Ez a véglény sajnos pontosan ezt tette.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 09:22:44

@♔batyu♔:

Tévedés azt hinni, hogy a modern liberalizmus érdekei egybe esnének a zsidó érdekekkel. Ez egy népszerű szélsőjobbos elmélet, de én nem látok benne semmilyen igazságmagot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 09:23:38

@maxval a gondolkodó birca:

"Az általad említett szám egyébként a meggyanúsítottak száma."

Ami önmagában is erősen túlzó. A mai pedohisztiben már azt is pedofíliával gyanúsítják meg, aki megsimogatja egy gyerek fejét vagy odaszól az anyukának, ilyen szép kisgyereke van.

Azt se feledjük, hogy főleg az USA-ban nagy üzlet a kártérítésért való perlés. Ügyvédek falklája veti magát mindenkire, akiből pénzt lehet kiperelni, hiszen kapják a sikerdíjat.

zila5 2014.05.20. 09:23:46

@♔batyu♔:
Áldozatok vagyunk...
Majd faragunk magunkról emlékművet. :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 09:23:58

@Hidvégi Mihály:

"hogy szörnyeteg egy emberre, aki nem bánt másokat"

De, bánt. Pont ez a gond.

♔batyu♔ 2014.05.20. 09:24:45

Leragadtok a homokosság témájánál. Valójában ez a média pótcselekvése. Komoly témákat nem nagyon lehet már címoldalra tenni, mert vagy tiltják, vagy nem pc, vagy el sem olvasod. Maradnak ezek.

Van olyan aki azt hiszi, hogy a szakállas nő így érzi jól magát? A nagy lófaszt, így tud karriert csinálni, így tud feltűnést kelteni, mert erre ugrik a média.

Hasonló ez, mint nálunk pld. Tereskova, akit a kutya nem venne észre, ezért kell állandóan valamivel provokálnia.

♔batyu♔ 2014.05.20. 09:26:41

@maxval a gondolkodó birca: Ez a te dolgod. A zsidó érdekekkel alapvetően a kereszténység hatásainak csökkenése esik egybe és bármi jó ami ezt gyengíti.

♔batyu♔ 2014.05.20. 09:27:38

@high up!: NEKED nem tudja megmagyarázni, mert nem értenéd meg.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 09:27:53

@Croma Soma:

"Más kérdés az országonként 5 potentát zsűri szavazata. Ott lehet, hogy sok tényező közbe szólt, esetleg az is, hogy mit gondolnak mások. Fura dolgokat műveltet az emberrel a megfelelési kényszer. "

Én is a megfelelési kényszerre utaltam több helyen. A zsüritag nyilván így gondolkodott: Ezt a véglényt fogják kihozni az agymosott nyugati zsüritagok győztesnek. Ha én nem rá szavazok, akkor engem viszont homofóbiával, kirekesztéssel fognak vádolni. Megér nekem ennyit ez az idióta? Inkább én is rá szavazok és nyugiban leszek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 09:29:04

@high up!:

De, tudom. Úgy mint Jézus mutatta: gyűlölni a bűnt és megbocsátani a bűnösnek.

♔batyu♔ 2014.05.20. 09:30:17

@zila5: Az, aki letölti a 8 óráját a melóhelyén, meló után pedig nagy vödör pattogatott kukoricával bambulja éjfélig az RTL-t nem érzi magát áldozatnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 09:31:33

@polyvinyl:

"Virslipuncit NEM a teremtő teremtette másnak (nem homokos, nem transzgender, nem kétnemű)"

Állítólag homokos, legalábbis olyasmit írtak róla valahol, hogy "férjnél van".

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 09:33:32

@Hidvégi Mihály:

"Lófaszt írhatod le, hogy szörnyeteg egy emberre, aki nem bánt másokat."

Nem csak a fizikai erőszak lehet bántás.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 09:34:24

@high up!:

"meg au couture-t vesz fel"

Ahhoz képest, hogy mindenkit kioktatsz itt a magas lóról, kiröhögteted magad azzal, hogy olyan szavakat használsz, amelyeket nem tudsz leírni.

Haute couture. Érted? Haute (magas), nem au.

SMFB 2014.05.20. 09:37:13

@SZDSZPistike:

"Azt ugye tudjátok, hogy a szavazatok 50%-át titkos zsűri adja? "

Tájékozatlan vagy, és hamis a kérdésed. A zsűri nem titkos, látogass el ide:
www.eurovision.tv/page/results?event=1893&voter=HU
Majd klikk "Download data in Excel format"
Ezen pedig keresd a "Jury members" oldalt. Talán sikerülni fog.

De tulajdonképpen mit sugalsz ezzel a kérdéssel?

♔batyu♔ 2014.05.20. 09:37:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez a csóka nagyon jó reklámja a maga oldalának, ugyanis hihetetlenül ostoba. Áldás az ilyen:)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 09:39:11

@high up!:

A pedofíl szex NEM erőszak a pedó érdekvédők szerint.

igazi Ténytár 2014.05.20. 09:48:13

@ghater: Olvasni tudsz?

Ez ítélte el, de egyúttal éppen szentté is avatta az előzőt aki meg védte azokat!

igazi Ténytár 2014.05.20. 09:50:34

@SZDSZPistike: IQ barmoknak ujra

Nézd már AZ ÖSSZES híresen NAGY KATOLIKUS, ORTODOX ORSZÁG IS MINDANNYIAN a szakállasra szavazott ;-)))

en.wikipedia.org/wiki/Austria_in_the_Eurovision_Song_Contest_2014

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 09:53:08

@high up!:

"Akkor leszögezhetjük, hogy önjelölt világmegváltó prédikátorként nem tudod megmagyarázni, hogy hogyan értelmezzük azt a KERESZTÉNYI TANT, hogy szeresd a felebarátaidat."

Helyesen:

"Szeresd felebarátodat, mint TENMAGADAT"

Vagyis: fogadd el a másik embert legalább annyira, mint amennyire saját magadat elfogadod. Bocsásd meg neki is, amit MAGADNAK megbocsátanál. De ne nézz el a másiknak olyasmit, amit magadnak se néznél el, hanem vedd rá, hogy változtasson a hozzáállásán.

Ne fogadj el a másiktól olyan viselkedést, olyan értékrendet, ami szembemegy a tanításokkal, a HITEDDEL, és amit saját magadból is kigyomlálnál.

Tehát nem a korlátlan és feltételek nélküli szeretetről és elfogadásról van szó, hanem arról, hogy bocsásd meg, ha gyenge, és segíts neki abban, hogy jobbá váljon.

De nem kell őt szeretned, ha elutasítja a segítséget és elutasítja azt, amit te értéknek és követendő példának tartasz. Ha meg a hitedet gúnyolja, akkor pláne nem kell elfogadnod.

Magadnak se bocsátasz meg mindent, nem igaz? Ha tudatában vagy, hogy vannak hibáid, igyekszel, hogy fejlődj és jobb emberré válj.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 09:54:40

@ténytár:

"AZ ÖSSZES híresen NAGY KATOLIKUS, ORTODOX ORSZÁG IS MINDANNYIAN a szakállasra szavazott "

Nem "országok" szavaztak.

randomuser1 2014.05.20. 09:56:09

@maxval a gondolkodó birca: úgy érted, köztörvényes bűnt akarnak védeni? furán hangzik, ne is haragudj...

Hidvégi Mihály 2014.05.20. 09:56:46

@maxval a gondolkodó birca: Nem bánt. Nem kell nézned, kikapcsolhatod, mehetsz túrázni vagy épp templomba akkor, amikor eurovízió van.

Nem bánt. Olyan ez, mint a rossz kölkök maximum, ha rosszalkodik s nem veszel róla tudomást, akkor abbahagyja. Ilyen a homoszexualitás is, a többi nemi másság is. Most, hogy annyi embernek bántja a szemét, most lehet vele akár provokálni is. Ha teljesen természetes lenne, hogy van ilyen s a mássággal élőknek is joguk van az élethez, akkor nem lenne provokáció sem, most csak magad miatt érzed provokációnak.

Tehát van ilyen. El kell fogadni, nem kell rá hangsúlyt fektetni. Attól, hogy van, még nem lesz követendő példa az egészséges nemi indentitásúak számára. Látod, egészségest írtam, mert a nemiség a fajfennmaradást szolgálja, tehát én is azt tartom egészséges nemi identitásnak, ha valaki a faját szaporítani tudja. De a többi sem üldözendő.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 09:57:52

@Emmanuel Goldstein:

Azért harcolnak, hogy ne minősüljön bűncselekménynek.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 10:05:29

@Hidvégi Mihály:

"Ha teljesen természetes lenne, hogy van ilyen s a mássággal élőknek is joguk van az élethez, akkor nem lenne provokáció sem"

Senki nem kérdőjelezte meg, hogy az LMBT körbe tartozó embereknek joguk van az élethez. (LMBT = leszbikus, meleg, biszex, transznemű, angolul LGBT)

Akkor miért provokálja a homoklobbi folyamatosan a többségi társadalmat?

randomuser1 2014.05.20. 10:10:38

@maxval a gondolkodó birca: nem hiszem, h a mai jogrend mellett ez bármiféle módon legalázálható lenne, egy sima mezei heteroszekszuális aktus is bűncselekmény, ha nem közös akarattal jön létre..

igazi Ténytár 2014.05.20. 10:11:14

@polyvinyl: Akkor meg mi a bajod, hogy a KATOLIKUS írek, spanyolok, máltaiak, olaszok stb mint magánemberek mire szavaztak?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 10:17:45

@ténytár:

Abból, hogy valaki egy katolikus állam polgára, nem következik az, hogy maga is katolikus. Honnan veszed, hogy KATOLIKUS HITŰ írek, spanyolok, máltaiak, olaszok szavaztak a fartúrás kis szószólójára?

igazi Ténytár 2014.05.20. 10:18:17

@polyvinyl: Érdekes, amikor egy kis vidéki lapot se tudsz úgy kinyitni, hogy ne lenne benne a a nap szépe helyi csajok pucér képe akkor nem zavar az erkolcs? Hogy ilyet mar az orszag egyik legnagyobb egyetemen belül is készítettek (pont a "polgár fővárosban"!)

Akkor AZ NEM PROVOKÁCIÓ, hogy a kislányod NE ABBAN NŐJJÖN FEL Magyarországon, hogy a TESTÉVEL érjen el sikereket ??!

Hogy ne az ilyen iparban szerzett érdekeltségével legyen valaki Magyarország egyik leggazdagabb embere?!

Hogy ne legyen nemzeti példakép, celeb Michell Wilde, vagy elfogadott joviális úriember Kovi?

Nem, az nem provokáció, hanem ezt tanítod te is?
Tudjak csak a nők mit érnek ebben a fene nagy erkölcsös hazában.

Hidvégi Mihály 2014.05.20. 10:19:02

@polyvinyl: Lehet, hogy te nem kérdőjelezed meg, ennek örülök, de nagyon sokan igen, megkérdőjelezik.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 10:19:59

@high up!: Te sötét
"Aztán rágondolok Michelangelora, da Vincire, Andy Warholra, Csajkovszkira, Nurejevre, a Frankie goes to Hollywoodra - s az eredmény nem kétséges:

A HOMOKLOBBI IQ SZINTJE KO-VAL VERI A BULGÁR BIRCALOBBI SZINTJÉT."

A felsoroltak mind először letettek valamit az asztalra, aztán a hálószobában azt csináltak amit akartak- senki le nem szarja. Egyik sem azzal lett híres, hogy buzi, és mellesleg fest/ír.
Ha még igaz is lenne a hülyeséged, hogy a buzik átlag iq-ja magasabb, akkor mi van? Ez max azt jelentené, hogy van néhány zseni köztük, de a többségük mint az átlag. Magyarul, attól mert Freddie Mercury szépen énekelt, és buzi volt, még nem következik, hogy te szépen tudsz énekelni mert te is szereted a faszt.

igazi Ténytár 2014.05.20. 10:20:47

@polyvinyl: Igaz, de alig sokat mondó, hogy pont azon országokban kapta a legtöbb szavazatot es nem csak/vagy a híresen libsi es/vagy ateistáknál!

Lehet pont az ottani MVSZ féle baromságok miatt, nem de bar?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.20. 10:21:43

túlzott liberalizmus= fasizmus

birca, birca, látom, a logikád a a régi :-)

igazi Ténytár 2014.05.20. 10:22:56

@egy igazi barom vagy mária: Miért "mucsaj" mit tett le az asztalra?

Ja, azt hogy (K)EU prnó központja vagyunk!

Ujjé, ujjé!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 10:23:56

@ténytár:

"Érdekes, amikor egy kis vidéki lapot se tudsz úgy kinyitni, hogy ne lenne benne a a nap szépe helyi csajok pucér képe akkor nem zavar az erkolcs?"

De, akkor is zavar.

Nézd meg ezeknek a lapoknak a tulajdonosi körét, és látni fogod, milyen érdekeket szolgálnak.

Croma Soma 2014.05.20. 10:25:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: arról már nem is beszélve, hogy a nyugatiak is valami kimondott-kimondatlan elvárásnak akarnak megfelelni...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 10:26:37

@ténytár:

"Nem, az nem provokáció, hanem ezt tanítod te is?"

Mit tanítok?

high up! 2014.05.20. 10:33:21

@egy igazi barom vagy mária:

igen suttyóka, CW is éppenséggel letett valamit az asztalra. Igaz nem a tipikus magyar müanyag tömeggyártott celeb dalokat, hanem egy egyedi nagy formátumú dalt olyan énekhaggal, amit Magyaro-on senki nem tud elérni.

na menj suttyóka oszt nézzed tovább a te kútúrádat, VV Aurélió pöcsét. Ez a te világod, nem Európa.

high up! 2014.05.20. 10:37:04

@maxval a gondolkodó birca: "A pedofíl szex NEM erőszak a pedó érdekvédők szerint"

Te még egy birkánál is ostobább vagy. A pedofília tényleges erőszak mások teste ellen, te szerencsétlen bulgár bégető.
Ha egy szakállas férfi au couturet vesz fel és úgy énekel az ténylegesen semmiféle erőszak mások teste ellen.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 10:37:09

@high up!:

"egy egyedi nagy formátumú dalt olyan énekhaggal, amit Magyaro-on senki nem tud elérni"

Ugye ezt nem gondolod komolyan?

Ne beszélj butaságokat a vita hevében, mert a "remekmű" fent van a YouTube-on, bárki megnézheti, miféle alsókategóriás produkcióról beszélsz szuperlatívuszokban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.05.20. 10:37:23

Tanulság: a kisebbség felveszi a telefont és szavaz a képviselőire, míg a többség nem nyilvánítja ki lépten-nyomon, hogy ők a normális emberek közé tartoznak.

high up! 2014.05.20. 10:41:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

ah, ez lehgyen a legnagyobb bajod, hogy valaki szlengben nyomja a fesönt vagy slangban nyomja a fashiont.
Az ész nem a felszínen van, hanem a tartalomban.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 10:43:30

@ténytár: Ki az a "mucsaj"? Baromira nem értem, hogy mit akarsz mondani

high up! 2014.05.20. 10:44:22

@maxval a gondolkodó birca:

szóval megint bedöglöttél a válasszal, hogy akkor hogyan is kell CW-re konkrétan alkalmazni azt a KERESZTÉNYI TANT, hogy szeresd felebarátaidat.
Nem mellébégetni kell, hanem konkrétan megmondani.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 10:48:57

@high up!: Meséld már el te nagy européer farok, hogy mennyivel magasabb kultúra egy szakállas förmedvény nyivákolása, mint VV akárki pöcse! Hogy mered ezeket egy oldalon emlegetni Michelangelo-val?

randomuser1 2014.05.20. 10:50:29

amúgy tökre izgi, h birka felvetette a kaereszténység fejlődésének egy egész komoly törésvonalát, egészen a római katolikus egyház bukásának rémképéig, erre midenki összevissza baromkodik a kommentekben.
sztem a biblia megismerése és maximális betartása az út, de én már csak ilyen megrögzött református vok. metodiakai szempontból azt hiszem, a JT se lenne rossz, ha nem volna egy ócska profitoerientált csődület.

high up! 2014.05.20. 10:51:49

@egy igazi barom vagy mária:

mesélj már barátom arról, hogy miközben a magadfajta árjavér magyar itt rinyál a homók meg az álataluk okozott emberiség kihalása ellen, akkor eközben míért áll ez a "makkegészséges" magyar nép az 1,30-as termékenységi rátájával (ergo kihalási rátájával) Európában a legszarabb 4 ország között?

Neked is csak a pofád nagy, miközben nálad sem müködik az, mások amit másokon kérsz számon.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 10:52:21

@high up!:

Szánni kell, mint beteg embert. Érzékeltetni vele ezt. S kifejezni, hogy miben a bűne. Ez esélyt ad arra, hogy a bűnt felismerre és felhagyjon vele. Ha ezzel nem él, az az ő baja már.

high up! 2014.05.20. 10:59:07

@maxval a gondolkodó birca:

és hogyan kell CW hormonjait megváltoztatni, hogy ezután a nőkre induljon meg a nemi vágya, ne a férfiakra?
Netalán hitlleri módszerekkel?

Croma Soma 2014.05.20. 11:00:12

@Hidvégi Mihály: a szélsőség szélsőséget szül. A provokáció gyűlöletet és kirekesztést.

A gond ott van, hogy van egy vékony határ ahol a figyelem fölhívó hatàs működik ráirányítva a figyelmet egy valós problémára. Ez a stockholm-szindróma szerű jelenség létezik, de nagyon hirtelen vált kontraproduktívba és vezet gyalázatos dolgokhoz.

Sokan úgy érezzük a tárgyalt jelenség pont átlépte a határt, és talán pont azzal, hogy győzött... Nem tudom ezek érzések, és pont ezért veszélyesek, mert senki sem akar buzipogromot legalább is én nem és aggódom.

A meleg populáció hajlamos a "mit nekem" szélsőségre, ez a házasság hisztiben is látszott. Ha nem tudnak befékezni baj lesz... :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 11:02:07

@high up!:

"Az ész nem a felszínen van, hanem a tartalomban."

Nálad biztos. Azért tájékoztatlak, hogy az ember kognitív képességei éppenhogy a felszínen, az agykéregben vannak: épp ezért annyira barázdált az agykéreg.

Persze a tied sima, mint a tükör. :)

randomuser1 2014.05.20. 11:02:15

@high up!: nem, a kereszténység lényege, h belső kontroll van.
CW keresztje, h buzi, legyen szíves ezt helyén kezelni, önmegtartóztatás és bűnbocsánat.
nem külső erők segítenek a krisztusi úton, te kell végigmenj rajta.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 11:03:30

@high up!:

Ez mire érv?

Ezek szerint a pedofíl élhesse ki vágyait, hiszen azokkal született és nem tud rajta változtatnj? Lophasson szabadon a kleptomán, hiszen betegesen lopni akar? Gyújtogathasson a piromán? A szadista lehessen szabadon az?

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 11:11:18

@high up!: A homókkal kurvára nem az emberiség kihalása a baj, hanem az a zsigeri undor amit kiváltanak belőlem.
Ettől a szakállas nőtől egész konkrétan elhánytam magam. Aki kiváncsi a buzikra, az nézzen olyan filmet, meg képeket, az anyádért tolják a pofámba index címlapon négyszer?
Az meg mekkora baromság, hogy ha nincs gyerek akkor nem működik valami? Faszfej, szabályozásról hallottál már? Meg kotonról? Mondjuk arról apádnak kellett volna hallani inkább, szebb hely lenne az internet-

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 11:12:09

@Croma Soma:

"A meleg populáció hajlamos a "mit nekem" szélsőségre, ez a házasság hisztiben is látszott. Ha nem tudnak befékezni baj lesz... :("

Sok országban már elérték, hogy házasodhatnak. Ez is épp elég undorító, elég lenne a bejegyzett élettársi kapcsolat. De most az örökbefogadásra hajtanak teljes gőzzel.

A következő követelésük vsz. az lesz, hogy mivel "szegényeknek" nem lehet gyerekük (a természetes kegyetlensége miatt meddők), az emberi jogaik és az egyenjogúság alapján a TB költségére végeztethessenek mesterséges megtermékenyítést (női petesejtbe beültetni az egyik homokos DNS-ét, és azt megtermékenyíteni a másik homokos spermájával).

És félő, hogy a döntéshozók megfelelési kényszere miatt ezt el is érhetik.

Avatar 2014.05.20. 11:15:40

"Pedólobbi is van, de kit érdekel, mikor – még! – a társadalom többsége elutasító álláspontot tanúsít irányában."

Rájuk gondolsz?

"...
Az egyház által elkövetett visszaélésekről rendelkezésre álló legfontosabb dokumentum jelenleg a 12 000 áldozat vallomását rögzítő, a "Papi Visszaéléseket Túlélők Hálózatának" (SNAP) által kidolgozott tanulmány. A 123 oldalas dokumentum elsősorban latin-amerikai papok, által elkövetett zaklatásokat, több rendbeli nemi erőszakot és feltételezett kínzásokat részletez, amelyeket a katolikus egyház éveken keresztül sikerrel tusolt el.

"Elegendő bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy Latin-Amerikában komoly és általános problémával nézünk szembe, az adatok arról tanúskodnak, hogy püspökök több országon átívelő hálózata rendszeresen követett el bűncselekményeket, amelyek az egyház berkein belül köztudottak voltak, ám mégis mindenki mélyen hallgatott az ügyben. A hallgatás folyományaként pedig kisgyerekek sokasága szenvedett aberrált vallási vezetők karmai közt." - mondta Pam Spees az ügyet vizsgáló nemzetközi jogászcsoport egyik tagja a BBC Mundónak.

Az UNCAT pénteki ülésén górcső alá kerülő dokumentuma a várakozások szerint név említ majd több olyan püspököt és bíborost, akik bár tudtak a visszaélésekről rendre eltusolták az ügyeket.

"Értelemszerűen felmerül a kérdés, hogy vajon mennyit tudhatott Ferenc pápa, hiszen korábban ő is a régió püspöki karának tagja volt, valamint arra is keressük a választ, hogy vajon miért helyezett kétes múlttal rendelkező latin-amerikai egyházi személyeket vezető szerepbe" - fejtette ki Katie Gallager, aki szintén részt vesz az ügyet vizsgáló jogászcsoport munkájában.

Annak ellenére, hogy Ferenc pápa egy januári homíliájában nyíltan beszélt az pedofil egyházi vezetők felelősségéről, a Vatikán által az UNCAT elé terjesztett dokumentumban nem esik szó sem nemi erőszakról sem kínzásokról.
..."

latimoport.hu/hirek/5715-bbc-mundo-az-egyhaz-sotet-titkai-latin-amerikabol

"A gyerekmolesztáló pap a bulvármédiák által kitalált mesehős."

Nem, ők valóban léteznek csak az egyházban nem szeretnek beszélni róluk. A mesehős a halálból feltámadott Jézuska.

Peterpapo 2014.05.20. 11:15:41

@Huncutkukac:

Ezt annyira bírom. Jössz itt a szar nácizós dumáddal. Nem azért náciznak le, mert más a véleményed, hanem azért, amilyen a véleményed. Tipikus csúsztatás ez a fajtádtól. Rühellitek a liberalizmust, de a kirekesztő véleményeteket a liberalizmus mögé próbáljátok bújtatni. Beszélgetni akarsz személyesen. Ilyen erős gyerek vagy? És mi van a törvénnyel, szabályokkal, amihez oly nagyon ragaszkodtok? Súlyos, vagy könnyű testi sértést akarsz elkövetni valakin? Bűnözővé válnál? Bár ha te is tudnád, hogy az erőszak nem megoldás, ez az ügy sem lenne. Ha pont leszarnátok, ha már elfogadni nem tudjátok, hogy vannak férfiak, akik női ruhában érzik jól magukat. A nadrágos nők miért nem zavarnak? Régen az sem volt megszokott, aztán az lett. Fertő lett tőle a világ?

5perc 2014.05.20. 11:16:33

Abszurd helyzet, hogy a "keresztény értékeket" mindig az ilyen gyűlölködő mócsingok sározzák be.
Szerintem téged az ateisták pénzelnek, mert hatásosabban keresztényellenes hangulatot nehéz teremteni.

Peterpapo 2014.05.20. 11:18:18

@maxval a gondolkodó birca:

Rosszak a hasonlataid. A homoszexuális, a homoszexualitásával, senkit nem bánt fizikailag és nem lopja el senki cuccát, míg a felsoroltak mind fizikai, vagy vagyoni kárt okoznak másoknak.

Huncutkukac (törölt) 2014.05.20. 11:19:22

@Peterpapo:

Nem tetszik csicska?
Rápattanhatsz egy buzeráns bránerére.

randomuser1 2014.05.20. 11:20:01

@maxval a gondolkodó birca: a világi életben a homoszexualitás nem bűn, csak a keresztény erkölcs szerint lehet ezeket a problémákat azonosnak tekinteni.
de gondolom, te is hallottál homokos keresztényekről.. nekem amúgy teccik a dolog, ha úgy vesszük, jézus szerint őutána az ószövetségi parancsolatok nem érvényesek(ugye, mikor megszólták, h a tanítványai nem tartják be a tisztasági hagyományokat), és én speciel nem tok homoszexualitást elítélő nyilatkozatot jézustól :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 11:34:40

@high up!:

"és hogyan kell CW hormonjait megváltoztatni, hogy ezután a nőkre induljon meg a nemi vágya, ne a férfiakra"

A kereszténység nem állítja piedesztálra a nemi vágyat, a bulvármédiával ellentétben. A keresztény ember lelki fejlődése szempontjából a szexuális késztetésnek, és kordában tartásának inkább csak mint "próbatételnek" van jelentősége.

Nem az a fasza keresztény, amelyik baszik, mint a nyúl, hanem az, aki a helyén tudja kezelni ezt a késztetést, és nem hagyja, hogy a középpontjává váljon az életének. Bujaság, mint fő bűn mond valamit?

Ebből következően a keresztények a homokosoktól se azt várják, hogy "kezeltessék" magukat, hiszen erre a problémára nincs kezelés. Azt se várják tőlük, hogy szokjanak át az ellenkező nemre, hiszen a keresztények világnézetében a nemi vágynak és a nemi aktusnak NINCS középpontba állított értéke. Azt várják tőlük, csakúgy, mint a heteróktól is, hogy uralják a nemi vágyukat, amennyire lehetséges. Főként pedig ne hivalkodjanak vele.

Vagyis: aki meleg, az intézze otthon, a négy fal között. Ha pedig keresztény közösség tagja akar lenni, akkor tartóztassa meg magát TELJES mértékben az általa csak "bűnös" módon gyakorolható nemiségtől.

Ehhez képest a homoklobbi azt követeli, hogy a keresztények legyenek tekintettel a vágyaikat uralni képtelen "más hitű" vagy hit nélküli emberekre, sőt, egyfajta piedesztálra emeli, a kirakatba rakja őket, példának állítaná a fiatal és könnyen befolyásolható korosztályok elé.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 11:42:19

@Peterpapo:

"A homoszexuális, a homoszexualitásával, senkit nem bánt fizikailag "

Tartós kapcsolatban nem. Csakhogy rájuk éppen ez nem jellemző, hanem az, hogy igen sűrűn váltogatják a partnereiket. Ebből adódóan sokkal jobban ki vannak téve a különböző nemi úton terjedő betegségeknek. És akkor a sűrű partnercsere igényét kiszolgáló férfiprostitúcióról és a ráépülő bűnözésről még nem is beszéltünk.

5perc 2014.05.20. 11:45:13

@polyvinyl:
Én nem látom azt a tülekedést, ahogy a homokszekszuálisok keresztények akarnak lenni. (bár mások se, meg egyre kevesebben, az kiabál, akinek a hásza ég).
Így hát a homik, mint egyik kisebbség (5-10%), pont leszarják a keresztények, mint másik kisebbség (15-18% hívő Mo-n, lásd szja 1%!) elvárásait. És persze ők sem mondják, hogy a keresztények kezeltessék magukat, mert nem az ő dolguk és nem az ő bajuk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 11:45:54

@Emmanuel Goldstein:

"ha úgy vesszük, jézus szerint őutána az ószövetségi parancsolatok nem érvényesek"

Nem egészen:

"Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában." (Mt 5,17-19; vö. Lk 16,17)"

www.depositum.hu/homoszexualitas.html

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 11:54:27

@5perc:

"Én nem látom azt a tülekedést, ahogy a homokszekszuálisok keresztények akarnak lenni."

Ez az ő szempontjukból érthető. Le kellene ugyanis mondaniuk a homoszexről. De mivel a mai, bulvármédia által táplált nyugati kultúrában a szexnek központi szerepe van, és a mai fiatalok már ebbe nőnek bele, nem a tradicionális értékekbe, inkább választják a jó sok szexet a tartalmas lelki élet, a spirituális fejlődés és az üdvözülés helyett ;)

randomuser1 2014.05.20. 11:57:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: jaja, azt mondta, értelmezzük a dolgot, ne betű szerint, gépiesen :)

Peterpapo 2014.05.20. 11:59:40

@Huncutkukac:

Kérj meg mást erre, én nem vágyom a kukacodra.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 12:01:16

@5perc: " (15-18% hívő Mo-n, lásd szja 1%!) "
ó te szerencsétlen...
Mert egy jó hívő keresztény nem gondolhatja úgy, hogy nem az egyháznak adja a 1%-ot hanem mondjuk valami rákalapítványnak, vagy cigányintegrációnak, ugye?

Croma Soma 2014.05.20. 12:02:29

@Peterpapo: igazad addig, amíg élnek tetszésük szerint. Amint azonban valami önigazolási dühtől vezetve el kezdenek értékeket relativizálni, majd lerombolni ott bizony kárt is okoznak. Nagyon alattomos dolog ez.

Ilyen értékek, hàzasság, a keresztény identitás, stb. Nem állítom, hogy ezek az értékek csak általuk rombolódnak, azt se hogy ők a legnagyobb kár okozók, ők csak szatellit parazitái a jelenségnek és egyben indikátorai is.

Tehát igazából saját magunkra haragszunk, hogy nem tudjuk megvédeni az értékeinket, de a végén ők fogják kegyetlenül megfizetni az árát. A kognitív disszonancia elintézi ezt, hogy a legjobban örömködőből legyen a bűnbak. :(

Peterpapo 2014.05.20. 12:03:18

@polyvinyl:

Egy betegség terjedése nem a szexuális beállítottságtól függ. A hozzákapcsolódó bűnözés meg végképp nem. Sok hetero van, akik szintén sűrűn váltogatják a partnereiket, vagy prostikhoz járnak gyakran.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 12:06:36

@Avatar:

A kereszténység elutasít minden szexet, a serdültek közötti heteroszexuális szexen kívül, azt is csak házasságon belül tekinti megfelelőnek. Ez különösön vonatkozik a papokra, akik kizárólag csak házasságban élhetnek szexuális életet, persze csak akkor ha nem szerzetesek, mert a szerzetesek teljesen kötelesek tartózkodni a házasélettől, így a szextől is.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 12:07:44

@Peterpapo: Aham. Szaladj már le egy sötétszobás szórakozóhelyre, nézd meg mi folyik ott, mielőtt összehasonlítod a kettőt.
Faszért okoskodik mindig mindenki, amikor fingja nincs semmiről.

Peterpapo 2014.05.20. 12:10:40

@Croma Soma:

Élnének, ha hagynák őket. Ha nem lennének atrocitásnak kitéve, vagy megbélyegezve, vagy diszkriminálva. Nem önigazolásból teszik ezt, hanem mert szeretnék, ha elfogadnák őket olyannak, amilyenek. Egy homoszexuális nem lehet keresztény? Nem hihet Istenben? A házasságok sem a homoszexuálisok miatt mennek tönkre. Nem azért válnak el az emberek, mert egy homoszexuális elszereti a párjától. Több házasság megy tönkre az ital miatt, de a szeszfogyasztása még sem bűn. Néha nem értem ezt a világot, az embereket. Semmilyen megszorítás nincs az alkoholra, amikor bizonyítottan nagyon sok ember életét teszi tönkre, halált okoz, családokat szakít szét, stb.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 12:11:39

@Emmanuel Goldstein:

A homoszexualitás nem csak a judaizmus, hanem a kereszténység szerint bűn.

Igen, én is ismerek homokos keresztényt, sőt pedó keresztényt is.

Az egyik legnagyobb XX. századi keresztény gondolkodónk homokos párkapcsolatban élt mielőtt megtért és kereszténnyé lett.

Nem a homokosság a gond, erről nem tehet senki, ez egy betegség, ez vele születik, hanem a homokos életmond a gond.

Peterpapo 2014.05.20. 12:12:16

@maxval a gondolkodó birca:

Mint minden a világon, de ettől még nem összehasonlíthatóak azok, amiket megpróbálsz egy kalap alá venni.

Peterpapo 2014.05.20. 12:13:11

@maxval a gondolkodó birca:

Mi a gond a homokos életmóddal? Egyáltalán milyen az a homokos életmód?

Peterpapo 2014.05.20. 12:14:32

@egy igazi barom vagy mária:

Mármint melyik kettőt? A homoszexualitást és a prostitúciót?

Peterpapo 2014.05.20. 12:16:03

@maxval a gondolkodó birca:

Az nem életmód. Az csak egy momentum egy ember életében és ha a partnere beleegyezik, vagyis nem erőszak történik, akkor senkinek semmi köze hozzá. Egyébként meg minden másban pont úgy él, mint bárki más.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 12:16:38

@Peterpapo:

Ez kb. olyan érv, mint hogy ne beszéljünk a zsidó holokausztrtól, mert bezzeg a tatárok több embert öltek meg.

