Khairophón kérdezi Szókratészt, mi volt az a csodálatos hang, melyet hallottak a strandon.

Szókratész elmondja, az egy halküón, ami egy tengeri madárfajta.

Utána néztem a szótárban, a magyar neve halkapó. Bevallom, sose hallottam róla.

Szókratész elmondja a rá vonatkozó mítoszt. Volt egyszer egy nő, Aiolousz lánya, aki meghalt férjét, Kéuxot siratta. Az istenek a nőt madárrá változtatták, s ez a madár máig a tengereket járja, keresve és siratja férjét. Mindezt azért kapta az istenektől, mert azok meghatódtak hatalmas szerelme miatt.

Amikor ezek a madarak fészkelnek, azokat nevezzük halküón napoknak, ezek a tél közepén vannak, ilyenkor az idő kivételesen kellemes: a tenger sima az ég pedig világos.

Khairophón kérdése: hogyan hihetünk az ilyen mesékben? A válasz: emberi értelmünk korlátozott, nem lehetünk biztosak mi lehetséges és mi nem, képtelenek vagyunk felérni az istenekhez, hogy meg tudjuk ítélni mi lehet és mi nem. Lám, az erős viharból hirtelen nyugodt idő lehet. Az istenek hatalma mérhetetlenül nagyobb, mint a miénk, elképzelhető tehát, hogy a legképtelenebb dolgok és könnyűek számukra. A természet hihetetlen dolgokra képes! Mi emberek képtelenek vagyok ezekről az erőkről bármilyen hiteles ítéletet mondani.