magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Kemény fellépés kell

A minap néztem euroatlantista szakemberek beszélgetését egy bolgár tv-csatornán.

Nem hivatalos személyek, de hatalomközeliek. Ami jó, mert így őszinték lehetnek.

Nagy probléma Bulgáriában, hogy minden erőfeszítés ellenére se sikerült a lakosságot átállítani "helyes" irányra. Pedig minden meg lett próbálva. A kábeltelevíziók kínálatából az összes orosz csatorna ki lett véve (egyedül az izraeli orosznyelvű RTVI maradt), blokkolva lett egy rakás netes orosz média, az orosz követség 80 %-a ki lett utasítva, s folyamatosan megy a teljesen kritikátlan ukránpártiság a médiák nagy részében.

A szakemberek őszintén megmondják: sajnos itt keményebb lépésekre lesz szükség a jövőben, cenzúrát kell bevezetni és korlátozni kell a polgári szabadságjogokat, mert háború van, háborúban pedig ez normális intézkedés.

Mert semmi se ad eredményt. A felmérések szerint minden ellenére jelenleg a bolgár lakosság 34 %-a szerint létezik orosz fenyegetés (még Magyarországon is 48 % ez az arány), s alig a lakosság 18 %-a szerint az ország fontos biztosítéka a szövetség az USA-val (Magyarországon: 20 %), sőt a lakosság 56 %-a szerint az USA háborúba fogja belerángatni az országot (Magyarországon: 33 %). Sőt még Putyin elítélése se egységes: a lakosság alig 60 %-a tartja negatív szereplőnek Putyint (Magyarországon: 71 %), miközben az "éltanulóknál" - Csehország, Lengyelország, baltiak - ez az arány mindenhol 90 % feletti.

Szóval most a következő lépés az orosz követség kulturális részlegének bezárása, de maguk a szakértők is kedvetlenek, azt mondják: bármi is van, a lakosság legalább fele akkor is megingathatatlanul hisz Oroszországban. Vagy radikális oroszpártian ("a nyugat kezdte a háborút, az oroszok védekeznek"), vagy mérsékelt oroszpártian ("Putyin hibázott a háborúval, ezt nem kellett volna tennie, de alapvetően az oroszoknak van igazuk"). S a meggyőződéses euroatlanista arány a lakosság alig negyedét teszi.

Mert hát hiába minden pénz a bolgár médiákba korlátlanul a nyugatról, hiába lehet sokat nyerni ennek szolgálatával, nem lehet sehogy se átcsinálni a történelmi beidegződéseket. Meg aztán ott van az 500 év török uralom tanulsága: a bolgár ember simán képes külsőleg egyetérteni a hatalommal, de valójában meg az ellenkezőjét gondolni.

A bolgár közmondás szerint "a lehajtott fejet nem vágja a fejsze", azaz a hatalom előtt meg kell hajolni, de ez nem jelent meggyőződést is. Ami látszólag egy rossz élettaktika, de a valójában jobb, mint a másik lehetőség: meggyőzni magamat, hogy ha kénytelen voltam megadni magam, akkor ezt belső meggyőződésből tettem. Persze jobb az önérzetnek azzal hitegetni magamat, valójában nem is vagyok legyőzve, pedig éppen ez az igazi rossz: hazudni saját magamnak.

Hosszú távon ugyanis ez a nyerő megoldás: igen, gyenge voltam, legyőztek, nem vagyok képes ellenállni, tűrnöm kell, de nem felejtek, egy nap visszacsapok, amikor ők lesznek gyengék, addig pedig sose felejtem el, hogy csak kényszerből vagyok most alázatos.

Tulajdonképpen ezzel a módszerrel maradt meg a bolgár identitás is a török időkben. Ha folyamatos lázadás lett volna, a törökök kiirtottak volna mindenkit, hiszen nem tűrhették volna az instabil helyzetet. De így nem volt gond: minek erőszakoskodni olyanokkal, akik békésen tűrik a hatalmukat?

Szóval aki kibírt 500 év török hatalmat, az kibírja az euroatlantista hatalmat is, ráadásul ez tizedannyi időre se esélyes.

Egy anoním felmérésben pedig nem gond azt válaszolni, amit valóban gondolunk.

A legnagyobb problémát az anoním mémek jelentik a neten. Ez itt az orosz-ukrán háború kitörése után jelent meg szinte azonnal, az alapkép egy Bulgáriában közismert festmény a Sipka-szorosi csatáról (1877-1878), a szöveg meg gúnyt űz az euroatlantista narratívából:

"Orosz agresszorok és a bolgár szeparatisták harcban a törvényes oszmán hatalommal"

205 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr8818338717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vasútihíd 2024.02.27. 06:51:40

ha jól számolom akkor te úgy még legfeljebb 15 évet adsz az euroatlantista hatomnak legalább is bulgáriában. ez jó hír mert nekem az volt a benyomásom az aljas liberálisok még pár évtizedig húzzák a haláltusájukat. így viszont még akár te is megérheted amikor beborulnak.

ez a nevem senki 2024.02.27. 07:01:47

a jappánok felis
merték honnanjön a kokakóla ésa rokenról
nemilyen birka nép tud
ják miajó

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.27. 09:30:22

Nekem a csehek hirtelen támadt nagy oroszutálata érdekes, ámbár itt valószínűleg a Skvorecky-leírta jellemhiányos cseh néplélek jelenik meg.
Kevesen tudják, de Benes és kedves társasága kifejezetten azt szerette volna, ha az orosz cár egyben majd cseh király is lesz, eléggé fájt nekik a bukás. 1938-ig a szovjet hírszerzésnek külön villanegyede volt Prágában, egyes történészi kutatások szerint Benes maga is klasszikus kitartott szovjet ügynökként működött. Ez abszolút nem lenne szokatlan, hiszen pl. Horthy közvetlen közelében is működött kétséget kizáróan Gestapo ügynök (Hain Péter).

Tapi2021 2024.02.27. 10:17:36

@vasútihíd: Sokáig húzza még ez a Birodalom.
Aki uralja a narrációt, az uralkodik.

És ebben akkora előnyük van, mint senki másnak.

Nulandék - az amerikaiak - annyira evidenciának veszik, hogy ami az ő érdekük, az mindenki másé is KELL LEGYEN, hogy tök őszintén el is mondják, hogy ezért bárhol, bárhogyan készek BEAVATKOZNI más országok, népek életébe:

bekialtas.blog.hu/2024/02/26/1232_bekialtas_nuland_oroszorszag_miatt_kesereg?dashboard_position=349700727

Wildhunt 2024.02.27. 10:32:46

@Deak Tamas: valamint az első világháborúban a cseh zászlóaljak egynél többször zeneszóval, teljes felszereléssel masíroztak át az oroszokhoz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.27. 10:42:50

@Deak Tamas:

Én is csodálkozom rajtuk.

Miközben a szlovákok meg még a bolgároknál is oroszpártibbak.

Tapi2021 2024.02.27. 10:50:26

Akiknek még nem világos, kik azok az elmebeteg, háborús pszichózisban élő barmok, akik valójában fenyegetést jelentenek az életünkre!!!:

" Emmanuel Macron szerint nem kizárt, hogy nyugati csapatokat vezényelnek Ukrajnába

Emmanuel Macron francia elnök hétfőn kijelentette, a jövőben „nem zárható ki” nyugati csapatok küldése Ukrajnába, miután a kérdést megvitatták az európai vezetők párizsi találkozóján az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban – tudatta az AP News hírügynökség.

A francia államfő a több mint húsz európai állam- és kormányfő, valamint más nyugati tisztségviselők részvételével tartott tanácskozás után kijelentette: „Mindent megteszünk, ami szükséges ahhoz, hogy Oroszország ne nyerhesse meg a háborút.”

Ma nincs konszenzus arról, hogy hivatalos, jóváhagyott módon csapatokat küldjünk a szárazföldre. De a dinamikát tekintve semmi sem zárható ki

– mondta Macron az Élysée elnöki palotában tartott sajtótájékoztatón.

Macron nem kívánt részleteket közölni arról, mely nemzetek fontolgatják csapatok küldését, mondván, inkább fenntartja a „stratégiai kétértelműséget”.

A találkozón részt vett Olaf Scholz német kancellár és Andrzej Duda lengyel elnök, valamint a balti országok vezetői. Az Egyesült Államokat James O’Brien, az Egyesült Királyságot David Cameron külügyminiszter képviselte.

Duda elmondta, hogy a leghevesebb vita arról folyt, hogy küldjenek-e csapatokat Ukrajnába, ám nem volt egyetértés a kérdésben.

Remélem, a közeljövőben közösen képesek leszünk jelentős lőszerszállítmányokat előkészíteni Ukrajnának. Ez most a legfontosabb. Erre Ukrajnának valóban szüksége van

– mondta a lengyel elnök.

Több európai ország, köztük Franciaország is támogatásáról biztosította a Cseh Köztársaság által indított kezdeményezést, hogy az EU-n kívül vásároljanak lőszert és lövedékeket – közölték a találkozó résztvevői.

Mark Rutte holland miniszterelnök elmondta, országa úgy döntött, hogy több mint 100 millió eurót biztosít erre a célra.

Emellett új koalíciót indítanak, hogy tovább „mozgósítsák” a közepes és nagy hatótávolságú rakéták célba juttatására alkalmas nemzeteket – közölte Macron, aki arra is kitért, hogy Franciaország a múlt hónapban további negyven nagy hatótávolságú Scalp cirkálórakéta leszállítását jelentette be."

ZorróAszter 2024.02.27. 11:18:06

@Deak Tamas:

"egyes történészi kutatások szerint ... "

Schmidt Mária? Kun Miklós? Szakály? Kahler Frigyes?Raffay?

"Ez abszolút nem lenne szokatlan, hiszen pl. Horthy közvetlen közelében is működött kétséget kizáróan Gestapo ügynök (Hain Péter)."

Már ha maga Horthy nem volt Gestapo ügynök.

Boldeone2 2024.02.27. 11:21:06

@Tapi2021: Én már ezt mondtam korábban: van " B" terv, csak nem mondják meg...Ha vannak hajlandók, pl Lengyelország, akkor vonuljanak keleti frontra harcolni.
Putyint - egyszer - valakinek úgyis meg kell állítani. Esély sem látszik a fasiszta diktátorral békét kötni. A béke is csak átmeneti állapot lesz, ha lesz, mindenki látja... Fel kell fegyverkezni Európának, újra
Az orosz egy veljéig romlott, bűnös nép, tisztelet a kivételnek...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.27. 11:25:15

@Boldeone2:

A világ azonban Amerika megállítására szavaz.

Semmi racionális ok nincs ráadásul a mellett, hogy a Krím vagy a Donbassz euroatlantista gyarmattá váljon.

Boldeone2 2024.02.27. 11:26:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Miközben a szlovákok meg még a bolgároknál is oroszpártibbak."

- A szláv mentalitást nem ismerem, de ami történik Magyarországon, az meglepő....A történelmi agresszort, a bűnös népet támogatják, Ukrajna csak védekezik
Ez az erkölcsi tévút felfoghatatlan! A bolgárokat még meg lehet is érteni, az oroszok szabadították fel őket, de Magyarország???

Ez is mutatja, milyen erős az orbáni népbutító propaganda, a putyni dollármilliárdos agymosás....

Boldeone2 2024.02.27. 11:31:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A " világ" tele van " jóléti irigységgel " ezért ideológia szempontból Amerika ellen vannak, csakhogy ezzel erkölcstelen, jogszerűtlen orosz karonai agressziót- így a háború támogatják

Putyin - a diktátor - támad, az ukránok védekeznek...A világ mintaállamai mind a Ukrajnat támogatják, a legputribb diktatúrák Oroszországot

Tapi2021 2024.02.27. 11:43:27

@Boldeone2: Így csináltok ebből világháborút. :-(

Tapi2021 2024.02.27. 11:45:22

@Boldeone2: "A történelmi agresszort, a bűnös népet támogatják, Ukrajna csak védekezik
Ez az erkölcsi tévút felfoghatatlan! "

Az igazságérzetünk vezet minket. Mert a súlyosan egyoldalú USA-nyugati propaganda egyértelműen hazugság erről a konfliktusról és annak pontos okairól.

Tapi2021 2024.02.27. 11:49:48

@Boldeone2: "a háború támogatják"

A háborút ti támogatjátok és eszkaláljátok napról napra. (Lásd a Macronos idézetet!) Amikor nem a tárgyalásokon dolgoztok, hanem a még több fegyverszállításon, azaz a még nagyobb és hosszabb háborún, még több veszteségen. :-(

Az EU-nak egyetlen dolga lett volna - amit Merkel alatt csinált is - megakadályozni egy háborút Európában! És, ha nem tudta, akkor folyamatosan azon dolgozni, hogy vége legyen.
Nem ezt teszi. Hanem beszállt a háborúba!!!

De kinek az érdekében???

Boldeone2 2024.02.27. 12:02:40

@Tapi2021: Mert a súlyosan egyoldalú USA-nyugati propaganda egyértelműen hazugság erről a konfliktusról és annak pontos okairól."

- Ember, itt most nem az ok a lényeg, azt mindenki a saját oldaláról nézi, hanem maga az aktus: a muszka, Putyin háborúzik Ujrajnában, a többi mellékszál- nem indokolható!! Igazságtalan, erkölcstelen . Ennyi

háborút ti támogatjátok és eszkaláljátok napról napra. (Lásd a Macronos idézetet!) Amikor nem a tárgyalásokon dolgoztok, hanem a még több fegyverszállításon, azaz a még nagyobb és hosszabb háborún, még több veszteségen. :-(

- Ez a világ legnagyobb marhasága! Putyin háborúzik, béke vele lehetetlen. Explicit célja Ukrajna elpusztítása, a nyugat elleni háború, kivel akarsz békét kötni, Hitkerrel?????

Az európai szélsőjobbon kívül MINDENKI érti a helyzetet: Ukrajnának TÖBB fegyver kell, az önvédelemhez!

Boldeone2 2024.02.27. 12:04:45

@Deak Tamas: A felmenőid voltak hülyék! Igen, az orosz bűnös nép, kivétel az orosz ellenzék!

Kollektíven bűnös nép! Vétkesek közt cinkos aki néma!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.27. 12:10:18

@Wildhunt: " Benes Eduárd dr.-nak, a Cseh-Szlovák állam ismert külügyminiszterének a tollából a svilágháború és forradalmake cím alatt mostanában megjelent munkájából megtudhatjuk, hogy a cseh forradalom vezérei éveken át tartó céltudatos munkájukkal hogyan" alapították meg a páriskörnyéki békékkel nemzett közileg is elismert Cseh-Szlovákiát. . E munkából kitûnik, hogy a cseh forradalmárok esõ tevékenysége egy kémszervezet kiépítésébõk. állott; j . "A cseh förradalmárok annak az elgondolásábó indultak ki, hogy. az osztrák belpolitika jellemzõ . sajátsága, évtizedek óta az erélytelenség; volt: mász felõl számot vetettek azzal is, hogy monarchiánk kül politikája és az osztrák belpolitika közt nincs mec az a szolidaritás, ami az államon belüli titkos agitáció lehetetlenné tenni képes volna. Végül számításba azt a tényt is, mikép a monarchia hatalmas szövetségestársa érzéketlenséget tanusit monarchiánk belsõ bajaival szemben. Tehát igen kevés valószínûsége lehetett annak, hogy a csetek kémszervezetének kiépítése és a, monarchiánkon belül mûködése elé komoly akadályok gördülhetnek. Ezenkivül joggal belekalkulálták számításukba azt a tényt is, hogy a cseh beamterek az egész osztrák kormányzati szervezetet elárasztva tartják, tehát komoly veszedelemtõl már ez okból sem kell félniök. Ezen elõfeltételek tudatában építették ki kémszervezetüket. Ez olyan tökéletesen mûködött, hogy például az osztrák belügyminisztérium legbizalmasabb rendeletei elõbb" voltak Prágában, a cseh forradalmi kémszervezet központjában, mint még mielõtt rendeltetési helyükre érkeztek volna. Az osztrák belügyminiszternek ugyanis volt egy Kovanda nevü cseh szolgája, akinek a miniszterhez szabad beés kijárása volt és aki elõtt az összes hivatalos iratait nyiltan tartotta. E szolga — ura bizalmával visszaélve —: a legtitkosabb okmányokat elvitte egy Machar nevü cseh íróhoz, aki azt éjelente lemásolta és továbbította. Ugyanigy ott ültek embereik és bizalmas adatgyûjtõik az osztrák rendörigazgatóságokon, az osztrák katonai és csendõrparancsnokságok büróiban, szóval mindenütt, ahonnan a hadviseléssel összefüggõ és Ausztria helyzetét feltáró legfontosabb intézkedések kiindultak és ahonnan a csehi kémszervezetet veszély fenyegethette. Ez volt a-sejtrendszerüen kiépített belsõ — mondhatnók defenzív — . kémszervezet. A külsõ —. mondhatnók" offenzív. rerideltetésü.. — kémszervezet. feje:-Massaruk. lett; aki a! délszlávokkal, az amerikai csehekkel, továbbá az entente államférfiai és egyetemi tanárai közül Steed-del, Denís-sel, Seaton Watson (Scotus Viator)-nal, vagyis azokkal építette ki a propagatív összeköttetést, akik tudvalévõen már a világbéke elõtti idõben is hírlapokban és röpiratokban az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolásának szükségességét hirdették. Ez a kémszervezet erõteljes, de tartalmilag hazug propagandaháborút indított meg, amelynek célja az volt, hogy az entente vezetõ államférfiaiba, valamint a semleges államok közvéleményébe annak tudatát vigyék bele, mikép Monarchiánk a területén élõ nemzetiségeket elnyomja és azokkal zsarnoki módon bánik. A külsõ propaganda kémszervezet sajtóorgánumot is alapított: a Londonban megjelenõ :Uj Európax címû lapot. Ebben jelentek meg áz ellenünk irányított propaganda, történelmi valótlanságokkal telezsúfolt cikkei, amikkel szemben azonban mi a szellem fegyvereivel — blokirozott helyzetünknél fogva — védekezni nem tudtunk és az ott felhozott tények cáfolatát nem tudtuk a világ nemzetközi közvéleménye elött elhelyezni."

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.27. 12:14:19

@Boldeone2: az lehet hogy a felmenőim hülyék voltak, de hogy a tieid rohadékok, akik nem nevelték beléd, hogy bűnös nemzet nincs, az fix.
Dehát ugye felmenőd volt Hock János, a magyar történelem egyik legnagyobb rohadékja.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.27. 12:18:18

@Wildhunt: "Az árulást, amely 1917 õszén a déltiroli fronton történt, a háború alatt, érthetõ okokból, nemcsak a polgári lakosság elõtt tartották titokban, de nem tudott róla a hadsereg legnagyobb. része sem. Sõt — azt hiszem, — titok volt a mai napig is, fjóllehet a háború utáni idõk nem szûkölködtek úgynevezett leleplezésekben. Miután ebben a titokzatos eseményben magam is résztvettem, jónak látom, hogy annak részleteit az alábbiakban és a valóságnak megfelelõen magam is leírjam. Mi — az egyes bosnyákok V. zászlóalja, kik egykor Bécsben állomásoztunk, — ki ne emlékeznék a bosancik" nagyszerû, marciális álakjaira, mikor õrségelõsztásra meneteltek — annak idején a Carzano melletti, jól kiépített állásokban voltunk. Az én századom, amelyben hadnagy szakaszparancsnok voltam, a laibachi dr. Pivko tartalékos fõhadnagy paranesnoksága alatt állott és . zászlóaljunk szárnyát képezte; jobbfelõl a bécsi Deutschmeisterek csatlakoztak. A szlovén dr. Pivkon és rajtam kívül a századnál volt még egy bécsi tartalékos hadnagy és két cseh hadnagy. A szolgálatvezetõ õrmester szintén. cseh volt. [...] az olaszok is erõsen törekedtek arra, hogy minket éppen itt áttörjenek. (Ez azonban soha és sehogysem sikerült nekik, hiába összpontosították reánk iszonyatos erõvel az angol hajóágyuk és a japán ütegek borzalmas tüzét, hiába rohamoztak fáradhatatlanul az olasz hadsereg legelitebbi csapatai. Legfeljebb az sikerült nekik néha, hogy a századunk elõtti terepen itt-ott befészkelték magukat, da a legelsõ ellentámadásunk mindig visszaverte õket és helyreállította az elõbbi állapotot. [...] Úgy éjfél körül, miután a legutolsó tábori örsöt is ellenõriztem, megállottam egy pillanatra, hogy az ellenséges állásokat megfigyeljem, miután ott éppen feltûnõ csendesség uralkodott, amikor egy embert látok jönni az olasz álllások felõl. Gondtalanul és semmivel sem törõdve lépegetett felénk, mintha nem is a harctéren, két ellenség gyilkos tüze között járna. A sötétségben az egyenruháját nem tudtam felismerni, azért gyorsan fedeztem magamat és megvártam, hogy lközelebb érjen. Három lépésnyire engedtem magamhoz, akkor egyszerre kiugrottam és a pisztolyt a mellének szegeztem. "Mekkora volt azonban a meglepetésem, amikor a közeledõben — a századparancsnokomat, dr. Pivkot ismertem fel, aki inkább zavartan, mint megijedve magyarázta, hogy ellenõrzõ útja alkalmával egy kissé túlközel tévedt az ellenséges állásokhoz. Még most is élénken emlékszem reá, hogy milyen nagy tisztelettel csodáltam meg századparancsnokom kötelességérzetét és személyes bátorságát. [...] A két cseh hadnagyot éppen nagy beszélgetésben találtam dr. !Pivkoval. Az , ünnepi vacsora" ibefejezését valódi babkávé képezte, amelyet a házigazda — mint mondotta — egyenesen az én tiszteletemre szerzett valahonnan, nagy nehezen. A feketekávé azonban sehogysem ízlett nekem, mert valami különös, kesernyés mellékíze volt s ezért aztán nem is ittam meg az egészet, jóllehet dr. Pivko ugyancsak kínálgatta. Rövid idõ mulva aztán valami ólomnehéz fáradtság, amely a fejembõl kiindulva végigömtött a tagjaimon, arra kényszerített, hogy elköszönjek. Csaknem részegen támolyogtam ,haza" a fedezékembe és lefaküdtem kemény fekhelyemre. Hogy mennyi ideig feküdtem, nem tudom — egy kiméletlen kéz felrázott a kábultságomból. De a heves rázásnál is jobban felriasztottak a szavak, amelyek halvány öntudatom küszöbén dörömböltek: , Gospodine . . . Taliani... mnavala!..." (Uram!... olaszok... támadás!...) [...] Mustafa, az õrmesterhez szaladt, akinek a fedezékébõl gyanus lármát hallott. De mielõtt odaért volna, látta, hogy egy nagy csapat olasz, amelyet Pivko fõhadnagy vezetett, az állásainkba betört és azt is látta, ahogy az olaszok az alvó bosnyákokra reávetették magukat és agyonverték õket. A szomszéd tábori örsnél is lárma van, valószínû, hogy ott is ugyanez történik. Minden pillanatban itt lehetnek az Glaszok— mondta Mustafa. [...] Az akkor és késõbb éjtettfoglyoktól részlétesén megtudtuk az orvtámadás történetét, amelyet Pivko, a két cseh hadnagy és a cseh õrmester ellenünk tervezték. Az elsõ összeköttetést az olaszokkal az õrmester vette fel, amikor állítólag elfogták. Az egészet azonban dr. Pivko tartalékos fõhadnagy készítette elõ, aki éjszakánkint átszökött hozzájuk. Körülbelül 30.000 embert összpontosítottak az olaszok, hogy a mi arcvonalunkat felgöngyölítsék és. szabaddá tegyék az útjokat Trientbe. Az áttörés idõpontjául azt az éjszakát tûzték ki, amelyen Pivko a születésnapját , ünnepelve" a legénységet és engem is ópiumos kávévab itatott meg. Elképzelhetõ, hogy milyen mérhetetlen volt az olaszok elkeseredése, amikor látták, hogy megfosztottuk õket a könnyû gyõzelemtõl Amikor õket nagy veszteségükkel visszavertük, jóllehet semmi ellenállásra nem számítottak, dühük: Pivko és tánsai ellen-fordult, mert azt ihitték róluk; hogy tõrbecsalták õket. A végeredményt-már megmondtam: két árulót az egész arevonalunk szemeláttára felakasztottak"

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.27. 12:21:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: a mandilin volt találó hozzászólás, hogy a csehek meg a lengyelek abban különböznek, hogy a csehnek tökmindegy van-e országa vagy rabszolga, amíg a söre megvan, a lengyelek pedig ennek a mentalitásnak fordítottjai.
Pedig a protestáns/ateista cseh és a katolikus lengyel nagyon utálta, talán ma is utálja azért a másikat.

Boldeone2 2024.02.27. 12:22:03

@Tapi2021: Figyelj, nem tartalak sem hülyének, sem erkölcsileg elvetemült embernek, csak átmosta az agyad a propaganda, de segítek! Írok egy példát...

Adott egy falu ahol élnek különböző családok. Vannak erősebbek, vannak gyengébbek, vannak jobbak, rosszabbak..

Neked van egy szomszédod, akivel felemás a kapcsolatod, vannak ellentétek, de vérre menő küzdelmet soha nem folytattatok
A faluban a legtöbb család békében él, de a keleti szélen van egy család, akik folyamatosan terrorizálják a szomszédokat, diktátumokkal és erőszakkal. Sokan is vannak, erőszakosak is, primitívek is úgy ismerik őket nagyon régóta...

Egyszer ez a család önkényesen elvesz a szomszédodtól egy területet (2014) akkor még nem történik szinte semmi, mert az agresszív szomszéddal nem akar senki konfrontálódni
Erre a megtámadott szomszéd a faluközösséghez fordul segítségért, ( NATO) de semmi..Mindenki kerülné a konfliktust...

Eltelik 8 év, majd a keleti erőszakos szomszéd családja hajnalban lerohanja a kisebb szomszédot: akit tudnak megölnek, megerőszakolnak, kirabolnak- az a mai Oroszország !!!!!!!!

A faluközösségnek ebben a fázisban pedig már dönteni kell, az igazság és az erkölcs védelmében, azaz: nem nézzük a rabló -gyilkosságot tétlenül!!!
Az erkölcstelen bűnözővel - Oroszország - nem lehet alkudni!

Ettől kezdve két út van

1. Kapát, kaszát mindent átadsz a védekező félnek, hogy védekezni tudjon

2. A falu összeáll, és becsatlakoznak együtt az agresszorral való küzdelembe

Tehát ez két dilemma- választás! Kb ennyi a lehetőség!

Boldeone2 2024.02.27. 12:29:32

@Deak Tamas: Mégis, Masariknak sikerült meggyőzni Woodrow Wilson elnököt, ráadásul sok felvidéki magyar nagyobb liberalizmusban és szabadságban élt még a titkosrendőrökkel teli masariki rendszerben, mint az első bécsi döntés után, a beköszöntő félfeudális magyar anakronisztikus rendben
Ráadásul a csehszlovák időkben felgyorsult a polgárosodás, az iparfejlesztés

GyMasa 2024.02.27. 12:33:45

@Tapi2021:
Jaja, ezeknek nincs ott ezeken a "tárgyalásokon" valami értelmes ember is, aki mondjuk felszólal, hogy egy ilyen lépés az a 3. VH-t jelenti?
Illetve, ahogy a barátom mondta reggel, hogy majd a valami okból megőrült lenygeleket fogják odaküldeni, aztán, amikor majd ők IS elfogynak, akkor mondjuk a románokat, de francia ember soha nem fog odamenni...

GyMasa 2024.02.27. 12:35:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Igen, mint a mai cikk az INdexen, miszerint olyan 700 ember nem hajlandó elhagyni a "MEGSZÁLLT" Advijevkát...
Igen, mert az teljesen elképzelhetetlen, hogy az a 700 ember az nem megszállóként tekint az oroszokra, hanem felszabadítókként?

GyMasa 2024.02.27. 12:36:41

@Deak Tamas:
Jaja, látjuk, ahogy tombol a kollektív bűnösség megint.
Az mindig olyan jó eredméynre vezetett eddig is!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.27. 12:39:13

@Boldeone2: főleg úgy hogy a hülye Hock Jánosod a méghülyébb Károlyival kardcsapás nélkül feladta mindezt.
A liberalizmusoddal kitörölheted. Itt van a síró Fülöp Zsigmond komáromi bíró, aki így örült a szabadabb "félfeudális" rendnek mint a hülye liberalizmusos és szabadságos képmutató masaryki rendszernek, amit a galántai iskolaigazgató keresztapád olyan jól kiszolgált.

ok.ru/video/1620172802578?fromTime=1231

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.27. 12:52:03

@GyMasa: a pofám leszakad hogy valaki ilyet le mer írni. Lehet sok népet szeretni, nem szeretni - okkal - de ilyet kultúrember nem mond.

www.portfolio.hu/percrol-percre/670473/lettorszag-fovarosaban-atnevezik-az-orosz-irokrol-elnevezett-utcakat-925077

Nálunk meg Karikás Frigyes utca szégyenkezik még mindig a lakói helyett. Gyulán meg majdnem lett Andrei Saguna utca, amikor Székelyföldön például még Benedek Elek meg Tamási Áron közterület sincs.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.27. 12:58:04

@GyMasa:

Az egész Kelet-Ukrajna orosz lakosságú.

Igen, sokan ukránnnak mondják magukat, de ez alatt nem értenek mást. Ez kb. olyan, mint amikor a székely nem magyarnak, hanem székelynek mondja magát.

Az a röhej, hogy itt van egy kollégám pont onnan, sőt a szülei máig ott élnek. Luganszkban. Ő is azt mondja, a valóságban semmi ellentét az identitásokban: ukránutáló orosz ugyanúgy nincs, ahogy oroszutáló ukrán sincs, csak pár politikus beszél hülyeségeket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.27. 13:02:18

@Boldeone2:

Idegen hatalom van Kijevben 11 éve. Ezt ki kell bombázni onnan, s minden megoldódik.

Tulajdonképpen csak azért nem teszi ezt Putyin, mert az orosz közvélemény hatalmas felhborodással fogadná KIjev központjának lerombolását, ezek ugyanis orosz történelmi emlékművek is. Kb. mintha Mo. bombázná a pozsonyi várat meg a kolozsvári nagytemplomot.

Boldeone2 2024.02.27. 13:02:50

@Deak Tamas: A keresztapám apja volt Galántán iskolaigazgató, a keresztapám pedig katonanaplók alapján megírta a bukovinai harcok történetét, amely szintén az oroszok ellen ment...

A kollektív bűnödség elve elfogadott volt a második vh után, a kitelepítések ezek alapján zajlottak. Ő akkor született. Ő az apja elmondásai alapján írt le mindent
Valódi, magyar kisnemesi család egyébként, de belátták, hogy a nacionalizmus, a félfeudális rendszer nem vezet sehová...

Az államszocialista rendszer legnagyobb előnye a nacionalizmus mesterséges lecsökkentése volt

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.27. 13:04:14

@Boldeone2:

Egyszerűen meglátta a magyar kisember: lehet, hogy az oroszok birodalmi cljai idegenek számára, de azért mégse hirdetnek se gyerekkúrást, se óvodás genderprogramot, se idétlenkednek más progresszív módokon.

Boldeone2 2024.02.27. 13:07:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Dehogy van idegen hatalom! 2 választás volt 2014 óta...Zelenszkij 13,5 millió szavazatot kapott

Az orosz vazallus státusz bukott el, nagyjából minden ukrán belátja, csak az EU - tagság a jövő!

Az Orosz Birodalom elbukott, lényegében mar az örmények is ellenük vannak, a kazahok is elkenkeznek, de utóbb már Lukasenkó is beszólt

Boldeone2 2024.02.27. 13:12:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Miért, az ukránok "gyermekkúrást" hirdettek?

Az oroszoknak a saját házuk táján kellene söpörni! Van vagy 1 millió orosz prostituált, a világ tele van velük, az STD elterjedt, meg droghasználat is. Van a valóság: posztkommunista, gopnik társadalom, meg a proganda által hirdetett hazug önkép: "az orosz felsőbbrendű nemzet" a "nyugat, bűnös romlott" ezért harcolni kell...

GyMasa 2024.02.27. 13:36:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Tudom!
Ez az egész csak az USA által keltett feszültség eredménye, hogy tudjanak a zavarosban halászni.
Mert, ha megnézzük, végül mindez csak az orosz nyersanyagok feletti rendelkezési hatalom (gyk. a szent profit) érdekében zajlik.

GyMasa 2024.02.27. 13:37:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
SZerintem nem lesz szükség Kijev bombázására. Oda az oroszok már nagyon kevés ellenállás legyőzésével fognak eljutni.
Advijevka eleste óta az oroszok napi több km-t haladnak előre.

GyMasa 2024.02.27. 13:38:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Vagy, ahogy Orbán mondta: Magyarország ott állt az összes megszállójának a sírjánál...

Tapi2021 2024.02.27. 13:41:14

@Boldeone2: "Ez a világ legnagyobb marhasága! Putyin háborúzik, béke vele lehetetlen. Explicit célja Ukrajna elpusztítása, a nyugat elleni háború, kivel akarsz békét kötni, Hitkerrel?????"

Lószart. Ez a háborús héják verziója. Akik megcsinálták és fenntartják a háborút az USA érdekében, amely az egyedüli akinek ez hasznos.

"Az európai szélsőjobbon kívül MINDENKI érti a helyzetet: Ukrajnának TÖBB fegyver kell, az önvédelemhez!"

Egyszerűen feláldozzátok, megölitek őket, gátlástalanul. Katonát, gyereket, öreget.
Ezért itt nem, de talán Isten előtt felelni fogtok.

Gelmerrrrr 2024.02.27. 13:44:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: agyar kisember: lehet, hogy az oroszok birodalmi cljai idegenek számára, de azért mégse hirdetnek se gyerekkúrást,
-----------------
1. Nem lehet, hanem volna, a cél egy libcsi jevevényhang, magyarnak remu van. Az idegen laguján rakta aljanda is. Nem számjára, a postás bírongja a levelet számjára, így stak nekje.
Azért hang nem van, gyerek laguján ona ide.

2. He? Ez ám a baszott kognitív disszonancia! Te egy multinál van, Bulgáriától írogatsz, és az onabaszó pedobanda a fideszlibcsi, aki moszkovita: Szájer, a bicskei szar...

Nekem ez így egy kognitív disszonancia.

3. Magyar kisember? A magyar kisember az Adolf Hitler, ahogy már ezt sokat mondtam.

4. Az oroszok empirikus törekvései? Hát rejálisan ez kincs, ana nincs, attól, hogy ettől is gyenge, de nekem ezzel bajuem nem is volna, attól, hogy már írtem, hogy így mi contaminálnánk az oroszokat, ahogy a magyar nyelv indogermán és germán nyelv, így marrizmus, ahogy ott vannak a wagneres nácik...

Gelmerrrrr 2024.02.27. 13:46:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Idegen hatalom van Kijevben 11 éve.
------------
1.Idegen laguján aljanda.
2. Hatalom? Libcsi hang, duadva, vagy regerda.

3. Stak nálad, de nekem egal is, ahogy már írtem.

Tapi2021 2024.02.27. 13:49:33

@Boldeone2: "A faluban a legtöbb család békében él, de a keleti szélen van egy család, akik folyamatosan terrorizálják a szomszédokat, diktátumokkal és erőszakkal. Sokan is vannak, erőszakosak is, primitívek is úgy ismerik őket nagyon régóta..."

Csak, hogy itt egy távoli nyugati család jött és kavart addig, hogy a faluban háború lett!
Olvass Bekiáltást! Is.
Ha már nem megy az emlékezés magadtól, hogy mi volt mi előtt.

Az ukránok előbb kezdték vegzálni a kisebbségeket, előbb fosztották meg jogaiktól őket, és előbb lőtték katonasággal a saját - többségében orosz - kisebbségeiket, mint, hogy ebből az oroszoknak elegük lett.
És az amerikai egyre durvább beavatkozásról, befolyásszerzésről nem is szóltunk még.

Szintén lásd a Bekiáltáson, a valóságot.

Az a csoda, hogy az oroszok eddig tűrtek. Az USA már 2014-ben bombázott volna fordított esetben.

Tapi2021 2024.02.27. 13:52:42

@GyMasa: Erre írtam már, hogy ha időben lelőnének pár tucat háborúimádó rohadékot, másoknak nem kellene meghalniuk MIATTUK!

Tapi2021 2024.02.27. 13:57:04

@Deak Tamas: "a pofám leszakad hogy valaki ilyet le mer írni. Lehet sok népet szeretni, nem szeretni - okkal - de ilyet kultúrember nem mond."

Kultúrember nem, de ez ma a nyugat és részben sajnos a kelet-európai általános álláspont! Minden orosz kollektív bűnös, a balettostól a sportolókig.

Ez ma a dicső Európa!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.27. 14:04:28

@Boldeone2:

Senki se mondta, hogy ne lennének problémák Oroszországban.

S vannak dolgok, meyekre senki se képes hatni. Lásd, hiába van hatalmon 25 éve az antialkoholista Putyin, ő se tudott semmit se elérni az ivás elleni harcban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.27. 14:10:55

@Boldeone2:

Ezek a választások nem számítanak. Alapvető felttelek sincsenek szabad akaratnyilvánítsra Ukrajnában.

Amint felszabadul az ország, s eltelik egy kis idő, majd akkor lehet erről beszélni.

Most ki kell söpörni a kijevi huntát, meg kell alázni haderejét, likvidálni kell szellemi hátországát, el kell vágni támogatásukat. Háború van, amit meg kell nyerni. Nem Oroszország akarta ezt, de most már a győzelem az egyetlen kimenet.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.27. 14:11:49

Kicsi adalék a "magyar kisnemesi" galántai iskolaigazgatóhoz:

adt.arcanum.com/en/view/Galanta_09194_09194_1931/?pg=1&layout=s

Miškech József az igazgató, akinek már eleve szép helyesírású neve is érthetetlenné teszi előttem, hogy ezt a derék magyar kisnemesi embert miért is tehették ki a horthysták. (Az egész iskolában az egyedüli magyar nevű ember Takács Géza iskolaszolga.)
Valami azért elkezd derengeni, ha belelapozunk az iskola egyes apró eseményecskéibe a harmincas évek tomboló csehoszlovák liberálizmusában meg szabadságában:

"Okt. 13-án, Barthou francia külügyminiszter temetése napján meg lett említve nevezett jelentősége a világbéke szempontjából. Okt. 18-án, Sándor jugoszláv király temetése napján gyászünnepélyt tartottunk. Okt. 27-én ünnepeltük önállóságunk 16. évfordulóját. A műsort a tanítók beszédei, szavalatok és énekszámok töltötték ki. Végül a tanulók tisztelegtek az álló zászló előtt. A IV. osztályú tanulók a következő tanulmányi kirándulásokon vettek részt: Szeptember 17-én megtekintették a keményítőgyárat Nebojsán, szeptember 27-én a taksonyi téglagyárat, november 5-én a galántai gőzmalmot, 26-án pedig a Coburg-műveket, a kocsigyárat és a Szt. Béla egyesület nyomdáját nézték meg Trnaván. December 1-én megemlíttetett Jugoszlávia egyesítése. December 21-én az állami himnusz és a „Hej Slováci“ c. nemzeti dal ünnepélye [...] Az elnök úr 85. születésnapját az iskola bezárása miatt csak márc. 14-én ünnepeltük meg gazdag műsorral. [..] Április első hetében szt. Metod halálának 1050 éves évfordulója lett a tanulóknak megemlítve. [...] Május 4-én megemlékezett az iskola Dr. M. R. Stefánik generális tragikus haláláról. A gyászünnepélyt az iskolaudvaron tartották meg. "

Tapi2021 2024.02.27. 14:13:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: De ez belügy, semmi közünk hozzá.
Közünk ahhoz van/lett volna, hogy ne hagyjuk, hogy az USA addig kavarjon itt Európában, amíg háború nem lett, amíg nem fordultunk a saját olcsó beszállítónk ellen, amíg nem kellett meghalnia sok százezer embernek.

És most is arra kéne törekednünk (EU), hogy leültessük a feleket egy tárgyalóasztalhoz, a békére. És nem beszállni és egyre jobban háborúzni.

A harmadik félnek (EU) semmi más dolga nem lett volna, mint 1. megakadályozni a verekedést, ha már nem ment, 2. szétválasztani a verekedőket!

És nem az, amit ma csinál, hogy beállt ő is verekedni. Egyelőre a fegyvereket dobálja a szorítóba, aztán - lásd Macronékat - majd be is ugrik a ringbe.

Ez a háborús pszichózis spirálja. Addig fokozni, amíg fel nem robban minden. Aztán újra szedegetni össze a darabokat, romokat. Sok-sok halállal később.

Ma erre tartunk, ezt csinálják meg nekünk a választott vezetőink. És a népek hagyják.

Tapi2021 2024.02.27. 14:16:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Nem Oroszország akarta ezt, de most már a győzelem az egyetlen kimenet."

Az a baj, ha minden fél így gondolja - és sajnos így gondolja - akkor egyre durvább háború lesz! Nem béke lesz, hanem súlyos eszkaláció.

Nem szabad TOTÁLIS győzelmet, totális vereséget kitűzni célul!!!

Abba belehalunk!

Tapi2021 2024.02.27. 14:23:24

@Deak Tamas: Borzasztó, hogy magyar emberekben micsoda magyargyűlölet lehet, dolgozhat.

Számomra felfoghatatlan. :-(

Persze van, aki csak ide születik.

Gery87 2024.02.27. 14:24:15

"A minap néztem euroatlantista szakemberek beszélgetését egy bolgár tv-csatornán."

Én meg láttam tegnap az M5-öt vagy mi a szart és ott meg 4 beszélő nerednyik idióta arról értekezett hogy "hát igen a felvilágosodással kezdődött minden istentelenség...ezek a komcsik(!), ezekkel mindig baj van és most is itt vannak...a liberál-komcsik".
Hol bazmeg? liberálkomcsik? az mi?
:)

Tapi2021 2024.02.27. 14:26:27

@Gery87: Nem értem, mit nem értesz?

Egy vonal ez, csak a nevek, jelmezek változnak.

Gelmerrrrr 2024.02.27. 14:34:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: problémák Oroszországban.

S vannak dolgok, meyekre senki se képes hatni. Lásd, hiába van hatalmon
---------------
1. Oroszrejku.
2. Ernya erejteni, nem hat, a képes libcsi hang.
3. Nem hatalom, hanem duadva, duada, regerda.

4. Ahogy látem neked fingod nem van, totál hülye vagy, hogy hol is van a probléma. Az a probléma, hogy nácikrízis van. Van az oroszoknál egy új fiatalság, akik már nem ismerték a szovjet időket, stak onnan, hogy sok náci ment a gulágra, mondjuk Prigozsin is ült 13 évet, ettől vált herosvá, ahogy az összes sittes náci, ahogy a wagner is az.

Ott van a maradáj a szovjet időktől, a moszkovita, azok meg azt harsogják, hogy mennek nácimentesíteni...

Ott van az orosz szar bürokrácia is, de ez még raktább, jobb, ahogy mondjuk a magyar.

Itt is, ott is posztszovjet maradájok vannak, ahogy a fideszlibcsik vagy birca, vagy ez a fórum kommentelői.

A probléma máshogy van egy rakás.

Gery87 2024.02.27. 14:35:37

@Tapi2021:

Valaki lehet komcsi, aztán libsi....meg hazudhat mindkettőről, de attól még olyan hogy "libsi-komcsi" nincs.

Gelmerrrrr 2024.02.27. 14:36:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: problémák Oroszországban.
--------
Ahogy a problémál az álmagyar felden, dehát ott van, már írtem, hogy kognitív disszonanciád van. Ezek a problémák...

Gelmerrrrr 2024.02.27. 14:36:57

@Gery87: libsi-komcsi" nincs.
-------------
Fideszlibcsi, de erről már írtem.

Wildhunt 2024.02.27. 14:37:59

@Gery87: boldili, a teljes DK, momentum, te, stb. Az internacionalista vagyonelkobzók.

Gery87 2024.02.27. 14:38:45

@Tapi2021:

"Egy vonal ez, csak a nevek, jelmezek változnak."

Ja mint Orbán, volt már ő Soros ösztöndíjas libsi, meg polgári konzervatív, most meg nemzethy eresztény konzervatív populista főfasz.

Gery87 2024.02.27. 14:39:53

@Wildhunt:

Ha neveket teszel egymás mellé az még nem egy létező halmaz, nem mondták még te agyonképzett?:)

Tapi2021 2024.02.27. 15:06:40

@Gery87: Van itt már minden! :-)

Nem a nevek számítanak. Hanem, hogy azok alatt kik, mit akarnak, mit csinálnak, miért csinálnak?

A legtöbbször a sok név alatt kb. ugyanaz van. Pl. Isten létének kérdésében max. három hit lehetséges:
- van Isten
- nincs Isten
- nem tudom eldönteni.

Mindegyikre e háromból hit- és ideológiai/világnézeti rendszerek, sémák épülnek. És minden ember beletartozik e három valamelyikébe.

Wildhunt 2024.02.27. 15:09:25

@Gery87: internacionalista vagyonelkobzók.

Erről mit gondolsz, te nagyonképzett?

Tapi2021 2024.02.27. 15:11:07

@Gery87: Nem olyan, mert OV-ról mindig lehet tudni, hogy éppen hol van, melyik ideológiai, világnézeti vonalba tartozik.
Az átlépések lehetségesek.

(Birca is előbb liberális volt, ha jól rémlik. És sokan mások is változtatnak életük során, ahogy fejlődnek, vagy visszafejlődnek.)

Amiről mi eddig beszéltünk az nem ez, hanem az, amikor különböző nevek alatt fut kb. ugyanaz.

Gelmerrrrr 2024.02.27. 15:12:21

@Tapi2021: sten létének kérdésében max. három hit lehetséges:
- van Isten
-------------------
1. Isten egy libernyák jevevényhang.
2. A hit egy bullshit hang, dúrgerni kell.
3. Ez nem kérdés, nem kérem, max rekkelés, de antoregyni, antworten nem van rája, attól, hogy pogány vagyem.
4. Lehet hangot dúrgerni.

Tapi2021 2024.02.27. 15:15:32

@Gery87: Mitől populista Orbán?

Nem hagyni, hogy idegenek árasszák el az országot az populizmus?
Nem hagyni, hogy velük erőre kapjon az iszlám, az populizmus?

Békét akarni értelmetlen háború helyett az populizmus?

Védeni a keresztény értékeket, európai kultúrát az populizmus?

Családbarát, magyarbarát politikát folytatni az populizmus? ...

Mi a populizmus Orbánnál?

Gelmerrrrr 2024.02.27. 15:17:05

@Tapi2021: i/világnézeti rendszerek, sémák épülnek. És minden ember beletartozik e három
------------
1. Világja stak a kretény-libcsinek van,magyarnak: erda, árda, rakumány, bolja, ide bolja, attól, hogy:
2. Nem rendszer, hanem rendraku: rakumány rendrakuja.
3. A tartoz egy bullshit hang, németizmus, magyarul stak az indogermán ja possesív, vagy verbként rejmed, arjel.

4. Hát én egyikjé se vagyem, attól, hogy pogány vagyem, Isten egy jevevényhang.

Nekem az egész rekkelés, attól, hogy nem kérés, úgy hogy nem kérem hallani Jehováról bullshit, nem is rakem, attól, hogy nem ismerem ab ovo a Jehovát, stak a kretény ideológiát örökésjét, ártásját: Umwertung aller werte, fingrizmus.

A rekkelés így nekem egy halandzsa, max kúthúrálisan annyit rakem: Jehova is tot, de mondjuk nem tot, stak játsza.

Gelmerrrrr 2024.02.27. 15:18:48

@Gelmerrrrr: Jah, én stak pislogem a rekkelésnél, attól, hogy az nem az én systemem, nem az enyém.

Wildhunt 2024.02.27. 15:22:10

@Tapi2021: Mi a populizmus Orbánnál?

Nem elvek, hanem többségi minimum alapján kormányoz.

cvsvrs 2024.02.27. 15:27:54

@Wildhunt:
kormányzott. mert a keleti orosz, kínai, izraeli elköteleződésnek nincs többsége.

Tapi2021 2024.02.27. 15:34:34

@cvsvrs: "mert a keleti orosz, kínai, izraeli elköteleződésnek nincs többsége."

Mit értesz elköteleződés alatt? (A diverzifikált kereskedelmet?) És hogyan mérted meg, hogy nincs többsége?

cvsvrs 2024.02.27. 15:35:04

@Wildhunt:
ezzel az a probléma, hogy a földet vitéz lófő dálnoki miklós béla vezetésével kobozták el. kétségtelen, hogy nagy imre végezte az adminisztrációt. attól lett népszerű. és egyébként azzal nyert választást a tildy féle fkgp. a nemzeti burzsoázia felszámolával és vagyonelkobzással. csak aztán jöttek a szovjet kommunisták azzal, hogy egy kisbirtoka, kisüzlete, kisüzeme se lehessen senkinek se. azt már nem akarta a többség. a nagybirtokosokat azonban a halál faszára küldték már 44 decemberében.

GyMasa 2024.02.27. 15:37:35

@Tapi2021:
...nőket...
AMi nem jövő, hanem jelen idő a háborúban.
Én már láttam videokat a lövészárokban holtan fekvő nőről...

GyMasa 2024.02.27. 15:41:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
AZt a haderőt nem megalázni kell, hanem a nácikat életfogytiglani börtönre ítélni, vagy nyílvánosan felakaszatni, ahogy Nürnberg után tették.
Levadászni mindegyiket, mert csak akkor lesz megint normalitás, ha ezeket nyílt színen kivégzik!
Ha hagyják őket elfutni, akkor lesz majd a magyarok elleni terrorizmus...

cvsvrs 2024.02.27. 15:44:15

@Tapi2021:
ha orbán diverzifikálna a kereskedelmet, akkor a mol és a gazprom vezetői tárgyalnának egymással. nyugaton is ezt csinálnak. ők is beszerzik az orosz nyersanyagot, legfelső politikai szinten azonban nem tárgyalnak putyinnal. a propaganda eszközeivel nem táncolnak úgy, ahogyan putyin fütyül.

ennek a fenenagy oroszbarátságnak egyáltalán nincs többsége. és nem is nagyon értik az emberek. az izrael melletti kiállásnak megint nincs. a magyar társadalom ezekben a kérdésekben semleges. tehát nagy palasztin és ukrán imádat sincs a másik oldalról. az emberek többsége azt gondolja, hogy ez a nyugat és a kelet harca és magyarországnak ez ügyben a saját útját kell járnia és nem kell állást foglalnia. kb. ahogyan ausztria és svájc csinálja.

és az ázsiai vendégmunkások kínai tőkeimportnak sincs támogatottsága. és ennek az egész brüsszellel vívott harcnak se nagyon. a fideszesek körében se. az egy szűk réteg, akik azt mondják, hogy az amerikai demokrata párttal kell harcolni, ursula von der leyennel, stb.

GyMasa 2024.02.27. 15:52:35

@Tapi2021:
Teljesen igazad van, de, amíg az USA hajlandó az utolsó ukráánig, (és, ugye ma megtudtuk, hogy akár az utolsó Európaiig is) harcolni, addig az oroszoknak nincs túl sok választásuk!
Ha megállnak, és fegyverszünetet kötnek, akkor annak az lesz a vége, hogy az USA megint feltápolja az ukránokat, és minden kezdődik előlről (ehh-he, ugye, pont az, amivel az ukik vádolják az oroszokat...).
EMiatt most az oroszoknak nincs más választásuk, mint tovább harcolni.
- Összeomolhat az Ukrán hadsereg, és lassú, majd egyre gyorsuló ütemben fogják feladni az egész országot.
- Győzhet Trump, és akkor talán vége lesz a háborúnak (Ebben nem vagyok 100% biztos, mert azért nyilatkozott olyat is, hogy "ha nem, akkor rátok szabadítunk mindent is")
- Fellázadhat az ukrán nép, és felhúzzák a lámpavasra zselét, meg a sleppjét. (Ekkor mondjuk nem vagyok benne biztos, hogy az USA kiáll mögűlük. És, akkor csöbörből vödörben vannak)
- Az USA-ban nem sikerül megzsarolni/megvenni a republikánusokat és akkor leáll a pénzfolyam, és az EU vagy képes lesz tovább fizetni, vagy nem.
- A júniusi EU választásokon valami csoda folytán nyernek az ésszerű politikai formációk, és kihúzzák a dugót.
Az utóbbi 2 esetben Ukrajna gyakorlatilag max 1-2 hónapig fogja bírni pénz és fegyverek nélkül és valszeg kapitulál.
- Én, személy szerint egy ilyen Észak Korea scenáriónak, vagy bármiféle befagyott konfliktusnak igen kis esélyét látom. Kizárólag akkor, ha az oroszoknak sikerült elhitetni, hogy sokkal-de-sokkal erősebbek, mint azt hittük és gyakorlatilag téynlegesen is kifogynak emberből-fegyverből-lőszerből. (ennek nulla közeli esélyét látom jelenleg)
- Putyin esetleges elmozdítása a hatalomból szintán nem esélyes, mert valmai 80% a támogatottsága, és erősek azok a hangok is, miszerint egy puhapöcs, mert sokkal erősebben kellene odatoszni az ukiknak. Szóval, ha eltűnik, nagyon is esélyes, hogy egy nála is radikálisabb ember kerül a helyére.

Gelmerrrrr 2024.02.27. 15:54:35

@GyMasa: nácikat életfogytiglani börtönre ítélni, vagy nyílvánosan felakaszatni, ahog
-------------
1. Ítél? Ezt az új-ónemmagyar halandzsát nem rakem. Magyarul racionálisan beszélni, regyni.

2.Libcsi vonál? Jah az vagy, nem rakod, hogy aki nem náci az egy libcsi. De he? Hogy, a nácikat, a Wagnert? Hogy jól vagy?

Na egal, látem, hogy egy libcsike vagy.

Gelmerrrrr 2024.02.27. 15:55:43

@GyMasa: lövészárokban holtan fekvő nőről...
----------------

Magyarul: árandának innen meredeten legvő das Biologische....

Nők ma már nem vannak.

GyMasa 2024.02.27. 15:55:58

@Tapi2021:
A kérdés az, hogy a woke-fasisztáknál mi a "populista"!
Mert, ugye az ő definíciójuk szerint az egy rettenetes dolog, csakhogy a hogyományos, képviseleti demokrácia fogalma szerint meg populista az, aki olyat ígér a népnek, amit az helleni akar, vagy a népet gazdagabbá teszi, majd a megválasztása esetén ezt az ígéretét be is próbálja tartani.

ez a nevem senki 2024.02.27. 15:56:05

@GyMasa: küld
jékoda a jappánok at őkmár 2szer le
rendezték a rusznyák
okat 1:20 veszt
eségi ará
nnyal

Gelmerrrrr 2024.02.27. 15:59:49

@GyMasa: a hogyományos, képviseleti demokrácia fogalma szerint meg populista az,
-----------
1. What the fuck?

2. Hagyomány laguján léhma.

3. Képvisel? a kép az hép volna, stak a kretény-libcsik átírták a hangot, így hépbírong.

4. Fogalom? Idegen ideológia, dúrgerni.

5. Nem szerint, hanem rekkint.

6. Democsokrácia=diktatúra.

Nekem stak bullshitet makogsz.

Boldeone2 2024.02.27. 16:08:21

@GyMasa: Levadászni mindegyiket, mert csak akkor lesz megint normalitás, ha ezeket nyílt színen kivégzik!
Ha hagyják őket elfutni, akkor lesz majd a magyarok elleni terrorizmus..."

Téged kellene levadászni, te elmeteg müncheni villamos, meg Putyin fasisztáit! Ugyanis Oroszországban ÁLLAMESZME a fasizmus, meg is van hirdetve! Ujrajnában van politikai szélsőség, de nem állameszme!

Zelenszkij zsidó !

Tapi2021 2024.02.27. 16:11:34

@GyMasa: Az áldozatok valójában senkit nem érdekelnek.
Csak fügefalevelek a háborús propagandához.

(Lásd még a KE döntése miatt a kormányt és a ME-t pedózós kormánybuktatás/váltási kísérlet.)

Ha nem akarnának háborút, nem lenne.

Boldeone2 2024.02.27. 16:12:27

@GyMasa: Putyin esetleges elmozdítása a hatalomból szintán nem esélyes, mert valmai 80% a támogatottsága,"

- Ezt állítja magáról a propaganda, a valóság jóval kevesebb lehet, azért iktat ki minden ellenfelet az féreg...

Köpj egyet, magasba és állj alá te erkölcstelen, pszichopata! Nem szégyelled a tömeggyilkost támogatni??????

Tapi2021 2024.02.27. 16:14:14

@GyMasa: "Ha hagyják őket elfutni, akkor lesz majd a magyarok elleni terrorizmus..."

Ez benne van a pakliban. Ha a több milliónyi orosznak simán nekimentek, pogromokat csináltak ellenük, holott ott áll mögöttük Oroszország, mi tartaná őket vissza a magyaroktól?
Semmi.

Boldeone2 2024.02.27. 16:16:16

@Tapi2021: A harmadik félnek (EU) semmi más dolga nem lett volna, mint 1. megakadályozni a verekedést, ha már nem ment, 2. szétválasztani a verekedőket!"

- Ez baromság! Itt nem verekedők vannak, felfogod a szűk agyaddal, hanem valakik megtámadtak, vernek, kirabolnak valakit, azaz: meg kell védeni az áldozatot!!

Tapi2021 2024.02.27. 16:19:42

@Boldeone2: Az első áldozatok a ukrajnai orosz kisebbségiek voltak! Akik ellen pogromokat szerveztek, akik jogait elvették, és akiket nyolc éven át lőttek. Belföldön.

Boldeone2 2024.02.27. 16:22:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Most ki kell söpörni a kijevi huntát, meg kell alázni haderejét, likvidálni kell szellemi hátországát, el kell vágni támogatásukat. Háború van, amit meg kell nyerni. Nem Oroszország akarta ezt, de most már a győzelem az egyetlen kimenet."

- Hagyjuk már a hülyeségnarratívát, Birca ! SENKI az égvilágon nem akarja vissza a halott, hanyatló Oroszország hatalmát Ujkajnában
Oroszország halott állam, a lakosság jó részének budi sincs a házában, a határ 2 oldalán ugyanúgy élnek, mindkét országban

Ujkajna EU - tag lesz, az az ukrán nép akarata, azt pedig kötve hiszem hogy más ország erőszakakarta keresztülhúzhatja

Volt két választás, eltelt 10 év... Innen nincs vissza út, csak előre: nyugatos és liberális Ukrajna

Boldeone2 2024.02.27. 16:28:15

@Tapi2021: Hagyjuk már ezt az ócska, egyoldalú propagandát, amit a Russia Today terjesztett!

A tények: a háborút az orosz szeparatisták kezdték. Annak volt mindkét oldalon áldozata. Kb 8 év alatt 12-14 ezer, a nagyobb része fegyveres

De kb 40% ukrán volt... 1 millió ukrán identitású ember elmenekült. A Donbass kb 40% kvázi független lett

A konfliktus az utóbbi évekre befagyott, a háború előtt már alig volt áldozat

Zelenszkij eleve autonómiát ígért..

Egy liberális zsidóról beszélünk, a legjobb vezető...

ez a nevem senki 2024.02.27. 16:33:54

nincsen rossz
abb egynáci zsidón
ál

Boldeone2 2024.02.27. 16:40:28

@Tapi2021: A történelmi tény az, hogy a Donbass soha nem volt ecte orosz nemzetiségű terület. Előbb kisorosz ( ukrán többség volt ) de inkább multikulturális ...még görögök is lakták

A rendszerváltás előtt egy jelentős részük szovjetnek mondta magát. Én elolvastam minden ezzel kapcsolatos írást, sem a cári cenzus, sem a szovjet népszámlálás nem mutatott soha orosz fölényt

Az 2014 óta van, amikor is sok ukrán elmenekült. A bajok 99% - át az orosz birodalmi törekvések okozzák

A Donbass egy valódi szartenger, orosz uralom alatt is. Csinálnak pár látványépítkezést, de pl a boltokban alig van áru

Putyin LESZARJA az orosz kisebbséget, őt csak a hatalom és dicsőség érdekli. Egyébként 99,99% - ban ugyanazok élnek ott genetikailag, még oroszul is beszélnek, csak az egyik azt mondja én "ukrán" vagyok a másik meg azt hogy" orosz"
Ez a " nagy ellentét" alapja ...

vasútihíd 2024.02.27. 16:57:26

@Tapi2021: pont hogy az egyre arrogánsabb fellépéseik lesz a méggyorsabb vesztük oka. és ezen alapon birka jóslata a az euroatlantista renfszer bukására teljesen hihető igaz ő nem írta mikortól kezdődik a tizedannyi azaz köbö 50 év idő de a kilencvenes évektől számítva már csak úgy 15 év maradt nekik.

Wildhunt 2024.02.27. 17:59:47

@Tapi2021: azt igyekszik végrehajtani, ami a választók többségének megfelel.

Billy Hill 2024.02.27. 18:05:46

@Gery87: "Hol bazmeg? liberálkomcsik? az mi?"

Próbálok tolmácsolni, bár nem láttam az adást (és visszanézni sem szeretném :-)

Szóval olyan liberálisokra gondolnak vélhetően, akik csak magukkal liberálisok, minden más gondolatiságot pedig üldöz(né)nek, mint a komcsik.

A "komcsi" lehetett volna "fasiszta" is persze, az meg a Sajtóklubhoz képest másik oldalnak a csúnya szava, de hát ők ott ebben az adásban a "komcsi" szót használják arra, hogy "rossz", "gonosz", "csúnya", "fujj".

Amúgy jobban működik a "fasiszta", mert ha azt valamihez hozzáteszik, akkor az nagyobb megmondás, és mindenki bólogat. Kicsit már olyan, mint a "szar".
- Te, ennek a kávénak nagyon fasiszta íze van.
- Ez a reklámszatyor tök fasiszta, megint leszakadt a füle.
- Kapcsold már ki ezt fasiszta focimeccset, úgyis csak egymást rugdossák.

Wildhunt 2024.02.27. 18:05:48

@Boldeone2: úgy érted a hoholok nem ágyúzták avgyejevkából (oppardon, Ivgyiivkiből) Donyeck belvárosát?

Billy Hill 2024.02.27. 18:08:36

@Billy Hill: Hasonló tegnap óta a "pedofilsimogató", most ezt kell mindenhova beírniuk a DK-s harci profiloknak pl. a Facebook-on. Jó brand ez is persze, csak túl hosszú maga a szó, így nem tud majd felülkerekedni a fasisztán szerintem...

élveteg 2024.02.27. 18:48:07

@Deak Tamas:

az ahogy az egész könyv is

élveteg 2024.02.27. 18:59:43

@Tapi2021:

"Emmanuel Macron francia elnök hétfőn kijelentette, a jövőben „nem zárható ki” nyugati csapatok küldése Ukrajnába, miután a kérdést megvitatták az európai vezetők párizsi találkozóján az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban – tudatta az AP News hírügynökség"

Akkor csak menjenek szépen a franciák Harcoljanak csak az oroszokkal Egyszer már megpróbálták a Napoleonnal, pedig talán egy kicsit nagyobb harci marci volt mint a Macron Aztán elindult 600 ezer ( fele francia ) ) és visszatért talán 20 ezer

Tapi2021 2024.02.27. 20:22:31

@Boldeone2: "Hagyjuk már a hülyeségnarratívát, Birca ! SENKI az égvilágon nem akarja vissza a halott, hanyatló Oroszország hatalmát Ujkajnában"

Ez nem is volt soha cél. Még orosz cél sem. Csak a katonailag SEMLEGES, legfeljebb EU-tag Ukrajna!

MINDENKINEK ez lenne az érdeke! Az USA-t kivéve persze.

Tapi2021 2024.02.27. 20:24:30

@Boldeone2: "Hagyjuk már ezt az ócska, egyoldalú propagandát, amit a Russia Today terjesztett!"

Gondolom, nehéz elfogadni, hogy nem nézzük a Russia Today-t, hanem van SAJÁT VÉLEMÉNYÜNK erről a piszkos, kiprovokált háborúról.

Tapi2021 2024.02.27. 20:25:35

@Boldeone2: "Zelenszkij eleve autonómiát ígért.."

Amiből aztán...

Tapi2021 2024.02.27. 20:29:38

@élveteg: A Grande Armée kicsit összement út közben.

Wildhunt 2024.02.27. 20:32:35

@Boldeone2: Zelenszkij eleve autonómiát ígért..

Aztán meg kiderült, hogy hazudott. Még a kisebbségi nyelveket is betiltották.

Boldeone2 2024.02.27. 20:40:25

@Tapi2021: Ez nem is volt soha cél. Még orosz cél sem. Csak a katonailag SEMLEGES, legfeljebb EU-tag Ukrajna!"

A NATO- tagság pont az orosz agresszió miatt merült fel, persze soha nem volt realitása. Egy hamis indok a háborúra

Egyébként az ENSZ alapokmányban le van feketve, hogy minden állam szabadon választ szövetségi rendszert, tehát: ha Ukrajna NATO- tagságra pályázik, az Ukrajna és a NATO ügye!

Minden Putyin miatt van, aki elkezdte és fenntartja a háborút!

Wildhunt 2024.02.27. 20:44:52

@Tapi2021: akkor kezdjük (a teljesség igénye nélkül).
Teutonok koruk legmodernebb páncélosaival - lejegelve.
Mongol birodalom - lesz belőlük Mongólia.
Lengyelek felgyújtják moszkvát - majd megszűnnek létezni.
Svéd északi szövetség eldönti, hogy poltavánál pedig megmutatják - mehetnek is haza bálnavadászni.
Grand Armee - lásd fent.
Törökök - ha nincs a fejlettnyugat, most Isztambul megint ortodox főváros.
Japánok - port Arthur után sajnos lett egy hahlin gohl, plusz legyalulva a kvantung hadsereg.
Pilsudski sem emberkedett túl sokáig.
A németek következő menete ismert.
Afganisztán elég csúnyának tűnt, de igazi győzelem volt ahhoz képest, amit az USA produkált ugyanott...

Azért, hogy az orosz nyersanyag ne találkozhasson a német iparral, rátoltuk a kínai iparral...

Bomba ötlet bájgúnár, mondaná a művelt olasz.

Boldeone2 2024.02.27. 20:45:44

@Tapi2021: Az autonómia kérdése pont Putyin fenyegetése miatt bukott el, Zelenszkij propramjában benne volt
A nyelv ügy megint egy kényes téma. Évszázadokig az ukrán nyelv és identitas volt elnyomva, nyilván erre jött a nyelvtörvény, de főleg az orosz agresszióra adott válaszként

A magyar kisebbség soha nem volt valódi probléma, Orbán putyinista politikája csinált belőlük áldozatot, ezért baxtak ki velük...

Boldeone2 2024.02.27. 20:53:02

@Wildhunt: Azért, hogy az orosz nyersanyag ne találkozhasson a német iparral,"

- Hagyjuk már a demagógiát! Nem kell semminek találkozni semmivel! Nem az extenzív nehézipar korát éljük! Európát minél hamarabb zöldgazdaságra kell állítani, egyébként ezt teszi Kína is
Par évtized és az orosz szénhidrogén nem kell majd senkinek
Kínában egy elektromos autó 6 millió forint körül van, amit megvesz a középréteg

Gery87 2024.02.27. 21:02:42

@Tapi2021:

"Nem a nevek számítanak. Hanem, hogy azok alatt kik, mit akarnak, mit csinálnak, miért csinálnak?"

Hát egy libsi meg egy komcsi azért nagyon mást akar....akkor meg mire jó e kettő összemosása?

"A legtöbbször a sok név alatt kb. ugyanaz van. Pl. Isten létének kérdésében max. három hit lehetséges:
- van Isten
- nincs Isten
- nem tudom eldönteni."

A libsi viszont nem az a komcsi aki nem tudja eldönteni az e:)

"Mindegyikre e háromból hit- és ideológiai/világnézeti rendszerek, sémák épülnek. És minden ember beletartozik e három valamelyikébe."

Ez csak a hitre vonatkozik.
Miért ne lehetne egy libsi vagy komcsi hívő?

Gery87 2024.02.27. 21:03:19

@Wildhunt:

Azt hogy baromság.
Jelenleg a "nemzethy konzervatív" maffia kobozza el a közpénzt!

Gery87 2024.02.27. 21:05:12

@Tapi2021:

De nem ugyanaz fut alatta!
Ez marhaság.

Aki pl szocdemből, keleti blokkos komcsiból libsi lett az bizony mindenhogy az lett!

kivéve persze ha arra gondolsz amit én szoktam mondani az elitről:)

Gery87 2024.02.27. 21:06:07

@Tapi2021:

Nem, az a populizmus hogy ezt mondja, mert jól hangzik, mert ezt akarod hallani, de közben meg mást csinál!:)

Gery87 2024.02.27. 21:09:03

@GyMasa:

"A kérdés az, hogy a woke-fasisztáknál mi a "populista"!"

Könyörgöm döntsétek már el hogy "jobboldali libsi-nácik" vannak vagy "baloldali libsi-bolsik":D
Random nektek gyűlöletes ideológiák, címkék neveit egymás után rakni, na az elég gyerekes, de legalább semmi értelme.

Gery87 2024.02.27. 21:12:52

@Billy Hill:

"Szóval olyan liberálisokra gondolnak vélhetően, akik csak magukkal liberálisok, minden más gondolatiságot pedig üldöz(né)nek, mint a komcsik."

De ez nem komcsi jellemző, sőt egy hatalomba soha nem lévő de elvű komcsi kikérn magának hogy Mao elvtárs szarját ráhúzzák....
Ez általános autoriter zsarnoki jellemző.

"A "komcsi" lehetett volna "fasiszta" is persze, az meg a Sajtóklubhoz képest másik oldalnak a csúnya szava, de hát ők ott ebben az adásban a "komcsi" szót használják arra, hogy "rossz", "gonosz", "csúnya", "fujj"."

Ha bármi lehet, akkor továbbra sincs értelme az egésznek.

"Amúgy jobban működik a "fasiszta", mert ha azt valamihez hozzáteszik, akkor az nagyobb megmondás, és mindenki bólogat. Kicsit már olyan, mint a "szar"."

Viszont ettől még az is hibás lehet, nem lehet csak úgy dobálózni...
Arra kell mondani hogy fasiszta aki valóban az!

A NER azért komcsizik mert a bukott múlt rendszert következmények nélkül lehet fikázni!

Wildhunt 2024.02.27. 21:22:42

@Boldeone2: ki beszél itt szénhidrogénekről? A szerelmes usád is a ruszkiktól veszi a nyersanyagokat.

Boldeone2 2024.02.27. 23:23:18

@Wildhunt: Veszi a lófaszt! Kb az urán 10 -12 %- át, mivel Maliban puccs volt

alöksz róz 2024.02.28. 00:19:56

@Billy Hill: "A "komcsi" lehetett volna "fasiszta" is persze, az meg a Sajtóklubhoz képest másik oldalnak a csúnya szava" - vót má a liberálfasiszta is

alöksz róz 2024.02.28. 00:24:05

@Gery87: "Hát egy libsi meg egy komcsi azért nagyon mást akar" - valahogy mégis mindig megegyeznek

Wildhunt 2024.02.28. 08:34:02

@Boldeone2: meg titánt. Meg mangánt, kadmiumot, meg neodímiumot. Meg még pár apróságot. Legalább HVG-t olvashatnál.

Wildhunt 2024.02.28. 08:36:07

@alöksz róz: csak nem te is olvastad az 1000 leütést?

Tapi2021 2024.02.28. 09:34:25

@Boldeone2: "Egyébként az ENSZ alapokmányban le van feketve, hogy minden állam szabadon választ szövetségi rendszert, tehát: ha Ukrajna NATO- tagságra pályázik, az Ukrajna és a NATO ügye!"

Csak a valóság más. Ha Mexikó pl. szeretne orosz/kínai támaszpontokat lehetne neki?

Vagy pár hete az USA "megüzente" a Salamon -szigeteknek, hogy nem működhetnek együtt katonailag Kínával!... Stb.

Ne játsszuk már a hülyét.

Tapi2021 2024.02.28. 09:38:00

@Gery87: "Nem, az a populizmus hogy ezt mondja, mert jól hangzik, mert ezt akarod hallani, de közben meg mást csinál!:)"

Ha mást csinálna, meg mindent ellopnának, akkor tutira nem választanánk meg őket zsinórban többször.

Tapi2021 2024.02.28. 09:40:45

@Gery87: "Könyörgöm döntsétek már el hogy "jobboldali libsi-nácik" vannak vagy "baloldali libsi-bolsik":D
Random nektek gyűlöletes ideológiák, címkék neveit egymás után rakni, na az elég gyerekes, de legalább semmi értelme."

Ezért kell mindenki tetteit fix pontokhoz képest nézni!
Hogy XYZ konkrét kérdésekben (nemzet, vallás, szuverenitás, család, LMBTQ..., stb.), ki, mit képvisel és tesz. Ez dönti el, hová tartozik valójában, nem a címkék.

Boldeone2 2024.02.28. 10:49:06

@Wildhunt: ....és akkor mi van? Ha hiányzik egy ritkaföldfém, akkor azt meg kell venniük a világpiacról, vállalat vállalattól
Éppen úgy, ahogy Oroszországba özönlenek a nyugati termékek

Telhesen elszigetelődni senkinek nem lehet, de ahogy tudnak azért kibaxnak Oroszországgal

Pl azok az autók, amelyek már reexporttal kerülnek be, mondjuk Kazahsztánon át, jól megdrágultak. Egy autó pl 2- 3 annyiba kerül, mint a háború előtt

Az európai felvevőpiac jelentős részének elvesztését az oroszok megérzik. India rúpiával fizet, ami nem sokat ér. Kaphat érte kesu diót, olcsó ruhát-cipőt, vagy banánt Indiából, vagy rossz áron átváltja a rúpiát dollára, de úgy mar nem üzlet

Wildhunt 2024.02.28. 11:04:37

@Boldeone2: mocskos putlerszopó pincsi vagy.

Wildhunt 2024.02.28. 11:06:09

@Boldeone2: Egy autó pl 2- 3 annyiba kerül, mint a háború előtt

És még hazudsz is.

Tapi2021 2024.02.28. 11:41:50

@Boldeone2: "Telhesen elszigetelődni senkinek nem lehet, de ahogy tudnak azért kibaxnak Oroszországgal"

Így van. Tehát ebből is jól látszik, hogy itt is a jó öreg érdekháborúról van szó. Hogy hogyan osszák fel a világot, ki, hol lehet a főnök, és ki, hol fölözhet le több hasznot. Melyik ország, földrész... kinek az ÉRDEKSZFÉRÁJA. Stb.
Vagyis az USA-nyugat háborúja Oroszországgal is csak egy imperialista, világfelosztó háború.
A kérdés, amit háborúval akarnak eldönteni, hogy Ukrajna kinek az érdekszférája legyen, lehet a jövőben.

Ezért van a háború.

A többi duma csak a púder ezen a pőre HATALMI ÉRDEKEN!

Boldeone2 2024.02.28. 11:54:36

@Wildhunt: Ezek a tények:

New foreign cars increased in price by an average of 39%, new Russian cars by approximately 30%"

...és ez egy év hivatalos satisztikája, a haború pedig már több mint két éve tart. Simán van 100% emelkedés, azaz duplája

Boldeone2 2024.02.28. 12:00:53

@Tapi2021: kérdés, amit háborúval akarnak eldönteni, hogy Ukrajna kinek az érdekszférája legyen, lehet a jövőben.
Ezért van a háború...."

Nem ez a kérdés, hanem az, hogy mit akarnak az ukránok: ők meg nyugati integrációt, EU- csatlakozást akarnak ennyi

Ez nemzeti akarat. Putler meg azért veri a nyálát, mert ha bebizonyosodik hogy Ukrajának sikerül a nyugati út, mondjuk 20 év múlva olyan lesz mint Lengyelorszag, akkor bebizonyosodik hogy a muszka elnyomó rendszer csak rosszat jelet az átlag orosznak is
Az "antioroszorszag " nem lehet sikeres, ez a fő célja Putyinnak

Tapi2021 2024.02.28. 12:14:57

@Boldeone2: Putyin már többször nyilatkozott, hogy nincs gondjuk az EU integrációval, csak a NATO integrációval. Ami nem csak Oroszországra nézve veszélyes, hanem Európára. Nem jó, ha két atom nagyhatalom ennyire közel van egymáshoz, az egyik ennyire satuba szorítja a másikat.

Nekünk sem jó, mert többszörözi a háborús kockázatot. Máris lett ebből egy háború!

Szerinted miért nem hagyták az amerikaiak, hogy szovjet rakétákat vigyenek Kubába? Vagy Mexikóba? Mi köze ahhoz, hogy a sok tízezer kilométerre lévő Salamon-szigetek kivel, mire köt szövetséget vagy megállapodást???

Nem érted, hogy az egyiken számon kérsz, a másiknak elnézed ugyanazt, sőt, sokkal többet?!

Wildhunt 2024.02.28. 12:44:20

@Boldeone2: sales-audi.ru/

Legalább olyat hazudj, amit nem lehet 5 perc alatt ellenőrizni.

Wildhunt 2024.02.28. 12:50:36

@Tapi2021: de. Érti. Csak nem ezért fizetik.

alöksz róz 2024.02.28. 13:39:19

@Gery87: "De ez nem komcsi jellemző, sőt egy hatalomba soha nem lévő de elvű komcsi kikérn magának hogy Mao elvtárs szarját ráhúzzák" - mese.
mindig csak utólag mondták rá valamire, hogy mégse ez vót az igazi kommunizmus.

Boldeone2 2024.02.28. 14:03:22

@Wildhunt: Belinkeltél egy oldalt, idióta, ami azt mutatja, hogy lehet Audit venni Oroszországban, csakhogy az én állításom az volt, hogy minden brutálisan megdrágult, nem pedig az, hogy nem lehet venni!

Gery87 2024.02.28. 14:17:51

@Wildhunt:

Szerintem is annyira elkeserítő hogy kínjában már csak nevet az ember.

Gery87 2024.02.28. 14:18:11

@alöksz róz:

Hol látsz te komcsikat, most őszintén?

Gery87 2024.02.28. 14:19:51

@Tapi2021:

:D
Az emberek többsége leszarja a korrupciót, "annyi baja van vele hogy őt kihagyják belőle", ez is mutatja milyen alacsony erkölcsi, morális szinten van ez a nép sajnos.

Ezzel régóta nem tud tematizálni az ellenzék.

Gery87 2024.02.28. 14:21:49

@Tapi2021:

Magyarul tehát: komcsik sincsenek és ezért ostobaság komcsizni.

Gery87 2024.02.28. 14:24:58

@alöksz róz:

Ez nem igaz!
Még a hidegháború alatt pl 53, 56, 68 okán is sok komcsi, szoci ábrándult ki a szovjet egypártrendszerből, a "létező szocializmusból" is...('56 is erről szólt a melósok részéről...nem akartak kapitalizmust, de szovjet típusú egypártrendszert sem) és ennek már akkor hangot is adtak.
Nem utólag 89 után!
Olvass utána.

Wildhunt 2024.02.28. 14:39:55

@Boldeone2: az árát nézted? Boldili :D

Boldeone2 2024.02.28. 16:42:36

@Wildhunt: Anyád volt dili, amikor megismerte apádat! Hasonlítsd össze a 2021-es és 2024 - es árat, azóta óriási áremelkedés zajlott

Boldeone2 2024.02.28. 16:46:28

@Wildhunt: www.reuters.com/business/autos-transportation/putin-blames-higher-car-prices-foreign-producers-exit-russia-2023-12-14/

Putyin 40% - os emelkedésről beszél, de nem ad meg speciális időintervallumot, valószínű 1 évről beszél

Wildhunt 2024.02.28. 17:48:51

@Boldeone2: hazudsz. KB annyiba kerül, mint nálunk.

Wildhunt 2024.02.28. 17:54:44

@Boldeone2: de tudod mit? Ha mutatsz új A6-ot 25.000 euróért, (akár 2-3 évvel ezelőttről) még bocsánatot is kérek! Ha ilyen nincs és nem is volt, akkor mégis csak egy kis hazug boldili vagy.

Kérdésemvan 2024.02.28. 18:39:22

@vasútihíd: rólad évek óta nem tudom eldönteni, hogy egy zseniális troll vagy, vagy egy fasszopó nergeci. Asszem ezt már írtam is, de nem jött válasz.

Kérdésemvan 2024.02.28. 18:43:30

@GyMasa: hazaköltöztél már fasszopó? Vagy még mindig magyar közpénzből tolod a propagandát?

Boldeone2 2024.02.28. 18:43:59

@Wildhunt: Apád fasza hazudik! Nem az lényeg, hogy nálunk mennyi- hanem hogy ott mennyi volt az ára!
Tehát az orosznak mennyit kell fizetni

Kérdésemvan 2024.02.28. 18:46:10

@Boldeone2: birca mindenhol gyerekkúrást lát, kivéve ha fideszes, keresztény gyerekkúrásról vagy a pedó haverjáról a tükörben van szó!

Boldeone2 2024.02.28. 18:51:45

@Kérdésemvan: Freudi látancia...Birca túl sokat beszél erről...A lélek kivetülése...

Kérdésemvan 2024.02.28. 19:07:03

@Boldeone2: birca egy FOS, ennyi! Aki nem ért vele egyet, az min. drogos. Az asszony láncdohányos, nem nagyon van róla kép dobozos sör nélkül, de az ok. JÓSLÁSBÓL éltek egy ideig, ami a biblia szerint halálos bűn, de abbahagyták, így ok :)
Elsikkasztotta egy alapítvány pénzét, az apja húzta ki a szarból, de megbánta így ok:)
Egy diák munkás 20000-ből adott neki vissza 2000-ből, de mivel röhögcsélt közben, birca nem szólt, oktatási célzattal eltette a pénzt. Stb, stb, ezek a tapik, tompikák ilyen fasza gyerekek. Aztán megsértődnek a bájerzsóti stílusbon. Érdekes

Gery87 2024.02.28. 21:26:58

@Kérdésemvan:

"Aztán megsértődnek a bájerzsóti stílusbon. Érdekes"

"Más szemében meglátja a szálkát, magáéban a gerendát sem veszi észre"
Vissza nyal a fagyi, nem tudom eleve hogy gondolta bárki hogy 10 évnyi közbeszéd aljasítás és alpáriság majd nem köszön vissza hogy a "kurva anyátokat"...

Bunkónak lenni csak addig jó amíg vissza nem szólnak vagy orrba nem basznak.

Kérdésemvan 2024.02.28. 22:21:16

@Gery87: hát igen. Furcsa, hogy nagy a csend. Szeretném hinni, hogy mindenki magába szállt a kedves hozzászólásaim hatására. Birca elment vért adni az ukrán sebesülteknek, tapit megszólította Allah és most öngyilkos merénylő öveket próbálgat, amivel hatvanpusztán készül robbantani, tompika a szerencsekerékbe jelentkezik, mert rájött, hogy miért nem lehet milliomos, gigafosnak meg sikerült elcserélni a matyó lotyó + ákos jegyét egy vegasi u2-ra.
;)

Kérdésemvan 2024.02.28. 22:26:00

@Gery87: vagy csak várják az új direktívákat.
Vagy tóni, ádám és barbara most programozza őket újra.
Asszem az utóbbi! ;)

Ámde Táska. 2024.02.29. 08:55:23

@Kérdésemvan: vetkőzz le meztelenre, állj a tükör elé és nézz lefelé. Hamarosan meg is találod.

alöksz róz 2024.02.29. 09:21:09

@Gery87: tele van velük a ballib oldal :-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.29. 09:56:47

@Kérdésemvan:

Rettegünk, hogy jön Gyurcsányné szakértői européer kormánya és megszünteti a korrupciót.

Gery87 2024.02.29. 14:20:03

@alöksz róz:

De ha ballibek akkor már nem komcsik nem?:)

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.29. 16:52:29

@Tapi2021: a magyarokban nem dolgozik magyargyűlölet. Ez itt Bosznia-Hercegovina: azonos nyelvet beszélők de nem ugyanaz a nemzet.
Ez is az a tévedés amit a mayarság még mindig nem fog fel.
Amúgy épp ezért jó a családkutatás mint téma, nagyon sok minden kiderül.

Gery87 2024.02.29. 21:10:46

@Deak Tamas:

Amit te magyar gyűlöletnek hívsz az kb annyi hogy: "nem velem értenek egyet, fidesznyik jobbággyal".

Ezt jó lenne már felfogni, fogyaték. Nem ti vagytok "A" nemzet, hanem csak bolond szektás vén hülyék gyülekezete bazmeg.

"Amúgy épp ezért jó a családkutatás mint téma, nagyon sok minden kiderül."

És az mit bizonyít seggarc?
A származásnak meg a géneknek mi a fasz köze van az identitáshoz meg a politikai ideológiákhoz te nagyon hülye sovén fasz.

Egyébként is akkor még kiderülne hogy "büdös kis-antantista román" vagy:)

Te idióta.

vasútihíd 2024.02.29. 23:28:25

@Deak Tamas: kérdés hogyan lehetne kiebrudálni ezeket az ide született magyarul beszélő liberálisokat akikcs csak bomlasztják az igazi magyar nemzetet. mert úgy látszik nem mennek maguktól az ukrán frontra.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.03.01. 08:19:24

@vasútihíd: így ahogy itt a fórumon tesszük. Beszéltetni kell őket, ami nem is nehéz feladat, mert lenézik és megvetik a magyarokat, és nagyon szívesen el is mondják mindezt. Dühíteni is kell őket, mert akkor mutatják meg az igazi arcukat, illetve hazudnak olyan ordasakat amiket tízmásodperces meló cáfolni.

GyMasa 2024.03.01. 12:53:58

@vasútihíd:
Felőlem, mehetnének Londonba is mosogatni...
Azt úgyis mindegyik egy karrierlépcsőnek tekinti!
AKkor ne csak a szája járjon, hanem menjen is ki!
csak, ez a probléma, hogy bizony 10 ilyen elégedetlenből, jó, ha egy olyan van, aki meg is próbálja...
Aztán abból az 1 ből is 10% fogja vinni valmaire odakint a 99% meg mind visszakullog (természetesen csak a 4 fal között, mert kifelé mindegyik egy sikertöténetnek adja el azt, hogy 30+ évesen tizedmagáával lakott egy lefingott, pudvás londoni házban, ahol nem volt semmi magánélete, és mincen amit fel tud mutatni, az egy új iPhone, 2 éves részletfizetésre, egy macbook air, szintén 2 éves részletfizetésre és mondjuk 2-3 Thaiföldi nyaralás...).
Istenem, hány ilyennel találkoztam...

Gery87 2024.03.01. 13:58:36

@vasútihíd:

Nincs "igazi magyar nemzet" faszikám, nem vagytok kiválasztottak meg fajmagyar árják, ti se vagytok inkább magyarok mint bárki más (szektás elmeháborodott megzápult agyú hülyék viszont igen) ez akkora önáltató egoista baromság hogy észvesztő.

Ha megkérdezik miért nem vagyok már jobboldali, hát pont ezért.
Ez a kocsmai kuruckodó "kiszól a lukból a gödör" féle nagyot mondó, beképzelt lófasz nem hiányzik...

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.03.01. 14:02:22

@GyMasa: az a poén, hogy az én ismeretségi körömben többen vannak azok, akik ennél jobb képességekkel jöttek vissza. Kedvencem a birkózó meg a költöztető exkollegám, megtanultak hollandul és most itthon ugyanazt a pénzt kapják homeoficcal mint ott a gerincnyomorgató emelgetésekkel.

Gery87 2024.03.01. 14:02:50

@Deak Tamas:

"így ahogy itt a fórumon tesszük. Beszéltetni kell őket, ami nem is nehéz feladat, mert lenézik és megvetik a magyarokat, és nagyon szívesen el is mondják mindezt. Dühíteni is kell őket, mert akkor mutatják meg az igazi arcukat, illetve hazudnak olyan ordasakat amiket tízmásodperces meló cáfolni."

-nem a magyarokat veti meg a normális ember hanem a hozzád hasonló idióta sovén kisnyilas geciket.
-dühíteni te nem tudsz senkit, ahhoz túl szánalmas vagy.
-te életedbe nem cáfoltál még semmit, mert vitára képtelen vagy, amint szembe jön veled az ellenvélemény meg a tények, kisanatantozol mint egy debil, aztán "tiltasz" ami nálad annyit jelent: mélyen kussolsz és visszamész a horthysta mesevilágodba mert érveid azok régóta nincsenek!

Gery87 2024.03.01. 14:04:45

@GyMasa:

...És még hány olyan van akivel nem találkoztál:)
Megint ez a nóta hogy "bezzeg nyugaton még szarabb mint itt"?

Gery87 2024.03.01. 14:06:01

@Deak Tamas:

persze, persze...
MI van elővetted a Rejtő Jenőt alapoknak, aztán most habzol?
A falut nem hagytad el soha hülye gyerek:)

Kérdésemvan 2024.03.01. 15:52:55

@Ámde Táska.: kemény vagy nerbohóc! Löim link?

Kérdésemvan 2024.03.01. 15:54:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Gyurcsányokat orbánokkal akasztunk majd, ráérsz akkor rettegni Iván!

Kérdésemvan 2024.03.01. 15:58:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: nincs infóm arról, hogy pedofil ügy miatt menekültél volna. Nem elég amit leírtam? Tőled származik az összes infó! Nem elég ahhoz, hogy fosnak nevezellek? Cáfold!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.03.01. 16:26:09

@Kérdésemvan:

Nem fogtok ti senkit akasztani. Ne reménykedj, Soros gazda kaputt.

vasútihíd 2024.03.01. 16:42:04

@Deak Tamas: @GyMasa: ez a fórum jó kezdet a dühítésükre és marhaságaik cáfolatára de egy két kívételtől mintha nem sok ibcsi olvasná. a kitántorgásuk támogatása sem rossz ötlet nem is kell ukrajna felé ahhoz úgy is túl gyávák a nyugati péznlehetőségekre meg amúgy is kicsordul a nyáluk. igaz nem jön be nekik de amíg kint kapálóznak hogy meg ne fulladjanak nem tudnak itthoni tüntikre járni.
összességében a választások végeredményei számiítanak amin most már hosszú ideje az igaz magyarország győzedelmeskedik. ezt kell fenntartani.

vasútihíd 2024.03.01. 16:44:13

@GyMasa: nem nehezebb most már londonba menni mosogatni menni mert nem eu? a részletre vett iphone és macbookot pedig ne nézzük le hiszen azon keresztül tudjuk őket dühíteni és cáfonli marhaságaikat :-). meg elmondani nekik hogy milyen hülyén verték magukat adósságba olyasmi divatért ami fél év alatt elavul de az adósság marad :-)

cvsvrs 2024.03.01. 16:55:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
az orbánizmus alternatívája nem soros, hanem kádár. valaki meghirdeti, hogy a bitang úri rendtől vegyék el hatvanpusztát. és erre a közönség azt mondja: hurrá. és buliznak krubival és kazáriával. ezzel a fiatalok történelmet írtak. szélsőbaloldali fordulattal. csak persze a pártfőtitkár elvtárs kikacsint, hogy a marriott szállót nem veszik el, hanem vegyesvállalattá alakítják. így a nyugati befektetők sem járnak olyan rosszul. a nyugati oligopóliumokat korlátozzák, a keleties oligarchiát felszámolják.

ez ugye nem egy lehetetlen forgatókönyv. és a rendszerváltásra, történelemírásra nagyon nincs más lehetőség. mert az egy hülyeség felvásárolják a tokajhegyalját és a fél balatont és ezzel bedöntik a nyugat hatalmát.

cvsvrs 2024.03.01. 17:03:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a fiatalo körében van egy nagyon erős igény arra, hogy torténjen valami. amiért nem kell sokat tenni. szinte semmit. és valami nagy dolog. úgy, hogy közben bulizni lehessen.

GyMasa 2024.03.01. 17:38:37

@Deak Tamas:
Igen, de ők pont azok, akik odakint is elboldogultak volna, csak elvégezték a számítást, és rájöttek, hogy igenis létezik olyan, hogy Magyarországon is meg lehet keresni ugyanazt a pénzt, mint nyugaton...
Ez pont az, ami Aleköszben nincs meg. Ő tipikusan az az ember lenne, akinek nem sikerülne opdakint sem sehová eljutnia.

Kérdésemvan 2024.03.01. 17:48:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: tőlem biztos nem hallottál ilyet te kis kretén, de szeretsz csúsztatni, hogy rohadnál meg:(

GyMasa 2024.03.01. 17:50:46

@vasútihíd:
Aztán azt is elfelejtik, hogy bizony idekint drága az élet...
Hány olyat ismertem, aki idejött 1-2000 EUR megtakarítással, és azt hitte, majd abból itt új életet kezdhet.
Nos annyi pénz max 1-2 hónapra elég, ha van, aki befogadjon, és csak a kajára kell költeni.
Itt az "új élet elkezdése" alsó hangon vagy 5000 EUR, amit azonnal elszednek tőleg, ilyen-olyan ürüggyel... És, az csak egy egyedülállónak, egy garzonban, vagy esetleg egy nagyobb lakásra elég de akkor meg eléggé vidéken.
Ott meg autó nélkül halott az ember...
- Busz van mondjuk óránként.
- Az is csak munkanapokon meg szombaton.
- AZ S-Bahn meg a DB az nyugodtan elszégyellheti magát a MÁV-hoz képest (na, mit kapok majd ezért)
- És, mindez havonta olyan 160 EUR-ba kerülő bérletet jelent.
- Vásárolni faluhelyen lehet az itteni pékségekben, hentesnél, meg iylenek, csak az a baj, hogy ott minőségi cuccok vannak csak 3-5x annyiért, mint a Lidl-ben.
- Munkaerőhiány itt is óriási van, de itt (is) az a módi, hogy bizony egy dolgot nem hajlandóak ezek a gaz kapitalisták megtenni, hogy ezt orvosolják:
Nem ajánlanak magasabb bért.
Pl, az itteni változata az otthoni ideiglenes munkavállalói kiskönyvenk (vagy mia tököm a neve) az a "minijob". egyszerű cucc, max 540EUR-t llehet vele keresni havonta, nem kell szja-t fizetni utána, de lehet nyugdíjjárulékot, ha azt választod, és két ilyen minijobod lehet, vagy egy főállásod és egy Minijob-od.
Nos, ez az 540 EUR sokáig 450 EUR volt. Úgy 2,5 éve emelték meg kormányzati szinten, ennek ellenére még most is látok kiírva boltokban, benzinkutakon ajánlatokat 450 EUR-ról...
SZóval, jah...

GyMasa 2024.03.01. 17:54:32

@vasútihíd:
Nem tudom, szerintem még mindig megvan a módja odamenni, de szerintem ma már teljesen értelmetlen, mert egyszerűen nem jön ki rá matek.
Mert egy 1800 EUR nettó szépnek tűnik, ha csak úgy a semmiből hasonlítod össze egy otthoni fizetéssel.
Aztán, amikor jön az, hogy egy szobát, otthon egy faluban 50 000-ért tudsz bérelni, itt meg 700 EUR-ért ( ha kurvára szerencsés vagy és találsz eghy olyat egyáltalán, ahol nem te vagy 10 másodperccel a hirdetés megjelenése utána a 30. telefonáló), na akkor egyből nem is akkora a különbség már.

Ichschonwieder88 2024.03.01. 18:37:19

@GyMasa: uton vagy már haza orbánfasszopó? Mert amíg nem indulsz, elég gerinctelen nerfasszopónak tűnsz? Mesélj fasszopó, mi tart vissza, hogy orbániában élj? Muhahaha

Ichschonwieder88 2024.03.01. 18:41:07

@GyMasa: mesélj még nerfasszopó, mekkora buzi, aki deutschlandban akar boldogulni. Honnan is írogatsz fasszopó? Nyíregyházáról? Ja nem. Pedig van rosszabb!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.03.01. 20:51:19

@Kérdésemvan:

Dehogynem.

Sok új dolgot tudok meg magamról a fajtádtól, pl.:
- elítéltek pedofília miatt,
- homokos vagyok,
- a szu-ban születtem,
- KISZ-es ösztöndíjas voltam,
- budapesten élek jelenleg is, az egész bolgár sztori nem igaz.

Gery87 2024.03.01. 21:03:36

@vasútihíd:

"hosszú ideje az igaz magyarország győzedelmeskedik. ezt kell fenntartani."

:D
A büdösbunkó mucsai nyugger és cigány horda győzedelmeskedik.
Sokan vagytok, igen.

Gery87 2024.03.01. 21:05:31

@GyMasa:

Sehol nincs kolbászból a kerítés de az egyszerű melós nyugaton jobban megél, a középosztály meg még jobban.

Aki meg házra, kocsira, hitelre, egyébre gyűjt és haza akar jönni, az meg igen, rosszabbul él nyugaton mint tette idehaza mert gyűjtöget, nincs ebben semmi különös!

Gery87 2024.03.01. 21:09:40

@GyMasa:

"de szerintem ma már teljesen értelmetlen, mert egyszerűen nem jön ki rá matek."

Mondod te, haver Bajorországban keresett 2000 eurót, bérelt lakás, kisváros, nem isten háta mögötti szar alföldi szabolcsi zsákfalu...volt minden, vendéglő, étterem, tömegközlekedés, párja nem dolgozott...mégis jobban megélt mint itt és gyűjtögettek, aztán tudtak venni itthon családit, segítséggel.
Ez 5 év termése.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.03.04. 14:35:46

@GyMasa: a spanyol facebookon most írt valaki, hogy kimenne, csak magyarral, szakképesítés nincs, jól fizető turisztikai melót keres.
Azért ez az ottani, nem túl nívós népségből is előozta az állatot.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.03.04. 14:37:05

@GyMasa: azon amúgy én is dobtam egy hátast, hogy van olyan gazdag nyugati ország, ahol az ember elkezdi értékelni a Volánbuszt.

Ámde Táska. 2024.03.04. 14:42:32

@Kérdésemvan: https://hu.wikipedia.org/wiki/Legyen_%C3%96n_is_milliomos!

GyMasa 2024.03.04. 18:14:31

@Deak Tamas:
Min vagy meglepődve?
Ezek azt hiszik, hogy kimehetnek nyelvtudás nélkül meg szakma nélkül monndjuk Ibizára, és ott verethetik "munka" néven a partizást, és még keresnek 10 000 EUR-t tisztán havonta.
Hát, rossz hírem van nekik...

GyMasa 2024.03.04. 18:21:20

@Deak Tamas:
Igen, meg a BKV-t...
Anno emlékszem Londonra... 2005-2006-ban, amikor ott is éltem.
Na, ott a TfL (Transport for London) az olyan király volt, hogy a buszok papíron 15 percenként jöttek, a valóságban meg 30 percenként jött kettő egymás után.
Természetesen a második az csak megállt az első előtt, és nem lehetett rás felszállni.
A vasút is egy csoda volt.
Amikor kimentem 9-kor az állomásra, és még a 7:40-es vonat sem érkezett meg. Pedig 20 percenként járt.
MIndez "jelzőproblémák miatt"
(Értsd, a végállomás előtt, mivel nem takarították ki az ágyazatot, megállt a víz, és rövidre zárta a biztosító berendezést, és az folyton tilosat jelzett... Ezt 6 hónapig nem voltak képesek orvosolni, pedig kb 3-4 óra munka lett volna. (kitisztítani avízelvezető csatornát, hogy ne álljon meg a víz az ágyazatban...)
Jah, és pont akkor volt éppen egy botrány is, mert a közlekedési miniszter, amikor megkérdezték tőle, hogy nem akarnak-e valami tenni azellen, hogy gyakorlatilag heringek az utasok a vonaton, azaz mozdulni sem lehet, na erre azt válaszolta, hogy: "AZ külön jó, mert, ha baleset történik, akkor legalább nem repülnek előre az emberek és nem sárülnek meg,....)
Szerintem, ehhez képest a hálaadási pulykás hasonlat egy szolíd kis megjegyzés volt.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.03.05. 10:42:16

@GyMasa: és senki nem érti meg, amikor azt mondom, hogy az angol nyelv butává tesz.
Nekem szerencsére már nem volt szerencsém a privatizélt vasúthoz, én 1999-ben utaztam utoljára az UK-ban vonaton, az még állami volt, és magában a szép brit lányok országában is 2010-ben utoljára.
Továbbvíve a butaságot, a magyarral spanyolozó is annyira ostoba, hogy azt nem érti meg amikor elmagyarázzák neki: egy bevásárlást, semmit nem tudsz elintézni nyelvtudás nélkül - és ez a kisebbség aki magyarázni próbál. A többség ugyanaz a barom, mint ez az említett kérdésfeltevő, azonnal elkezdenek ugatérozni, hogy na, ez a magyar mentalitás, ezért jöttem el otthonról, paraszt büdösszájú mucsaiskodás, én is itt vagyok Spanyolba oszt egy szót se tudok mégis megélek (az ilyen típusú hozzászóló javarésze szegény menekült magyar nyugdíjas.)

GyMasa 2024.03.06. 15:02:49

@Deak Tamas:
MOndjuk, itt simán el élhet az ember egy szó német nyelvtudás nélkül...
(Igaz, hogy tolmácsra akkor sokat kell költeni)
Bevásárolni nem ell német tudás, mondjuk egy Lidl-ben.
A polcról bármit le lehet venni, a pénztárgép mutatja az összeget.
Ráadásul sok helyen ( a legtöbb helyen) vannak magyar eladók is.
AMi nehézkes az a hivatalok, meg az egészségügy.
Ráadásul, a hivatalokban sok olyan dolog van, amit még a németek sem tudnak, hogy kell csinálni, mert őket életükben nem érinti a dolog (német állampolgárság megszezése, vagy autóimport, stb)

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.03.08. 09:46:09

@GyMasa: hát azért én nem érezném ennyire egyszerűnek már Lidlt sem, mert az egy dolog, hogy mutatja az összeget a pénztárgép, de mondjuk az esetleges kajában lévő allergén összetevőket nem, és tudnék példákat mondani még.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása