Az ortodox kereszténység esetében van egy erős megfogalmazási probléma: nincs egyértelmű elnevezés.

Magyarul különösen nagy a probléma. A középkori magyar udvarias elnevezés a "nem-egyesült keleti" volt, ami persze egy teljesen részrehajló katolikus szóhasználat. Azt érzékeltette: van az egyetlen katolikus egyház, ettől elszakadtak sokan a IV.-XI. század között, majd ezek egy része visszatért, ők az "egyesült keletiek", míg akik "még" nem tértek "vissza", azok a "nem-egyesült keletiek".

Ortodox szempontból nyilván mindez értelmezhetetlen, mert az ortodox szemszögből éppen a többiek szakadtak el, míg az ortodox vonal az eredeti folytonosság. Idősebb bolgár emberek szóhasználatában máig jellemző ez, lásd "keresztények és katolikusok", azaz mi vagyunk a keresztények, ők meg katolikusok, akik a kereszténységen kívüli, bár ahhoz hasonlító csoport.

További baj, hogy ma 3 külön csoport nevezi magát ortodoxnak:

• azok akik csak az első két egyetemes zsinatot fogadják el, ez egykor egy hatalmas irányzat volt, mára csak pár százezer ember, elsősorban Irakban és Indiában, jellemzően mint nesztoriánusok ismertek, önelnevezésük jellemzően “asszír egyház”, "asszír katolikus", "keleti ortodox", “keleti egyház”,
• azok akik csak az első három egyetemes zsinatot fogadják el, ez kb. 60 millió ember, elsősorban Egyiptomban, Örményországban, Etópiában, Szíriában, Indiában, önelnevezésük “ortodox”, angolul "oriental orthodox",
• azok akik mind a hét egyetemes zsinatot elfogadják, ez kb. 300 millió ember, elsősorban Kelet-Európában, a szó szűkebb értelmében csak őket szokás ortodoxoknak nevezni, angolul "eastern orthodox".

Magyarul plusz probléma, hogy használt még a "pravoszláv", "görög ortodox", "görögkeleti" szó is, ráadásul az utóbbit összekeverik a "görögkatolikus" szóval is.

De most csak a listában szereplő utóbbi csoportról!

 Íme, kb. 6 részre oszthatók:

• kanonikus egyházak - 300 millió fő: az egymást által legalább részben elismert egyházak, melyek teljes szentségi közösséget alkotnak,
• nem-kanonikus (szeparatista, nemzeti) egyházak - 1 millió fő: akik elszakadtak adminisztratív értelemben, de teológiában azonosak az előzőekkel,
• óhitűek - kb. 5 millió fő: teológiában ők se különböznek, de valamilyen rítusbeli sajátosságuk van,
• naptárkérdésben elszakadtak - kb. félmillió fő: azok akik nem értettek egyet az új naptár bevezetésével (értelemszerűen ikyen csoportok csak az új naptárt bevezető egyházakban jöttek létre),
• tiltakozók - kb. pár százezer fő: akik valamilyen más kérdés miatt szakítottak a hivatalos egyházukkal, a legjellemzőbb eset a kommunista kontroll alá került egyházakkal szembeni tiltakozók, a legnagyobb, többmilliós csoport az Orosz Határontúli Egyház volt 1927-2008 között,
• reformerek - kb. pár tízezer fő: az előbbi ellentéte, azaz azok, akik éppen hogy "haladni akarnak a korral", jellemzően belőlük protestánsok lesznek előbb-utóbb, azaz teljesen szakítanak az ortodoxiával, Sztálin alatt volt egy laza kísérlet ilyen csoport létrehozására, amolyan "szovjet békepap" mozgalom, de végül 1943-ban maga Sztálin dobta a mozgalmat mint hatástalant.

Most, a bolgár alternatívok gyászos sztoriját szeretném vázolni röviden.

A kommunizmus bukása után, még 1989 végén megalakul egy nagy ellenzéki szövetség (a bolgár rövidítése SZDSZ, de ez csak véletlen egyezés a magyar párttal). Magyar párhuzammal: mintha 1990-ben az MDF, a Fidesz, az SZDSZ, a KDNP, a kizgazdák egyetlen szövetséget alkottak volna, de még pár MSZP-s reformplatformos is ide tartozott volna. Ennek a szövetségnek az egyik vezetőségi tagja lesz egy Hriszto Szabev nevű atomfizikus pap is (először atomfizikus volt, aztán teológiát végzett, s pappá is szentelték), egyházi nevén "Hrisztofor atya".

Hrisztofor atya sikeresen elfogadtatja az ellenzéki szövetséggel tézisét, mi szerint a Bolgár Egyház vezetése nem legitím, mert a kommunisták nevezték ki azt. Különösen az 1971-ben megválasztott Makszim pátriárka ellen küzd, akiről kiderült: az Állambiztonság informátora volt.

Persze nyilván a kommunista Bulgáriában a kommunista pártvezetés döntött mindenről, azaz az Egyházról is, azaz formailag még igaza is volt Szabevnek. Csakhát ezen az alapon minden illegitím volt 1944-1989 között, ami abszurd tézis. S természetesen minden fontos egyházi vezetőnek alá kellett írnia az együttműködési nyilatkozatot az Állambiztonsággal.

Egyébként bármennyire is abszurd, voltak hívei a "minden érvénytelen, mindent vissza" álláspontnak. Persze akik jobban értettek a témához, azok meg röhögtek az egészen. A korabeli vicc szerint: a kommunista címer alatt kötött házasságok érvénytelenek.

Az Egyház vezetése felvette a kesztyűt Szabev ellen. Egyrészt egyházi büntetést szabtak ki rá, másrészt 1991-ben összehívtak egy egyházi gyűlést, mely megerősítette Makszim és a Szent Szinódus státuszát.

Természetesen az ellenzék ezt nem fogadta el. Immár az egyházi kérdés politikai lett: aki komcsi, az Makszim pártján áll, aki meg demokrata, az Makszim ellen.

Amikor 1991 októberében az ellenzék megnyeri a választást és kormányt alakít, immár kormányszinten elkezdődik a támadás Makszim pátriárka és a Szent Szinódus ellen. A kormány a 13-tagú Szinódus két tagját (a plovidi és az amerikai érséket) "elbocsátja" állásából: az illetők azonban egyszerűen maradnak helyükön, nem fogadják el az állami egyházi hivatal és a bíróság határozatait, majd illegitímnek nyilvánítják a kormány egyházügyi lépéseit.

Immár teljes a konfrontáció a "kommunista" Szinódus és a "demokrata" kormány között. Egyébként mindezzel a posztkommunisták nyernek a legtöbbet: azonnal beállnak a Szinódus mögé, s gyakorlatilag pár hónap alatt sikeresen elfeledtetik a 45 évnyi kommunista uralom egyházellenes lépéseit, hiszen immár ők a keresztény hit és a bolgár nemzeti érdek bajnok-védnökei, szemben a gyanús nyugatbérenc és bizonyára bolgárellenes "demokraták" ellenében.

Tulajdonképpen ekkor alakul ki az a magyar szemmel sajátos helyzet, hogy Bulgáriában a nacionalisták inkább a baloldalhoz húznak, a nyugat kedvencei meg a jobboldaliak. Plusz az a magyar szemmel szintén furcsa szituáció, hogy a baloldali jobban védi a kereszténységet, mit a jobboldal. Azt hiszem így már jobban érthető az a magyar nézőpontból érthetetlen állapot, hogy Bulgáriában az Isztanbuli Egyezmény elleni harc fő kezdeményezője a Bolgár Szocialista Párt volt, míg a jobboldal inkább hajlamos lett volna valamilyen kompromisszumra, pl. az egyezmény elfogadására valamilyen különvélemény rögzítésével (a terv szerint ez az lett volna, hogy a nőjogokat elismerjük, de a kettőnél több nemet nem).

A Szent Szinódus az adott helyzetben rendkívül ügyesen reagál: a külföldhöz fordul. Az egyébként egymást nem kifejezetten kedvelő moszkvai és konstantinápolyi pátriárkák a kérdésben azonnal baráti egységfrontot alkotnak, s közösen állnak ki Makszim pátriárka mellett a bolgár kormányzattal szemben. Moszkvát ez ugyanis a szovjet korra emlékezteti, amikor a Kremlben döntöttek a Szinódus helyett, Konstantinápoly esetében pedig még súlyosabb az ügy: elképzelik, mi lenne, ha ezentúl a muszlim török kormány és bíróság kezdenének határozatokat kiadni a konstantinápolyi Szinódus ellen.

Szóval lassan a teljes ortodox világ, az összes kanonikus egyház kiáll Makszim és szinódusa mellett, kifejezetten demonstratív módon. A bolgár kormány balek módon reagál, megpróbál a Vatikánnal kapcsolatokat kiépíteni. Ezzel csak saját magának lő öngól, mert egyrészt immár megkapják a "katolikus ügynök" minősítést is, plusz a Vatikánban meg nem hülyék vannak döntési pozícióban, s persze elutasítanak bármilyen hivatalos kapcsolatot Makszim ellenzékével.

A konfrontáció csúcsa 1992 Húsvétje: a kormányzat bojkottálja a húsvéti ünnepséget, helyette Szabevvel az élen közterületen ünnepelnek. Ezen még én is részt vettem, az utolsó alkalom volt egyébként.

Húsvét után történik meg a kormány legnagyobb sikere. A 13-tagú Szinódus 6 tagja nyilatkozatot ad, mely szerint Makszim pátriárka és a Szinódus nem legitím, mert a kommunista országvezetéstől kapták hatalmukat, ezért új egyházi választás szükséges.

A kormányzat kimondja: Makszim pátriárka és a Szent Szinódus nem legitímek, nem képviselhetik a Bolgár Ortodox Egyházat. Ideiglenes egyházvezetés kerül kinevezére, az előbb említett 6-ok egyikének a vezetésével, a legidősebb tag, az akkor 86 éves Pimen nevrokopi érsek lesz az ideiglenes vezető.

A kanonikus vezetés nem adja át a hatalmat, a kormányzat nem meri a rendőrséget bevetni, így végül kormánypárti fiatalok - jellemzően sportolók - veszik át a hatalmat több egyházi épületben. Szófiában a hatalomátvétel majdnem teljesen sikeres, pár épületen kívül mindenhol az új, Pimen-féle vezetés veszi át a hatalmat. Vidéken a legtöbb helyen Makszim hívei megvédik magukat, nem adják át a hatalmat az újaknak.

Mivel állami erőszakot a kormány nem vet be, tudja, ebből botrány lenne, minden azé marad, aki képes erővel megvédeni azt. Időnként csaták is zajlanak, pl. Makszimékhez hű teológus hallgatók 1992 őszén visszafoglalják a szófiai Szemináriumot.

Részben az egyházügyi vita miatt is 1992 októberáben megbukik a kormány. A probléma azonban folytatódik, a "demokraták" által dominált felső bírósági szervek nem fogadják be a Szinódus panaszait. Közben az ellenoldal által dominált Alkotmánybíróság viszont hatályon kívül helyezi a "demokraták" által hozott Egyházügyi Törvényt.

1992-1996 között gyakorlatilag tűzszünet van, vannak Makszimhoz hű egyházközségek és Pimenhez hű egyházközségek. Pimenék csak Szófiában alkotnak többséget.

Pimenék azonban sikertelenek saját maguk elismertetésében, befolyásuk lassan csökken. Az eredeti 6 "lázadó" érsek közül csak 2 marad 1995-re: ketten meghalnak, 2-en pedig meggondolják magukat: hivatalosan bocsánatot kérnek, visszamenőleges érvényelenítenek minden általuk tett püspöki kinevezést, kezet csókolnak Makszimnak, aki ez után mindkettőjüknek visszaadja az érséki címet. 1996-ban csatlakozik hozzájuk még egy lázadó érsek.

1996-ra már csak Pimen volt érsek marad a lázadók közül, az ő szinódusa immár az ő kinevezettjeiből áll. Ők 1996 júliusában egyházi gyűlést tartanak, melyen Piment pátriárkának választják.

Ekkortól két bolgár pátriárka van. Pimenék azonban ezek után még sikertelenebbek. Gyakorlatilag már csak a "demokrata" keménymag áll ki mellettük.

1998-ban Makszimék egyházi gyűlést szerveznek, ezen demonstratívan megjelenik az összes kanonikus ortodox egyház képviselője. A csúcspont: megjelenik Pimen ellenpátriárka is, aki hivatalosan bocsánatot kér, lemond "tévesen" használt pátriárkai címéről, kezet csókol Makszimnak, aki hivatalosan "nyugalmazott érsek" címet ad neki. (1999-ben meghal Pimen.)

A pimeni ellenszinódus keménymagja még küzd, egyházi gyűléseket is rendeznek.

Az 1997-ben ismét hatalomra került "demokraták" még küzdenek, bár egyre enyhülő erővel. 1996-ban Sztojanov "demokrata" elnök még Piment hívja meg az eskütételére. Az utolsó lépés 2000-ben zajlik, amikor a bolgár Legfelsőbb Bíróság ismét az alternatív szinódusnak ad igazat.

Az alternatívokra a fő csapást azonban egy politikai esemény hozza: amikor a volt bolgár cár II. Szimeon 2001-ben visszatér a bolgár politikai életbe, egyértelműen Makszim oldalára áll, az alternatívokat ignorálja. Amikor 2001 júniusában leteszi a korm,ányfői esküt, ezt Makszim jelenlétében teszi, a második szinódustól nem hívva meg senkit.

2002-ben a Szimeon vezette kormány hivatalosan elismerte a Makszim-féle vezetást.

2002-ben újabb csapás az alternatívokra: II. János Pál római pápa Bulgáriába látogat, s csak Makszimékkal találkozik, az alternatív küldöttséget nem fogadja.

2003-ban új egyházügyi törvény születik, mely szerint a Bolgár Ortodox Egyház ügyében nem illetékes a normál cégbíróság, azaz nem lehet ezentúl a bíráságon megtámadni a képviseletét. Azóta csak a többi vallási felekezet esetében van bírósági bejegyzés.

Az alternatívok külföldön próbálnak küzdeni, az európai intézményeknél. Először sikeresek, az Emberi Jogok Európai Bírósága az alternatívoknak ad igazat, a határozatot azonban nem teljesítik Bulgáriában. A következő évben ismét az Emberi Jogok Európai Bíróságára kerül az ügy, ekkor a kanonikus Szinódus nyer.

Az altarnatív szinódus 2010 májusában feloszlatja magát, a tagok visszatérnek a hivatalos egyházhoz. Az altarnatív papok zöme szintén ezt teszi, 2012-re nem marad senki, aki ne lenne a hivatalos egyházban. Pár ellenkező egyszerűen elhagyja a papságot, egy püspök meg átment a Milánói Egyházba, mely egy kb. ezer főt tömörítő szakadár ortodox csoport.

2012-ben 98 évesen meghal Makszim pátriárka. Utódja Neofit érsek, aki az egyházszakadás alatt végig Makszim táborában volt.

S mi lett a legelső kezdeményezővel, Hrisztofor atyával. Annyira radikalizálódott, hogy 1995-ban még az alternatívok is szakítanak vele. Ezután saját egyházat alapít, de ez még a legkeményebb "demokratáknak" is túlzásnak tűnik, így 10 főnél többet nem tud megnyerni magának. Végül 1995-ben felhagy az egésszel, s az USA-ba vándorol. Miután ott képtelen beilleszkedni, 6 évig munkanélküli, 2001-ben hazatér. Végül beiratkozik PhD képzésre, eredeti szakmája szerint, kvantumfizikából doktorál. Jelenleg 76 éves nyugdíjas.