Most a hétvégén lesz a bolgár parlamenti választás - ez a 14. alkalom a rendszerváltozás óta, amiből látható, Bulgáriában a választások zöme rendkívüli.
A bolgár példa jelzi, hogyan lehet egyenlő szabályokkal elriasztani az embereket a szavazástól.
A bolgár rendszerben ugyanis azonos lehetőséget kap minden párt az állami médiákban. Továbbá a választási részvétel követelményei olyan lazák, hogy csak az nem teljesíti, aki nem akarja teljesíteni.
Most pl. 29 - huszonkilenc - résztvevő van, ami bolgár mércével kevés, mert általában 40-50 résztvevő szokott lenni, de a 90-es években 150-200 se volt ritka. A legnagyobb rész sose hallott szervezet vagy tipikus 10-tagú fantompárt.
A 90-es évek elején humoros műsornak számítottak a választási adások, ma már csak unalmasak. Akkor még voltak egzaltált vicces figurák, kedves emlékeim: egy sündisznóhajú kövér nő, a "Bolgár Sólyom" párt elnöke, meg egy férfi, aki a fogait mutatta a kamerának "kiverték a komcsik a fogaimat!" ordítással, valamint egy Belgiumban élő szemüveges, csendes elmebetegnek tűnő alak, aki egy A3-as lapra köröket és négyzeteket rajzolt, kijelentve, hogy ez a jólét titka, de addig nem árul el részleteket, míg meg nem választják.
Ma már ebből csak egyes pártok neve maradt. Pl. indul az "Egység Nemzeti Mozgalom", az "Egységes Néppárt" (megfigyeltem: minél többet szerepel az "egység" és "egyesült" szó egy párt nevében, annál kisebb az illető szervezet), a "Koalíció Érted, Bulgária", s a "Jogok, Reformok, Alternatíva, Lehetőségek, Felelősség, Tolerancia és Egység Párt" (nem vicc, tényleg ez a nevük).
Valószínűleg sokan ismerik a Švejket, ahol szerepel a Törvényes Keretek Közti Mérsékelt Haladás Pártja. Miközben ez a párt tényleg létezett az I. vh. előtti Csehországban, ez volt a világ első viccpártja, s tényleg Jaroslav Hašek, a Švejk szerzője alapította.
Ezekre a bolgár pártokra jellemzően csak saját 10-20 tagjuk szavaz, s néhány haver, meg véletlenül még pár rosszullátó nyugdíjas néni, aki elnézi a szavazólapot.
Szóval aztán az állami tv-be meghívják az összeset, főműsoridőben, ahol aztán marhaságokat beszélnek. Én kifejezettem nézni szoktam minden választási műsort, de most már engem is sikerült lebeszélni erről.
Most már a komolyabb pártok eleve részt se vesznek az ingyenes választási műsorokban, nem akarják kiröhögtetni magukat ugyanis.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gógita 2022.09.29. 08:38:05
Az önmagunkkal koalíció, nem koalíció.
Ahol nincsenek küszöbök, vagy túl alacsonyak, ott mindenhol káosz-kormányzások vannak. Az olaszoknál is.
Azt hiszik ettől demokratikusabb a rendszer, hogy mindenki szabadon indulhat, mindenféle előszűrés nélkül.
Pedig egy előzetes szűrő/küszöb, ugyanúgy demokratikus. Hiszen akkor is szavaznak az emberek.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.09.29. 08:38:12
Gógita 2022.09.29. 09:46:18
Mégis csak egy része van betiltva... (Pedig a többi részei is diktatúrákat csináltak!)
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.09.29. 09:49:17
Gery87 2022.09.29. 17:48:42
A Fidesz meg nem fiatal, nem demokratikus (hiszen még mindig Orbán a főni benne) és nem szövetség hanem maffia:)
Gery87 2022.09.29. 17:56:29
Ettől még nem voltak nácik.
Soviniszták azok igen.
@Gógita:
Teljesen mindegy hogy van e elszűrés, küszöb vagy sem, nem ezen múlik, hanem a politikai kultúrán.
Ami miatt viccbe fullad a fantompártos, korrupt balkáni Bulgáriában az nem biztos hogy Norvégiában is!
"A XX. század sajnos a szocialistáké volt. Tomboltak is rendesen.
Mégis csak egy része van betiltva"
A szocializmusnak a munkásmozgalomnak és pártjaiknak köszönheted hogy 8 órát húzod az igát és kapsz nyugdíjat, táppénzt, fizetett szabadságot.
Gery87 2022.09.29. 17:57:32
Ilyen alapon a jobboldal is mind fasiszta és mind tömeggyilkos?
Wildhunt 2022.09.29. 19:45:17
Gery87 2022.10.01. 11:51:05
És a nácik?
Meg a többi szélsőjobboldali uralmi rendszer gyilkosságai?
Billy Hill 2022.10.01. 23:47:54
Billy Hill 2022.10.01. 23:49:20
Gery87 2022.10.02. 23:09:21
Valójába Hitler kiszolgálta a német tőkét rendesen.
Hogy nevében mi volt fasztérdekel....a tett a lényeg.
NEm volt se nemzeti se szocialsita.A német népnek nem volt érdeke sem a háború, sema diktatúőra, sem a hadiipari tőke felhízalálsa!