magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Hogyan alapozza meg?

Érzékeny téma. Magyarország az egyetlen kelet-európai ország, ahol jelentős kálvinista kisebbség van, a lakosság közel ötöde református. (Még két kelet-európai országban van jelentős protestáns lakosság: Észtországban és Lettországban, ezekben relatív többséget is alkotnak, de mindkettő a protestantizmus mérsékeltebb, lutheránus ágához tartozik.) Ráadásul Magyarországon a református vallásnak van egy amolyan nemzeti színezete is, s ez pl. a romániai magyaroknál is erősen érezhető (akiknek kb. a fele lehet református).

Pedig fontos az igazságot kimondani: a protestantizmus az ateizmus, a modernitás, a liberalizmus szellemi alapja, s ebben éppen a kálvinista ág jár elől.

A világon jelenleg kb. 2,5 milliárd keresztény van, s közülük kb. 1 milliárd protestáns. Ezek közül 70 % vagy kálvinista vagy nem hivatalosan kálvinista ugyan, de a kálvinista eszmék részleges hatása alatt kifejlődött felekezet.

A kálvinizmusnak 2 nagyon fontos alapelve van, mely megkülönbözteti a kereszténység többi részétől:

  • az előre elrendeltség,
  • a személyes megváltás bizonyossága.

Az előre elrendeltség egy téves ágostoni gondolat tetézése további tévedésekkel. A nyugati kereszténység legnagyobb teológusa Ágoston -
Aurelius Augustinus (354-430) -, ő vetette meg azokat az alapokat, melyek aztán lassan tovább fejlődve nem-keresztény eszmékhez vezettek, bár őt magát még nem lehet vádolni keresztényellenességgel.

Ágoston annak idején egy eretnek eszmével vitázva esett át a ló ellenkező oldalára: tagadni akarta azt a gondolatot, hogy az ember képes saját magát megmenteni, így ennek ellentétjét kezdte védeni, ami pedig ugyanolyan abszurdum. Miközben ő maga volt az, aki gyönyőrűen elmagyarázta, Isten mindentudása nem áll ellentétben az ember szabad akaratával. Szóval én nem hiszem, hogy azt akarta volna mondani Ágoston, amit Calvin aztán kihozott belőle. Hiszen Ágoston még csak azt állította, mivel Isten mindent tud, így azt is, hogy ki fog szabad akaratával élve a bűn mellé állni, ezzel saját magától elvéve az üdvözülés lehetőségét, de azt nem, hogy Isten egyeseket eleve bűnre teremt. Egyes kálvinisták szerint, s ez ma a kálnista többségi álláspont - bár nem maga Calvin szerint, ha jól tudom - Ádám bűnét is Isten rendelte el, mert ez terve része volt. Szóval a kálnista Isten valamiféle unatkozó bábjátékos, enyhe szadista vonásokkal.

Ráadásul Calvin még rá is pakolt erre továbbiakat, azt kihozva, hogy Isten előre dönti el, ki lesz kárhozatra ítélve, s ki fog üdvözülni. Sőt, ehhez azt is hozzátette, az üdvözölésre választott ember tudatában van kiválasztott státuszával.

A jó hívők tehát valamiféle büszke VIP-tagok. Dehát az ember elbizonytalanodik, még a VIP-ember is néha. Erre vannak a külső jelek: nyilván Isten bőven megajándékozza kiválasztottait.

A gyakorlatban ez azt jelenti: ha nincs különösebb lelkifurdalásom, gazdagon és egészségesen élek, boldognak érzem magamat, akkor én VIP-es vagyok, Isten kiválasztottja.

S nem is kell sok idő, a jó és gazdag közérzet válik életcéllá. Ami azonos a liberalizmus alapcéljával: minden egyén legyen boldog, s e célja elérése céljából mindent szabad. Simán ki is hagyható Isten.

Tervezem, leírom a protestantizmus abszurd történetét egyszer, csak a lényeget figyelembe véve, egymondatos megjegyzésekkel. Nem lesz nehéz. Szerintem még ebben a hónapban meg is csinálom.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1915394952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2020.01.08. 09:37:34

Ez érdekes hiszen ez az istenkép megegyezik az iszláméval, másrészt nullázza a transire benefaciendo értelmét ...(ami a keresztény hit lényege)

entrpnr 2020.01.09. 19:59:11

Érteni vélem a gondolatmenetet és van benne igazság, de túl leegyszerűsítő a kép. A folytatást (a protestantizmus története) még nem írtad meg, így azzal nem is tudok vitatkozni még. De a korábbi hozzászólásaidat figyelembe véve és főként az itt leírtakat, 1-2 ellenvetést azért megelőlegeznék.
Mivel túl hosszú lett, ezért inkább írtam egy bejegyzést.

touche.blog.hu/2020/01/09/protestantizmus_liberalizmus

entrpnr 2020.01.10. 21:35:53

Kösz, hogy elolvastad. Amit még akartam mondani - újraolvasva a válaszomat - hogy én inkább reagáltam arra a jelenségre amit mostanában időnként tapasztalok, főleg katolikusoktól, hogy mintha szeretnék újra kiélezni a vallási ellentéteket. Holott a jelen helyzetben (családi, közösségi és alapvető keresztény értékek elleni támadások) ezeken a területeken együttműködésre lenne inkább szükség. Remélem, hogy mind a katolikusok, mind a hozzád hasonlóan gondolkodó ortodoxok meglátják a magyar reformátusok (és a többi protestáns) hozzájárulását a magyar állam fennmaradásához - a 16. századtól kezdve egészen a mai kormánytagokig. Nem Thököly Imre meg Kossuth Lajos néhány éves tevékenysége alapján kellene ítéletet mondani felettük.

entrpnr 2020.01.10. 21:54:09

Mondom ezeket úgy, hogy nem vagyok református. És így én sem fogadom el ilyen értelemben az eleve elrendelést, mégis szerintem teljesen elvetni sem lehet, erre a Bibliából hoznék példát: az egyiptomi fáraó, Nagy Sándor, Antiokhosz Epiphanész, Círusz, Jósiás király. Érdemes lenne akár egyenként is megnézni őket, de most csak az utolsót nézzük: "A bibliai hagyomány szerint Jósiás Dávid király egyenes ági leszármazottja volt (2Kir. 22:2); Az 1Kir. 13:2 beszámol arról, hogy Jeroboám júdai király uralkodása idején egy júdai „Isten embere” (azaz egy próféta) felmegy Bételbe, és ott megjövendöli Jeroboám királynak, hogy a Dávid házából származó Jósiás király le fogja rombolni a Jeroboám által épített magaslatokat, és a papok csontjait megégeti az oltáron." https://hu.wikipedia.org/wiki/Jósiás_júdai_király

entrpnr 2020.01.10. 21:59:02

Júdást lehetne még említeni az Újszövetségből. Ennek ellenére én nem feltétlen gondolnám, hogy minden emberre ugyanígy igaz lenne az előre kiválasztás (tehát a fenti példa Jósiásról inkább a kivétel). Én sokkal inkább el tudom fogadni, hogy szerepek vannak előre elrendelve, eltervezve, és az ember szabad akaratán múlik, hogy melyik szerepet tölti be életében.

Khonsu 2020.01.11. 01:08:09

A mai keresztények (kevés kivétellel) tulajdonképpen nem az eredeti tanításban hisznek, hanem annak az évezredek alatt kialakult teológiai értelmezéseiben. Az egyházak ugyanis ezeket hirdetik. Van ami kicsit közelebb áll az eredeti tartalomhoz van ami távolabb, de lényegében az összes téves.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása