magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Szegény Emese...

Én tulajdonképpen csak egy pártot sajnálok, Vonáét. Ez is a talpramagyarizmus egyik áldozata.

S nem, nem értek egyet semmiben Vonával. Azaz nem azért sajnálom, mert eszmeileg közeli lenne hozzám.

De egy valami tény. Vona helyesen felismerte: az eredetileg szélsőjobb Jobbik néppártosodása nem lehet vég nélküli, meg kell állni az úton, mert nevetségesssé válik az egész. S Vona lépett: 19 % eredménnyel 2018-ban lemondott, ami önmagában egyedi, ma minden ballib párt hatalmas sikerként könyvelne el egy ilyen eredményt, míg Vona kudarnak fogta fel. De lemondott, mert tudta, az út az összefogdodáshoz vezet, amihez már nem adta a nevét. Amihez Jákob-Parizer Péter adta a nevét, aki sikeresen nevetségessé is tette magát.

Vona viszont lassan megkezdett egy építkezést, elhatárolódva a ballibektől. Még sikeres is lehetett volna idén, de most már semmi esélye. Aminek egyetlen oka, hogy Talpramagyar hatásosabbn képes előadni ugyanazt, miközben teljesen felszínes egyébként.

Ez van, rossz helyen volt rossz időpontban.

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr5418399319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZorróAszter 2024.05.13. 11:24:24

Ezek az emberek, Orbán, Vona, "merjünk baloldaliak lenni" Gyurcsány és a többiek csupán mupettfigurák.

Ezért nem is nagyon okádunk tőlük, amikor llibernyákból Nemzethyvé, echte náciból vizslakölykös pojácává, szocialistából liberálissá aztán most meg állítólag megint szociáldemokratává vedlenek.

Az a hülye, aki egy szavukat is elhiszi.

És elhiszi.

Tapi2021 2024.05.13. 11:51:07

MP az utóbbi évtizedek csúcs-demagógja, és kétségtelenül jól csinálja.
Mindene meg van hozzá: jó fellépés, fiatalság, kiváló beszédkészség, exhibicionizmus, ambíció, gátlástalanság, színészi véna, és tapasztalat. Meg pénz.

Én nem is rajta csodálkozom, az ő sikerén, hanem a rajongóin, akik a szívük mélyén tudják, hogy egy gátlástalan, demagóg, gerinctelen ember. Már korábban leírtam, miért.
(Utolsó pillanatig felmarkolta a NER pénzt, feleség ügye, titokban felvett kompromittáló, zsaroló anyagok...)

Ennek a lélektanát érdemes lenne kutatni. Hogy miért?

És még azt sem mondhatjuk, hogy azért, mert OV ellen az ördöggel is összefognának, arra is szavaznának.
Itt valódi lelkesedésről van szó.

Tapi2021 2024.05.13. 11:56:08

Ha Vona igazi karrier politikus lett volna, akkor egy választási "bukás" után - ami nem is az volt valójában, mert nem volt honnan lebukni, csak az álmokból, nagyotmondásból - feláll, mint OV és nem elkullog.

Wildhunt 2024.05.13. 12:01:48

@Tapi2021: Csanád barátja után azért nehéz lett volna.

Gery1987 2024.05.13. 12:07:10

@ZorróAszter:

Én Vonának még elhiszem hogy valóban őszintén változott, talán mert én is hasonlóan változtam.
Nekem úgy tűnik a korai Jobbik alatt még fiatal volt és lázadóbb + kényszer is a radikalizmus, sose volt ő annyira "náci" mint mondták rá, látszott rajta kilóg a sorból, nem állt jól neki....a Novák meg a Toroczkai már inkább a tipikus "posztfasiszta".
De legalább őszintén azok.

Gery1987 2024.05.13. 12:10:08

@Tapi2021:

Persze ha marad a Fideszben és nem is hallasz róla vagy épp felemelik látható helyre, akkor semmi gondod vele igaz?:)

Ez a vicces most hogy egy pedóbotrány kellett ahhoz hogy a tipikus öltönyös bűnöző nerednyik pszihopatát fikázzák a fideszesek:D

Nagyon vicces.

Nagyon vicces ahogy a fideszes keménymag erkölcsi hozzáállása párttagság függvénye:)
Ez sok mindent elárul...

Wildhunt 2024.05.13. 12:12:45

@Gery1987: pedóbotrány

Mesterséges, tegyük hozzá. A ballenzéket a saját pedofiljei sose zavarták, a kormánypárton meg azt is pedofilezik, aki ismer egyet.

Gery1987 2024.05.13. 12:21:35

@Wildhunt:

persze, persze...
Megtörtént a visszaélés, elítélték, nem csak ráfogták. Kész, nincs mit ezen magyarázni.

Tapi2021 2024.05.13. 12:42:06

@Gery1987: "Megtörtént a visszaélés, elítélték, nem csak ráfogták. Kész, nincs mit ezen magyarázni."

Kire?
Miről beszélsz, nem értem.

Meg, hogy hogy jön ez Vonához?

Gery1987 2024.05.13. 12:55:44

@Tapi2021:

Mikor MP-ről beszéltél.
Én erre reagáltam, mit nem tetszik érteni?

ZorróAszter 2024.05.13. 13:08:15

@Tapi2021:

"Én nem is rajta csodálkozom, az ő sikerén, hanem a rajongóin, akik a szívük mélyén tudják, hogy egy gátlástalan, demagóg, gerinctelen ember."

Orbánnal az élen mind ilyen.

Mondjon valakit, aki nem. (De ne olyat aki szimplán hülye.)

ZorróAszter 2024.05.13. 13:15:30

@Gery1987:

"Én Vonának még elhiszem hogy valóban őszintén változott"

Szerintem nem, mert egy szimpla kreatúra.

Német parancsra hozta létre Orbán. Akkor volt árpádsávos erdő a FIDESZ nagygyűléseken.

Aztán ráparancsoltak a baloldali médiákra, hogy a ovábbiakban ők népszerűsítsék őket. Akkor jelentek meg az ATV-b Kálmán Olgánál és Péterfy Juditnál.

A bábszínház hülyegyerekeknek show csúcsa korábban az volt, amikor az ATV azt a parancsot kapta, hogy népszerűsítsék az ismeretlen kuruc.info-t, amit úgy oldottak meg, hogy felháborodtak egy cikken és elkezdték heteken keresztül követelni a betiltását.

Aki ezeknek a politikusuknak és újságíróknak egy szavát is elhiszi, azt ki kéne tömni és cirkuszban mutogatni.

Digitális_Fater 2024.05.13. 16:06:52

@Gery1987: Jó néhányszor leszavaztam már a NER-re, de soha nem a Talpramagyar-féle NER-szolgák miatt, hanem a létezésük ellenére. Teljes tévút azt képzelni, hogy minden NER-szavazó hardcore fideszes, és szemellenzősen védi a NER összes hülyeségét.

Gery1987 2024.05.13. 17:58:42

@Digitális_Fater:

A NER lényege barátom az hogy az ilyen selyemfiúk mint a Magyar meg a Rogán meg Szijjártó meg a Tiborcz....meg ezek öreg kiadásai a beles Döbrögik mint Mészáros, Németh meg Orbán ki legyenek tömve!

Erről szól, semmi többről.

"hogy minden NER-szavazó hardcore fideszes, és szemellenzősen védi a NER összes hülyeségét."

Évek óta nincs itt érdemi Fidesz kritika, szóval ide vagy a kemény mag jár.

ZorróAszter 2024.05.13. 18:30:47

@Digitális_Fater:

"Jó néhányszor leszavaztam már a NER-re, de soha nem a Talpramagyar-féle NER-szolgák miatt, hanem a létezésük ellenére. Teljes tévút azt képzelni, hogy minden NER-szavazó hardcore fideszes, és szemellenzősen védi a NER összes hülyeségét."

Magukkal méginkább az a probléma, mint a fideszes kemény maggal: hogy máshol nem találkozunk velük.

Magukkal még kevésé pedig a lehetséges okokat számbavéve magukkal sokkal gyakrabban kellene.

rrh19 2024.05.13. 22:36:00

Vona MP feltűnése nélkül is megragadt volna a 2-3%-os törpepártok örök süllyesztőjében.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.14. 12:37:56

@Tapi2021: ennek kikutatták már a lélektanát, ez az a bizonyos 1939-es 16% nyilas és 1945-ös 16% kommunista. Itt is van a fórumon jópár képviselője.
Simán ez a társadalom szemetje, legalja, nem kell ehhez mondjuk anyagilag depriváltnak lenni például, elég lelkileg. Nálunk semelyik radikális eszme közéleti képviselőinek soha nem voltak életében anyagi gondjai, színrelépésül előtt sem.
Az aránya nyilván aggasztó, erre kell a társadalomnevelés, és mint Varga Judit esete is kiválóan mutatja, nőnevelés.

ZorróAszter 2024.05.15. 08:52:54

@Deak Tamas:

A társadalom szemetje az a hazaáruló "úri" osztály, aki Horthyt és bandáját vagy későbbi szellemi utódait támogatta, és ha Hitler győz a támogatásukkal, akkor itt ma Gross-Ungarn van magyarok nélkül.

Akik azt kérdezgették, mint maga is, hogy "Mikor mehetünk már agyonverni a Veisz nénik a sok szép smukkjáért és a lakásáért? A gyerek most nősült és kéne neki a lakás."

Az a gyerek akár maga is lehetett. Vagy ha nem, akkor már biztos kinézte magának a maga Veisz nénijét mint a haverjai is.

Gery87 2024.05.15. 15:11:36

@Deak Tamas:

"Simán ez a társadalom szemetje, legalja, nem kell ehhez mondjuk anyagilag depriváltnak lenni például, elég lelkileg. "

Mondja ezt egy soviniszta, horthysta, kisnyilas kis frusztrált vén hülye aki ma is a kisantatntól retteg és aki nem ő az "román"....de mások a hülyék:)
Vicces.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása