magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A mély döbbenete

A magyar ballib internetnek pár mély bugyra van, most kiderült kik a legelvadultabbak, legmélyebbek. Nos az eredmény (ábécé sorrendben): Erzsi Macska, Huppa, Kolozsváros. Sose hittem volna, hogy a egyébként gyomorforgató Örülünk Vincent vagy a még undorítóbb Nyugati Fény nem fog bekerülni, de tény: nem kerültek be, sőt még az Amerikai Magyar Népszava blog is szimplán csak elmebeteg, de saját magához képest semmi újat nem produkál, pl. azzal semmiképpen se vádolható az egyébként beszámíthatatlan Bartus, hogy tapsolna a járványnak. S a meggyődésesen magyarellenes Határátkelő blog is csak a szokásos szintjét hozza, hogy "magyar fújj, nyugat jó".

Hatalmas a düh a bloggerek és még inkább a kommentelők között az említett, elvadulásban érmes blogok között.

Erzsi Macska név alatt egy fanatikus DK-s aktivista rejlik, Homonnay Gergely, aki annyira DK-s, hogy hozzá képest valószínűleg még Gyurcsány is enyhén fideszes. Ezzel mindent elmondtam róla. Terve ugyanaz, mint egy amerikai neonáci szervezeté: fertőzötteket agitálni, hogy menjenek zsidók közé, csak "Erzsi" nem zsidókat, hanem fideszeseket akar betegíteni.

A Huppát egy Török Mónika nevű ultraballib blogger alapította, az illető másfél éve öngyilkos lett a Fidesz újabb választási győzelme miatt, ebből is látható, erősen labilis egyéniség. Viszont valamit alá kell húzni: Mónika kiállt vitázni bárkivel, bátor ember volt, nem rejtőzött cenzori pajzs mögé. Hülyeségeket beszélt folyamatosan, de abszolút hitelesen, őszintén. Követői sokkal rosszabbak nála: gyáva szarok. Mostanában gyűlöletet okádnak, drukkolva a vírusnak.

Az én személyesen kedvencem persze a Kolozsváros, az egyik főember ott egy ordító hattyú, vicces srác, plusz van pár erdélyi magyar, aki szeretne román lenni, de most nem csak róluk van szó. Valami Vogon nevű ember éppen leírja: mennyire bízott, hogy a járvány elsöpri Orbánt, mert a - ballib fantáziák szerint - afrikai szintű magyar egészségügy összeomlik. De jött az idióta EU, milliárdokat adott Orbánnak az egészségügyre, ezt a pénzt pertsze mind ellopták Orbán "oligarchái", de valahogy mégis maradt belőle, így most a magyar egészségügy mégse omlik össze. Közben pedig Orbán bevezeti ismét a fasiszta diktatúrát, mindent betilt, majd belekezd a nyugdíjasok kiirtásába. S a genetikailag selejtes magyar nép midezt nem veszi észre, sőt megdicséri Orbánt a járvány kezelése miatt. S emiatt most zokog minden demokrata (ez alatt értve a Kolozs-Szaros szerzőit és a törzskommentelőket), nem marad más, mint mind a 100 igaz demokratának összefogni, harcolni Mordorral, s sajnos sokáig nem süt ki Soros gazda ragyogó Napja...

Szeretném megjegyezni, mindez nem egy paródia, hanem egy valódi cikk. A kommentek szintje hasonló. Megjelenik régi kedvencem is, Forradalmár Zoli, akit még Hontalan Andris is kitiltott a HVG kommentszekciójából.

Komolyan mondom: ha ezek az emberek nem léteznének, a Fidesz kampánystábjának kellene őket kitalálnia. Náluk jobb agitáció a Fidesz mellett ugyanis nem létezik.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr7315548676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.26. 06:48:20

Egy másik posztban ultráknak nevezte ezeket a ben2 nevű kommentelő és ezzel elmondott mindent, alfától az omegáig!
Volt egy fradi ultra ismerősöm. Akkortájt a fradi teljesen szar volt, a másodosztályban játszott és még ott is részint közepesen részint szarul. A faszi rendszeres beszámolókat tartott a meccsekről, illetve az ottani eseményekről. Tömören a következők történtek vele. Megivott azon a hétvégén 50-70 sört, a meccsen szidták a bírót és az ellenfelet, a meccs előtt és után, pedig ha a rendőrség nem volt elég éber, akkor verekedtek az ellenfél szurkolóival. Egyik ilyen beszámoló pont egy kínos fradi vereség után volt és akkor megkérdeztem, hogy de milyen volt a meccs, hogyhogy ennyire kikaptak az aranylábú kedvencei, mire azt válaszolta, hogy "ja, a meccset én sohasem nézem"!
Na kb. ilyenek az elvakult ballib lumpenprolik is, akiket említesz, szidják az ellenfelet, mindenki hülye, mindenkinek nekimennek, de azt sem tudják mi történik, nem is látják, hogy mekkora szarok akiknek szurkolnak, mekkora szar, amit a "csapatuk" művel, mert nem is érdekli őket, lehetetlen rávezetni, kinyitni a szemüket, nem erről szól náluk, nem is akarják! Ezek egy csőcselék, annak minden ismérvével együtt!

vergyula 2020.03.26. 08:40:53

@Grimbusz Makszimusz: Meglepő fordulat pont az ellenzék és a fociszurkolók között párhuzamot vonni. :)
De már csak az egyensúly kedvéért, feltéve, hogy az ellenzéki érzelmű emberek tényleg az általad leírt módon viselkednek, talán vizsgáljuk meg a másik oldalt, ahol gondolkodás nélkül tapsolnak a kormány minden intézkedésének. (Illusztráció: Semjén mosolyogva bólogat Viktor beszéde közben) Jó, és kész. A magyarázat ráér, nem fontos.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.26. 08:51:00

@vergyula: Ellenérv numero 1. a másik oldal is....
Még jobb ellenérv numero 2. Semjén mosolyogva bólogat!
Tényleg nem fontos a magyarázat szerintem sem, nem is annak szántam, mindössze szórakozom! :D Ultrának felesleges magyarázni.

vergyula 2020.03.26. 09:24:27

@Grimbusz Makszimusz: Félreértesz, meg sem próbáltam érvelni. Csak rámutattam, hogy ahogy az ellenzéki szavazók nagyrészének a kormány minden döntése koromfekete, úgy a kormánypártiaknak hófehér. Nincs különbség, ők érzelmi szavazók. A jelenlegi helyzetben sem azért támogatja a kormánypártiak nagyrésze Viktort, mert gondolkodnak. Egyszerűen ezt szokták meg. Ahogy az ellenzékiek az ellenkezést.

2020.03.26. 14:36:13

@vergyula: A jelenleg jobb- és baloldalnak nevezett eszmék nem egymás tükörképei, ezért fanatikusai sem azonos minőségűek. A gyűlölet (a soviniszta is) elsősorban a progresszív bal sajátja, még akkor is, ha vannak ilyenek a konzervatív loberális (=jobb-) oldalon is.

2020.03.26. 14:37:47

Birca! Minek olvasod ezeket a szemét médiákat? Többre vagy hivatott, minthogy ezekkel égesd el az idődet.

fundaluk 2020.03.27. 21:31:08

@zavaleta: még szerencse hogy Birca elolvassa, és összefoglalja nekünk a lényeget. Legalább nem nekünk kell mérgezni magunkat.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.28. 06:47:42

@vergyula: "Csak rámutattam, hogy ahogy az ellenzéki szavazók nagyrészének a kormány minden döntése koromfekete, úgy a kormánypártiaknak hófehér. Nincs különbség, ők érzelmi szavazók. "

Ezért írtam az ultrás hasonlatot. Nálam azért egyoldalú, mert kizárólag ellenzékiekkel szoktam vitatkozni. Egyébként egy elvakulttal folytatott eszmecsere esetén óhatatlanul te is elvakultnak fogsz tűnni, elkezded ugyanazokat az eszközöket alkalmazni és bekerülsz egy hülyeségspirálba, ha nem vigyázol. Persze ha tudod őket hideg fejjel provokálni, akkor jó móka!
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása