A bulgáriai helyzet a rendszerváltozás idején jelentősen különbözött a magyarországitól.

Ennek fő oka az volt, hogy az átlagbolgár sokkal kevesebb ismerettel rendelkezett a világról, mint az átlagmagyar. Ennek pedig az oka az ország eltérő földrajzi elhelyezkedése és a kommunista diktatúra keményebb mivolta.

Míg Magyarországnak ott volt a nyugati élbolyba tartozó Ausztria jó példának és a Magyarországnál jóval szegényebb Szovjetúnió ellenpéldának, addig Bulgária nem volt határos a Szovjetúnióval és mindkét kapitalista szomszédja – Görögország és Törökország – pedig Európa legszegényebb kapitalista államai közé tartoztak.

Plusz az utazási korlátozások. Magyarországról a 80-as években már szinte mindenki szabadon utazhatott nyugatra háromévente egyszer, Bulgáriából viszont egészen a rendszer bukásáig csakis a korlátozott létszámú csoportos utazás és a meghívólevélre történő kiutazás volt opció.

Azaz az átlagmagyar tudta félig-meddig milyen az élet a gazdag nyugaton, az átlagbolgár meg nem. Ennek következménye pedig az volt, hogy az átlagbolgár értékítélete a nyugatról sokkal irreálisabb volt, mint az átlagmagyarnak. Az átlagbolgár meg volt győzödve róla, hogy a nyugat valamiféle mesebeli csodavilág, ahol mindenki mosolyog, nincs kizsákmányolás, alig kell dolgozni, s csillagászati fizetések vannak.

Így hát a kommunista rendszer bukása, majd a kapitalizmus bevezetése után minden bolgár várta, hány hét ill. legfeljebb hány hónap után fog beköszönteni Bulgáriában is ez a tejjel-mézzel folyó csodabirodalom. Voltak persze pesszimista bolgárok: szerintük esetleg várni kell 3-4 évet a csodaállapotokra. De az egész ország várta a csodát. A politikai ellentáborok között is inkább geopolitikai nézeteltérések voltak: azaz nyugatpártiak oroszpártiak ellen, de – mivel Oroszország is rendszert váltott – ez nem hatott ki a vázolt csodavárásra. Az oroszpártiak ellenezték pl. a NATO-t, de nem kevésbé hitték, hogy a kapitalizmus csodavilág.

Aztán csoda történt valóban, csak fordított csoda: az életszínvonal viszaesett és nem nőtt. (Valójában Bulgária csak 2010-re érte le az 1989-es életszínvonalat ismét, csak 2011 óta enyhén magasabb az a kommunista korszakbelihez képest. Azt, hogy ez így lesz SENKI se hitte volna el a 90-es években…)

Jöttek a kérdések: miért nem köszöntött be a csodavilág? Többféle álmagyarázat is született, a főbbek:

• a csúnya kommunisták ellopták az ország vagyonát – részben igaz, hogy a volt kommunista nomenklatúra sok pénzt lopott el, de ez nem lehetett valódi ok,
• a mi bolgár kapitalistáink csúnya, buta kapitalisták, nem tudják helyesen építeni a kapitalizmust – ez meg részben se igaz, a bolgár kapitalista semmiben sem különbözik a nyugatitól,
• a nagyfokú bűnözés gátolja a femelkedést – talán ez volt az egyetlen értelmes és releváns érv, valóban túl erős volt a bolgár maffia a 90-es évek közepéig és valóban sok mindent gátolt ez, de a maffia visszaszorítása után sem változott a helyzet, azaz mégsem lehetett ez a fő ok.

Aztán a tömeges bolgár migráció és a nyugattal való közeli megismerkedés meghozta az eredményt: az átlagember rájött, hülyeség volt minden, amiben hitt. Akkor született egy vicc:

• Két fő oka van annak, hogy utálom Marxot: az egyik, hogy minden, amit a kommunizmusról mondott röhejes butaság volt, a másik meg, hogy minden, amit a kapitalizmusról mondott, az meg bezzeg igaznak bizonyult!