magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2014. június 16. 08:08 - maxval a gondolkodó birca

A farkast kiáltó ostoba ballib

A magyar politika sajátossága, hogy mindig mindent eltúloz. S bár ez szinte minden oldalra igaz, legerősebben a ballib oldalra érvényes.

Történelmileg ez úgy kezdődött ez, hogy annak idején, a 90-es évek elején, az SZDSZ képtelen volt feldolgozni az 1990-es vereségét, így elkezdett hazug propagandával rombolni, mint egy hisztis kisgyerek, akinek nem vettek süteményt a szülei.

Aztán ebből lett egyfajta szokás ballibeknél. A ballib jelenségről itt már írtam részletesebben, de most nem akarok erre külön kitérni. A lényeg: a ballib ostobának hisz mindenkit, így azt hiszi, a ellenfél elleni racionális, megfontolt kritika nem fog hatást elérni, így azt eltúlozza, mert az biztosan hatásos lesz, gondolja.

Ez persze sosem jött be, de nem baj, a ballib semmit sem tanul és semmit sem felejt, így a mai napi nyomja ezt. Közben nem veszi észre, mindezzel az ellenfelét erősíti!

Így lett az egyes alkotmányos jogokat TÉNYLEG korlátozó Orbánból a világ legsötétebb diktátora, aki Észak-Koreával és Kubával vetekszik.

Így lett az EU ellen kriikát megfogalmazó Orbánból - e kritikák egy része ráadásul JOGOS - az EU-ból kilépni akaró gonosz cigány kishitler.

Így lett a 15 éve lassan süllyedő magyar gazdaságból a világ legszegényebb országa.

Így lett a 15 éve csökkenő életszínvonalból x millió koldus országa, ahol több gyerek éhezik, mint a Szahel-övezetben.

Így lett a ténylegesen meglévő idegenellenességből, antiszemitizmusból - amit persze éppen a ballibek segítettek minden erővel növelni - valamiféle náci terrorállam, élén a nyilas Orbánnal.

S mondhatnám még tovább.

Az eredmény ismert.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr356289533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.06.16. 10:30:45

Ezt már olvastam, nem szó szerint ugyanezt írtad le egy kommentbe? Egyébként a politika alapvetése a túlzás. Én már a 90-es években csodálkoztam, hogy amikor valami teljesen nyilvánvalóan 100 helyett 80, akkor miért hazudja az egyik oldal azt, hogy 120, míg a másik azt, hogy 50?

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.06.19. 19:36:54

Teljesen kontra produktív a liberálfasiszták működése. Ha tényleg annyira okosak, amilyennek hirdetik magukat, akkor ezt vajon miért nem veszik észre?

S_a_n_y_A 2014.06.22. 21:17:58

@maxval a gondolkodó birca:

F*sza ez a cikk, annyi bizonyos. Jó kis magyaros. Igazi hazai! :-D :-D :-D
Szóval a ballib túloz a legjobban....

"Így lett a 15 éve lassan süllyedő magyar gazdaságból a világ legszegényebb országa.
Így lett a 15 éve csökkenő életszínvonalból x millió koldus országa, ahol több gyerek éhezik, mint a Szahel-övezetben."

Vazze, Te melyik országban élsz? A Közel-Keletről tudósítasz? Én nem ezt olvasom a hivatalos közleményekben. Magyarországon olyan ócseny f*sza minden, hogy az már szinte hihetetlen. Ja, hogy azokat a közleményeket a Fidesz fogalmazza? Ejnye, hát nem arról szól a mondókád, hogy a ballib mennyire túloz és emiatt mennyire süllyedt le Magyarország?
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása