A marxizmus és a liberalizmus esete az értékkel.

A marxizmus gondja az, hogy nála az érték és az ár különválik egymástól. Ez tulajdonképpen a marxizmus legnagyobb gazdaságfilozófiai hibája. S pont ezért értelmetlen Marx alapegyenlete a kizsákmányolásról.

Marx ugyanis úgy igyekszik bizonyítani a kizsákmányolást, hogy immanens értéket tulajdonít a dolgoknak, melynek mértéke a dologhoz szükséges munkaerő mértéke. Viszont ezzel Marx csak eltolja a problémát, abba egy csavart téve. Hiszen se Marx, se egyetlen követője nem volt soha képes megmondani, miként mérhető a munkaerő.

Marx azt mondja: a tőkés befektet x összeget a termelésbe, amihez hozzájön y összegű munka a munkás részéről, viszont a tőkés nem y fizetést ad a munkásnak, hanem z-t, azaz az y-z a tőkés által elsajátított profit, ennyivel lett kizsákmányolva a munkás. (Későbbi marxisták elismertek jogos hasznot is a tőkés részére, hiszen ő is dolgozott a termelés megszervezésével, azaz így a y-z összegből le kell vonni ezt is.)

Az elvi alap az lenne, hogy van "egyszerű" munka, valami olyasmi, amihez szimpla átlagos fizikai erő kell. S minden bonyolultabb munka átszámítható ilyen munkára. Miért kell ez? Mert Marx is felismerte, hogy pl. 1 óra utcaseprés értéke nem azonos pl. 1 óra vasöntés értékével. Viszont nem sikerült SOHA kitalálni objektív számítást arról, hogy pontosan mi a váltószám pl. az köztisztasági alkalmazott és a vaskohó-szakmunkás munkája között.

Így viszont dől az egész elmélet alapja, mert nem lehet kiszámolni mennyi a kizsákmányolás.

S a probléma a megvalósult kommunista társadalmakban pedig már rendszerprobléma lett. Hiszen ha nem tudjuk mennyi a váltószám, nem tudjuk azt se, mennyi az igazságos bér. S emiatt persze az se tudható mi mennyit ér. Hiszen a marxista gazdaságban objektívaknak kellene lenniük az áraknak, azaz ki kellene tudni számolni, hogy pl. 1 liter bor = 20 ceruza, stb. De ezt nem lehet az említett ok miatt megtenni, így a marxista gazdaság lassan eljut a káosz állapotába, mely után jönnek a "reformok", ami a gyakorlatban azt jelenti: elfogadják a kapitalista piaci árakat, amivel a káosz még nagyobb lesz. De ez ismert a gyakorlatban pl. a kádári Magyarország történelméből.

Magyarul: a marxista gazdaságtan marhára logikus az alaptól kezdve, csak éppen az alap teljesen virtuális bűvészkedés a szavakkal.

A liberalizmus megoldása a kérdésre szintén abszurd, de logikailag működőképesebb. A liberalizmus atyjai ugyanis azt a mellbevágó dolgot állítják, hogy NINCS érték, csak ár. Azaz ha senki se vesz meg egy kiló aranyat, akkor annak értéke/ára nulla, míg ha valaki megvesz egymillióért egy kalap szart, akkor egy kalap szar egymilliót ér.

Természetesen ez is tarthatatlan, hiszen a valósághoz ugyanúgy semmi köze. S főleg napjainkban látható: a válság olyan szintű már, hogy abból nincs kiút. Ma már a világon az összes pénz összértéke kb. a 25-szöröse a ténylegesen meglévő értékeknek. Ha a liberális elvek tényleg érvényesülnének, azonnali 2500 %-os inflációnak kellene bekövetkeznie azonnal, ami persze nem következik be, mert a rendszerurak nem engedik, hogy ez bekövetkezzen. Így lassan növekszik a buborék, s egyre nagyobb lesz a robbanás, a nem túl távoli jövőben. Az okos országok ezért megfogható dolgokat igyekeznek felhalmozni, felkészülve a robbanásra. A robbanás utáni árakhoz képest ugyanis most minden nagyon olcsó, hiszen értéke 25-öd részéért megvehető.