Sokan nem értik, hogyan lehetséges, hogy a törökök barátságként élik meg a volt meghódított népekhez való viszonyt. Magyar turisták régen nagyon rácsodálkoztak erre, abban az időben, amikor még nem volt se Orbán-Erdoğan barátság, se keleti nyitás, se kipcsák testvériség, se semmi más hasonló.

Meglepő volt, hogy míg a magyar kép a törökökről erősen negatív, hiszen bejöttek Mohácsnál, pusztítottak, megszálltak, míg a török kép ugyanerről valamiféle idilli szimbiózis.

Talán még meglepőbb, hogy a sokkal terheltebb bolgár-török viszony török megítélése ugyanaz, a bolgárokat az átlag török barátoknak tekinti.

Még a leginkább terhelt - mert annak aktuálpolitikai jellege is van - görög-török viszony sem teszi a görögöket személyükben ellenséggé.

A mai Törökország nagy része görög volt, vagy etnikailag - ez az európai rész és az ázsiai rész tengerpartja -, vagy közvetve, kulturálisan a Macedóniai Birodalom általi hellenizálás következtében az i. e. IV. századtól. S a görög etnikai jelenlét csak a XX. sz. 20-as éveiben szűnt meg, amikor az új, köztársasági törük hatalom gyakorlatilag a teljes görög lakosságot elűzte. A kb. 2 milliónyi ázsiai görögség pár hónap alatt megszűnt létezni: aki nem menekült el, azt szimplán megölték Atatürk katonái. Kb. ugyanaz, ami az asszír és az örmény kisebbség ellen is végbement.

Ma mégis a görög örökséget a törökök büszkén mutatják, nem is próbálják annak görög jellegét elhazudni. Mint bölcsész emberek sose voltunk mániákus strandolók, szóval természetesen felkerestük a város egyetlen múzeumát, mely a volt katonai erődítményben található. Ott teljesen korrekten be vannak mutatva a régió török hódítás előtti emlékei.

A török hozzáállás rendkívül pragmatikus, szinte cinikusan őszinte: ti is jöttetek valahonnan, ti is elűztetetek és asszimiláltatok másokat, mi se tettünk semmi mást, csak mi később tettük ugyanezt.