Én - sokakkal ellentétben - örülök az ilyen híreknek, eseményeknek.
Teljesen logikusnak, sőt helyesnek tartom, hogy Európa kiáll alapértékei mellett. Márpedig a homoklobbi ideológiája alapvető európai érték. S mi se természetesebb, mint hogy az ember kiáll saját értékei mellett, harcol az azok ellen irányuló próbálkozásokkal szemben.
Magyarország nyilván nem tartja be az európai alapértékeket. Ahogy Kelet-Európa nagyobb része se, de Magyarország nyíltabban, mint a többi régiós állam.
Ki kell mondani, az európai értékeket elvetjük, érdekünk Európa összomlása, nem fejlődése.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ZorróAszter 2023.04.16. 12:00:37
munkanélküliek havi 22800 forintos segélyével, a kilakoltatott fiatal kisgyerekes özvegyasszonnyal, a saját házában megfagyó öreggel, a nyomorral, a kiserdőbe beköltöző pléhkunyhókban tengődő hajléktalanokkal, stb. stb.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.16. 13:19:30
Lehet mindennel foglalkozni. Nem zárja ki az egyik a másikat.
2024 2023.04.16. 16:15:50
Ma is hülyét csinálsz magadból?
El kell menni dolgozni, megszűnt a segélyalapú világ Magyarországon. 4% körül a munkanélküliség.
"...a kilakoltatott fiatal kisgyerekes özvegyasszonnyal..."
Mennyien kerültek bajba, hány családot lakoltattak ki a 2008-as pénzügyi, gazdasági válság kitörése utáni években a gazember Gyurcsány-kormányok felelőtlen devizahitelezési mániájának következtében?! És hányat manapság?
Ingyenes iskolai gyerekétkeztetés, ingyenes tankönyv. (Azok a kisgyerekek jogosultak szociális étkeztetésre, akik családjában az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb nettó munkabér 130 százalékát.)
Létezik a szegénység, van nyomor, vannak hátrányos helyzetű térségek. A mértékét hazudjátok el. Hogy hazánk a 3 millió koldus országa. Hogy 6 milliónyian éheznek. Hogy csak a szűk fideszes elit él jól.
Egy nem túl előnyös helyzetű, a ranglista hátsó felén tanyázó megyei jogú városban élek. Szuper-és hipermarketek: megrakott kosarak és tömött bevásárlókocsik sorakoznak előttem. Rendszeresen, amikor csak ott vagyok. Ünnepek előtt ki lehet tenni a megtelt táblákat a szálláshelyekre, nyáron tömve a Balaton - rekordot dönt a belföldi turizmus. Ráadásul a pihenésre, szórakozásra fordított pénz nem a megélhetési költségek közé számítanak. Azon felül is van pénz az embereknél.
A létező szegénység egy dolog, a határainknál várakozó gyerekinzultáló LMBTQ lobbi meg egy másik létező dolog. Amennyiben engednénk bejönni, a falusi szegény gyerek nem csak éhezne otthon, de az iskolában (ahol kap kaját) szexuálisan még inzultálnák is.
De csak tagadjad a valóságot nyugodtan, hajrá. Ezért lesz a Fidesz még legalább 2038-ig hatalmon.
jónévez 2023.04.16. 18:34:47
jónévez 2023.04.16. 18:37:35
Te meg állj már le ezzel a majomsággal.
Naponta ismétled a munkanélküliek 22ezer forintját. Marhaság, az kapja ezt, aki nem dolgozni akar. Aki akar dolgozni, az munkabért kap.
vasútihíd 2023.04.16. 18:40:17
vasútihíd 2023.04.16. 18:41:18
vasútihíd 2023.04.16. 18:42:24
jónévez 2023.04.16. 18:53:49
kifejthetem részletesebben is (bár hosszan nincs kedvem)
Kedves Bica: egyre nagyobb marhaságokat írsz. Élvezed, hogy meghökkentőnek tűnő baromságokat hordasz össze, aztán a többi hülye ráharap.
Valamikor (évtizedek múltak el) szívesen olvastam a "tapasztalataid", -ma már azt sem hiszem el, igazak voltak. Nevetséges volt néha, hogy különleges közép-amerikai dologként tálaltál olyasmit, ami magyar valóság volt, csak burokban élőként nem láttad, míg itthon éltél.
Én nem tudom, milyen trauma ért néhány éve, de vagy egyre jobban elhülyülsz, vagy inkább atra hajtasz, hogy a hülyék itt mutatkozzanak.
De nagyon remélem, hogy csak be vagy rúgva.
jónévez 2023.04.16. 19:14:22
Lópikulát zár össze. 15 tagállam, az alig több, mint a fele. Épp a "baloldali" gondolkodásúak szokták a szemünkre vetni: a kicsivel több, mint fél az NEM többség, vsak Fideszes zsarnokság. Most egyszercsak mégiscsak az lenne?
(Valójában többségnek akár tekintjük, de nem összezárás, nem egységes álláspont.)
Boldeone2 2023.04.16. 20:20:08
Az éttermek tele vannak, egy főétel 160-200 korona volt, tehát olcsóbb nem is kevéssel, mint itthon - ennyit a " szankciós inflációról"...
Teljesen világos, hogy nyugatabbra nemcsak a kedvezőbb történelmi helyzet , hanem a mentalitás miatt élnek jobban
A nyugati mentalitás = jobb élet
Gery87 2023.04.16. 20:27:46
Ezt mondom én is mióta, hogy ezzel a kurucos cigányos büdös bunkó balkáni nagypofájú döbrögiskedéssel nem megyünk semmire.
Orbán pedig azért népszerű mert a magyarok többsége is ilyen frusztrált büdös bunkó.
Sajnos szarból nem lehet várat építeni.
Meg kell változnunk mentálisan is, különben semmi nem lesz itt.
Boldeone2 2023.04.16. 20:35:59
Éppen az mutatja a szélsőjobbos kormány tehetetlen vergődését, hogy lassan SEMMIT sem tud adni az embereknek ,lsd tanári , ápolói fizetések, helyette Orbán szavazói - iskolázatlan népek- a demagóg, buziellenes hisztérikeltést kapják, mert az ingyen van...
Boldeone2 2023.04.16. 20:47:58
A félpanziónál úgy ettek, mint aki életében nem evett, folyton panaszkodtak mindenre, hogy ott mennyire szar...
Én már értem, miért szeret Orbán is keletre járni...A Türk Tanácsban könnyebb barátokat találni, mert azonos a mentalitás
jónévez 2023.04.16. 20:49:20
Te ezt a gyűlöletkeltést szereted?
Iskolázatlan, butaként bélyegzel meg embereket?
Náci-e vagy?
jónévez 2023.04.16. 20:51:08
Náci-e vagy?
Igen, pontosan az vagy. Hazudozol idegen érdekekből, mint minden náci.
jónévez 2023.04.16. 20:56:49
Ez az egész hozzászólásod zsigeri gyűlöletből ered.
Mint a nácik.
Ugyanaz a szószedet, ugyanaz a hozzáállas.
jónévez 2023.04.16. 20:59:29
Te meg ne döbrögizzel már folyton. Nincs neked sem valódi érved?
Ha jobban elgondolkodnál a Döbrögin, tán tudhatnád, hogy egy Lúdas Matyi sokkal undorítóbb féreg.
jónévez 2023.04.16. 21:06:06
Nagyon, nagyon nehezen viselem a nagypofájú akarnokokat, akik hol nácik, hol kommunisták, hol liberálisok (mikor mi a divat épp), csak épp a szabad emberek szabad döntéseit vonják kétségbe, bunkó, tanulatlan népségnek bélyegezve őket.
Boldeone2 2023.04.16. 21:07:48
A magyarok nagyon sok esetben ilyenek. Folyton panaszkodnak, semmi sem jó, stb...
jónévez 2023.04.16. 21:14:07
Nácikám, re égetnél legszívesebben buzikat (mint ahogyan szabolcsi bunkókat is, ahogyan a minap elárultad), ez csak duma részedről.
Nem, nincs buziellenes törvényünk. Csak a gyerekek felé irányuló szexuális propaganda tiltott.
Nem, zsidóellenes törvény sincs. (Csak ti, nácik szeretnétek, hogy legyen)
Vallási kötöttség sincs. Vallásszabadság viszont van. És a vallástalanság szabadsága is van. Nincs kötelező.
Nem szereti ezt a náciságod, és jobb mást hazudnod.
jónévez 2023.04.16. 21:15:12
Ne, öreg, nem a tapasztalatod, hanem a náci, magyargyűlölő előítéleteid írod.
Boldeone2 2023.04.16. 21:16:36
-Csak annyira " szabadok" mint a többi autoriter típusú rendszerben... Putyin, meg Hszi Csin Ping is azt mondja, hogy az a szabadság ami náluk van...
A szabad emberség eleve egy polgári polgári jóléttel és iskolázottsággal kezdődik és még az is csak relatív...
Aki nem tanult, keveset művelődött, nem járt külföldön soha, az könnyen kerül egy rezsim szellemi fogságába
Hitlerért és Sztálinért is milliók rajongtak...
Nincs erre szükség! Az Orbán- féle autoriter karaktereknek el kellene tűnni..
Boldeone2 2023.04.16. 21:20:56
- A " gyermekvédelmi törvény " összemossa a homoszexualitást és a pedofíliát
SOHA nem volt ilyen célú propaganda, az csak ORban hazugsága!
jónévez 2023.04.16. 21:24:37
Jól, vagyunk, nácikám. Vagy komcsikám. Vagy mitomén.
Nem bírod abbahagyni a bűnöződumát, feszt Orbánozol.
Nem érted meg, hogy a gyűlölködésed sehová sem vezet? Érved még sohsem volt, csa a felsőbbrendűséged hirdeted állandóan. Náci vagy (komcsi), stb)
Mi pedig szabadok.
Boldeone2 2023.04.16. 21:26:35
Európai Unió hivatalos lapjában közzétett beadvány alapján egyértelmű, hogy a propagandatörvénnyel elfogadott módosítások számos helyen ellentétesek az Európai Unió jogával, ideértve az Alapjogi Charta több rendelkezésével!
jónévez 2023.04.16. 21:29:33
Én nem félek tőled sem, mint a többi náci, komcsi, stb-től sohasem. Hiába nagy a szájad, többször bizonygattad már, hogy a zsarnokságban, az akaratod, a világnézeted másokra kényszerítésében hiszel, és a hazugságot sem veted meg a cél érdekében.
Ezért vagy náci.
jónévez 2023.04.16. 21:30:28
Nem, nem tény. Hazugság. Mint megszoktuk a gyűlölködőktől.
Boldeone2 2023.04.16. 21:31:25
eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=uriserv%3AOJ.C_.2023.054.01.0016.01.ENG&toc=OJ%3AC%3A2023%3A054%3ATOC
Ezer sebből vérzik ez a törvény és ellentétes az EU - normákkal
Van rá egy fogadásom: Orbánék veszteni fognak , te térjünk vissza rá egy idő múlva
Igazam lesz, neked meg nem...
Boldeone2 2023.04.16. 21:36:05
Az Orbán- kormány - veszteni fog!
Nem kell tőlem félni, ez csak egy blog , én csak a rezsimhazugságokkal szembesítelek! A kormány túllőtt a célon!
jónévez 2023.04.16. 21:36:10
Azt pedig ne az én szememre vesd, amit írtál
"Ti gyűlölködtök"
Nem, tőlem még gyűlölködést nem olvashattál -azt viszont igen, hogy a gyűlöletkeltésre alkalmas soraid ellened fordítom.
Nem tehetek róla, hogy ma is a magyargyűlöleted írtad le, arról sem, hogy pár napja "csak" a szabolcsi "bunkókat" gyűlölted (miközbe tavaly még azt hazudtad, él ott rokonságod, pedig akkor tudnád, hogy nem bunkóországrész az sem)
De, ti nácik, komcsik szerettek gyűlölni, és úgy szeretitek ezt, hogy másokra kenitek.
jónévez 2023.04.16. 21:37:44
Nem, az európai álláspont nem az, amit szerettek hazudni.
Az az európai szélsőségesek hazugsága.
jónévez 2023.04.16. 21:39:13
Engem nem kell szembesíteni, én szabadon élek itt.
Te kívánsz rezsimet a fejünk felé, mert az érdekeid úgy kívánják.
jónévez 2023.04.16. 21:40:48
Szabadság, elvtársak!
Kötelező volt így köszönni, ha jót akartunk magunknak.
Te, nácikám, ezt szeretnéd.
jónévez 2023.04.16. 21:41:53
(Még mindig Boldinácinak írtam az előzőt)
Boldeone2 2023.04.16. 22:02:15
- Azt ti képviselitek, ahogy meg is írad véletlenül magadnak!
A 'gyermekvédelmi törvény " egy gyűlöletkapány része, elve nem volt SOHA iskolai LMBTQ - propaganda
A lényeg: a törvény bukni fog, mert ellentétes az alapjogokkal!
ZorróAszter 2023.04.16. 22:13:55
@jónévez:
és a FIDESZ-es papagájkórusnak:
Magyarországon a munkanélküliek havi 22800 forintot kapnak. Azok is akik évtizedekig fizették az adót és a járulékokat, beleértve a munkanélküliség címén vont járulékot is.
"Nem akar dolgozni": A KSH szerint a kozmetikázott átlagos munkanélküli idő több mint kilenc hónap.
Kozmetikázott, mert beleveszi a munkahelyváltást is (egy hónapnál rövidebb időt)
A magyar háztartások több mint fele nem tud kifizetni egy nagyobb javítást, ha beüt. Hitelt kell felvenni. Erre mondják hogy máról-holnapra él.
ZorróAszter 2023.04.16. 22:16:14
Csak éppen ezt hívják tematizálásnak, hogy a közvélemény a baromságokkal foglalkozzon.
2023.04.16. 22:16:30
"Nyaralások alatt számos magyart láttam, akik úgy hangoskodtak, mint a cigányok..."
- -
Ezek szerint meg nem lattal briteket, nemeteket, usakokat nyaralni. Akarsz latni videokat a hirhedt usak "spring break"-ekrol? Mint az allatok, ugy viselkednek a muvelt, tanult egyetemistak a tavaszi szunetekben nem csak Mexikoban, hanem peldaul otthon, Floridaban is.
Es kik okadjak ossze Budapest utcait nyari hetvegeken? Leginkabb a nemet es a brit party turistak.
tűz fal 2023.04.16. 22:17:00
"Orbán pedig azért népszerű mert a magyarok többsége is ilyen frusztrált büdös bunkó."
De nem is vagy ám magyargyűlölő libernyák szar féreg.
tűz fal 2023.04.16. 22:20:43
"A magyarok többsége nem jár sehová sem külföldre, nyelveket nem vagy alig beszél"
Jó helyre ment amit írtál, mert Geryke pont nem beszél nyelveket. Amikor valami olyan dolog kerül szóba mint valami idegen nyelvű hír vagy például filmszinkron, akkor izzadva összegörcsöl valami kifogást, hogy ne kelljen beleégnie abba hogy azért nem érti mert semmilyen nyelven nem tud.
tűz fal 2023.04.16. 22:29:21
"A 'gyermekvédelmi törvény " egy gyűlöletkapány része, elve nem volt SOHA iskolai LMBTQ - propaganda"
Akkor ezek szerint nem létezett az az LMBTQ mesekönyv se, amit Dúró Dóra ledarált, és a szektád végigordította Európát a fájdalmával.
Meg hát abban sincs semmi rendkívüli ugye hogy olyat akarnak tiltani ami szerintetek nem létezik és mentek rinyálni Brüsszelbe hogy ne engedjék meg.
ZorróAszter 2023.04.16. 23:20:45
Olyanok is 22800 forintot kapnak havonta, akik évtizedekig fizették a járulékokat és adókat, a munkanélküliségre hivatkozó járulékot is.
Magyarországon a háztartások fele nem tud kifizetni egy nagyobb javítást, ha beüt. Kölcsönt kell felvennie ha bedöglik mondjuk a kazán. Vagyis máról-holnapra él.
A KSH szerint a kozmetikázott munkanélkül töltött idő átlag kilenc hónap. Tehát nem igaz, hogy aki akar munkát találni az két hét alatt talál.
Amivel a félmilliós munkanélküliség csökkent, az a közmunka. A közmunka havi díja mélyen a hivatalos létminimum alatti.
jónévez 2023.04.16. 23:38:20
Nem fárdsz bele ebbe a 23ezer forintba.
Ha holnap máshol szeretnék dolgozni, hát ott dolgoznék.
Ha 3 hónap után sem, hát ...
Az igaz, ha összedőlne a ház, azt nem vágnám ki ingzsebből. Biztosan a Fidesz bűne, vagy Orbáne, esetleg Mészárosé.
A gyűlöletkeltés őellenük mindig legális, hiszen európai és művelt dolog.
:P
jónévez 2023.04.16. 23:42:46
Azt most szúrzam ki, hogy miközben "papagájkórus"-t emlegettél, szó szerint ugyanazt másoltad be. :D
Nemcsak a 23ezer forintot, de teljes hsz-t is csak ismételsz?
Esetleg az egész butaságot csak másoltad eleve?
jónévez 2023.04.16. 23:53:51
A gyűlölet a magyar emberek álláspontja ellen az alapjog?
Ne mondj ilyet, hiszen ez nemcsak hazugság, ez átlátszó.
Kár gyűlölni a szabad, önálló emberek álláspontját, nehéz ellene tenni. Én (veled ellentétben) nem vitatom: az ellenségünk győzhet is.
Attól még gyűlölködő náci féreg, aki másokra mondja ezt. Mint a maffiózók, azok is így tesznek. Valójában nem sok különbséget látok a szószedetedben a bűnözőkétől. Szerettek ti fenyegetőzni, fensőbbségesen viselkedni, uralkodni.
Nácik, komcsik, bűnözők vagytok.
Nincs jó szavatok felénk, simán gyűlöltök minket, mert nem fekszünk be nektek.
ZorróAszter 2023.04.17. 07:11:27
"Azt most szúrzam ki, hogy miközben "papagájkórus"-t emlegettél, szó szerint ugyanazt másoltad be. :D"
A papagájkórus továbbképző kurzusokon ilyeneket tanítanak arra az esetre, hogy mit kell kitalálni ha nincs egy szál érv se de mégis válaszolni kellene valamit?
Muhahaha!!!
:o)
ZorróAszter 2023.04.17. 07:18:20
"Irom ezeket ugy, hogy "budos marxista komcsinak" vallom magam. :)"
Kamu. Egy baloldali semmilyen szín alatt nem fordul a dolgozók ellen. Még az álbeteg táppénzcsalók ellen sem. Arra ott vannak a burzsujok és burzsujlakájok, akik a végstádiumos rákosokat is képesek kirúgni.
Ugyanígy nem spekulál azon, hogy milyen jó hogy havi 22800 forintból kell tengődnie egy munkanélkülinek. Azon csak a burzsujseggnyalók és Orbán csicskásai örömködnek.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.17. 08:04:10
Így igaz. Mi azt tematizáljuk, hogy ne legyen gyerekkúrás. Hagyják abba a szivárványosok, s nem lesz mit tematizálnunk.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.17. 08:08:11
Mi nem akarunk jogokat adni a buziknak, vedd észre.
ZorróAszter 2023.04.17. 09:48:01
Maguk és a liberálisok végszavaznak egymásnak hogy a társadalom ezzel foglalkozzon és ne azzal, hogy nyomor és szegénység van, kilakoltatások és hajléktalanság, miközben stadionok és baromságok épültek abból az EU-s pénzekből, amik a lopás után megmaradtak.
Vagyis nem fogják abbahagyni csak majd ha már senki nem foglalkozik ezzel a gumicsonttal, és dobnak egy frissebbet.
Nem nekem. Maguknak és a liberálisoknak.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.04.17. 09:51:35
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Czech+Republic&city1=Brno&country2=Czech+Republic&city2=Znojmo&displayCurrency=EUR
Itt van egy kis cseh inflációs ráta :
zpravy.aktualne.cz/finance/vypocitejte-si-vlastni-inflaci/r~bf442abadd9611eca25a0cc47ab5f122/
Cseh köztisztviselői bértáblázat :
www.kurzy.cz/platy/platove-tabulky-zakladni/
akár húsz év után, ha addig felkúszik a 11-es osztályba, már meg is kapja az 1400 euródat.
Mivel csak négy link lehet, akkor hasonlítsuk össze az almát a körtével :
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Hungary&country2=Czech+Republic&city1=Szeged&city2=Znojmo&tracking=getDispatchComparison
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.17. 10:34:43
Nekünk kisembereknek nem gond ez.
ZorróAszter 2023.04.17. 11:40:37
De! Nem az emberek problémáival foglalkoznak, hanem bábszínházzal vonják el a figyelmet a valós társadalmi problémákról. Azokról, amik enélkül megoldhatók vagy enyhíthetők lennének. Ehelyett eltusolják, elszenvedőiket ezzel elszigetelik, amivel azt az érzést keltik bennük, hogy senkit se érdekelnek.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.17. 11:41:36
Ez is egy súlyos társadalmi probléma.
Tapi2021 2023.04.17. 13:00:45
Orbán pedig azért népszerű mert a magyarok többsége is ilyen frusztrált büdös bunkó."
CSAK ÍGY TOVÁBB!
A nép - választópolgárok - szereti, ha világos kik, mit gondolnak róla, róluk!
Tapi2021 2023.04.17. 13:04:20
És? Állítólag keresztény vagy/voltál. Tehát tudod, hogy MINDEGYIK EGYFORMÁN BŰN!
Egy kereszténydemokrata kormány mi mást tehetne?
Ez a pogányság és a kereszténység harca. És te/ti a pogányok oldalán küzdötök az LMBTQ és minden más bűnhöz való jogokért!!!
Ennyi a lényeg, sajnos.
Tapi2021 2023.04.17. 13:15:58
Á dehogy akarnak ilyesmiket:
"Frissítés: 2023. április 15-én Győrben tartják meg ugyanezt az LMBTQ-tanárképzést.
Megkérjük győri barátiankat, hogy keressék fel a helyi pedagógusokat és iskolaigazgatókat, és figyelmeztessék őket az LMBTQ-szellemiség iskolákban való kiépítését célul kitűző, így közvetetten a gyermekeket veszélyeztethető képzésre.
---
Figyelem! Kerülő úton próbálják befolyásolni a gyerekeket az iskolákban az LMBTQ-szervezetek.
Mivel a gyermekvédelmi jogszabályok szerint nem juthatnak be a gyerekekhez az iskolákba, a diákok helyett a tanárokat képzik ki.
A napokban három városban, Budapesten, Pécsett és Szegeden tartanak képzéseket a helyi pedagógusoknak.
A Labrisz Leszbikus Egyesület korábban kiadott iskolai anyagai és a fenti szervezetek tevékenysége sajnos arra engednek következtetni, hogy egy ilyen képzésen nem csupán az iskolai diszkrimináció csökkentéséről van szó, hanem az egyre radikálisabb és valóságtól elrugaszkodóbb LMBTQ-ideológia gondolatiságának sulykolásáról.
A Labrisz 2018-as iskolai anyaga például arra biztat, hogy
tekintse „igazi férfinak" egy diáklány az őt felkérő férfi öltönybe öltözött lányt,
„A tanárok, amikor diákjaik párkapcsolati viszonyairól érdeklődnek, használják bátran azt a beszédmódot, amely pozitívan nyitott az azonos nemű elköteleződésekre is (vagyis nem heteroszexista). Például: van barátod vagy barátnőd?”
„a lányok és fiúk kettéosztása erősíti a nemeket egymással szembeállító, dichotóm, heteronormatív szemléletet, amelybe egy transznemű, illetve nemi identitásában bizonytalan vagy a kettéosztást tudatosan elutasító fiatal nem fér bele.”
a szalagavatón a fiúk keringőzhessenek fiúkkal is,
fogadják el mindenkinek bemondásra a választott nemét és az azt tükröző új nevét,
ne állítsák a fiúkat és a lányokat külön tornasorba, mert mi lesz azzal, aki egyik nembe sem tartozik,
illetve a Pride képeit levetítve „coming out"-oljon a tanár az osztálya előtt!
A Labrisz beharangozója szerint továbbá a képzés elvégzése után a a tanárok:
„be tudnak építeni szexuális és nemi kisebbségeket érintő tartalmat az óráikba”,
„eligazodnak az LMBTQI fogalmak között",
valamint „ismerik a homofób és transzfób törvény negatív társadalmi hatásait.
Az Amnesty International oldalán pedig a következőket olvassuk:
„iskoláknak szánt útmutatót dolgozunk ki”;
„A befogadó iskolai terek kialakítása érdekében bevonjuk a diákokat”;
„diákoknak (...) szóló e-learning tananyagokat fejlesztünk és teszünk széles körben elérhetővé”;
„Célunk, hogy a diákok – a projekt-workshopok és iskolai tevékenységek során elsajátított technikák segítségével – (...) alulról jövő kezdeményezéseket, akciókat szervezzenek”.
Mi ezzel szemben úgy gondoljuk, hogy egyáltalán nem alulról jövő az, amikor az Európai Bizottság által küldött 78 000 euróból képzik ki ezeknek az úgynevezett alulról jövő kezdeményezéseknek a szervezőit.
A Háttér Társaság oldaláról ugyanis kiderül, hogy a „Befogadó terek létrehozása emberi jogi és alternatív oktatási módszerekkel (Creating Inclusive Spaces through Human Rights Education and Alternative Learning Journeys) c. projektet az Európai Bizottság Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek (CERV) programja 177.202,59 euróval támogatja, amelyből az Amnesty International Magyarországra 78.614 euró támogatás jut”.
Ez azt jelenti, hogy több mint 30 millió forintot küldött az Európai Bizottság az Amnesty Internationalnek e magyar projekt megvalósítására!
A képzés leírása szerint a projekt „egyik kiemelt célja, hogy minél több olyan iskola legyen Magyarországon, ahol a szexuális és nemi kisebbségekhez tartozó diákok biztonságban érzik magukat, önmaguk lehetnek és kibontakoztathatják képességeiket, mert a társaikkal egyenlő jogokat élveznek”.
Ennek kapcsán leszögezzük, hogy mi értékvédők fontosnak tartjuk, hogy minden diák biztonságban érezze magát, és egyenlő jogokat élvezzen a társaival.
Sajnos viszont tapasztalataink szerint az LMBTQ-lobbi a saját céljainak megfelelően értelmezi a „biztonság", a "diszkriminációmentesség" vagy a „jogegyenlőség" fogalmait.
Szerintük az az iskola biztonságos és befogadó, ahol bemondásra elfogadják, hogy valaki mától más nemű, ahol kisöprik a keresztény értékrendet, ahol nem az az alap, hogy a fiúknak a lányok tetszenek, a lányoknak pedig a fiúk, és ahol „igazi férfinak" kellene tekintenie egy diáklánynak az őt felkérő fiú ruhába öltözött lányt.
Az „elfogadás" alatt pedig nem a személy elfogadását, az emberi méltósága tiszteletben tartását, hanem az egyre radikálisabb LMBTQ-ideológia elfogadását, a különböző szexuális magatartások erkölcsi elfogadását, a nemváltás elfogadását és a különböző együttélési formák családként való elfogadását értik."...
citizengo.org/hu/fm/209964-peticio-az-iskolaigazgatokhoz
Tapi2021 2023.04.17. 13:20:36
Van rá egy fogadásom: Orbánék veszteni fognak , te térjünk vissza rá egy idő múlva
Igazam lesz, neked meg nem..."
De hát pontosan erről szól ez a poszt!!!
Hogy az istentelen, keresztényellenes pogány "értékek" lettek az új norma!!!
És Birca örül, hogy ez már egyértelműen látszik.
És persze, hogy az új pogányok fognak győzni a bíróságon is, ahol az új pogányok fognak dönteni!
Tapi2021 2023.04.17. 13:36:25
Éppen ellenkezőleg. A táppénzcsalók a dolgozókat is megkárosítják, elvonva rengeteg BEFIZETETT erőforrást, segg meresztéshez.
"Ugyanígy nem spekulál azon, hogy milyen jó hogy havi 22800 forintból kell tengődnie egy munkanélkülinek."
Nem jó. Ez a lényeg. Ösztönöz a MUNKÁRA!
Akár a közmunkára is.
tűz fal 2023.04.17. 13:39:21
"és ahol „igazi férfinak" kellene tekintenie egy diáklánynak az őt felkérő fiú ruhába öltözött lányt"
Még ennél is nagyobb gáz - és ez nem vicc, hanem haladófejlettnyugaton már van ilyen - hogy igazi lánynak kell tekinteni a magát lányként azonosító férfit, aki bemegy velük a női vécébe.
Tapi2021 2023.04.17. 13:52:51
Ahogy a női sport számokban induló férfiak sem, meg a férfi szépségkirálynők sem. .... Stb.
Egy ősi technika úgy bevezetni egy változást, hogy a végsőkig tagadjuk, hogy éppen bevezetjük, minden elemét külön láttatjuk, és lekicsinyeljük, bagatellizáljuk, hogy az semmiség, még belefér..., aztán meg már be van vezetve.
Így fő meg a béka is a fazékban!!!
Így főtt meg az egykor keresztény Nyugat is! :-(
Lassú agymosással.
tűz fal 2023.04.17. 13:56:03
Hát ez az, hogy ha szerintük ezek a dolgok nem léteznek, akkor miért rinyálnak Brüsszelben hogy ne engedjék törvényben megtiltani?
ZorróAszter 2023.04.17. 14:19:52
Ordít ahogy a fidesznyikek és libernyákok egymásnak végszavaznak. Vagyis szándékosan tematizálják ezekkel a közbeszédet, és szándékosan terelik el a figyelmet a valós problémákról.
Ahogyan az is, ahogy az állítólagos ellenzék német parancsra tartja hatalomban Orbán kollaboráns kormányát. És közösen szolgálják a gyarmatosítóink érdekét, hogy ne legyen a dolgozóknak érdekérvényesítési lehetősége, a munkavállalóknak pártja, szakszervezete.
Ehelyett aki akar, az beszélhet a pedofilokról, homoszexuálisokról, neohorthysta restaurációról, nyilas bíró fotójáról és a többi tematizált baromságról, csak arról nem, ami a saját valós érdeke lenne.
És közben nem veszik észre hogy egyenesítik és fenik a kaszát, és köszörülik a baltát.
ZorróAszter 2023.04.17. 14:33:23
Nem a táppénzcsalókat rúgják ki Magyarországon, hanem már azt aki betegállományba megy.
A kozmetikázott munkanélkül töltött idő is átlag több mint kilenc hónap. Vagyis nem igaz hogy mindenki kap munkát aki keres.
A havi 22800 forint munkanélküli segély az állam elaljasítása, a dolgozók kifosztása. Fizették évtizedekig a normális munkanélküli segélyért adót és járulékot, amit évek óta ellopnak tőlük.
Gery87 2023.04.17. 15:10:58
Miért ne döbrögiznék? Hát nevezzük már nevén ezeket a barmokat!
"Urak", Földbirtokos, vadászó, zabáló, pofátlan büdös bunkó akarnok gecik ezek.
Akik szarnak bele hogy a jobbágy mit vakerol.
Gery87 2023.04.17. 15:13:19
Én nem vonom kétsége, ma sem hogy az emberek ezt akarták, akarják, szabadon....csak akkor meg az a véleményem hogy buta, ostoba, rövidlátó bunkók:)
Gery87 2023.04.17. 15:14:32
Elcigányosodó nép ez.
Hangos, bunkó, buta, rosszindulatú frusztrált alkoholista a többség sajnos. Röviden proli.
Tisztelet a kivételeknek.
Gery87 2023.04.17. 15:16:40
Nagyon helyes, tüntessenek! Az "nyugatos", az polgári!
Nálunk mi van? Lófasz tünti, meg békemenet.
Gery87 2023.04.17. 15:17:58
Hehe, hülye gyerek, ilyen még nem volt.
Azért nem olvasom a fasságidat mert fasságok.
Gery87 2023.04.17. 15:35:09
"Szerinted fair az, hogy egy ember otthon vakarja a tokeit, mig masok megszakadnak kevesebb penzert?"
Szerintem igen!
Ha jól keresel akkor valószínűleg nem egy putriban laksz és nem Trabanttal jársz vagy egy lefosott 30 éves szarral. Meg mi van ha van 3 iskolás gyereked meg egy családi ház és annak rezsije meg mondjuk törlesztő....röviden "drágább" az életed.
Tehát ha épp munkanélküli vagy akkor nehogy már a 400+ nettód mellé mittomén 110 nettót kapj mint az aki 200-at keres!
Aztán abból fizesd a hitelt, a rezsit, a lakbért, iskolát....persze.
És mielőtt szóba jönne: aki tehetősebb az se a megtakarításaiból éljen már hónapokig amíg munkanélküli!
+ valószínűleg ez a réteg lesz a legkevésbé munkanélküli és a legrövidebb ideig.
De aki meg keres 200-at attól se sajnáljuk már a pénzt, meg hogy nem vállal el minden szart bármennyiért és bárhol!
Talán nem véletlen hogy ennyit keres, ne szopassuk még jobban.
"Maskulonben sem kell sajnalni a magyar melosokat, a tappenz kompenzalja a keves munkanelkuli segelyt. Hol van az, hogy peldaul infulenzaval ezrek vannak otthon tappenzen a fizetesuk nem kis szazalekaert."
Hát akkor az jobb bemegy félhullán és szarráfertőz mindenkit?
Meg igenis jussunk már oda hogyha beteg vagy akkor jár a pihenés, miféle faszom hajcsár nézőpont ez hogy ott szenvedjél/dögöljél meg a szalag meg íróasztal mellett?
A táppénz meg lófasz, pont mikor beteg vagy, kell a gyógyszer, mászkálni orvoshoz, akkor még szopatnak hogy kevesebbet is kapsz.
"Irom ezeket ugy, hogy "budos marxista komcsinak" vallom magam. :)"
Hát pedig ennél "burzsujabb" - neoliberális kapitalista - szemléletet se hallottam mostanában:)
Gery87 2023.04.17. 15:37:15
Válasszatok, jogotok van hozzá, sose mondtam hogy nem!
Nekem meg jogom van titeket annak látni amik vagytok.
vasútihíd 2023.04.17. 15:57:00
vasútihíd 2023.04.17. 16:03:44
tűz fal 2023.04.17. 16:43:12
"Elcigányosodó nép ez.
Hangos, bunkó, buta, rosszindulatú frusztrált alkoholista a többség sajnos. Röviden proli."
Na látod, te retkes libernyák szarházi, és még te vinnyogsz, hogy téged megbélyegeznek, pedig nem is igaz, hogy te egy magyargyűlölő szar féreg vagy.
Erre mondtam, hogy te állítod ki magadról a bizonyítványt. Mindenesetre az nagyon tetszett, hogy Boldika neked vitt be egy maflást amikor előjött azzal, hogy nyelveket se beszél az ilyen Gery féle segghülye paraszt :)
tűz fal 2023.04.17. 16:45:30
"Azért nem olvasom a fasságidat mert fasságok."
Ha nem olvasod akkor hogy válaszolsz, te idióta? :)
Mondtam én hogy nem fogod tudni megállni. Tanuljál nyelveket meg úgy általában dolgokat, amik kellenének ahhoz, hogy ne égesd magad itt azzal hogy okoskodni szeretnél, miközben látszik, hogy olyan hülye vagy mint a segg.
vasútihíd 2023.04.17. 16:55:31
tűz fal 2023.04.17. 17:21:03
Nem, én az árnyalt fogalmazást szeretem. Nem kell bántani szegényt, elég terelgetni a tükör felé.
tűz fal 2023.04.17. 17:33:59
Szerinted egyébként miért cikizi Boldi szegény Geryt azzal hogy nem beszél nyelveket?
Billy Hill 2023.04.17. 18:25:11
Azokat a pénzeket lekésőbb n+1 évben már el is költötte a költségvetés, nincsen valami folyton töltődő ládikója az ilyen befizetéseknek sajnos. (Nyugdíj detto.)
alöksz róz 2023.04.17. 18:28:24
alöksz róz 2023.04.17. 18:29:36
jónévez 2023.04.17. 19:12:46
És miután (avagy miközben) jól kiosztottad a gyűlöleted felénk, mint szoktátok, vajon átolvaszad-é azt a keresetet, amit linkelté?
-egy szó sincs benne homofób törvényről
-utalás sincs arra, hogy a törvény korlátozná a felnőttek szabadon választott szexuális ferdüléseit
Valójában CSKIS gazdasági szempontok szerepelnek, mert azt gondolják, hogy ez a törvény ARÁNYTALANUL korlátozza a "szent" áruk és szolgáltatások szabad áramlását. A kormányunk, de eleve a törvényt megszavazók szerint NEM aránytalanul.
Úgyhogy ne náculj, nem arról van szó, amit állítasz. Azt csak előadják újságírók.
Szó nincs sem melegjogokról ebben az eljárásban, sem azok korlározásáról.
tűz fal 2023.04.17. 19:15:35
Te vagy itt a legokosabb libernyák. Azt nem tudod, hogy csinálja Gery hogy válaszol, miközben azt mondja hogy nem olvassa amit írok? Ez valami gendermágia?
ZorróAszter 2023.04.17. 19:18:01
Nem teljesen. Az Orbán-kormány minden évben kitalál a gazdagoknak 3 millió forintos ajándékot. Tavaly azt hiszem lakásfelújításra lehetett igénybevenni. Ez a munkanélkülieknek kifizetett éves munkanélküli segély tízszerese.
Aztán ott vannak az egyéb juttatások: rezsicsökkentés medencefűtéshez meg adókedvezmények amiből a szegény kap 20 ezret a gazdag meg kétmilliót.
jónévez 2023.04.17. 19:18:59
Te pedig ismét megmutattad, milyen szabadságszerető és demokrata vagy. Íg ni:
Elcigányosodó nép ez.
"Hangos, bunkó, buta, rosszindulatú frusztrált alkoholista a többség sajnos. Röviden proli.
Tisztelet a kivételeknek."
Írtad már nekem, hogy ez az internet, itt lehet ezt.
Nem. Tanulj te is kicsit emberségből, rádfér. Beállhatsz egyelőre a náci/komcsi nagyszájú menetelők közé, épp most (divatosan) liberális zászló alatt. Attól még látjuk a műveltséged (műveletlenséged)
jónévez 2023.04.17. 19:23:21
Oké, te szeretnéd.
Neveden nevezlek én is szívesen:
Tapasztalatlanul nagyszájú semmihez sem értő fiú vagy. Kinövöd, egyszercsak.
Érzed, mekkora a különbség a megfogalmazásaink közt? Nem, de idővel megérted.
tűz fal 2023.04.17. 19:34:55
Majd megérti ha összefut egy valódi Mi Hazánk szavazóval. Kábé addig élne, amíg meg nem szólalna.
niemehrov 2023.04.17. 19:42:08
youtu.be/ILc_OY_VVIo
jónévez 2023.04.17. 19:56:04
Ha jó szívvel írtad volna ezt, az jó lett volna.
Csakhát a cím is hazugság, mit nézzek rajta?
Bemásolom a címet, hogy ne legyen félreértés:
"A homoszexualitás erkölcsi kérdés, ne akarjuk jogilag szabályozni"
Tudod, épp ezt vitattam. Nem, nem szabályozza a homoszexualitást semmi törvényünk, kizárólag a gyerekek felé irányított szexuális propagandát korlátozza.
Épp arról beszéltem, hogy az a náculás, amikor hamisan állítanak ilyesmit.
jónévez 2023.04.17. 20:00:59
(Amúgy mégcsak nem is erkölcsi kérdés. Kár, ha az erkölcs szót kizárólagosan a szexuáli erkölcs felé irányítjuk. Ha erkölcsösen viselkedünk, az nem a szexuális irányultságunk, mégcsak nem is a szexualitásunk elrejtése vagy mutogatása. Az erkölcs több ennél, csak embernek kell lenni hozzá.
Az viszont igaz,:erkölcsös ember nem kényszerít gyerekekre olyasmit, amit a gyerek szülei nem engedtek meg)
jónévez 2023.04.17. 20:29:17
-Te miért disszidáltál?
-Tudod, amíg gyerek voltam, akkor még bűn volt a homokosság. Felnőttem, addigra megtűrték. Később már egyáltalan nem foglalkoztak vele. Végül egyre többet olvastam homokosokról, a természetességükről. Én nem vártam meg, hogy kötelezővé tegyék!
(Még mindig vicc ez, -bár láthattuk, aki nem "homo", és mégcsak nem is áll ki mellettúk, az bizonyos szakmákban nem fog érvényesülni)
jónévez 2023.04.17. 20:44:22
Igen:D
Tudod, én (a fater okán) Fradista vagyok.
De azért én is csak értetlenkedtem a sipákoláson, amikor két fradista, fradi színekben tüntetően átbiciklizett Újpestre, és mindenki csodálkozott, hogy elpüfölték őket.
Mit vártak?
(Ez csak az okvetlen nagyszájúságáról jutott eszembe, a hsz-ed is hozzágondolva)
tűz fal 2023.04.17. 20:57:54
Gery nem merné Mi Hazánkosok között hozni a formáját, csak itt bepróbálkozott azzal a szánalmas hazugsággal, hogy a Mi Hazánkra szavazott. Az a mániája, hogy azt bizonygatja hogy ő senkihez sem húz, senki oldalán sem áll, hanem csak úgy pártatlanként mondja, hogy mindig mindenben a ballib oldalnak van igaza. Aztán egyszer azzal hepciáskodott hogy szerinte "a Fideszesek nem vállalják fel magukat", erre kérdeztem válaszul hogy ő kikre szavazott. Mivel nem merte felvállalni a balliberális oldalát, ezért azt válaszolta hogy a Mi Hazánkra.
alöksz róz 2023.04.17. 22:37:35
Billy Hill 2023.04.17. 22:44:26
Szomszédék is igényelték, még 2021-ben. És hogy miként ideologizálták meg, hogy megérdemlik? Nem fogja senki elhinni... "évtizedekig fizették a járulékokat és adókat"... ;-)
ZorróAszter 2023.04.18. 08:15:42
Vagy másik lehetséges verzió szerint a maga szomszédai egész életükben minimálbérrel voltak bejelentve, és az évi 3 milliós ajándékot annak az évtizedeken át adózónak az adójából kapták, aki ma havi 22800 forintos munkanélküli segélyből tengődik, holott évtizedeken keresztül ő fizetett adót helyettük is.
Erre mondtam, hogy a németek kollaboráns kormánya például így aljasítja el az államot.
Tapi2021 2023.04.18. 10:00:32
Igen. Így lehet könnyen leleplezni a hazugokat.
Ahogy írtam, ezerrel tolják a pogányságot, miközben tagadják, hogy tolják.
Hogy mire a többség észbe kap, már késő legyen.
Tapi2021 2023.04.18. 10:02:47
Te valami munkásőr voltál régen? :-)
ZorróAszter 2023.04.18. 10:05:45
A pusztítóban Lenina Huxley-t Sandra Bullock játszotta. Carlos pedig eredetileg Ilich Ramírez Sánchez.
Régen a BBC-n volt egy híradó bemondónő, talán Nicky Marx, aki állítólag rokon de nem ez volt az eredeti neve csak felvette az üknagyapja nevét.
Tapi2021 2023.04.18. 10:31:03
Én az elmúlt években kb. három évig voltam munka és fizu nélkül. Vezető beosztások után nem találtam semmit, amit szívesen csináltam voltam, itt vidéken.
Szar volt, de két okból megtehettem: volt tartalékunk, és némi havi bevétel kiadott lakásból. Plusz, ha nagy gáz lett volna, családi háttér.
Tehát megtehettem, hogy keresgélek, kivárok. (Közben NULLA ellátást, segélyt kaptam, hiába volt meg pl. előzőleg egybefüggően mondjuk több, mint tíz évem egy cégnél. Mert olyan szerződéssel dolgoztam, ami után nem járt semmi munkanélküli ellátás.)
DE! Megtehettem!
HA nem tehettem volna meg, akkor nyilvánvalóan bevállalok BÁRMILYEN nem megfelelő melót is. Közben tovább keresek jobbat!
Ez a világon mindenhol így működik!!!
Persze vannak nagyvonalúbb ellátások is, gazdagabb országokban, meg rosszabbak is, mint a magyar.
Itt most a koncepciók különbségét kell megérteni:
A balosok orrba-szájba OSZTOGATNAK. Mert nem a magukét osztogatják, plusz így KÖNNYŰ szavazatot venni, meg a leszakadt rétegek nyugiban maradnak. (Ez egy üzleti megállapodás. Kaptok elég lóvét, nem kell dolgozni - nincs is hol, mert munkahelyeket nem teremtünk -, cserébe kussban vagytok.)
Cserébe a segélyezős rendszer NEM ÖSZTÖNÖZ munkára, erőfeszítésre. Pl. a cigányok is jól elvoltak a segélyeken. AMI KONZERVÁLJA A LEMARADÁSUKAT is! ...
A másik koncepció pedig az, hogy kevés segélyt adunk, hogy az emberek ösztönözve legyenek a munkára. Hogy a munkával mindig TÖBB pénzt lehessen keresni, mint munka nélkül. Plusz annyi munkahelyet teremtünk, amennyit csak lehet. Plusz, akinek még így sem lesz melója, az dolgozhasson a közösségéért, közmunkán, amivel egyrészt dolgozik, másrészt többet kap, mint amennyi a segély.
Ez munkára és erőfeszítésre ösztönöz, megaksdálxyozza a lumpenné válást és a negatív minták kialakulását a családokban. ...
A konzi kormány utóbbiban hisz. Én is.
Tapi2021 2023.04.18. 10:42:15
"Urak", Földbirtokos, vadászó, zabáló, pofátlan büdös bunkó akarnok gecik ezek.
Akik szarnak bele hogy a jobbágy mit vakerol."
Nevezzük nevén, hogy irigy vagy! :-)
És nyilván politikailag és ideológiailag is mást szeretnél, mint amit ez a kormány csinál. Ezért vered itt magad és gyűlölködsz, jobbágyozol, döbrögizel, lenézed, aki mást akar mint te.
Mi viszont ezt akarjuk. Ezt a politikát, ezt az ideológiát és világnézetet. Azért szavazunk rájuk. A hibákkal együtt. És nem azért, mert jobbágyok vagy agyhalottak vagyunk. Hiába sértegettek minket ezzel.
Ilyen a demokrácia!
Mi is elviseljük, ha ballib kormányok vannak! Nektek is el kell viselnetek, jó demokrataként, ha a többség másképp döntött!
ZorróAszter 2023.04.18. 10:45:27
Még párttag se voltam nem hogy munkásőr. Sőt a politika is ritkán jutott eszembe amíg nem láttam a sok helyezkedő mocskot, akiket eufémisztikusan "rendszerváltó elit"-nek szoktunk aposztrofálni. De aztán mielőtt még megszoktam volna a látványt, jött Orbán és a kollaboráns kormányuk.
No és benned a III/III-as téglaként kialakult reflexek váltották ki a megtisztelő érdeklődést?
:o)
ZorróAszter 2023.04.18. 10:51:50
A kozmetikázottan is több mint kilenc hónap azt mutatja, hogy nem kap mindenki munkát aki akar, még árúfeltöltői munkát se.
Orbán se a sajátját osztogatja, amikor minden évben kitalál a gazdagoknak egy 3 millió forintos ajándékot, a munkanélküli segély éves összegének a tízszeresét.
Sőt valószínű, hogy azoknak az adójából adja, akik most hogy rászorulnának, havi 22800 forinttal alázzák meg őket.
Így lehet elaljasítani az államot.
Tapi2021 2023.04.18. 11:04:47
Tapi2021 2023.04.18. 11:22:17
Valóban, főleg az EU-s pénzeket osztogatják ilyen célokra, amiket nagyjából erre is adnak. Hiszen előre meg kell határozni a felhasználási célokat!
Kivéve most, amikor a ballibek addig hazudoztak a kormányról az EU-ban, hogy nem adják oda a nekünk JÁRÓ forrásokat, olyan célokra sem, mint az energetikai beruházások, egy energiaválság kellős közepén!
Ezt sem a "magyar" ballibeknek, sem az EU-nak NEM FELEJTJÜK EL!!!
Tehát a szándékos kormánybuktatási machinációik MEGERŐSÍTIK A KORMÁNYT! Az ő megítélésüket meg erősen RONTJA! Totálisan kontraproduktív, ahogy ez a felmérésekből is látszik.
"Sőt valószínű, hogy azoknak az adójából adja, akik most hogy rászorulnának, havi 22800 forinttal alázzák meg őket."
Nem. Ezek EU-s források. Pályázatok.
ZorróAszter 2023.04.18. 11:46:03
Az EU elsősorban a EU-s pénzek ellopása miatt tartja vissza a pénzeket. Garanciákat akar arra, hogy ne Mészáros Lőrinchez és a mögötte állókhoz csorgassák fű alatt főügyészi asszisztálással.
Orbán és a FIDESZ többször közbenjárt az EU-nál hogy például az autópálya sajátrész kreatív könyvelése miatt ne fizesse ki az EU a maradék részt. EZ volt a legismertebb.
Én az egész politikai elitet hazaárulónak, a németeket kiszolgáló kollaboráns ügynököknek tartom.
Orbán akkor megy, amikor a németek úgy döntenek, hogy más még jobban kiszolgálná őket, vagy ha csak változatosságra vágynak. Ezért, német parancsra foglalkozik az ellenzék is baromságokkal egyelőre.
Mindez azért látszik ennyire, mert a választók olyan hülyék, hogy nem kell különösebben drága színjátékra költeni, ez is megteszi.
A hírdetésekben nem szokták mondani, hogy a 3 millió forintos ajándékot az EU-nak köszönjék ne Orbánnak.
vasútihíd 2023.04.18. 14:27:26
vasútihíd 2023.04.18. 14:28:49
vasútihíd 2023.04.18. 14:30:33
Gery87 2023.04.18. 14:58:28
A linkjeidet nem olvasom te ütődött.
Gery87 2023.04.18. 14:59:11
cikizett volna?
mikor?
Gery87 2023.04.18. 15:00:01
Ez egy büdös troll, ne kell komolyan venni semmit amit mond.
megkeseredett vén fasz:)
Gery87 2023.04.18. 15:03:16
Mióta feltétele a szabadságszeretetnek meg a demokrataiságnak hogy szeretni kötelező a hülyéket meg a bunkókat?:)
Nem azt mondtam hogy ne legyenek jogaik, hanem minősítettem őket.
Érteni kéne előbb mi a demokrácia meg a szabadság, utána kérdőre vonni!
Soha senki nem mondta hogy demokratának leni annyi mint szeretni és támogatni a hülyéket, ostobákat, büdös bunkókat, rosszindulatúakat...stb.
A "proli" itt most mentális, szocializációs kategória nem osztályértelmű.
Gery87 2023.04.18. 15:04:34
:D
Sértődj meg akkor!
Gery87 2023.04.18. 15:06:23
Csak nem arra akarsz utalni hogy büdösbunkó prolik akik az erőből értenek?:D
Hm....nem szép dolog, eddig nem úgy volt hogy a jobboldal az erkölcsös és keresztény lófasz?
Faszkalap troll.
Gery87 2023.04.18. 15:17:23
:)
Mit irigyeljek, hogy tolvaj gecik?:)
NE idegesíts már, azért ez már a legalja proliság amikor valaki ezzel érvel hogy "jaj csak irigy vagy!"...
Hol szocializálódtál? barlangban? cigány putriban?
Nálatok ez a menő? A veretés? Annyit érsz amennyi pénzed van?
ZorróAszter 2023.04.18. 15:50:16
Nehéz megmondani, mert nem tudjuk pontosan hogy mennyi nyereséget vittek ki 20 év alatt a multik. Eddig több mint 40 milliárd euro EU segély jött be. Ezért ültették a nyakunkba Orbánt, hogy ne a baloldal szórja szét népnek.
De a 40 milliár euro elköltésére is voltak fű alatti direktívák, amik csak sejthetők. Vagyis hogy a gyarmattartóink vállalatai kapják a megbízásokat, a gyarmattartóinktól vásároljunk.
Ez mind szigorúan titkos, és csak a jelekből silabizálható ki hogy mi folyik és miért.
Tapi2021 2023.04.18. 16:03:07
Ezeken túl, semmiben nem mások, nem rosszabbak, "lopósabbak", mint bármely másik hatalmon lévő párt/kormány a világon.
Mind a saját köreit eteti.
Ide pl. úgy szoktak amerikai nagykövetek kerülni, hogy előtte pénzelik a későbbi nyertes elnök kampányát..., stb.
Aztán az elnök/kormány törleszt nekik. Állásokkal, megrendelésekkel, kitüntetésekkel...
Nem ismerős? Mindig így van.
Nyugaton is.
Álnaivság erre úgy rácsodálkozni - ellenzékben mindig persze - mintha nem ez lenne a világ normál működése.
Tapi2021 2023.04.18. 16:05:12
Nem meleg már ilyenkor az alufólia sapka? :-)
Tapi2021 2023.04.18. 16:10:16
Érdekes, engem az ilyen beszólások, nem ráznak meg, nem zaklatnak fel, mint téged. Nem ezzel mérem magam és tudom, mit érek. És az nem pénz kérdés.
Nincs olyan politikus, de normál ember sem, akitől ne lehetne ellesni néhány rosszul sikerült mondatot. De ez most tényleg lényeges?
jónévez 2023.04.18. 18:25:43
Ebben a hsz-edben is te voltál a rosszindulatú.
A többi jelzőt is érezheted magasra vonatkozónak, ha elgondolkodsz.
Leszel még felnőtt, majd megtanulsz viselkedni -én ebben bízok.
Segíteni igyekszem abban, hogy gondolkodj, mielőtt kimondasz bármit.
jónévez 2023.04.18. 18:34:37
Azt még elmondom: minden szónak megvan az általános, elfogadott jelentése.
Az, ha te utólag megmagyarázod azt, hogy indulatból másként szokták használni azon körökben, ahol te mozogsz, az nem érv.
Elmondom: a proli oly szóhasználatú, ennyire bárdolatlan beszédű, az igazolatlan elképzelésére büszke, oly agresszív tudatlanságában
-mint te. De ki fogod nőni.
vasútihíd 2023.04.18. 18:59:20
tűz fal 2023.04.18. 19:36:31
"A linkjeidet nem olvasom te ütődött."
Hagy már ezt te szánalom hülye faszszopó, egy napig sírtál hogy ne írjunk egymásnak, meg példálóztál, hogy te úgy szoktad. Mondtam hogy úgyse tudod megállni :)
"cikizett volna?"
Amikor az ostoba pofádat beleverte a valóságba, hogy te pofázol aki nem beszélsz nyelveket.
"Csak nem arra akarsz utalni hogy büdösbunkó prolik akik az erőből értenek?"
Nem ők értenek erőből, hanem te, amikor a fejedet a seggedbe verik ha egyszer kinyitod a szád, hiába sikítoznál hogy Mi Hazánk szavazó vagy.
tűz fal 2023.04.18. 19:40:44
Geryke tanuljál nyelveket. Meg úgy általában dolgokat, mert nagyon gáz, hogy hülye vagy segg, sírsz amikor a belterjes sváb fasz fejedet beleverik egy idegen nyelvű hírbe és sírsz. Hiteltelenül fikázod így a magyarokat, és az is jól látszik, hogy nem "a Fideszesek sajátítják ki a magyarságot", hanem te vagy egy magyargyűlülő, belterjes, korcs, hülye állat.
Nem csoda hogy reszketsz a hatalomért, mivel anyád picsáján kívül nem láttál soha semmit, azt is csak belülről.
tűz fal 2023.04.18. 19:46:29
Gery gyerek, nagyon leépültél a bukott pedofilsztrájk okozta trauma óta. Szemmel láthatóan az amúgy is deficites agysejtállományod maradéka is elpusztult.
Ordíts!
youtu.be/yxi7ASNS85U
Ezt a hülyegyereket tuti hogy rólad mintázták :)
tűz fal 2023.04.18. 20:04:58
Nem tudja, csak próbálkozik "visszavágni", amikor beleverem a hülye fejét a seggébe :)
Szerinted mennyi esze van egy ilyen Gery féle holokausztfóbiás langyos takonynak aki Mi Hazánk szavazónak hazudja magát?
tűz fal 2023.04.18. 20:22:23
Találós kérdés: hol találkoztak az ókorban a libsik?
Gery87 2023.04.18. 20:43:06
"Nem, azt, hogy ők vitték valamire, jó állásuk van, hogy jó a fizujuk, hozzáférnek erőforrásokhoz, sőt, meghatározhatják az ország politikáját, irányát."
Nevetséges, és milyen áron? Ennyi erővel egy bűnöző karrierjét és méltathatnád.
Gery87 2023.04.18. 20:45:58
"Ezeken túl, semmiben nem mások, nem rosszabbak, "lopósabbak", mint bármely másik hatalmon lévő párt/kormány a világon.
Mind a saját köreit eteti."
Egyrészt nem gondolom hogy "semmivel se"...azért a finn, svéd korrupciót ne vegyük már egy kalap alá a Csutival.
De ha neked ennyi elég hogy olyan senkiházi gecik mint más, akkor tudlak sajnálni.
"Ide pl. úgy szoktak amerikai nagykövetek kerülni, hogy előtte pénzelik a későbbi nyertes elnök kampányát..., stb.
Aztán az elnök/kormány törleszt nekik. Állásokkal, megrendelésekkel, kitüntetésekkel...
Nem ismerős? Mindig így van.
Nyugaton is."
Ettől nekem mitől jobb? vagy ők mitől kevésbé szemétládák?
"Álnaivság erre úgy rácsodálkozni - ellenzékben mindig persze - mintha nem ez lenne a világ normál működése."
Nem csodálkozom baszod, látom és nem tetszik, ellenzem, zsigerileg gyűlölöm az ilyen embereket.
Ezért sem vagyok se ballib se fideszes.
Gery87 2023.04.18. 20:49:12
"Érdekes, engem az ilyen beszólások, nem ráznak meg, nem zaklatnak fel, mint téged. Nem ezzel mérem magam és tudom, mit érek. És az nem pénz kérdés."
Érdekes, sokan mások meg ezzel mérik a világot, pl a fidesz is, erre utaltam.
És ez akkor is felháborítana ha milliókat keresnék.
"Nincs olyan politikus, de normál ember sem, akitől ne lehetne ellesni néhány rosszul sikerült mondatot. De ez most tényleg lényeges?"
Bár csak annyi lenne hogy ezeket "rosszul sikerült mondatok"...
Itt nagyon mélyen van egy elitista lenézése a polgároknak, az van!
Te, én, mind adófizető robotoló büdös jobbágyok vagyunk nekik.
Nem ebben a "valóságban" élnek.
Gery87 2023.04.18. 20:56:40
Minek tagadni a nyilvánvalót? Vannak bunkók, kész.
És ne "gyerekeskedj" másra, ettől nem lesz igazad, ez nem érv, olyan hülye vén faszok ismerek hogy el se tudod képzelni és természetesen olyanokat akiktől lehetett tanulni.
A kor nem érdem hanem állapot. Rég voltam gyerek, attól még hogy magas lóról próbálsz meg a korral jönni, hát elég ciki, sőt szánalmas.
Egy mai fiatal tovább lesz naprakész, mint sok mai beképzelt öreg akik "40 éve a pohár alját nézegetik és elment mellettük minden."
Úgyhogy hagyjál engem ezzel a koros szar dumával.....öreg:)
Gery87 2023.04.18. 20:59:21
Érdekes hogy itt lekezelően nagyon fiatalnak gondolsz - miközben ez semmit nem jelent - de én feltételezzem hogy te bezzeg tapasztalt öreg bölcs vagy:)
Közben meg lehet hogy csak egy taknyos:)
A proli az pont olyan mint itt a gárda jelentős része.
Majd idővel rájössz talán "kisfiam".
jónévez 2023.04.18. 21:03:32
Továbbra sem az értelmét fogtad fel annak, mit elmondtam neked.
De szerintem a másik hs lényegét sem értetted meg.
Van ez így, hiába mondjuk el jó szívvel, hiába hatnánk a logikus gondolkodásra.
Látom, hogy szívesen hegyezed magad mások sértegetésére, de akkor se sértetten vágj mindenáron vissza. Használt a fejed.
tűz fal 2023.04.18. 21:04:09
Geryke veled nem az a baj hogy fiatal vagy, hanem az hogy hülye. Olyan segghülye állat vagy, hogy genderszar létedre Mi Hazánk szavazónak próbáltad hazudni magad, és sírsz hogy nem hiszik el.
Indulj inkább női sportversenyeken, az való neked.
jónévez 2023.04.18. 21:05:18
( :) elbillentyűzgettem.
Azutolsó mondat helyesebben:
Használd a fejed )
tűz fal 2023.04.18. 21:07:13
Geryke úgy érzi, hogy kirekesztően viselkedik vele az "elcigányosodott, bunkó, tudatlan" magyarság. De nem érti hogy miért.
tűz fal 2023.04.18. 21:08:40
"Használd a fejed"
Az első változat jobb volt, mert így viszont lehetetlen feladatot adtál neki.
jónévez 2023.04.18. 21:09:22
Ne hidd azt, hogy okvetlen visszavágásaid azt mutatják, mecsoda jófej vagy.
Mondom újra: tanulj emberséget. Érvelj. Jöszívű tanácsokat adtam -és nem is fenyegettelek.
alöksz róz 2023.04.18. 21:18:52
jónévez 2023.04.18. 21:20:52
igen, úgy érzi, miközben fel sem fogja, hogy nyilvánvalóan kirekesztően viselkedik, teljesen kirekesztő az érvrendszere is.
Rá fog jönni, idővel. Az sem baj, ha nyilvánosan soha nem ismeri el. Nekem elég lesz, ha érvekkel jön, nem az ordenárésággal.
tűz fal 2023.04.18. 21:21:11
Gery "érvei"
- Azt "tapasztalta"
- Kívül esik a látókörén (de ha azt írenád neki hogy azért mert szűk látókörű, akkor sírna)
- Nem érdekli
- Ne mutasd meg neki
- Bemondásra meg nem hiszi el
- Te is érzed
- Fideszesek kisajátítják a magyarságot
- Az "elcigányosodott, bunkó, tanulatlan" magyarok meg felülnek nekik
- Ő középen van és onnan látja, hogy mindenben a ballibeknek van igaza
- Neki ne jöjjön senki azzal, hogy máshol is így van
- De ami neki tetszik, akkor "ne döbrögiskedjünk", hanem fogadjuk el, mert máshol is úgy van
- A Fidesz korrupt
- A többi kívül esik a látókörén
- Fasság
- Ne tegyél úgy mintha nem értenéd
tűz fal 2023.04.18. 21:23:01
Ja és ő még Birca blogján kívül sehol nem hallott női versenyeken induló férfiakról meg hasonlókról, ezeket Orbán találta ki
jónévez 2023.04.18. 21:25:31
Ez tök jól hangzana:
"Egy mai fiatal tovább lesz naprakész, mint sok mai beképzelt öreg"
Ha nem tudnánk, hogy önteltség. Mi is ezeket mondtuk, valójában a naprakészség nagyon fontos, csak a tapasztalatot sem árt hozzátenni.
Nem mellesleg a tapasztalatba az is beletartozik, hogyan illik megnyilvánulni.
tűz fal 2023.04.18. 21:34:16
Gery előadja hogy őt mennyire felháborítják a "Döbrögik" miközben a nép szanved, aztán cigányozik, bunkó magyarozik meg nyuggerezik.
jónévez 2023.04.18. 21:40:02
Ezt az érvrendszert (Orbán, Lölő, stb) sohasem értem meg.
Nincs érv, Lölőzünk. Nincs érv, Orbánozunk.
jónévez 2023.04.18. 21:42:50
Igen, erre szeretném, ha rájönne. Hogy így nem lehet, ez eléggé visszás.
tűz fal 2023.04.18. 21:47:47
A nem is létező genderlobbi, amiről a "homofób törvény" ellen károgó Boldi-Gery féle retkek nem tudnak:
magyarnemzet.hu/kulfold/2023/04/feljelentik-a-gyerekuk-nemvaltasat-megtagado-szuloket-spanyolorszagban
tűz fal 2023.04.18. 21:51:21
"Nincs érv, Lölőzünk. Nincs érv, Orbánozunk."
De ha meglátja Soros nevét, akkor már ordít is, pedig Soros az történetesen bizonyítottan bűnöző és senki sem öncélúan emlegeti, hanem konkrét ügyek kapcsán.
jónévez 2023.04.18. 22:09:45
Sorosról: a testvérem amikor a CEU-nál dolgozott, nagyon tudta mondani a Sorosról a dolgokat. A bűncselekményre utaló król, a kormányok befolyásolására utalókról. Pontosan ugyanazt, amit a mai kormány is pedzeget.
Amióte ez a kormany van, azóta a testvérem mar nem emlegeti Soros viselt ügyeit. Kormánypropagandaként minősíti.
ZorróAszter 2023.04.18. 23:19:54
"Nem meleg már ilyenkor az alufólia sapka? :-)"
Ismét a végső érv ha már nincs egyéb érve, ötlete.
De rendi, akkor ha nem szigorúan titkos, akkor súgja a fülembe az említett adatokat:
1. Mennyi nyereséget vittek ki 20 év alatt a multik Magyarországról?
2. Mennyi EU segély jött be eddig?
3. Az EU segélyek hány százaléka vándorolt vissza árúvásárlás és megrendelések formájában?
4. Milyen műsorok, cikkek foglalkoztak ezekkel?
Tapi2021 2023.04.19. 08:29:36
Ez nem igaz. Ennek a kormánynak a köre sem jár jobban, mint bármely mindenkori kormányé. Vagy, ha igen, az csak azért, mert ez a kormány SOKKAL jobban vezeti az országot és jobban gazdálkodik! Ergo, több is jut. Mindenkinek. Beleértve téged is.
Ezt a kormányt csak a külső ellenség tudja fékezni, a belső ellenség asszisztálásával. Lásd EU-s pénzek jogtalan visszatartása kormánybuktatási szándékkal!
Ha ezt nem tennék, már több tízezer családnak lenne készen az energetikai ház és lakásfelújítása! Többek között. Azt is MI kapnánk, az emberek.
De a ballibek elszabotálták. Most meg már sírnak, amikor az ellenzéki városokban is leállt az összes EU-s projekt.
Gondolkodni kellett volna előre!!!! Hogy ha az országot megszívatják, ők is szívnak!!!
De ennyi eszük sem volt, mert kizárólag annyit fognak fel, hogy ez rossz lesz az Zorbánnak. Mindenki más meg le van szarva.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.04.19. 08:35:55
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.04.19. 08:38:35
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.04.19. 08:40:06
Tapi2021 2023.04.19. 08:40:33
Mit tudsz te ezekről???
Semmit. Mert senki nem foglalkozik vele! Ahogy azokéval sem, akik nincsenek kipécézve.
Aztán egyszer csak kiderülnek német, meg EU-s-brüsszeli-EP-s svindlik is...
Tudod, hogyan mérik a korrupciót?
Úgy, hogy megkérdeznek ezer embert telefonon, hogy érzi? Van korrupció SZERINTE?
És ha előtte hónapokon, éveken át tolja bizonyos sajtó, és politikusok..., hogy itt hű, de mekkora a korrupció, akkor szerinted az ezer ember mit fog ÉREZNI?
Hát, hogy nagy a korrupció.
Sosem látott egyet sem, de nagy. Mert ezt hallja éveken át. Nem a rendőrségi vagy bírósági valós statisztikákból van ez az ÉRZÉS!
Ha pl. Fingországban a kutya nem foglalkozik ezzel, az az ezer ember nem is fogja érezni a korrupciót!!!
Az állandó korrupciózás, VÁDaskodás is ugyanazt a funkciót tölti be, mint a nácizás, diktatúrázás! POLITIKAI ESZKÖZÖK, az ellenféllel szemben!
És a magyar kormány ellen most minden eszközt bevetnek, mert meg akarják buktatni.
Ez erről szól.
Tapi2021 2023.04.19. 08:45:46
Ezt egy (1) ember mondta. Azt is kontextusból kiemelve idézik.
Nem a Fidesz.
Tapi2021 2023.04.19. 08:48:39
Hát, akkor itt most TÉGED tudnálak idézni jó hosszan!!! Hogy miket írtál a polgárokról! Lásd csak itt fentebb!!!! Ha elitista lenézést akarsz látni, olvasd amiket TE írsz, meg Boldi!!!
Tapi2021 2023.04.19. 09:33:38
Sok ember ilyen. :-(
ZorróAszter 2023.04.19. 09:43:27
Ugyhogy a FIDESZ és Orbán új gazdija a németek lettek.
Orbán német parancsra lett hirtelen oroszbarát, később meg hirtelen Sorosozó papagáj.
Utóbbi fordulat a németek és a CIA-NSA között kitört botrány fejleménye.
De a fidesznyikek olyan hülyék, hogy még azt se vették észre, hogy-hogy egy éjszaka leforgása alatt hirtelen oroszbarát lett Orbán.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.19. 09:46:23
"Soros a kezdetektől pénzelte a FIDESZ-t és személy szerint Orbánt is. "
Így igaz. De tagadja ezt bárki?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.19. 09:51:30
"De a fidesznyikek olyan hülyék, hogy még azt se vették észre, hogy-hogy egy éjszaka leforgása alatt hirtelen oroszbarát lett Orbán."
Komolyan?
Szerinted ugyanaz a Fidesz-tábor most és 30 éve?
Alapvetően van egy nagy pártsemleges magyar tábor, mely mindig a nyugalomra szavaz.
Ezzel nyert az MDF 1990-ben, mert az MDF tűnt a nyugodtabb, békésebb erőnek. Aztán jött az inflkáció, munkanélküliség. Ez a tábor átment az MSZP-hez.
Aztán nem lett itt se eredmény, s jött egy nagy váltás. Innen lett a Fidesz-többség 2010-ben.
De a törzstábor egsézen más. Aki 1990-ben fideszes volt, az ma nem az.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.04.19. 10:07:12
ZorróAszter 2023.04.19. 10:10:59
"Így igaz. De tagadja ezt bárki?"
Már igen. Sorra tünnek el az ezekre vonatkozó források és írják át a történelmet, törlik az életrajzokból.
ZorróAszter 2023.04.19. 10:13:25
"Komolyan?
Szerinted ugyanaz a Fidesz-tábor most és 30 éve?"
Mi köze ennek ahhoz amit írtam?
Vagy azt akarja mondani, hogy Orbán egy éjszaka alatt oroszellenesből oroszbaráttá vált, a következő éjszaka meg kicserélődött emiatt a FIDESZ tábor?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.19. 10:56:49
Nem egy éjszaka volt az.
Most nem írom le a folyamata, de nyilvánvaló.
A 2006-os vereség után a Fidesz kezdett lassan lemenni a kereszténydemokrata vonalról. E folyamat vége lett ez.
Mindketten idős bácsik vagyunk, átéltük.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.19. 10:58:59
Nem tűnt el sehonnan semmi.
Még a Parlament honlapján is ott van, maga Orbán írta: www.parlament.hu/kepviselo/elet/o320.htm
ZorróAszter 2023.04.19. 13:17:42
"Nem egy éjszaka volt az.
Most nem írom le a folyamata, de nyilvánvaló."
Majd én leírom. Merkel telefonált hogy ha ő nem csinálja akkor majd csinálja más. Orbán aggódott hogy ezt is beszopja-e a hülye FIDESZ szavazótábor vagy sem. De feleslegesen aggódott mert ha az eddieket beszopta akkor miért pont ezt ne szopta volna be.
"Nem tűnt el sehonnan semmi."
miniszterelnok.hu/
Keressem meg az archive.org -on?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.19. 13:25:05
Ennyire buta ez a Zorbán, hogy fent hagyta a parlamenti honlapon?
ZorróAszter 2023.04.19. 14:15:33
"Lezárva: 1996. május 6."
Vagyis azóta nem nyúltak ehhez a portálhoz.
Majd ha az Igazságminisztérium észreveszi, akkor majd átírja ezt is Winston Smith vagy Sam Lowry magyarhangja.
:o)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.19. 14:23:21
Ezek szerint Zorbán rosszul konspirál. Még egy nyilvános honlapra is figyel oda.
vasútihíd 2023.04.19. 16:46:12
vasútihíd 2023.04.19. 16:48:12
vasútihíd 2023.04.19. 16:50:10
niemehrov 2023.04.19. 17:03:51
jónévez 2023.04.19. 17:52:14
Továbbra is itt a baj.
Ha figyeltél volna, pont nem a jabzószájú vagyok, épp a habzósuájúakat igyekszem hol vsillapítani, hol csak a figyelmüket ráirányítani a náci/komcsi szóhasználatukra. Hogy értsék: nem jól csinálják.
Ha figyeltél volna, értenéd, hogy ilyen rávezető cím után nem nézem meg. Mert eleve a cím sugallja, hogy mit akarnak a számbarágni.
Ha figyeltél volna, pontosan a zárójelbe tett dolgaid miatt EGYÁLTALÁN nem hiszem el neked, hogy érdemes megnézni, amit ajánlasz. Ha kihagytad volna, és érveltél volna, talán megnéztem volna egyszer. De most (a szóhasználatoddsl is) tudomásomra hoztad: értelmetlen megnéznem.
tűz fal 2023.04.19. 18:07:46
"gőzfürdőben"
A Tajgetosz tövében.
"miért a fenekébe?"
Tőle kérdezd meg. Egymást ütik, Putyin meg kacag rajtuk.
tűz fal 2023.04.19. 18:17:51
Te vagy a legokosabb libernyák. Hány gender van? A libernyákok foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá hogy rengeteg gender van, és szerintük ez tudományosan megalapozott. De senki sem tudja hogy pontosan hány gender van.
vasútihíd 2023.04.19. 18:18:01
ZorróAszter 2023.04.19. 18:18:22
Jól konspirál. Azt a honlapot nem dobja a gugli.
vasútihíd 2023.04.19. 18:20:08
tűz fal 2023.04.19. 18:24:38
"a fenekébe pedig te akartad a fejét dugni nem ő"
Hol olvastál te ilyet?
tűz fal 2023.04.19. 18:25:20
Szóval akkor nem te vagy a legokosabb libernyák? Én meg azt hittem hogy dicséretnek veszed.
alöksz róz 2023.04.19. 18:30:25
alöksz róz 2023.04.19. 18:31:59
tűz fal 2023.04.19. 18:35:06
Egyszerűen összehasonlítottam a többi nagytiszteletű libernyák úrral akik sokkal nagyobb hülyeségeket mondanak.
tűz fal 2023.04.19. 18:36:46
"nem a nemi szervük elbaltázott (a hermafroditákat leszámítva), hanem az agyuk."
Túl sok vadgendert szívtak
vasútihíd 2023.04.19. 18:38:34
vasútihíd 2023.04.19. 18:40:08
tűz fal 2023.04.19. 18:40:14
És melyik az a két nem amibe a libernyákok beleférnek?
tűz fal 2023.04.19. 18:40:38
"tőled"
Hol?
tűz fal 2023.04.19. 18:41:49
És egyébként a libernyákoknak hány lába van? Azt is szabadon választják?
vasútihíd 2023.04.19. 18:42:09
vasútihíd 2023.04.19. 18:43:15
alöksz róz 2023.04.19. 18:43:45
és eleve nincs is olyan hogy gender.
vasútihíd 2023.04.19. 18:44:16
tűz fal 2023.04.19. 18:45:03
Hogyhogy nem tudják felülmúlni? Ki korlátozza őket ebben? A bigott konzervatívok?
tűz fal 2023.04.19. 18:45:24
"itt az egyik kommentedben"
Hol?
vasútihíd 2023.04.19. 18:47:41
vasútihíd 2023.04.19. 18:48:53
tűz fal 2023.04.19. 18:50:09
Na ugye
tűz fal 2023.04.19. 18:51:27
És mióta vannak genderek? Az őskorban már voltak? A hímnős csigáknak hány gendere van?
vasútihíd 2023.04.19. 18:53:34
bircahang.blog.hu/2023/04/16/europa_osszezar_a_gyerekmegrontok_mellett/full_commentlist/1#c41994408
vasútihíd 2023.04.19. 18:54:18
vasútihíd 2023.04.19. 18:56:02
tűz fal 2023.04.19. 18:56:23
"így igaz nem mondtad azt hogy beleverem a hülye fejét a seggébe ebben a hozzászólásodban"
De az jelképes volt. Úgy írtad, mintha komoly lenne.
tűz fal 2023.04.19. 18:57:57
" a gender sohasem létezett liberális hülyeség"
Ha sosem létezett, akkor miért írtad fentebb hogy kettő van?
vasútihíd 2023.04.19. 19:00:09
bircahang.blog.hu/2023/04/16/europa_osszezar_a_gyerekmegrontok_mellett/full_commentlist/1#c41994408
tűz fal 2023.04.19. 19:02:16
Na ugye. Megint kiderült hogy egyszerűen csak félremagyarázol dolgokat.
vasútihíd 2023.04.19. 19:02:20
tűz fal 2023.04.19. 19:02:36
Gendereld meg magad!
vasútihíd 2023.04.19. 19:03:15
bircahang.blog.hu/2023/04/16/europa_osszezar_a_gyerekmegrontok_mellett/full_commentlist/1#c41994408
tűz fal 2023.04.19. 19:03:40
"rosszul fogalmaztam nem jó az angolom"
Hol volt ott angol szöveg?
vasútihíd 2023.04.19. 19:03:53
vasútihíd 2023.04.19. 19:04:15
tűz fal 2023.04.19. 19:05:11
Szóval vissza az alapkérdéshez - te mint legokosabb libernyák. Hány gender van? Fentebb azt írtad egy se. Még fentebb azt hogy kettő.
vasútihíd 2023.04.19. 19:05:45
tűz fal 2023.04.19. 19:06:10
"a gender nem angol szó?"
A rádió angol szó? Ha nem is érted hogy mi a gender akkor eddig mire válaszolgattál?
tűz fal 2023.04.19. 19:07:53
"a biológiai nem vagy a liberális gender értelmezésében gondolod ezt?"
Megpróbállak rávezetni.
- biológiai nem
- liberális gender
Hol látod azt az angol szót amit nem értesz mert nem tudsz angolul?
vasútihíd 2023.04.19. 19:09:47
tűz fal 2023.04.19. 19:11:09
Ha nem létező marhaság, akkor mivel foglalkozik a gendertudomány?
vasútihíd 2023.04.19. 19:12:26
tűz fal 2023.04.19. 19:13:36
És kiket neveznek nembinárisoknak?
vasútihíd 2023.04.19. 19:14:03
tűz fal 2023.04.19. 19:16:01
És miért akarnak kormányozni azok akik ilyen marhaságokban hisznek?
vasútihíd 2023.04.19. 19:16:21
vasútihíd 2023.04.19. 19:17:05
tűz fal 2023.04.19. 19:17:39
Létezik?
vasútihíd 2023.04.19. 19:17:59
tűz fal 2023.04.19. 19:20:21
Honnan tudjam? Ha nem láttuk a nap túloldalát, akkor az nem létezik?
tűz fal 2023.04.19. 19:21:15
Na szóval vissza a kérdéshez amit elsummantottál:
És miért akarnak kormányozni azok akik ilyen gendermarhaságokban hisznek?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.19. 19:21:36
yandex.ru/search/?text=%22orb%C3%A1n+viktor%22+%C3%B6n%C3%A9letrajz+parlament.hu&lr=10379
vasútihíd 2023.04.19. 19:23:11
tűz fal 2023.04.19. 19:23:37
Biztos hogy nem vagy te libernyák? Csak nem te is "Mi Hazánk szavazó" vagy mint Gery?
vasútihíd 2023.04.19. 19:24:31
tűz fal 2023.04.19. 19:25:09
"mint a kormányozni akaró liberális genderhülyék"
Nem az volt a kérdés hogy léteznek-e a liberális genderhülyék, hanem hogy miért akarnak kormányozni?
vasútihíd 2023.04.19. 19:25:19
niemehrov 2023.04.19. 19:25:37
tűz fal 2023.04.19. 19:26:03
"a létező ördögnek lehet a keze-lába benne"
Ezt honnan tudod? Van valami forrás?
vasútihíd 2023.04.19. 19:26:06
vasútihíd 2023.04.19. 19:27:20
tűz fal 2023.04.19. 19:27:49
"te liberális vagy"
Attól függ milyen értelemben. Ha a szabadságjogokat értjük alatta akkor igen, ha a "világpolgár" genderhülyéket, akkor nem.
tűz fal 2023.04.19. 19:28:55
"az isteni természetes jó hívője gondolom"
Te az isteni természetes jó hívője vagy? Mióta? És mit értesz alatta? Gendereket?
vasútihíd 2023.04.19. 19:29:30
vasútihíd 2023.04.19. 19:30:24
niemehrov 2023.04.19. 19:31:49
Pont erről szól a videó! Ti vagytok többen, sajnos.
alöksz róz 2023.04.19. 19:32:03
tűz fal 2023.04.19. 19:32:18
És miért akarnak kormányozni azok akik ilyen hülyeségekben hisznek? Te szivesebben tanulnál gendertudományt mint matematikát?
tűz fal 2023.04.19. 19:33:06
"a liberalizmus egyféle"
Akkor mi a neoliberalizmus?
alöksz róz 2023.04.19. 19:33:20
alöksz róz 2023.04.19. 19:33:55
vasútihíd 2023.04.19. 19:35:50
tűz fal 2023.04.19. 19:37:17
Szerintem is marhaság, és nem szeretném ha marhák kerülnének kormányra
vasútihíd 2023.04.19. 19:37:21
tűz fal 2023.04.19. 19:38:37
Szóval szívesebben tanulnál gendertudományt a hatalomért reszkető genderhülyéktől mint matematikát, vagy nem?
vasútihíd 2023.04.19. 19:39:14
tűz fal 2023.04.19. 19:43:05
Az LMBTQ-ban mit jelentenek a betűl? Gendereket?
jónévez 2023.04.19. 19:43:22
Nem bitos, hogy érted -még.
Még mindig a "Ti" névmást használtad, tehát még mindig nem meggyőzni akarsz, csak utalsz rá, hogy "mi" mi vagyunk. Mi, akik nem akarunk megérteni.
Dehogynem. Igyekezz meggyőzni.
Tudo, tudom, mindig a másikok (Ti) az értetlenek...
tűz fal 2023.04.19. 19:43:47
vasútihíd 2023.04.19. 19:44:53
alöksz róz 2023.04.19. 19:46:57
Ezt honnan tudod? Van valami forrás?>> - az az. linket!
alöksz róz 2023.04.19. 19:48:17
vasútihíd 2023.04.19. 19:48:40
vasútihíd 2023.04.19. 19:49:44
alöksz róz 2023.04.19. 19:52:29
tűz fal 2023.04.19. 19:54:59
Te vagy a legokosabb libernyák, úgyhogy áruld el nekünk - miért akarja a genderhülyékből álló LMBTQ óvodásokat és iskolásokat megcélzó "ismeretterjesztésének" korlátozását elmaszatolni Brüsszelben az ellenzék?
Ezzel biztosan találkoztál, hiszen Gery és Boldi folyton erről beszél. Szoktál velük erről beszélgetni?
vasútihíd 2023.04.19. 19:59:54
tűz fal 2023.04.19. 20:00:58
Gyakran szoktál így félrebeszélni amikor nem tudsz válaszolni arra amit kérdeztek?
tűz fal 2023.04.19. 20:02:10
Mesélj te "nemislibernyák". Szoktad Geryt meg Boldit olyan "fergeteges szarkazmussal" oltogatni mint Bircát?
tűz fal 2023.04.19. 20:02:32
Mi Hazánk szavazó vagy?
vasútihíd 2023.04.19. 20:03:42
vasútihíd 2023.04.19. 20:04:04
vasútihíd 2023.04.19. 20:06:50
tűz fal 2023.04.19. 20:10:51
Én a Fideszra szavaztam. És te?
tűz fal 2023.04.19. 20:12:33
"birca nagyon jól válaszol nekik ezért nekem nem kell"
Miért ne kellene? Jobban észrevennék magukat. Próbáld csak meg. Beszélgess velük arról, hogy miért viszik a genderhülyék a gyerekeket az iskolatermekből az utcára értük tüntetni, és figyeld meg a reakciójukat.
alöksz róz 2023.04.19. 20:13:17
tűz fal 2023.04.19. 20:13:53
Gery szerint a Fideszesek nem vállalják fel magukat. Ő egyébként Mi Hazánk szavazónak mondja magát.
vasútihíd 2023.04.19. 20:15:10
tűz fal 2023.04.19. 20:17:14
Szintén Fidesz? Nem mondod. És Fidesz szavazóként nem szokott érdekelni hogy a genderhülyék gyerekeket visznek az iskolából az utcára értük tüntetni? Mert nem láttam tőled ilyen szövegeket.
tűz fal 2023.04.19. 20:18:08
Nem jött be. Nem kutyapárt, hanem Fidesz. Mint ahogy Geryről is ki hitte volna hogy Mi Hazánk szavazó.
alöksz róz 2023.04.19. 20:24:18
geryt nem tudom. úgy emlékszem nagyon beszopta a koronahisztit, ez alapján kizárnám a mi hazánkat. de lehet rosszul emlékszem.
niemehrov 2023.04.19. 20:26:20
vasútihíd 2023.04.19. 20:26:33
tűz fal 2023.04.19. 20:30:26
És téged "Fideszesként" nem zavar ha a genderhülyék gyerekeket visznek tüntetni, ha a tiedet nem viszik? Mi lesz ha legközelebb a tiedet is viszik?
vasútihíd 2023.04.19. 20:32:17
tűz fal 2023.04.19. 20:32:17
Gerynél onnan jött, hogy azt hitte hogy a Jobbikos karrierje folyományaként hihető lesz a Mi Hazánkos is.
tűz fal 2023.04.19. 20:34:16
Azt a gyereked hogy csinálja konkrétan hogy "nem hagyja"? És te hogy nem hagyod majd ha a genderhülyék sikeresen megakadályozzák az ettől védő törvényt?
tűz fal 2023.04.19. 20:36:22
Csak nem azt akarod ezzel mondani "fideszesként", hogy semmi baj azzal ha a genderhülyék az iskolából tüntetni viszik a gyerekeket az utcára magukért, mert annyi a megoldás hogy a gyerek "nem hagyja" és meg van oldva?
És mi lesz ha rosszabbak lesznek emiatt a jegyei?
vasútihíd 2023.04.19. 20:40:47
tűz fal 2023.04.19. 20:42:29
"vannak módszerek de részletekbe nem megyek."
Nem kell belemenni a részletekbe, elég ha érthetően leírod
tűz fal 2023.04.19. 20:44:59
Szóval "fideszesként" áruld el nekünk, mi az a módszer amivel a te gyereked nem hagyja hogy a genderhülyék tanítás helyett tüntetni vigyék magukért és nem kell tartania semmitől.
ZorróAszter 2023.04.19. 21:00:33
Hát már maga is rákezdett a kamuzásra? Ha nem teszi be a parlament.hu -t keresőszóként, akkor nem találja meg a yandex se.
alöksz róz 2023.04.19. 21:07:37
ZorróAszter 2023.04.19. 22:03:44
Évekkel ezelőtt a metrón láttam két homoszexuális férfit. Valószínűleg külföldiek voltak, és a reptérre mentek valószínűleg.
Előtte pár évvel a kedvenc Gösser sörözőmbe tér be két férfi karonfogva, akik valószínűleg homokosak voltak, de a metrón látottak se 100%-ig biztos hogy azok voltak.
Nőnek öltözött férfit vagy férfinek öltözött nőt szerintem sosem láttam a saját szememmel.
És szerintem a saját szememmel nem láttam még szivárványos zászlót sem soha.
tűz fal 2023.04.19. 22:56:28
És ha nem láttál akkor szerinted nem létezik? De még ha nem is láttál saját szemeddel, videon láthattál ilyeneket, például YouTubeon. Tipikus helyük valószínűleg nem söröző, de ha máshol nem, a pride-on biztos találkozhatsz velük ha odamész megnézni őket.
ZorróAszter 2023.04.20. 07:16:05
Hát ez az! Én nem járok Pride-ra se buzibárokba.
És de, épp most mondtam, hogy láttam őket. Sőt ha összeszedem magam, a többit is elő tudom sorolni.
Például egyszer jó régen, a legelső McDonaldsban láttam két leszbi lányt. Ültek egymással szemben egymás kezét fogva és szerelmesen néztek egymás szemébe. Tök zavarbaejtő volt. Főleg hogy két nagyon szép lány volt.
A lényeg, hogy nagyritkán amikor szóba kerül a téma, mások is hasonló gyakoriságról számolnak be az én köreimben.
tűz fal 2023.04.20. 07:44:59
És egyébként miért írod le ezt nekem?
tűz fal 2023.04.20. 07:47:36
Remélem nem azt akarod ezzel "bizonyítani", hogy azért mert te kevés homárt láttál, nőnek öltözött férfit még sose, ezért nem lehet igaz, hogy létezik az LMBTQ lobbi, hogy átoperáltak indulnak női sportrversenyeken, vagy hogy a tanártüntüntetésen is ott voltak.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.20. 07:59:52
Biztosan meglesz valahol, csak nem az első oldalon.
De eleve nem ez volt a vita.Hanem az, hogy Zorbán eltüntette-e a nyomokat.
ZorróAszter 2023.04.20. 12:22:17
Azt akarom mondani, hogy amikor ez nagy ritkán szóba került, akkor mások ugyanilyen találkozási arányokról számoltak be.
Vagyis mivel itt átlagos emberekről van szó szúrópóba szerű mintákban, ezért elmondható, hogy az átlagemberek nem találkoznak ezzel.
Vagyis az LMBTQ csak gumicsont, és nem valós probléma.
Én azért nem tudom, hogy a környezetemben valójában ki homofób vagy sem, mert ez a téma elő se kerül. Az hogy léteznek egyáltalán homokosok, az az átlagemberek életében ötévente egyszer kerül elő átlagban.
Annak az óvónőnek, aki az óvodába beeresztene egy női ruhába öltözött férfit, annak a szülők letépnék a fejét. Ugyanúgy az iskolában.
Vagyis itt kitudja kik ugrálnak, csinálják a fesztivált és a jobboldali sajtóval karöltve tematizálják a közvéleményt egy összeomlóban lévő gazdaság közepedte.
ZorróAszter 2023.04.20. 12:26:31
Lehet hogy folytatom a keresést.
A gugli nem dobott semmit de lehet hogy ők is variálják az URLeket.
Én most arra lennék kiváncsi, hogy mit mond az iskola és mit mondanak a konzervatív szülők.
tűz fal 2023.04.20. 14:45:37
"Vagyis mivel itt átlagos emberekről van szó szúrópóba szerű mintákban, ezért elmondható, hogy az átlagemberek nem találkoznak ezzel. Vagyis az LMBTQ csak gumicsont, és nem valós probléma."
És az általad gyakran emlegetett német bábmesterekkel hány átlagember találkozott? LMBTQ: például nálunk rátelepedtek a pedagógussztrájkra. Külföldön már elérték, hogy női sportversenyeken férfiak vegyenek részt, stb.
"Annak az óvónőnek, aki az óvodába beeresztene egy női ruhába öltözött férfit, annak a szülők letépnék a fejét. Ugyanúgy az iskolában."
Mesében. A valóság nem így működik. Ha kötelezővé teszik, akkor majd a szülő lesz megbüntetve.
"Vagyis itt kitudja kik ugrálnak, csinálják a fesztivált és a jobboldali sajtóval karöltve tematizálják a közvéleményt egy összeomlóban lévő gazdaság közepedte."
Az EU adminisztráció és az általuk patronált ballibernyákok ugrálnak és csinálják a fesztivált egy általuk és általad nem létezőnek mondott dolog betiltását követelve. Ha szerintted nincs is ilyen, akkor dőlj hátra és ne foglalkozz vele. Ha szerinted nincs ilyen és mégis ezen rugózol, akkor ez nem másnak gumicsont, hanem neked.
ZorróAszter 2023.04.20. 16:31:29
Azt, hogy a politikában hogyan érik el, hogy a társadalom ne a valós problémáival foglalkozzon, pláne ne azokkal a problémákkal, amik csökkentenék a legfelül csücsülő rétegek pénzét, azt bárki tanulmányozhatja a történelemben, politológiában.
Minimum több száz éves tudomány. Iskolában tanítják, hogy kell terelni, domborítani, csúsztatni, hazudozni.
Aki csak kicsit is beleolvas ezekbe, azoknak a példák ordítanak.
Ahogy az ellenzék megosztásának, pártokra darabolásának a technikái is megfigyelhetők.
A II. világháború környékén ezt csinálták a nyilaspártokkal, vagy így tettek libernyákokat a szocdem párt vezetésébe.
Persze ha valki ezeket nem olvassa, akkotr persze nem is látja.
És az is, ahogy a fidesznyik és a libernyák média egymásnak dobálja a labdát, egymásnak végszavaz.
A társadalom meg rágódik az odavetett gumicsontokon, miközben a fideszesek és libernyákok együtt söröznek és röhögnek az ostoba népen.
A legjobban meg a németek röhögnek, akik annyit visznek ki az országból amennyit nem szégyellnek. És nem szégyellősek.
vasútihíd 2023.04.20. 16:50:01
az hogy a miniszterelnok.hu/eletrajz/ oldalon nincsenek megemlítvve hogy orbán sorosösztöndíjas és soros által támogatott volt az meg érthető mert annak az oldalnak nem az a célja mert ő azóta már felnőtt és benőtt a feje lágya
tűz fal 2023.04.20. 17:46:37
Az hogy olyan dolgokról írsz amik léteznek, nem jelenti azt, hogy azt mindenre rá lehet húzni. Van megtévesztés meg terelés, de a te hozzáállásod már olyan, mintha semmit se lehetne a valóságból elhinni, hanem az egész világ színház lenne. Ugyanakkor azt amit állítasz, hogy minden mögött a németek állnak, nem támasztja alá semmi. A libernyákok azért nem hiszik el, mert szerintük Németország mintademokrácia, a hozzám hasonló Fidesznyikek meg azért nem, mert szerintünk Németország maga sem önálló, hanem az EU, USA és különböző lobbik érdekeit követik ész nélkül. Azt meg sok helyen megírták hogy az LMBTQ is ott volt a tanártüntetéseken köztük egy pedofil tanársegéddel, meg azt is, hogy transznemű sportolók is indulnak már sportversenyeken. Ha te ezt nem hiszed akkor nem hiszed, csak ezt kár ismételgetni, a te szíved joga hogy mit hiszel vagy nem hiszel.
ZorróAszter 2023.04.20. 21:48:45
Így van. Mikor 2500 éve Peiszisztratosz beöltöztetett egy nőt Pallasz Atnénének és úgy parádézott be vele harcikocsin Athénbe, már a módszereinek egy része akkor is jólismert volt.
Azt hittük, hogy 56-ban Szueznél az Izraeli támadásra válaszul támadtak az angolok és franciák. Aztán 30 évvel később véletlenül előkerült a Sévres-i jegyzőkönyv arról, ahogy mindenről előre megállapodtak. És ha az angol javaslatot elfogadják, akkor nem készül jegyzőkönyv a megállapodásról vagy ha nem kerül elő, akkor még ma is így tudnánk.
Vagy legalábbis a többség. Mert sejteni akkor is eléggé sokan sejtették az igazságot sőt ki is mondták.
És még sorolhatnánk holnap estig. Akár a magyar történelemből is.
Szóval igen: a világ valódi történéseit és azok valódi okait nem tudhatjuk, sőt mindent megtesznek hogy ne tudjuk, de nagyon jó hatásfokkal kitalálhatjuk, mint ahogy eleink kitalálták az egyébként nyílvánvaló jelekből.
De nem a többség. A megfelelő arányú többségnek továbbra is hinni kell, hogy amit lát az a valóság. Ha csökken az arány, akkor finomítanak a módszereken és helyreállítják a megkívántat.
Miért nem alkalmaznak olyan szintű átverést hogy senki se sejtsen semmit?
Azért mert az korlátozná azt a pénzt, amit magukra költhetnek. Szóval annyit költenek népbutításra, amennyi feltétlenül szükséges. A többiekre úgy se hallgat senki.
Németország: kezdetben az Amerikaiak is itt voltak de valamiért kiszálltak 1993 körül és átadtak minket a németeknek jórészt.
A magyarországi külföldi tőke csökkenő sorrendben német, holland, francia, osztrák.
Azt hogy Németországban mekkora az amerikai részesedés, azzal nem foglalkoztam. De a gyarmatosítók egymással rég megállapodtak. Az épp elég, hogy a német nagytőke eltörpül az angolszász összes mögött.
A világ koncentrálható tőkéjének kétharmada angolszász: annak kétharmada amerikai, egyharmada brit. Vagyis a világ fele amerikai, negyede brit, negyede az összes többi.
LMBTQ: ordít ahogy a különböző oldalak egymásnak adják a labdát, egymásnak végszavaznak.
tűz fal 2023.04.21. 08:17:33
Igen, sorolhatnád még holnap estig a példákat, aminek semmi köze ahhoz amit állítasz. Az hogy tudsz példákat mondani, nem jelenti azt hogy azoknak kapcsolata van azzal amit igazolni szeretnél vele.
ZorróAszter 2023.04.21. 08:27:47
Konkrétan melyik állításomhoz nincs köze?
tűz fal 2023.04.21. 08:39:17
Ahhoz hogy az LMBTQ szinte nem is létezik, csak "gumicsont".
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.04.21. 08:40:40
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.04.21. 08:48:45
Jegyezd meg: aki Románia mai területén született bármikor, az román, pont!
Pl. Ady Endre román liberális költő volt.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.04.21. 08:59:53
ZorróAszter 2023.04.21. 11:10:01
Nem mondtam hogy nem létezik, csak azt, hogy tipikus gumicsont.
Konkrétan hogy a nagytőke politikai képviselői, a konzervatívok és a liberálisok ordítóan összehangoltan adogatják egymásnak a labdát és végszavaznak egymásnak.
És aki ismeri a történelmet, az nem először lát ilyet és tudja hová tenni. Azoknak a látvány egyértelmű.
tűz fal 2023.04.21. 18:18:26
Ha létezik, akkor nem gumicsont. Abból meg aki ismeri a történelmet az tudja hogy vannak gumicsontok, nem következik hogy bármi gumicsont amire te azt mondod.
ZorróAszter 2023.04.21. 20:07:36
Igen, ez elengedhetetlen feltétele a gumicsontok működésének.
Ki mondhatja, hogy nem ezek a legfontosabb témák, ha ettől viszhanzik az egész világsajtó.
Aztán évek, évtizedek után tudatosodhat, hogy miről terelték el a figyelmet, amikor már semmi jelentősége, mert akkor a tragédiák már megtörténtek.
tűz fal 2023.04.21. 20:43:00
Abból hogy leírod hogy mi a gumicsont feltétele szintén nem következik, hogy bármi gumicsont amire azt mondod. És abból hogy vannak dolgok amikről kiderült hogy gumicsontok, abból szintén nem következik hogy mindenről ki fog derülni amire azt mondod. Amiket írsz azok létező dolgok, de nem jelenti azt hogy mindenre igazak.
Ezenkívül például az antifa kapcsán - ha teszem azt azért veretnek velük félholtra embereket hogy a közvéleménynek legyen valami gumicsont, attól a félholtra vert emberek számára az még szomorú valóság.
ZorróAszter 2023.04.22. 06:58:03
A baloldaliaknak az az érdeke, hogy ezeket az embereket elfogják, és teljeskörűen felderítsék, hogy ki hozta létre és ki irányította őket.
De borítékolom, hogy nem fogják. Legfeljebb majd harminc év múlva ha már nincs
semmi politikai következménye. Pedig ugye az látszik, hogy életkoruknál fogva sem konspirációs zsenik.
Ugyanez volt a Vörös Brigádokkal. Mindenki tudta, kinek ártanak és kinek használnak, a politikai hasznukat mégis bőven meghozták.
Sőt mikor 30 év után kiderült a titkosszolgálati és CIA kapcsolat, még az emberek gyanakvását se keltette fel a mai gumicsontokkal kapcsolatosan. Azok is ugyanolyan hatékonyak mint régen.
tűz fal 2023.04.22. 09:33:52
"A baloldaliaknak az az érdeke, hogy ezeket az embereket elfogják, és teljeskörűen felderítsék, hogy ki hozta létre és ki irányította őket."
Ehelyett a libernyák média és elit teljes mellszélességgel mögöttük áll.
"De borítékolom, hogy nem fogják. Legfeljebb majd harminc év múlva ha már nincs
semmi politikai következménye."
Akkor mi értelme az érdekeikkel magyarázni bármit? A logikád szerint a baloldal ugyanúgy kiszolgálja a megosztó érdekeket, tehát nem értem mi oka lenne annak a csavarnak, hogy a jobboldal vereti saját magát az antifákkal, hogy lejárassa a baloldalt.
"Ugyanez volt a Vörös Brigádokkal."
Nincs olyan összefüggés, hogy ha valami történt a Vörös Brigádokkal, akkor az bármire ráhúzható.
ZorróAszter 2023.04.22. 11:09:05
"Ehelyett a libernyák média és elit teljes mellszélességgel mögöttük áll."
Muti egy példát mert én még nem találkoztam ezzel. De én egyébként sosem tartottam a liberálisokat baloldalinak.
"Akkor mi értelme az érdekeikkel magyarázni bármit? A logikád szerint a baloldal ugyanúgy kiszolgálja a megosztó érdekeket, tehát nem értem mi oka lenne annak a csavarnak, hogy a jobboldal vereti saját magát az antifákkal, hogy lejárassa a baloldalt."
Mára Magyarországon teljesen megsemmisítették a baloldalt, és szisztematikusan behelyettesítették a liberálisokkal. Mára már az utolsó balos fórum, a Népszava is liberálissá vált.
"jobboldal vereti saját magát"
Ezek az áldozatok simán elférnek a jobboldalon? Fideszesek mondjuk?
"Nincs olyan összefüggés, hogy ha valami történt a Vörös Brigádokkal, akkor az bármire ráhúzható."
De. Az hogy a Vörös Brigádok esetén is a maga korában is sejtette nagyon sok ember, hogy valójában nem a baloldal áll a háttérben sőt hogy a baloldal lejáratására és egyéb célből hozták létre titkosszolgálatok.
tűz fal 2023.04.22. 17:04:15
Nem fogok keresgélni neked példákat, amire szokás szerint azt mondod hogy az is csak megtévesztés. A CNN, MSNBC meg a hasonlók tele vannak Antifa és BLM mosdatással. Én YouTube-on láttam, de nem könyvjelzőztem.
"Ezek az áldozatok simán elférnek a jobboldalon? Fideszesek mondjuk?"
Nem igazán értem mit akarsz ezzel mondani. Magyarországon Antifából hiány van, ezért német importból pótolták őket hogy legyen itthon is Antifa balhé.
"De. Az hogy a Vörös Brigádok esetén is a maga korában is sejtette nagyon sok ember, hogy valójában nem a baloldal áll a háttérben sőt hogy a baloldal lejáratására és egyéb célből hozták létre titkosszolgálatok."
Ebből semmi sem következik se az Antifákra, se az LMBTQ-ra. Ez továbbra is a Vörös Brigádok, és az hogy van egy példád nem jelenti azt, hogy azt bármire lehet húzni.
ZorróAszter 2023.04.22. 19:38:14
"Nem fogok keresgélni neked példákat, amire szokás szerint azt mondod hogy az is csak megtévesztés. A CNN, MSNBC meg a hasonlók tele vannak Antifa és BLM mosdatással. Én YouTube-on láttam, de nem könyvjelzőztem."
Akkor jó. Én ebben a témában csak magyar forrásokkal találkoztam, ezért csodálkoztam.
A forrásokkal nekem is van gondom. Különösen mikor nyilvánvalóan eltünteti az Igazságminisztérium. Például amikor Havas a Havas a pályánban elmesélte, hogy hogyam környékezte meg a BND a rendszerváltás körül, és az ATV "véletlenül" pont azt nem tette hozzáférhetővé az archívumban. De ugye hogyan bizonyítsam, mert látni csak azt lehetett hogy egy hiányzik.
"Nem igazán értem mit akarsz ezzel mondani. Magyarországon Antifából hiány van, ezért német importból pótolták őket hogy legyen itthon is Antifa balhé."
Nem, hanem azt, hogy elfér-e ma a FIDESZben az, aki nyilasgyűlésre jár, mert ugye ez a kitörésnap ez a rendőrgyilkos nyilas szervezése volt eredetileg. És mellesleg ezen is résztvesznek német nácik.
Apropó akit megtámadtak az magyar volt? Mert a sajtó mintha terelte volna ezt a kérdést de nem vagyok biztos benne.
"Ebből semmi sem következik se az Antifákra, se az LMBTQ-ra. Ez továbbra is a Vörös Brigádok, és az hogy van egy példád nem jelenti azt, hogy azt bármire lehet húzni."
Ez megint gumicsont téma. A Vörös Brigádok téma azért releváns, mert akkor is voltak akik mondtál, hogy figyelemelterelés és titkosszolgálati manipuláció, míg a túlnyomó többségnek ez eszébe se jutott. Ricin-trükk esetén dettó. Inkubátorokból kiborítgatott kuvaiti csecsemők dettó, kábítószerkereskedő sandinisták dettó, ...
Szinte alig tudok olyan példákat, amikről máig nem derült ki sőt az ellenkezője a valószínű, pl. hogy Kennedyt nem a magányos merénylő lőtte le.
Ezekben viszont az a legérdekesebb, hogy ezekben fogalmam sincs miért de én sosem hittem. Tehát nincs olyan élményem egyetlen egy sem, hogy mondjuk hittem az ugymond "összeesküvés elméletben" és kiderült hogy csak kitalálás volt. Egyetlen egy sem. Tehát ami nekem bűzlött, arról jóval később mindig kiderült hogy tényleg az is volt.
Erre alapozom azt, hogy nem én vagyok túl okos, hanem csupán nem költséghatékony mindenkit az orránál fogva vezetni. Elég a megfelelő biztonságos többséget. A többiek meg mondhatnak ezután azt amit akarnak úgyse hallgat rájuk senki. Amikor meg esetleg hallgatnak, akkor már nincs jelentősége.
niemehrov 2023.04.28. 15:31:11
A kérdésre meg nem is válaszoltál.
Pedig magyarul írtam, lehet ezért nem értetted