A "nem mer tüntetni" az új ballib érv. Ezzel magyarázzák a Soros-szervezte pedagógushőbörgés-hullám látványos bukását: egyre csökken a támogatottsága az érintettek között.
A "nem mer tüntetni" eredete valószínűleg a "nem mer a ballibekre szavazni" magyarázat új változata.
A hollywoodi filmekből ismert egyébként ez. Egyik gyakori klisé, hogy a szerelmesek egymásra találnak, majd elszakadnak egymástól, valami "az életemet is adnám érted, de a jövő héten fontos üzleti megbeszélés lesz a munkahelyemen Los Angelesben, ezért nem költözhetek hozzád New Yorkba, szóval a sors úgy akarta, ne legyünk együtt".
Ennek Kádár-kori verziója a magyar vicc:
A vőlegény táviratot küld vidéken tartózkodó menyasszonyának:
- Szerelmem! Bármit megadnék érted, tűzbe mennék, kútba ugranék, megküzdenék vadállatokkal, ha ezzel tehetnék érted valamit. Utóirat: ha szombaton nem esik, leugrom hozzád.
Persze nem mondom, akadhat eset, amikor valaki valamit értelmezhető okból nem mer. De ha 10 emberből 9 ezzel jön, annak kamuszaga van erősen.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tűz fal 2023.03.22. 09:33:48
Itt a bizonyíték:
youtu.be/nXpBSoZhoHg
gigabursch 2023.03.22. 12:43:07
A szaksziknak meg kb annyi tagja maradt, mint amennyi tisztség létezik azokban a gittegyletekben.
Tapi2021 2023.03.22. 12:58:59
A kormány megadott mindent, amit JELEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT lehet.
A NAT-ot csak azért, mert néhány ellenzékinek nem tetszik, úgy sem fogják átírni. (Tüntetés hatására pláne nem.)
Anyagiakban elmentek, amíg lehetett... Akkor?
Ugyanez az orvosokkal.
Gery87 2023.03.22. 14:53:03
Főleg egy ilyen országban.
A Sas kabaré az amit leművelsz már itt napok óta a cikkekben.
Boldeone2 2023.03.22. 16:14:37
Itt a lesújtó jelentés:
hvg.hu/itthon/20230322_usa_magyarorszag_emberi_jogi_jelentes
Boldeone2 2023.03.22. 16:17:25
444.hu/2022/12/12/a-kirugott-tanarok-tabloja
Ezért is kell felszámolni az Orbán- rezsimet! Az USA kormányzat túl sokat töketlenkedik velük
Gery87 2023.03.22. 17:00:17
Én nem vagyok a beavatkozás híve, az USA takarodjon Európából!
Mindenféle nagyhatalom takarodjon.
Ha a népnek ez kell akkor ott rohadjon meg benne ahol van, aki nem akarja azon nem lehet segíteni!
Ha eltakarítanék Orbánt ugyanaz a mentalitás és hozzáállás ami hatalomba segítette őt és megvalósíthatta a NER-t, visszamászna az ablakon!
Újratermelődne.
Senkit nem lehet megmenteni saját magától.
Erre csak önmaga képes, ehhez meg sokszor szenvedni kell, végig kell járni ezt a kálváriát.
Dögöljön bele, szenvedjen, éhezzen, lakoltassák ki, fagyjon meg, inflálódjon el a pénze, basszák ki az EU-ból és a civilizált világ szalonjából, legyen nevetség és undor tárgya.
ha ez kell hogy ezt a "Döbrögi cigányt" és bandáját eltakarítsák az útból saját maguk akkor ez kell.
Boldeone2 2023.03.22. 18:12:42
Ilyenkor hiszterizálódnak. Nyilván a magyar ellenzéket lesxarják...Ha EU- szinten mondanak valamit, akkor arra azért odafigyelnek, mert a pénz onnan jön
Lényegében függő ország vagyunk, így Orbán csak lefelé tud taposni, EU- szinten kis játékos, hiába páváskodik...
Gery87 2023.03.22. 20:23:59
igen, de az ilyen kellemetlenkedő nagypofájú beles hangos hülyéket a legjobb buliból is kibasszák idővel!
A baj csak az hogy abban mindenki más is benne van, konkrétan mi.
Nem hiszem hogy bármi beavatkozás lenne.
Egyszerűen undorral elfordulnak tőlünk és azt mondják rendben:
"ha nem tetszik a rendszer, a NATO meg az EU akkor el lehet ballagni a picsába, mi nem fogunk visszatartani erővel senkit!"
A nálunk sokkal nagyobb tényező britek Brexitjét sem fúrták meg, úgy voltak vele hogy ha ez kell a népnek akkor egye meg amit főzött, viszlát.
Nem azt mondom hogy ez jó vagy rossz döntés volt, mert most mindegy, csak jó példa hogy nálunk erősebb játékosokat sem tartottak vissza, ezt nem kéne elfelejteni amikor a csuti dagadt kuruckodk meg húzogatja a cica bajszát.
"Mert még megtalál lepődni".
Boldeone2 2023.03.22. 20:45:32
Őket nem sürgeti az idő, itthon van szar ...
Az inflació Európa rekord, miközben 13% az alapkamat, ami nyilvánvaló nem tartható senkinek
Az autó kamatok 20%-on, így senki nem tud vásárolni, az állam is fizetheti, vagyis mi , az extrém magas állami kamatkiadásokat
Ezért kell minden áron, minden befektető
Az is mindegy ha szétszennyezik az országot, csak legyen állami bevétel. EU források nélkül irtó nagy gáz van...Ráadásul a lehető legrosszabb nyárvégi áron szerződtek a gázra az orosszal....Most 1\3-1\4 áron van
Kb. 2020 - ig óriási szerencséjük volt, azóta , amióta " fokozódott a nemzetközi helyzet " már nem úgy fut a szekér, már látni hogy egy Patyomkin- ország..
Boldeone2 2023.03.22. 21:00:30
Legutóbb a kisker multik meghirdették a "nagy árcsökkentést" , amiből én nem látok semmit...Auchan 80-90 gr os sonkák " akcióban" közel 700 forint , ami azért a vicc kategóriat súrolja lassan... Tehát majd 2 euró, amiből még 10-20 grammot el is lopnak ..A cseh sonkák mind 100 gr -os kiszerelésben vannak ...
Eljutottunk oda, hogy lassan dán árak vannak, meg román szintű fizetések (ők jöttek fel hozzánk)
Orbánék szétinflálták az országot, egy olyan helyen ahol munka is van, 40 millió körül van egy lakás...Nem irigylem azokat, akik még ilyesmi előtt állnak
Egyik részről az állam szolgái lesznek, kötelezett gyerekgyárosként, másik részről a bankoké, 25 év szolgaság ...
Engem nem érint szerencsére sok dolog, még nyertem is Orbán hülyeségein, mert láttam előre mi lesz, de aki keveset keres, annak valódi kutyavilág van most...
Gery87 2023.03.22. 21:03:06
Igen, csak ha bedől az egész NER, akkor mi lesz?
Semmi.
Akkor sem fog a semmiből, vagy Brüsszelből vagy Washingtonból ide teremni a megváltó!
(ne is).
Akkor is ez a társadalom lesz és korszellem lesz és újra fogja termelni a következő Orbán Viktor és NER-t vagy annak baloldali kiadását egy Népi Együttműködés Rendszerét és egy Kádár Janibácsi 2.1.1-et!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.23. 08:08:33
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Romania&country2=Hungary&city1=Bucharest&city2=Budapest&tracking=getDispatchComparison
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.03.23. 08:14:41
Folyamatosan ilyen tudománytalan, fideszes oldalakra hivatkozol...
:-)
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.23. 09:13:09
Tapi2021 2023.03.23. 10:48:42
Ha mi megnéznénk, mi, hogyan működik valójában az USA-ban, mi is tudnánk lesújtó jelentéseket készíttetni róluk!
Napnál világosabb, hogy ezek miért készülnek, mire eszközök!
És Iraknak sem voltak ugye tömegpusztító fegyverei!!!! De "lesújtó jelentések valahogy voltak róluk!!!
Erről ennyit. Az USA/nyugat ezeket nyomásgyakorlási, zsarolási céllal készítteti.
Érdekes, hogy amikor csatlós kormány van, akkor ha az utcán veri a rendőrség a tüntetőket, akkor sincs gond a jogállamisággal, meg, ha szétlopják az elvtársak az országot, akkor sincs gond a korrupcióval!!!
Ébredj már fel! És szolgáld végre a hazádat az ellenségnek megfelelés helyett!
Tapi2021 2023.03.23. 10:55:40
Magyarország - még - SZUVERÉN állam, nem az USA kormányozza!
Látod itt válik világossá mennyire hazaáruló szar emberek vagytok! Az ország ellenségei. Idegen hatalmak kiszolgálói, ügynökei.
Mi az, hogy egy idegen állam döntse el, hogy mi legyen a MI HAZÁNKBAN???
Mi az, hogy nekünk behúzott nyakkal kellene élnünk, hogy megfeleljünk IDEGEN államok ELVÁRÁSAINAK és érdekeinek???
Ez a HAZAÁRULÁS!
Tapi2021 2023.03.23. 11:06:56
Aki nem csinálna semmi ilyet, ha békén hagynák, ha tisztelnék a népünk szuverén döntéseit, kormányait, felfogását a világról, és nem akarnának csicskaként táncoltatni minket.
Előbb volt, hogy a nyugat elindult egy tragikusan rossz irányba. 2015-ben az illegális migráció TÁMOGATÁSÁVAL, az utóbbi évek gyorsuló elpogányosodásával, a keresztény civilizáció felszámolásával, az értelmetlen és Európának KÁROS ukrán-orosz-amerikai konfliktusba történt beszállással, és nem úgy, hogy kikényszerítse a tárgyalásokat, megszűntesse Európában a háborút, hanem éppen ellenkezőleg, úgy, ahogy az az USA érdeke, hogy növelje a befolyását és több fegyvert adjon el..., stb. Amiből Európának SEMMI HASZNA.
Ez mind SZAR. Elhibázott politika. Tényleg be kellett volna ebbe a sorba ELVTELENÜL állnunk???
A buksi simogatásért? Hogy nekik tetszen? Ez a szempont?
Tapi2021 2023.03.23. 11:12:08
Az inflació Európa rekord, miközben 13% az alapkamat, ami nyilvánvaló nem tartható senkinek
Az autó kamatok 20%-on, így senki nem tud vásárolni, az állam is fizetheti, vagyis mi , az extrém magas állami kamatkiadásokat"
Legalább világosan kiderült, hogy ellenségekkel vagyunk körülvéve, akik ÁRTANAK NEKÜNK, és akik simán fegyverként használják ELLENÜNK az EU-t is, meg a TÖRVÉNYESEN JÁRÓ pénzeket is, ha nem vagyunk elég lelkes csicskák! :-(
Ennek nem örülni kéne.
Boldeone2 2023.03.23. 11:23:07
A vásárlóerő-paritás nehezebben számítható, attól is függ, hogy mit és milyen arányban tesznek a fogyasztó kosárba
Én nem ezt írtam hogy Romániában jobb a helyzet, hanem azt, hogy hasonló és hogy ők jönnek fel. Birca is nagyjából azt mondja, hogy már Szófia és Budapest között sincs nagy különbség. Ha így lenne, akkor ő sem ott élne...
Most pörgesd vissza az időt: 20-30 éve, meg korábban, Magyarország sokkal jobb helyzetben volt, mint Románia, vagy Bulgária, mára ez a fejlettségbeli olló lassan bezárul
Boldeone2 2023.03.23. 11:34:43
- Én soha nem aludtam eddig, az inkább rátok jellemző! El kellene fogadni a szabad világ értékítéletét a magyar kormányról, az Orbán- rendszerrel, vagy inkább rezsimről!
Nemcsak az USA , az EU is kimondta: ez NEM plurális demokrácia, hanem választási hibrid autokrácia! Inkább olvasd el amit linkeltem fentebb, újra
Sokadjára nem fogom neked levezetni újra, hogy melyek a súlyos problémák!
Legalább világosan kiderült, hogy ellenségekkel vagyunk körülvéve, akik ÁRTANAK NEKÜNK, és akik simán fegyverként használják ELLENÜNK az EU-t is, meg a TÖRVÉNYESEN JÁRÓ pénzeket"
- Ne légy paranoiás, mint Orbánék. Kicsit ízlelgesd a másik oldal véleményét is! Ameddig Orbánék a jelenlegi úton járnak: rendeleti kormámyzás, egypárti rezsimépítés, a jogállam csorbítása, Crony- kapitalizmus - addig NEM fog pénz jönni!
Az EU- nak ez az egy eszköze van, hogy nyomást gyakoroljon!
Boldeone2 2023.03.23. 11:49:59
- Orbánnal az a probléma, - meg veletek is - hogy a szuverenitás kérdését összeköti saját egypárti rezsimjének szükségszerűségével
Tehát azt mondja: kizárólag MI képviselhetjük a nemzet érdekeit, mindenki más rossz és hazaáruló
Így szépen fokról -fokra felszámolta a plurális rendszert, önmagának abszolút hatalmat biztosítva
Az egész politikája népbutításra épül, beleértve a migrációt és a háború kérdését is!
A "nyugat" nem akar tömeges migrációt, persze vannak politikai irányzatok amelyek egy korlátos, rendezett, legális migrációt akarnak, de az nagyon más . Ez a törekvés itthon is létezik
Az illegális migráció rossz, de ennek felszámolására vannak lépések. Magyarország nem is célpont így könnyű okosnak lenni...
A haború kérdése: MINDENKI békét akar, de olyan áron NEM lehet, hogy az agressziót területi engedménnyel jutalmazza a béke!
Az összes szakértő azt mondja: NINCS esély a békére most
Ezért támogatni kell a védekező felet!
Ukrajna segítséget kért, így segíteni kell a védekezésben
Nem pedig nihilista módon hagyni, hogy legyőzze az agresszor.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.03.23. 12:07:47
Nyilván jönnek fel, ez természetes. Sokkal nagyon szegénységből araszolnak felfelé.
Gery87 2023.03.23. 14:54:35
"Aki nem csinálna semmi ilyet, ha békén hagynák, ha tisztelnék a népünk szuverén döntéseit, kormányait, felfogását a világról, és nem akarnának csicskaként táncoltatni minket."
Mit tiszteljenek a tekintélyelvűségen, a korrupción, a hazudozáson, a mások gyűlöletén, a hergelésen stb?
Mit?
gigabursch 2023.03.23. 16:46:35
Végülis beigazoldóott, hogy a ner-fiúk az ollypaji jujjdejós elithez képest gyenge kezdők.
Ursula fájcer Lejjebb vagy épp a csurig balos érintettségű oltási beszerzésekkel a háttérben tőlük a kioktatás még dícséretként is értelmezhető, hogy bezzeg, ti milyen becsületesek vagytok, hogy csak ennyit mertek lopni..., de azért szégyelljétek magatokat, mert így nem tudunk csak rátok mutogatni...
a nagy hohohorgász 2023.03.23. 20:03:29
Gery87 2023.03.23. 20:06:01
Nyilván máshol is van korrupció csak épp ott mondjuk következménye is van.
"a ner-fiúk az ollypaji jujjdejós elithez képest gyenge kezdők."
Kurvára nem bizonyosodott be.
És ha neked ennyi elég hogy attól kompetens lesz valaki hogy "kevesebbet lop" vagy "mások többet lopnak"..háát.
Mekkora egy erkölcsi hulladék vagy te.
a nagy hohohorgász 2023.03.23. 20:30:12
Gery87 2023.03.23. 20:33:44
Hát pl a tündibündi milf görög brüsszelinát nem állították le?:)
Egy NER lovag mikor kerül böribe? soha a büdös életbe!
a nagy hohohorgász 2023.03.23. 21:25:37
a nagy hohohorgász 2023.03.23. 21:44:55
Gery87 2023.03.24. 20:29:44
NEm tudom mert igazából leszarom, de mivel lebukott és felelősségre vonták valami kövtekzménye lesz.
MO-on meg soha semminek nincs valós következménye!
Mi az állításod?
Hogy nyugaton ugyanúgy és ugyanolyan mértékű korrupció van és ott sincs semmi következménye soha semminek?
Mert ez nem igaz.
Orbán és a NER pedig nem mentődik attól fel, hogy máshol több vagy kevesebb korrupció van!
Ennyire erkölcsi nullák ne legyünk már!
a nagy hohohorgász 2023.03.25. 14:55:06
Kire szavaztal takony gerincű:)))????
a nagy hohohorgász 2023.03.25. 14:56:47
tűz fal 2023.03.26. 15:14:35
Gery a Mi Hazánkra szavazott. Akik ezt nem hiszik el neki, azoknak azt szokta mondani, hogy ő maga tudja kire szavazott, nem más. De még így sem akar hinni neki senki.
tűz fal 2023.03.26. 15:18:35
Gery87 2023.03.26. 21:09:51
Máshol is van korrupció csak a kezelése meg a mértéke nem ugyanaz mint pl nálunk.
Ebben mi a titok te agyhalott?
Gery87 2023.03.26. 21:10:15
Elmondtam, de nem hisztek nekem.
Gery87 2023.03.26. 21:11:50
Az MHM volt az egyetlen ami érdemi kritikát fogalmazott meg a kovid alatt és ezt jogosnak ítéltem.
Technikailag ma sem bánom.
Persze normál esetben sose szavaznék rájuk.
volt egy ügy, elv amit tudtam támogatni.
Enniy.
persze nektek szektás geciknek ez magas!
tűz fal 2023.03.26. 21:17:19
Nincsen abban semmi magas Geryke. Lebuktál mert ahhoz is hülye vagy hogy hihetőt hazudj, és azóta sírsz.
Senki se hiszi el hogy egy olyan hulladék turbólibernyák szarkupac mint te a Mi Hazánkra szavazott.
tűz fal 2023.03.26. 21:32:59
Onnan indult a dolog, hogy ez a szerencsétlen hülye libernyák Gery verte magát, hogy "a Fideszesek nem vállalják fel magukat", aztán visszakérdeztem hogy ő kikre szavazott, és hamar kiderült, hogy pont ő az a libernyák görény aki nem bírja a saját szagát :)
Gery87 2023.03.26. 23:14:18
Miben buktam le hülyegyerek?
Nem vagyok "libernyák" et szektás geci.
De ebből látszik hogy értelmezni nem tudod hogy ki miről beszél.
Csak a fasságaidat hajtogatod, troll.
tűz fal 2023.04.10. 11:01:33
Hiába sírsz, senki sem hiszi el hogy a Mi Hazánkra szavaztál. Már az is mutatja hogy milyen hülye vagy, hogy megpróbáltad ezt az átlátszó hazugságot. Toroczkai bármilyen beszéde közben tíz másodpercenként felsírnál.
Értem én hogy ciki, hogy libernyák görény vagy, de attól hogy tagadod a szagod, más érzi.