magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A mások pénze

A fideszes gondolkodás ma kb. a kereszténydemokrácia és a populizmus között mozog, szerencsére az előbbitől az utóbbiig. Ami kereszténydemokrata benne, az rossz. Ami populista benne, az pedig jó.

Az egyik legidegesítőbb kereszténydemokrata beidegződés máig a fideszes táborban a Reagan-Thatcher-Pinochet trió istenítése. Ezek közül valójában egyetlen egy ember nyújtott értékelhető teljesítményt: Ronald Reagan, s ő is kizárólag külpolitikai téren: zseniális módon sikerült, békés eszközökkel, legyőznie a Szovjetúniót. Reagan képes volt megérteni a szovjet gondolkozást, s ki tudta használni annak gyengeségeit.

De a trió nevéhez leginkább az kötődik, hogy megkezdték a szocdem ihletésű jóléti államiság gondolatának tagadását. Ezt szokták a baloldaliak "neoliberalizmusnak" csúfolni, pedig semmi "neo" nincs benne, ez szimplán visszatérés a klasszikus liberalizmushoz.

Ha ugyanis valaminek van egy alapelve, az nem változhat. Ha pedig változik, az már valami más. Ellenkező esetben én egy modern vegetáriánus vagyok, aki húst eszik. Ugyanez a liberalizmus. A lberalizmus legszentebb alapja, hogy a lehető legnagyobb egyéni szabadság a kulcs a lehető legjobb társadalomhoz. Ezek után a szocdem alapú jóléti államot nem lehet betuszakolni a liberalizmus alá, mert a jóléti állam éppenhogy egy erős államot hirdet, mely fokozottan akar újarelosztani. A "neoliberalizmus" viszont éppen az koncepció, mely meg szeretné tisztítani a liberális rendszert annak nem-liberális, szocialista, szociáldemokrata elemeitől. Hiszen a jóléti állam zavar, rendszeridegen elem a liberalizmusban.

Szóval a Reagan-Thatcher-Pinochet trió alapgondolata az, hogy a liberalizmus egy nagyszerű eszme, mindent megold, de vannak mindenféle akadékoskodó kommunisták, szocialisták, szociáldemokraták, akik miatt a rendszer képtelen jól működni. A megoldás tehát: kivezetni minden nem-piaci elemet, az államot minimálisra csökkenteni, leépíteni minden újraelosztási mechanizmust, legyen ezen túl ismét szabad az egyén, s akkor mindenki boldogulni fog. Egyesek persze nagyon gazdagok lesznek, de ez nem gond, mert az ő jólétük végsosoron az önállóságra képtelen, tehetségtelen, ezért szegény rétegekre is lecsorog majd. Az állami bevatkozás viszont csak rosszat okoz, hiszen képtelen a piac erejét helyettesíteni - lám, a szovjer rendszerben az emberek sorba állnak alapvető árucikkekért is! -, de ha felszabadítjuk a szabad, vállalkozásra éhes, okos, fantáziadús, találékony egyéneket az őket gúzsba kötő kommunista szagú jóléti rendszer terhei alól, akkor hamarosan beköszönt a földi paradicsom. A legvadabb alakjában ezt lásd Ayn Rand műveiben.

Ez volt tehát a 70-es évek nagy reformgondolata. Alapvetően jobboldali gondolatnak számított ez akkoriban. Hamarosan azonban átterjedt a baloldalra is: a tükörkép a Clinton-Blair-Schröder trió. De ez csak történelmi érdekesség, hogy azóta tűnt el minden lényegi különbség bal és jobb között.

Természetesen persze ez az egész gondolat marhaság. A liberalizmus eredménye az elnyomás és a szegénység, s nem mert a gazdagok csúnya, rossz emberek, hanem mert ez a rendszer alaplogikája. Hiszen ha az egyéni szabadság maximális, s mellé az állam még gyenge is, akkor a legerősebb egyének lehengerlik az egész társadalmat. Ez az erőfölényt persze el lehet keresztelni "szabad piacnak", de ez a lényegen nem változtat, csak így jobban eladható. A nyelvi manipuláció nagyszerű politikai eszköz volt mindig. Lásd erről korábbi cikkemet.

A "neoliberalizmus" ellen halandzsázó baloldaliak szerint valamiféle szakadék van a jó liberalizmus és a rossz neoliberalizmus között. Pedig a kettő ugyanaz. Ezen baloldaliak egyetlen értelmes érve az, hogy a neoliberalizmus kis állama furcsa módon sose vonatkozik a nagytőkére, lásd a 2008-as válság esetében az állam igenis támogatta a nagytőkét, miközben ezt nem lett volna szabad a klasszikus liberalizmus szerint. Ez részben még igaz is, csakhogy a klasszikus liberalizmus ugyanezt tette annak idején, elég csak az angol nagytőke és az angol állam együttműködésére gondolkodni a gyarmatosítás során, lásd Nyugat-Indiai Társaság és hasonlók.

Az abszurd liberális gondolat kifejezhető egy híres mondatban, ez Margaret Thatcher leghíresebb mondása: "A szocializmus problémája az, hogy végül mindig elfogy a mások pénze." - ami egyébként igaz mondás, csak éppen pont fordított értelemben.

Thatcher ugyanis azt értette alatta tökéletesen liberális módon: vannak a szocialisták, akik elveszik mások - a tehetséges, okos, ezért gazdag emberek - pénzét, azt szétosztják a lusta, tehetségetlen, ezért szegény tömegeknek, akik ezért rájuk szavaznak, de aztán egy nap elfogy a pénz, s már nincs mit szétosztani, mert már nem maradt gazdag ember, aki termelne.

A valóság persze más. A jóléti magállamok onnan finanszírozták rendszerüket, hogy máshonnan, a világ 90 %-áról elvontak erre pénzeket. S ez a pénz valóban fogy, hiszen a periféria és a félperiféria erősödik.

Márpedig egy matematikai igazság: a világ vagyona nem elég ahhoz, hogy a világ minden lakosa úgy éljen, mint egy 70-es évekbeli nyugati jóléti állam átlag polgára. Azaz a rendszer nem fenntartható, ha csökken a máshonnan elvonható pénz.

Nem az történik tehát, hogy vannak a találékonyak, dolgosak, akik értéket teremtenek, hanem vannak a jó erőpozícióban állók, akik képesek a másét elvenni. Thatcher egyszerűen a fejére állította az egyenletet, a valóságban éppen a "lusta, tehetségetlen, szegény" tömegek a mások, s az ő pénzüket veszik el a "tehetséges, okos, gazdag" emberek.

S semmi gonoszság, se összeesküvls, csupán hétköznapi liberalizmus: az erős elveszi a gyengétől amit csak akar, s ebből ad egy keveset a saját kiszolgálóinak. Majd amikor csökken az elvétel lehetősége, azt mondja a kiszolgálóknak "dolgozzatok többet, nem etethetlek benneteket ingyen".

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr4116355062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.12.27. 08:40:34

Egy dolgot nem értek. Hogy veszik el a prifériától a pénzüket?
A szocialist a Magyarországra teljes mértékben igaz volt Thatcher mondása. Hitelt vettek fel a nyugai bankoktól, majd, amikor elfogyott ez a pénz, vége lett a szocializmusnak. Tökéletesen igazolták Thatchert.

Mr. Hyde 2020.12.27. 10:33:24

@Honóriusz:

A hitelfelvételre azért került sor, mert lényegi értelemben már vége volt a szocialista gazdálkodásnak.

A piaci reformok alapján egyre nagyobb önrendelkezést kaptak a vállalatok, amelyek a így a használati érték helyett a nyereségmaximalizálásban lettek érdekeltek. Ebből az következett, hogy egyre kevesebbett fektettek be a fejlesztésbe, kevesebbet gyártottak és árat emeltek valamint a helyi szükségletek kielégítése helyett exporta vitték a termékeket.

Így egyrészt lecsökkent az állam bevétele valamint hiány alakult ki termékekből a belső piacon.

A reformközgazdászok ötleteinek megfelelően ezt a hiányt külső hitelfelvétellel kezdték el finanszírozni miközben a fenti folyamat tovább zajlott.

Szóval nem a hitelfelvétel és a pénz elfogyása vezetett a szocializmus végéhez, hanem a legfontosabb szocialista elvek feladása vezetett az eladósodáshoz.

Mivel a hitel nyilvánvalóan befektetést jelent, a befektetés pedig jövőbeli nyereséget, ezért a hitel kamattörlesztése vagy annak elmaradása esetén a vagyon megszerzése, mint gyakorlat - választ ad az első kérdésedre is.

2020.12.27. 11:36:34

@Mr. Hyde: Már a hitel felvétele előtt hiánygazdaság volt. A nyugati életszínvonal már akkor kielégíthetetlen igényeket generált a magyar lakosságban. Két út volt előttük: hitelfelvétellel az előremenekúlés vagy a lakosság elnyomása . A hitel azonban kihasználatlan maradt az elavult gazdasági struktúra és testvéri szocialista országok devizaéhsége miatt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.27. 12:03:33

@Honóriusz:

Nagyon egyszerűen. Lásd nyugati cég minden nyereséget átszámláz az anyacégnek. A magyar rászleg csak kiadást realizál papíron.

2020.12.27. 12:17:07

@MAXVAL birсaman közíró: Kinek kéne számlázniuk? Ha egy magyar cég nyereséget ér el külföldön, hová számláznak?

Khonsu 2020.12.27. 12:30:21

1. A liberalizmus nem tiltja, hogy az egyének önkéntes alapon közösségbe szerveződjenek.
2. A piacon a javak automatikusan a versenyképesebbhez vándorolnak, ahol szintén semmilyen kikötés nincs arra vonatkozóan, hogy mindenkinek egyéniben kellene versenyeznie. (a nagytőke sem egyéni vállalkozásokban, hanem társaságokban koncentrálódik)

Szóval a kellemetlen igazság az, hogy a hiba nem a liberalizmusban vagy a piacban keresendő, hanem abban, hogy a mai bal/rendszerkritikus oldal olyan inkompetens, hogy példának okáért még csak egy ütőképes szakszervezetet sem tud összehozni. A közösség annál is komolyabb megszervezéséről nem is beszélve.

Pedig valójában semmi akadálya sincs annak, hogy egy ügyesen megszervezett közösség versenyelőnyre tegyen szert és így "megnyerje" a kapitalizmust. Csak épp a gondolkodás és a szervezetépítés az sok munkát, meg némi tehetséget is kívánna, egyszerűbb inkább ráhajtani a hatalomra, hogy erővel vegyék el a "mások pénzét", ha már egyszer ésszel nem megy... :)

Az istenített Orbán rendszer pedig a teljes ellentéte annak, amiről álmodoztok, észre kellene már venni...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.27. 13:48:38

@Honóriusz:

A külföldi cég így gyakorlatilag minden nyereségét kiviszi.

midnight coder 2020.12.27. 15:17:21

"A hitelfelvételre azért került sor, mert lényegi értelemben már vége volt a szocialista gazdálkodásnak."

Nem. Azért került rá sor, mert a szocialista gazdaság egyre kevésbé volt képes fenntartani magát. Kb. a mezõgazdasági civilizációk elterjedése óta fel lehet írni egy képletet ami kb. úgy néz ki, hogy az egy átlagpolgár jóléte = (a rendelkezésre álló természeti erõforrások * a rendelkezésre álló techonológia) / a népesség lélekszáma. A képleten nyilván lehetne finomítani, de a lényeg az, hogy az életszínvonal _nagyon_ függ a rendelkezésre álló technológiától. Ennek színvonala pedig bizony a II világháború óta romlott. Persze új technológiák jöttek be - elsõsorban a nyugati termékek koppintása nyomán, de saját fejlesztéssel is - ezek azonban vagy roppant gyatra minõségben álltak rendelkezésre, vagy sehogy. Pl. a Trabant gyárban a mérnökök egész fasza dolgokat találtak ki, csak a politika valahogy nem erre költötte el a pénzt. Vagy Pl. a gengszterváltáskor dolgoztam olyan gyárban, ahol még mindig a II világháborús szétkopott vacak gépeket használták, mert a leváltásukra érkezett szovjet gépek annyira szar minőségűek voltak, hogy képtelenség volt velük bármit is csinálni.

"A piaci reformok alapján egyre nagyobb önrendelkezést kaptak a vállalatok, amelyek a így a használati érték helyett a nyereségmaximalizálásban lettek érdekeltek."

Egy fenét lettek. A veszteséges céget állam bácsi dotálta a nyereségesek által termelt pénzbõl. A cégek vezetésénél pedig osztályvezető felett nem az volt a szempont, hogy mennyire működött jól a cég amit irányítottál - a siker, mint ahogy a művészetben is, inkább gyanús volt - hanem az, hogy mennyire voltál jó ivócimbora. A nagyság fokmérője pedig nem az volt, hogy mennyi hasznot termelt a céged, hanem az, hogy mennyi embert irányítottál. És osztályvezető felett alkalmatlanság esetén már csak felfelé lehetett bukni.

Ezért szartak a technológiára, szartak a minőségellenőrzésre, szartak a termékfejlesztésre. A KGST-n belül szart szarért alapont úgyis el lehetett adni bármit, lásd Zaporozsec, ESZR számítógépek, az meg ha a terméket 2x annyi ember állítja elõ mint kellene, az csak jó, mert bizonyíthatod a vezetői alkalmasságodat 2x annyi ember vezetésére.

midnight coder 2020.12.27. 15:26:29

@Khonsu: Igazából a gond ott van, hogy ez az egész baloldali dolog kb. addig volt működőképes, amíg a termelés kb. egy országon belül zajlott, másrészt amíg voltak munkások.

Onnantól kezve, hogy a tőke és a munkaerő is szabadon áramlik, a terméket nem egy helyen állítják elõ, ráadásul a tőkés oda viszi a munkaigényesebb részeket, ahol olcsó a munkaerő. Ergo egy nagy sztrájkkal max. azt érhetné el a baloldal, hogy jó sok embert tegyen munkanélkülivé, azáltal hogy az érintett cégeket esetleg mondjuk Kínába viszik. Mint ahogy viszik õket amúgy így is, de ezzel csak gyorsítanának a helyzeten.

A másik dolog, hogy nincs igazából munkásosztály sem. Különféle munkavállalók vannak, különféle érdekekkel, és a legtöbb esetben a feszültség nem feltétlenül a munkás vs tőkés viszonylatban a legnagyobb.

Ezért aztán a baloldal ma már nem is a munkások érdekeit védi, hanem mindenféle deviáns csoportokét: bűnözõk, saját nemükhöz vonzódók, migránsok. És nem is baloldalinak hivja magát, inkább "progresszívnek" vagy liberálisnak - miközben persze épp olyan kollektivista mint Sztálin elvtárs volt.

Gery87 2020.12.28. 02:36:52

@midnight coder:

És innen hová lehet továbblépni? Mert ugye senki ne mondja hogy ez jó és örökké az is marad...
A lényegi problémája a rendszernek szerintem továbbra is az hogy korlátlan jövedelmet tesz lehetővé, nincs plafon, korlát, ezért aztán a korlátlan növekedésben is érdekelt mindenki és lehető legtöbbet akarja másnak meg a lehető legkevesebbet....kényszerből is hisz aki nem halmoz (tőkésedik) az lemarad, hátrányba kerül.
Ennek következménye aztán a munkavállalói jogok milyensége, a szennyezés, pazarlás, ökológiai katasztrófák....

"A másik dolog, hogy nincs igazából munkásosztály sem. Különféle munkavállalók vannak, különféle érdekekkel, és a legtöbb esetben a feszültség nem feltétlenül a munkás vs tőkés viszonylatban a legnagyobb."

Ez régen is így volt, ez nem érv....nem változott semmi.
persze hogy különféle munkák és munkavállalók vannak.
Az érdek viszont mindig közös volt: egyeseknél van a tulajdon, a tőke, a profit....nálunk meg a munkaerő.
Nekik több pénz kell és munkaóra....nekünk meg több szabadság és bér.
Ennyi.
Régen is ez volt, ma is ez.
Az más kérdés hogy elhitették a fél világgal hogy rogyásig kell dolgozni, a szakszervezet üdülésre való meg komcsi szarság és nincs közöd a takarító Gizihez mert ő takarít te meg irodában melózol....frászt nincs.

Gery87 2020.12.28. 02:39:30

"és a legtöbb esetben a feszültség nem feltétlenül a munkás vs tőkés viszonylatban a legnagyobb.""

Ezt akarják hogy ezt hidd!
Aztán kitalálnak meg felerősítenek más társadalmi feszültségeket hogy addig se foglalkozz ezzel....BLM, migráncsok, libsik...stb.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2020.12.28. 08:19:40

A thatcherizmusról szól a klassztikus A 13 és háromnegyed éves Adrian Mole titkos naplója is.

vergyula 2020.12.28. 08:38:44

@Deak Tamas: Legalábbis valamennyire bemutatja.

Khonsu 2020.12.28. 17:03:35

@midnight coder:

Igen, azt már nem is írtam, hogy az kellene, hogy a társadalmi szerveződést is globalizáljuk, mert nemzetállami keretek között a hatékony érdekképviselet ma már megoldhatatlan. Ezért is szomorú, hogy az illetékesek még egy lokális szakszervezetet sem tudnak összehozni, akkor hogyan is várhatná tőlük bárki, hogy képesek legyenek globális és sokféle érdeket összehangoló szervezetépítésre? Ezért hülyeség a nacionalizmus és a nemzetállamok erőltetése is egy globalizált világban. Azokkal a hatalom birtokosain és az elit velük összefonódott részén kívül senki sem jár jól. Internacionalizmus nélkül a kisember garantáltan szívni fog.

Az meg a másik, ahogy írod, hogy a baloldali és a liberális jelzőket manapság kisajátítóknak nem sok közük van sem a baloldalisághoz sem a liberalizmushoz. (tisztelet a nagyon kevés kivételnek)

Nagyjából már csak abban bízhatunk, hogy egy ponton a technológia a politika helyébe lép. A matek legalább ideológiailag semleges.

Gery87 2020.12.28. 23:07:18

@Khonsu:

Attól mentsem meg a mindenható atyaúristen szentboglárka rücskös valaga hogy a "technológia" lépjen a politika helyébe!!!
Az lesz aztán az igazi elnyomás meg szolgaság!
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása