magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Kirúgás

Annak idején, még a rendszerváltozáskor az volt a nagy szöveg, hogy a demokratikus nyugat egyik fő jellemzője az, hogy ott nem számít az egyén vallási, politikai, egyéb álláspontja, ilyen alapon senkit se szabad diszkriminálni. Azt mondták, nyugaton még egy kormánytisztviselő is lehet bármilyen nézetű, hiszen ott a tisztviselő az országot szolgálja, nem ezt vagy azt a kormányt. Szóval a fejlett nyugaton az a szokás, hogy ha bukik egy kormány, akkor az új kormány csakis a legfelső politikai vezetést cseréli le. ?Lásd a Yes Minister című egyébként nagyszerű brit tv-sorozatot, ahol még a miniszteri titkárság vezetője is mindig ugyanaz a személy

Persze már akkor is sokan jelezték, ez az USA-ban pont nincs így, ott még az is szokás, hogy amikor új elnök kerül hatalomra, minden nagykövet lemond, s persze a miniszterériumokban is simán lecserélnek mindenkit, aki takarító és titkárnő szint felett van. De azt mondták akkor, ez amerikai "furcsaság", s persze ez ott is csak az állami kormányzati állásoknál van így, máshol ez kizárt, sőt példaképünknél, Nyugat-Európában ez kormányzati álláspontban sincs így.

Ki is lett találva Magyarországon, hogy pl. minden minisztériumban csak a miniszter és a politikai államtitkár kormányfüggő, mindenki más - a miniszterhelyettesek is - csupán "szakemberek", akik "depolitizálva" vannak.

Az Antall-kormány egyik nagy bűnének számított, hogy az emberek egy részét mégis leváltotta. Aki nem emlékszik, akkoriban az Antall-kormányról az volt a liberáls narratíva, hogy kriptofasiszta, antiszemitaszagú, s diktatúrát épít, továbbá "szakmaiatlan".

Persze 1994-ben a Horn-kormány minden Antallék által kinevezettet kirúgott, akkor a narratíva az volt, hogy a "pártkatonákat" távolították el. De ez most mellékes.

De van valami, amit fontos megjegyezni: az Magyarországon soha egyetlen kormánynak nem jutott eszébe, hogy az alacsony rangú tisztviselőket is kirúgja. Akinek volt dolga magyar kormányzati intézménnyel, az jól tudja ezt: az ügyintézői szint stabil. Nekem személyes tapasztalatom az Egyházüggyel volt Magyarországon, ez egyszer az Igazságügyminisztériumban volt egy részleg egy helyettes államtitkár vezetése alatt, mászor meg közvetlenül a Miniszterelnökséghez rendelt államtitkárság - mindegy azonban, Horn, Orbán, Medgyessy, s Gyurcsány alatt 1997-2007 között (erről az időszakról van személyes tapasztalatom) tök ugyanazok az emberek intézték ott a konkrét ügyeket, a döntéshozói szint változott, de ezek az alacsonyrangú tisztviselők sosem.

Időközben nyugaton a liberális demokrácia azonban oda fejlődött, hogy akinek a véleménye "helytelen" az uralkodó eszme szerint, annak azt nincs joga hangoztatnia sehol a 4 fal közti magányt leszámítva. Ha a "helytelen" világnézetű ember alkalmazott, munkahelye kirúgja, hiába legalacsonyabb rangú, s hiába egy magáncég az. Ha pedig vállalkozó, akkor üzleti partnerei megszakítják vele a kapcsolatot. Gyakorlatilag az egyetlen lehetőség a "helytelen" vélemény hangoztatására, ha az ember olyan helyzetben van, hogy anyagilag bárki mástól független.

Annak idején a szovjet marxista kritika az volt a liberális demokráciával szemben, hogy az ottani szólásszabadság álszabadság, mert a valóságban csak a vagyonosak szabadsága, ők pedig - magánérdekeik miatt - eleve a rendszer támogatói, s ritkaság, hogy valaki képes saját magánérdeke ellen lépni - persze akadnak ilyenek, de nagy ritkaság: lám, Friedrich Engels tőkés volt és kommunista, ezt akkor úgy mondták "felülemelkedett osztályérdekein".

Persze akkor ezt a szöveget mindenki mulatságosnak találta. Azóta a világ oda "fejlődött", hogy ma már nem nevetnénk ezen.

Ez a Therese Duke esettel kapcsolatban jutott eszembe. Ezt a nőt azért rúgták ki állásából, mert részt vett békés módon egy Trump-párti tüntetésen, ahol azzal vált híressé, hogy egy biztonsági őr megütötte őt.

Ezért jobb ma Kelet-Európa, mint a nyugat. Nálunk hasonló eset képtelenség.

Friedrich Engels (kádármagyarul: Engels Frigyes)

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1916392898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.01.24. 09:15:07

Az amcsiknál most épp a liberalizmus felszámolása zajlik. Ennek örülnöd kellene.

cicmen 2021.01.24. 10:20:46

@midnight coder:
Melyik liberalizmusra gondolsz, a klasszikusra, vagy arra, amit gyakorolni próbálnak?
Első látásra mindkettő ugyanaz, csak a libsik az érdekeik szerint másokon számonkérik, részükről leszarják, illetve visszaélnek vele, de másoknak nem engedik gyakorolni!
Ezt valahogy úgy nevezném, hogy a liberalizmus "kettősmércizmussá" gányolt változata, amiben ráadásul mára pofátlanul nyíltan meg is van határozva, hogy kire melyik mérce érvényes!

Khonsu 2021.01.24. 14:18:45

@cicmen:

Csak egyféle liberalizmus van, nevezhetjük "klasszikusnak". Mindent szabad, amivel másnak nem ártasz. Az "ártásba" beleértve mások szabadságának korlátozását is. Ami nem így működik, az nem liberalizmus. Teljesen mindegy, hogy amúgy minek nevezi magát.

Ezért liberális nézőpontból ma a politikában nincs jó oldal, mivel különböző megfontolások mentén, de alapvetően minden politikai szereplő a szabadság korlátozására törekszik.

littke 2021.01.24. 16:12:11

Jó írás. Az itteni "demokráciában" volt időm csalódni. Manapság jó ha a Facebook oldaladon nem politizálsz, mert még 10 éves kommentjeidet is felhasználhatják ellened. A szólásszabadságod pedig a big tech (Facebook, Google, Twittertől) függ.

cicmen 2021.01.24. 16:49:32

@Khonsu: Ami nem így működik, az nem liberalizmus. Teljesen mindegy, hogy amúgy minek nevezi magát...................................................

Magam is így vélem, meg még jópáran, mert ezért alakult ki a libsi, libbant, libernyák, ballib stb. megnevezés, utalva arra, hogy minek nevezik magukat, de ezt az ellenfél mennyire tartja komolynak!! :D

midnight coder 2021.01.24. 17:30:20

@Khonsu: Pont erre céloztam. A birca folyamatosan a liberalizmus ellen küzd, csakhogy az ami most az amcsiknál hatalomra került azt lehet balliberalizmusnak hívni, vagy libernyákoknak vagy libbantaknak. Ők mindenesetre elõszeretettel címkézik magukat liberálisnak, de valójában kb. annyi közük van a dologhoz mint Sztálin elvtársnak volt.

Gery87 2021.01.24. 18:03:32

@midnight coder:

Birca olyan ellen érvel, lép fel, kritikus...ami NEM a liberalizmus, csak annak mondja magát....gazdasgilag persze lehet az, de egyébként köze nincs hozzá sok esetben!
Hanem valami elbaszott újbalos fos, amiben nem osztályharc van hanem nemek, szexusok, rasszok harca..."női test kizsákmányolása" stb...ugyanaz a komcsi duma mint régen csak modern köntösben más célpontokkal....
Az ez elleni ellenszenvvel,kritikával nincs baj, azzal van baj hogy azt hiszi:
1, ez a liberalizmus....annak új lépcsőfoka...
2, a másik véglet a gyógyír erre, az ezerszer lerágott és megbukott bezárkózó nagypofájú nacionalizmus és egy többségében ateista társadalomban a keresztény értékek erőltetése, visszahozása...
3, és hogy a populista demagógia majd megoldja ezt...

midnight coder 2021.01.24. 19:57:33

@Gery87: Nem, birca alapvetõen valami vallásos-kommunista izében hisz. És a balliberalizmust azonosítja a valódi, klasszikus liberalizmussal. Miközben a balliberalizmus pont maga a kommunizmus, pontosabban annak a poszt változata, ami már nem a nemlétezõ munkásosztályt védi, hanem a mindenféle destriktív kisebbségeket.

Gery87 2021.01.24. 22:36:40

@midnight coder:

Erről beszélek....a mai "libernyák" "liberófasiszta" oldal, az újbalos '68-asok szellemi örökösei, nem a liberálisoké!
Egy igazi liberális sose bélyegezne meg vkit csak azért mert fehér , heteró vagy mert férfi vagy mert másként gondolkodik és aztán ebből levezetne vmi elnyomást, ami kollektíve nemek, származás stb alapon akkor is érvényes rád ha csak beleszületsz!
Ez szélsőséges balos vagy jobbos mentalitás.
Ezért hívják liberálfasisztáknak, feminnáciknak stb őket.
Kurvára nem liberálisok....
A "liberális" egy olyan önelnevezés, önmeghatározás a részükről mint mikor a nacionalista szerint csak ők "magyarok" a többiek nem azok.....kirekesztő, gyűlölködő, szubjektív fasság!
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása