Nagy háború készül. Véres háború.
A marxizmus megadta magát, akadt egy Gorbacsov, aki belülről szétzúzta a marxista államszervezetet és feltartotta a fehér zászlót. Ehhez kellett az a fontos előzmény, hogy a marxista vezetők is belássák: rendszerük nem működik.
Más a helyzet a jelenleg hattyúdalát élő liberalizmussal. Vezetői az emberi történelem csúcsának tekintik eszmerendszerüket, eddig is karddal és vérrel terjesztették azt. Nem fogják békésen feladni a harcot. Messianisztikus hittel vallják, hogy minden eszköz megengedett a „jó” érdekében.
A liberális elit háborúra készül, mert kezd kicsúszni a talaj alóluk. E háborús hisztériába szeretnének bevonni minél több országot. Ez a Magyarország ellen folyó hadjárat alapja is, a háborús uszítók érzik, hogy a jelenlegi magyar állami vezetés nem biztos partnerük a háborús előkészületekben.
A magyar ballib ellenzék azt hiszi, hogy a Magyarország elleni erősődő nyugati propaganda alapja az, hogy Orbánék egyes, a jogállamiság szempontjából megkérdőjelezhető lépéseket tettek. Ez abszolút naívitás! A háborús uszítókat nem érdekli egyetlen ország belső alkotmányos rendje vagy jogállamisága, őket egy dolog érdekli: az illető állam megbízhatósága a készülő háborúban, ezt „euroatlanti orientáció” kódnéven emlegetik. Orbán diktatúrát is bevezethetne, ha közben hű maradna az „euroatlanti orientációhoz”, egy szó sem hangzana el ez esetben ellene.
Tanuljunk a múltból, Horthy és Bárdossy keserves példájából, ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, melyek rombolást, halált, üldöztetést hoztak százezreknek. A háborúból bármi áron ki kell maradni.
Reménységünk az, hogy a nemzetközi hátterhatalom nem egységes. E hatalom egy jelentős része felismerte a liberális rend végét, s nem is akar semmit tenni a liberalizmus elkerülhetetlen vége megelőzése érdekében, már egy más rendben érdekelt. Ez az egyetlen ok, amiatt még nem dübörögnek a fegyverek.
Ha azonban a bombák hullani kezdenek, a feladatunk szabotálni belülről és kívülről az „euroatlantisták” hadjáratát. Legyen példaképünk a két Endre – ha baloldaliak vagyunk: Ságvári Endre, ha pedig jobboldaliak, akkor: Bajcsy-Zsilinszky Endre. Itt nem számít ki milyen oldali, fel kell lépni együtt a háborús fenevadak veresége érdekében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.08.16. 11:03:52
Nem tudunk tanulni Horthy és Bárdossy keserves példájából, mert egy kicsi és gyenge ország nem képes a saját útját járni viszontagságos időkben. Most is ugyanolyan kényszerpályán vagyunk, mint egykor.
Ha lesz háború, abból nem leszünk képesek kimaradni!
toportyánzsóti 2014.08.16. 11:35:11
toportyánzsóti 2014.08.16. 11:38:10
maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.16. 12:15:27
A keresztényeket is a liberális pénzből kiépített iszlám radikálisok gyilkolják.
toportyánzsóti 2014.08.16. 13:03:39
Moin Moin 2014.08.17. 13:16:56
Nagyon szívesen elmagyarázom neked, hogy miért az eddigi legjobban teljesítő és a megújulásra is a leginkább alkalmas a liberális demokrácia, mint társadalom- és gazdaságszervezési gyakorlat - de ha megendeded, ezt nem egy kommentben tenném meg... A librális demokrácia egészen más volt az I. világháború előtt: akkoriban ui,. tele volt nacionalista vonásokkal. A világháború tanulságai - és különösen a II. - komoly paradigmaváltásra késztették a liberális demokráciát, ám annak alapelve, az egyéni és közszabadság és az államtól független közösségek szabad, innovatív és ésszerű kockázatot is vállaló kezdeményezésére alapozó atitűd alapvetően nem változott. (Ebben a kérdésben fordul nyugodtan HaFr barátunkhoz!) A liberális demokrácia fejlődése tulajdonképpen ajogok általánossá válását, illetve az embertudományok integrálását jelenti napjainkban.
...És mivel ez így van és minden más "megoldás" a történelemben még mindig terrorhoz, nyomorhoz és tömeghalálhoz vezetett - ezért, ha netán valóban szabotálnád az euroatlanti civilizációt megvédő hadjáratot*, akkor személyesen foglak megkeresni...
* Ez a hadjárat egyébként azért sem valószínű, mivel a liberális demokráciák az összes többi társadalomhoz képest akkora erőfölényben vannak (immanens okok következtében), hogy egy, a liberális demokráciák ellen folytatott "mindent vagy semmit"-jellegű hadjáratban semmi esélye nem lenne az ellenségnek.
STIRLITZ 2014.08.17. 20:35:44
grani 2014.08.17. 20:37:52
Ezer év alatt nem fogadott be a nyugat. Ezer év alatt nem tudta a magyarokat megemészteni. Nem szabad rossz oldalra állni. Márpedig a magyaroknak még soha semmi jó nem származott abból, hogy Európát védte. Hála semmi, sőt gyarmatosítás a nyugatiak részéről. A keletről jövők meg árulónak tartották a magyarokat. Elvégre a magyarok is keletről jöttek és keletiek még mindig.
martineden 2014.08.17. 20:38:02
Urfang 2014.08.17. 20:38:32
grani 2014.08.17. 20:43:03
Az utóbbi harminc évben hány háborút indított Oroszország? És hányat a nyugat a demokrácia, az emberi jogok stb. véfelmében? Hány százezer, millió halt bele ebbe? Ahol ma lőnek, ölnek, mindenütt ott van a Nyugat.
Most valaki visszaütött nekik és ezért vinnyognak, mint a fába szorult féreg. Lesz ez még rosszabb is. Se az oroszok, se a kínaiak, se az indiaiak, az arabok meg pláne, nem fogják tűrni nyugat basáskodását, az emberellenes ideológiájuk terjesztéstét.
_most_ 2014.08.17. 20:45:45
grani 2014.08.17. 20:49:41
Kőhalmi Attila 2014.08.17. 20:56:23
grani 2014.08.17. 21:00:37
És a párszáz év osztrák megszállás?
vargánya 2014.08.17. 21:07:08
_most_ 2014.08.17. 21:20:58
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.08.17. 21:24:51
www.facebook.com/photo.php?fbid=10204254303980421&set=a.4313430476619.179683.1312627585&type=3&theater
chepunk 2014.08.17. 21:37:20
béla a görög (törölt) 2014.08.17. 21:44:55
Kicsit se zavarjanak a tények:
"akadt egy Gorbacsov, aki belülről szétzúzta a marxista államszervezetet"
1.) Karl Marx (1818. május 5. – 1883. március 14)
2.) Forradalom Oroszországban (1917) egy kis polgárháború és kb. 1921-től Szovjetúnió és leninizmus ha már eszmerendszer
marxizmus =/= leninizmus!
"Magyarország elleni erősődő nyugati propaganda alapja"
" Ez a Magyarország ellen folyó hadjárat alapja is"
1.) Magyarország tagja egy NATO-nak (1999. március 12.) - halkan megjegyzem első Orbán-kormány (1998–2002) - még halkabban megjegyzem NATO-népszavazás (1997)
2.) Magyarország tagja az Európai Uniónak (2004. május 1.) - Halkan megjegyzem EU-népszavazás (2003)
Tudod, ha más nem google... Én is használtam nem tagadom.
2014-ben itt visongani ezeken - röhögő görcsöt kapok.
Továbbá Oroszország és Ukrajna között - ami jelenleg a hozzánk legközelebb eső háborús góc speciel a NACIONALIZMUS miatt őlik egymást! (Lehet, hogy légvonalba valamelyik afrikai gócpont 2 kilométerrel közelebb van - nem mértem le, mindenesetre nem szomszédos ország, na)
Egyébként minden stimmel! Keverj mindent mindennel ahogy jólesik, állíts fel teoriákat! Nemzethalált ne hagyd ki! Csak komolyan nem veszem. De azért küzdj! Hajrá! :)
chepunk 2014.08.17. 21:44:58
Ó a magyar kollketív emlékezet nagyon rövid! Nem, hogy a ruszki megszállásra nem emlékeznek, de a 98-as orosz államcsődre sem... Pedig nincs is olyan távol a jövőben sem...
Másrészt ezt a buta "nyugat alkonya" (öblös marhaság! pont az ellenkezője az igaz!), milyen szép, jó, példa, kelet, ruszkik, is a magyarokra jellemző ribanc mentalitás (amit igencsak le kéne már vetkőzni) mondatja sok emberrel. Csalódott az új szeretőben, mert nem lett 3 évente új Merci a segge alá tolva, így szépen visszasomfordálna a régihez, az sem baj ha az meg jól megerőszakolta, már úgy emlékezik, hogy a végén tán még élvete is... Gusztustalan, hányingerte keltő emberek (élükönbircával) akiktől a szélkakas is kidobná a taccsot!
Fhmen 2014.08.17. 21:49:50
bigmax 2014.08.17. 21:51:04
Az oroszokat senki se akarja megtámadni és szerintem nekik se érdekük háborúzni .Minden felelősségteljes politikus tisztában van a korlátozott nukleáris háború megvalósíthatatlanságával.Oroszország nem egy iraki vagy afganisztáni kirándulás lenne senkinek se.
Szánalmas vergődés ez az illiberális maszlag amíg nincs magyar gazdaság és nincs mit felmutatni a hamisított statisztikákon kívül.Akkor majd pofázhatnak ha előbb a saját erejükből bizonyítanak , de addig amíg eltartja őket a nyugat addig illene kussolni.
grani 2014.08.17. 21:51:51
STIRLITZ 2014.08.17. 21:53:12
grani 2014.08.17. 21:54:29
chepunk 2014.08.17. 21:54:33
Csak annyit, hogy a mostani orosz-ukrán konfliktust is csak a háborús uszító (főként orosz) propaganda használja nacionalista fennhangal. Valójában itt is máswról van szó. Donyeck és környéke bányák, nehézipar, és állítólag új gázlelőhely, Krím stratégiai hely, támaszpont, gázkutak... Erről van szó! Oroszország energiahordozó függésben akarja tartnai a környezetét, közöttük minket is. Nem engedheti meg magának, hogy legyen az országoknak saját energiahordozója, mivel ha csökkennek az ezek eladásából származó bevételei akkor megint egy nyomurlt kis 3. világbeli országgá válik, mint az arab államok! Csak ez pont a mi érdekeinkel ellntétes! Szóval aki magyarországon a ruszkikat a ruszki terjezskedést védi, propagálja az simán hazáruló!
Fhmen 2014.08.17. 21:54:56
grani 2014.08.17. 21:56:02
Bruteman 2014.08.17. 21:56:44
A NATO tagállamokkal való "körbevétel" miért egyenlő háborús előkészületekkel? Hogy nézett ez ki pl. Magyarország esetében? Ha jól emlékszem, kb kellett a légterünk, ezért hirtelen NATO-tagok lettünk, aminek nagyon örültünk, mert valamilyen szintű védelmet biztosít egy esetleges fegyveres konfliktus esetében.
Mennyiben lehet vajon azt állítani, hogy ezek háborút provokáló tevékenységek, és miért nem állítod pl., hogy felkészülés, megelőzés.
Az utóbbi évtizedek nyugati fegyveres beavatkozások szükségességével lehet és kell is vitatkozni. De én nem mernék ilyen tisztán állást foglalni, hogy ez mind ördögtől való. És biztosan nem tennék az orosz lóra sem emiatt, mint az emberiség békés jövőjének zálogára.
Ez kérdés, nem provokáció.
Urfang 2014.08.17. 21:58:15
chepunk 2014.08.17. 21:59:57
Na ja a nyugatiak úgy kavartákl a szart, hogy a ruszkik lőtték rommá Groznijt! Na hazudj másnak! Mióta a ruszkik megszállták Dél -Oszétiát az pont a nyomor szigete, a megszálló ruszki katonák erőszakoskodása mindenapos (akárcsak itt volt), a ruszkik biztatták a nácijaikat ukrajnában először is, miután látszott, hogy nem putyin KGB-s kazár zsidójuk kis ágyasa lesz az ukrán elnök már sokáig!
chepunk 2014.08.17. 22:00:23
Ebben is van sok igazság!
Fhmen 2014.08.17. 22:01:18
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.08.17. 22:01:42
Pont fordítva! A grúzok követtek el agressziót Oszétia ellen. Oroszország csak ezután avatkozott be, s grúz földre az orosz csapatok csak pár hétre vonultak be a grúz agresszió elleni hadművelet során.
grani 2014.08.17. 22:02:21
Csecsenföld Oroszország része. Nem tudom mit csinálna az USA, ha mondjuk Arizona ki akarna válni belőle.
Grúzia. A grúz haverjaid, akiket én már régtől jól ismerek és hát eléggé szar népnek tartok, nagyon szép kis genocídiumot csináltak a hozzájuk Sztálin által hozzácsapott oszétok között, akik a mi jászaink rokonai. Na, ezt akadályozták meg az oroszok még a kilencvenes évek elején. 2oo8-ban meg a grúzok és nem az oroszok támadtak, az ameriaki állampolgár Szakasvilli vezetésével. Szóval ez is nyugat sara.
Szíria?Aha. És kitől is kapják a pénzt, a fegyvereket a szír állam "ellenzéke"? Ki pénzeli a fundamentalista muszlimokat? Nem kell ez a propaganda szöveg. Meséld másnak a hazugságaidat.
grani 2014.08.17. 22:03:19
grani 2014.08.17. 22:05:42
Mikor jártál Dél-Oszétiában? Nyomor szigete :) Aha. Na, mesélj másnak, kis mesemondó...
bigmax 2014.08.17. 22:06:23
Fhmen 2014.08.17. 22:08:20
ügyfélszolgálatos 2014.08.17. 22:08:30
grani 2014.08.17. 22:10:06
Aztán, mikor az oroszok kérték a partnerséget, a légvédelmi rendszerek összekapcsolását, a NATO miért utasította el? Miért is telepit rakétavédelmi rendszert Lengyelországba, Csehországba? Ja, persze, nem az oroszok ellen, hanem az irániak ellen. Aha...
grani 2014.08.17. 22:11:04
Fhmen 2014.08.17. 22:12:37
Fhmen 2014.08.17. 22:17:33
Varsói szerződés megkötése: 1955. május 14
" Elvégre a SZU, a Varsói Szerződés ellen hozták létre,"
te kibaszott szerencsétlen idióta
grani 2014.08.17. 22:45:14
Fhmen 2014.08.17. 22:53:51
jolaca 2014.08.17. 23:32:30
Oroszországban, jó messze keleten, minden számodra háborúgyanús régiótól távol van pár jó nevű, régi, a putyini törekvéseknek mintát adó előd idejéből fennmaradt szanatórium-féle. Vérbeli szakemberek veszik kézbe a leromlottnak minősített polgárt, és új emberré ápolják. Kis szerencsével...
A megvalósult amerikai ólom.. 2014.08.18. 00:16:59
A CIA-nál meg majd elgondolkodnak azon, hogy volt e értelme a Majdanon gerjesztett cirkusznak..
annamanna 2014.08.18. 01:50:51
A házmestereknél följebb keresd a rendszer haszonélvezőit.
Ezen a videón vegytisztán látszik, hogy a diktatúra kivételezett elitje hogyan termeli ki magából a liberális álellenzéket: hvg.hu/tudomany/20140811_phenjan_timelapse_video
Akik aztán a következő generáció elitje lesz, miközben a hatalomból kimaradó, kegyetlenül elnyomott vidéki prolik továbbra is hatalomból kimaradó, segghülye prolik maradnak majd, akiknek nincs elég politikai öntudatuk, és akiket majd a következő nemzedék elitje is mélységesen lenézhet és kiröhöghet.
Mert ők az elit. A gerinctelenek, akik mindig jól helyezkednek, ahogy mindig a szar úszik felül.
annamanna 2014.08.18. 02:03:53
egy elvtársad üzeni: www.youtube.com/watch?v=CfniVZhs3Lk
annamanna 2014.08.18. 02:16:00
A közemberek nem lelkesek, de majd pont ők számítanak.... www.youtube.com/watch?v=urZIUZ3TEbQ
A képviselők se lelkesek, de majd pont ők számítanak.... www.hidfo.net/2014/08/15/vegyetek-tuzelot-szenet-halmozzatok-fel-elelmiszert-kozeleg-tel-es-ukrajna-nincs
Már a Jobb Szektorosok se lelkesek, de majd pont ők számítanak... www.hidfo.net/2014/08/17/jobb-szektor-kijev-ellen-vonulhat
Conchobar 2014.08.18. 06:55:47
valaki senki 2014.08.18. 06:59:38
Conchobar 2014.08.18. 07:02:51
valaki senki 2014.08.18. 07:08:23
Conchobar 2014.08.18. 07:09:28
Conchobar 2014.08.18. 07:19:39
Novecento · http://novecento.blog.hu/ 2014.08.18. 07:49:10
Eddig is hatalmas károkat okozott a kontroll nélküli, naiv nyugatimádat. Öngyarmatosításba torkollott ez a folyamat a rendszerváltás után. Egy hibás előfeltevésre alapozva megnyitottuk a piacainkat a nyugat számára, amivel egyúttal leépítettük a saját gazdaságunkat. Ma már tisztán látjuk, hogy milyen rendkívül káros folyamatot indított el ez a kisebbségi komplexusunkból táplálkozó, téves önértékelésekre alapuló cselekvés. Többé-kevésbé jellemző volt ez a folyamat az összes Kelet-európai országra, de Magyarország élen járt ebben. Politikusok és választók tömege hitte el, hogy a nyugat a javunkat akarja. A javunkat akarták persze, de nem abban a formában, ahogy azt mi elképzeltük.
Ad Dio 2014.08.18. 08:21:21
A nagy háborút pedig csak elkerüli lehet. Ha kitör teljesen mindegy hogy részt akarunk benne venni vagy sem.
Ad Dio 2014.08.18. 08:24:20
2014.08.18. 08:48:29
Te, birka! Látom, már a gondolkodó, meg a gondolkodni próbáló kimarad a jelzők közül. Legalább ne lopnál...
Ez a gazdasági problémák háborút szülnek ötlet tőlem származik, csak épp az orosz kapcsán írtam le egy másik idiótának válaszul.
Nem tudom, feltűnt-e, hogy nem katonai támogatást kap Ukrajna. Biztos elkerülte figyelmedet, hogy gazdasági szankciókkal próbálják az oroszt kordában tartani.
Valószínűleg az sem jutott el hozzád, hogy az ukránok tőlünk kaptak fegyvereket...
Erre azt mondani, hogy a NATO és maga az EU támadná a békés Oroszországot, mert háborút akar.... hát, hogy is mondjam... birka ne gondolkozzon. Bégessen.
2014.08.18. 08:52:59
Miért, nincs államcsőd? Tudja fizetni az állam tartozásait? Több a bavétele, mint a kiadása? Esetleg saját vagyonát éli fel? Ha ezekre igen a válasz, államcsőd van, még akkor is, ha ez nem deklarált.
maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.18. 08:57:23
Tévedsz. Ne csak a felületet nézd.
ephart 2014.08.18. 08:57:42
KoNor_engineer 2014.08.18. 09:25:32
Mellesleg Birca: ne tagadd, ezt a cikket egy Szaniszló-szöveggenerátorral készítetted! Már-már majdnem olyan jó, mint ez: www.youtube.com/watch?v=QjJTWeN59Vo
JohnHenry 2014.08.18. 09:25:46
gmihaly 2014.08.18. 09:27:28
JohnHenry 2014.08.18. 09:43:12
bloghal 2014.08.18. 09:45:30
2014.08.18. 09:46:00
2014.08.18. 09:47:46
Shinigami Daiko 2014.08.18. 10:29:01
bloghal 2014.08.18. 10:33:07
ami igazán nagy háború, konfliktus adódott Európában, azoknak mindig az akkor éppen liberális vezetésú, dominanciájú USA vetett véget
sanyix 2014.08.18. 11:32:04
borzimorzi 2014.08.18. 11:57:57
Üdv:
b
jolaca 2014.08.18. 12:02:22
Elég friss a hír - ma hétfő van. Gondolom, Ovi megkérte a finánczsenit, hogy vegyünk már fel egy kis zsozsót, spájzolandó a közelgő nagy háborúra...
Mercel 2014.08.18. 18:20:44
"A keresztényeket is a liberális pénzből kiépített iszlám radikálisok gyilkolják"
Jól vagy?! Mi az, hogy liberális pénz bassza meg? És mi az, hogy egy terrorszervezet amelyik a legvéresebb maffiamódszerrel szerezte a pénzét az valójában a liberálisoktól kapta??
Komolyan meddig terjed még az ostobaság?
Mostanában kezdünk eljutni odáig, hogy valaki, valami nem szélsőjobbos akkor az csak liberális lehet az pedig eredendő bűn.
Abból kiindulva, hogy a liberális gondolkodás nélkül a demokrácia maga sem létezhetne elég durva dolog állandóan ezt a fajta gondolkodást ekézni.
maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.18. 18:36:34
Ezt az iszlám szervezetet az USA hozta létre a szíriai rezsim megdöntése céljából. Ez elmaradt, de a szervezet gyorsan talált magának új életcélokat Irakban.
maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.18. 18:37:56
A demokrácia ötlete az ókori Görögországból származik, ahol bizony halvény nyoma sem volt liberalizmusnak.
A demokrácia jelentése: a többség döntsön és az államhatalmat az alattvalók válasszák meg. Ennyi és nem több.
entrpnr 2014.08.28. 23:59:03
Értem a felhozott vádakat a bal-liberális "világgal" szemben, valószínűleg sokban lehetnek igazságdarabok, ugyanakkor olyanokkal nem kellene vádolni őket, ami nem igaz. Az, hogy döntöttek egy harmadik világháborúról, ezt honnan lehet tudni? Én maximum odáig merészkednék, hogy "nem tesznek meg eleget, hogy elkerüljék azt". Ez azért nem ugyanaz.
Nem árt talán időnként picit hátralépni, tanulmányozni a dolgokat. Nem biztos, hogy minden úgy van, ahogy elsőnek gondoljuk.
maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 05:44:54
Nem vagyok szélsőjobbos, annak az eszmeiségnek semmi értelme.
entrpnr 2014.08.29. 10:23:11
Az utolsó bekezdések valóban nem erre utalnak, söt! Azokkal teljes mértékben egyetértek, bár bízom benne, hogy erre nem fog sor kerülni, legalábbis itt Közép-Európában.
Amit kifogásoltam az az, hogy egyre többször érzékelem azt, ami inkább a szélsöjobb jellemzöje: érzelmi-zsigeri jellegü vádak, leegyszerüsített világkép, ilyesmik.
Pl. azt, hogy Amerika hozta létre az IÁt ezt honnan lehet tudni? Milyen forrásokból tájékozódsz.
Annyit el tudok fogadni, hogy hagyták megerösödni, nem fogták fel a jelentöségüket ilyesmi. De ennél több is lenne? Ez már komolyabb vád.
Csak ezért írtam, amit írtam.
a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 11:18:23
Mint az Al-Kaida esete.
entrpnr 2014.08.29. 12:13:54
a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 12:17:39
Persze, hivatalosan nem.