magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A hülyeség kendőzetlen ereje

Először azt hittem, ez a cikk egy stílusparódia.

Paródia a ballib közhelyek szemléltetésére. De utánanéztem, s nem az, a szerző létezik és komolyan ezt hiszi.

A történet lényegét leírom.

A kisiskolás anyuka számára a legnagyobb gond, hogy már olvasni jól tudó gyereke látja a Soros-plakátokat, ezzel beleivódik a gyűlölet.

A migránsok elleni "gyűlölködést" az anya még megoldotta tavalyelőtt: elvitte a gyereket a Keletihez, amikor ott a Mertkell által meghívott migránsok handabandáztak, s a gyerek rádöbbent, hogy a világ legjobb emberei az allahakbározó torzonborz alakok. A gyereknek mindez annyira megtetszett, hogy még egyik játékát is az allahakbározó pályaudvarmegszállóknak ajándékozta. Aztán a gyerek focimeccsen is részt vett - még a Keletinél! - a migránssimogató álcivilekkel. Persze a hosszú vidámság a Keletinél nem volt azért felhőtlen: pár rohadék magyar ugyanis inzultálta a családot rasszista beszólásokkal.

Akkor még azonban így is minden renden volt, de azóta a gyerek megtanult olvasni. Kicsit furcsa persze, hogy 7 évesen nem tudott még olvasni, lehet, hogy a gyerek fogyatékos, erről nincs infó a cikkben. Mindegy. A lényeg szóval, hogy azóta a gyerek lelke veszélyben van! Az anya mindent megtesz, többek között homokos krisnás Down szindrómásokkal és 4-vallású gyíkemberekkel barátkozik a gyerek, ugyanis szülei őt egy speciális toleráns iskolába íratták meg, ahol minden gyerek más színű. De hiába zabálja a sok gyerek közösen a finom édességeket, a Soros-plakátok miatt mindez nem segít sajnos, ami a liberális anyukát libabőrössé teszi, hiszen tudja mindez oda fog vezetni, hogy gyermeke előbb-utóbb önkéntes őr lesz a Zorbán által újranyitandó auschwitzi haláltáborban.

S e rettegésével az anya nincs egyedül. Ugyanezen ok miatt tántorgott ki Londonisztánba mosogatni immár 1 millió ember Magyarországról. Szóval mindenért az antiszemita és muszlimgyűlölő Zorbán a hibás, aki olyan gonosz ember, mint a Sátán négyzetre emelve. Ja, s leghűebb embere, Bayer Zsolti is, ők azok, akik miatt most újraéljük a 70 évvel ezelőtti eseményeket.

Az anya kedvenc szuperhőse már kisgyerek kora óta Soros György, mert az adományt adott iskolájának 30 évvel ezelőtt. Soros akkori adománya hatására lett a szerző rendes ember. Eredetileg azt tervezte, nem fog megismerkedni kultúrákkal, más emberekkel, más dolgokkal, de, hála Istennek, Soros adománya hatására mindez végül az ellenkezője lett, így ma már nem utál senkit, még a csíkos erdélyi jetiket se.

S most gyermeke áll hasonló sorforduló előtt! Hová menjen: szeresse Soros bácsit és legyen ballib aktivista vagy legyen fasisztakomcsi és gyűlölje a másságot. Ez most a dilemma. S az anya nap mint nap küzd gyermeke lelkéért, de a gonosz Soros-plakátok bivalyerősek. Sajnos még az említett sokszínű iskola se segít, mert a tanári kar retteg Zorbán bosszújától. Lassan az országban emiatt véres polgárháború fog kitörni, s magyar kel magyar ellen!

Bezzeg polgárháború előkészítésre van pénze Zorbánnak, de bezzeg arra nincs, hogy minden magyar új cipőt ajándékozzon Karácsonyra A szerző nemrég járt Csehországban, ott ma már az életszínvonal a nyugati felett van, s mindenki maximálisan toleráns!

A Soros-táblák pokoli erejét továbbá erősíti a kötelező testnevelés óra. Ráadásul nincs tornaterem, így a gyerekek a száguldó autók között ugrabugrálnak az utcán. Továbbá pokoli erő az önkéntes hittan tárgy, ez is arra tanítja a gyerekeket, hogy ne szeressék Soros bácsit, s ne segítsenek a vakoknak se átkelni a zebrán.

Zorbán diktatúrája, úgy tűnik, agymosott droidokat akar nevelni a szerző gyerekéből, kegyetlen katonát akar csinálni belőle!

A cikk mégis optimista üzenettel zárul. Kiderül, hogy Hála Istennek, Zorbán meg nem irtott ki minden kacsát a tavakról (egyelőre csak a ballibákat üldözi), így a család ki tud még kapcsolódni a Soros-táblák rettenetes hatása alól.

Aki szeretne jókat nevetni, annak itt teljes terjedelemben.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr2813403109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsoltbacsi 2017.11.29. 19:13:48

Kár, hogy nem lehet kommentelni az eredeti cikket :)

fundaluk 2017.11.29. 20:17:54

áááá tiszta hányinger. Ne linkeljél ilyeneket mert nem tudok aludni úgy felbosszant :)

vergyula 2017.12.01. 10:34:17

Nos, szerintem erősen túltoltad a "paródiát". Másrészt a gond az, amikor mindenhol az arcodba tolnak valamit, amit nem szeretsz, jelen esetben a sorosozós plakátokat. Ez független attól, hogy egyetértesz vele, vagy nem. Mint amikor valakinek nem tetszik, hogy tampon/hashajtó/körömápoló/stb. reklámot adnak a tévében, pont amikor az illető vacsorázik.
Ráadásul a dömping a gyereknek is feltűnik, magyarázatot kér, amit nehezen oldasz meg egy 8 évesnek is érthető szinten. (ahogy a tampont is nehezen magyarázod meg neki, vagy hogy 2 ember az utcán miért lóg egymás száján, pláne ha egyneműek)
"kedvenc szuperhőse már kisgyerek kora óta Soros György" - miért baj az, ha valaki nekem segített, és ezért pozitívan nyilatkozom róla? Persze, az illetőről azóta kiderült, hogy maga az ördög, de hát ezt nem mindenki érzi át.
Van, amit jól csinál a Fidesz, a kerítéssel is egyetértek, de ez a sorosozás tényleg csak a politikai haszonszerzésről szól, ellenségkreálás és gyűlőletkeltés útján. Inkább építsenek kisvasútat.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.01. 10:54:03

@vergyula:

Én akkor voltam gyerek, amikor tényleg SEMMI más se volt az egyetlen állami propagandán, kívül, s kibírtam. Szóval ez nevetsléges érv.

A Soros-kampányt én is tőlzónak tartom, de még inkább az ellene való gágogást.

vergyula 2017.12.01. 18:01:25

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: vigyázz, nem a rendszerváltás előtti időkhöz kell viszonyítani. Én is akkor voltam gyerek, és csak egy dolog jut eszembe, amit utáltam és a rendszer volt az oka: a felvonulás Május 1-én. Jó, persze, visszagondolva talán az is fura volt, hogy nem ehettünk bármikor banánt, de anno ezt elfogadtuk amolyan természeti törvényként. :)
Szóval a "kibírtam" ebben az esetben nevetséges kifejezés. Én is kibírtam, amikor a vesekövemet zúzták, de azért nem volt jó.

"A Soros-kampányt én is tőlzónak tartom, de még inkább az ellene való gágogást." - talán a gágogás azt jelenti, hogy más is túlzónak tartja.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása