Aki csak a liberális médiákat olvassa, az nem érti: hogyan lehetséges, hogy az orosz csapatok február 18-án felszabadították a Donyeck megyei Avgyejevkát.
Hiszen másfél éve minden arról harsog: az oroszoknak nincsenek embereik, a veszteségek 101 %-osak, technika sincs már, eleve a még megmaradt orosz katonák - mind ferdeszemű sárgás aljanépek azok is, jakutok, tuvaik, analfabéta emberevők - részegen kóborolnak és mosógépeket lopnak.
Az egyik verzió szerint az orosz vezetés begyűjti a lopott mosógépeket, s belőlük fegyvert állít elő, íme pl. egy Föld-körüli pályára állított katonai mosógép:
A másik verzió persze közelebb áll a valósághoz. Egyszerűen az orosz katonák motiváltabbak az ukránoknál: ami logikus, mégis csak jobban mobilizál a hazáért és a családért való önvédelmi harc, mint a NATO-makákókért és a szivárványos lobogóért való felesleges öldöklés.
Egyébként, minden híresztelés ellenére, Avgyejevka bevétele jelentős eredmény. Egyrészt rés keletkezett a 2014-ben kiépített ukrán védvonalban, másrészt jól jártak a donyeckiek: eddig ugyanis innen lőtték a várost az orkránok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2024.02.23. 12:39:49
Ez tévedés. Az oroszok a következők miatt jobbak:
1. Sokkal nagyobb a fegyverkészletük.
Tüzérségi lövedékük kb. tízszerese jut egy napra, rengeteg precíziós távolsági cirkálórakétájuk van, amivel a távoli infrastuktúrát is lőhetik, rengeteg tankjuk.
2. Sokkal több emberük van. Robert C. Castel (gyerekkori nevén Kohn Robi) mondta, hogy ne azt nézzük, hogy mekkora a két lakosság aránya, hanem azt, hogy a fiatalok aránya mekkora. És ott az oroszok még nagyobb fölényben vannak, mint a puszta lakossági adatok alapján.
3. Sokkal több pénzük van. Ukrajna abból gazdálkodik, amit kap, az oroszoknak meg óriási tartalékaik vannak nyersanyag és pénz tekintetében is. Az orosz gazdaság működik, az ukrán meg gyakorlatilag nem létezik.
4. Amit te mondtál az igaz, de csak negyedleges mértékben: a vérnáci ukránok az ország nyugati felén élnek, keleten orozok laknak, akiknek megmagyarázták, hogy ukránok. Azaz ők tényleg nem annyira lelkesek, mint az oroszok. Ők nem annyira a hazájukat védik az oroszoktól, hanem meg vannak zavarodva, hogy akkor most mi is van?
Az eleje más volt, ott az oroszok kevesen voltak, mert csak zsoldosokkal támadtak. Aztán mikor a nagy ellentámadásnál kiderült, hogy ez kevés lesz, akkor mozgósítottak (részlegesen). A hülye nyugatiak meg ukik meg azt hitték, hogy akkor már mindig így lesz, a Csendes-óceánba szorítják az oroszokat. :-) Igazából az oroszok csak egy kis ideiglenes hibát vétettek. Csak azt ennyi idő kijavítani.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.23. 12:49:16
youtu.be/Rykkuxklazc?t=1521
Boldeone2 2024.02.23. 12:49:44
Egyébként jó gyenge az orosz hadsereg: ehhez is 4- 5 hónap ostrom kellett, úgy hogy ott van közel Donyeckhez.
Reméljük " Amerikában " észhez térnek és megküldik a 60 milliárd dolláros segélycsomagot, ami ottani szinten nem nagy pén
Jobb ma ezt a háborút megvívni a gonosz ellen, mint holnap folytatni a háborút az orosz totalutárius rezsim ellen
A szankciókat közben fokozni kell, minden vállalatot listára kell tenni, akik involválódnak Oroszorszag segítésében
ez a nevem senki 2024.02.23. 12:54:24
mőföld a bi
den klá
nnak
Gelmerrrrr 2024.02.23. 12:54:52
-----------
1. Kelet? Keletkez? Bullshit hangok, a kel jevevényhang, így erjeszta magyarul.
A keletkez hangot is dúrgerni, de németizmus.
2. Stak blabla-blabla. Én is veled vagyem, dehát nálad ez Wunschdenken. Az orosz morál szarul van a Wagner után, hogy a libernyák Putyin diktátor azt tetteja a magyarokkal, a hunnokkal, a nácikkal.
Boldeone2 2024.02.23. 12:56:53
Tehát az orosz áldozatok száma nem csekély már, 300 ezerre becsülik. Ehhez jön még a lehet hogy 1 milliót is elérő orosz menekültek száma a világban
Az ukránok helyében hagynám a donbassi szartengert Putyinnak. Soha senki sem fogja elismerni Lukasenkón kívül, soha sem fog oda befektetni, Kína sem, de óriási ballaszt lesz a reorganizációja. Oroszország pedig szegény ország
Putyin halála után szétesik minden...
Gelmerrrrr 2024.02.23. 12:59:20
--------------------
1. Nem közel, az ősmagyar hang nakva. Nem hoz, ez itt nem Örményia, hanem nak-nak, ra-re: nakvább ra most itt.
2. Katona? Hát ez itt a problém! 21. század van, ma már nem vannak, ma már öreszorok vannak.
3. Motiváltak? Hogyan? Nem igen, ez a problém, ez a baszott nagy problém, hogy annyi a Wagnernek, éshát kognitív disszonancia van, attól, hogy a fenti moszkovita libernyák, a fideszlibcsi azt harsogja, hogy jettek nácimentesíteni, stakhát az oroszoknál van a sok náci!
Az oroszoknál stak libcsizmus van, a moszkovita stak ott van, így az orosz öreszor nem igen motivált, nem is rakja, hogy most hogyan is van, ha a moszkovita nácimentesítésről makog.
Hol vannak már azok a régi rakta idők: erővel durrantás, róbás, szakantás, bér!
Gelmerrrrr 2024.02.23. 13:02:25
-------------
1. Halál? Kretény-libcsi hang, magyarul meredés, merevedés, mortály, derbed.
2. He? He? Nem igen rakem, hogy te most hogyan is makogsz! Én is mondanám, ahogy te, de máshogy, úgy hogy a rejkut rekkentjük, vissza, és az SS-esek, a hunnok, a garázdárok veszik a juntáikat.
Én is azt mondem, hogy oroszfeldet rejkuvá kell tenni, rakóval, de juntákkal is, így fel kell osztani, a moszkovitának takarodnija kell.
Vagy Moszkva inkább magyarvá váljon?
Gelmerrrrr 2024.02.23. 13:05:08
-------------
1. Létez? hol a lé? Ilyen bullshit hang nem van.
2. Gazdaság? Ezt a hangot dúrgerni kell, a gazdát is, stak garázdár marad és az uer, ör stumától örjedés.
3. Működ? Mímelnek? Nem rakem ezt a hangot, magyarul azt mondjuk, hogy örök, örökni verb, ez az ősmagyar hang.
Dehát magyarul: öreszu(War, wirren), örjedés, öröka. Vagyis az örjedés örök, ha öreszu van.
Gelmerrrrr 2024.02.23. 13:12:45
-----------
1. Írva stak, nem csak.
2. Ez itt a probléma, hogy stak er és ár stuma van, ér nem,ez egy sklavenaufstandi hang. Az ért hangot dúrgerni kell, ez már Zielsetzung, ha ölés van, úgy ezt így dúrgerni kell. A macska öl, hogy flow-t bírjon, nem az étmáért.
Az egész perspektíva így raktagalosza, rossz.
A wagneri Revolution egyrészt az ölés emancipációja a sklavenaufstandtól, ahogy hason, érték, ezeket a hangot dúrgerni kell, másrészt a logosz emancipációja, Scott őrmester emanpcipációja a burzsujtól, vagyis a moszkovítától, így is a burzsuj perspektívától.
Ez olyan ahogy az universal soldiernél a logosz, Scott őrmester, a rend, a ráció árnyja, démonja agyonlője a burzsuj generált, ezzel a logosz dúrgerja a libernyák hangokat, ahogy a primitívet is szabadvá teszja, dúrgerja az ért hangot: nyers húst esznek, ezt tették úgymond a régi görög herosok is, ezzel emancipálják az ölést.
Gelmerrrrr 2024.02.23. 13:14:27
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.23. 13:25:43
Egyszer végig olvastam az egyik korabeli magyar nyilas lap számáit 1938-1945 között.
Az is ilyen baromi vicces volt.
Kezdet: kőkemény, sokszor rasszista szöveg az oroszok ellen.
Aztán amikor lett a német-orosz békeszerződés, hirtelen változott a lap vonala. Még olyan sz9veg is volt, hogy "Sztálin megszabadult a zsidóktól, nemzeti irányba orientálódik".
Aztán német támadás, jött vissza a "barbár keleti népek" szöveg.
Amikor a dolgok kezdtek fordulni, azaz Sztálingrád és Kurszk után, meg jöttek a "taktikai átcsoportosítások", meg a "lassan kimerül a szovjet rezsim", s a "minjárt kész a csodafegyver".
A legvége az legalább őszinte volt, öngyilkos hangulat a lapban, "nem volt meg bennünk elég határozottság".
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.23. 13:28:03
Oroszország nem siet, tud várni. Orkrajna viszont nem, az idő ellenük dolgozik.
Boldeone2 2024.02.23. 13:32:40
Mi jobban ráérünk mint az oroszok, akik egyszer már elbukták a fegyverkezési versenyt. Most is kb az lesz. A végcél egy orosz fenyegetés nélküli, szabad, liberális Európa
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.23. 13:36:24
A pénz nem tud harcolni, ember kell.
Csak technikával fejletlen hadsereg ellen lehet csak küzdeni. Az orosz nem ilyen.
Plusz még egy túlerőben lévő technikailag gyenge ellenséget se lehet ember nélkül legyőzni.
Az amerikaiak akkor döntötték el a megadást Vietnámban, amikor a szakétők kiszámolták: 4-5 millió amerikai katonát kellene a harctéren tartani, hogy esély legyen a komcsik ellen. Akkor Nixon azt mondta, "hát ennyit nem ér meg az egész, akkor inkább győzzenek a komcsik". Ugyanis a csúcson is csak 700 ezer ameriki harcolt, majd ez lement 400 ezerre a 70-es évek elejére, szóval a szakértők a 10-szeresét mondták a győzelemhez.
Hiába volt Amerikának sokkal erősebb fegyverezete, nem tudtak mit kezdene a komcsik partizán módszereivel.
Gelmerrrrr 2024.02.23. 13:39:07
------------
1. Píz.
2. Nem tud, hanem duad hartelni.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.23. 13:40:17
Így igaz.
A világ 90 %-a nem akar liberális világot. Ezért se áll ki Amerika mellett.
Amerika ki fog vonulni onnan, idő kérdése csak. Azon dolgoznak, hogy ezt eladható médialakban lehessen megtenni.
Szerintem segíteni fogja az amerikai elit Trump győzelmét, mert arra lehet majd kihivatkozni: nem mi, hanem a gonosz Trump adta el Ukrajnát.
S ha Zeli nem tágít, lesz ellene egy puccs. Persze az is az oroszokra lesz fogva.
Gelmerrrrr 2024.02.23. 13:41:23
------------
1. Nem kelet, hanem erjeszta.
2. A szöveg egy nyelvkakilási halandzsa.
3. Aha, aha, de stak nem rakod így, hogy a magyar nyelv nem fingár nyelv, stak az új-ónemmagyar halandzsa, hanem indogermán és germán nyelv.
Jó reggelt Vietnám!
Gelmerrrrr 2024.02.23. 13:43:01
------------
1. What the fuck? Te egy libcsi vagy és libcsijül is beszélsz.
2. Világ hang kretény-libcsi, magyarnak erda, árda, rakumány, bolja van.
3. Ért hangot dúrgerni.
4. Nem mellett, hanem onto vagy nál.
5. Fingem nem igen van, hogyan is beszélsz, attól, hogy te is libcsi vagy.
gigabursch 2024.02.23. 13:45:11
Ma hallottam (Kiszelly csatornáján), hogyha az orosz tűzérség spórol, akkor napi 20.000(!) lövedék repül, ha jön az ukáz, akkor 100-130.000(!) pukkan.
Iszonyatos mennyiség.
Szerintem a kisebbik szám is meghaladja a Magyar Honvédség elmúlt három napi lövedék mennyuségét.
Gelmerrrrr 2024.02.23. 13:45:19
-----------------
1. Nem ellen, hanem alna, de inkább anta.
2. Ez egy Wunschdenken, de nagyon. Na egal, jobbalibbant, balról libbant bullshit narratívákat leszarem, a nácik majd...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.23. 13:47:55
S közben át se állt az orosz állam hadigazdálkodásra.
Leszámítva a fronthoz közeli részeket, minden úgy megy, mintha nem is lenne háború.
Gelmerrrrr 2024.02.23. 13:54:40
------------
1. Állam? Libernyák műhang, stak libernyákia.
2. Gazdassdsd? Örjedés van, de én ezt totál máshogy rakem.
3. Így nem igen rakem, hogyan is van. Úgy hogy van moszkovita-burzsuj-libcsi, a pógár?
Hát ez gyengeség.
Gelmerrrrr 2024.02.23. 13:57:03
------------
1. Nem mintha, hogyha.
2. Háború? Hát ez az! Ez egy libernyák-burzsuj hang, azt makogják, hogy háború, ezzel szelantja a libcsi-burzsuj a mást magajától. Az ősmagyar hang öreszu.
Így nem igen rakem, attól, hogy a háború az új-ónemmagyarnál van, nem a magyarnál és burzsuj hang.
Gery87 2024.02.23. 14:03:27
Az oroszok a támadó fél, Putyin politikai hatalmi játszmái, érdekei miatt vannak háborúban, nem hinném hogy a "Megafonos szintű" propaganda szivárvány meg a soros ellen különösebben motiválná az átlag orosz katonát hogy harcba menjen és meghalljon....
Akik a hazájukat védik azok az ukránok, más kérdés hogy milyen geopolitikai körülmények miatt és hogy el kellett e jutni idáig hogy honvédő harc legyen.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.23. 14:06:12
Amerika a támadó fél. Lásd Majdan 2013.
Gery87 2024.02.23. 14:06:17
Nem beszélve arról hogy egy átlag jenki katona Vietnamban idejének sokszorosát töltötte a fronton és harccal mint a második világháborúban!
Valami évi 300+ napra emlékszem.
Gery87 2024.02.23. 14:07:46
Nem biztos hogy az átlag orosz úgy érzi hogy "azzal védekezünk hogy támadunk".
ÉS ezt mindenképp meg kellett lépni.
Munkásőr 2024.02.23. 14:14:32
"Az ukránok helyében hagynám a donbassi szartengert Putyinnak."
- - -
Az a "szartenger" a vilag egyik legjobb termotalaja az un. csernozjom:
A föld kifosztása: Ukrajna feketeföldje Putyin inváziójának oka?
bylinetimes.com/2022/03/22/looting-the-land-is-ukraines-black-earth-a-reason-for-putins-invasion/
ZorróAszter 2024.02.23. 14:44:01
ZorróAszter 2024.02.23. 14:45:41
"Amerika a támadó fél. Lásd Majdan 2013."
A beavatkozás és szarkeverés még nem katonai agresszió.
Tapi2021 2024.02.23. 14:48:51
Ez a Szovjetunióban/Németországban is így volt! Függően attól, hogy a másik szocialista diktatúra éppen ellenség vagy barát/szövetséges volt!
Tapi2021 2024.02.23. 14:51:25
Már akié.
Gelmerrrrr 2024.02.23. 14:54:35
Már akié.
------------
Antoremu magyarul.
A tijéd, te olyan libcsi vagy.
Tapi2021 2024.02.23. 14:55:41
Iszonyatos mennyiség."
Has számok. Ha tényleg ellőnének CÉLZOTTAN napi 20 - 130 ezer TÜZÉRSÉGI lövedéket, már pozdorja sem lenne az ukrán oldalon.
Esetleg ennyi lehet az összes karabélylőszerrel együtt.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.23. 14:56:37
Persze, én is ismerek ilyen véleményű oroszt: nem nyugatos, nem liberális, mégis ellenzi a háborút.
Tapi2021 2024.02.23. 15:01:32
Ha az USA manipulációi, terjeszkedése ellen védekeztek volna, ma béke lenne, egy ukrán sem halt volna meg, egy ház sem lenne szétlőve és a határokat sem vitatná senki.
Kár volt rákattanni Bidé lankadt farkára, csak, hogy az USA geopolitikai és világpolitikai pozíciója még jobb legyen. Elkúrták. (Ja és kár volt jogfosztani és nyolc éven át lőni az ukrajnai sok milliós orosz kisebbséget!...)
Putyin meg ugyanúgy a saját országa és népe érdekeit nézi, mint bármely más - bár látjuk, hogy nem mind - országvezető.
Tapi2021 2024.02.23. 15:06:43
És az USA is meg tudta magyarázni, miért szükséges tőle húszezer kilométerre szétbombáznia olyan országokat, amelyek semmilyen módon nem támadták meg.
Csak neki elnézik. És ezt tudja.
Boldeone2 2024.02.23. 15:07:31
Illegálisan annektált területen
Tapi2021 2024.02.23. 15:09:07
Boldeone2 2024.02.23. 15:12:52
*Már akié.*
- Minden értelmes emberé! A jövő csak egy liberális, zöldprogresszív Európa lehet, ezt pedig az orosz diktátor birodalmi szándékai, az orosz háborús fasizmus veszélyezteti!
Semmi garancia nincs rá, hogy megáll Ukrajnában, csak az, ha ott fog kivérezni. Ha azt látja, hogy a nyugat megalkuvó, Putyin menni fog tovább
Ilyenek az elmebeteg diktátorok egy hanyatló államban: a háború az agresszió az életük
Boldeone2 2024.02.23. 15:20:23
50 feletti, megkeseredett életű, örök vesztes emberek vagytok birkáékkal, ezért szurkoltok Putyinnak a háborúban: "legyen minél rosszabb a nyugatnak", meg "dögöljön meg Orkrajna "
Csakhogy akkor nektek is rosszabb lesz, mert ennyi idősen már takarítónak sem vesznek fel, lássuok be
Tudod kik Trump legfőbb hívei? A legtöbben az 50 feletti, tanulatlan, fogalmatlan prolik, ők vevők a populizmusra!
Persze, belátom sorsotokat...Ennyi idősen már csak "egy ütésre vagytok a padlótól" innen jön a rosszindulat...
Boldeone2 2024.02.23. 15:33:13
Csak neki elnézik. És ezt tudja."
- Az USA- nak vannak érdekei, ez lehet vita tárgya - de szemben Oroszországgal- nem akar annullálni, annektálni, ignorálni más országokat
Több beavatkozáshoz pedig lényegében ENSZ - konszenzus volt, kivéve a két latrot
Pl Irakban egy 35 országból álló koala avatkozott be. Afganisztánban csak addig volt többé- kevésbé valami, amíg a nyugat ott volt...
Elfogadom az érveket, az USA is önző és önkényes érdekpolitikát folytat, Putyin viszont egy ország létjogosultságát kérdőjelezi meg, az pedig nonszensz, illetve területet rabolna... Legyen akkor a Donbass az övé, vegyes lakosság...De: mi a qurva anyját keres Zaporozsijében? Echte ukrán terület, ott született a hetmanátus, vagy Kiev körül?
Európa és az USA szélsőjobboldali barmai meg ehhez adnak támogatást...
Wildhunt 2024.02.23. 15:35:27
Nem állítanád vissza a 91-es határokat? Te mocskos orkszopó putlercsicska vagy!
ez a nevem senki 2024.02.23. 15:45:41
nomentum pb-n addelő
itt sen
kisem kívá
ncsi amar
has
ágaidra
Munkásőr 2024.02.23. 15:55:24
"Ennyi idősen már csak "egy ütésre vagytok a padlótól" "
Ilyet mondani ill. irni nah, ez az igazi rosszindulat! De inkabb bunkosag! Kulonosen egy magat "ertelmiseginek" vallo senkitol. :)
Munkásőr 2024.02.23. 16:12:57
"De: mi a qurva anyját keres Zaporozsijében?"
. . .
Visszakerdezek: de mi a jo q...a edesanyjat keres usakia Californiaban, Arizonaban, New Mexicoban, Nevadaban, Texasban, stb.? Ezen allamoknak meg csak a nevei sem az angolbol szarmaznak, nem hogy a lakossaguk.
Majd az oroszok es az ukranok is megegyeznek pl. Istambulban egy "Treaty of Guadalupe Hidalgo"-hoz hasonlo szerzodesben es minden OK lesz. :)
Glokta 2024.02.23. 16:13:59
De igen, a számbeli különbség az, ami döntő.
Wildhunt 2024.02.23. 16:26:20
Boldeone2 2024.02.23. 16:27:43
- Dehogy, csak nektek fáj az igazság, megvénült kommunistáknak!
Visszakerdezek: de mi a jo q...a edesanyjat keres usakia Californiaban, Arizonaban, New Mexicoban, Nevadaban, Texasban, stb.? Ezen allamoknak meg csak a nevei sem az angolbol szarmaznak, nem hogy a lakossaguk."
- Mindenhol amerikai emberek vannak többségben, akik az amerikai nemzethez akarnak tartozni. Az, hogy mi volt több 150-200 éve, ma már semmit nem számít! Az számít, hogy az USA - ban jó élni, így mindenki amerikai lesz
Munkásőr 2024.02.23. 16:30:58
"Számos ilyen hely van a Földön, mégsem tett gazdaggá egy országot sem."
De szegenyebbe igen, mint pl. Ukrajnat, mert elvesztette. Ne felejtsuk ki a klimavaltozast sem, a jo termofoldek erteke evrol evre hatvanyozodik, plusz a Fold lakossaga is gyors utemben novekszik, akiket elelmezni kell.
"Befekteni senki sem fog oda, mert nem kockáztatja a tőkéjét."
Meg az a szerencse, igy az Oroszorszag altal exportra termelt gabona ara is felmegy, hiszen egy jelentos terulet kiesik a termelesbol. :)
---
"A palagáz rosszul és drágán kitermelhető ott."
Ha nem termelik ki, az is csak haszon orosz testvereinknek, egy versenyzovel kevesebb.
Erdekes: USA palagaz jo gaz, orosz palagaz rossz gaz.
Meg egy kerdes: honnan tetszik tudni, hogy az USA palagaz olcson es konnyen termeheto ki? Az Europaba valo szallitasarol nem is beszelve. :)
- - -
Peace! :)
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2024.02.23. 16:38:09
Te annyira bu.. izé naiv vagy, hogy sírnom kell a röhögéstől. Csak néhány idézet tőle. Aszongy:
"Jobb ma ezt a háborút megvívni a gonosz ellen,"
:-)))))))))
Ez most komoly? :-) Mint a kisiskolában vagy a Rambo-filmekben. Azt hiszed, hogy van gonosz oldal (feketével kell ábrázolni) meg jóságos oldal (fehér ruhában). Csorognak a könnyeim. :-)
"A szankciókat közben fokozni kell, minden vállalatot listára kell tenni, akik involválódnak Oroszorszag segítésében "
Baszki, nem szóltak, hogy nem 1900 van, mikor Európa uralta a világot? Ott van Kína meg India (hogy csak az emebriség 40%-át említsem), de még egy csomó ország, akik már megerősödtem, mikor a franciák atomerőművek, űrtechnika építése helyett kisfiúkat molesztáltak meg osztrigát ettek. Európa elbaszta a helyzeti előnyét. Mondjuk az I. vh-vba kezdte, az volt az ősbűn, de kitartóan halad ezen a vonalon.
" mint az oroszok, akik egyszer már elbukták a fegyverkezési versenyt"
Ezt is a meseiskolában hallottad. Tudom, hogy ezt szajkózzák, de nem ez a helyzet. Az oroszok kommunizmust vezettek be, ami szégyenteljesen alacsony teljesítményt produkált. Szarabbat, mint a cári Oroszország. Sokkal. EZt bukták el. Gorbi rájött, hogy szar az egész, de nem tudta széthullás nélkül megvaslósítani az elképzelését. Most piacgazdaság van ott. Nem olyan jól teljesít, mint nálunk, de nem is olyan fos, mint 1975-ben.
" A jövő csak egy liberális, zöldprogresszív Európa lehet" --ez a legjobb.
A zöldség gazdasági megsemmisülést jelent, csaxólok.
"50 feletti, megkeseredett életű, örök vesztes emberek vagytok birkáékkal, ezért szurkoltok Putyinnak a háborúban"
50 feletti sikeres életű ember vagyok. És azért szurkolok Putyinnak, mert különben nekünk kell kifizetni Ukrajna felépítését. A saját és a gyerekeim pénzéből. Csak hideg racionalitás. Te meg olyan vagy, mint 1944-ben a nyilasok: elköteleződtél egy gazda mellett. Pedig oylannak kell lenni, mint a románok meg Horthy: tudták, hogy valamilyen segget nyalni kell, de nekünk úgysincs beleszólásunk, úgyhogy le kell szarni a gazdit. Csak bólogatni kell neki szorgalmasan. (Az egy dolog, hogy Horthyanak nem jött össze, de a gondolat jó volt)
De minden mondatod egy kincs. :-)
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.23. 16:44:05
valtozomult.blog.hu/2014/11/04/zsido_finnek
Munkásőr 2024.02.23. 16:57:01
" mint az oroszok, akik egyszer már elbukták a fegyverkezési versenyt"
- - -
Erdekes, az oroszok az akkor elbukott fegyverkezesi versenyben gyartott fegyverekkel harcolgatnak most Ukrajnaban. De mi lesz akkor, amikor a 2000-es evekben gyartott es Sziberia vadonjaiban keszenletben levo fegyvereiket vetik be pl. Lengyelorszag vagy Nagy Britannia ellen? Vagy a vilag tengerein bujkalo atomtengeralattjaroirol megszorjak usakia nehany nagyvarosat? :)
Digitális_Fater 2024.02.23. 16:57:26
Munkásőr 2024.02.23. 17:05:00
A jelen:
"- Mindenhol amerikai emberek vannak többségben, akik az amerikai nemzethez akarnak tartozni. Az, hogy mi volt több 150-200 éve, ma már semmit nem számít! Az számít, hogy az USA - ban jó élni, így mindenki amerikai lesz."
- - -
A jövő:
- Mindenhol orosz emberek lesznek többségben, akik az orosz nemzethez akarnak tartozni. Az, hogy mi volt több 150-200 éve, akkor már semmit nem számít! Az számít, hogy Oroszorszagban jó élni, így mindenki orosz lesz. :)
Boldeone2 2024.02.23. 17:07:18
- A putyini hatalom egyértelműen gonosz, a szakértők pedig egyetértenek abban, hogy a következő célpont a Balti államok, vagy Moldova lehet, ezért a 60 milliárd dollár jó helyre kerülne Ukrajnában
Európa elbaszta a helyzeti előnyét. Mondjuk az I. vh-vba kezdte, az volt az ősbűn, de kitartóan halad ezen a vonalon."
- Európának nem kell "helyzeti előny" nem az imperialimus korát éljük! Az első világháború kirobbanását is - részben - az Orosz Birodalomnak , a pánszláv balkáni törekvéseinek köszönhetjük
A szankciókat hosszú távon fenn kell tartani, mert a hosszú távú cél világos: az orosz rezsim meggyengítése
A hidegháborúra még gondolom emlékszel...
Ezt is a meseiskolában hallottad. Tudom, hogy ezt szajkózzák, de nem ez a helyzet. Az oroszok kommunizmust vezettek be"
- Nem azért buktak, hanem azért, mert minden gazdasági eszközt a fegyverkezési versenyre fordítottak, az életszínvonal helyett
A SZU erősebb volt sokkal, mint a mai Oroszország
Folyt...
Munkásőr 2024.02.23. 17:28:58
"Az első világháború kirobbanását is - részben - az Orosz Birodalomnak , a pánszláv balkáni törekvéseinek köszönhetjük."
- - -
Az első világháború kirobbanását teljes egészében az angolszászoknak köszönhetjük.
A másodikat is es a napjainkban zajló harmadikat is.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.23. 17:29:35
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.23. 17:32:13
Gondolom marhára megkeseredik amikor a jópár gyereke, unokája a közelében lehet.
Boldeone2 2024.02.23. 17:46:22
- Gondolom Gavripo pricip neve mind valamit, illetve " Harc a világ újrafelosztásáért" kinek volt érdeke harcolni, akkor? Nem azoknak, akik már fel volt osztva!
GyMasa 2024.02.23. 17:47:29
AZért nem feledjük azt sem, hogy az Ukránok kezdeti hadereje, amit a NATO 2014 és 2022 között kiképzett, mostanra teljesen elpusztult, és a mai emberanyag az utcáról ősszefogdosott, és onnan szuinte azonnal a frontra küldött katonákból áll.
Ezzel szemben az oroszok a kezdeti kb. 230 000 katonájuk mellé mozgósítottak 300 000 már katonai tapasztalattal rendelkezett embert ÉS jelentkezett 450 000+ önkéntes is, akiket nekik nem kellett azonnal a frontra küldeniük, hanem a hátország többi részén állomásozó tapasztalt katonákkal kellett cserélniük, akik mehettek a frontra és ott is ők csak beásták magukat és hagyták, hoyg az ukránok küldjék az egyre tapasztalatlanabb katonáikat a darálóba.
EZalatt az idő alatt pedig a 300+450 000 katonát lehetett kiképezni jó alaposan.
MOstanra az ukránok teljesen elfogytak azokból a katonákból, akik harcolni akartak, és csak a kényszerrel besorozott emberek maradtak, akik jórész sem nem alkalmasak sem nem motíváltak a harcra.
GyMasa 2024.02.23. 17:50:17
Amerika gyakorlatilag már "kivonult" Ukrajnából.
Kiadta az EU-nak az ukázt, hogy mostantól mi fizetünk.
Az EU meg fizet.
Ennél nincs is kényelmesebb az USA-nak.
GyMasa 2024.02.23. 17:51:19
Igen, meg az a "szartenger" Ukrajna iparának a 90%-a is...
GyMasa 2024.02.23. 17:52:05
Nem, azt úgy hívjuk, hogy "provokáció".
AMire katonai akció a válasz, ha a diplomácia kudarcba fullad.
Boldeone2 2024.02.23. 17:59:55
...és miben értél el sikereket? Ha lenne egy csöpp eszed, akkor tudnád, bármi lesz Ukrajnában, akkor is Európának kell majd újjáépíteni. Ki másnak? Európa nem teheti meg, hogy egy ekkora állam káoszba és anarchiába süllyedjen peremén, tehát- akarod vagy sem- de Ukrajnát közös európai pénzből fogják újjáépíteni. Erre van közös terv.
Csak az erkölcstelen emberek szurkolnak Putyin - az agresszor - győzelmének. Főleg ismerve a közös történelmünket, Márai forog a sírjában...
A nemzetközi jog és az erkölcs szerint is Ukrajnának van igaza, ENSZ határozat is volt arról, hogy Oroszország agressziót követett el
Európában lényegében kétféle ember támogatja Oroszitszágot: egyik a kriptokomministák, a másik meg a Putyin pénzelte európai szélsőjobb, de az inkább Magyarországon...
A finnek, a lengyelek, a baltiak, a grúzok, az ukránok mind tudják- értik mit jelent az Orosz Biridalom jeges lehelete, de mar az örök szövetséges örmények is...
Csak az ámokot futó Magyar szélsőjobb nem...
Boldeone2 2024.02.23. 18:03:54
- Megint butaságokat beszélsz! KANADA 11 milliós orszag volt a második vh idején, és 1,1 miliós hadsereget felállítottak
Ukrajnának fegyvere van kevés, nem embere. Ahogy az orosz besorozást is a fegyverhiány gátolja
Boldeone2 2024.02.23. 18:08:03
- Oroszországban jó élni? Te degenerált vagy? A lakosság jelentős egy jelentős részének még toilette sincs a házban...
Vidéken kb úgy élnek mint Ukrajnában, de van egy csomó videó az interneten a sok poszszovjet lakótelepről...
Boldeone2 2024.02.23. 18:12:19
- Mindenhol orosz emberek lesznek többségben"
- Pont az ellenkezője igaz: a természetes szaporodás csökken, ami van, az pont nem az orosz nemzetiségtől van, ráadásul kivándorlás is van, nem kicsi
Munkásőr 2024.02.23. 18:15:54
www.washingtonpost.com/world/2022/08/10/ukraine-russia-energy-mineral-wealth/
"Ukrajna energiakészletei, fémei és ásványai legalább 12,4 billió dollár értékű orosz ellenőrzés alatt állnak. Ez a szám közel felét teszi ki a cég által megvizsgált 2209 betét dollárértékének. Az ország szénlelőhelyeinek 63 százaléka mellett Moszkva lefoglalta olajlelőhelyeinek 11 százalékát, földgázlelőhelyeinek 20 százalékát, fémeinek 42 százalékát, valamint ritkaföldfém- és egyéb kritikus ásványi anyagok, köztük a lítium 33 százalékát."
"Az invázió februári kezdete óta azonban a Kreml folyamatosan bővítette birtokait. A SecDev és az ukrán bányászati és acélipari vezetők szerint 41 szénmezőt, 27 földgáztelepet, 14 propántelepet, kilenc olajmezőt, hat vasérctelepet, két titánérc lelőhelyet, két cirkóniumérc lelőhelyet és egy stronciumtelepet foglalt le. , egy lítiumtelep, egy urántelep, egy aranylelőhely és egy jelentős mészkőbánya, amelyet korábban ukrán acélgyártáshoz használtak."
Boldeone2 2024.02.23. 18:23:15
- és akkor mi van? Az átlag orosznak attól jobb lesz az élete? A muszkovita szilovnyik eliten kívül abból nem sokan profitálnak, meg a donbassi nehézipari maffia
Boldeone2 2024.02.23. 18:25:26
Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2024.02.23. 18:35:08
Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2024.02.23. 18:39:00
Remek érvrendszer
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.23. 19:06:16
Moszkva évekig próbált tárgyalni.
A Sorosék által felcukkolt orkrán vezetés nem akart alkudni.
Most ezért a harctéren dől el a vita.
Ilyen az élet. S a halál.
Boldeone2 2024.02.23. 19:22:15
ja-ja ilyenkor jön a copium hogy aki sikeres az csakis annak szurkolhat akinek mi, tehát akkor is mi nyerünk ha az akinek szurkolunk veszít mert a másik oldal szurkolói vesztesek mind"
- Arról van szó, hogy Ukrajna csak védekezik, a putyni Oroszország az agresszor, háború fenntartója. Nyilván az ukránok győzelmét szeretném, mert ebben a kérdésben igazuk van. Ennyi.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.23. 19:59:31
ok.ru/video/1691061324440?fromTime=517
Tehetnél egy nagy szolgálatot a magyarságnak. Jönnek a választások, és indulj el valamilyen posztért. A kampányban pedig mindezt, amit itt tolsz, told ezerrel még több embernek.
Nyugodtan aludnánk vagy ötven évig !
élveteg 2024.02.23. 20:04:19
Az ellenség lenézés súlyos hiba A Hitler is lenézte az oroszokat Alsó rendű népnek tartotta őket Aztán a lenézett oroszok csak elkergették az uralkodó fajt Berlinig
Boldeone2 2024.02.23. 20:20:33
Ahogy a hétköznapi emberek sem..
Boldeone2 2024.02.23. 20:23:52
erettsegitetelek.com/2021/02/gyarmati-fugges-es-harc-a-vilag-ujrafelosztasaert-a-szovetsegi-rendszerek-kialakulasa/
Boldeone2 2024.02.23. 21:07:32
GyMasa 2024.02.23. 22:02:44
És, még nem végeztek.
GyMasa 2024.02.23. 22:03:45
Most sem akarnak alkudni.
Még törvénybe is iktatták!
Munkásőr 2024.02.23. 23:43:43
"És, még nem végeztek."
- - -
De hiszen még csak el sem kezdték! :)
"Russia hasn’t even really started in Ukraine yet."
(Putin The Russian, The Scourge of God)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.24. 06:30:24
Ő 7 éve volt külügyminiszter. Lassan érnek el hozzád a hírek.
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2024.02.24. 09:57:17
"Ha lenne egy csöpp eszed, akkor tudnád, bármi lesz Ukrajnában, akkor is Európának kell majd újjáépíteni. Ki másnak?"
Pl. Oroszországnak, bmeg. Ha ők nyernek, akkor nem nekünk kell. Azt hiszem, ez nem atomfizika.
"A nemzetközi jog és az erkölcs szerint is Ukrajnának van igaza"
Megint jót nevettem. Te tényleg menthetetlen vagy. Trianonban pl. kibaszottul számított az erkölcs, mi? EZt csak a hülyék hiszek el.
A részemről lezártnak tekintem a vitát.
Gery87 2024.02.24. 10:15:13
Na látod.
Gery87 2024.02.24. 10:16:45
Nyilván a népnek nem az lett belengetve hogy "jenki félgyarmat leszünk" hanem hogy EU meg NATO meg fejlődés meg Európa, jogállam stb.
Orbán se azt ígérte hogy szétlopja az országot a cigány haverjainak meg a családjának.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.24. 10:23:05
Az Orbán-(meg az összes)kormányok eredendő bűne, hogy mindmáig baloldali - sőt nemcsak baloldali, hanem sok helyen direkt kádárista - szövegkörnyezetet, gondolkodási kereteket használ, fogad el és táplál. Mindmáig helyükön vannak például olyan középiskolai tanárok, akik a ma huszonéveseknek osztályharcot meg marxizmust meg társadalmi osztályokat oktatnak, nem tájékoztatási céllal, mint mondjuk hittanórán hanem explicit befolyásolási céllal.
Mindmáig ugyanaz a struktúra uralkodik a történelem (és a humán) oktatásban mint 1989 előtt vagy akár 1951-ben, az oktatás tartalmát vagy felépítését vesszük. A fontos témákról (betelepítések, bevándorlások, baloldali értelmiség szerepe) szó nincs, nyelvileg is átvesszük az önsorsrontó, a magyarság őshonosságának kétségbevonására alkotott kifejezéseket (Vajdaság, Bánát).
Elég ha csak a te, vagy a Zorróaszter néven író hozzászólásait elolvassa bárki, minden világos lesz.
ZorróAszter 2024.02.24. 12:22:03
"Elég ha csak a te, vagy a Zorróaszter néven író hozzászólásait elolvassa bárki, minden világos lesz."
Honnan tudja, miket írogatok én itt, ha szűrőre tett minket?
"nyelvileg is átvesszük az önsorsrontó, a magyarság őshonosságának kétségbevonására alkotott kifejezéseket (Vajdaság, Bánát)."
Ahelyett hogy:
Tanár: Miért van itt Magyarországon ilyen nyomor? Pista.
Pista: Trianon!
Tanár: Helyes! Ülj le.
Tanár: Miért 22800 forint a havi munkanélküli segély? Zoltán.
Zoltán: Trianon!
Tanár: Helyes! Ülj le.
Tanár: Miért nem szülnek a magyar anyák? Julcsi.
Julcsi: Trianon!
Tanár: Helyes! Ülj le.
Tanár: Miért néz ránk a világ úgy mint a szőröstalpú barbárokra? Jolán.
Jolán: Trianon!
...
...
ZorróAszter 2024.02.24. 12:36:17
"Most ezért a harctéren dől el a vita."
Olyan áron, aminél minden más megoldás sokkal jobb lett volna mindenkinek.
Kivéve Amerika, és akik a háborúból tollasodnak meg.
Boldeone2 2024.02.24. 16:31:10
- Nem. De neked ehhez sincs sok eszed! Először is: Putyinnak már régen nem célja egész Ukrajna elfoglalása. Ehhez nincs meg az ereje, meg az áldozatok sem érnék meg
Az önálló Ukrajna valamilyen formában megmarad, azaz: Európának kell majd újjáépíteni
Oroszország semmit nem tud egyébként sem újjáépíteni: kilóg a seggük a gatyából
Boldeone2 2024.02.24. 16:33:18
- A második vh után alakult ki a nemzetközi jog nagyrésze, agyatlan! Az ENSZ pedig kimondta : Oroszország az agresszor, de egyértelmű is
Boldeone2 2024.02.24. 16:44:52
Teljesen jól leírta a magyarság helyzetét
Van egy 2 kötetes sorozat" Helyünk Európában" nézetek és koncepciók a 20. századi Magyarországon, én abból tanultam
Az nem politikailag manipulált, mert tényleg számba veszi a koncepciókat
Digitális_Fater 2024.02.24. 19:01:51
alöksz róz 2024.02.24. 19:11:09
már meg lett állapítva, hogy csak 1941-ig ismeri
Boldeone2 2024.02.24. 19:38:08
Ha az nincs, akkor béke lenne
Lehet szidni zsidókat, de lényegében egy jóléti államot teremtettek a sivatagos területeken. A palesztinok nem képesek semmire
Ha több Palesztina lenne, akkor mi lenne? Jobb lenne az életük? Alig hiszem...
Ez is egy proxyháború: lement az olaj ára, a nyári Opec meeting ellenére is, így Irán és Oroszország úgy döntött, hogy nyitnak ety új frontot..
Gery87 2024.02.24. 19:44:48
Világos lesz...világos lesz hogy egy soviniszta irredenta kriptónyilas bolond vén nyugger vagy bazmeg, aki a múltban él!
Tipikus hülye agymosott szektás gyáva buta vén fasz vagy.
Billy Hill 2024.02.24. 23:23:44
"ezta
nomentum pb-n addelő
itt sen
kisem kívá
ncsi amar
has
ágaidra"
Mondjuk tényleg érdekes, hogy miért érzi szükségesnek ezen a fórumon megismételni a kedvenc narratíváját mindenről.
Itt szerintem mindannyian fogyasztunk az ő politikai oldalához tartozó tartalmakat napi szinten - ezeket semmi szükség megint felböfögni, mert már rég ismerjük őket!! :-)
Billy Hill 2024.02.24. 23:25:43
"A jelen:
"- Mindenhol amerikai emberek vannak többségben, akik az amerikai nemzethez akarnak tartozni. Az, hogy mi volt több 150-200 éve, ma már semmit nem számít! Az számít, hogy az USA - ban jó élni, így mindenki amerikai lesz."
- - -
A jövő:
- Mindenhol orosz emberek lesznek többségben, akik az orosz nemzethez akarnak tartozni. Az, hogy mi volt több 150-200 éve, akkor már semmit nem számít! Az számít, hogy Oroszorszagban jó élni, így mindenki orosz lesz. :) "
Ez már szinte övön aluli szintű alázás volt...
Boldeone2 2024.02.25. 09:32:37
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.25. 10:16:02
www.antikvarium.hu/konyv/ring-eva-berend-t-ivan-helyunk-europaban-i-ii-19594-0
Az "államszocialista" rendszerben általánosságban kisebbségben voltak a jó történészek, még a professzionalizálódás nyolcvanas években megindult folyamata után is. Épp az említett Berend T., Ormos Mária (amúgy MSZMP KB tag), Juhász Gyula, a tragikusan fiatalon elhuny Ránki volt a kisebbség, az ideológialag képzettek, mint a két Karsai, Gárdos Miklós, Vas Zoltán, Nemes Dezső, Andics Erzsébet túlordították ezeket.
A "világ újrafelosztása" süketelést Lenin írta "Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka" mesterműben.
Az első világháború kirobbanásának oka az volt, hogy az Orosz birodalom ki akart jutni a meleg tengerekre, amelyet az angol világbirodalom az 1870-es évekig ellenzett (lásd krími háború) majd az 1870-es évek után támogatott. Az oroszok először a három császár szövetségével próbálkoztak 1873-tól de a bulgáriai felszabadító háború végét, pedig már az oroszok ott álltak Konstatinápoly alatt,ha elfoglalják, kinn vannak a meleg tengereken és még az iszlám is gyengült volna, hiszen feltehetően kiesik a kalifa. Ezt a Monarchia és Andrássy közösen elbaszták, így az oroszok kénytelenek voltak másfelé, Románia-Szerbia felé törekedni.
Az angol birodalom mindkettőt támogatta hiszen így is, úgy is az erősödő Német Birodalom körbe volt véve defenzívában és ez volt a lényeg, ez volt az angol érdek.
Ez az első világháború kirobbanásának valódi oka.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.25. 10:16:32
Boldeone2 2024.02.25. 10:44:22
- Tehát akkor pontosan engem igazoltál, hiszen az első világháború elsősorban azok érdeke volt, akik az eddig fennálló status quo- n akartak változtatni, tehát " újra akarták osztani " a világot
Az, meg Anglia beavatkozott az Oszman Birodalom védelmében, teljesen jogos volt, hiszen egyrészt védte a status quo- t másrészt az Orosz Birodalom volt az agresszor fél
Boldeone2 2024.02.25. 10:53:46
Az oroszok a budapesti egyezményben egyszer már a Monarchia semlegességert cserében megígérték hogy a Balkán nyugati részén nem avatkoznak be. Később ezt megtették
Ráadásul azt is megígérték, hogy Bosznia- Hercegovina a Monarchia érdekszérája lesz. Ezt azonban az Oszmán Birodalom felett aratott győzelmek után nem tartották be
Ezért kellett a Monarchiának okkupálni Bosznia-Hercegovinát. Ez már az első világháború előszobája volt
Boldeone2 2024.02.25. 11:10:12
Akkor talán nincs a történelmi Magyarország felosztása sem, de ez sem biztos
Az egyik, a korral foglalkozó történész szerint valójában a Monarchia felosztása a Német Birodalom érdekében is állt
Valószínű,m hogy a történelmi Magyarország bukása már évszádadokkal korábban predesztinált dolog volt
Gelmerrrrr 2024.02.25. 11:21:03
------------------
1. Nem ért, stak er és ár stuma van, az ér sklavenaufstandi hang. Magyarul verstehen rakni, attól, hogy én rakem.
2. Alto az odaát magyarul, ahogy alter is, az al magyarul túl, így azt mondjuk lent.
Tapi2021 2024.02.26. 11:40:31
"A háború ukrán értelmezését amerikai és nyugat-európai kommunikációs szakemberek írták, és a legutóbbi időkig kizárólag ez jutott el a nyugati közvéleményhez. Ez a történet az ősöreg ruszofóbiára épül, amely a cárok, Sztálin és Putyin országát ugyanannak a gonosz birodalomnak láttatja, egyszerre félelmetes és gyenge, ördögien gonosz és mérhetetlenül ostoba fekete lyuknak a „szabad világtól” keletre. Mivel az inváziót mégiscsak az oroszok kezdték, voltaképpen elég lett volna ennek a tényével érvelni, de a nyugati propagandisták nem akarták összezavarni a texasi választók fejét a kijevi Ruszig visszamenő szláv történelemmel.
Így támadt Putyinnak száz különféle rákja, így halt meg havonta, így méregették vélt hasonmásai fülét, így fogyott el 2022 nyarára az oroszok lőszere, és így nyert meg minden csatát a diadalmas ukrán hadsereg. Tucker Carlson interjúja az orosz elnökkel azért robbantotta fel a nemzetközi médiát, mert a sok száz millió néző jelentős része már azon is elcsodálkozott, hogy Putyin él, és értelmes ember módjára beszél. Önmagában ettől persze nem biztos, hogy igaza van, de
az oroszellenes propaganda túltolása megbosszulta magát, és a hazugságok leleplezésének számított egy közepesen érdekes beszélgetés vele."
index.hu/velemeny/2024/02/25/nto-csatlakozas-orosz-ukran-haboru-propaganda-realizmus/
Tapi2021 2024.02.26. 11:44:41
Attól kezdve főleg, hogy nem volt századokig magyar királyunk.
A Monarchia pedig nyilvánvalóan egy erős konkurencia volt a többi hatalomnak, tehát vidáman számolták fel.
Tapi2021 2024.02.26. 11:52:04
Attól függ, honnan számoljuk a történetet. Erről meg Domokosnak vannak kiváló cikkei. Pl. ez:
bekialtas.blog.hu/2024/02/21/1229_bekialtas_igy_valt_tuzfeszek_ukrajnabol
Vagy ez:
bekialtas.blog.hu/2024/02/19/1228_bekialtas_oroszorszag_mindig_visszavagott
GyMasa 2024.02.26. 12:57:14
Ebben is van valami bár, szerintem amióta az ukrán légvédelem ténylegesen is kifulladt (most nem számít az, hogy egy-két orosz gépet időnként leszednek, hiszen a front teljes szakaszán egyfolytában bombáz az orosz légierő) és beindult a zavartalan bombázás, ÉS az ukrán nép kezd fellázadni a vágóhíd ellen, (és, persze ne feledjük, hogy mostanra szinte semmi pénzt vagy fegyvert sem kapnak), nos, azóta elégg dinamikusan haladnak nyugatra.
Pl. senki nem hitte volna mondjuk 2 hónapja, hogy Avdijevka ilyen gyorsan elesik.
GyMasa 2024.02.26. 12:59:04
... és ezzel meg is válaszoltad a saját kérdésedet.
ZorróAszter 2024.02.26. 17:58:33
"Az "államszocialista" rendszerben általánosságban kisebbségben voltak a jó történészek, még a professzionalizálódás nyolcvanas években megindult folyamata után is."
Mert ma nem is lehetne Dunát rekeszteni a hivatásos hazudozókkal, Schmidt Mariskával és a többiek tömegével.
A komonizmusban ennek a tizede se volt. A lopott pénzből fizetik ezt a hazudozóhadsereget.
"Ez az első világháború kirobbanásának valódi oka."
Ettől az újításától a kutya is megveszne ha beadnák neki.
ZorróAszter 2024.02.26. 18:01:30
"... és ezzel meg is válaszoltad a saját kérdésedet."
Megint nem tudom, hogy ez mire vonatkozik.