1948-ra kiépül a kommunista egyeduralom, a véglegesítése 1949-ben lezajlik hivatalosan is. 

A parlament évente pár napot ülésező látszatszervvé változik. A parlamenti választások megmaradnak ugyan, de azokon csak egyetlen szervezet, a Hazafias Front indíthat jelölteket.

A Kommunista Párton és az Agrárpárt kívül minden párt megszűnik, az Agrárpárt pedig elfogadja a Kommunista Párt mindenkori programját.

A hatalmat a kormány és kommunista párt vezetősége gyakorolják.

1946 végétől haláláig a miniszterelnöki posztot a kommunista párt főtitkára, Georgi Dimitrov veszi át.

1949-ben Dimitrov meghal moszkvai látogatása során. Utódja Vaszil Kolarov a  miniszterelnöki székben, a pártfőtitkári pozícióban pedig Valko Cservenkov.

1949-1962 között az országnak gyakorlatilag két vezetője van: a pártvezér és a kormányfő. Kivéve az 1950-1954 közti időszakot, amikor Cservenkov mindkét pozíciót betölti.

1949-ben elkezdődik a kommunista párton belüli frakcióharc: a volt szovjet emigránsok csoportja likvidálja  a volt illegálisok csoportját. Kivégzik Trajcso Kosztov miniszterelnök-helyettest, azzal a váddal, hogy angol és jugoszláv kém.

1949-ben – miután az ipar és a kereskedelem legnagyobb része államosítva lett – megkezdődik a szövetkezesítés a mezőgazdaságban, tisztán önkéntes alapon. Az eredmény: a parasztok 90 %-a nem akar belépni a szövetkezetekbe. A vezetés ezért ideiglenesen felhagy a szövetkezesítési programmal, bár a nagybirtokok államosítása miatt már a mezőgazdasági földek kb. fele immár szövetkezeti tulajdonban van.

Bulgária a KGST egyik alapító tagja 1949-ben. Az 50-es évek elejére a bolgár kereskedelem fele már a Szovjetúnióval zajlik.

A vezetés az erőltetett iparosítás útjára lép, Ezt segíti a parasztok tömegeselvándorlása a vidékről a nagyvárosokba. Közben a szövetkezetekben dolgozó parasztok között sztrájkhullám alakul ki 1951-ben, a helyzet megoldására a vezetés enyhíti a szövetkezeteket sújtó terheket, a szövetkezetek 3-éves adómentességet kapnak.

Megkezdődik a harc az ellenzék maradványai ellen: több ezer embert munkatáborokba deportálnak, ezen kívül a veszélyesnek minősített elemeket családostul elköltöztetik a nagyvárosokból.

1952-re az infláció hatalmas mértéket ölt, így bevezetik az új levát, a bevezetés azonbanelkobzási elemekkel jár: míg hivatalosan 100 régi leváért 1 új leva jár, magasabb összegű bankszámlák esetében az átváltási arány alacsonyabb, ez eléri akár az 1:300-t. Egyes áruk áránál viszont az arány 1:25. Így gyakorlatilag egyes árakat 4-szeresre növelnek, miközben a gazdagabb réteg pénzének egy részét elveszik.

Innnen ered a máig ható misztikus bolgár félelem a pénzváltástól. Az idősebb nemzedék meg van győződve, hogy a pénzváltás mindig az elkobzás burkolt formája. Sokan hiszik, hogy ha az euró be lesz vezetve valamikor Bulgáriában, az is úgy fog történni, hogy nem egységes árfolyamon lesz az átváltás.

1952 előtti bolgár leva bankjegy

1952-1962 közti bolgár leva bankjegy

Cservenkovot 1954-ben leváltják a párt éléről. A pártvezetés igyekszik megfelelni az új moszkvai iránynak, így Cservenkovot nevezik ki a bolgár Sztálinnak, akit el kell távolítani a reformok jegyében, de ez a reform jóval mérsékeltebb a moszkvainál. Cservenkov nég évig még kormányfő marad, utóda a párt élén pedig a fiatalnak számító, 43 éves Todor Zsivkov, a kommunista párt szófiai részlegének vezetője.

Hruscsov 1956-os beszéde után Cservenkov végleg bűnbaknak lesz minősítve, leváltják a kormányfői posztról. Utóda Anton Jugov.

1956-tól enyhítés következik be a hatalom politikájában, ennek fő eleme az iparosítás lassítása, s több fejlesztés a mezőgazdaságban. Viszont ezzel párhuzamosan megindul az immár erőszakos szövetkezesítés.

1962-ben Todor Zsivkov sikeresen eltávolítja Jugovot a kormányfői posztról, arra hivatkozva, hogy Jugov is “sztálinista”, ettől kezdve ő az egyedüli és megkérdőjelezhetetlen vezető egészen 1989-ig.

Ezzel párhuzamosan a a miniszterelnöki poszt immár másodlagossá válik, a hatalom központja a párt főtitkára. Ennek ellenére Zsivkov 1962-1971 között mindkét posztot betölti, majd 1971-től – új alkotmány elfogadása után – magát államfővé nevezi ki, így a miniszterelnöki pozíció teljesen elveszti korábbi jelentőségét. Ezután a miniszterelnök jellemzően mindig a Politikai Bizottság egyik kevésbé jelentős tagja, feladata a PB-döntések végrehajtásának megszervezése. Azaz kialakul a kései kommunista diktatúra hagyományos hatalmi mechanizmusa: a legfelső szerv a Politikai Bizottság, az adminisztrációt a Titkárság vezeti, e kettő alárendelt szerve pedig a kormány.

1962 utáni bolgár leva bankjegy (forgalomban 1999-ig)

1962-ben ismét új levát vezetnek, a 10 évvel korábban bevezetett “új” leva helyett lesz egy mégújabb leva, az átváltási arány 1:10. Rögzítik a leva árfolyamát az amerikai dollárhoz: 1 USA-dollár = 0,85 leva. Ez az árfolyam marad hivatalos egészen 1989-ig, bár a piaci (feketepiaci) árfolyam addigra már 1 USA-dollár = 5 leva lesz.

1963-ra súlyos válság alakul ki a mezőgazdaságban. Az alacsony bérek miatt a lakosság folyamatosan menekül a városokba, s súlyos munkaerőhiány lép fel. Todor Zsivkov – előre tudván a nemleges választ – Hrucsovhoz fordul azzal a kéréssel, hogy Bulgária legyen felvéve a Szovjetúnió 16. tagköztársaságának. Az ügy Moszkvábanmegdöbbenést okoz, viszont Zsivkov akciója sikeresnek bizonyul: hatalmas összegű hitelt nyújt a szovjet vezetés Bulgáriának, amivel sikerül is kilábalni a pénzügyi válságból.

1963-ben – közmegelégedésre – a bolgár kommunista vezetés hivatalosan szakít a párt korábbi álláspontjával a macedónkérdést illetően. Ettől kezdve a hivatalos álláspont az, hogy a macedónok bolgárok, míg korábban a bolgár kommunisták a Komintern döntését fogadták el ezzel kapcsolatban, mely a macedónokat önálló népnek tekintette.

Ami a tényleges bulgáriai kisebbségeket illeti, a kommunista irányvonal folyamatosan változik. A zsidók Izraelbe települését a kommunista vezetés erősen támogatja, aminek eredményeképpen a zsidók 90 %-a el is költözik az országból. A törökök esetében kezdetben a politika kommunista érzelmű török értelmiség kinevelését célozza meg, majd miután ez nem működik, Bulgária egyezményt köt Törökországgal a bulgáriai törökökáttelepüléséről, azonban csak a törökök egy része akar Törökországba költözni.

A pomákok (= bolgár muszlimok) esetében a kommunista kormányzat gyakorlatilag folytatja a kommunizmus előtti gyakorlatot, azaz burkoltan támogatja az ortodox egyház evangelizációs erőfeszítéseit. Emellett anyagi eszközökkel igyekszik a hatalom rávenni atörök-arab nevet viselő személyek önkéntes névbolgárosítását. Ez az önkéntes elem a 70-es évek közepén szűnik meg, akkor beindul az adminisztratív kényszer a névváltoztatásra, de ez kizárólag a pomákokat érinti, a törököket nem. A hatalom már 1964-ben megpróbál az adminisztratív kényszerhez nyúlni, de ekkor pomákok egy csoportja a szófiai török nagykövethez fordul, így a bolgár vezetés – nem akarván nemzetközi problémát – felhagy az erőszakos névváltoztatással egészen a 70-es évek közepéig.

Ami a vallást illeti, az iszlám vallást a hatalom igyekszik kiirtani úgynevezett felvilágosító kampányokkal, melyek keretében fiatalok utaznak muszlimlakta vidékekre, ahol a lakosságot igyekeznek rávenni, hogy hagyjanak fel “elmaradott” szokásaikkal, a harc fő területe a kisfiúk körülmetélése és a nők muszlim öltözete ellen irányul. Az “idegen” keresztény felekezetek – katolicizmus és protestantizmus – ellen rendőri eszközöket alkalmaznak. 1951-ben kémkedés vádjával indul eljárás 60 katolikus pap ellen, négyet közülük felakasztanak. A protestánsokat közös, államilag elllenőrzött szervezetbe kényszerítik, minden azon kívüli vallási tevékenység ellen rendőri eszközökkel lépnek fel.

Ami a fő vallást – az ortodoxiát – illeti, itt történelmi okokból a hatalom nem engedheti meg magának a szovjet módszert, azaz a nyíltan ellenséges hozzáállást, így az ortodoxia esetében a lassú felőrlés a megoldás: az egyházi oktatás lassú ellehetetlenítése, a fontosabb egyházi struktúrákba kommunista ügynökök beférkőzése, stb. Eközben az ortodoxia helyzetetét igyekszik a hatalom egyfajta múzeum szereppédegradálni, azaz elismeri múltbéli teljesítményét, de hangsúlyozza, hogy az egyház tanítása ma már részben elavult dolog, így az ortodoxia lassan el fog halni a tömegek iskolázottságának növelésével párhuzamosan. 1953-tól kezdődően a pártvezetés előzetes engedélye nélkül egyetlen főpap sem nevezhető ki, választható meg, a mégis megtörtént, engedély nélküli választásokat az egyház kénytelen utólagosan megsemmisíteni, s új választást kiírni. Ennek eredményeképpen a 80-as évek végére a bolgár főpapok 100 %-a “megbízható” ember lesz.

A hatalom sikeresen közbenjár annak érdekében, hogy a bolgár egyházfő ismét pátriárkacímet viselhessen. Ezzel is igyekszik a hatalom bizonyítani, hogy nem ellenséges az ortodoxiával szemben.

1963-től kezdődik Zsivkov legsikeresebb időszaka és tart a 70-es évek végéig. Az életszínvonal – az olcsó szovjet energiának és a szintén olcsó szovjet hiteleknek köszönhetően – folyamatosan növekszik, az árukínálat is bővül. Sikerül megoldást taláni a mezőgazdaság problémáira is, az intenzív gépesítéssel, a belföldi szükségletháromszorosát termeli a bolgár mezőgazdaság. Megszűnik az írástudatlanság. A felsőoktatásban résztvevők száma sosem látott mértékben növekszik. A 70-es évek végére a Bolgár Kommunista Párt taglétszáma megközelíti az egymilliót.

Zsivkov elkezdi fejleszteni az idegenforgalmat, az élelmiszeripart, s kedvenc területét: az informatikát. Igyekszik javítani a nyugati kapcsolatokon is, ennek egyik jelképe, hogy Bulgária az első kommunista állam, ahol gyára épül a Coca-Colának: 1965-ben, azaz előbb, mint Jugoszláviában. Zsivkov egyetlen feltétele: a Coca-Cola dolgozzon kicirillbetűs logót, s azt használja. (A Szovjetúnióba a Coca-Cola céget csak 1980-ban engedik be, a moszkvai olimpia idején, de gyára csak a 80-as évek végén épül először.) Ez volt az első eset, hogy a Coca-Cola cég más ábécét használt – azóta ez már nem egyedi eset, mert már létezik arab, héber, thai, stb. logó is, de 1965-ben ez még szenzációnak számított.

A volt bolgár kommunista partizánok egy része körében el is terjed az a nézet, hogy Zsivkov rátért a “burzsoá kapitalizmus” útjára, ezért „új forradalom” kell a burzsoáziává változott pártnomenklatúra ellen. 1965-ben egy volt bolgár partizánvezér, több tábornok és tiszt, valamint szimpatizánsok összeesküvést készítenek elő, melynek célja „a kapitalista Bulgária visszatérítése a szocializmus útjára”. A csoportot időben leleplezik egy „áruló” segítségével, s mindenkit hosszú börtönbüntetésre ítélnek, a vezetőknek pedig „baráti alapon” megsúgják, hogy családjuk érdekében jobban teszik, ha öngyilkosok lesznek cellájukban. Valószínűleg egyedi esemény ez a keleti táborban: a “baloldali ellenzék”puccsal való próbálkozása.

Zsivkov 1971-ben új alkotmányt fogadtat el, ezzel együtt új címer is lesz. Az ok: a “szocializmus” már sikeresen megvalósult az országban, kezdődik a “kommunizmus” építése.

a bolgár címer 1971-1990 között, a korabeli vicc szerint szerint ez nem címer, hanem halotti jelentés, s a két évszám a bolgár állam születését és halálát jelentik

A 70-es évek végétől gazdasági válság kezdődik. Megoldásként enyhítenek a tervgazdálkodás dogmáin, az egyes állami vállalatok önállósága növekszik. (Ez tuljadonképpen előkészíti a rendszerváltáskori új tőkés réteget, mely az esetek zömében a volt állami gazdasági vezetőkből épül ki aztán.)

A rohamosan csökkenő életszínvonalú lakosság elegedetlenségét az ideológiai szabadság növelésével igyekszik a vezetés kompenzálni. A bolgár kulturális minisztérium (melynek vezetője Ljudmila Zsivkova, Todor Zsivkov lánya) nagyszabású ünnepségsorozatot készít elő Bulgária megalapításának 1300. évfordulója alkalmából, melyben immár szó se esik marxizmusról, a hangsúly a dicső, nemzeti múltra van helyezve. Emellett nyilvánosan is propagálni kezdi Ljudmila Zsivkova a maga sajátos ezoterikus, hindu-tibeti nézeteit, melyeknek a hivatalos marxista eszmékhez az égvilágon semmi közük nincs. Ami a bolgár nép eredetét illeti, az addigi hivatalos “szláv nép, idegen elemekkel” tanítás helyett a tényleges eredet lesz a hivatalos álláspont: azaz az ősbolgárok által állammá szervezett szlavizált trák és szláv lakosság tézise. Szintén folyamatosan hangsúlyozásra kerül az ortodoxia pozitív szerepe a bolgár történelemben, valamint az a tény, hogy a nagy Szovjetúnió a kis Bulgáriától kapta a cirill ábécét, s nem fordítva.

Ljudmila Zsivkova férjével és közös fiúkkal, valamint első házasságából származó lányával

A nemzeti érdekek védelme programjának része immár a bulgáriai kisebbségekbolgárosítása is. Ez csak az örményeket és a zsidókat nem érinti, ők ugyanis “barátságos”, “hazafias” kisebbségnek számítanak. A bolgár alkotmányt módosítják a 70-es évek végén, törölve belőle a “kisebbség” szót. A muszlim vallású cigányok esetében a bolgárosítás sikeres, erőszakra sincs szükség, a legtöbb cigány önként is szeretne bolgárrá válni. (A keresztény cigányok pedig eleve bolgár neveket viselnek, náluk nincs szükség névváltoztatásra.)

Összesen kb. 220 ezer pomák nevét kényszerbolgárosították ezután. Miután Törökország 1974-ben agressziót követett el Ciprus ellen, a hatalom suttogó propagandája terjeszteni kezdte, hogy Törökország Bulgáriát is készül megtámadni a török és muzulmán kisebbség védelmének ürügyével, ezért meg kell oldani a “törökkérdést”. Így a bolgár lakosság zöme támogatja a bolgárosítást.

A 80-as évek elejétől immár a törökökre is kiterjesztik a bolgárosítást. A hatalom történészei olyan “elemzésekkel” állnak elő, melyek szerint valójában Bulgária területére sosem volt török betelepülés az oszmán időkben, s az összes bulgáriai muzulmán az oszmán hatalom által erőszakosan iszlám hitre térített bolgár keresztények utódai, akik az oszmán uralom alatt “tévesen” török identitásra váltottak. Így a törökök valójában bolgárok, s a hatalom hazafias feladatot lát el azzal, hogy a magukat törököknek gondolókat ráébreszti bolgár gyökereikre. Ez egyébként csak részben igaz, mert történelmi tény, hogy igenis volt török betelepülés a bolgár területekre már a török hódítás kezdetén is.

Először a kompakt török régiókon kívül élőket kényszerítik névváltoztatásra, aztán minden olyan törököt, aki párttag vagy valamilyen fontosabb munkahelyi pozíciót tölt be. Ezután következik a kompakt török többségű régiók “feldolgozása”.  A módszer jellemzően az, hogy egy-egy adott település teljes lakosságától elveszik személyi igazolványát valamilyen ügyintézésre hivatkozva, majd másnap új igazolványt adnak ki mindenkinek, immár új, bolgár névvel. Aki nem hajlandó átvenni az új papírokat, azt aztán kirúgják a munkahelyéről, majd közveszélyes munkakerülés miatt eljárást indítanak ellene.

Bulgária etnikai térképe a 80-as évekbeli helyzet szerint – kék: bolgár keresztény többség, zöld: török többség, piros: bolgár muzulmán többség, sárga: vegyes, nincs többség, 

Mindezek miatt Bulgária súlyos nemzetközi elszigeltségbe kerül. A nyugat felsorakozik Törökország mögött, viszont  a Szovjetúnió meg elhatárolódik ettől a bolgár politikától.

Látván, hogy Bulgária nem élvezi a szovjetek védelmét, Törökország ekkor terroristacsoportokat kezd kiképezni bolgár területen. Török terroristák felgyújtják a szófiai nagycirkuszt, több vasúti merényletet követnek el, s egy várnai szálloda előtt is merénylet történik az idegenforgalmi szezon közepén. Halálos áldozatok is vannak.

a legtöbb (6) halálos áldozattal járó török vasúti merénylet, s helyszínén az emléktábla (“1985. III. 9. a törökpárti terrorizmus áldozatainak emlékére”)

1989 nyarán történt a később a népnyelvben  „Nagy Kirándulás” néven ismertté vált eseménysorozat, melynek kereteiben a hatóságok útleveleket adtak kiválasztott törökök kezébe, kényszerítve őket az ország elhagyására, rendszerint 24 órát adva értékeik összeszedésére. A későbbi adatok szerint összesen 360 ezer személy hagyta el Bulgáriát, egy részük önkéntesen távozott. Sok török azonban nem akarta elhagyni szülőfaluját, ellenük a legkülönbözőbb kényszerintézkedéseket alkalmazták: a falvakat rendőri és katonai egységek vették körül, a lakosok nem hagyhatták el falvaikat, a falvakban viszont az élelmiszerboltokat bezárták, s az orvosi ellátást megtagadták a betegektől.

a bolgár-török határon kitelepülők

A közhangulatban azonban a változás a hatalom számára meglepő módon fordítottnak bizonyult. Míg az igencsak anyagias szemléletű átlagbolgár a névváltoztatást a ciprusi példa emlegetése miatt elfogadta amolyan önvédelmi intézkedésként, 360 ezer ember anyagi kisemmizése már inkább együttérzést keltett az áldozatokkal. Az anyagi kisemmizés tény volt, hiszen a rövid határidő alatt a török családok általában kénytelenek voltak ingóságaikat nevetségesen alacsony áron elkótyavetyélni, hogy pénzhez jussanak, hiszen nem vihettek magukkal mindent. Ráadásul az emberek hangulatát az is negatív irányban befolyásolta, hogy híre ment sok esetnek, amikor helyi kommunista pártemberek vásárolták fel a kiűzésre ítélt törökök vagyonát, így hatalmas nyereséghez jutva.

Az egész törökkérdést csak a rendszváltás oldotta meg 1989-1990-ben.

Visszatérve a gazdasági témára, a helyzet folyamatosan romlott a 70-es évek végétől. A romlás immár nemcsak az árukínálat drasztikus csökkenésében, de pl. az áram- és vízszolgáltatásban is érezhető lett: naponta átlag 8-12 órán keresztül áramszünet volt, svízkorlátozások is voltak.

sorbanállás egy bolt előtt Szófia központjában

Gorbacsov hatalomra kerülése Moszkvában 1985-ben súlyosan tovább rontott a bolgár helyzeten, Gorbacsov immár végképp nem volt hajlandó olcsó hiteleket adni, s az energia is immár piacon áron volt csak megvásárolható a Szovjetúniótól. Ez az első eset a bolgár-szovjet kapcsokatok történetében, hogy a bolgár vezetés immár nem a szovjet vezetés elsőszámú barátja.

Mindennek ellenére hozzá kell tenni: a rendszerváltás oka nem gazdasági volt, hanem a belső harc a pártvezetésben. Zsivkov belső ellenzéke a pártvezetésben 1989. november 10-én gyakorlatilag puccsot hajtott végre. De ez már egy külön nagy téma…