A liberális gondolkozású és a nem-liberális gondolkodású ember között az alapvető eltérés a gőg megléte és hiánya.

A liberális nem ismer el más igazságot a sajátján kívül. Meg van győződve, hogy akinek eltérő a véleménye, annak egyetlen lehetséges oka a butaság. Tehát a másként gondolkodót tanítani kell, informálni kell, s az aztán magától is rádöbben a liberális igazságra. Ha meg ezután se döbben erre rá, akkor az illető gonosz alak.

A nem liberális viszont elismeri, valakinek esetleg más az értékrendje, mások a kiinduló elvei, ezért más a véleménye, ezért értékel valamit másképp.

A szivárványkérdéssel kapcsolatban rendszeresen tapasztalom ennek a gyakorlati megjelenését.

A homofób álláspontú ember készségesen elismeri, hogy a homoklobbista álláspontú azért homoklobbista, mert alapértékei másak: pl. nem tartja fontosnak a családot, a házasságot, a gyerekek jogait. S belátja: ha valaki ilyen alapokról indul ki, akkor valóban teljesen koherens magatartás homoklobbistának lenni.

A homoklobbista viszont komolyan hiszi, az ő kiindulópontjai semlegesek, racionálisak, nyilvánvalóak, így az azokból logikusan következő nézet az egyetlen érvényes.

Mi nem-liberálisok sose mondjuk, hogy semlegesek vagyunk. Ellenben azt állítjuk, elkötelezettek vagyunk. Ahogy a liberálisok is elkötelezettek a maguk módján, a maguk értékei mentén. S elismerjük: a mi alapértékeink elfogadása nélkül egyáltalán nem logikusak következtetéseink. Sőt, nem állítjuk alapértékeinkről, hogy azok axiómák lennének.

Nyilván, az állítjuk, alapértékeink a természetes rendből következnek, azaz a természetes jót képezik, de mint a szabad akarat hívei azt is állítjuk, mindezt nem kötelező elfogadni.

A szó eredeti értelmében mi vagyunk a toleránsak, s ellenfeleink az intoleránsak.