Abszurd érv. Gyerekes. "Miért pont erről beszélünk, mikor van más is?" Ezen az alapon szinte semmiről se szabad beszélni, hiszen mindig található nagyobb gond is a világban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 12:17:57

@Peterpapo:

Attól még betegség és ez egy betegség megélése. Ami rossz. Ezért folyik keresztény felvilágosítás a homokosok felé. Ezért vannak speciális homokos missziók. Nézz körül a neten.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 12:17:58

@Peterpapo: "Élnének, ha hagynák őket."
Erre a legjobb módszer, hogy egy ilyen randasággal megnyeretnek egy dalversenyt ugye?

Elfogadni olyannak amilyen? Na figyi papó, ha én szeretek macskákat gyilkolni, kislányokat fogdosni, piálni, verekedni, és a saját szarommal dobálni a járókelőket,
akkor elfogadsz? Vagy korlátozva vagyok a vágyaimban?

Peterpapo 2014.05.20. 12:18:36

@maxval a gondolkodó birca:

Ezt most mire is írtad? Melyik érvre gondolsz?

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 12:20:33

@Peterpapo: A heteró párcserélgetést meg a buzi promiszkuitást. Ne beszélj olyan dologról, amiről fingod nincs. Szedd össze a bátorságod, és menj el egy buzibárba, hogy lásd hogy mit csinálnak saját közegükben.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 12:20:41

@Peterpapo:

Erre:

"A házasságok sem a homoszexuálisok miatt mennek tönkre. Nem azért válnak el az emberek, mert egy homoszexuális elszereti a párjától. Több házasság megy tönkre az ital miatt, de a szeszfogyasztása még sem bűn. Néha nem értem ezt a világot, az embereket. Semmilyen megszorítás nincs az alkoholra, amikor bizonyítottan nagyon sok ember életét teszi tönkre, halált okoz, családokat szakít szét, stb."

Irgum76 2014.05.20. 12:20:45

jó nagy fasz vagy
be bégettél az index főoldalára aszt most élvezed a 15 perc hírnevedet
gratulálok hozzá

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 12:26:39

@Peterpapo:

"Élnének, ha hagynák őket."

Hagyják őket.

"Ha nem lennének atrocitásnak kitéve, vagy megbélyegezve, vagy diszkriminálva."

Egy átlagos kinézetű, átlagos életet élő homokos, aki nem kérkedik az orientáltságával, nincs attrocitásnak kitéve.

"Nem önigazolásból teszik ezt, hanem mert szeretnék, ha elfogadnák őket olyannak, amilyenek."

Tudomásul kell venniük, hogy ha nem igazodnak a többségi normákhoz, hanem a saját normáikkal hivalkodnak, akkor nem fogadják őket el.

"Egy homoszexuális nem lehet keresztény? Nem hihet Istenben?"

Kereszténynek lenni sokkal több, mint autodidakta módon hinni valamiben. És igen, egy gyakorló homokos nem lehet egy keresztény közösség része.

"A házasságok sem a homoszexuálisok miatt mennek tönkre. Nem azért válnak el az emberek, mert egy homoszexuális elszereti a párjától."

Szokott példa lenni ilyesmire.

"Több házasság megy tönkre az ital miatt, de a szeszfogyasztása még sem bűn."

Alkoholt fogyasztani nem bűn. Mértéktelenül fogyasztani az alkoholt, az bűn.

"Semmilyen megszorítás nincs az alkoholra, amikor bizonyítottan nagyon sok ember életét teszi tönkre, halált okoz, családokat szakít szét, stb."

Dehogy nincs megszorítás: mértékkel szabad fogyasztani, nem mértéktelenül.

Peterpapo 2014.05.20. 12:27:14

@egy igazi barom vagy mária:

Arról, hogy hogy nézel ki, nem tehetsz, de hogy mit csinálsz, arról igen. Ha a saját arcodat kened be szarral, szíved joga. Nem hinném, hogy barátok leszünk, de elnézném neked. Stílszerűen mondhatnám, hogy leszarom mit csinálsz magaddal. Ha ezt bemutatnák a tévében, hogy Te így élsz, annyit mondanék magamban, hogy nem vagy normális és elkapcsolnám a tévét. Piálni is piálhatsz, amennyit akarsz, sokan meg is teszik még sincs blog arról, hogy az alkohol mekkora károkat okoz a családok és emberek életében. A többi pedig nem elfogadható, de nem is összehasonlítható egy női ruhába öltözött férfivel.

5perc 2014.05.20. 12:37:26

@egy igazi barom vagy mária:
"@5perc: " (15-18% hívő Mo-n, lásd szja 1%!) "
ó te szerencsétlen...
Mert egy jó hívő keresztény nem gondolhatja úgy, hogy nem az egyháznak adja a 1%-ot hanem mondjuk valami rákalapítványnak, vagy cigányintegrációnak, ugye? "

Ó te szerencsétlen! Azért nem adtál az egyházadnak, mert nem tudtad, hogy a rákalapítvanynak másik 1% megy? Szóval Igen. Van egy pár debil, aki nem tudja, hogy az egyháznak külön 1%-a van, de remélem nem jelentős a 18%-hoz képest.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 12:40:06

@Peterpapo: Miért? Téged miben zavar, ha valaki kötekszik, meg ordítozik, vagy kislányokat fogdos. Vagy ha hozzád vágja a szarát? Vagy mutogatja a farkát?
Tudod nagy europai helyeken pl. nem lehet az utcán hugyozni. Tisztelik mások érzékenységét.

Peterpapo 2014.05.20. 12:45:11

@maxval a gondolkodó birca:

A rák is egy betegség és a nátha is.

5perc 2014.05.20. 12:46:00

@polyvinyl:
polyvinyl 2014.05.20. 11:54:27
"@5perc:
"Én nem látom azt a tülekedést, ahogy a homokszekszuálisok keresztények akarnak lenni."
Ez az ő szempontjukból érthető. Le kellene ugyanis mondaniuk a homoszexről."

És te komolyan azt hiszed, hogy az emberek (és nem csak a homokszexuálisak) a kevesebb szex miatt fordulnak el a hittől? És komolyan azt gondolod, hogyha a keresztény egyházak engedményeket tennének a szex terén, akkor több hívőjük lenne? Ez ilyen egyszerű lenne? Szerintem nem. Az emberek nem szeretik a fanatikusokat. Az engedékenyeket sem.

Peterpapo 2014.05.20. 12:47:07

@maxval a gondolkodó birca:

Ja értem. De az összehasonlítást a holokauszttal továbbra sem tartom logikusnak.

Peterpapo 2014.05.20. 12:50:32

@egy igazi barom vagy mária:

Nem megyek, mert nem vagyok rá kíváncsi. Mint ahogy bordélyba sem megyek, mert arra sem vagyok kíváncsi. Fiatal koromban jártam dizsibe, de pár évvel ezelőtt mesélték, akik most járnak, hogy egy lány simán lepippantja a fiút a táncparkett kellős közepén.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 12:50:57

@Peterpapo:

Így igaz. Azok is betegségek. Ismersz embersz aki büszkén náthás és a náthát nem tartja betegségnek, hanem egy alternatív egészséges állapotnak?

Croma Soma 2014.05.20. 12:51:04

@Peterpapo: a kulcs az, hogy elfogadom, ameddig nem hivalkodik vele. Nem érdekel senki szexuális szokásrendszere, ameddig nem vágja a pofámba. Utána el kell döntsem a viszonyulásomat. A viszonyulásom semleges, amíg a látható jeleit nem akarják direkt megmutatni, onnantól az undorom határoz meg.

Az nem zavar, ha tudom valakiről, hogy meleg, de ha buziskodik az undorít. Ha ezt valaki rám akarja kényszeríteni, elkerülhetetlenné teszi, fokozódó gyűlöletet vált ki, ami még nem fordult át aktívba.

A EV kapcsán azt éltem meg, hogy elvették a dalversenyt, amiben épp elkezdtem újra hinni tavaly óta. Én úgy éreztem nekem ennyit nem ért a buzik ügye.

Azt, hogy miért nyerhetett azt meg kifejtettem kicsit korábban. Egy adott populációban sokkal nagyobb a melegek száma, mint aki aktívan szavaz. Így befolyásolni tudják az eredményt.

Tudod én a melegektől is azt várnám egy dalversenyen, hogy a dalok kvalitásait értékeljèk és ne azt, hogy ki mennyire buzi! :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 12:52:25

@Peterpapo:

A neonácik egyik érve, hogy a zsidó holokauszt témája érdektelen, mert van manapság nagyobb probléma is, meg egyébkánt is mások máskor is irtottak embereket a történelem során.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 12:57:10

@5perc: Én se tudtam, speciel a könyvelőm csinálja.
De akkor a nyugdíjasok sem hívők ugye, meg a munkanélküliek sem, meg az sem aki nem itthon dolgozik.
Akarsz még égni a hülyeségeiddel, vagy inkább leülsz kushadni?

Peterpapo 2014.05.20. 12:59:51

@polyvinyl:

"Hagyják őket."

Szerinted lehet, de talán tőlük kellene megkérdezni, mindenesetre nem kérkedésből vonulnak fel évente, ebben biztos lehetsz. Persze biztos van köztük is olyan, aki igen, de nem amiatt jött létre a Pride.

"Egy átlagos kinézetű, átlagos életet élő homokos, aki nem kérkedik az orientáltságával, nincs attrocitásnak kitéve."

De akin csak simán látszik, az igen. még akkor is, ha nem úgy öltözik, de a gesztusaiból simán levehető, hogy az.

"Tudomásul kell venniük, hogy ha nem igazodnak a többségi normákhoz, hanem a saját normáikkal hivalkodnak, akkor nem fogadják őket el."

Nem hivalkodnak, Úgy érzik jól magukat, ha női ruhába bújnak.

"Kereszténynek lenni sokkal több, mint autodidakta módon hinni valamiben. És igen, egy gyakorló homokos nem lehet egy keresztény közösség része."

Ja ezt mondd el annak a kereszténynek is, aki megveri a feleségét, vagy veri a gyerekeit.

"Szokott példa lenni ilyesmire."

Ez így van, de nagyon elenyésző.

"Alkoholt fogyasztani nem bűn. Mértéktelenül fogyasztani az alkoholt, az bűn."

"Dehogy nincs megszorítás: mértékkel szabad fogyasztani, nem mértéktelenül."

És mi a mérték? Bárhol leírták, hogy két pohár sörnél, vagy egy pohár bornál nem lehet többet inni, mert az bűn?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 13:00:36

@Peterpapo:

Az egyik legnagyobb XX. századi keresztény gondolkodónk homokos párkapcsolatban élt mielőtt megtért és kereszténnyé lett.

Croma Soma 2014.05.20. 13:01:07

Tolerancia igazából az volna, hogy senki ne foglalkozzon vele ki buzi, ki nem!

Amíg ez a melegeknek ilyen módon fontos, hogy megmutassák magukat, addig ne fájjon, ha ennek ára is van!

Nagyjából ennyi a lényeg!

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 13:01:11

@Peterpapo: Igen, ez a városi legenda, speciel kismilió helyen jártam, ilyesmit mindenhol csak meséltek, soha senki nem látta.
Egyébként a buzibárról mit meséltek papó? Ott ugye békésen ücsörögnek a melegek, fogják egymás kezét, és tervezgetik, hogy milyen lenne ha összeházasodhatnának.
Keress utána az ilyen kifejezéseknek, mint gloryhole, meg darkroom. Mindkettőt a büszke meleg közösségek találták ki, mint felnőtt szórakozási formát. Vajon miért ott terjedt az aids?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 13:01:56

@Peterpapo:

"akin csak simán látszik, az igen"

Ez az emberek természetes reakciója egy betegségre. A náthás embertől is távolabb állnak a villamoson.

Peterpapo 2014.05.20. 13:03:12

s5.goodfon.su/image/572648-1280x1024.jpg

Egy nagymellű nő nadrágtartós nadrágban és kalapban. Micsoda fertő!

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 13:03:47

@Croma Soma: "Tolerancia igazából az volna, hogy senki ne foglalkozzon vele ki buzi, ki nem!"
Freddie Mercury, George Michael, Ricky Martin. Náluk valahogy senkit sem zavart, hogy buzik-e. Nem az volt az előadás legfőbb pontja, hogy ő mennyire buzi.

Kicsit nehéz nem azzal foglalkozni, hogy vajon mi egy szakállas nő nemi identitása

Peterpapo 2014.05.20. 13:04:00

@maxval a gondolkodó birca:

"Ez az emberek természetes reakciója egy betegségre. A náthás embertől is távolabb állnak a villamoson."

De nem mondják rá, hogy féreg.

randomuser1 2014.05.20. 13:04:33

@maxval a gondolkodó birca: ebben én nem vagyok annyira biztos, beszélnem kell a papommal, egyelőre azt mondanám, a homoszexualitás nem kizáró tényező az üdvösség eléréséhez, emlékszem, h jézus konkrétan elítélte volna bárhol is.
a propagálása már más dolog.

Peterpapo 2014.05.20. 13:06:07

@egy igazi barom vagy mária:

Ha hozzám vágja a szarát az eléggé zavar. Persze a többi is. Továbbra is azt mondom, hogy nagyon rossz az összehasonlításod. Nincsenek pariban egymással. nem egy fajsúlyúak. Logikátlan.

5perc 2014.05.20. 13:06:55

@maxval a gondolkodó birca:
"Nem a homokosság a gond, erről nem tehet senki, ez egy betegség, ez vele születik, hanem a homokos életmond a gond. "

Egy nem hívőtől (tök mindegy, hogy homi-e) objektíven nem elvárható, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítson annak, hogy egy (ugyanolyan kisebbségben lévő) hívő szerint vallási alapon mi "a gond" a saját életével. Cserébe ő sem fog beleszólni a hívő szexuális életébe, de még abba sem, hogy megfogja-e a párjának a kezét a nyílt utcán.

Peterpapo 2014.05.20. 13:07:16

@maxval a gondolkodó birca:

Csakhogy nagyon sok ártatlan ember életét követelték azok a bűnök, ezért nem szabad hagyni, hogy az emberek elfelejtsék.

Peterpapo 2014.05.20. 13:08:05

@maxval a gondolkodó birca:

És miután megtért hetero kapcsolata lett?

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 13:09:55

@Peterpapo: Miért logikátlan? Amikor én megláttam ezt a szakállas szart, elhánytam magam. Miért nincs paritásban?
Ha hozzádvágok egy marék szart az sem fáj neked, csak undorodsz tőle.
Nekem miért nincs jogom arra, hogy undorodjam valamitől ami ráadásul még aberrált is? Nem buzibárba mentem, nem meleg tüntetésre, nem valakinek a hálójába, hanem bekapcsoltam egy hírportált. Miért kell ezt a pofámba tolni?

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 13:12:04

@5perc: "(ugyanolyan kisebbségben lévő) hívő "- barom.
Előbb cáfoltalak meg, de ragaszkodj a hülyeségedhez tovább.
Szopjátok le egymást csikita wursttal.

5perc 2014.05.20. 13:15:02

@egy igazi barom vagy mária:
"@5perc: Én se tudtam, speciel a könyvelőm csinálja.
De akkor a nyugdíjasok sem hívők ugye, meg a munkanélküliek sem, meg az sem aki nem itthon dolgozik.
Akarsz még égni a hülyeségeiddel, vagy inkább leülsz kushadni? "

Hagyd már abba a felesleges kötekedést, és gondolkodj egy percet! Attól, hogy valaki nem adózik, az nem változtatja meg az adózók közti százalékos hányadát! És nincs okom feltételezni, hogy a munkanélküliek vallási szokásaikban lényegesen különböznek a munkát végzőktől.

A nyugdíjasok persze lehetnek nagyobb hányadban hívők, de ez csak ideiglenesen torzítja a teljes statisztikát, hosszú távon a mai munkavállalók statisztikája a mérvadó. Akkor viszont a 18% körüli érték elég meggyőző, mert szándék és tett egy helyen valósult meg az 1%-os felajánlás kitöltésének 1 perce alatt.

5perc 2014.05.20. 13:16:43

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 13:12:04
"Előbb cáfoltalak meg"

Mint az egyházi 1%-kal. Ezen most még mosolygok egy kicsit.

Peterpapo 2014.05.20. 13:18:03

@egy igazi barom vagy mária:

Az aids egy vírus. az terjed, ha testnedv csere történik, akár homokos az illető, akár nem. A nem melegeknek meg ott a swinger klub, ahol akár óránként mással hálhatsz.

Peterpapo 2014.05.20. 13:20:49

@egy igazi barom vagy mária:

Azért nincs, mert az, hogy lehánynálak, ha szandálban látnálak, vagy fejbe basználak egy baseball ütővel, az sincs pariban. A tévén is van egy kapcsoló, meg a hírportált sem kötelező olvasni. Még a véleményedet sem kötelező megírni, ha alapból undorodsz az egésztől. Én sem járok jobbikos, vagy fideszes oldalakra.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 13:33:35

@Peterpapo:

Nem, mivel nem érdekelte sosem a másik nem. Így a szexről való lemondást választotta és szerzetes lett.

Peterpapo 2014.05.20. 14:02:40

@maxval a gondolkodó birca:

A hölgy a linken? De eléggé annak látszik. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 14:07:04

@Emmanuel Goldstein:

De ne is a homoklobby legyen a hivatalos Biblia-értelmező.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 14:09:47

@Peterpapo:

"Szerinted lehet, de talán tőlük kellene megkérdezni, mindenesetre nem kérkedésből vonulnak fel évente, ebben biztos lehetsz."

A melegparádékon nem az áltagos homoszexuálisok vonulnak fel, hanem azok, akik a balhét keresik.

"De akin csak simán látszik, az igen. még akkor is, ha nem úgy öltözik, de a gesztusaiból simán levehető, hogy az."

Ha egyébként jó ember és nincs baja vele a közösségnek, akkor csak emiatt a tény miatt nem fogják bántani.

"Nem hivalkodnak, Úgy érzik jól magukat, ha női ruhába bújnak."

Nem kell, hogy az ember mindig jól érezze magát. Lehet kompromisszumokat is kötni. Nem bújok férfi létemre női ruhába a nyilvánosság előtt, és a nyilvánosság nem fog megbotránkozni.

"Ja ezt mondd el annak a kereszténynek is, aki megveri a feleségét, vagy veri a gyerekeit."

Hívő keresztény nem veri az asszonyt meg a gyerekeit. A többiek meg nem hívő, hanem divat- vagy megélhetési keresztények.

"Ez így van, de nagyon elenyésző."

Az emberek 10%-a vonzódik a saját neméhez (is).

"És mi a mérték?"

Ne igyál annyit, hogy a hatása alatt megszegd az erkölcsi, etikai, a hited által diktált és a jogi törvényeket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 14:11:11

@Peterpapo:

"Egy betegség terjedése nem a szexuális beállítottságtól függ."

Közvetve sajnos igen.

"A hozzákapcsolódó bűnözés meg végképp nem."

Aha, szóval szerintetek csak az illető vallásától függ - lásd a folytonos utalásotokat a pedofil papokra, akik csak egy igen apró részét teszik ki a papságnak.

"Sok hetero van, akik szintén sűrűn váltogatják a partnereiket, vagy prostikhoz járnak gyakran."

Ee mélg több homokos teszi ezt. A homokosok sokkal nagyobb arányban váltogatják sűrűn a partnereiket, mellesleg világos genetikai okok alapján.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 14:16:26

@Peterpapo:

"Egyébként meg minden másban pont úgy él, mint bárki más."

Vagyis pl. bárki más is felvonul és vonaglik az ún. büszkeség napján? Én max. pár politikusról hallottam, kik így akarják magukat népszerűvé tenni a homokosok között.

Peterpapo 2014.05.20. 14:19:54

@polyvinyl:

"Ha egyébként jó ember és nincs baja vele a közösségnek, akkor csak emiatt a tény miatt nem fogják bántani."

CW-ról hallottál valami rosszat? vagy csak baj, hogy mint előadó-énekes, női ruhába bújt?

"Ha egyébként jó ember és nincs baja vele a közösségnek, akkor csak emiatt a tény miatt nem fogják bántani."

Alföldi, Kulka. Talán ez a két név mondd neked valamit.

"Hívő keresztény nem veri az asszonyt meg a gyerekeit. A többiek meg nem hívő, hanem divat- vagy megélhetési keresztények."

tehát akkor nem kel homoszexuálisnak lenni, ahhoz, hogy ne legyél valódi keresztény, de az asszonyverő KDNP-snek mégsem volt ekkora publicitása.

"Az emberek 10%-a vonzódik a saját neméhez (is). "

Az lehet, de nem erről volt szó, hanem arról, hogy milyen okok miatt mehet tönkre egy házasság és abban elenyésző az, hogy valaki a saját neméhez (is) vonzódik, vagy valami más oka van. Tehát sokkal több házasság megy tönkre, az alkohol miatt, vagy amiatt mert egy másik nő, vagy férfi elszereti az egyik házastársat, mint az, hogy azonos nemű szereti el.

"Ne igyál annyit, hogy a hatása alatt megszegd az erkölcsi, etikai, a hited által diktált és a jogi törvényeket."

Ez nincs sehol leírva. Sem törvényileg nincs tiltva, sem szabályozás nincs rá, hogy mennyit ihatsz.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 14:20:24

@Peterpapo: És szerinted hány swinger klub van? A népesség hány százaléka vagy ezreléke jár ilyen helyekre, te nagyon hülye? A buzik meg MIND ezt csinálják. Nagyon nagyon pici % az aki nem. Hagyjuk már a média által erőltetett "évek óta együtt élő kedves meleg pár" marhaságot. Mondom, menj le, nézz meg ilyen helyeket, aztán magyarázz.
Az AIDS kezdetekor csak és kizárólag meleg betegség volt, kutatták is rendesen, hogy miért csak a buzik kapják el. Biztos véletlen volt, mi?

Peterpapo 2014.05.20. 14:23:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Közvetve sem.

A vallástól sem függ.

Ez sem igaz. Menj el egy swinger klubba, ahol heterok vannak.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 14:26:55

@Peterpapo: "Azért nincs, mert az, hogy lehánynálak, ha szandálban látnálak, vagy fejbe basználak egy baseball ütővel, az sincs pariban. A tévén is van egy kapcsoló, meg a hírportált sem kötelező olvasni. Még a véleményedet sem kötelező megírni, ha alapból undorodsz az egésztől. Én sem járok jobbikos, vagy fideszes oldalakra."

Na, hogy előjött a toleráns ugye? A nagy liberális papó. Egyszer nem mondtam, hogy agyonverném ezt a wurstot, egyszerűen hányok a látványától. A tévében nem néztem, és engedtessék meg nekem, hogy olvasgassak híreket. És hányjak ha éppen szakállas nők vannak a címlapon, négyszer egy oldalon. Te meg esetleg kihúzhatnád a fejed a ballib seggekből, és megnézhetnéd, hogy a másik oldal miről mit gondol. Az intelligens emberek így csinálják. Belterjes dolog, hogy csak olyan helyen olvasgatsz, meg kommentelsz ahol a te véleményedet szajkózza mindenki más is. Így az életben nem ismered meg mások álláspontját, véleményét. Gyakorlatilag elröfögsz másik 20-30 hasonszőrűvel, aztán nézel mint a vett malac, amikor a liberó párt kap összesen 5000 szavazatot.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 14:28:08

@Peterpapo: Ki bántotta kulkát, vagy alföldit?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 14:28:40

@maxval a gondolkodó birca:

"Ismersz embersz aki büszkén náthás és a náthát nem tartja betegségnek, hanem egy alternatív egészséges állapotnak?"

Ahogy undorodunk attól az embertől is, aki az undort keltő betegségét nyíltan mutogatja, pl. a keléseit, csonkolt végtagját (utcai koldusok) vagy egyéb deformitását.

Ezeket sem diszkriminálja a társadalom (sőt sokan segítik őket adományokkal), de az undort keltő tulajdonságok mások arcába tolása ellenszenvet vált ki.

Nos, ugyanez van a magukat mutogató homokosokkal is. A legtöbb egészséges szexualitású emberből undort vált ki, ha az arcukba tolják pl. a csókolózásukat stb.

Peterpapo 2014.05.20. 14:28:51

@egy igazi barom vagy mária:

Nem tudom, mert oda sem járok. A népességnek csak egy kis százaléka meleg. Mondom, nem megyek le, mert nem érdekelnek. Felnőtt emberek, úgy szexelnek egymással, ahogy akarnak, és ahogy hagyják egymást. Hozzád sem megyek el, hogy megnézzem mit csinálsz a feleségeddel? Hogy az arcára élvezel-e, vagy a fenekébe dugod, a Te dolgod. Meg azt sem, hogy hány nővel fekszel le, ha nem vagy nős. Vagy ha nős vagy akkor sem.

Peterpapo 2014.05.20. 14:29:30

@egy igazi barom vagy mária:

Nem csak fizikálisan lehet valakit bántani.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 14:32:42

@Peterpapo: Pontosan, semmi közöd, hogy ki mit csinál a zárt szobában. Akkor miért is kell címlapra tenni egy ilyen ocsmányságot? Nem a buzibárban találkoztam vele, a fél világ nem valami melegpornó magazinban látta, hanem a tévében főműsorban.

Peterpapo 2014.05.20. 14:33:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Na persze, de csak akkor ha férfiak csinálják. Érdekes ha nők csókolóznak egymással azt a többség izgatónak tartja. De persze csak akkor ha a testük is szép, mert ha dagadt az gusztustalan fúj! Sőt! Ha két különböző nemű, de dagadt az is undorító! Tiltani kellene a kövéreknek, hogy szexeljenek!

(Mellesleg én magam is túlsúlyos vagyok, még mielőtt valaki félre értené.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 14:35:11

@egy igazi barom vagy mária:

"Freddie Mercury, George Michael, Ricky Martin. Náluk valahogy senkit sem zavart, hogy buzik-e. Nem az volt az előadás legfőbb pontja, hogy ő mennyire buzi."

Nekem tőlük távol áll a zenei ízlésem, de elismerem, hogy ők letettek valamit (nem is keveset) az asztalra. De nem azért, mert homokosok (voltak). És a közönség sem ezért szereti/szerette őket.

Mellesleg épp ők a legjobb példák arra, hogy a nem hivalkodó homokosokkal szemben az emberek abszolút toleránsak, megbecsülik őket a teljesítményükért pont úgy, mint bárki mást. Szó sincs homofóbiáról.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 14:38:15

@Emmanuel Goldstein:

"egyelőre azt mondanám, a homoszexualitás nem kizáró tényező az üdvösség eléréséhez, emlékszem, h jézus konkrétan elítélte volna bárhol is.
a propagálása már más dolog."

A homoszexualitás nem kizáró ok. A homoszexualitás gyakorlása az.

A homoszexualitás nem bűn, hanem próbatétel, kísértés. Van, akinek ez a keresztje, másnak pedig más. A homoszexuális cselekedet már bűn.

Jézus szereti a bűnösöket, de nem szereti a bűnt.

Peterpapo 2014.05.20. 14:41:40

@egy igazi barom vagy mária:

Mert a címlapra ilyen megdöbbentő és az átlagostól eltérő dolgokat szoktak kirakni. Az a nő miért nem zavar, aki a gigászi méretű mellei miatt kerül a címlapra? Sokak szerint az is ocsmány.

5perc 2014.05.20. 14:42:43

@egy igazi barom vagy mária:
"És szerinted hány swinger klub van? A népesség hány százaléka vagy ezreléke jár ilyen helyekre, te nagyon hülye? A buzik meg MIND ezt csinálják. Nagyon nagyon pici % az aki nem. Hagyjuk már a média által erőltetett "évek óta együtt élő kedves meleg pár" marhaságot. Mondom, menj le, nézz meg ilyen helyeket, aztán magyarázz. "

Nem értem, hogy csinálhatják a buzik MIND ezt, ha statisztikailag 500 ezer - 1 millió homoszexuális él Mo-n, és legyen mondjuk max 3 ezer férőhelynyi (pár tíz embernyi sötétszobával). A maradék hol van szerinted? Amúgy te láttál már ilyen helyet?
Viszont a heteroszexuálisok százezrei mennek el egy szombat este vadászni, igaz gumival, de nem több erkölccsel.

randomuser1 2014.05.20. 14:44:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A homoszexualitás gyakorlása az " ez a kitétel az újszövetség általam ismert része alapján számomra nem egyértelmű.

Peterpapo 2014.05.20. 14:44:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Csak a felsoroltak már előbb voltak homokosak, mielőtt letettek volna az asztalra. Egy hétköznapi ember, ha elvégzi a munkáját rendesen az is letesz az asztalra, még sem becsülik meg őket. CW is letett most az asztalra, aztán mégis egy csomóan ki vannak akadva rajta.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 14:44:57

@Peterpapo:

"Közvetve sem."

Sajnos igen, mert a homokosok között sokkal gyakoribb a gyakori partnercsere.

A vírus nem tudja, homokos vagy heteró testébe kerül be, de minél gyakoribb a testnedvcsere minél több partnerrel, annál több lehetősége van terjedni.

"A vallástól sem függ."

Érdekes, szerintetek a pedofília függ a vallástól, legalábbis katolikus papok körében. :D

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 14:46:35

@Peterpapo:

"CW-ról hallottál valami rosszat? vagy csak baj, hogy mint előadó-énekes, női ruhába bújt?"

Ha az egyébként szimpatikus arcú fiatal férfi kiállt volna a színpadra, és a nemének megfelelő ruhában adta volna elő a számát, és közben a gesztusaiból jött volna át, hogy meleg, nem lenne felháborodva senki sem, hogy egy meleg fiú énekelt. Valószínűleg nem került volna be az első háromba, de nem azért mert meleg, hanem azért, mert se a szám, se az előadás nem volt különösebben emlékezetes.

Ám ez a fiatalember nem ezt tette. Férfi létére női jelmezbe bújt, hozzá női parókát húzott a fejére és és tűsarkú cipőt vett.

Miért tette? Szerinted?

5perc 2014.05.20. 14:47:33

@egy igazi barom vagy mária:
"a fél világ nem valami melegpornó magazinban látta, hanem a tévében főműsorban. "

Nehéz értelmezni ezt "a többség undorodik tőle" érvet, ha egyszer ő kapta a legtöbb szavazatot. De még Mo-n is talán a második legtöbbet.

Peterpapo 2014.05.20. 14:47:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Szerintem nem több, mint egy heteronál, bár az is tény, hogy a homokosokról nincs infóm.

Pedofil, nem csak katolikus pap lehet. ;)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 14:50:08

@Peterpapo:

"Érdekes ha nők csókolóznak egymással azt a többség izgatónak tartja."

A leszbianizmust a történelem során messze nem ítélték el olyan súlyosan, mint a férfi homoszexualitást. Leginkább nem is foglalkoztak vele.

Ezt tarthatod igazságtalannak, de ettől még tény marad. Ami nem irritálja a társadalmat, az ellen nem is lépnek fel.

Ebből is látható, hogy a férfi homoszexualitás a társadalomban általában mindig is undort váltott ki (bár ismerünk kivételeket, görögök stb.). Nem mai jelenség.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 14:53:01

@Peterpapo:

"Alföldi, Kulka. Talán ez a két név mondd neked valamit."

Alföldit és Kulkát szeretik és becsülik az emberek. Így volt ez Márkus Lászlóval is, pedig akkoriban még nem rázták a homoklobbi bérencei a nyílt utcán a nemi szervüket.

Peterpapo 2014.05.20. 14:53:40

@polyvinyl:

Sajnos ennek a versenynek ilyen a színvonala, hogy kevésbé emlékezetes számmal meg lehet nyerni a versenyt. Érdekes, hogy anno Dana Internatiolon nem voltak ennyire kiakadva az emberek pedig az a dal, amivel nyert, tényleg szar volt. CW dala szerintem jó volt. Nem azt mondom, hogy a kedvencem lett, de abszolút hallgatható kategória. Persze ez csak az én véleményem.

Hogy miért tette? Nem tudom, nem látok a fejébe, de nem is érdekel. A hangja jó volt és a dal sem volt rossz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 14:53:53

@5perc:

"ha statisztikailag 500 ezer - 1 millió homoszexuális él Mo-n"

Nyugodtan vedd ennek a tizedét. A 10%-ban benne vannak azok is, akik életük során bármikor találkoztak a homoszexualitással, de nem lettek homokosok.

"A maradék hol van szerinted?"

Olyan helyen lakik, ahol nincs buzibár. Falun, kisvárosban.

Peterpapo 2014.05.20. 14:54:59

@polyvinyl:

Na persze. Azért buzizzák őket sok helyen. Mag amikor Alföldinek lejárt a szerződése és nem hosszabbították meg, akkor is mit mondtak? Na végre kikerül a homoszexualitás a színházból.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 14:55:09

@Peterpapo:

"Csak a felsoroltak már előbb voltak homokosak, mielőtt letettek volna az asztalra."

Kérkedtek is vele?

"CW is letett most az asztalra, aztán mégis egy csomóan ki vannak akadva rajta."

Mit is tett le az asztalra? Egy rakás büdös szart.

Peterpapo 2014.05.20. 14:56:02

@polyvinyl:

És most sem ráznák, ha nem lenne annyi homofób ember.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 14:56:37

@Peterpapo:

"Szerintem nem több, mint egy heteronál, bár az is tény, hogy a homokosokról nincs infóm."

Szerinted lehet. A valóságban sokkal gyakoribb a körükben a partnercsere.

"Pedofil, nem csak katolikus pap lehet. ;)"

Aha, lehet református lelkész is?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 14:57:29

@Peterpapo:

"tehát akkor nem kel homoszexuálisnak lenni, ahhoz, hogy ne legyél valódi keresztény, de az asszonyverő KDNP-snek mégsem volt ekkora publicitása"

Az asszonyverő KDNP-s élettársi kapcsolatban él, lehet, hogy a feleségét, akitől elvált, őt se vette a templomban el. Ez a KDNP-s bizony nem "valódi" keresztény és ezzel a családi múltjával és jellemével nem is valószínű, hogy valaha azzá lehetne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 14:57:31

@Peterpapo:

"Na végre kikerül a homoszexualitás a színházból."

Ez igaz volt, nem? Fáj az igazság?

Peterpapo 2014.05.20. 14:58:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Freddie is öltözött nőnek a klipjében. CW hétköznap hogy öltözik? Láttad már utcán hétköznap?

Neked nem tetszett a dal, szerintem nem volt rossz. A többi énekes sem egyből slágerrel lépett elő. Félreértés ne essék, nem mint énekes említem egy lapon CW-t a többiekkel, mert a nyomukba sem érhet, csak úgy egyébként, mint emberek.

5perc 2014.05.20. 15:00:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"@5perc:
"ha statisztikailag 500 ezer - 1 millió homoszexuális él Mo-n"
Nyugodtan vedd ennek a tizedét. A 10%-ban benne vannak azok is, akik életük során bármikor találkoztak a homoszexualitással, de nem lettek homokosok.
"A maradék hol van szerinted?"
Olyan helyen lakik, ahol nincs buzibár. Falun, kisvárosban. "

Akkor a 90%-a szerinted mégsem MIND ezt csinálja?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 15:07:13

@Peterpapo:

"Neked nem tetszett a dal, szerintem nem volt rossz."

Nem mondhatom, hogy nem tetszett, mert nem hallgattam. Az egész műsort nem néztem soha.

"Freddie is öltözött nőnek a klipjében."

De nem ettől lett sikeres, sőt nem is ezzel akart sikeres lenni.

@5perc:

"Akkor a 90%-a szerinted mégsem MIND ezt csinálja?"

Nem én írtam, hogy mind ezt csinálja. Az alkalom hiánya komoly korlátozó tényező.

Peterpapo 2014.05.20. 15:09:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Akkor miért mondtad, hogy CW egy rakás büdös szart tett az asztalra? Ez nálad mit jelent? Nincs véleményed róla?

5perc 2014.05.20. 15:18:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Igaz. Rossz helyre ment. Ne haragudj.

Egy közepes méretű városka külvárosában nőttem fel. A szomszéd házban két idősebb úr - Imre és Flóri - lakott. Együtt. Tehát legalább egyszer találtak alkalmat az ismerkedésre. Sokat ittak és veszekedtek. És ha találtak is másik alkalmat, oda nem hoztak idegeneket és végig együtt maradtak, nagyjából egyszerre haltak meg.
Ezt hánnyal kell leosztani vagy felszorozni?

Peterpapo 2014.05.20. 15:25:10

@maxval a gondolkodó birca:

Tényleg Maxval! A kövérekről miért nem írsz posztot? Hiszen a falánkság is bűn, vagy nem? A kövérek nagyobb része, nem betegsége miatt kövér, hanem mert féktelenül zabál.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 15:33:55

@5perc: "Nehéz értelmezni ezt "a többség undorodik tőle" érvet, ha egyszer ő kapta a legtöbb szavazatot. De még Mo-n is talán a második legtöbbet."

Elég érdekes statisztikáid vannak- csak attól vallásos valaki, hogy az egyháznak küldi az 1%-ot, a többség ezt a szakállast támogatta- tehát a többség szereti.
TE agyhalott! Európa többsége nem is nézte ezt a műsort! Annak aki nézte, a többsége pedig nem szavazott! Úgyhogy a kisebbség kisebbsége szavazta meg. Akarsz még égni a hülyeségeiddel?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 15:37:05

@Emmanuel Goldstein:

""A homoszexualitás gyakorlása az" ez a kitétel az újszövetség általam ismert része alapján számomra nem egyértelmű."

Lásd: paráznák, férfifertőztetők, férfiszeplősítők, a természet folyását természetellenesre változtatók, férfi létükre férfiakkal fertelmeskedők :)

Róma 1,24-28

"Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék; Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, a ki mind örökké áldott. Ámen. Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre: Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban. És a miképen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképen oda adták őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;"

1Kor 5,9-13

" Azt írtam néktek ama levelemben, hogy paráznákkal ne társalkodjatok. De nem általában e világ paráznáival, vagy csalóival, vagy ragadozóival, vagy bálványimádóival; mert hiszen így ki kellene e világból mennetek. Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mi közöm ahhoz, hogy a kívülvalókról is ítéletet tegyek? avagy ti nem a belüllévők fölött tesztek-é ítéletet? A kívülvalókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül."

1Kor 6,9-10

" Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát."

1Tim 1,8-11

"Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele, Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya- és anyagyilkosokért, emberölőkért. Paráznákért, férfifertőztetőkért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért, és a mi egyéb csak az egészséges tudománynyal ellenkezik, A boldog Isten dicsőségének evangyélioma szerint, mely reám bízatott."

Jel 22,14-15

"Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot."

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 15:40:55

@5perc: Gondolom bekaptad imre és flóri farkincáját.
Honnan a bús bánatból tudod, hogy mennyire járkáltak fel a dunakorzóra és vártak a wc-ben, mint antal imre, vagy fizettek fiatal románoknak, mint az a divattervező akit agyonvertek nemrég?
Ja, meg mit jössz egy olyan korszakkal, amikor a buzulás tiltva volt? Vagy legalább is vérciki volt, és nem reklámozták?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 15:41:11

@Peterpapo:

"És most sem ráznák, ha nem lenne annyi homofób ember."

Mennyi?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.20. 16:02:37

@Peterpapo:

"Hogy miért tette? Nem tudom, nem látok a fejébe, de nem is érdekel. A hangja jó volt és a dal sem volt rossz."

Fütyipunci egy tipikus báránybőrbe bújt farkas.

Párás szemekkel, ártatlanul bégeti, hogy őt bántják, és csak egy kis toleranciát akar. Közben meg többmilliós nézettségű műsorban próbálja az aberrált szokásai mellé állítani a médián keresztül könnyen befolyásolható fiatalabb korosztályt.

5perc 2014.05.20. 16:03:14

@egy igazi barom vagy mária:
"Elég érdekes statisztikáid vannak- csak attól vallásos valaki, hogy az egyháznak küldi az 1%-ot, a többség ezt a szakállast támogatta- tehát a többség szereti.
TE agyhalott! Európa többsége nem is nézte ezt a műsort! Annak aki nézte, a többsége pedig nem szavazott! Úgyhogy a kisebbség kisebbsége szavazta meg. Akarsz még égni a hülyeségeiddel? "

Az nem igaz hívő, aki annyit nem tesz meg, hogy egy papírfecnire ráír 4 számjegyet. Ebben megegyezhetünk.
A többség természetesen nem nézte - nincs 5 milliós nézettségű műsor - , én sem. De azért volt 917 ezer ember Mo-n, aki végignézte és volt 2 millió 382 ezer ember aki belenézett az aznap a legnézettebb műsort. (www.sorozatjunkie.hu/2014/05/17/magyar-nezettseg-2014-majus-5-11/)

"a kisebbség kisebbsége szavazta meg"
Most akkor szerintem ne menjünk bele a parlamenti politikába!

Én azt mondanám, hogy vagy olvass többet, vagy beszélj kevesebbet!

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 16:16:49

@5perc: "Az nem igaz hívő, aki annyit nem tesz meg, hogy egy papírfecnire ráír 4 számjegyet. Ebben megegyezhetünk. "
Nem. Az nem foglalkozik ezzel, nem tud róla, vagy nincs jövedelme. És gondolhatja úgy egy igaz hívő, hogy ő fizeti az egyházi adót, és ezért a tehetséggondozás-nak adja. Az iskolás szerinted nem lehet hívő, a munkanélküli sem, a nyigdíjas sem, a külföldön dolgozó sem, és a nagyon gazdag sem, aki mondjuk osztalékot kap csak.

Ugyhogy kapásból hülye vagy, arról nem beszélve, hogy a Biblia nem arról szól, hogy egy adópapírt hogy kell kitölteni.
Egyébként vitatta valaki, hogy CW nyert? /Csak hogy itt bele akarod keverni a politikát/. Nem. 900 ezer nézte, a töredéke szavazott. Nem a többség. A többség az, aki nem nézte, vagy nézte, de nem szavazott, vagy szavazott, de nem rá. Szóval akiknek tetszett ez az undormány, azok egy nagyon kicsi kisebbség.
Vadász, vadász, te minek jársz ide?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 16:33:38

@5perc: Én is ismertem azt a bácsit, aki egész életében erősen bagózott, mégis 98 éves korában végelgyengülésben halt meg, életében nem volt orvosnál, a tüdőrákot csak hírből ismerte.

Ezt hánnyal kell leosztani vagy felszorozni?

"Nincs véleményed róla?"

Már hogyne lenne? Írtem, hogy egy rakád büdös szart tett le, ez nem vélemény?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.20. 16:33:39

@Peterpapo:

Nemigen van aki egészégesnek állítja be a kövérséget.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 16:38:46

@5perc:

"De azért volt 917 ezer ember Mo-n, aki végignézte"

Van arról adat, hogy Magyarországról hányan szavaztak rá?

5perc 2014.05.20. 16:55:32

@egy igazi barom vagy mária:
Megnéztem neked. Ha az összes Kiemelt Költségvetési Irányzathoz számolt 1%-os felajánlást a hozzájuk adnád, akkor az utolsó lezárt 2012-es adóévben 31%-os kisebbségre kúszik a hívők mesebeli fiktív hányada. Kicsi bibeje a dolognak, hogy épp a nem hívők szoktak erre ajánlani 1%-ot, hogy ne az egyházak kapják.
Összehasonlításképpen önmagában a civil 1%-os felajánlók aránya 40% volt.

5perc 2014.05.20. 17:01:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem találtam. És akkor sem lehetne belőle kitalálni, hogy hány szavazat érkezett azonos telefonszámról. A nézők kisebbik, 43%-os része volt 18-49 közt. A fiatalok valszeg szórakozni mentek.

5perc 2014.05.20. 17:03:27

@maxval a gondolkodó birca:
De ugye az egészségtelen nem egyenlő a beteggel?

5perc 2014.05.20. 17:08:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"végelgyengülésben halt meg, életében nem volt orvosnál, a tüdőrákot csak hírből ismerte. "

végelgyengülés = nem vizsgálták, mert az orvos megelégedett a korához képesti halálával. Simán lehetett rák is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 17:08:58

@5perc: Szórakozóhelyen is nézhették a műsort, sok helyen megy a tévé, lehetetlenné téve a beszélgetést.

Igaz, ez vsz. mérhetetlen és nem hiszem, hogy érdemben módosítaná az eredményt.

"A nézők kisebbik, 43%-os része volt 18-49 közt."

Persze ez nem sokat mond a szavazatok életkor szerinti megoszlásáról.

Csak spekuláció, de mivel volt magyar versenyző is, én arra gondolok, hogy a nem homokbarát magyar közönség rá szavazott. Valószínűleg csak az öntudatos homokosok szavaztak koncsitára - akár egy személy többször is, amint írod.

Mindebből nekem az jön le, hogy semmit nem lehet mondani arról, vajon a magyar nézők hogyan szavaztak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 17:11:25

@5perc:

"végelgyengülés = nem vizsgálták, mert az orvos megelégedett a korához képesti halálával. Simán lehetett rák is."

Nem, mert a rák okoz olyan panaszokat, amivel orvoshoz ment volna. Aztán meg szívesen élnék 98 évig, az sem zavarna, ha akkor rákban kellene meghalnom.

De ugye tudod, hogy nem ez a lényeg? Hanem az, hogy egy egyedi példa, a te hűséges homó párod semmit nem mond a nagy átlagról.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 17:27:01

@5perc: Te szerencsétlen farok! Miért csak az a hívő aki akármilyen %-ot felajánl az egyháznak? Akármelyiknek? Faszfej, mondjuk a nyugdíjasnak hogy van 1%-a? A munkanélkülinek? Akinek nincs bejelentett munkahelye?

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 17:30:03

@5perc: Majd akkor gyere ezzel a dagadt-dologgal, ha valaki azért van indexcímlapon, mert 250 kiló, és fröcsögve tud zabálni, meg böfögni, meg fingani.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 17:33:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A hűséges homo párja semmit sem mond, max annyit, hogy nem a szomszédok előtt csinálták amit csináltak.
Egy másik ismert osztrák a lányát tartotta a pincében, meg kúrogatta is, a szomszédjai azt is egy kedves tisztes bácsinak gondolták.

5perc 2014.05.20. 17:35:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Mindebből nekem az jön le, hogy semmit nem lehet mondani arról, vajon a magyar nézők hogyan szavaztak."
Ez így igaz, de lényegében minden szavazásos rendszer így működik.

"De ugye tudod, hogy nem ez a lényeg? Hanem az, hogy egy egyedi példa, a te hűséges homó párod semmit nem mond a nagy átlagról."
Es is így igaz. Bár többet mond, mint egy hasra ütött "MIND ezt csinálják". És a számok is azt mutatják, hogy Budapesten jóval nagyobb, mint mint 100%/5% a hetero/homo vadász férőhelyek aránya.
(nem állítottam, hogy hűségesek, csak hogy haza nem hozták)

5perc 2014.05.20. 17:40:30

@egy igazi barom vagy mária:
"Te szerencsétlen farok! Miért csak az a hívő aki akármilyen %-ot felajánl az egyháznak? Akármelyiknek? Faszfej, mondjuk a nyugdíjasnak hogy van 1%-a? A munkanélkülinek? Akinek nincs bejelentett munkahelye? "

Te kedves, még mindig nem érted, hogy az adófizetőkön belüli hívő arányára nincs hatással az adót nem fizetők hívő aránya? És hogy nincs ok, amiért azt feltételeznénk, hogy a munkanélküliek közt más lenne ez az arány? Tehát nyugodt szívvel tehetünk közel egyenlőséget.
Egyféleképpen növelhetnék a munkanélküliek a hívő arányt, ha kimutatható lenne, hogy a keresztények nem szeretnek dolgozni.

Nem is értem minek magyarázom neked, nem fogod felfogni.

5perc 2014.05.20. 17:46:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A szarkómák egy részének pl nincsenek elviselhetetlen tünetei. Távoli rokonom idős korában úgy halt meg tüdőrákban, hogy nem tudott róla, egy éjszaka megfulladt a köhögéstől.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 17:51:36

@5perc: Nyugodt szívvel tehetsz egyenlőségjelet, meg fel is dughatod azzal a slunggal. Hogy mondhatsz ekkora baromságot?
A templomokban jellemzően IDŐSEK vannak. Tudod, a halál közelségével az embereket elkezdi foglalkoztatni a hit.
Mint ahogy a szegényebbeket, elesettebbeket is.

Ez kb. ugyanúgy igaz, mint hogy a designerdrogokat jellemzően fiatalok használják, legót meg jellemzően gyerekek

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 17:56:11

@5perc: Igen, a tüdőráknak nincs előzménye. Az olyan. Észre se venni. Van még egyéb okosságod?

5perc 2014.05.20. 17:57:58

@egy igazi barom vagy mária:
Ahogy még az elején említettem is, hogy a legidősebb nyugdíjasoknak még van egy átmeneti torzító hatása. Ők viszont nem azért lettek hívők, mert megöregedtek, hanem mert a háború előtt nemigen volt más választása az embernek, mint hinni, hogy a pap ne üssön az órán.
A trendet viszont a négymillió hatszázezer adóbevalló adja. Egyszerű osztás, nem olyan bonyolult, mint elsőre tűnik.

egy igazi barom vagy mária 2014.05.20. 18:20:12

@5perc: Attól nem lesz hívő senki, mert fél a paptól, te elmebeteg. De tudod mit? Te egy fasz vagy, gondolj amit akarsz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 18:45:47

@5perc:

"És a számok is azt mutatják, hogy Budapesten jóval nagyobb, mint mint 100%/5% a hetero/homo vadász férőhelyek aránya."

Hogy te miket nem tudsz! :) Csak kíváncsiságból: honnan vetted ezt az adatot?

Két dolgot azért elfelejtesz. Az egyik az, hogy még az 5% is szerintem erősen túlzó adat, valójában ennél kevesebb az _aktív_ homók aránya (aktívon nem a szerepet értem).

A másik egy egyszerű számítási hiba. Az 5% a heterók állítólagos aránya a férfi lakosságon belül. Egyelőre fogadjuk el, hogy helyes. Azonban egy heteró férfi heteró nőt keres, ezért a heteró vadászhelyek száma már akkor is megduplázódik, ha a homók aránya a férfi lakásságon belül 50% lenne.

Vagyis ha a homók aránya 5%, akkor a heteró és a homó vadászhelyek aránya (azonos partnerkereső aktivitás mellett) nem 100/5, hanem 200/5 lesz. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 18:48:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Pontosabban:

Nem 95/5, hanem 190/5 lesz. De a lényegen nem változtat.

Megvan ennyi a heteró és a homó vadászhelyek aránya?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.20. 18:49:26

@5perc: OK, de a tüdőrák nem szarkóma, hanem karcinóma.

5perc 2014.05.21. 02:01:43

@egy igazi barom vagy mária:
Köszönöm, a te szintedről ezt bóknak veszem.

5perc 2014.05.21. 02:03:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ahogy mondod, de különálló példáknak szántam.

5perc 2014.05.21. 02:33:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Csak kíváncsiságból: honnan vetted ezt az adatot?"
Gugli. Van kb 5 kisebb bár, két nagyobb diszkó, két szauna, két időszakos leszbikus parti. Számolhatunk 3000 férőhellyel?
Heteróból meg Park 12000, a volt zp 4800, csak Morrison's-ból 3 van, Akvárium, Margitsziget, a régebbi Hajógyári sziget, Rádai utca, Liszt Ferenc tér, romkocsmák, rockkocsmák, körút, kocsmák, művházak, táncházak...

"Megvan ennyi a heteró és a homó vadászhelyek aránya?"
Megvan?

zila5 2014.05.21. 07:16:25

@♔batyu♔:
Mert nem azzal foglalkoznak, hogy kitalálják, mit csinál Izrael, hanem azzal, hogy jól érezzék magukat. Ezt bármilyen szellemi és anyagi színvonalon élve meg lehet csinálni. Egy próbát megér. :)
Én sem érzem magam áldozatnak, pedig már az összes elméletet elolvastam, ami szerint annak kéne éreznem magam. Nálam valahogy nem működik a rendszer, pedig számos ismerősöm megpróbálta bebizonyítani nekem, hogy pedig az vagyok, hosszú estéken keresztül folyt az áldozatképző tanfolyam, de semmi eredménye nem lett. Sajnálom. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.21. 09:16:42

@5perc:

A leszbikus helyeket most ne nézzük, mert csak a homókról volt eddig szó, amin általában csak a férfiakat értik. Nagyvonalúan írjunk jóvá 1000 helyet a leszbikusoknak, így marad a homóknak 2000 hely. Ha ezzel szemben több mint 76,000 heteró vadászhely van, akkor kb. rendben vannak az arányok.

"Heteróból meg Park 12000, a volt zp 4800, csak Morrison's-ból 3 van, Akvárium, Margitsziget, a régebbi Hajógyári sziget, Rádai utca, Liszt Ferenc tér, romkocsmák, rockkocsmák, körút, kocsmák, művházak, táncházak..."

Tehát nagyjából az egész város? :) A felsorolt helyek nagy részén, főleg a nyilvános területeken homók is simán ismerkedhetnek, lásd pl. Duna-korzó. Nyilván nem juthatnak el a sötétszobáig, de a heterók sem a dugásig, extrém eseteket leszámítva. :)

"Megvan?"

A 190/5 arány? Nem nagyon. Ha az erős szexuális töltésű helyeket nézzük, akkor szerintem nincs meg.

De a felsorolásod alapján azt sem állítanám, hogy aránytalanul sok homó ismerkedőhely van.

5perc 2014.05.21. 13:00:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Ha az erős szexuális töltésű helyeket nézzük, akkor szerintem nincs meg."
Én sem nem tudnám az ellenkezőjét ennél konkrétabb számokkal bizonyítani.
Bár márciusban betévedtem a 7 ker romkocsma övezetébe és a népsűrűséget és a hangulatot tekintve tömeges, erős szexuális töltésű helynek könyveltem el ;) Múlt szombaton az Erzsébet körút hajnal kettőkor tömve volt a körút bealapozott, harcrakész fiatalokkal.

Hozzám a zp-ben még egy srác sem jött oda a fülembe búgni valamit, de lehet, hogy igazad van és csak nem jövök be nekik.

Azt nem tudom, mire alapozod, hogy ennyivel kevesebb homo lány jár szórakozni, mint fiú. Nem is hiszem, hogy ennyire meghatározó lenne a különbség, de akár a fordítottját is el tudom képzelni, amennyi favágó inges lányt látok naponta.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.21. 14:43:34

@5perc:

Semmire nem alapozom, nem is állítok ilyet. Ám a leszbianizmus igazából soha senkit nem zavart, komolyabb felháborodást vagy megütközést nem keltett, ma sem kelt. Senki nem ütközik meg azon, ha két lány vagy nő kézenfogva sétál - ugyanez pasiban már igen, és bizony elég visszatetsző a legtöbb ember szemében.

Nem írtam olyat, hogy nem jössz be nekik, így hát ne csüggedj, van még remény. :D (Nem sugallom, hogy homó vagy, csak vicc volt.)

Az viszont lehet, hogy valamiről felismerik egymást. pl. sok homónak van egy jellegzetes, kissé affektáló hanghordozása, én már ez alapján többször kiszúrtam, és még soha nem tévedtem: akinek ilyen volt a hanghordozása, az homó volt. Biztos vannak egyéb jelek is.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása