magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Árfolyam a villamosról

Engem a mostani 10-20-30 %-os infláció nem hoz lázba. Persze nem örülök neki, de nem is hoz rám kétségbeesést. Ennek oka, hogy átéltem sokkal rosszabbat is.

Magyarországon ilyet csak 1945-1946-ban lehetett átélni, szóval akinek személyes emléke van erről, az ma minimum 85 éves, de ők is szinte mind csak gyerekkori emlékekkel rendelkeznek. Az 1945-1946 infláció utáni legmagsabb magyar infláció 1991-ben volt: 35 %. Ami persze sok, de kevés a hiperinflációs élményhez.

Bulgáriában viszont a legtöbb embernek személyes tapaszatalata van. 1990-1991-ben volt az első hiperinfláció, 1996-1997-ben a második. Mindkét esetben éves szintre számítva 500 % körüli volt. Az első esetben ez alapvetően áruinfláció volt, egyszerűen nem volt elég áru a boltokban. A szinte teljesen állami termelés átmeneti állapotban volt: az állam már nem tudta érvényesíteni tulajdonosi jogait, de a cégek még nem voltak magánkézben se. Ez azt eredményezte, hogy a végek vezetői szabotálták a tevékenységet, a cél a cégek átvetele volt magántulajdonba, így az adott cég csődje segített a vezetőségnek, ez csak csökkentette a cég árát, azaz olcsóbban meg lehetett aztán venni. A logika sikeres lett: valóban a volt kommunista gazdasági vezetés kezébe került szinte minden a 90-es évek közepére.

Az 1996-1997-es hiperinfláció volt az érdekesebb. Mert ekkor már nem volt áruhiány, mindent a valutaárfolyamok elszabadulása okozott.

Az előző szakaszban az árfolyam nem is változott annyira drasztikusan. A kommunizmus bukásakor 1 amerikai dollár kb. 5 levát ért szabadpiaci módon (a hivatalos átfolyam 1,60 volt, de ezen csak eladni lehetett dollárt, venni nem). Ez az 1990-1991-es hiperinfláció csúcsán felment 30-ra, majd meredeken visszaesett. A hiperinfláció sikeres lezártakor leesett 15-re. Aztán stabilizálódott 18-19 közti szinten. Ez után lassan ment fel az árfolyam, de teljesen elfogadható ütemben: a 30-as szintet csak 1993-ban érte el ismét, majd 1996 tavaszára 80 lett.

Erről a szintről, 1996 nyarán kezdett a helyzet elszabadulni. A hírek szerint - melyeket persze nem lehet megerősíteni - az ING Bank és a Raiffeisen Bank intézett támadást a bolgár leva ellen. Az ok politikai volt: ekkorra kiderült, hogy az 1995-1997 között hatalmon lévő szocialista kormányzat elzárkózik a NATO-ba való belépéstől, a semlegességet támogatja - akkor még a bolgár ex-kommunisták NATO-ellenesek voltak. Megszületett tehát a döntés illetékes helyen: a szófogadatlan bolgár kormányt meg kell buktatni, s ennek legolcsóbb módja a nemzeti valuta tönketétele.

Szóval május elején már 90 leva volt 1 dollár, május végén már 160. A Bolgár Nemzeti Bank megpróbált beavatkozni, ennek voltak részsikerei, de csak az lett, hogy lassult az ütem, csak augusztusra érte el az árfolyam a 200-at. Novemberre már 400 lett, decemberre 500.

Novemberben az elnökválasztást megnyerte az egységes antikommunista ellenzék, s bár az elnöki pozíció jelképes, ez az esemény tovább destabilizálta a kormányt. A kormányfő lemondott, de ügyvezetőként helyén maradt: a parlamentben abszolút többséggel rendelkező szocialisták saját emberüket akarták a lemondásban lévő kormányfő helyére. Ez ellen hatalmas tüntetések kezdődtek, általános sztrájk lett egy csomó iparágban, a vasúti és a közúti közlekedés meg lett bénítva sok helyen. Január végén már 1000 levát adtak 1 dollárért, február 13-én a szocialista kormány teljes lemondásakor - a parlamenti többségülk ellenére sem neveztek meg kormányfőjelöltet - meg 3000 levát.

Ezután az árfolyam esni kezdett, stabilizálódott 1500-2000 közti szinten. Így ment egészen júliusig, amikor az árfolyam rögzítve lett 1 német márka = 1000 leva szinten, ez akkor kb. 1 dollár = 1700 leva szintet jelentett. Máig ez az árfolyam van hatályban, tehát immár majdnem 26 éve!

Ballib elemzők néha ezzel lyukra futnak. Megnézik mennyit romlott a forint, s a többi régióbeli valutával mi van, s ekkor meglátják, hogy a bolgár leva nem romlott. Persze hogy nem, hiszen az árfolyam rögzített több mint 25 éve.

1997-ben egészen augusztus elejéig Bulgáriában éltem. Szóval személyesen átéltem. Az 1997-es január-februári időszak élménye, hogy egy hosszú villamosvonalon utaztam, s vicces volt látni, hogy az utazás kezdetekor a környező valutaváltó helyeken 1600 levát adtak 1 dollárért, majd az utazás közepén 1620-at, a végén már 1650-et, mindez 1 óra leforgása alatt.

42 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr6218073896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sztbeni 2023.03.18. 15:43:43

Bulgáriában annyira nem rossz most az inflációs helyzet, de Magyarországon igen. Nyilvan nem a 90es évek Bulgáriája szint, de hatalmasat romlott az emberek életszínvonala rövid idő alatt. Az igazán tragikus, hogy a jelenlegi inflaciós szamok is erősen kozmetikázottak az arstop miatt (ami termékek sokszor pont nincsenek a boltban nyitas után pár órával). Nemrég jártam Németországban és Olaszországban, megdöbbentő volt látni, hogy legtöbb termék olcsóbb már mint nálunk, a szar árfolyammal szamolva is. Meg merem kockáztatni, hogy átvettük az EU legcsóróbb országa szerepét vásárlóerő paritáson mért átlagbérben.

Boldeone2 2023.03.18. 16:52:33

@Sztbeni: A magyar inflációs helyzet komplex okokra vezethető vissza. Ennek csak egyik eleme az évekig folytatott laza, prociklikus gazdaságpolitika, a forintgyengülés
Emellett a " mélybe" kell nézni, az okok terén
Pl az nagyon fontos, hogy egy nagy nulla, szar a hazai élelmiszeripar. Ami volt minőség, csak halvány árnyéka önmagának...A gyulai kolbászba németből hozzák a sertéshúst pl, így persze 10 dkg 700 felett van, multi áron. A híres " Pick szalámi " csak nálunk híres, kint ahol az olasz-spanyol szalámikkal kell versenyre kelni, muszály olcsóbban adni
Ugyanaz a sajtok terén: a magyar sajt szar állagú, meg még tartósítót is tesznek bele, ráadásul drága ...
Tehát van egyfajta kínálati termékhiány, ami felveri az árakat ...Ezt Orbánék eladták háborús kamunak

A másik ok, emelkednek a bérek számszerűen, de mögötte nincs gazdasági teljesítmény a hazai iparban. Nem a termelékenység nő, hanem elfogytak az emberek: kevés a fiatal munkaerő, sokan kiöregedtek
Ezt pótolni akarnak most behozni Orbánák akár százezres migráns tömeget
Ahol én lakom, ott az ételkiszállítás többsége már pakisztáni és afrikai diákok által megy

Ráadásul nemcsak az árakat kell nézni, ha beltartalmat. Amit itt a magyaroknak eladnak ugyanolyan áron, az mindig rosszabb minőségű. Ide jó minden. Már a román élelmiszer is jobb minőségű, pedig ebben is világhatalom voltunk ( kis túlzassal ...)

vasútihíd 2023.03.18. 20:13:07

nincs semmi meglepő abban hogy ha a valaki számára legolcsóbb és leghatékonyabb módszert alkalmazza az ellenséggel vívott harcban mint például a fenti esetben a gazdasági eszközökkel történő valutamanipuláció. hasonlóan az oroszoknál jelenleg a számukra legolcsóbb és leghatékonyabb eszköz a fegyver és emberanyag az ellenségnek meg az ukránok pénzügyi és haditechnikai támogatása

Serény Vélemény 2023.03.18. 22:06:20

@Boldeone2: "Pl az nagyon fontos, hogy egy nagy nulla, szar a hazai élelmiszeripar."

Pontosabban: A rencerváltozás előtt a magyar élelmiszeripar az egyik ténylegesen versenyképes, exportra termelő ágazat volt. Ezt az elvtársaidnak sikerült úgy privatizálni, hogy ügyesen olyan nyugati cégek vásárolták meg, amelyek NULLA érdekeltséggel rendelkeztek a fenntartásában és a fejlesztésében, viszont jelentős érdekük volt a magyar piac megszerzése.
A vágóhidas sztori meg azért külön ocsmány, mert a német vágóhidak akkorák, mint egy fél magyar város, és feketén-szürkén foglalkoztatott román munkások vágják bennük a napi több tízezer sertést.

Billy Hill 2023.03.18. 23:38:48

@Serény Vélemény: Te, ez a magyar élelmiszeripar eléggé hasonlít Boldira, nem? ;-)

Boldeone2 2023.03.19. 09:49:58

@Serény Vélemény: Az én "elvtársaim"??? Furca lenne...Azok még soha nem voltak hatalmon, ellenben a te eltársaiddal, akik már 13 éve vannak abszolút hatalom, mégsem tudtak semmit sem intézni...Te is csak a 33 évvel ezelőtti időkre tudsz mutogatni...
A németeknél azért jóval jobb rendszer van, nemdebár?

_Neville 2023.03.19. 11:12:11

Amúgy azért érdekes, mikor úgy kilőttek a tejtermékek (tej, sajt, vaj) árai az égbe, hogy már úgy tűnt, a kutya nem fogja megvenni, hirtelen mindenhol varázsütésre 20-25%-ot tudtak engedni belőle. Ezek szerint annyiért is megéri eladni.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.19. 12:02:36

Bokros idején ugyanez volt, sőt sokkal rosszabb.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.19. 12:03:59

@Boldeone2: ezt olvastad és benyelted megint csont nélkül, vagy tapasztaltad ?

Boldeone2 2023.03.19. 13:45:48

@Deak Tamas: Nyilván tapasztaltam. Te is könnyen megteheted, Bécsbe fillérekért ki lehet jutni. Ha már kint vagy, menj be egy Billa + ba és szemed szád eláll, hogy ott mennyire nincs háborús válság. Olyan minőségi alpesi tej van, 1,30- ért, ami nálunk soha nem lesz, meg GMO- mentes hústermékek garmada. A minőség magasan üti a magyart, az ár minimálisan több csak, de ha a minőséggel együtt nézem, akkor már olcsóbb. A kiszerelés is gyakran nagyobb

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.03.19. 13:53:09

@Boldeone2:

BG-ban ugyanazzel jön mindenki. Pedig nem igaz.

Folyamatosan jönnek a "nagynéném Londondonban", "a szomszéd Berlinbenben", akik kn. ingyen vásárolnak, míg Szófiában meg csillagászati az ár.

Ja és BG-ban ezt az érvet éppen a te kedvenceid ellen használják. Amitől persze még nem igaz.

Az lehet, hogy X árucikk éppen olcsóbb, de az általános szint drágább.

Van egy rakás teljesen politikafüggetlen oldal az árakra a neten.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.19. 15:08:39

@Boldeone2: arról beszéltél hogy a román élelmiszer minősége jobb. Azt honnan vetted ?
Az, hogy a Nyugat ide másodosztályú szar árut szállít, évek óta ismert.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.19. 15:26:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hogy a fenébe ne. Cúszó leértékelés volt, 30%-os inflációval. A Magyar Hitelbankban 1996-ban kaptam 50 ezer bruttó körül, 1997-ben egy nemzetközi ismert multihoz 90 ezerrel vettek fel.
Nézem a korabeli árakat, a túró Bokros alatt 60-ról 75 forintra ment fel. A MÁV bérlet 9000-ről 14 ezerre. A benzin 73-ról 91-re, gázolaj 60-ról 80-ra. A rezsiköltség 30%-kal emelkedett, a ruházkodási cikkek ára 20-25%-al nőtt.25%-al emelkedett a távbeszélő szolgáltatás díja, víz-csatornadíj 25%. Gépkocsibiztosítás díja ugyanúgy 25%-al emelkedik.
Ma ilyeneknek nyoma sincs.

2023.03.19. 15:37:03

@Deak Tamas:
a ksh szerint (külföldre kiadott közlemény. nem mti, hírcentrum.)

The annual inflation rate in Hungary edged down to 25.4% in February 2023, from twenty-seven-year high of 25.7% in the prior month and in line with market expectations. Prices moderated for food (43.3% vs 44% in January), electricity, gas and other fuels (49% vs 52.4%) and consumer durables (12.6% vs 13.5%). Meanwhile, costs went up for alcoholic beverages and tobacco (18.8% vs 15.5%) and services (11.6% vs 11.3%). Meantime, the core inflation rate, which excludes volatile items such as food and energy, eased to 25.2% in February, also matching market expectations. On a monthly basis, consumer prices advanced 0.8%, slowing from a 2.3% rise in January. source: Hungarian Central Statistical Office

2023.03.19. 15:45:03

aki fideszes annak nincs infláció, bokros idején még több volt. valóban. de ha bokros problémás, akkor az orbán kormány is basszus. az európai unióban egyszámjegyű infláció. na jó éppen hogy, 9.9%. magyarországon 25% felett. hogy a picsába van az, hogy őket nem érintik a szankciók, amikor csak a magyar emberek vannak megvédve. egy churcill vezeti az országot. két nagy békeharcosa volt európának. orbán és churchill.

nem is lehet érteni, hogy lánczi andrás a békeharcot miért éppen churchill-hez hasonlítja. nyilván ő is oroszbarát volt.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.19. 16:52:48

@cvsvrs: Érdekes, nekem nem lett ötven százalékkal drágább a gázam,villanyom, az étterem sem emelt ahova járok, és a pia se drágult jelentõsen. Bokros alatt a ruháimat kellett eladogatnom, hogy legyen pénzem kajára.A kenyért és hasonló élemiszerek drágulása jelentõs, de ettõl függetlenül el fogok tudni menni megint áprilisban nyaralni.
Amúgy az angol nyelvû cikkben közölt számok is lényegesen alacsonyabbak a bokrosos mutatóknál.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.19. 16:55:34

@cvsvrs: most nyugati áron fizeted az élelmiszert, ennyi az egész. Ezt védte eddig a rezsivédelem. Úgyis tele van éhezõvel az ország :

www.penzcentrum.hu/egeszseg/20170520/ennyire-koverek-a-magyarok-europai-szinte-toplistasok-vagyunk-1055721

alöksz róz 2023.03.19. 17:20:25

@Deak Tamas: "most nyugati áron fizeted az élelmiszert, ennyi az egész." - hát pedig egyáltalán nem kéne nyugati árat fizetni érte. egyrészt mert szarabb a minősége, másrészt mert az előállításában és a kereskedelmében dolgozók bére nincs sehol a nyugatiakhoz

a kövérség meg nem feltétlen a túl sok fogyasztásból adódik, hanem adódhat a minőségi éhezésnek nevezett dologból, ha hallottál már róla

alöksz róz 2023.03.19. 17:26:42

@Deak Tamas: nem a multik keletre szánt szarjai jobbak romániában, hanem a romániai cégek csinálnak sokszor jobb minőségű terméket mint a magyarok (és még olcsóbbra is jön ki).

azt hogy általában hogy van, nem tudom, de pl a tejtermék biztos hogy sokkal jobb és olcsóbb is. a sör is. a sonka is.

alöksz róz 2023.03.19. 17:28:47

@cvsvrs: bokros az egész országot elszegényítette. ehhez viszonyítsd az utóbbi időszakot.

Boldeone2 2023.03.19. 19:02:33

@Deak Tamas: Én nem járok Romániába, de az egyik legjobb barátom egy román cég magyarországi " country managere " így tisztában vagyok az ottani élelmiszeripar helyzetével, meg kóstolok is. Magad is befáradhatsz egy Spárba, a hentes megmondja neked, hogy az ottani csirkemell jobb minőségű mint a magyar(ott zászlót tesznek a hús kimérős pulton a hús származását megjelölve)
Romániában az emberek elve többet költenek élelmiszerre, nem annyira árérzékeny a piac, igénylik a jobb minőséget
A románok arányaiban több zöldséget esznek, valamivel egészségesebben táplálkoznak, mint mi magyarok
Itthon az embereket rászoktatták az egészségtelen élelmiszerre, még a Kádár- rendszerben és ez máig meg is maradt
Az élelmiszeripar vegetál, még a hagyományos nagy cégek is ...
A Lidl kínálatában lengyel a pulykahús, a GMO - mentes csirke horvát, a sonkák cseh vagy németek...
Ha ár - érték arányt nézem, akkor jobb mint a magyar ....

Végy egy császárzsemlét bécsben, meg vegyél egy tescós vizes zsemlét és érzed majd a különbséget!
Ha a minőséggel korrigálom az árat, akkor itthon semmi olcsóság nincs
A szart megveheted olcsón, a középszart meg drágán

2023.03.19. 19:22:10

@Deak Tamas:
bokros alatt emberek, gyerekek tömegével konkrétan éheztek. csak vedd már észre, hogy az európában magyarországon a legmagasabb az infláció. miközben csak a magyar embereket védi a kormány.

itt van egy churchill, csak senki szóba nem áll vele. megbukott a svéd szociáldemokrata párt. és magyar-svéd kapcsolatok erősödtek? nem. olaszországban a "fasiszták" kormányoznak. és ez magyar-olasz közeledést eredményezett? nem. mégis churchill. egy oroszbarát békeharcos. mint churchill.

jónévez 2023.03.19. 21:11:28

Ezen én is szoktam agyalni -mit tudnak az inflációról az okoskodók? Meg sem élték, túl sem élnék. Tovább is folytattam (de írtam is már róla) mit tudnak a szegénységről a nagypofájúk? Azt sem élték meg. Azt sem élnék túl.
Semmit.
Tudatlan, és magabiztos tökfilkók kavarnak -jóllakott és divatos költők az éhségről szavalnak.
Pont

_Neville 2023.03.20. 02:55:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: azért a magyar ballibek bezzegrománia jellegű meséi viccesebbek (és talán be is szopja, aki még nem járt ott :D )

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.20. 07:08:13

@Boldeone2: na majd megnézzük ezt az álomvilágos SPAR-t Temesváron a hétvégén, mondjuk érdekes lesz, mivelhogy ott nincs SPAR, Kaufland meg Carrefour van, Coop meg Profi..
Az egyébként igaz, hogy többet költenek élelmiszerre, az a pizza ami nálunk 2500 forint ott olyan 50-60 lej.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.20. 07:10:46

@cvsvrs: és akkor mi van, ha itt a legmagasabb? Portugáliában nem védi az embereket a kormány, mégis alig valamivel alacsonyabb, úgy hogy van egy cseppnyi százmilliós hátországuk.
És ott is ugyanúgy az élelmiszer drágult. A standard ottani reggelim - café, narancslé, pastel de nata - nyáron 3,40 körül volt, most 5.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.20. 07:14:20

@alöksz róz: persze, hiszen ott őstermelésből "egészítik ki" a jövedelmet, ugyanúgy mint Kárpátalján. Az út mentén rengetegen árulnak mézet, (még propoliszos mézet is, ez nálunk már ismeretlen) lekvárt, miegyebet. A söriparukat sem adták el en bloc a Heinekennek, a Ciucas, Timisoreana ott készül, ahol a nevük mondja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.03.20. 08:09:55

@_Neville:

Az is ilyen, nyilván lehet találni igazoló részadatokat, de általánosan nem igaz az elmélet.

alöksz róz 2023.03.20. 15:55:14

@Deak Tamas: azért sokkal jobb minőségű és olcsóbb a romániai bolti élelmiszeripari termék, mert sokan őstermelnek. hát nem látom a kapcsolatot.

alöksz róz 2023.03.20. 15:55:59

@Deak Tamas: kárpátalján nem jobb minőségűek az élelmiszerek

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.21. 08:10:12

@alöksz róz: a kapcsolat az, hogy nyilván nem termelsz magadnak szart. Azt nemtom Kárpátalján milyen minőségű a kaja (én csak jót ettem, a kőrösmezei néni áfonyás-tehéntúrós palacsintája mennyei volt), az fix, hogy a kvasz, amit az Arbatban anno ezerötszáz forint volt, ott száharminc.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.21. 08:12:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: és egy időben itt is nagyon népszerű volt. Fogalmam sincs mért tűnt el. Az egyik szomszéd falu nagy méztermelő, ott nyilván kaphatsz, ha külön szólsz a gazdának, de a piacos termékeik között nekik sincs.

alöksz róz 2023.03.21. 10:02:01

@Deak Tamas: "Azt nemtom Kárpátalján milyen minőségű a kaja (én csak jót ettem, a kőrösmezei néni áfonyás-tehéntúrós palacsintája mennyei volt)" - a boltban szar
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása