magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Melyik európai frakció?

A ballib stúdiók rendszeres vitája: melyik EP-frakcióban lesz a FIdesz?

Jelenleg 7 frakció van az EP-ben.

Van a három nyíltan liberális - egy balközép, egy centrista, egy jobbközép, valójában tök ugyanazt mondják szinte mindenben. Ezek a "szocialisták és demokraták", a "megújulás", s a "néppárt".

Van aztán egy zöld frakció.

A jelenlegi arányok a 4 említettnál: balközép 21 %, centrum 14 %, jobbközép 25 %, zöldek 10 %.

Tulajdonképpen ezek négyen a statusquo erői, összesen 70 %.

S van 3 frakció, mely valamennyire kilóg: ezek a kommunisták 5 %, a "konzervatívok és reformisták" (ECR) 9 %, s az "identitás és demokrácia" (ID) 9 %.

Nyilván a Fidesz jelenlegi tudásunk alapján vagy ECR- vagy ID-tag lehet. A két csoport között elsősorban személyes ellentétek vannak.

A ballib elmélet szerint az ECR és az ID között a fő eltérés, hogy az egyik oroszellenes, a másik oroszpárti. Alapvetően nem igaz: egyrészt mindkettőben van olyan párt, mely semleges az oroszkérdésben, másrészt van oroszellenes párt is az ID-ben.

Alapvetően szerintem semmi jelentősége az egész EP-nak, így tök mindegy ki hol ül benne. Az egész sóhivatalt le kellene bontani, s pont.

Én csak azért megyek szavazni, mert mindig szoktam, de nem veszem komolyan.

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr6818308587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nevem senki. 2024.01.25. 12:25:19

Csak a Huxit Párt. Ettől nem fogunk kilépni, de a fideszes meg a mihamos hangokon kívűl kell egy harmadik hang is az EP-be. Le kell nyomni Cseh Katka hazaárulását meg Dobrevék ámokfutását.

gigabursch 2024.01.25. 13:03:04

Egy biztos.
A kilencből nyolc garantáltan cionista.
A maradék meg alighanem haszbarás...

0dzsud0 2024.01.25. 15:03:38

"Alapvetően szerintem semmi jelentősége az egész EP-nak, így tök mindegy ki hol ül benne. Az egész sóhivatalt le kellene bontani, s pont.

Én csak azért megyek szavazni, mert mindig szoktam, de nem veszem komolyan."

Így. Szó szerint semmi értelme az egész bolhacirkusznak.

Gery87 2024.01.25. 15:11:27

@gigabursch:

Valahol azért megnyugtató hogyha a világ egy ponton túl bonyolulttá, érthetetlenné, bizonytalanná válik, rátok faék büdös nácikra mindig lehet számítani a nagy "megfejtéseitekkel":D
Az ember már-már reménytelenül kétségbeesik hogy nem tud biztosat, tuti válaszokat....:(

De!

Szerencsére csak be kell nézni a pöcegödörbe és máris úgy távozhatunk a szabad levegőre hogy bár továbbra se tudunk semmi biztosat, azért még mindig több eszünk van mint nektek és ez bár nem nagy teljesítmény, de azért több a semminél:)

Köszönjük!

ZorróAszter 2024.01.26. 06:41:35

@vektortér:
@gigabursch:

Hogyan lehetséges hogy egy nép elvegye egy másik nép hazáját és ezt a világ némi ejnye-bejnyével tudomásul vegye? És minden más csúnyaságát is?

Úgy, hogy maguk nácik és kétezer év antiszemitái elintézték nekik hogy nekik lehessen.

vektortér 2024.01.26. 08:29:41

@ZorróAszter:
"Hogyan lehetséges hogy egy nép elvegye egy másik nép hazáját és ezt a világ némi ejnye-bejnyével tudomásul vegye?"
Úgy, hogy a "világ"-ot a barbár germánok irányítják és irányították akkor is, mikor a bábszínházban eljátszották, hogy germánokat bántják.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.01.26. 09:04:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @0dzsud0: értelme nincs, de pont azért kell menni, hogy ne gazdagodjon a Momentum a pénzünkön.
Nyilván most látszik, hogy miért van például úgy kialakítva az amerikai törvényhozási rendszer, ahogy. Régen meg kellene már szüntetni az egész EP-t (ott vannak a nemzeti parlamentek) helyette egy országonként mondjuk 11 fős szentátus kellene, amiből hatot delegálna a kormányzat, ötöt meg közvetlenül választanának (a dolog értelme az lenne, hogy ne álljon elő olyan helyzet, hogy működésképtelen legyen ez a testület lásd ahogy a Kuciak-gyilkosság után be tudott sétamenetbe jutni a Grassalkovich-palotába az ultratehetségtelen Caputova).
És bizonty, pont az a lényeg, ahogy az USA-ban is kimondták: a pici New Hampshire is ugyanannyit ér mint Kalifornia, Észtországnak is annyit kéne mint a csodálatos haladó stb. Németországnak.

ZorróAszter 2024.01.26. 19:32:52

@vektortér:

"Úgy, hogy a "világ"-ot a barbár germánok irányítják és irányították akkor is, mikor a bábszínházban eljátszották, hogy germánokat bántják."

Nyugtasson meg hogy legalább maga érti hogy mit akart ezzel mondani.

:o)
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása