magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Harc a szavakért

Már írtam arról, hogy mennyire fontos a harc a nyelvért. Ha uraljuk a szavakat, az ellenség beszorul a sarokba, ahonnan kétségbeesett kapálózása már csak minket segít.

A ballibek is kiválóan értik ezt. De szerencsére nagyon rosszul csinálják. Tulajdonképpen az utóbbi 10 évben egyetlen sikerük volt, a "rabszolgatörvény" szó. Az összes hasonló meccset mind a Fidesz nyerte meg.

A nyelv élő organizmus, nem lehet kapkodni, se erőszakoskodni vele. De finoman lehet irányítani. Ehhez odafigyelés, türelem, kitartás kell. Ezek mind hiányoznak a ballibekből, ők azonnal akarnak mindent. Jól látható ez a tüntetésekhez való viszonyukból: mára sikerült saját törzstáborukat kétségbeesésbe kergetni azzal a hamis hozzáállással, miszerint az igazi tüntetés az, mely miatt a kormány megbukik, minden más csak idővesztés, céltalan sétálgatás. Pedig a tüntetések célja sose a kormánybuktatás, hanem a hangulatkeltés, mely lassan növekszik, majd esetleg egy adott pillanatban elvezethet a kormány bukásáig. Azzal, hogy minden egyes tüntetéstől elvárják a kormány bukását éppen ezt a hatást nullázzák le.

A nyelv még finomabb eszköz. Kitartó ismételgetés szükséges a hatáshoz.

Nemrég két esetben láthattuk a ballib nyelvi politika kudarcát: "asszonyság" és "közjószág".

Az előbbi egy bizalmaskodó, műnépies szó - szerintem használata nevetséges, leszámítva az enyhén humoros stílust, de hogy képtelenség belőle feminista fegyvert kovácsolni az biztos, hiszen inkább dicsérő, mint lenéző. A fejlett nyugaton valószínűleg valóban tényleges botrányt okozna, de ott a nő előre engedése a liftnél is botrányos. Magyarországon viszont ez alkalmatlan a botránykeltésre, még a legvadabb magyar liberális is csak kényszerből háborodik fel, de a lelke mélyén ő se érti, mi ebben a botrány. Szóval ebből ügyet csinálni kb. ugyanaz, mint azok a szerencsétlenek, akik tavaly Black Lives Matter tüntetést szerveztek Budapesten - még a feketeöves ballib megmondóemberek nagy része is nevetségesnek tartotta a kezdeményezést.

Ami pedig az utóbbit - "közjószág" - illeti, ez egy szakszó, a közgazdaságtan használja. Használata a köznapi nyelvben szokatlan. De ismét képtelenség belemagyarázni azt, amit a ballib propaganda állított: kb. hogy Orbán államosítani akarja a gyerekeket. A szóhasználat világos.

A nagy többség eleve nem is ismerte a szót eddig, így emiatt se képes felháborodni. Aki pedig ismerte, az meg is érti jelentését. Nincs kit meggyőzni.

A ballib igyekezetek mögött látható azonban valami mély érzelem: a 90-es évek utáni vágyakozás, amikor szinte minden média ballib kézben volt. ha ugyanis uralja az ember a nyilvánosságot, akkor van valós esélye, hogy ténylegesen is botrányt csináljon egy nembotrányból. Hiszen ha minden tévé és lap egymás után szólaltatja meg a "szakértőket", akik mind egybehangzóan állítják mekkor nagy botrány van, akkor előbb-utóbb a kisember is elhiszi, itt botrány van, de legalábbis "helyzet" van, azaz felmerül a célszemély felelősége.

Csak hát van egy rossz hír a ballib megmondók számára: a magyar médiák kb. fele nem az ő irányításuk alatt van, így nem képezhető egységes narratíva. Pechjükre pluralizmus van.

az egyik szánalmas próbálkozás

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr8616422136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vergyula 2021.02.19. 07:30:08

Bevallom, ez a hír a közjószággal kimaradt, sőt, talán magát a szót sem hallottam még. Annyira szerintem nem kapták fel a ballib médiák. A hvg-n találtam róla cikket, de pl. a 444-en nem.
Talán az vele a baja sokaknak, hogy a jószágról a baromfiudvar jut eszükbe. Érthető, hogy Viktor a gyerekek közgazdasági jelentőségére célzott, de a nemzetikeresztyén kormánytól finomabb megfogalmazás is elvárható lenne. Ez így kicsit tárgyiasít. Esetleg el kéne gondolkodni, hogy mit írna az Origó, ha ez Gyurcsány száját hagyja el.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.02.19. 08:01:36

@vergyula: semennyire sem tárgyiasít, értelemszerűen a jóságból ered, ami számodra értékest jelent. Ez pontosan annak az eredménye, amiről maga a bejegyzés szól. Orbán amúgy az ilyesmit nyilván direkt használja, hiszen ugrik rá a buta, és mutatja mennyire az.
Magához a nyelvi folyamathoz én annyit tennék még hozzá, hogy azért az ott leírtak eléréséhez megfelelően buta, irigy, és műveletlen tömeget kell kialakítani. Ezeknél már beindul az adott szóra is az ösztönreakció, lásd az urizálás, uraskodás, cseléd, nacionalista, soviniszta stb.
Fájdalmasan mutatta meg a buta sülttahó önképünket és önismeretünket, amikor Lázár János visszavonta a régi szép vármegye elnevezést, mert valamelyik tajtparaszt választója (ha egyáltalán őt választotta volna valóban) visszajelzett neki hogy ez milyen sértő a szegényparasztságra nézve. (Ez mondjuk Lázárra magára és az illetőre is elég éles fényt vet.)
Ugyanez volt 1990-ben az ispánnal, helyette ez a jó frankó franciaforradalmas "köztársasági megbízott" lett (a francia forradalomi hadseregben volt ilyen, gyakorlatilag GPU terrorista funkciókat látott el az adott hadtestben, a legismeretebb ilyen maga Saint-Just volt). Ukrajna, Ausztria és Szlovénia kivételével mindenhol zsupán a megye első embere, és sehol sem zavarja őket hogy ez a gyűlölt elnyomó svábás k.u.k. korszakban is így neveztetett.

chrisred 2021.02.19. 09:52:39

@vergyula: "Érthető, hogy Viktor a gyerekek közgazdasági jelentőségére célzott, ..."

Nem, egyáltalán nem érthető. Ebben a kifejezésnek a közgazdasági jelentésében semmiféle értékre való utalás nincs. A közjószág olyan jószág, amelynek fogyasztásából más fogyasztók nem zárhatók ki, de azok nem is zavarják a többi fogyasztót. Például ilyen közjószágnak számít a levegő, aminek a belégzésében senki sem gátolható meg. Tehát konkrétan a gyerekek társadalmi hasznosításáról van szó.

chrisred 2021.02.19. 09:58:12

"A nagy többség eleve nem is ismerte a szót eddig, így emiatt se képes felháborodni. "

És minden bizonnyal Orbán is a nagy többséghez tartozik, ezért használta ezt a szót. Mert egyébként tényleg igaz, világos, hogy valami olyan értelmet akart adni neki, hogy közkincs vagy valami hasonló (tehát hogy egy gyereknek társadalmi fontossága van). Csak a közjószág nem ezt jelenti, ez fogyasztási megközelítésű szakszó, nem értékalapú.

cicmen 2021.02.19. 10:40:11

@chrisred: . Például ilyen közjószágnak számít a levegő, aminek a belégzésében senki sem gátolható meg. Tehát konkrétan a gyerekek társadalmi hasznosításáról van szó.................

Pontosan! Reálisan szemlélve, a nemzet, az ország fennmaradása érdekében egészséges, értelmes és hasznos tagokra van szükség, akik továbbviszik azt, amit az előző generáció elkezdett! Tehát itt Orbán mint államférfi, mint felelős vezető fogalmazott, hiszen önérdek és befektetés a gyerekről gondoskodni! Ebbe kötöttek bele a libernyákok, hogy tárgyiasítás és kezdődött a szómágia, meg a moralizálás! Ez a megfogalmazás egyszerűen csak társadalmi szempontokat tükröz, ettől még nem zár ki valamiféle szeretetet sem, nem tárgyiasít, csak a téma és a szövegkörnyezet okán ez a legmegfelelőbb és nincs helye semmiféle ostoba patetikus gügyögésnek! Persze ha meg dedós módon fogalmazott volna, akkor a nemes ellenfelek ráugranak arra, mint azt a nyunyókázás esetében láthattuk!
Körülbelül ez a helyzet, amit itt leírtam, tehát felesleges itt bármit magyarázgatni, beszállni a műbalhéba, egészen egyszerűen el kell küldeni a libsiket a faszba!

Pitralon20 2021.02.19. 15:08:37

A "jószág" jelentese szerintem tulajdon, szinomimai tobbek kozott vagyon, kincs esetleg szukebb meghatarozas az "élő"tulajdon, de nem biztos, sot. Ugyanis van olyan mondas, amiben szerepel a "labas es labatlan joszag" is, tehat élő (allat) es elettelen (ingo es ingatlan) tulajdon.
---
Videki marxista parasztok egyesuljetek! :)

Bayaz 2021.02.19. 17:20:13

Igen, Magyarországon Orbánéknak sikerült jobban a 'politikai nyelv' átformálása. A "balliberális" szót például már a balliberálisok is rendszeresen használják. :-)
Ami nagyobb baj, hogy az USA-ban egyértelműen a progresszívek nyerték meg a nyelvért folytatott harcot, és ezt megpróbálják kiterjeszteni az egész (nyugati) világra is.

chrisred 2021.02.22. 07:57:40

@Bayaz: A balliberális az MSZP-SZDSZ koalíció epitathon ornansa volt, mivel egy magát liberálklisnak és egy magát baloldalinak beállító párt kormányszövetségét határozta meg. Tehát nem a Fidesz találta ki. Az más kérdés, hogy a Fidesz az összes politikai ellenfelére használja, még azokra is, akiknél a Fidesz jóval abaloldalibb és jóval liberálisabb. :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.22. 08:02:07

@chrisred:

Sőt, a "ballib" szó kitalálásakor még a Fidesz is ballib volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.22. 08:07:09

@Bayaz:

A "ballib" szó eredete a Demokratikus Charta, azt hiszem Farkasházy az eredeti ötletgazda.

Addig a narratíva az volt, hogy 3 erő van:
- a vállalhatatlan posztkomcsik,
- a mindentudó liberálisok,
- a retrográd nemzetiek.

S a "ballib" szó célja az volt, hogy valahogy igazolni lehessen, a posztkomcsik amint levetik kommunista téveszméiket, marfad alul a baloldali értek, ami közel van a liberalizmushoz.

Ez persze marhaság, de működött.

Ahogy Farkasházy másik téveszméje is működött, hogy "nincs médiák szó, mert a média már többesszám", ezt Torgyán ellen mondta. Máig sokan ezt hiszik, pőedig baromság.

chrisred 2021.02.22. 08:14:03

@MAXVAL birсaman közíró: Legalábbis az szeretett volna lenni, de nem vették be harmadiknak a partiba.

chrisred 2021.02.22. 08:25:04

@MAXVAL birсaman közíró: A balliberálist, mint állandó jelzőt a 2002 utáni időszakban rendszeresítette a kormánypropaganda, legalábbis az emlékeim szerint akkoriban kezdte sulykolni a napkelte. És szerintem sokkal egyszerűbb a magyarázata, az akkori kétpártrendszer beállására reagáltak. Mivel a Fidesznek sikerült egy egységes konzervatív oldal imázsát kialakítani magáról, nekik is kellett egy hívószó, szlogen, amitől egységesnek tűnnek. Ki is találták a fából vaskarikát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.22. 08:26:57

@chrisred:

Egyértelműen ballib volt a korai Fidesz.

Aztán Orbán megelégelte az "SZDSZ ifjúsági tagozat" szerepet. S az egyik kitörési pont éppen az lett, hogy ők - szemben az SZDSZ-szel - nem alkudnak meg a "komcsikkal", hanem maradnak igaz liberálisok.

Az SZDSZ-nek is fel lett ajánlva, hogy legyen partner ebben, de ott az ezt támogató Tölgyessy-szárny éppen elvesztette a belső pártcsatát. Jöttek Petőék, a többi meg már közismert.

Érdekes, de az MDF is támogatta ezt. Akkor mindenki azt hitte, a legngayobb veszély az MSZP visszajövetele.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.22. 08:31:36

@chrisred:

A Fidesz nagyjából 2000-re tudta magát elfogadtatni mint jobboldali párt, addig a jobbos szavazók egy komoly része nem tekintette a Fideszt autentikus erőnek.

A másik oldalon már jóval korábban nyert az az abszurd állítás, hogy liberális=baloldal.

A dolog vicces oldala: ma a ballib tábor balszéle már küzd a "ballib" szó ellen, mert el akar határolódni a liberálisoktól. Csakhát a ballib tábor fő erői - DK, Momentum - ez ellen jobban harcoknak, mint a Fidesz ellen.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása