Az angol nyelv egyik érdekes jelensége, hogy nem válik el egymástól a sznobizmus és a műveltség.

Jó tanulmányozható ez az úgynevezett szabálytalan többes számú névszavakon. A magyarban a jelenség ismeretlen (legalábbis bizonyos értelemben), nálunk ugyanis minden névszóragozás szabályos, nem létezik pl. egyetlen magyar főnév se, melynek többes száma ne lenne szabályos. Egy magyart idegen nyelvként tanuló idegen számára a magyar főneveknél nem az a kérdés, hogy mi egy magyar főnév többes száma, mert a rag vagy -k vagy -(magánhangzó)k, az előbbi akkor ha a szó magánhangzóra végződik, utóbbi ha mássalhangzóra, hanem az, hogy mi a pontos szabály az adott esetben. S ha a pontos szabályon túli eseteket elnevezzük rendhagyóknak (ez is egy érvényes nézőpont), akkor a kérdés már csak ezen esetek külön megjegyzése. Nagyon kevés olyan magyar főnév van, melynek többes száma nem magyarázható el szabályosan - persze gyakorlati szempontból sokszor egyszerűbb egy bonyolult szabály elmagyarázása helyett az illető eset szimplán rendhagyónak minősítése, pl. valószínűleg egy nyelvtanuló számára egyszerűbb annak megjegyzése, hogy tó-tavak rendhagyó, mint értekezés a tó szó dupla tövéről.

Eddig az angol esete kb. teljesen ugyanaz.

Ami az angol sajátossága, hogy a művelt beszéd hajlamos egyes idegen szavak (elsősorban latin, de egyes görög szavak esetében is) idegen többes számát használni. Azt mondják pl., hogy

bacterium - bacteria, medium - media, cactus - cacti, datum - data, criterion - criteria, formula - formulae,

stb. (magyarul: baktérium - baktériumok, médium - médiumok, kaktusz - kaktuszok, adat - adatok, kritérium - kritériumok, formula - formulák). Persze a hétköznapi angol nem így beszél, számára bacteriums, mediums, cactuses, criterions, formulas, vagy egyenesen az eredeti többes számból képzett többes, ott ahol az eredeti többest egyes számnak érzi: datas, medias, criterias, stb. Pl. a "one datum" csak nagyon magas stílusban szokásos, 30-szor ritkább a "one data" verziónál, többes számban viszont "data" és a "datas" egyforma előfordultságú.

A magyarban mindez teljesen ismeretlen. Az eredetileg többes számú idegen eredetű szavak is egyes számúak magyarul: spagetti, média, opera, sperma, graffiti. S természetesen nem létezik olyan idegen eredetű szó a magyarban, melynek idegen többes számát használnánk. Pl. a médium - média esete se ilyen, pedig erről egyesek váltig állítják, ez valamiféle speciális helyzet - a tényleges használatban: médiumok és médiák, azok által is, akik ezt kiemelik, legfeljebb ők nem használják a "médiák" szót.

Itt meg kell jegyezni, a nyelvészethez nem értő magyar tudálékosok kedvenc vesszőparipája a "sperma" és a "média" szó, ezek szerintük többes számban vannak, így hibás szerintük a "spermák" és "médiák". De ez most teljesen mindegy, mert még ezek a tudakékosok se használják a "sperma" és a "média" szót többes számban. Pl. senki se mondja "a sperma fehérek" vagy "a média azt mondják", pedig így kellene mondani, ha ezek tényleg többes számban lennének, lásd pl. "az üvegek fehérek" vagy "a politikusok azt mondják". Azaz ha igazuk is lenne állításukban, akkor azt kellene feltételezni, hogy léteznek a magyarban olyan többes számú főnevek, melyek nyelvtanilag egyébként egyes számúkként viselkednek, ami persze abszurdum, hiszen miben állna egy szó többesszámúsága, ha nem abban, hogy többessszámúként viselkedik.

De vissza a témára. A lagtudálálékosabb magyar sznob se használna többes számúként egy csak az eredeti nyelvben többes számú szót, lásd senki se mondja "a média azt mondják". Míg angolul pontosan ez a helyzet: a művelt nyelvhasználatban helyesnek, elfogadottnak, sőt kifinomultabbnak számít az idegen többes szám. Természetesen az angolban is a hétköznapi használat a gyakoribb, pl. a "the media is saying" 2-szer gyakoribb a neten, mint a "the media are saying".

Mi lehet a magyarázat? Az, hogy az angolok sznobok? Nem hiszem.

Szerintem az ok kettős, egyrészt az angol nyelv sajátos története, másrészt nemzetközisége.

Az angol nyelv történetében a releváns elem, hogy az egykor angolszász nyelvű Anglia a francia nyelvű normann uralkodók hatalma alá került a XI. században (máig onnan származik az angol uralkodócsalád, igaz, oldalágon, a jelenlegi angol királynő legkorábbi ismert őse egy IX. sz. közepén Skandináviában született, Észak-Franciaországban letelepedett viking nemes). Így sokig még megvolt az a hagyomány, hogy az elit francia nyelvű, emiatt a latint preferálja, míg a köznép meg germán eredetű angolszászul beszél.

A nemzetköziség eleme pedig az, hogy ma az angol a világnyelv. Aminek az a negatív oldala, hogy a világnyelvek hajlamosak sokkal inkább befogadni idegen elemeket. Míg egy nem-világnyelv nagy nyelv, mint pl. a magyar a szókincsen kívül nemigen kap idegen hatást, mert a nyelv csak egyetlen közösség nyelve, nem használatos nemzetközi kommunikációra, így a nyelv alapállása a védekezés, nem a befogadás. Persze a halódó kis nyelvek is így viselkednek, dehát az angol nyilvánvalóan nem ez az eset.