A berlini fal "leomlását" Szófiában éltem át.

Rendkívül érdekes volt, mert pont 1 nappal a bolgár rendszerváltozás előtt történt. Zsivkovot november 10-én távolították el ugyanis posztjáról.

Tehát a berlini esemény idejében Bulgáriában még dúlt a kommunizmus, annak teljes mivoltában, ráadásul az nem a kádárista reformkommunista lazaság volt, hanem igazi, klasszikus kommunista rend.

A berlini fal csak késő este nyílt meg, szóval nem tudtak róla még beszámolni aznap a bolgár médiák. Másnap viszont már dörgedelmes hivatalos nyilatkozat jelent meg, hogy "veszélyben a béke", "bűnözők és provokátorok", "kiállunk a keletnémet elvtársak mellett", "a helsinki egyezmény megsértése", stb.

Ez ment még napokig. Aztán hirtelen minden megváltozott: a bolgár televízió dolgozói rádöbbentek, már nincs miért teljesíteni az utasításokat fentről. Hogyan? A meghirdetett reformok miatt.

A bolgár reformkommunisták elkövették a klasszikus hibát: reformokba kezdtek. Márpedig közismert tényező: minden kemény rendszer akkor válik gyengévé, amikor javítani akar magán. Ezt ugyanis az alattvalók gyengeségként értelmezik. S amikor a hatalom gyenge, akkor nem kell komolyan venni.

Mi ugyanis a titka annak, hogy az emberek szót fogadnak egy keményen elnyomó rendszernek? Egyetlen dolog: az egzisztenciális félelem. Hiszen minek lázadozni, ha aztán az egyetlen eredmény, hogy minden megy tovább, csak nekem lesz rossz? Az ember reakciója ilyenkor: bólogat, közben meg magában - esetleg szűk magánkörben - szidja a rendszert.

Ha viszont a rendszer gyenge, akkor ugyanez fordítva hat: minek szót fogadni, ha a rendszer nem büntet?

Itt ez maximálisan megvolt. Pár hét alatt az egész tv "átállt", miután kiderült: a hatalom nem mer ellenlépeseket tenni.

A legnagyobb motiváló esemény november 18-án volt, ez volt az első olyan tüntetés Szófiában, mely szabadon megtörténhetett. Az, hogy a hatalom nem reagált végképp azt jelentette: megszűnt a kontroll.

Pedig a tv-nél dolgozni bizalmi állás volt, oda nem mehetett bárki. Alapos pártszervezeti és állambiztonsági szűrőn ment át mindenki, sokan az informátori nyilatkozatot is aláírták, a külföldre is járó újságírók pedig mind a titkosszolgálatoknak is jelentettek, ez kötelező volt.

Persze ember mindenféle akad. A rendes ember aláírja amit kell, majd nem árt vele senkinek. A rossz ember meg aláírás nélkül is árt másoknak.

A rendszer a saját csapdájába esett: mivel mindenki bólogatott, sose tudhatta, ki valóban a híve és ki csak a munkája, karrierje miatt tesz úgy, mintha a rendszer híve lenne.

A lényeg: volt egy időszak, amikor a bolgár tv függetlenebb volt a bolgár államtól, mint bármely nyugati köztévé. A végén már túlzásokba is estek: az ellen is lázadtak, ami ellen abszurd volt, hiszen végülis az állami tv az államé, ez mindenhol így van.

Miért álltak át? Ez se tudható biztosan. Biztosan egy rész meggyőződésből: már szabadon lehet beszélni, szóval beszélek szabadon. Meg biztosan egyesek csak egzisztenciális félelemből: ha kitartok a gazdáim mellett, s azok meg bukni látszanak, akkor az új gazdák mérgesek lesznek rám, szóval időben váltok.