A magyar ballib agytröszt kedves tevékenysége, hogy nyílt leveleket szerkesztenek, melyeket aztán a kiválasztottak kötelezően alá is írnak. A célja ennek egy: megfélemlíteni minden ellenvéleményt, hiszen aki esetleg mer ellentmondani, az ki van zárva a nagy budapesti liberális szalonból, márpedig aki onnan ki van zárva, az a legjobb esetben is bunkó sarlatán, rosszabb esetben pedig egyenesen nyilas keretlegény.
Most megint aktivizálódtak, persze megint a józan ész ellenében, mert Bagdy Emőke pszichológus elmondta azt, amit eleve mindenki tudott: hogy káros, ha kisgyerekeket szexszel és devianciával traktálnak, ezt egyébként a legvadabb libbantak se gondolják másképp, csak ők úgy tesznek, mintha nem gondolnák így.
Mert nem tudok elképzelni egy neves liberálist se, aki a saját gyerekének, unokájának ténylegesen is deviáns magatartást mosdató "meséket" adna a kezébe. Ez valami olyasmi, mint a gettócigányság iskolai felzárkóztatása és a "szegregáció" elleni harc: szóban minden liberális fel van háborodva, de magánszemélyként a saját gyerekét, unokáját egy se járatja gettócigányoktól terhelt iskolába.
A ballibbant kényszeres aláírók közül sokak neve most nem szerepel az aláírók között, de ennek egyetlen oka, hogy legtöbbjüknek nincs pszichológus oklevele. Így most sajnálkozva hiányolnunk kell pl. P. Szűcs Julianna, Kálmán László, Kulka János, Vásárhelyi Mária, Nádasdy Ádám, Mihancsik Zsófia, Ungváry Rudolf, Tamás Gáspár Miklós, Lángh Júlia, Donáth László, Bojtár Endre, Bolgár György, Bauer Tamás, Arató András, Iványi Gábor - kihagytam valakit a neves, minden marhaságot aláírók közül - nevét.
Mert most nem az "értelmiség krémje" írt alá, hanem a "szakemberek". Persze szakembernek csak az számít, aki mindenben egyetért az egyébként teljesen tudománytalan szivárványgenderizmus marhaságaival. Azt ugyanis mindig ők mondják mi, ki szakember és ki nem az.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mr. Hyde 2020.10.18. 06:41:13
Társadalmin szolidaritást követel magának minden neki fontos ügyben és elvárja, hogy össznépi támogatás kölcsönözzön súlyt a státusza helyreállításához és privilégiumainak megerősítéséhez.
Egyre inkább jellemző folyamat az, hogy ezzel a magatartással a szélsőjobboldalra szorítják ki a társadalmi többség mellett az egyébként tényleg baloldali értelmiséget is.
2020.10.18. 07:28:31
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.18. 07:36:45
A cél az volt, legyen felhívva a figyelem a gyermekmegrontásra.
2020.10.18. 07:43:23
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.18. 07:56:20
Pont ez a cél, hiszen a nagy többség Dóráék mellett van, a ballib törzsszavazók zöme is.
vergyula 2020.10.18. 08:21:53
vergyula 2020.10.18. 08:22:07
vergyula 2020.10.18. 08:22:39
vergyula 2020.10.18. 08:25:12
Szerintem ez egy korrekt vélemény. Mindig érdekesek azok a témák, ahol a szakma is megosztott. Ennek lehet szakmai, meg persze politikai oka is, általában hibrid.
vergyula 2020.10.18. 08:33:53
Van egy rakás könyv, amit a szülők nagyrésze nem adna a gyerekei kezébe illetve nem mesélne belőlük. Aztán Dorcsi mégsem darálja őket. Ennek a könyvnek sem súlyosabb a témája, viszont pont olyan, mellyel lehet tüzelni a homofóbiát és a gyűlölködést. A végén még elárasztanak bennünket az olyan felnőttek, akiknek képtelenség ellenségképet gyártani. Hová vezetne ez?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.18. 08:36:38
Beteg társadalom az, melyben a normalitás keveredik az abnormalitással.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.18. 08:37:24
Nem, a könyv célja: normálisnak hazudni a nemnormálist.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.18. 08:38:31
Azt jelenti: van szerzője.
A "normál" mese jellemzően népköltészet.
vergyula 2020.10.18. 08:59:08
vergyula 2020.10.18. 09:03:54
Hadd javítsalak ki: Beteg társadalom EZ, melyben a normalitás keveredik az abnormalitással.
Mert bizony az általad normálisnak/abnormálisnak tartott dolgok egyaránt megtalálhatók, a "keveredést" mondjuk nem teljesen értem.
vergyula 2020.10.18. 09:10:59
midnight coder 2020.10.18. 10:12:23
Oda, hogy amikor megjelenik az ellenség, csak néznek bután maguk elé, és nem értik az egészet. Ami ma egyébként Nyugat-Európában a bevándorlás kapcsán épp zajlik is. Aztán majd 30 év múlva, amikor Európa lángokban áll, akkor is csak a fejüket csóválják és néznek hogy hát méééé ?
vergyula 2020.10.18. 10:35:43
cicmen 2020.10.18. 10:41:33
cicmen 2020.10.18. 11:03:32
Ezt az ócska szar dumát! Nem az a hülye, aki buzimesekönyvet ír kisgyermekeknek, mérgezve a kis lelküket, hanem aki szól ezért!?
Ezt gyökeresen kell kiirtani, mert ma ez, holnap más ügy, aztán fokozatosan jönnek az újabb akciók és egyszer majd késő lesz! De nem lesz, nem jelenhet meg egyetlen egy darab sem!
Nevem senki. 2020.10.18. 11:39:43
"nem kötelező megvenni."
Jó de ne a gyerek sínylődjön attól, ha a szülei hülyék és megveszik. Ezért hülyül el teljesen a társadalom, mikor egy normális gyereket az ostoba szülei hülyére nevelnek. Aztán mikor ez a gyerek felnő és gyereke lesz, már akaratlanul is egy seggfejt kreál a sajátjából is, és a folyamat így megy tovább és tovább.
2020.10.18. 11:50:54
2020.10.18. 11:51:39
cicmen 2020.10.18. 12:40:48
Na erről beszélek, hogy az ilyen primitív faszokkal nem kell kukoricázni, mert a felfogóképességük nulla, csak az erőszakból értenek, ha normális vagy, akkor a végtelenségig provokálnak!
Először is nem vagyok vallásos, tehát mehetsz a faszba ezzel, másrészt, jobb ha tudod, hogy a biblia ismerete az alapvető műveltség része, számtalan ponton kapcsolódik történelmi eseményekhez, irodalmi és képzőművészeti alkotásokhoz, amiket bamba disznóként bámulsz csak, mert meg sem érted! Tehát az értéke vitathatatlan, az ismerete megkerülhetetlen, függetlenül attól, hogy katkó vagy, zsidó, vagy urambocsá ateista, akinek meg minimális agya van, az mindezt átlátja és véletlenül sem említi még egy napon sem ezzel a szarral. Neked nincs, de ez már régen kiderült sajnos.
2020.10.18. 12:58:21
midnight coder 2020.10.18. 12:58:24
alöksz róz 2020.10.18. 15:26:01
amúgy amit belinkeltél, egy közlemény.
ez meg a szakmai vélemény:
magyarnemzet.hu/belfold/bagdy-emoke-kikerem-magamnak-a-szakmaiatlansagot-8796794/
ezt pedig még csak meg se próbálják cáfolni... hanem csak hantáznak, szalmabáboznak és mellébeszélnek
alöksz róz 2020.10.18. 15:30:58
cicmen 2020.10.18. 16:55:12
Mi a kurva anyjukért olyan fontos cél nekik, hogy óvodások figye4lmét hívják fel arra a nem egyformaságra, hogy vannak aberrált buzik és a nemi identitásukkal tisztában sem lévő elme és idegbetegek? Bazmeg, boncolásra, vágóhíd látogatásra ne vigyük őket, mert az is az élet szerves része?
cicmen 2020.10.18. 17:03:24
Dúrő kezdte és nagyon helyesen! Amúgy ennek a mesekönyvnek megvan a maga haszna, ugyanis a politikailag eddig inkább ellenzéki kisgyermekeseket is elgondolkodtatja, hogy milyen szarháziak mellett is álltak eddig!
vergyula 2020.10.19. 05:02:22
kunzoo 2020.10.19. 11:03:22
Hozzátenném, az óvodai és iskolai hittannal sem értek egyet. Nevetséges hogy van egy iskolai tantárgy ami tagadja a többi tantárgy létjogosultságát. Talán úgy emészthető lenne hogy "vallástörténet", széljegyzetekkel, magyarázó szöveggel kiegészítve. Nem csak az adott vallás, hanem más vallások ismertetésével.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.19. 11:04:07
Miért tagadná a hittan a többi tárgyat?
kunzoo 2020.10.19. 11:15:08
Pl. Milyen idős a világ...evolúció....ha hit TAN ként értelmezzük, nem afféle kultúrtörténeti tantárgyként, akkor nem egyeztethető össze a természettudományos tantárgyakkal.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.19. 11:32:20
A hittan nem beszél se a világ koráról, se az evolúcióról. Az egyik csillagászati, a mésik biológiai kérdés.
cicmen 2020.10.19. 11:33:41
Neked sem sok van a fejedben, csak amit a bulvárban tanultál a libsiktől! Milyen tagadásról beszélsz, amikor pl. a Pannonhalmi gimnáziumban papok tanítanak természettudományos tárgyakat és valószínűleg nem meghamisítva és tagadva, ugyanis elég jelentős számban nyernek felvételt a végzősök felsőfokú intézményekbe! :DDDDD
kunzoo 2020.10.19. 11:43:04
No és akkor mi van? Attól még üti egymást a hittan és a biológia. Nem a tanár személye a kérdés hanem maguk a tantárgyak.
Abba a gimibe az megy aki oda akar menni. Sok helyen az egyháznak adták az egyetlen helyi iskolát, nincs választási lehetőség. A gimnazistáknak nyilván van annyi eszük hogy szétszálazzák a dolgot, kisiskolásoknál, óvodásoknál jó kérdés. Ha gond a buzipropaganda, akkor gond ez is.
kunzoo 2020.10.19. 11:48:44
Ja hát a teremtésről szó sem esik mi? Anno jártam hittanra kisiskolásként, volt Fiatalok Bibliája c. könyvem, szóval jól tudom miből áll egy hittanóra. Nem kell elmagyarázni.
Az a könyv vicces volt, Biblia light, de még így is tele volt halállal és pusztulással.
cicmen 2020.10.19. 11:55:33
A hülyéknél! Gondolom, te torna óráról átmentél ének órára és elkezdtél fekvőtámaszokat nyomni, mert azt sem tudtad, hogy hol vagy!
cicmen 2020.10.19. 12:00:40
Csakhogy ezt nem a hozzád hasonló lumpenlibsi majmok döntik el, hanem a szülők!
Annak ellenére, hogy én nem vagyok vallásos, a gyerekem meg fog ismerkedni a hittannal, mert ez a kultúránk része, de ugyanezzel a lendülettel szétverem annak a száját, aki érzékenyítő mesével próbálkozik nála az én akaratom ellenére!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.19. 12:05:03
A termetésnek mi köze van a csillagászathoz? Mert semmi. Hol az ellentmondás?
kunzoo 2020.10.19. 12:08:45
Értsd már meg. Felőlem sulin kívül bárki oda viszi a gyerekét ahová akarja. Szerintem az iskolai oktatásnak nem tere a hit. Ahogy a politika sem. A szexuális orienációt se neveljék bele, a vallásit se, politikait se. Oktassák azt, amit a tudomány jelenlegi állása szerint elképzelhetőnek tartunk a világról és kész. Hozzátenném, az etika tantárgy is szükségtelen. Arra van a szülő.
kunzoo 2020.10.19. 12:14:58
Van mémi ellentmondás. Ősrobbanás, kb 15 milliárd év, - "Legyen fény"
Több milliárd éves élet, százezer években mérhető emberi fajok - Ádám plusz Éva. Kb. 8000 éve.
Avagy élet a földön - angyalok.
A szentek még a keresztény hiten belül is kérdésesek, attól függ katolikus vagy kálvinista hittanról van-e szó.
cicmen 2020.10.19. 12:21:17
Persze, pl. a proli, vagy cigány szülők etikai képzésének bármikor tanúja lehetsz egy iskolabejáratnál és ha van gyereked, akkor abból is hatalmas marha lesz neked köszönhetően! :D
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.19. 12:42:03
Csak egyes - Magyarországon ritka - újprotestáns felekezetek hisznek a Biblia szószerinti értelmezésében.
Az ősrobbanást egy katoliku szerzetes találta ki egyébként. Kezdete pedig egy ezer évvel ezelőtti teológus ötlete.
Az se keresztény tanítás - kivéve egyes újprotestánsokat -, hogy Ádám és Éva párezer éve voltak.
A hittan sose általános, a katolikus és a református pl. nem ugyanaz. De egyik se áll ellentétben a termlszettudoményokkal.
kunzoo 2020.10.19. 12:42:49
Úgy gondolod ha etika órán azt mondják ne lopj, verekedj stb. akkor nem fognak? Ezt magad sem hiszed. Az iskola tanítson. Először rendesen írni, olvasni. Miután ez megvan, lehet variálni. Szóval a magam részéről alsó tagozatban jobban örülnék plusz egy írás olvasás órának, az etika vagy a hittan rovására.
kunzoo 2020.10.19. 12:53:07
Ezt már tanára válogatja. Anno az enyém meglehetősen vonalas lehetett, így utólag visszanézve. Az óra anyaga a Biblia, azt értelmeztük.
Nem vagyok ellene a vallások tanításának, főleg már a középiskolától. De ezt úgy tudnám elképzelni hogy tanítják a zsidó-keresztény+muszlim elképzeléseket, kiegészítve más világvallásokkal Szóval tanulhatnának a vallásokról, de nem vallást. Mondjuk történelemóra, vagy földrajz keretein belül. Melyik tájra mi jellemző. Töriórán van szó vallásháborúkról, ott nem árt kifejteni mi is az eltérés. Ahogy a szexuális felvilágosítást sem az óvodában kezdjük.
cicmen 2020.10.19. 12:59:36
Szerinted ezt mondják nekik etika órán, neked ennyi az etika? Minek szólsz hozzá, ha a fogalommal sem vagy tisztában és csak ezzel a faék egyszerűséggel szemléled az életet?
Tangooo 2020.10.19. 13:05:04
kunzoo 2020.10.19. 13:21:37
Figyelj, a gyerekem most másodikos. Ki merem jelenteni, ez egy semmitérő tantárgy. Inkább olvasnának, vagy angoloznának ebben az időkeretben. Vagy sportolnának valamit de ez....bármelyik másik óra megtartása ebben a plusz órában sokkal többet érne. Mivel minket ez a kérdés nagyon is érint, naná hogy van véleményem róla.
Nevem senki. 2020.10.19. 16:52:07
2020.10.19. 18:18:39