magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Kóserpecsét Hódmezőre

Nagyon vártam a Karácsony lemondása utáni Drága Bolgár Úr műsort.

Indulása - 2002 eleje - óta hallgatom, persze már régóta nem minden nap, Bolgár Gyuri bácsi betelefonálós műsorát.

Bolgár bácsi élő ballib ikonember, s ebből a műsorából hibátlanul megismerhető a ballib agytröszt mindenkori kötelező, egyetlenül helyes és abszolút igaz véleménye. A ballib értelmiség alsó szegmense innen tudja meg miről mit illendő gondolni. (Az értelmiség alsó szegmensén azt értem, aki önállóan még nem képes gondolkodni, de érdeklődő típus, azaz követi a dolgok folyását a világban, szóval közéleti médiákat már fogyaszt, de eszmei könyveket azért még nem olvas.)

Bolgár bácsi vérprofi, képes magát semlegesnek leplezve abszolút párthű lenni, s tehetséges manipulátor. Ha belépne egy mlm-piramisjátékba, hónapok alatt a csúcsra érne, ebben biztos vagyok. Ha pedig amerikai lenne, valószínűleg már ő lenne az egyik vezető műsorvezető valamelyik nagy liberális tv-csatornánál, évi tízmilliós dolláros nagyságrendű fizetéssel.

Hasonló profi a magyar jobboldalon nincs. A magyar jobboldali sztár újságírók ugyanis valójában mind publicisták, közírók, megmondóemberek. Igazi, klasszikus újságíró egy sincs. Talán a Hír Tv-s Dobos Mariann az a jobboldalon, aki félig-meddig sikeresen próbálja utánozni Bolgár bácsit, de Mariann azért egyelőre még csak második vonalbeli, s ő is sokszor átesik a megmondóember szerepbe. A magyar jobboldali élvonalbeliek pedig képtelen a Bolgár-technikára, mondjuk a jobboldali főújságíró Bayer Zsolt egyáltalán nem újságíró: ő elfogult közíró, aki képtelen nem őszinte lenni, még ideiglenesen és taktikai céllal se. Ráadásul Bayer érzelmileg féktelen, sokszor láttam: egyenesen életeleme saját maga hergelése, sokszor apróságok miatt is. Bayer viselkedése egy művészhez, véleményvezérhez illik, de ez újságírónál vagy politikusnál hiányosság.

Dobos Mariann

A lényegnél maradva: Bolgár bácsi technikáját tanítani lehetne. Még a hümmögése, sőt a hallgatása is mindig releváns.

Várható volt Karácsony visszalépése után a gyurcsányista fanatikusok pánikrohama a műsorban, akik szidják MZP-t és istenítik Gyurcsánynét. A műsor azonban MZP-párti betelefonálókkal indított, akik a vörös fonál felmondása után ("a kiváló szakember, nyelveket beszélő, százdiplomás, csodás nő alkalmas lenne, de...") hitet tettek MZP mellett. Gyuri bácsi elégedetten hümmögte végig az MZP-dicshimnuszokat.

Aztán jöttek a gyurcsányista nyugdíjas kommandósok, velük Bolgár bácsi azonnal óvatos, de határozott vitába szállt - egyik erőssége az, hogy ő képes konkrét állítások megtétele nélkül, csak kérdésekkel és hanglejtéssel vitázni. S mindenkivel megígértette, hogy ha "véletlenül mégis" legyőzné MZP a kiváló Klára asszonyt, akkor is, ugye, majd leszavaz a kedves hallgató a jobboldali, de demokrata MZP-re tavasszal a szörnyű Zorbán ellenében. Egy keménykötésű DK-nyugdíjas bácsi egyenesen odáig vetemedett, hogy megvádolta Bolgár bácsit antigyurcsányista előítéletekkel! Ez már kicsit meredekebb menet volt, de Bolgár bácsi még ezt a túlhabzó DK-st is sikeresen pacifikálta 7-8 perc alatt.

Szóval érdekesnek ígérkezik a ballib előválasztás második fordulója. Ott fent már eldöntötték, MZP legyen a hivatalos vezér, de Gyurcsány meg még mindig próbálja győzködni a vezetőséget: a felesége lenne az igazi megbízható káder. Bolgár Gyuri bácsi pedig Gyurcsánytól nem fogad el parancsot, ő magasabbra van bekötve, s tudja a dolgát. Fentről leszóltak a magyar ballib holdudvarnak: srácok, ennyi volt, buktatok, most azon fogtok dolgozni, hogy nyugat-európai jobboldalt kell kiépíteni. A srácok meg lázadoznak még, kissé nyűgösek is, hiszen miféle dolog az, hogy a "nagycsaládos keresztény csaladápa" szóösszetétel ezentúl nem szidás, hanem dicséret... mikor tegnap még az volt az ukáz, hogy ez fasizmus.

50 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr4116715652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.10.11. 07:56:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: de akkor mi lenne a klasszikus újságíró definíciója szerinted?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.11. 08:00:19

@Deak Tamas:

Aki interjút készít, oknyomoz, beszámol, s ezen keresztül hat indirekt módon.

Azaz nem közíró. A közíró az más: ő direkt véleményt mond.

Ma már a határ elmosódik, de klasszikusan külön műfaj a kettő: a hírcsináló és a publicista.

Mo-on a kommunizmus öröksége máig, hogy a kettő teljesen össze van keverve. S míg a ballibek sikeresen kettéválasztották már a 2 szférát, addig a nemzeti oldalon ez máig nem működik. Ami szerintem nagy hiba.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.10.11. 08:13:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ilyen hogyne volna, a Célpont teljes stábja ezt csinálta. Zuhogtak is elő a simongáborok rendesen. A mandisok is interjúztatnak bőven.
Ha ezt a definíciót vesszük, akkor ballib oldalon sincs, az volt az utolsó ballib újságíró, aki Schmitt Pál ügyét nyilvánosságra hozta.

Boldeone2 2021.10.11. 11:32:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ott fent már eldöntötték, MZP legyen a hivatalos vezér"

Az "ott fent " hol van ? A Jóisten döntötte el? Ha igen, akkor az mindenkèppen egy jó hír az országnak!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.11. 11:48:05

@Boldeone2:

Soros gazda és a többi filantróger. A globálkulákság.

Biztosan rossz ez az országnak: ami jó nekik, az nem jó a magyaroknak.

Boldeone2 2021.10.11. 11:49:39

Az ország csak nyerhet 2022- ben, hiszen vagy megbukik az állampárt- de mindenkèpp gyengül- , vagy megbukik a règi baloldal , Gyurcsányèk. Ha pedig mindketten megbuktak , valami csoda folytán , az lenne a legjobb az országnak.
A nyugati szövetsègesek is Márky- Zayt szeretnèk , aki nem fog felelőtlen osztogatásokba belemenni , gátja lesz a baloldali populizmusnak is. Az EU - bomlasztó, orbáni politikának is vège szakad : jöhet egy politikailag kompatibilis kormány . Ha pedig megnyeri a miniszterelnökjelölti versenyt , akkor a közös listán is megfelelő számú helyzet fog kèrni . Ott lesznek Palinkasèk a listán , ès - szerintem az MMM - párttá alakul, hogy a közös listára tegyèk őket . Ha Gyurcsány sokat ugrál, hogy ők pártot èpítenek, meg megharcoltak a helyekèrt , akkor majd szólnak neki, hogy az EU mit szeretne
Talán Karácsony mozgalma ès Márky- Zay- èk egy közèputas párttá egyesülnek ( tipp..)
Most, hogy az LMP " tökönszúrta " magát , levehetik Fekete - Győrt a sakktábláról , az újonnan induló pártnak jó esèlye van felfejlődni a jelenlegi lendületben

Serény Vélemény 2021.10.11. 12:12:58

@Boldeone2: Ha a Jó Isten döntené el, hogy ki kormányozza Magyarországot, akkor Magyarország nem így nézne ki. A probléma a következő:
ebben a szövegösszefüggésben azt, hogy ki lesz a befutó az előválasztási bohózatban, valószínű, hogy Gyurcsány - vagy az az ember döntötte el, aki Gyurcsányt irányítja.

vergyula 2021.10.11. 12:38:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ne légy benne biztos, hogy minden magyarnak az a jó, ami neked.

vergyula 2021.10.11. 12:41:35

@Serény Vélemény: Ez a szöveg borítékolható már akkor, amikor összefogott az ellenzék. De ha előtte/közben Gyurcsány lemondott volna a DK éléről, akkor is ez lenne. Tökmindegy, Rogán részéről a legegyszerűbb Gyurcsánnyal ijesztgetni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.11. 12:53:19

@vergyula:

Nekem személyesen most is jó, hidd el. Én a legvadabb liberális demokráciában is képes vagyok létezni. Tudod, az autizmus pozitív oldala ez... szinte mindentől képesek vagyunk elvonatkoztatni.

Tulajdonképpen egyetlen egy olyan pontom van, amivel komolyan destabilizálni kehet engem. (Nem mondom meg mi az.) Az átlag embernek ilyen pontja több tucatnyi van.

Serény Vélemény 2021.10.11. 13:00:18

@vergyula: Ha Gyurcsány nem lenne _tényleg_ ijesztő, akkor nem lehetne vele ijesztgetni.

ulpius66 2021.10.11. 13:09:04

Összehasonlítva Orbánt és MZP-t mindenképpen MZP felé billen a mérleg nyelve!

Orbánnak "csak" öt gyermeke van, míg MZP-nek hét ......... eddig
Orbán református, míg MZP hívő katolikus.
Orbán csak angolul tud, míg MZP három idegen nyelven beszél.

Boldeone2 2021.10.11. 13:32:30

@Serény Vélemény: Semmi ijesztő nincs Gyurcsányban, csak a kormánypárt ijeszget vele. Ő azèrt van a règi baloldal èlèn, mert ott nagyon kevès az intellektuális kèpessègekkel rendelkező jelölt. Ugyanez lenne a Fidesz esetèben is , ha egyszer buknának : Orbán mögött, a Fidesz elnöksègben , közvetlenül , csak szürke közèpszer van ( vagy az alatt )
Orbánhoz hasonló kaliberű, nemzetvezetői karakter nincs. Vagyis maradna Orbán , mint irányító

Az új ellenzèk viszont rendelkezik jó kèpessègű politikusokkal : Hadházyt eddig 3 párt igazolta le, mindenkit túlèl, ahogy Szèl Detti is. Karácsony is zseniálisan viszi magát előre ,tulajdonkèppen pártháttèr nèlkül egyensúlyozva. Sokan szertnèk bukott politikusnak látni , mindkèt oldalon , de ő mèg èvek múlva is ott lesz valahol a hatalomban. Most is jól ráérzett, hogy Márky -Zay mellè kell állni
Márky- Zay pedig az új titán : egy új Orbán , csak sokkal jobb megjelenèsben

A Fideszben nincs semmilyen szelekció , ami jelen van az ellenzèkben , ahol az ügyesebb, okosabb, zsiványabb tud előrejutni

A Fideszben mindent Orbán dönt el, azt is , hogy ki indul az egyèni körzetekben . Zèró versenykiválasztódás
Egy demokratikus pártnál ez úgy nèzne ki, hogy a helyi alapszervezet titkos szavazással, helyi kèpviselő- jelölteket választ , azokat az országos kongresszus megerősíti.
Az országos listát szintèn a kongresszus alakítja ki , ők döntenek a befutó helyekről, hogy ki hová kerül az országos listán

Ez lennek a párton belüli demokrácia. A règi LMP az így működött pl.

A Fidesz már règen Orbán egyszemèlyes maffiájakènt működik: már kihívója sincs az elnöki pozícióèrt . A küldöttek szinte 100%- a újraválasztják , működik az " omertá" - senki nem mer kifelè beszèlni..
A kèpviselőjelöltekről Orbán dönt , akikkel "szemèlyesen beszèlget el" Vicc az egèsz ! Ez minden , csak nem demokratikus működèsi mechanizmus...

Serény Vélemény 2021.10.11. 13:47:44

@Boldeone2: A "demokratikus" működés az az, amire azt hazudják, hogy "demokratikus' valóságban az úgynevezett "demokratikus centralizmus" nevű bolsevik hatalomtechnikai módszer.

A Karigeri egy hálózati ember, hálózat nélkül összecsuklana, tipikusan az a jóember, aki még tanársegédi állást is kap nyelvvizsga nélkül, és minden olyan képesség és képesítés nélkül, ami egyébként mindenki más számára követelmény.
Ahhoz nagyon hülyének kell lenni, hogy az ilyen "szívességet" ne úgy értelmezzen valaki, hogy cserébe jár más "szívesség". És ez a hálózat működése.

Utoljára pártot szervezni Mo-n - bármilyen kellemetlen is - de a klasszikus, nem cukiskodó Vona Gábor tudott.

Serény Vélemény 2021.10.11. 13:51:07

@Boldeone2: Önmagában emberileg az az emberi színvonal legalja, hogy valaki 10 év házasság után úgy otthagyja a feleségét, mint ahogy azt Gyurcsány megtette. A másik legalja meg az, hogy egy nő lecsapja egy másik asszony férjét a felesége kezéről. Ahogy az Dobrev Klárika megetette.

Boldeone2 2021.10.11. 14:20:24

@Serény Vélemény: Gyurcsány szereti a nőket, de melyik politikus nem?

Alábecsülöd Karácsony politikai kèpessègeit: ő rendkívüli èrzèkkel tudja használni a butterfly effektust, vagyis egy minimális beavatkozással èppen olyan hatást ér el, hogy egy nagy rendszer is megváltozzon , illetve , eddig túlèlt minden kritikus helyzetet , sőt , a legjobb döntèst hozta ...
Neki egyetlen hibája az, hogy nem vezèr alkat, hanem egyfajta 21. századi , posztmodmern figura , akit a vidèki ember soha nem èrtene meg . Magyarorszagon az az elfogadott, ha valaki nem meditál sokat, nem vacillál, emberi gyengesèget soha nem mutat , hanem mindig egy irányban megy előre . Karácsony meg nem olyan ..
Viszont, a budapesti ballib èrtelmisèg nagyon jelentős rèszènek ez a posztmodern bizonytalankodás bejön, mert Karácsonyban saját magukat ismerik fel, ( mèg Vincent is ezt írta )

Karácsony azért volt annyira bölcs ,hogy felismerje , az ő posztmoder habitusával nem lehet nemzetvezető, így jó döntèst hozott amikor visszalèpett

Gery87 2021.10.11. 14:22:15

Én érzékeny vagyok az ilyesmire oldaltól függetlenül és azt kell mondjam ez a Trolll meg PestiTV meg társai egy akkora rakás igénytelen bunkó proli szar hogy a ballib oldal médiáját még mindig jobban beveszi az ember gyomra!
A baloldalon legalább elhangzik némi álkritika pl rendszeresen gyurcsány ellen....de a jobboldali lakájmédia egy Orbánfelszopó szervilis fos.

A belvárosi hipszter gender feminnáci hülyéknél csak az ilyen népnemzetieskedő szervilis bunkó prolik idegesítőbbek.

Gery87 2021.10.11. 14:24:41

"Talán a Hír Tv-s Dobos Mariann az a jobboldalon, aki félig-meddig sikeresen próbálja utánozni Bolgár bácsit,"

Ugyan, valld be hogy csak a feszülős bőrleggings miatt szimpatikus:)

Gery87 2021.10.11. 14:26:10

"a jobboldali főújságíró Bayer Zsolt egyáltalán nem újságíró: ő elfogult közíró, aki képtelen nem őszinte lenni, még ideiglenesen és taktikai céllal se. Ráadásul Bayer érzelmileg féktelen, sokszor láttam: egyenesen életeleme saját maga hergelése, sokszor apróságok miatt is. Bayer viselkedése egy művészhez, véleményvezérhez illik, de ez újságírónál vagy politikusnál hiányosság."

Bayer egy bunkó újgazdag proli. Nem kell ezt szépíteni.

Gery87 2021.10.11. 14:29:03

"A srácok meg lázadoznak még, kissé nyűgösek is, hiszen miféle dolog az, hogy a "nagycsaládos keresztény csaladápa" szóösszetétel ezentúl nem szidás, hanem dicséret... mikor tegnap még az volt az ukáz, hogy ez fasizmus."

Hm...vajon Orbánnak annak idején ki szólt hogy ez az új irány? Csak nem a Soros Gyuri bácsi?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.11. 15:01:09

@Gery87:

Kétlem. Inkább személyes sértettség lehetett a kiindulási pont.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.11. 15:11:56

@Gery87:

Nem. Egyébként nem így szokott öltözködni, ez kivétel volt. Ő a "női ruhás" típusú nő, azaz nem az én ízlésem, meg szőke is, ami nálam eleve levon a pontszámából. A leginkább legginges magyar médiacsaj az ATV-s Emília, minden második alkalommal abban látom, pl.: www.youtube.com/watch?v=rONhuZfRhYw Onnan tudom, hogy az ATV-t és a Hír Tv-t napi rendszerességgel nézem, más magyar csatornára nincs rálátásom, szóval lehet ott is van leggings-kevdlő médiamunkás, de ezt nem tudhatom.

Az Emília majdnem az én feleségem szintje a leggingsben, bár az én feleségem esetében nem 50 % az arány, hanem 80 felett.

De mondjuk képes vagyok különséhet tenni kinézet és belső között. Pl. a Kunhalmi Ágnes szexi csaj, de iszonyúan buta. Pkusz még öltözködni se tud: mindig nyugdíjas tanárnőnek öltözik,

Serény Vélemény 2021.10.11. 15:20:07

@Boldeone2: Aki nem vezér alkat, az eleve ne induljon politikusnak! az mi a frászt keres egyáltalán ott? És nem, pont az a lényeg, hogy egy igazi, karizmatikus figura minden vezetői helyzetben, akár cégvezetés, akár politika, akár akármi meg tud állni a saját lábán. Aki csak a valakinek a valakije, valamilyen jóelvtárs, az meg nem tud kilépni abból a körből, amit rajzoltak neki.

Ha egy politikus, akinek egyébként vannak objektív mércével mért sikerei is, és ezzel együtt van néhány erkölcsi vagy más hibája, az más kategória, mint egy abszolút gátlástalan törtető, aki mindenkit képes hátba szúrni, ha az ő, vagy az anyós érdekei úgy kívánják.

Serény Vélemény 2021.10.11. 15:22:41

@Boldeone2: Eredetileg is csak azért tették oda, mert abban reménykedtek, hogy teljesítmény, és valódi karizma nélkül képes lesz boldogulni ha megfelelően nagy seggű lovat tesznek alá. Meg egyébként is cuki, és ez az öregasszonyoknál befele jön.

ulpius66 2021.10.11. 16:04:48

"Kóserpecsét Hódmezőre"

Apróbb észrevétel.......

Hódmezővásárhelyet senki sem hívja "Hódmező"-nek, mindenki VÁSÁRHELYNEK hívja.......

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2021.10.11. 17:16:24

MZP esélyes kihívója lesz Orbánnak.
Kérdés hogy a baloldaliak tömegesen lenyelik-e a békát hogy az ellenzéki jelölt is jobbos, de a bizonytalanok és a jobbosok felé MZP jobban tud nyitni.

A bajok ott kezdődnek hogyha kormányozni is kell. Mert csak a DK-nak van hátországa, MZP-nek nincs.

Szerintem van Magyarországon 3 igazán profi politikus: Orbán, Gyurcsány, Lázár.
Ezek azok az emberek akik már túléltek több ciklust, van több évtizedes rutin a média v. politikai ellenfelek-szövetségesek kezelésében, voltak már fent és lent is, tudják hogyan működik egy kormány belülről és bármikor el is tudnák vezetni azt. MZP ettől távol van, ami nem jelenti azt hogy ne tudna felnőni a feladathoz, de ha tényleg ő akar hatalmon lenni ahhoz hátország kell, különben megeszi a DK+Fidesz két oldalról szépen lassan.

2021.10.11. 17:53:43

@Párduc oroszlán gorilla... Makákó!:
mzp kb. azt képzeli, hogy kormányozni annyit tesz, hogy közbeszerzéseket kell menedzselni. ami nagyjából a polgármesterség. és úgy gondolja, hogy ezt jobban csinálná, mint orbán.

csakhogy a kormányzás az, hogy az orvos kamara, a pedagógus szakszervezet veri az asztalt, hogy pénzt, pénzt, pénzt. a szociális miniszter, hogy még több pénzt családtámogatásra. otthonteremtésre. mert emelkednek az ingatlanárak. a támogatások következtében. de még több pénzt. és ha a kormánypárt támogatottsága csökken, akkor még több pénz kell nyugdíjakra. a kormánypárti közmédiának, a diplpmatáknak, a haderegnek.

és ezekre gulyás gergely, vagy akárki mondhatja, hogy ööö. ezeknek egy része jogos igény, majd megvizsgáljuk. a miniszterelnöknek ezekből ki kell vágnia magát. és ezt belpolitikában valóban három politikus tudja: orbán, lázár és gyurcsány. külpolitikában senki.

2021.10.11. 17:59:57

@Gery87:
a baloldalon egy dolog nem hangzik el. az, hogy (leszámítva a korrupciós ügyeket) orbánnak szinte mindenben igaza van. erre még csak utalni se lehet. mert úgy az illető ebből a körből repül.

2021.10.11. 18:05:06

@Gery87:
vagy megkérdezni, hogy mégis ki a franc akar illegális migrációt és azt, hogy a labrisz egyesület érzékenyítse a 3 éves kislányokat. ki a franc akar európai egyesült államokat. ezt egy offshore befektetői kör akarja azért, hogy ezek után szinte bármit felvásárolhassanak. amerikában lehet, hogy ez menő. és az is lehet, hogy ez a globális kapitalizmus. de mióta számít ez európainak és kereszténynek? ezt nem szabad megkérdezni, mert drága bolgár úr azt mondja, hogy ez a fasizmus maga.

11 Favágó 2021.10.11. 21:36:39

@Boldeone2: Hadházy, Szél Detti, Karácsony - mint a nyerő politikusok szinonímája minimum tévedés.
Ügye kb. mostani kenyéradóik ellen hoztak létre politikai alkulatokat (együtt-pm, lmp) , majd egyesítették, átszervezték, kinyírták, elhagyták azokat.
Az első kettőnek ez ahhoz kellett, hogy bejusson a parlamentbe, majd gyorsan és kib@szott gerinctelenül otthagyták a pártjukat (bocs a gerinctelenség igazábol ott volt, amikor rádöbbentek hiogy a párt nem kell neki (elnökként), de az OGY képviselőség még jól jöhet, ha nagy pofát akarnak nyitni.
Az utóbbi is le tudott amortizáni másfél pártot, de kapaszkodott a borítékba.
Nyilván mindhárom szeretne képviselő lenni, mert az olyan jó, meg azok után, hogy az Anti-Feri mozgalmakat saját maguk alatt felszámolták, Feribohócnak minden pénzt, pozíciót megérnek.
De attól még 0 politikusok, egy kisebb város vezetését sem bíznám rájuk. Talán leginkább azért mert ott dolgozni, dönteni, építeni kell, abban meg semmi tudásuk, tapasztalatuk

11 Favágó 2021.10.11. 21:46:22

@cvsvrs: tulajdonképpen Lázárra rá tudnál beszélni Orbán helyett.
Mellesleg tényleg érdekelne az orbánváltók kicsit magukba bambulva hogyan látnak egy
-Veres-Varga
-Göncz K- Szíjártó
-Draskovics-Pintér
- Gráf J - Fazekas S/Nagy I
összevetést

Gery87 2021.10.11. 21:52:39

@cvsvrs:

A Fidesznek meg az ellenzéknek is igaza van sok mindenben!
- A Fidesznek pl migráció és etnikai homogenitás kérdésében ....de ugyanakkor meg minket ez nem fenyeget...inkább innen mennek el az emberek nemhogy ide jönnének.
Ami fenyegető belső "idegen térnyerés" (cigányság) azzal meg nem foglakozik.
- ott van a Brüsszeli bürokrácia...de arra meg nem az a megoldás hogy lépjünk ki, meg hogy kuruckodjunk.....a "nemzetek Európája" egy blöff, nem alternatíva. A mélyebb integráció (pl azonos európai minimálbér) meg nem foglakozik.
- gender, SJW, Cancel culture, feminizmus.....ellen ott a keresztény nemzeti kurzus, ami viszont megint hiteltelen egy aetista individualista társadalomban.
olyasmit akar ami már rég nincs.
stb.

Nekem ezért van bajom a fidesszel és mert hiteltelen ezekben.....bort iszik és vizet prédikál.
Aki pedofilokat bújtat az ne beszéljen nekem keresztény erkölcsről....
Aki offshore számlákra meg strómanokra utalja a közpénzt és magánvagyonná teszi az ne pofázzon nekem nemzeti nagytőkéről.
stb.

Gery87 2021.10.11. 21:56:05

@cvsvrs:

"ki a franc akar európai egyesült államokat."

Én. Mert akkor nem lehetne meghekkelni a jogállamot meg a demokráciát.
lenne közös európai nyugdíjrendszer és szociális háló....
És nem kéne hugyér szarér bedolgozni a németeknek.

"ezt egy offshore befektetői kör akarja azért, hogy ezek után szinte bármit felvásárolhassanak. "

Ezt csinálja Mészáros által Orbán is.

"de mióta számít ez európainak és kereszténynek?"

Mióta keresztény Európa? Jobban mondva mióta nem? elég régóta....

"ezt nem szabad megkérdezni, mert drága bolgár úr azt mondja, hogy ez a fasizmus maga. "

nem fasizmus, hanem szimpla maffia módszer és hazaárulás.

Gery87 2021.10.11. 21:57:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nyilván vicceltem, a kép miatt mondtam:)
Kunhalmi a legrosszabb valóban.....utálom ha valaki a saját anyjának öltözik.

Serény Vélemény 2021.10.11. 22:04:26

@Gery87: deutsche bank. Epstein mint ügyfele. Meg hogy is hívták azt a céget? cardnet? Átlényegített egymilliárd ajrót a kibertérbe.
Miért is bukott meg von der Leyen?
Az EU a korrupció maga.

Gery87 2021.10.11. 22:20:49

@Serény Vélemény:

Az EU egy gittegylet, az őskoncepció még jó volt, de aztán elsiklott az egész egy gazdasági társulássá ahol értelemszerűen és szükségszerűen a legerősebbek dominálnak és szipojozzák a kisebbeket.
Mindez a németek vezetésével akik ezzel megvalósították a gazdasági "Lebensraum"-ot!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.12. 08:54:43

@Gery87:

Nagyon sok nő képtelen saját magát értékelni, ezért hülyeségeket csinálnak magukkal.

2021.10.12. 09:00:50

@Gery87:
ha európai egyesült államokat akarsz, akkor szavazz dobrev klárára. mert ő az egyetlen, aki ezt meghirdeti. szerinted az angolok, a franciák, a németek lemondanának a szuverenitásukról? vagy a semleges svájci kantonok átadnák a hatalmat brüsszeli eu/nato központnak?

2021.10.12. 09:16:36

@11 Favágó:
nem akarlak rábeszélni senkire se, mivel én középutasnak számítok. szerintem a fidesz elég sok mindent jól csinált, ami nem azt jelenti, hogy ne lehetne jobban is csinálni, és orbánnak nagyon sok mindenben igaza van. és persze nem kellene szétlopniuk az országot. tisztességebbnek kellene lenni, és hiányoznak az átgondolt, kiforrott elképzelések, szakpolitikai programok.

a jelenlegi ellenzék ebben az összevetésben se áll túl jól. kik lennének az "összefogás" szakminiszterei? mert ugye mondhatták volna azt, hogy a dk kidolgozza az egészségügyi, a párbeszéd az oktatásügyi, a jobbik a munkaügyi és a momentum a pénzügyi programot. és a pártelnökök mellett megjelenik egy-egy szakpolitikus és technokrata szakértői csapat. és így nem csak annyit mondanak, hogy orbán egy "geci". amire a fidesz válasza az, hogy "gyúrcsány".

2021.10.12. 09:54:22

@Gery87:
európa hagyományosan (libertárius) keresztény államnemzetekből áll össze. ha az államnemzet a hangsúlyos, akkor az egy libertárius köztársasági állameszmény. ha az államiság a hangsúlyos, akkor az egy (keresztény) szocializmus. ha a nemzet a hangsúlyos, akkor (liberális) nacionalizmus, nemzeti liberalizmus. ha mindhárom, akkor a népvallás. és ahhoz kapcsolódik a (zsidó) keresztény hagyomány.

ezt elvben a pesti "zsidók" is elfogadhatnák. az új baloldal többségében keresztényellenes, a államellenes (nekonzervaívok), nemzetellenes (neoliberálisok). és ebből áll össze az "antifasiszta" koalíció. és keresztény államnemzettel való feltétlen szembenállás. ez az identitását vesztett zsidóság. és ehhez kapcsolódnak az identitásukat vesztett németek és liblingjeik. budapest választói többsége.

az, hogy európa keresztény államnemzetekből áll össze nagyjából a nemzeti idealizmust jelenti. azt, hogy az angolok, a franciák, a németek fasza gyerekek. ahogyan a magyarok is. és a többi is. és még az albánok is. csak ne higgyük azt, hogy mi vagyunk az egyetlen választott nép. amit a zsidók hisznek magukról. de ettől függetlenül a zsidók is fasza gyerekek. az oroszok, a kínaiak, és az indiaiak is. és ha erre valaki azt mondja, hogy a cigányok is lehessenek már fasza gyerekek tesó, akkor a keresztények azt mondják, hogy a tízparancsolatot tartsd be tesó. amire ha azt feleli, hogy te se tartod be, akkor azt mondja a pap, hogy attól még azt be kell tartani. és persze a pap se feltétlen tartja be. ez az európai kereszténység, vagy valami ilyesmi.

Gery87 2021.10.12. 12:40:34

@cvsvrs:

Dobrev a jelenlegi EU pártján van, ami NEM akar további integrációt, valójában semmit nem akarnak csak dumálnak összevissza....

Gery87 2021.10.12. 12:42:57

@cvsvrs:

"európa hagyományosan (libertárius) keresztény államnemzetekből áll össze............ha mindhárom, akkor a népvallás. és ahhoz kapcsolódik a (zsidó) keresztény hagyomány. "

Csakhogy Európa már többségében nem keresztény, max keresztény gyökerű, ami nem ugyanaz! A népvallás az ateista,a gnosztikus vonal....a hagyományok pedig kiüresedtek ahogy a nemzeti ünnepek is.

Serény Vélemény 2021.10.12. 13:34:51

@cvsvrs: @Gery87:
Ha komolyan vesszük: azért vannak népek és nemzetek, hogy a földön (az egész Földön) ne tudjon a gonoszság egyetemesen eluralkodni. Elméletileg van a "fékek és ellensúlyok" rendszere a politikában, annak ez egy gyakorlati megvalósítása, implementációja.
Ha ugyanis egy nemzet pl. németek, vagy mondjuk az aztékok, vagy mondjuk az angkor-vat romvárost annak idején építő nép -- nagyon kihúzza a gyufát, akkor egyrészt Isten jogot formál arra, hogy saját kezébe véve a fejlemények fonalát közvetlenül ítéletet gyakoroljon felettük (pl: Angkor-vat, vagy Szodoma) vagy pedig van lehetőség arra, hogy más nemzetek, népek gyakoroljanak ítéletet a gonosszá vált nép-nemzet fölött. Aztékok, Inkák, vagy mondjuk németek a II. vh-ban.

A globalizáció, a globális világ önmagában lázadás Isten ellen, mert Ő azt mondta, hogy
"Ézsaiás könyve:2:4 Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul."

Tehát a Messiás ítélni, bíráskodni fog _népek_, és (a nem Izraelhez tartozó, röviden: más) etnikumok között. Vagyis még a messiási uralom alatt sem egy massza lesz a Föld népessége, hanem népekre, és nemzetekre fog oszlani.

(Arról nem is beszélve, hogy ez alapján még lesznek is a népeknek egymással kapcsolatos vitáik, amelyek fölött ítélő legfelső bíróság a Messiás lesz.)

2021.10.12. 13:44:32

@Gery87:
arról van szó, hogy a magyar egy keresztény államnemzet. a magyar kultúra a magyarok vezette multikulturalitás. amibe a legkülönfélébb hagyományok kereszteződnek. mégis sajátosan magyarnak képzeljük az észak-balkánt, vagy déli skandináviát, ami egy kicsit vikinges azért, vagy nyugat-eurázsiát vagy kelet-rómát, és így középeurópainak mondjuk.

kiskisutca 2021.10.13. 16:23:21

@cvsvrs:

"magyar egy keresztény államnemzet"

Egyrészt. Másrészt meg egy nyugat ázsiai etnikum.
Ez a nyugat ázsiai etnikum asszimilálódott Közép-Európába. A kultúra közép-európai, a nyelv közép-ázsiai, a génrendszer vegyes.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása