magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2014. szeptember 28. 08:46 - maxval a bircaman

Iszlám Állam

Ismétlődik a 80-as évek történelme.

Miután a Szovjetúnió megszállta Afganisztánt, az USA megteremtette az Al-Kaidát. A cél: a szovjet megszálló csapatok elleni partizánharc elősegítése. A finanszírozás akkoriban Pakisztánon és Izraelen keresztül történt, az amerikai CIA költségvetésének terhére.

A művelet maximálisan sikeres volt. Ehhez persze az is kellett, hogy a szovjetpárti afgán kormányt az afgán lakosság 90 %-a mélyen utálta.

taliban

Amikor a Szovjetúnió elhagyta Afganisztánt, az afgán partizánok és külföldi – elsősorban pakisztáni és arab – segítőik hirtelen feladat – ellenség – nélkül maradtak. Először is sikeresen összevesztek egymással, több frakcióra szakadva. Aztán a legradikálisabb frakció gyorsan új életcélt talált magának: harcolni az USA ellen.

Mostanában, 3 éve az USA elhatározta, hogy az orosz szövetségesnek számító szíriai kormányt megdönti az “arab tavasz” nevű kémprogram keretein belül. E célra lett létrehozva az IS/ISIL nevű szervezet. A finanszírozás ismét a CIA pénzén ment, elsősorban amerikabarát arab országokon keresztül, első helyen Katar segítségével.

s1

A szír lakosság nagy része azonban a kormányzatot támogatta, az akció sikertelen lett. Az USA pedig közvetlenül nem akart bevatkozni, így az IS vesztett Szíriában, eredeti célját nem tudta elérni. Viszont sikerült bázist teremtenie Szíria egy részén, ahonnan sikeresen támadást tudott indítani a gyenge vezetésű Irak északi részén.

s2

Jelenleg az USA tehát a SAJÁT emberei ellen harcol, mivel azok függetlenedtek és új célokat szemeltek ki maguknak.

o2

Ki a valódi felelős az IS által végrehajtott tömeggyilkosságok és embertelenségek miatt? Egyetlen ember: Barack Obama, a kissé napbarnított Nobel-békedíjas pojáca, az USA történelmének legrosszabb elnöke.

o1

Címkék: terrorizmus
4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr196727919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes_ló 2014.09.28. 09:03:08

Valami azt súgja ezeket a képeket, tényeket nem látjuk viszont a fősodratú média felületein.
Kész szerencse, hogy pont ők listáznak - minket.
így legalább tudjuk, morálisan még a jó oldalon vagyunk, annak ellenére is, hogy az elit külső pénzügyi, hatalmi és valamiféle ebből eredeztethető megfelelési kényszerek miatt fogcsikorgatva asszisztál nekik.

2014.09.29. 19:52:11

Hat, ez a posztod most nagyon rendben van

2014.10.04. 18:04:00

maximálisan egyetértek

abdul hackeem 2014.10.13. 19:37:43

Az imperialistak mar csak ilyenek, ilyen a termeszetük ;-)

Ugy kezded:"Miután a Szovjetúnió megszállta Afganisztánt..." Ez annyira termeszetes, szamodra, mint ahogy megszallja Ukrajnat, vagy barmelyik masik orszagot.
Mitöl olyan nagy baratok Sziria es a Szovjetunio?
Futtatod itt a hülyesegeket...
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása