Annak idején, úgy 30 éve, egy bolgár politikus rájött, az éhségsztrájk erős, ütős eszköz, de van egy nagy negatívuma: az ember éhes lesz közben. Plusz az is gond vele, hogy a legtöbb éhségsztrájkoló csak kamuzik, azaz amint eltelik 3-4 nap - amennyit egy egészséges ember gond nélkül kibír étel nélkül, ha erős az akarata -, abbahagyja a sztrájkot. Az őszintébbek bevallják: ennyi volt, bocs. A kevésbé őszinték meg szörnyűséges orvosi vizsgálatokra hivatkozva hagyják abba. A még kevésbé őszinték pedig egyszerűen nyom nélkül eltűnnek.
A múlt héten gyakorlatilga véget ért bulgáriai tüntetéshullámban is akadt ilyen eset, több is. Az első pár napon az éhségsztrájkoló mindenkinek interjút ad, kijelenti, hogy sose adja fel, megjelennek mellette a segédjei is, akik kérlelik "nem ér annyit az egész, te fontosabb vagy nekünk élve!", mire az éhező - aki szinten mindig egy eleve túlsúlyos ember, azaz az átlagnál is több tartaléka van - Gandhi-utánzó pofával megismétli, hogy amíg követelései nem teljesülnek, nem adja fel. Aztán eltelik pár nap, s mint a kámfor eltűnik a sztrájkoló.
De visszatérve a 30 évvel ezelőtti bolgár politikusra. Ő kitalálta, hogyan lehet minden kellemetlenség nélkül éhségsztrájolni. Nos, a megoldás: több ember összegyűl éhségsztrájolni, de egyszerre mindig csak egy ember "éhezik", váltják egymást pár óránként. Én nem eszem 6 órán keresztül, aztán te nem eszel 6 órán keersztül, majd ő nem eszik 6 órán keresztül, s így tovább. Meg is lett a neve ennek: ez a staféta-éhségsztrájk!
Nekem ez jutott eszembe az SZFE egyetemfoglaló sztrájkjáról, melyet ezen a héten a résztvevők abbahagytak, de trükkösen: ugyanis ők ezentúl is egyetemfoglalnak-sztrájkolnak, de immár otthonaikban, lélekben.
Én meg holnap reggel indulok a Nemzetközi Űrállomásra. Persze csak jelképesen, lélekben, de aki azt meri mondani, hogy ez így kevesebb, mint egy igazi űrutazás, az egy zorbánfasiszta agymosott!

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mr. Hyde 2020.11.13. 09:00:47
Az SZFE-s diákok onnantól lesznek méltók az autonómiára, amikortól pl. képesek lesznek bekötni egy elektromos fővezetéket az épületükbe és egyéb más módon is képesek lesznek biztosítani az autonóm üzemelés műszaki feltételeit.
2020.11.13. 09:35:03
2020.11.13. 09:36:49
A Fidesz pedig hatékony és kitartó volt az ügyben, de egyrészt nincs vége, másrészt pedig ideje volna már erőt demonstrálni. Ehhez persze a Fidesz gyáva. Másik lehetőségként a régi haveri kör megosztása, megvétele adódik, de ehhez meg nem ismerik jól a "kört".
Mr. Hyde 2020.11.13. 09:45:11
A bolsevikok pontosan tudták, hogy nem közintézmények épületét, hanem a közigazgatást és a közlekedési hálózatok csomópontjait kell elfoglalni, mert az az állam feletti uralom feltétele.
A foglaltházasdi értelmetlen anarchista vergődés.
Ne tévesszük össze a kettőt.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.13. 09:56:22
Soros nem gazda?
2020.11.13. 09:56:58
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.13. 09:57:37
De. Ő a kelet-európai civilcsicskák gazdija.
Helga Beauty Salon2 2020.11.13. 10:03:36
Felforgattak mindent, ők akarják megmondani, hogy ki legyen a tanár, nem engedik be a vezetőséget, de ha kikapcsolják a netet és nem adják az ösztöndíjat, akkor ugatnak! Az lenne az autonómia, ha nagy büszkén ők utasítanák vissza ezeket is! :D
Helga Beauty Salon2 2020.11.13. 10:07:47
Megsértette birca a hitSorosodat? :DDDDDDDDDDD
2020.11.13. 10:38:38
Helga Beauty Salon2 2020.11.13. 10:53:54
lobaszopiatej 2020.11.13. 12:26:00
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2020.11.13. 12:39:30
library.hungaricana.hu/en/view/Harangszo_1920/?pg=244&layout=s
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.13. 12:40:32
Hogy jön ide az életkor?
S hol az összesküvés?
lobaszopiatej 2020.11.13. 13:05:22
Hogy jön ide Soros gazda?
(segítek: ott van a blogod címében...)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.13. 13:38:54
Ő szokott a régióban az ilyen "civil" akciók mögött állni. Hatalmas apparátust tart fenn erre.
Helga Beauty Salon2 2020.11.13. 14:33:10
Az meg, hogy a szegény öreg bácsijuk az EU vezetéssel tárgyalgat (a kurva anyjukat azoknak is, mert erre nem hatalmazta fel őket senki) nyíltan kormányellenes civil szervezetei vannak, a nyilatkozatai pedig politikai beavatkozások, arról hallgatnak!
És ezt nyíltan fel is vállalja a vén dög, így még az elméletekhez sem szükséges folyamodni, világos itt minden!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.13. 14:34:34
Mindig meg szoktam kérdezni, hány éves kor után szűnik meg az ember felelőssége.
ulpius66 2020.11.13. 16:57:19
Bezzeg a legnagyobb magyar mondását kihagytad!
"Lehet tüncizni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, oszt hazamennek!"
(na, ki mondta?)
ulpius66 2020.11.13. 17:02:29
Az egész "blokádosdit" azok a liberál-fasiszta "művészek" gerjesztették, aki látták, hogy messzebb kerültek a mézesbödöntől........elsősorban Alföldi Roberta......
(teljesen nyilvánvaló, hogy a kommunista ifjak azt sem tudták, hogy miért is blokádoltak....... és ezekből a ripacsokból lesznek "színészek" ........ anyám, borogass!!!)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.13. 17:04:01
Ez már annyira közhely, hogy unalmas leírni...
ulpius66 2020.11.13. 17:36:12
De akkor a gyurcsányi mért nem szólt az SZFE-s ifjú kommunistáknak, hogy kár erőlködniük, hiszen "előbb-utóbb majd megunják, oszt hazamennek....."
ulpius66 2020.11.13. 17:40:45
Éljen a 71 napig fennálló DICSŐSÉGES TAN(ÁCS)KÖZTÁRSASÁG!
VIVÁT!
(MONDJUK A MAI IFJÚ KOMMUNISTÁK ELŐDEI 100 ÉVE MÉG 133 NAPIG BÍRTÁK.....
A KOHN BÉLA, SZAMUELLY, CORVIN, és hasonló kommunista tömeggyilkosok méltó utódai a maiak....)
2020.11.13. 21:11:24
Mr. Hyde 2020.11.14. 07:57:56
A szavak arra vannak, hogy pontosan rámutassanak a jelenségekre, nem pedig arra, hogy összezavarják azokat.
2020.11.14. 12:22:19
Gery87 2020.11.15. 17:28:55
- nem fog ez örökké tartani.
- nem fognak semmi eredményt elérni....10 év Fidesz után ez világos, a vak is látja.
- társadalmi hatása nulla (nem fogják többen utálni a kormányt).
EZ egy belterjes jobb/bal kultúr cicaharc volt, az átlagember leszarja...bevallom én is....eleve utálom a modern színjátszást és a színészeket körüllengő miliőt....csak az foglakozott vele aki ebben is kifejezhette melyik árokban van.....
Ez egyébként egy jó érv az iskolázottsági és az alacsony életkori cenzus ellen(!!!)....jól mutatja
hogy diplomával, érettségivel is lehet tökhülye és naiv az ember a fiatalok pedig nem éles látóbbak és eszesebbek attól hogy fiatalok...
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2020.11.17. 20:08:19
K. jó.