Tombolnak a ballibák és egyre panaszosabbak gágognak.
Először is ott volt háziszentjük, Göncz temetése, melyen a belső ellenség, azaz az elhunyt volt elnök családja hűtötte le a ballib kedélyeket azzal, hogy nem tiltott ki senkit az eseményről, viszont megtiltotta a temetés alatti ballib gágogást. A legfanatikusabb ballibek ezért újratemetésnek nevezett halottgyalázást szerveztek, ami csúfosan megbukott: tizen vettek részt rajta.
Aztán jött a párizsi gyilkosságsorozat. Nem más, hanem éppen a ballibek által simogatott, etetett-itatott álmenekültek bizonyították a ballib politika abszurditását. Európa ébred egyre erősebben: a mulikulturalizmus, a nemzeti érdekek taposása és a keresztényellenes gyűlölködés egyre kevesebbeket vonz.
Tegnap jött a végső csapás: a magyar focicsapat 29 év óta először kijutott egy rangos nemzetközi versenyre. Ez már túl sok volt. Hiába imádkoztak a ballibák Soroshoz, Mertkellhez, Gyurcsányhoz, az orbánista focisták mégis győztek.
Szerencsére van egy jó hír is a ballibák számára: népszavazási kezdeményezésük bukása a Fidesz segítségével. Mert nagyon naív az, aki nem veszi észre: a ballibek direkt késve adták be egyébként jó kérdésüket, nehogy a végén népszavazás legyen belőle, mert az irtózatos bukást hozna nekik. A Fidesz pedig besegített: a Fidesznek érdeke, hogy a fő ellenzéki erő a ballibek legyenek, ezzel ugyanis biztosítva van a Fidesz győzelme a 2040-es választásokig. A közös érdek pedig csodákra képes...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Biológiai skinhead 2015.11.16. 09:48:37
Sexual Harassment Panda 2015.11.16. 12:43:41
2018ban kèpes lesz legyőzni a fideszt?
maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.16. 12:46:01
Kétlem.
2015.11.16. 21:29:34
Téged reklámoznak a blog.hu-n Max? Mi vagy Te, szárnyasbetét? DDD
maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.17. 05:28:50
Ki ne lenne kiváncsi a független BircaHangra???