Meghallgattam a Momentum programbeszédét. Vicces élmény.
A lényege: szakértők segítségével - élükön Szigeti Flóra parafenomén jogásszal - vissza lesz állítva a jogállam, mégpedig jogállamon kívüli eszközökkel, melyek azonban mégis jogállamiak. A terv egy része titkos, nehogy Zorbán fel tudjon készülni! Hiszen tudjuk, Zorbán bukása már biztos, ez abból is látszik, hogy menedéket adott az észak-macedóniai volt kormányfőnek, így jelezve Putyinnak, hogy kér egy lakosztályt magának Putyin titkos fekete-tengeri palotájában.
Annyit azonban azért tudhatunk a titkos tervből, hogy a nyertes választások után azonnal hatalomba fog lépni az új kormány, gondolom, már a választások utáni éjszakán. Áder ugyanis kénytelen lesz azonnal megbízást adni Fegyőrnek a kormányalakításra a hatalmas tüntetések miatt.
Zorbán emberei persze a választás napján igyekezni fognak pénzeket utalni, okmányokat hamisítani, majd este magánrepülőiikre szállva menekülni az országból. De - ha-ha-ha - felesleges lesz próbálkozniuk, mert a Momentum szakértői mindent tudnak és látnak, utólag majd feltárják a hamisításokat, leállítják az utalásokat, s a felszállni készülő repülők ellen repülési tilalmat vezetnek be. Aztán másnap az összes NER-oligarcha előzetes letartóztatásba kerül.
Fontos még, hogy a fideszes médiák nem kaphatnak majd hirdetéseket, így kénytelenek lesznek abbahagyni az álhírterjesztést.
Meg ezentúl senki se lehet majd kormányfő 2 ciklusnál tovább. Ez biztosítja, hogy ne lehessen megint diktatúra.
Röviden: kamudélután idiótáknak idiótáktól.

Annyi azért megfordult a fejemben: ha én gonosz NER-oligarcha lennék, mi okom lenne a választás napjának reggeléig várni az utalással, s kivárni az ellenzék győzelmét a repülőgéppel meneküléshez? Én pl. már ma utalnám a pénzemet, s a választások előtt repülőre szállnék! Persze megértem, hogy ezen tervem furfangossága olyan magas szintű, hogy erre nem gondolhatott a Momentum nemzetközi és hazai szakértői agytrösztje.
De komolyra fordítva a szót: lehet persze forradalmi törvénykezést hirdetni, de ezt mi ok lenne jogállamiságnak nevezni? A jogállamiság egyik alapvető jellemzője ugyanis, hogy a létező, hatályos jogrend alapján váltunk rendszert.
Egyébként ez a taktika teljesen téves. Nagyotmondásos marhaságok, mert azt mindenki tudja, hogy ha nyerne is az ellenzék, nem ezt tennék, amit itt vázoltak. Szóval nagyotmondással meg akarják nyerni a ballib törzsszavazók keménymagját, gyakorlatilag ez az üzenet Gyurcsányné ellen szól, hogy "lám, mi még Gyurcsánynál is jobban utáljuk Orbánt". Pedig ez nem fog működni sehogy se, mert ezzel éppen a semleges szavazókat, sőt a ballib perifériát vesztik el.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
midnight coder 2021.03.01. 09:29:05
ulpius66 2021.03.01. 11:39:01
Mondjuk a Parlament 2022. márciusában új államfőt választ.......
(persze, ha előrehozott választások lesznek akkor még Áder lenne az államfő........ami persze jól keresztbe húzná a ballibsik előválasztósdiját....)
LEGYEN ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁS 2021 SZEPTEMBERÉBEN!
F1őr 2021.03.01. 12:34:39
6.Lenin 2021.03.01. 19:23:52
Pont nálunk izgatna valakit ennek a betartása, amikor a hatalom megszerzéséről van szó libernyák oldalon?
Vicces.
Gery87 2021.03.01. 23:29:07
Az a jog amit erővel annak mondanak, ez így volt mindig, Orbánt se érdekelte a "fülkeforradalom" kétharmada után hogy mi volt addig....azt csinálnak amit akarnak.
De Kétharmad nem lesz, szóval ez necces....
alöksz róz 2021.03.02. 02:17:42
"Szóval nagyotmondással meg akarják nyerni a ballib törzsszavazók keménymagját, gyakorlatilag ez az üzenet Gyurcsányné ellen szól, hogy "lám, mi még Gyurcsánynál is jobban utáljuk Orbánt"." - lófaszt. ez tényleg elhiszi.
csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2021.03.02. 06:05:53
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.03.02. 07:24:55
www.civilhetes.net/fleck-zoltan-nem-lehet-jogallami-modszerekkel-levaltani-a-fidesz-rendszeret
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.03.02. 08:26:27
1944 demcember óta sose szakadt meg a jogállamiság, vedd észre. Mindig a hatályos jog alapjén zajlott minden, még a kommunizmus bevezetése is.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.03.02. 08:31:04
Igen, ezt ismerem. Nevetséges.
Amire ezek az emberek nem gondolnak, az az, hogy lehet szakítani a jogállamisággal, s új jogállamiságot teremteni, ez sokszor megtörtént a magyar történelemben is. De ezt nem "jogálamiság visszaállításának" hívják, hanem forradalomban.
Na most, van-e támogatottsága egy ballib forradalomnak? Nincs, mert a lakosság fele alapból ellenzi.
Továbbá, ha lenne ilyen támogatottságuk, akkor nem is kellene forradalom, mert meglenne simán a kérharmadjuk, s aztán simán tehetnének bármit.
Szóval ez az egész egy marhaság.
törppicur 2021.03.02. 19:24:34
Jobb nekünk ő a parlamenten kívül. Amúgy neki is, mert mit csinálna odabent? Lehetna az új tordai bence, helyettesíthetné a be sem jutó jakabot, kisebb orvosi beavatkozás után lehetne szabó timi, ha még sorvasztanák szellemileg a műtét után, akár kunhalmit is pótolhatná?
Gery87 2021.03.03. 22:31:44
Hát persze, mert akinél a valós hatalom az határozza meg hogy mi a jogos, törvényes....ennyi történt mindig csak.