Annak idején szovjet vicc volt:
- A KGB letartóztatott két CIA-ügynököt a pártkongresszuson.
- Megkérdezik a KGB-t hogyan sikerült ezt elérni.
- Mire ők: azt az elvet alkalmaztuk, hogy "az ellenség nem alszik", s minden küldött aludt a teremben a kongresszus alatt, kivéve a 2 ügynököt.
A szociális hálók idegesek, immár kérik a felhasználók segítségét is a "szélsőségesek", azaz a kötelező liberalizmustól eltérés kiszűrésére:
Nekem automatikusan be van állítva, hogy minden új cikk felkerül a Facebookra (meg pár más hasonlóra is, a Twittert megszüntettem, mert Musk bácsi túl pénzéhes lett és pénzt kezdett kérni az automatikus posztolásért).
Átlag minden hetedik-nyolcadik cikket le is szedi a FB automatikus moderátor robotja. Én meg mindet megreklamálom valami találomszerű indokkal. S az esetek 90 %-ában nekem ad igazat a rendszer.
Sokat segít, hogy dolgoztam ilyen helyen, ismerem belülről a rendszert. A rendszer pedig az, hogy a dolgozók maximálisan ki vannak zsákmányolva, nagyon magas a "target", azaz egy-egy ügyre 10 másodperc alatti idő van. Ami azt jelenti: ha a dolgozó komolyan megnézne mindent, kirúgnák, hiszen nem lenne képes megcsinálni az elvárt számú moderálást.
Az eredmény: ha nincs valami ordító szabálytalanság a posztban, akkor átengedik, míg ha van valami szabályos, de félreérthető, akkor meg letiltják.
Bulgáriában több ilyen moderáló állás is van. Ma már van olyan is, ahol a kezdőfizetés havi 4100 leva bruttó, ez nettóban és forintban kb. 650 ezer Ft, ami magyar vásárlóértéen 730-740 ezer Ft. De mégis: folyamatosan keresnek embereket, mert hatalmas a felmondási arány. Viszonylag kevés ember akar ugyanis olyan munkát, ahol 3 műszakban olyan a munkavégzés, hogy gyakorlatilag a teljes munkaidő egésze aktív munkavégzés, mintha futószalagon dolgozna egy gyárban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vasútihíd 2024.07.03. 06:56:29
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.07.03. 09:42:11
Tapi2021 2024.07.03. 11:32:23
Csak így tovább!
Ideje kipucolni Augeiasz istállóját!!!
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2024.07.03. 15:46:01
Velem egyszer megtörtént, hogy sajnálatos módon mobiloztam vezetés közben, és két rendőr elkapott. Elkezdtek nagyon a lelkemre beszélni, hogy ez csúnya dolog, nagyon nagy lesz a büntetés, de --lassan kinyögték--, hogy el lehetne intézni egy kis lóvéval. (EZ 2010-ben volt, utána indult Orbánék akciója az ilyenek kiszűrésére).
Egy kis gondolkodás után azt mondtam, hogy igazuk van, szabálytalan voltam, válasszuk a hivatalos utat. Majd egy kis fogszívás után elengedtek. :-)
Én ugyanis ismertem a rendszert, hogy ilyenkor KURVA sok papírt ki kell tölteniük, és ha valamit nagyon nem szeretnek a rendőrök, azaz írás. :-)
Kockáztattam, és bejött. :-)
Gery87 2024.07.03. 19:15:48
"Ideje kipucolni Augeiasz istállóját!!!"
Ja, ideje megint zakkant hazug senkiknek bedőlni, mikor a nemzetről meg a hazáról pofáznak, miközben szarnak valójában a fejedre...aztán csak csak neked kell megint megdögleni valami istenverte fronton vagy a munkában, mert a "nemzethy thőkének" úgy szolgál a kedves egészségére...
Erősödjön csak a széljobb, most ez a korszellem.
Aztán majd lesz pofára esés!
Hogy ezek is férgek, csak nemzeti lófaszba csomagolva, és szarnak a fejünkre.
"Csak így tovább!"
Serény Vélemény 2024.07.04. 07:49:53
Ez csak úgy lehetséges, hogy az emberiség nagy része olyan mély, a létezésük legmélyebb részéig ható léthazugságban fog élni, ami teljes egészében összeegyeztethetetlen az élettel, és az igazi valósággal.
És jé, pont egy ilyen világ épül, ami egyre inkább kizárja az igazságot, az igazságosságot a létezéséből, mert "extrém"-nek, meg szélsőségnek bélyegzi.
Tapi2021 2024.07.04. 11:22:45
Összezavarodtál. Nincs meg, hogy éppen a nemzethy oldal tesz meg mindent a HÁBORÚ ELLEN?!!! Hogy NE kelljen neked, nekem, az ukiknak... megdögleni a nyugati tőkések háborújában!
Gery87 2024.07.04. 14:20:50
Mikor volt bármikor is cseppnyi lehetősége annak hogy háborúba kell mennie a 18+-os magyar vagy egyéb európai katonáknak az ukrán-orosz frontra?
Soha.
Gondolkozzál már.
Az európai "nemzethy" oldal jó része meg épp Ukrajna mellett áll, úgyhogy ez sem homogén tömb.
Orbánod épp nemrég járt a Zelenszkynél és méltatta hogy az "elnök úr" "mindent megtesz a békéért"...érdekes.
Most akkor a Sorosbárenc zsidó ügynök is békepárt?
Ahol magyar katonák vannak, rphdt messze, az pl Csád, én nemtom mi a faszomat keresünk ott...
ZorróAszter 2024.07.05. 00:17:16
Maga szerint ez lehetséges? Ez a szám?
És akkor hányan vannak összesen?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.05. 08:26:20
Sok a cég pénze, simán lehet. A FB és társai eleve kb. nullát adóznak, szóval gond egy szál se.
A rendszer az, hogy maga a cég nem alkalmaz egy cenzort se, ez ki van szervezve más cégeknek. Ezek kifejezetten kólcenteres cégek.
Mivel ezek jellemzően szegényebb országokban működnek, a költség is kisebb.
Az angol nyelv az jellemzően Indiában van. Míg egy amerikai kólcenteres esetében a kezdőfizetés 2500 dollár/hó, s így is csak egyetemisták vállalják el, addig Indiában 120-130 dollár/hó a kezdet.
Szóval nyilván őrültség lenne amerikaikat alkalmazni, 1 amerikai fizetéséért 20 indiait lehet alkalmazni. S így is van: Amerikában csak főnökök vannak, normál cenzorok soha.
Más nyelvek esetében persze nem ilyen egyszerű.
Alapvetően ezért vagyunk jók mi Kelet-Európában. Nyilván nálunk nem lehet indiai fizetést adni, senki se vállalná. Mo-on az átlag kólcenteres 400-500 ezer Ft/hó bruttó körül keres, persze vannak rosszabb helyek is, 250-300 körül, meg jobbak is 600-700 tartományban, sok mindentől függ.
Tapi2021 2024.07.05. 11:36:13
Soha.
Gondolkozzál már."
Ha a sisakoktól az F-16-osokon át az egyre nagyobb rakétákig húzol egy vektort, meg hallgatod, miket nyilatkoznak az európai vezetők, pl. arról, hogy Oroszország nem győzhet és csak a teljes kapitulációja fogadható el..., akkor bármikor.
"Az európai "nemzethy" oldal jó része meg épp Ukrajna mellett áll, úgyhogy ez sem homogén tömb."
Az egész tömb ott áll! Az ukrán EMBEREK oldalán, akiket feláldoznak, akik nap, mint nap meghalnak mások érdekeiért. Akiket beugrattak ebbe a számukra csak rosszul végződhető háborúba.
"Orbánod épp nemrég járt a Zelenszkynél és méltatta hogy az "elnök úr" "mindent megtesz a békéért"...érdekes."
Diplomácia. Mindenki békét akar, csak az USA nyaló többség úgy érti, hogy béke lesz, ha az oroszok minden céljukat feladják, amit nem adhatnak fel. Addig meg tolják, eszkalálják a háborút!
Mi meg úgy értjük, hogy MOST legyen tűzszünet és tárgyalások egy realitásokat tükröző békéről!
Nem mindegy.
Gery1987 2024.07.05. 17:33:08
Nem lesz semmiféle háború, Európa népei nem akarnak megdögleni Ukrajnáért, amelyik kormány belengeti hogy holnap hadba lépünk a ruszki ellen és fiaink mennek a frontra, azonna megbukna.
Nem kel műrettegni....saját magatokat hergelitek csak bele.
"akik nap, mint nap meghalnak mások érdekeiért. Akiket beugrattak ebbe a számukra csak rosszul végződhető háborúba."
jóvanmá elmondtad, nem kell a műhiszit.
oroszok is halnak meg pont olyan értelemtlenül.
Tapi2021 2024.07.05. 18:24:26
De olyan is van, hogy ott állunk a szélén, aztán nem lesz, mert mondjuk a döntéshozók észhez térnek, (talán éppen azért, mert valaki egyfolytában figyelmezteti őket, hogy rossz irányba mennek) és akik addig is azt mondták, hogy nem lesz, igazolva látják az álláspontjukat.
Én nem bánom, ha így lesz.
Gery87 2024.07.05. 21:33:08
Jó, akkor rettegj a semmin..leszarom.