magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A kaszinóblokád

Mint volt kaszinóalkalmazottat is érint az ügy. 2009-2014 között az egyik akkori nagy internetes szerencsejátékos cégnél dolgoztam.

S bár én nem a műszaki részlegen voltam, se a biztonsági részlegen, alapvetően jól átláttam az iparág működését.

S bár én elsősorban a pókeres ügyfelekkel foglalkoztam - akik azért egy sajátos elitszekta a szerencsejátékosok között -, volt rálátásom a 2 másik, kisebb szektára is: a sportfogadókra és a klasszikus szerencsevadászokra is. A pókerest azzal lehet pl. a legjobban megsérteni, ha szerencsejátékosnak nevezzük, ez kb. az anyázással azonos szint ott - a profi pókeres ugyanis, de az amatőr is, mélyen hisz abban, hogy a póker tudásalapú játék, azaz nem a szerencsén múlik a siker.

Ez persze hülyeség, mert a póker igenis szerencsejáték. Magam is sokat játszottam, de 4 és fél éves pókeres munkám még inkább meggyőzött erről. De ezt most nem részletezném.

Jambiék agya viszont nemigen "szikrázik", láthatóan az egészről semmit se tudnak. Kb. az "ahogy Móricka elképzeli" szint.

Milyen is az átlagos játékos? Nagyjából 3 csoport van:

  • 1 % "okos", aki elhiszi, neki módszere van, amivel most gazdag lesz, s amikor kiderül, ez nem működik, abba is hagyja,
  • 1 % beteg, aki rögeszmésen játékfüggő, mint egy alkoholista, ők mindig minden pénzüket eljátsszák, akár nyernek, akár vesztenek, rajtuk csak az orvosi kezelés és az alapos verés segít,
  • s 98 % alkalmi játékos, aki kevés pénzzel, ritkán játszik, leginkább az élmény miatt.

Kiből nyer a legtöbbet a cég? Valójában éppen az utóbbi csoportból, mert nem jelentenek problémát és tömegesen jönnek. Jön a srác hetente egyszer, befizet 4 egymás utáni 5-dolláros versenyre, ezzel eltölt 2-3 órát, s jót szórakozik. Jó esetben még nyer is, szóval a következő héten a nyereségéből játszik.

Szóval a kapitalizmus ellen kaszinóblokáddal harcolni kb. olyan, mintha úgy küzdenék a narkóipar ellen, hogy az antidepresszánsokat indokolatlanul fogyasztókat kezdeném fenyegetni.

Plusz vicces, hogy mindezt az amerikai nagytőke által milliárdokkal pénzelt ballib összefogdosás egyik megmondóembere csinálja. Egyszerűbb lenne esetleg a nagytőke ellen úgy küzdeni, hogy pl. nem fogadunk el tőle pénzt... Ez valahogy nem jutott Jambi eszébe.

155 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr8817995880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery87 2022.12.12. 11:57:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Jöjjön, azzal se lennénk rosszabb helyzetben ma már.
Mondom nézz körül.
Nem látni hogy az illiber kuruckodás akkora nagy előnyt meg védettséget adott volna az elmúlt 12 évben.

Gery87 2022.12.12. 12:02:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Már látom is ahogy megkapom a részem a 3000 milliárdból!
Ahogy a 30 éve stagnáló környék kap ebből valamit, mert 12 év erre nem volt elég ugye...
Egy főtéri zászlón kívül nem jutott sok minden...de az kurva fontos volt.
Annyira szeretném látni hogy ebből költenek is ránk de valahogy nem ez a tapasztalat.

Gógita 2022.12.12. 12:02:21

@Gery87: "Érdekli őket más? Dehogy."

Megint hazudsz!

Tele az ország frissen épült üzemekkel, utakkal, közösségi épületekkel, szinte nincs csoport, aki ne kapott volna, valamilyen címen jó pénzeket. Beleértve minket nagycsaládosokat is.

Szóval ne hazudj, minden alap nélkül és a tényekkel szemben!

Ez a gond veletek. És ezt hazudozzátok a külföldieknek is, ami oda vezet, hogy ki akarják csinálni a kormányt. És a mi pályázataink is mennek a levesbe.

Gery87 2022.12.12. 12:04:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Orbánnak meg felbecsülhetetlen a vagyona és sokkal nagyobb a hatalma is mint egy előadásokra járó harmadvonalbeli elfelejtett senkié!
Te is tudod.
Ebben az országban népnemzethy górénak lenni kifizetődőbb.
Liberálisként egy 10%-os pártban pattogna.

Gógita 2022.12.12. 12:04:45

@Gery87: "Annyira érdekelné akkor lakásokat építenének nem stadiont. "

Ez nem dolga egy kormánynak! Lakásokat építeni közpénzből aztán elosztogatni olyanoknak, akik nem fizetnek érte.

Ez már nem a szocializmus!!!

Gery87 2022.12.12. 12:05:40

@Gógita:

Ti egy szép nemzeti szalaggal körbefont kurucos szabadságharcot akartok látni.

Gógita 2022.12.12. 12:08:21

@cvsvrs: "a fidesz ugyanazt csinálta, amit az szdsz. amit csak lehetett lenyújlt, ellopott. és nagyrészt amit csak lehet eladott. "

Te is csak a képzelt baromságaidat ismételgeted. OV-ék VETTEK VISSZA egy rakás, balosok által kijátszott, eladott vállalatot, erőforrást!

A lopást meg igazoljátok már végre!

Gógita 2022.12.12. 12:12:39

@cvsvrs: "a diplomácia különbözik. a fideszes külpol brute force nyugatellenes."

Ez sem igaz. Miben nyilvánul ez meg? Hogy nem térdelünk le eléjük ijedten, ájultan, elalélva a nagyságuktól és felsőbbrendűségüktől, és szopkodjuk a lankadó farkukat? Mert van SAJÁT véleményünk és SZUVERÉN politikánk???

Ez most nem egy gerinctelen ballib kormány!

Ez igen szokatlan nekik, meg nektek is.

Gógita 2022.12.12. 12:15:19

@Gery87: "Orbán hosszú távra tervez az államhatalommal, ennyi az egész. "

Ez a dolga.

A nép meg majd dönt erről a tervről négy évente! Ahogy eddig is.

Gery87 2022.12.12. 12:18:09

@Gógita:

"Tele az ország frissen épült üzemekkel, utakkal, közösségi épületekkel, szinte nincs csoport, aki ne kapott volna, valamilyen címen jó pénzeket. Beleértve minket nagycsaládosokat is.
"

Hazudsz. "tele az ország" a fejetek van tele marhaságokkal!
Van hely nem is egy, ahol 20 éve alatt annyira nem változott semmi mintha időutazás történt volna.
A nem istenháta mögötti elég jó helyen lévő környékemre is igaz ez.
Bezzeg a pályázati állami pénzek belementek a helyi döbrögik zsebébe, nekik nagyon jó.
Lehet hogy te ki lettél tömve.
A meg hogy kimeszelnek egy iskolát, tetőcsere meg nyílászáró csere, 30 évenként! hát nem fogom összeszarni magam tőle, ez lenne az alap.

Megvettek kilóra, minden potenciálisan szavazó csoport kapta a visszatérítést, szórták a pénzt, aztán ennek elszálló infláció lett a vége.

Gery87 2022.12.12. 12:18:43

@Gógita:

Lófaszt nem dolga, nyugaton is csinálják.
Nem kell terelni megint a komcsizással.

Gery87 2022.12.12. 12:20:13

@Gógita:

Nyilván ez a terve.
Nem tervez visszavonulni.

Gógita 2022.12.12. 12:20:40

@Gery87: "Amíg Orbán vagy bárki ezt szállítja addig a német multik sem fognak másért lobbizni a nyugati kormányoknál."

A gond az, hogy a német multikat is lenyomták a fékevesztett zöldek, anarchisták, balosok!!!
És hiába az a német tőke érdeke, hogy jóban legyenek Magyarországgal, meg Oroszországgal..., az most az IDEOLÓGIAI háborút vívó ballib-nem is tudom már minek nevezzem őket, erőközpontok miatt nem szempont! NEM ÉRDEKLI a mostani hatalmon lévőket az, hogy mi a NÉMET (európai) ÉRDEK!

Ezért van gazdasági káosz Európában!

Gógita 2022.12.12. 12:24:42

@Gery87: "Sima liberálisként nem tudna ennyit lopni hiszen nem szavaznák meg 12 éve, kátharmaddal. "

Komolyan azt hiszed, ezért szavaz rájuk több, mint három millió ember, mert rosszul kormányoznak és csak lopnak egész nap? Nekünk meg nem jobb? Nem azt látjuk, hogy úgy kormányoznak, - többé-kevésbé -, ahogy mi szeretnénk?

Ennyire ne legyél már kétbites!

Gógita 2022.12.12. 12:27:40

@Gery87: "De Orbán úgy döntött az olcsó munkaerőre gyúr rá"

Mert amúgy mije van? Sok atomtudósa, akikre alapozhatna, és akik miatt a "kiszolgáltatott" tömegnek lenne munkája???

Gógita 2022.12.12. 12:28:58

@Gery87: Pálinkás prof. meg Csaba László mennyi munkahelyet teremt? Meg a többi "elit", akiket Boldi is állandóan emleget?

Gógita 2022.12.12. 12:34:01

@Gery87: "A palatáblás idők Nobel-díjasai leléptek meg pont olyan gyűlölködő mucsai nemztehy lófasz volt mint ma!
És ők se voltak eléggé "jó magyarok" ugye....
Ennyit erről."

Terelés!
Előbb tanultak itt és lettek kiemelkedők, aztán léptek le politikai vagy gazdasági okokból, nem a tanterv és az oktatási rendszer miatt. Amiről beszélünk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.12.12. 12:35:41

@Gery87:

Az ország kiszakítása zajlik a geopolitikai csapdából. Ennyi az egész.

Gógita 2022.12.12. 12:40:20

@Gery87: "Ti egy szép nemzeti szalaggal körbefont kurucos szabadságharcot akartok látni. "

Egyáltalán nem. Mi nyugodtan, békében, biztonságos és elfogadható jólétben szeretnénk élni. Nem állandó támadások és baszogatások alatt, az állítólagos szövetségeseink és "barátaink" részéről!

Ide értve az anyagi és az ideológiai baszogatásokat is.

Plusz, nem egy harmadik világháborúban, amit minden ész ok nélkül megcsinálnak nekünk.

Gery87 2022.12.12. 12:41:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ó, ez elég leegyszerűsítő, ez nem összeesküvés elmélet?:)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.12.12. 12:44:08

@Gery87:

Ez a reális helyzet. 2 tábor van: nemzeti és liberális, més nem létezik.

Gery87 2022.12.12. 12:45:09

@Gógita:

Az emberek többsége csak a zsebéig lát el (mint te) vagy hinni akar valamiben, meg hát "a megszokott rossz jobb mint a bizonytalan jó" aztán vagy bemagyarázza magának vagy nem.

Gógita 2022.12.12. 12:46:20

@Gery87: "Van hely nem is egy, ahol 20 éve alatt annyira nem változott semmi mintha időutazás történt volna.
A nem istenháta mögötti elég jó helyen lévő környékemre is igaz ez."

Elhiszed, hogy az USA-ban, vagy bármely nyugati országban is tudok neked mutatni ilyen helyeket? Nem is keveset.

Egy ország elég nagy.

Ez a negatív, rossz szándékú nézés és a pozitív közötti különbség!

Az első csak azt látja, ami nincs, ami szar, a másik meg azt nézi, hogy abból, amink van, mire futotta, mi lett belőle?!

Gery87 2022.12.12. 12:46:59

@Gógita:

Európát az USA lobbi nyomja le!
Meg a saját töketlensége.
Az hogy ők mivel küzdenek a mi félperifériás helyzetünkben nem hoz gyökeres változást.
Ennyi az egész.

Gery87 2022.12.12. 12:48:00

@Gógita:

Hát ilyen hozzáállással semmi.
Mondjuk nyilván nem neki kell hugyér dolgoznia...könnyen beszél.

Gery87 2022.12.12. 12:48:20

@Gógita:

Nem tudom kiket emleget.

Gery87 2022.12.12. 12:48:58

@Gógita:

terelés.
leléptek vagy nem?
Ha leléptek akkor miért tették? Mert szar volt itt a helyzet már akkor is.
Enniy.

Gery87 2022.12.12. 12:51:27

@Gógita:

"Mi nyugodtan, békében, biztonságos és elfogadható jólétben szeretnénk élni. "

Ebből semmi nem lesz idővel.
Pont azért mert 12 éve már ezt a hugymeleg, ismerős, biztonságosnak ítélt akolt szavazzák meg.

Gery87 2022.12.12. 12:53:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Bárhová, persze....
Na ez nem a realitás látod.

Ez egy álomkép.
Ami leginkább Európa segglukaként fog manifesztálódni.
Majd körbe nézünk és "mindenki hülye csak én vagyok helikopter" ?

2022.12.12. 12:55:56

@Gógita:
errefelé nem. errefelé a fidesz ugyanúgy eladta szinte az összes ágazatot, mint az szdsz. ugyanaz a politika ment. megy a mai napig. a különbség annyi, hogy ezekből a fidesz nagyobb részesedést kérne. csak ahhoz is hülyék, hogy szállodát építsenek. azt is külföldre bízzák. errefelé legalább is.

Gery87 2022.12.12. 12:56:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ha a végeredmény semmivel nem jobb, sőt ,akkor nem vagyok hajlandó két szar közül választani! Értelmetlen.

Gery87 2022.12.12. 12:58:23

@Gógita:

A lényeg hogy látni mi lehetne jobb, sok dologhoz pénz sem kéne.
De nem történik semmi mert se akarat se forrás nincs hozzá, mert elverik másra.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.12.12. 12:58:36

@Gery87:

A végeredményt nem tudhatjuk. S már jobb a részeredmény,

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.12.12. 12:59:37

@Gery87:

A lényeg: nem menni az európai úton, az a szakadékba visz.

2022.12.12. 13:08:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
orbánt a magyar történelem nagy alakjai nehéz lenne beilleszteni. az albán történelemkönyvbe lehet, hogy beleférne. a magyarba aligha. (vagy akhárhol ahol nem gyurcsány a mérce.)

2022.12.12. 13:11:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a fidesz legnépszerűbb kereskedelmi műsora a tv2-n.
index.hu/mindekozben/poszt/2022/12/12/kokeny-dani-konnyes-szemmel-mondott-koszonetet-a-sztarban-sztar-leszek-dontoje-utan/
ez az "európai" út. csak mellette a tv2 híreiben azt mondják, hogy orbán védi meg az embereket a nyugat ármányától. és erre az a válaszod, hogy a kultúrmocsokkal szemben ugyanazzal a kultúrmocsokkal lehet harcolni. dehogy is.

Gery87 2022.12.12. 13:16:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Jobb?
Ennyi erővel azt se tudjuk mi lett volna ha nem erre indulunk el..

Gery87 2022.12.12. 13:17:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Orbán viszont nem megerősíteni akarja az EU-t hanem csak kihasználni.

2022.12.12. 13:20:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a pártok kultúrpolitikája lényegében nem különbözik. a kérdés az, hogy a bulvármocsok között kinek a propagandáját tolják a kereskedelmi műsorok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.12.12. 13:24:40

@Gery87:

Ismerjük az alternatívát, azaz ez nem puszta fantázián alapuló feltevés.

Gery87 2022.12.12. 13:52:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ne felejtse el hogy volt egy Jobbik is meg LMP is anno.
Ha nem basszák/többen bíznak bennük máshogy is alakulhatott volna.

A mai ellenzéki alternatíva a NER terméke is, tehát mutogatni rájuk olyan mint levágni az ellenfél kezét majd mutogatni hogy ezek akarnak vívni?

Gery87 2022.12.12. 13:54:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Az EU-hoz való ilyen hozzáállás, reformok helyett, csak tovább gyengít mindenkit.
És ez nem csak Orbánnak szól.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.12.12. 13:56:11

@Gery87:

Én szavaztam 1-szer az LMP-re, még mielőtt összfogtak a ballibbantakkal.

Gery87 2022.12.12. 14:07:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Én is.

"Nem érdekünk egy erős liberális EU. "

Az alter egy gyenge liberális EU.
A gazdasági elit nem lesz attól nemzeti hogy illiber kormányt szavazol meg, előbb utóbb összeér az anyjuk picsája.
Ahogy a fasizmus is lepaktált a tőkével, pedig az is elég "nemzeti" volt.

Gógita 2022.12.12. 14:53:59

@Gery87: "Az emberek többsége csak a zsebéig lát el (mint te)"

Mint én? Mit tudsz te erről?

És éppen, hogy nem! Én/mi értékrendet is látunk, pont emiatt van az ádáz kultúrharc ellenünk!

Ahogy Birca írta már százszor: ha beleszarnánk abba, mi megy az országban, hogyan építik ki a pogány, woke, "haladó", globalista, balos-liberált világot, és igazodnánk, akkor sem a kormánynak, sem nekünk semmi gondunk nem lenne!

Most az EU banditák is úgy gondolják, ahogy te, hogy pénzzel zsarolva meg lehet minket fogni. Nem lehet.
Mert ez pont, hogy nem pénz kérdés.

Gery87 2022.12.12. 15:06:51

@Gógita:

Értékrend a faszt...
Máz. Egy hazugság az egész, drogos, pacalos döbrögik meg bújkáló buzik serege akik vastag bőrrel a pofájukon hazudnak bele a pofikádba mindenféle átlátszó cinikus szart!
Jó értem hogy sok a bunkó proli és ez nekik tetszik, ezt erőnek látják meg imponál nekik, de hát nekem meg nem.
Én férgeket látok, meg opportunista karrierista seggnyalókat akik milliárdoként pofáznak arról hogy a nép gyermekei és megvédenek a többi milliárdostól.....anyjuk picsája az!

Gery87 2022.12.12. 15:10:32

@Gógita:

"ha beleszarnánk abba, mi megy az országban, hogyan építik ki a pogány, woke, "haladó", globalista, balos-liberált világot, és igazodnánk, akkor sem a kormánynak, sem nekünk semmi gondunk nem lenne!"

persze persze..
Akkora woke világ van mindenki másnál hogy Ausztriában már csak tütüben lehet a fiú gyereket iskolába járatni a tanársegéd buzi néger és naponta kell nemet váltani...
ja, bezzeg nálunk olcsó a csirke segg.

"Most az EU banditák is úgy gondolják, ahogy te, hogy pénzzel zsarolva meg lehet minket fogni. Nem lehet.
Mert ez pont, hogy nem pénz kérdés. "

Ó, dehogynem majd ha nem lesz pénz akkora a geci bajba lesz.
Mert nem hisz, nincsenek elvei, értékei, azok meg pláne nem amiket hiszel róla.

Gery87 2022.12.12. 15:11:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A helyébe csak valami autoriterebb tud lépni, az meg még rosszabb!

Gógita 2022.12.12. 19:45:47

@Gery87: "Ha leléptek akkor miért tették? Mert szar volt itt a helyzet már akkor is.
Enniy. "

Nem ennyi, mert ez terelés. Nem az iskolájuk miatt mentek el vagy mentek tüntetni az utcára.
A tök egyszerű, igazi fapados iskolákból jöttek, ahol rosszul fizetett tanároktól, minimális felszereléssel tanultak és ott lettek MÉGIS kiválóak a területükön, AZTÁN mentek el. Ki ilyen, ki olyan okból.

Gógita 2022.12.12. 19:48:53

@Gery87: "Ebből semmi nem lesz idővel.
Pont azért mert 12 éve már ezt a hugymeleg, ismerős, biztonságosnak ítélt akolt szavazzák meg. "

De majd leváltják egyszer végre őket és jön a drag queenes, homokozós, genderes, woke Kánaán! És a teljes alávetettség langymeleg húgya! Mert majd ezt szavazzátok meg!!!

Ugye?

De jó lesz.

Gógita 2022.12.12. 19:50:56

@cvsvrs: Mi maradt 2010 utánra, ami nagy és eladható?

Gógita 2022.12.12. 19:56:14

@Gery87: "A lényeg hogy látni mi lehetne jobb, sok dologhoz pénz sem kéne.
De nem történik semmi mert se akarat se forrás nincs hozzá, mert elverik másra. "

Ez csak üres duma. Konkrétumokat írj! Mire, mennyit vernek el, aminek nincs értelme. Szerinted.

És újra írom, nézz már szét az országban! És ne csak a pergő vakolatot lásd meg, mert csak azt akarod látni.

Valahogy ez jutott rólad eszembe:

www.youtube.com/watch?v=LULNgzYGzLc

Gógita 2022.12.12. 20:00:18

@cvsvrs: "orbánt a magyar történelem nagy alakjai nehéz lenne beilleszteni."

Ez is csak attól függ, kik fogják írni!!!

Gógita 2022.12.12. 20:08:37

@Gery87: "Orbán viszont nem megerősíteni akarja az EU-t hanem csak kihasználni. "

E sem igaz.
Ő/mi egy erős, kereszténydemokrata alapokon nyugvó, a múltjára értékként tekintő, a jövőjét nem a pogányságban, genderben, woke-ban, globalizmusban és egyéb őrületekben élő, egy EEÁ-ban kisebbségként felolvadó, vagy a mindent eltörlő, új "nyitott társadalomban" ..., látó Európát akar. Egy nemzetek Európáját.

Egy sokszínű Európát, amelynek értékei a történelmével, gondolkodóival, művészetével, vallásával és egész két évezredes civilizációjával nem fog, nem akar eltűnni.

Szemben azokkal, akik most dominálják Európát és viszik a szakadék felé. Elsősorban morálisan, kulturálisan és most már gazdaságilag is.

Gógita 2022.12.12. 20:14:57

@Gery87: "Az EU-hoz való ilyen hozzáállás, reformok helyett, csak tovább gyengít mindenkit.
És ez nem csak Orbánnak szól. "

Csak az utóbbi hónapokban, hetekben több tucatnyi reformot hajtottak végre! És mit értek el vele?? SEMMIT!

Az nem reform, hogy adjuk fel az értékeinket és helyettesítsük be az övékkel!!!
Ilyet normális (demokratikus, jogállami) világban egyik ideológiai oldal sem kérhet a másiktól! DE ÉPPEN EZT TESZIK! Ezt akarják kikényszeríteni.

Max. azt kérhetnék, hogy éljünk egymás mellett békében!

De a baszogatás, az erőszakos átnevelni akarás az ő hitükre nem béke!

Gery87 2022.12.12. 20:17:40

@Gógita:

"Nem ennyi, mert ez terelés. Nem az iskolájuk miatt mentek el vagy mentek tüntetni az utcára."

Kik? A magyar Nobel-díjasok?

"A tök egyszerű, igazi fapados iskolákból jöttek, ahol rosszul fizetett tanároktól, minimális felszereléssel tanultak és ott lettek MÉGIS kiválóak a területükön, AZTÁN mentek el. Ki ilyen, ki olyan okból. "

Mert pl zsidók voltak?

Gógita 2022.12.12. 20:17:48

@Gery87: "Értékrend a faszt...
Máz. Egy hazugság az egész"

Ez a te egyéni és szuverén VÉLEMÉNYED. Nem több.

Az enyém és az ellenőrizhető valóság más.

Gery87 2022.12.12. 20:18:07

@Gógita:

Reméljük nem.
Annak nem lenne értelme.

Gógita 2022.12.12. 20:18:53

@Gery87: "pacalos döbrögik meg bújkáló buzik serege akik vastag bőrrel a pofájukon hazudnak bele a pofikádba mindenféle átlátszó cinikus szart!"

Például? Mit?

Gery87 2022.12.12. 20:19:07

@Gógita:

"Ez csak üres duma. Konkrétumokat írj! Mire, mennyit vernek el, aminek nincs értelme. Szerinted. "

Konkrétan leírtam hogy nálunk, felénk 30 éve nem volt semmi jelentős beruházás.

Gery87 2022.12.12. 20:20:06

@Gógita:

"Ő/mi egy erős, kereszténydemokrata alapokon nyugvó, a múltjára értékként tekintő, a jövőjét nem a pogányságban, genderben, woke-ban, globalizmusban és egyéb őrületekben élő, egy EEÁ-ban kisebbségként felolvadó, vagy a mindent eltörlő, új "nyitott társadalomban" ..., látó Európát akar. Egy nemzetek Európáját. "

Ó, persze, Orbán a nagy keresztény meg demokrata. vicces.

Gógita 2022.12.12. 20:20:20

@Gery87: "persze persze..
Akkora woke világ van mindenki másnál hogy Ausztriában már csak tütüben lehet a fiú gyereket iskolába járatni a tanársegéd buzi néger és naponta kell nemet váltani...
ja, bezzeg nálunk olcsó a csirke segg. "

Komoly érvelés.

Gery87 2022.12.12. 20:21:43

@Gógita:

Nem tudom mire gondolsz konkrétan. Milyen reformokra.
Megint bele adsz valamit a számba amit nem mondtam.

Gógita 2022.12.12. 20:24:10

@Gery87: "Mert pl zsidók voltak? "

Lehet. De ez sem tartozik az oktatás témájához.
Nagyon próbálkozol másról beszélni! :-)

És nem arról, hogy alig pár évtizede fapados, palatáblás iskolákból is kikerültek a zseni, tudósok, írók, költők, művészek, későbbi "nagy" emberek.
Akik némelyike még jó szívvel emlékezett vissza a falusi tanítójára is.

Gógita 2022.12.12. 20:26:19

@Gery87: " Konkrétan leírtam hogy nálunk, felénk 30 éve nem volt semmi jelentős beruházás. "

Ez erre a kérdésre nem válasz: "Mire, mennyit vernek el, aminek nincs értelme. Szerinted. "

Gógita 2022.12.12. 20:29:32

@Gery87: "Ó, persze, Orbán a nagy keresztény meg demokrata. vicces. "

Lényegtelen, hogy neked mi a VÉLEMÉNYED róla! Mit HISZEL róla.

Az számít, amit tesznek!
És az egyértelműen az, amit mi ker-konzik-nemzetiek szeretnék.

"Gyümölcseiről ismerni meg a fát!"
És ezek a gyümölcsök számítanak. Nekünk. Ezért szavazunk rájuk. Amíg azt cs9nálják, ami nekünk jó (jobb).

Gery87 2022.12.12. 20:29:41

@Gógita:

De én arról a korrol beszélek pubi mivel a "palatáblás idők Nobel-díjasai" bizony a múlt század elején születtek (vagy a Monarchia idején) és alkottak.
:)

Úgyhogy ne próbálkozz terelni, te hoztad fel a díjat, erre reagáltam.

Akkor is az volt a baj mint ma.
Meg akarták mondani ki a magyar és aki nem volt elég jó annak annyi...

Gery87 2022.12.12. 20:30:20

@Gógita:

"És nem arról, hogy alig pár évtizede fapados, palatáblás iskolákból is kikerültek a zseni, tudósok, írók, költők, művészek, későbbi "nagy" emberek.
Akik némelyike még jó szívvel emlékezett vissza a falusi tanítójára is. "

Jó és?
ettől még a mai oktatás jobb lesz?
vagy a tablet miatt szar?

Gery87 2022.12.12. 20:31:16

@Gógita:

Honnan a picsából tudjam mennyi megy a zsebekbe, hogy miért nem költenek arra amire kéne?

Gery87 2022.12.12. 20:32:09

@Gógita:

"Lényegtelen, hogy neked mi a VÉLEMÉNYED róla! Mit HISZEL róla. "

Ez rólad is elmondható, beszopod a fasságo a néonemzethy keresztény hülyeségről, hát szopd be.

Gery87 2022.12.12. 20:33:01

@Gógita:

"Az számít, amit tesznek!
És az egyértelműen az, amit mi ker-konzik-nemzetiek szeretnék. "

nemzetből kirekesztést, állandó ellenségkeresést, buzizást, hiányt, inflációt, nemzetközi elszigetelődést, Európa segglukának lenni?

Gery87 2022.12.12. 20:36:53

@Gógita:

Körül kéne nézni a világban vagy a környéken.
Ahol nem nemzethy keresztény kuruckodó lófasz van ott se rosszabb a helyzet, vagy jobb!
Mondj egy olyan országot a régióból - tehát hasonló helyről indult mint mi, nincs iszlám, nincs bevándorlás - ami rábaszott mert NEM kuruckodik, Tallintól Athénig!!!!

Nem hinném hogy a szlovákoknak, cseheknek, észteknek....rosszabb lenne!
Hát "baromira megérte" a 12 év NER.

Gery87 2022.12.12. 20:47:53

www.youtube.com/watch?v=casKo__QpsI

Még köszönni, válaszolni sem hajlandó, közpénzből, állami tisztségben kitömve.

Ez a nagy államférfink 2022-ben!
Ennyit tud.

Máshol a minielnök elmegy bulikázni és "kitudódik" hogy jól érezte magát, drogtesztet kérnek...mert mi az hogy nem áll a nép rendelkezésére beszámíthatóan 0-24-ben!
Nálunk ez az csinál amit akar. Végül is csak 12 éve az atyaúristen itt....nem számít.
"-Legyen szép adventjük.."
- Beléd is!

Gógita 2022.12.12. 21:11:42

@Gery87: "nemzetből kirekesztést, állandó ellenségkeresést, buzizást, hiányt, inflációt, nemzetközi elszigetelődést, Európa segglukának lenni? "

Ez megint csak a te véleményed. Az enyém, meg még három millió szavazóé más.

Arra még nem gondoltál, hogy az ellenségek keresnek és találnak meg minket? És jól ellennénk nélkülük?
Ám, ha már bejelentkeztek, azzal kezdeni kell valamit!

Nem mi mentünk Amerikába Sorosékért sem! Ugye?
Meg nem mi akarjuk rákényszeríteni a nyugatiakra sem a legújabb hitünket. Hanem fordítva. És nem mi baszunk ki velük, hanem ők velünk, tisztán POLITIKAI és IDEOLÓGIAI okból, amit handabandázással álcáznak, jogállamról, demokráciáról. Amit ők szarnak le a leggyorsabban, ha sérti a demokrácia meg a jog az érdekeiket!

Akkor?

Gógita 2022.12.12. 21:15:07

@Gery87: "Úgyhogy ne próbálkozz terelni, te hoztad fel a díjat, erre reagáltam.

Akkor is az volt a baj mint ma.
Meg akarták mondani ki a magyar és aki nem volt elég jó annak annyi... "

Az általános és középiskolákban? Mert erről beszélünk még mindig. Az oktatás "szörnyű" helyzetéről.
Csak besültél vele ezért akarsz másról beszélni! Pubi.

Gógita 2022.12.12. 21:25:01

@Gery87: "Jó és?
ettől még a mai oktatás jobb lesz?
vagy a tablet miatt szar? "

Arra mutattam rá, hogy a tehetség, a tudás nem csak attól függ, mennyi pénz van a rendszerben, mennyire felszerelt egy iskola, vagy mennyire vannak megfizetve azok a tanárok, akik miatt - ahogy te látod - alacsony az oktatás színvonala.

Mert ugye, ha megfizetnék ugyanőket, jobban tanítanának...

"Tudsz úszni?
Nem.
És, ha megfizetlek érte?" Hofi

Persze, fontosak a fenti dolgok is. De az oktatás alapvetően két tényezőn múlik: a tanárokon és a diákokon.
Ha rossz a színvonaluk, akkor rossz az oktatás helyzete is. Ha meg jó, akkor kijönnek a rendszerből a jók, a tehetségek, a tudósok, továbbra is.
Ugyanakkor nem lesz soha mindenki tudós. Ők mindig a kisebbség lesznek.
Nincs is rá szükség, hogy mindeniből tudós legyen.

Az oktatásban máris sokan vannak, akikre talán máshol lenne szükség.

Ugyanakkor bármilyen jó az iskola, nem pótolja vagy váltja ki az ÖNKÉPZÉST! Azt, hogy önszorgalomból elolvass pl. pár száz nem kötelező könyvet, mindenféle témában.
Ezeket egyik iskola sem fogja a kezedbe adni.

Gógita 2022.12.12. 21:26:08

@Gery87: "Honnan a picsából tudjam mennyi megy a zsebekbe, hogy miért nem költenek arra amire kéne? "

Igen, én is így gondoltam, hogy csak a duma van. Tények semmi.
Köszi, hogy leírtad!

Gógita 2022.12.12. 21:30:43

@Gery87: "Ez rólad is elmondható, beszopod a fasságo a néonemzethy keresztény hülyeségről, hát szopd be. "

A tapasztalat, a tények nem beszopás!
Pl. a fizetésemen is látom minden hónapban a családtámogatást! Ahogy sok-sok más VALÓS dolgot. Amit ez a kormány hozott össze, adott, vagy tett lehetővé.

Valószínű, hogy a szakmám miatt is látok mindent, hiszen ezekkel a valós tényekkel dolgozom nap, mint nap.

Te viszont csak fantáziálsz, amit a gyűlöleted még plusz el is torzít.

Gógita 2022.12.12. 21:41:47

@Gery87: "Nem hinném hogy a szlovákoknak, cseheknek, észteknek....rosszabb lenne!"

Egy részük tudhatóan sunnyog és Orbán háta mögé bújva a jófiút játssza, mert Orbán kikaparja a gesztenyét nekik is, miközben ő égeti meg a kezét, a gyáva sunnyogók nem.

Ez igaz az erkölcsi, keresztény, kulturális, nemzeti értékek védelmére is, meg az orosz olajéra is, mert OV kiáll a szarviharba AZ ORSZÁGÉRT, az osztrák, meg a cseh, szlovák taknyok meg ugyanúgy megkapják az OV által kiharcolt engedményeket, pl. a vezetékes olajra. Miközben sunnyognak.

Gerinctelen opportunista férgek mind.

Másik részük valószínűleg már azonosult az új pogánysággal és nincs vele baja, ha drag queenek oktatják a gyerekeiket szexre az oviban. Ilyen is van. Ahogy nálunk is.

Mi nem ilyenek vagyunk. Majd az ellenzék lesz ilyen, ha ne adj isten kormányra kerül.

Gery87 2022.12.12. 21:51:14

@Gógita:

"Ez megint csak a te véleményed. Az enyém, meg még három millió szavazóé más. "

Jó hát akkor csukd be a szemed.
Az egész elmúlt 12 év erről szólt hogy "basszák meg az ellenzékiek, basszák meg a migráncsok, buzik, diákok, tanárok, brüsszel, soros.."

Mindenki bassza meg csak mi vagyunk okosak, szépek.

"Arra még nem gondoltál, hogy az ellenségek keresnek és találnak meg minket? És jól ellennénk nélkülük?"

Ahh, persze, állandó támadás alatt a haza!
csak minket támadtak, a letteket pl nem, csak minekt csak nekünk kellett a NER csak nekünk van szükségünk rá, ők már el is süllyedtek....elvesztek vége. kész.
Így jártak.

"Nem mi mentünk Amerikába Sorosékért sem! Ugye?"

Soros miért nem ment Szlovéniába vagy Litvániába népet rohasztani?
Azóta gondolom egy gender eseményhorizont szívja el az életerőt onnan.
Az észtek kihaltak.
Szlovákia épp haldoklik.
Szegények.

"Meg nem mi akarjuk rákényszeríteni a nyugatiakra sem a legújabb hitünket. Hanem fordítva. És nem mi baszunk ki velük, hanem ők velünk, tisztán POLITIKAI és IDEOLÓGIAI okból, amit handabandázással álcáznak, jogállamról, demokráciáról. Amit ők szarnak le a leggyorsabban, ha sérti a demokrácia meg a jog az érdekeiket!"

Ahh persze egész Európa migráns buzik meg néger iszlám hordák megszállása alatt van de MI nem! itt minden fasza! Jól látható a különbség köztük és köztünk...átmegyeke komárnoba és már egy néger szivárványharcos brét akar a számba nyomni....az iskolák tele vannak buzipropagandával...a ballibek pedig keresztény szűzlányok vérében fürdenek.
ja nem.

"Akkor? "

Akkor kurvára szélmalomharc van az van.
Be etettek a fassággal pedig messzire sem kéne tekinteni!

Gery87 2022.12.12. 21:55:29

@Gógita:

"Az általános és középiskolákban? Mert erről beszélünk még mindig. Az oktatás "szörnyű" helyzetéről.
Csak besültél vele ezért akarsz másról beszélni! Pubi. "

Te sültél bele még arra sem emlékszel mit vetettél fel!
palatáblák meg Nobel díj. Emlékszel?

"Érdekes, hogy a palatáblás idők Nobel díjasokat termeltek ki. Most meg a digitális táblák, internetes tanítás, számítógépes háttér, ... ? "

Mikor voltak a Nobel-díjas idők? 20-as 30-as évek.
Mi volt akkor? na? kvóták.

Gery87 2022.12.12. 21:59:02

@Gógita:

"Arra mutattam rá, hogy a tehetség, a tudás nem csak attól függ, mennyi pénz van a rendszerben, mennyire felszerelt egy iskola, vagy mennyire vannak megfizetve azok a tanárok, akik miatt - ahogy te látod - alacsony az oktatás színvonala."

Nem csak erről van szó ha a maygar oktatást nézzük.
A finn példa sem csak a pénzről szól, hanem a módszerekről.
Kiégett, öreg, alulfizetett tanárokkal meg 20 fokos beázótantermekkel nem lehet tanítani eredményesen.
Már amikor én jártam se volt pl kréta, engedélyre aták....kibaszott vicc az egséz. meg vinni kell a WC papírt.

most elkezded magyarázni hogy de nem baj mert nem a pénztől függ..."

Üljél be bammeg egy szaros hideg terembe, a szar lefosott padokba meg székekbe napi 8 órára egy rég nyugdíjaskorú kiégett fasz órájára...

de persze megint mindenki hülye, a diáok is, a tanárok is.
Mind büdös libsi úgyhogy nem lehet igazuk, te eldöntötted hogy nincs igazuk, meg orbán megmondta...

Gery87 2022.12.12. 22:00:43

@Gógita:

"Persze, fontosak a fenti dolgok is. De az oktatás alapvetően két tényezőn múlik: a tanárokon és a diákokon."

igen.

"Ha rossz a színvonaluk, akkor rossz az oktatás helyzete is. "

Netto 200-ért nem fogsz tanárt találni lassan az a helyzet.
ha minőséget akarsz meg kell fizetni!

Gery87 2022.12.12. 22:01:30

@Gógita:

te is csak dumálsz hogy minden fasza!
Aztán körülnézünk és hát nem.

Holnap ide kérem az önkormányzatod költségvetést!
Ja hogy nem is itt laksz?

Gery87 2022.12.12. 22:02:21

@Gógita:

"Pl. a fizetésemen is látom minden hónapban a családtámogatást! Ahogy sok-sok más VALÓS dolgot. Amit ez a kormány hozott össze, adott, vagy tett lehetővé. "

Ja hogy megvetek kilóra, hát majd ezt is megszívjuk mint az árstoppot.
Köszönjük szépen.

Gery87 2022.12.12. 22:06:03

@Gógita:

Ezek szerint nem kellett NER-t építeni nekik hogy lobbizzanak az érdekükben, érdekes!
Talán mégsem kell milliárdokat lopni ehhez.. meg kitömni Lölőt....hm.

"Egy részük tudhatóan sunnyog és Orbán háta mögé bújva a jófiút játssza, mert Orbán kikaparja a gesztenyét nekik is, miközben ő égeti meg a kezét, a gyáva sunnyogók nem."

persze, az egész EU Orbán farvizén evez, ja.
találj ki mást.

"Ez igaz az erkölcsi, keresztény, kulturális, nemzeti értékek védelmére is, meg az orosz olajéra is, mert OV kiáll a szarviharba AZ ORSZÁGÉRT, az osztrák, meg a cseh, szlovák taknyok meg ugyanúgy megkapják az OV által kiharcolt engedményeket, pl. a vezetékes olajra. Miközben sunnyognak."

sunnyogni úgy látszik elég, nem kell hozzá kuruckodni meg maffiát éípteni.

"Gerinctelen opportunista férgek mind."

Mint Orbán.
A drogos, buzi, jachtos kurvás álkeresztény bandájával együtt.

"Másik részük valószínűleg már azonosult az új pogánysággal"

Jól van menj vissza 1235-be...

"Mi nem ilyenek vagyunk."

Nem ti őszintén ingyen vagytok ennek az idiótának a hívei.

2022.12.13. 09:02:36

@Gógita:
ha azok a diákok akik most tüntetnek, akkor a történelem szemétdombjára kerül.

2022.12.13. 09:43:06

@Gógita:
fidesz pl. debreceni szakképzési centrumot eladta a nyugatnak. az összes szakképző iskolában a multik inasait képzik. a technológia fejlődésével egyre kevesebb a gyárban egy gombot megnyomni képes munkavállalóra lesz szükség. ezt képzik tömegével. azért, hogy ha kínából kiszorulnának a németek, akkor lehessen hová visszavonulni.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása