Persze lehetne még bátrább. Íme itt.
Én régóta mondom, nem vagyok se konzervatív, se kereszténydemokrata. Sőt mindkét eszmét egyenesen ellenzem.
A kereszténydemokrácia egy hazug liberális-konzervatív eszme, melynek fő szerepe a kereszténység bemocskolása. A konzervatívizmus pedig nem más, mint késleltett, mérsékelt liberalizmus.
Én viszont azt mondom, ne keverjük a kereszténységet a politikába, ha pedig mégis ezt tesszük, akkor a tényleges keresztény elveket érvényesítsük, ne azok csomagolását. S a rossz ellen meg küzdjünk, ne csak késleltessük azt.
Persze lehet azt is csinálni, hogy szócsatákat vívunk, lásd a miénk az "igazi" kereszténydemokrácia, az övék meg hamis. Ez a csata viszont értelmetlen, ráadásul nincs is igazunk. Hiszen történelmileg tényleg ők az igazi konzervatívok és kereszténydemokraták!
Aki ma igazi konzervatív és kereszténydemokrata, az szivárványos zászlókkal vonul, abortuszjogokért küzd, BLM-aktivista, harcol a normalitás ellen, s általában ellenez mindent, ami jó a kisembereknek. Az különbözteti meg a progresszív liberálistól, hogy ellenzi a Homokbüszkeség Hónapot, szerinte ugyanis csak Homokbüszkeség Hét szükséges.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2022.07.09. 09:57:34
jónévez 2022.07.09. 19:30:49
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.09. 19:39:03
Ez a tudomány alapja: a kategorizálás.
Gógita 2022.07.09. 20:10:14
Darab, darab?
Mr. Hyde 2022.07.10. 11:07:44
A prezerváció meg nyilván előszolgálatot jelent, ahol a "pre" szócska az előtag a "servation" pedig a szolgálatot jelenti.
LOL
2022.07.10. 11:53:34
az preserve eredendően előszolgát jelentett. elővédet. és abból alakult ki az őriz, megőriz, valamint a befőtt, konzerv jelentése.
2022.07.10. 12:34:49
debrecen 1695-ben létrehozza a nemes kalmár társaságot. az első választott (köz) gazdák sárándy dániel és komáromy jános.
a kuruc időkben járunk. debrecen egy 20-25 ezer főt számláló város. amiben plebejus lázadások vannak. a patriciusok úgy gondolják, hogy el kellene kerülni a forradalmat. le kellene hűteni a kedélyeket.
a város közhasznúvá teszi a külkereskedelmet és szolgáltatások egy részet. 1699-ben megvásárolják bika bálint vendéglőjét. azért, hogy abból városi fogadót építsenek. ebből lesz az arany bika szálló. és felépül az első pusztai csárda a hortobágyon. bevezetik az olcsó vendéglátást.
a városi patriciusok (a polgári konzervatívok) jól felfogott érdekből a közszolgáltatások körét bővítik. és a kollégiumi diákok is elgedetlenek. azt mondják, hogy létrehoznak egy új tanszéket. és 1708-ban létrejön a tanítói társaság, amelynek célja, hogy bevezesse a lánynevelést.
tehát nem azért lesz lánynevelő intézet, mert a feministák lázadnak. hanem a deákok túlzott maszkulinitása ellenében vezetik be jól felfogott érdekükben a városi patriciusok (polgári konzervatívok)
és ezekhez társul egy keresztényszocialista megoldás. 1704-ben a külső ispotály (a szegényház) mellé építenek egy templomot. amit az amerikaiak bombáznak le a második háborúban.
2.bp.blogspot.com/-I5m30lCT16o/WTEnND906LI/AAAAAAAAIbI/doVVpFrwTLoKmApZyv4Kd2GHnJqyikXPACLcB/s1600/isp.jpg
és a nemzeti liberalizmus. debrecen fogadják a brit királyi udvar követét. a magyar (erdélyi) országgyűlésben megválasztja rákóczit fejedelemnek. és amikor az megérkezik a város határára sámsonba, akkor a város választott előljáró hűségesküt tesznek neki. magyarul pénzelik a felkelést.
a polgári konzervativizmus, a keresztényszocializmus és a nemzeti liberalizmus kéz a kézben járnak.
ehhez képest a rendszerváltó mdf nem polgári konzervatív (mivel privatizál és nem kollektivizálást tartva, vagy azt reformálva konzervál), az mszp nem keresztény szocialista, az szdsz pedig nem nemezti liberális.
vasútihíd 2022.07.12. 16:58:16
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.12. 18:16:32
Atól még a módszertana alkalmazható.
vasútihíd 2022.07.13. 06:19:38