Annak idején, úgy 30 éve, egy bolgár politikus rájött, az éhségsztrájk erős, ütős eszköz, de van egy nagy negatívuma: az ember éhes lesz közben. Plusz az is gond vele, hogy a legtöbb éhségsztrájkoló csak kamuzik, azaz amint eltelik 3-4 nap - amennyit egy egészséges ember gond nélkül kibír étel nélkül, ha erős az akarata -, abbahagyja a sztrájkot. Az őszintébbek bevallják: ennyi volt, bocs. A kevésbé őszinték meg szörnyűséges orvosi vizsgálatokra hivatkozva hagyják abba. A még kevésbé őszinték pedig egyszerűen nyom nélkül eltűnnek.

A múlt héten gyakorlatilga véget ért bulgáriai tüntetéshullámban is akadt ilyen eset, több is. Az első pár napon az éhségsztrájkoló mindenkinek interjút ad, kijelenti, hogy sose adja fel, megjelennek mellette a segédjei is, akik kérlelik "nem ér annyit az egész, te fontosabb vagy nekünk élve!", mire az éhező - aki szinten mindig egy eleve túlsúlyos ember, azaz az átlagnál is több tartaléka van - Gandhi-utánzó pofával megismétli, hogy amíg követelései nem teljesülnek, nem adja fel. Aztán eltelik pár nap, s mint a kámfor eltűnik a sztrájkoló.

De visszatérve a 30 évvel ezelőtti bolgár politikusra. Ő kitalálta, hogyan lehet minden kellemetlenség nélkül éhségsztrájolni. Nos, a megoldás: több ember összegyűl éhségsztrájolni, de egyszerre mindig csak egy ember "éhezik", váltják egymást pár óránként. Én nem eszem 6 órán keresztül, aztán te nem eszel 6 órán keersztül, majd ő nem eszik 6 órán keresztül, s így tovább. Meg is lett a neve ennek: ez a staféta-éhségsztrájk!

Nekem ez jutott eszembe az SZFE egyetemfoglaló sztrájkjáról, melyet ezen a héten a résztvevők abbahagytak, de trükkösen: ugyanis ők ezentúl is egyetemfoglalnak-sztrájkolnak, de immár otthonaikban, lélekben.

Én meg holnap reggel indulok a Nemzetközi Űrállomásra. Persze csak jelképesen, lélekben, de aki azt meri mondani, hogy ez így kevesebb, mint egy igazi űrutazás, az egy zorbánfasiszta agymosott!