Pár éve jelent meg az akciókamera mint kategória.
Nagyjából 15 éve. Az első ilyen kamerák nevetségesek voltak: az egész rezgett, plusz rendkívül röviden lehetett velük filmezni. Plusz a felhasználók még ki is röhögtették magukat, hogy a kamerát fejpántra tették.
Nagyjából 5 éve jutott oda az iparág, hogy az akciókamerák elértek a használható szintre. Engem persze az egész nem érdekelt, mert utálok sportolni, viszont ezeket a kamerákat sportolók kezdték használni, pl. biciklisták, gördeszkások, stb.
Aztán megjelent egy váratlan kategória: a kutyatulajdonosok, akik a kutyájukra rögzítették a kamerát, majd visszanézték, milyen volt a kutya játéka/sétája kutya perspektívából.
Ekkor kezdtem meglátni az eszköz értelmét. Nagy, normál géppel ugyanis kényelmetlen videózni, mert pl. nyílt utcán az embereket ez zavarja, kimennek a képből, vagy ha nem is mennnek ki, elkezdenek természetellenesen viselkedni. Szóval pici eszköz kell, ami nem kelt feltűnést, amit az átlagember akár még mobiltelefonnak is vél. Meg kell állandó működés, valamint testre rögzíthetőség, plusz valamilyen stabilizációs szoftver. Ez 2017-ben lett meg.
Idén eldöntöttük elmegyünk nyaralni, nem voltunk nyaralni 2012 óta. Így megszületett a döntés: akciókamera kell a dokumentáláshoz. Immár 3 hete tesztelem a gépet, még csak a víz alatti képfelvevést nem próbáltam, mert bár hivatalosan vízhatlan a gép (ajánlják könnyűbűvároknak is), rettegek vízbe tenni.
S mivel rettegek az objektívek karcolodásától is, természetesen tettem rá lencsevédőt. Emiatt talán a fény csak 95 %-os, de megéri ez a kis veszteség, mert nagyobb baj lenne a lencse tönkremenése.
Szerintem marha jó dolog, megéri. Én persze - szokásomhoz híven - az elavult modellt vettem meg, mert annak a legjobb az ára mindig. A telefonommal is így tettem: akkor vettem meg a Samsung S10-et, amikor kijött az S20-as, s emiatt mindenhol drasztikusan levitték az S10 árát.
Az egyetlen hátrány: az eleme kb. 45 percig bírja, aztán lemerül. Szóval érdemes felszerelkezni több tölthető elemmel, ha az ember órákig használná. Ja, s egy elem újratöltése 2 óra!
Tesztként a jelenlegi lakásom környékén való mozgást örökítettem meg az utókornak. Egykor ezek fontos kordokumentumok lesznek. Íme egy videó, majdnem eredeti, enyhén vágtam csak meg. A látható furcsa mozgások oka: pórázon vezetem az egyik kutyámat közben, s az időnként meg-megáll, félreránt, szagolgat.
Ez egy, helyi mércével, közepes környék Szófiában. Budapesti példával azt mondanám, olyan Zugló kategória, azaz se nem szegény, se nem gazdag rész. Persze rosszabb Budapestnél, alapvetően Bulgária kb. a 15-20 évvel ezelőtti Magyarország szintjén van.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ez a nevem senki 2022.08.09. 13:11:48
hogy akis onok
át le
kame
rázd mer jön
nek a pedok le
pedozni
littke 2022.08.09. 13:40:32
Engem Kelenföldre emlékeztet, ahol sógorom lakik.
A mai technológia hihetelen. Lakásodat ellenőrizheted a hivatalbol, vakációról. Kocsidba filmezheted a forgalmat, esetleges balesetnél kapóra jöhet.
Persze saját sex stb. ami porno site-ra mehet.
Stb.
Gery87 2022.08.09. 18:43:24
Tanárok megalázását, bullyngot videóra venni, exek meztelen fotóit, videóit feltölteni...piroson átgyalogolásért azonnal büntetést kapni...
stb.
Nem csak jó oldal van ennek!
Meg fogjuk még szívni hogy lassan a seggünkben is kamera van...állambácsi kihasznál mindent hogy a zsebedben, fogyasztói kosaradban és a nadrágodban turkáljon.
Gery87 2022.08.09. 18:49:58
Azok a fa által feltört járdalapok is.
igénytelenség mindenhol.
Sajnos ez mutatja milyenek az emberek is.
Pl aki ide jön mit lát? Kuplerájt, nincs gazdája semminek, gaz, pusztulás...és jéééé
a politika, a közélet, az emberek minősége is pont ilyen.
Akárhová megyek mindenhol figyelem milyen a környezet pl utak, járda, a részletek....abból sok minden kiderül anélkül hogy egy szót beszéltél volna bárkivel.
_Neville 2022.08.09. 22:56:08
midnight coder 2022.08.10. 08:28:26
ez a nevem senki 2022.08.10. 08:42:48
mi kell
et pösti el
hagy
ott szov
jet lakó
tany 1989bűl
Serény Vélemény 2022.08.10. 10:05:23
Ezt úgy mondja egy sajnos azóta meghalt blogger - író, hogy "rendpárti szabálykövető feljelentőtársadalom", vagy feljelentéstudatos társadalom.
Szerintem az a nép, amelyik ilyesmire vetemedik, gyakorlatilag kihalásra van ítélve.
@Gery87: "Meg fogjuk még szívni hogy lassan a seggünkben is kamera van"
pontosan.
A legtöbb biciklis videó, ami az autók tahóságáról szól valójában a biciklista tahóságát mutatja. Mert például a baromarc a tükör holttérből akar elhaladni az autó jobb oldala mellett, ahova még akkor is nehéz figyelni, ha valaki rutinos városi sofőr, de ha a szegény autóvezető egy szőke nő, akkor pedig sok autóból lehetetlen.
ez a nevem senki 2022.08.10. 10:10:27
ttérr
elha ata
hó megtan
ulti
ndex
el ni
Serény Vélemény 2022.08.10. 10:32:06
a bicósokra viszont általában semmilyen szabály nem vonatkozik soha. még a piros lámpa, a gravitáció és a gördülési- illetve csúszási súrlódási együttható által meghatározott erőhatás sem hat...
Gery87 2022.08.10. 15:04:17
Nem kell túlzásokba esni...ha a többség betartaná a szabályokat nem kéne minden egyes mozzanatot felvenni.
A problémák gyökerét kell megoldani nem telefosni mindent kamerákkal meg büntetni mindenért....teljesen hibás logika. Persze az államnak ez jó.
erol 2022.08.10. 22:43:05
Serény Vélemény 2022.08.11. 08:41:40
www.youtube.com/watch?v=2N1gY5XqucM
Szerintem ezt nem fogod megérteni, mert amíg a kommunista-marxista agymosástól nem szabadulsz meg, addig a gondolkodásmódodat, a világnézetedet _ez_ határozza meg, és nem valamimás.
pedig egyébként egyszerű: János Evangéliuma:7:51 Vajjon a mi törvényünk kárhoztatja-é az embert, ha előbb ki nem hallgatja és nem tudja, hogy mit cselekszik?
Ugyanez a ma magyar jogban: hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%A1rtatlans%C3%A1g_v%C3%A9lelme
Vagy például a "hallgattasék meg a másik fél" alapelve.
Bár egyébként annyira nem egyszerű, mert a "fejlett német és egyéb nyugati tudatú" társadalmakban a rend-elvűség azt jelenti, hogy a társadalom pillanatnyilag élhető, a rend miatt. És a törvények viszonylag humánusak.
Később ez a rend át fog fordulni a totális kontroll és elnyomás embertelenségébe. Pontosabban pont most fordul.
K-eurban viszont a diktatúra rendje az, amikor az emberellenes törvények betartatását próbálták lenyomni a plebsz torkán, és az ez elleni lázadás volt a humánus és a normális magatartás. És évszázadokig olyan történelmi tapasztalat volt, hogy ha betartod a szabályokat, akkor az állam ugyanúgy nem tud megvédeni, mint ha nem tartod be.
Most ez a feljelentőtársadalom pontosan a diktatúra felé való visszalépést jelenti. Csakhogy az, aki ma Mo-n minden törvényt (beleértve a mindenkori sebességkorlátokat a közlekedésben - betart, az nem marad életben.)